Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-01 / 282. szám

1984. december 1., szombat o Attila, Kocsis Irma, Fehér kadarka Kocsis Pál Kossuth-díjas szölönemesítöre emlékeztek Kocsis Pál nemesitől mun­kásságának kezdő évétől (1915) haláláig több mint 1500 keresztezést végzett, há­romszáznál is több hibridet állított elő és 180 új szőlő­fajtát nemesített ki. Békés megyéből bárki bekopogta­tott a Kecskemét, Katona­telepi tanyájához, adta új fajtáinak vesszőit, jó szív­vel, legtöbbször ingyen, anyagi ellenszolgáltatás nél­kül, csak azért, hogy cseme­ge- és borszőlőfajtái eljus­sanak az egyszerű, dolgos földművelő nép asztalára. A szőlőművelés igazi szerelme­se volt. Száz évvel ezelőtt, 1884. december 1-én született Kecskeméten. Édesapja bog­nár- és molnármesterként dolgozott. Kocsis Pál gyer­mekkorában Hankovszki Zsigmond kertészeti iskola- igazgató gyümölcskertjében jegyezte ej magát hivatásá­val. Közben a rajzolás és festészet is ambicionálja, ötszáz koronás ösztöndíjat kap, és a párizsi Matis fes­tőiskolába készül. Édesapja halála tervének valóra vál­tását meggátolja, és vissza­kerül a homokra szőlőtőkéi­hez. Erről ő maga későbbi visszaemlékezéseiben így nyilatkozik: „Nagyon sok minden befolyásolja, hogy milyen céllal indulunk ki az életbe. Erre az én életem igazán példa. Ahányszor meg akartam változtatni az életben való munkásságo­mat, mindig visszahozott a sors a szőlőtőkéhez. Így kényszerített a természet, hogy vele foglalkozzam, csu­pán neki éljek.” Megismerkedik a homoki szőlőnemesítés nagymesteré­vel, Mathiász Jánossal, átjár hozzá segíteni a hibridek ké- készítésében, mivel az „öreg­úrnak” már nem jó a szeme. Mathiászt meglepte tanítvá­nya fajtaismerete, aki már nemcsak névről, termésről, hanem levélzetről is felis­merte a fajtagyűjteményé­ben előforduló összes szőlő­fajtákat. Mathiász János ha­lála után Kocsis Pál foly- tatójá és továbbfejlesztője a nagy szőlőnemesítő mun­kásságának. Az 1922 őszén rendezett szőlészeti és borá­szati kiállításon új fajtáival már állami aranyérmet nyert. Életcélja maradt to­vábbra is olyan fajták elő­állítása, amelyek bírják, jól elviselik a homoktalaj mos­toha szigorúságát, mélyre ható és vízkutató gyökere­ket növesztenek. Azt tartot­ta, hogy nem az a jó sző­lész, aki életében sokat dol­gozik és meggazdagodik, ha­nem aki az emberiség javá­ra tud hasznosat és mara­dandót alkotni. Célul tűzte ki azt elérni, hogy a szőlőfogyasztás idő­szaka minél hosszabb legyen, amely elősegítő je az egész­séges táplálkozás kialakítá­sának. A szőlőtermesztésnek rangot szerzett külföldön is. Kutatásaiban nem elégszik meg a legkönnyebben és legkevesebb fáradsággal el­érhető eredményekkel, ha­nem a dolgok mélyére pil­lant, és csak olyan ered­ményt fogad el, amelyet tu­dományosan meggyőzőnek és megtámadhatatlannak in­mert meg. Olyan fajták kerültek ki nemesitől munkájának gaz­dag kincsesházából, mint az Attila, Angyal Dezső, Én kö- vidinkám. Éz is jó, Kecske­méti ízes, Kecskeméti riz- lin, Fekete gyémánt, Ko­csis István emléke, Kurjan­tó, Irsai Olivér, Gloria Hun­gáriáé, Kocsis Irma, Fehér kadarka, Munkácsy-szilváni, Kodály Zoltán, hogy csak néhányat említsünk. Fajtái elterjedtek az egész világon: Kaliforniában, Ausztráliá­ban, Űj-Zélandon, Argentí­nában, Izraelben, Dél-Afri- kában és a Szovjetunió Krím-völgyében. Kimagasló eredményeiért 1954. december 6-án a Mun­ka Érdemrend arany fokoza­ta, 1959. március 14-én az Országház kupolacsarnoká­ban a Kossuth-díj és 1966 szeptemberében az Entz Fe- renc-emlékérem a jutalma. Kiemelkedő szakmaszeretete, a munkában tanúsított töret­len akarása, emberséges helytállása a XX. század legismertebb szőlőnemesítő- jévé emelte. Élete végén a következő szavakkal búcsú­zott pályatársaitól: „Szomo­rú az elmúlás gondolata, de éltet az a remény, hogy Ma­thiász János, Hankovszki Zsigmond és én amit a sző­lészet jövőjéért dolgoztunk, az örökké élni fog. Nem vesztünk el és nem veszett el, amiért dolgoztunk.” 1967 februárjában a végső­kig elhasznált mécses utolsót lobban. Budapesten halt meg, és Kecskeméten he­lyezték örök nyugovóra. Szü­letésének centenáriumát szü­lővárosa méltó módon ünne­pelte tegnap, november 30- án Kecskeméten. Az orszá­gos nagyrendezvényen dr. Kozma Pál, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az MTA— MÉM kertészeti bizottság el­nöke méltatta a neves ma­gyar szőlőnemesítő múlha­tatlan érdemeit. Halász Bálint kertészmérnök Ikarusok Kanadába Első ízben szállít jövőre csuklós Ikarus autóbuszokat a MOGÜRT Külkereskedel­mi Vállalat Kanadába. A közelmúltban megkötött szerződés alapján a CO. Transpo ottawai közlekedési vállalat, egy torontói cég közvetítésével 34 csuklós au­tóbuszt rendelt. Az Ikarus Kanadában egy évvel ezelőtt mutatta be elő­ször járműveit, amelyek az­óta is bemutató körúton jár­ják az ország városait. Az üzletkötésnél jó referenciá­nak bizonyult az a 200 csuk­lós autóbusz, amelyet a MO­GÜRT eddig az Egyesült Ál­lamokba szállított, ahol a felhasználók igen kedvező tapasztalatokról adtak szá­mot. A kanadai exportra készü­lő járművek fő egységeit he­lyi üzemek szerelik rnajd be. Ízesített ketchup A múlt évihez képest két­szer annyi ételízesítőt készít sűrített paradicsomból az idén a Mosonmagyaróvári Konzervgyár, mint tavaly. Együttesen több mint 3300 tonna különféle ízű ketchu­pöt szállítanak a kül- és bel­kereskedelemnek. A hagyo­mányos összetételűn kívül készítik cseresznyepapriká­val, rozmaringgal, tárkony­nyal, bazsalikommal, fekete­borssal, gyömbérrel és para­dicsompaprikával is. A fű­szereket őrölt állapotban adagolják a sűrített paradi­csomhoz, mivel így markán­sabban érvényesül az ízük. Kertbarátok tanácsadója Az elmúlt évtizedben a hazai és az európai országok gyümölcstermelőinek is a le­vélaknázó molyok okozták a legtöbb gondot. Főleg azért, mret a termesztők nem, vagy csak igen hiányosan ismer­ték az apró rovarok élet­módját, ezért időnként a gyümölcsösök 25-szöri nö­vényvédő szeres permetezése sem hozta meg a kívánt eredményt. Ezen kíván segíteni a MÉM Növényvédelmi és Ag­rokémiai Központ gondozá­sában megjelent kiadvány, amely útmutatóul szolgálhat a kutató- és oktatóintézmé­nyekben is. A kiadvány a több mint 100 aknázómoj-faj országos elterjedésén túl is­merteti a fontosabb fajok biológiáját, valamint a kor­szerű, integrált, környezet­kímélő védekezési módszere­ket is. Dombegyházán, a helyi tanács a megyei tanács segítségével négylakásos pedagógus szolgá­lati lakást építtet. Várhatóan a jövő évben vehetik birtokukba az új tulajdonosok a peda­gógus szolgálati lakásokat Fotó: Fazekas László Füstbe ment terv? Belvárosi bonyodalom Ami a tömbből megmarad. A Dózsa György úti házak hom­lokzata hivatott megőrizni a múltat Fotó: Fazekas László A barna, bajuszos fia­talember felemelkedik helyéről, szólni kíván, csend lesz a teremben: — Manapság elég egy­szer építkezni, abba is bele lehet kopaszodni, vagy őszülni. És én most fejeztem be a ház átépí­tését. Éppen ezért az I- es variációt találom aleg- szimpatikusabbnak, il­letve nekem az se szim­patikus, az a szimpatikus, ahogy most van. De ha már egyszer nem marad­hat így ez a tömb, akkor csak kicsit változtassa­nak rajta! A többség egyetértőén bólogat, jelezve, hogy a II-es és III-as variációra nem érdemes szót veszte­getni. 0 megyeszékhely arca Dinamikusan fejlődő vá­rosok sajátossága, hogy ré­gi, elavult épülettömbjeit le­bontva, új „negyedeket” hoz létre. Mindezt természetesen azzal az igénnyel, hogy a ki­alakítandó szerves része, dí­sze, hangulatos egysége le­gyen az egésznek. A város­kép alakulása a település minden lakójának — nem­csak a körzetben élőknek — ügye. S ez megnyilvánul a vitákban is, melyek több­nyire már a tervezés idősza­kában hevesen dúlnak. Hogy milyen problémák vetődnek fel, az jól érzékelhető a kö­vetkezőkből. Ha hivatalosan nem is, lényegében Békéscsaba bel­városának tekinthető a Dó­zsa György, Bartók Béla, Damjanich és Kölcsey utcák által határolt tömb, mely­nek legimpozánsabb (nincs is több hasonló) épülete a Nemzeti Bank megyei fiók­ja. A terület éveken át épí­tési tilalom alatt állt, melyet idén tavasszal feloldottak. A tilalom titka, hogy a város szívében viszonylag nagy, építésre alkalmas tel­kek találhatók. A környéket a tanács lakóterületté nyil­vánította, nem kétséges te­hát, hogy a telkek előbb- utóbb beépülnek, s egyálta­lán nem mindegy, hogyan. A városi tanács műszaki osztálya háromféle beépítési tervvázlatot készített. A la­kók által leginkább elfogad­hatónak ítélt I-es variáció nagyjából alkalmazkodik a jelenlevő helyzethez. A sza­bálytalan formájú telkek be­építését úgynevezett nyeles telkek kialakításával kép­zeli. A lakók maguk dönt­hetnek, hogy mikor, kinek adják el telkeiket, az azon építkezőnek pedig a tanács által meghatározott for­mában kell házát felállíta­nia. A II-es és III-as javaslat egymástól lényegében nem különbözik. Mindkettőnél megnyitják a tömböt, új ut­cát alakítanak ki a Dózsa György úttal párhuzamosan, Damjanich utca felőli bejá­rással. E két variáció jelen­tősen megváltoztatja a tömb képét. Itt szóba sem jöhet saját szándék alapján törté­nő telekmegosztás. A ta­nács az OTP-vel karöltve osztaná és értékesítené a telkeket, ami érthetően nem rokonszenves az itt élőknek. H kert elvesz Az elképzeléseket — ahogy azt a szabályok megkíván­ják — Csaba Márton, a mű­szaki osztály vezetője és Csáki Antal csoportvezető is­mertette a lakókkal, akik nagy érdeklődéssel hallgat­ták azokat. A körzetben élő 78 család közül 67 képvisel­tette magát a vitában. Ér­veik alapvetően érzelmi töl- tésűek, de érthetetlen ellen­szenv nem nyilvánult meg a tervekkel kapcsolatban. — Ha „elveszik” a ker­tet, vegyék a házat is! Mit ér a ház kert nélkül? Csök­ken az értéke, kinek üzlet ez? — hangoztatták többen is, a II-es és III-as variáció­ra utalva. Ebből kiérződik — volt aki ki is mondta — az a jogos (?) vagy jogta­lan (?) félelem, hogy telke­iktől áron alul kell megvál­niuk. A másik gond: a kert el­vész, s ezzel — a döntően nyugdíjas korú lakosság — életmódja megváltozik. A mostani csendes, szinte fa­lusias hangulatot (több he­lyen még udvari kútból nye­rik a vizet) elveszíti a kör­nyék. — Zsúfoltság lesz. Olyan, mint a Rigó utcában, pedig abból elég egy is. És hogy képzelik a közlekedést eb­ben a létesítendő szűk kis utcácskában? Nem hisszük, hogy ez előnyére válna a vá­rosképnek. Valami „szellő­sebb” megoldás kell, a kert­re, a térre nemcsak az idő­seknek, a fiataloknak is szükségük van. A tervezők szándéka ez­zel szemben az, hogy minél több lakást helyezzenek el a területen, egyrészt, mert központi fekvésű, és nagy rá a kereslet, másrészt a köz­műköltségek elviselhető mértékűvé osztása végett. A szennyvíz elvezetését meg kell oldani, különben úszni fognak a lakások. En­nek szervezett, megbízható megvalósítására csak a II-es és III-as variáció ad módot. Itt lehetséges a lakossági erő megtámogatása is. Ez a tény, noha kissé elbizonyta­lanította az itt élők egyikét, másikát, nem nyomott any- nyit a latban, hogy erre voksoljanak. A lakosság egyértelműen a számára legkisebb megráz­kódtatást jelentő I-es va­riációra szavazott. Néhány nappal később, egy szakértőkből álló bizott­ság tanácskozásán így szól­tak a terveket megtekintők: — Ügy vélem, az 1-es vál­tozat nem rendezi, hanem inkább rendezetlenné teszi a tömböt. Kétségtelenül al­kalmazkodásra hajlamos terv, de milyen utcakép az eredménye?! Húsz, vagy akár ötven évig elhúzódhat meg­valósulása, és nem ad meg­nyugtató megoldást a szenny­vízre. Megjelenésében is kissé középkori szellemet idéz ezekkel a tulajdonkép­peni utcai és udvari laká­sokkal. Javaslom: az I-es va­riációról ne is beszéljünk! És az építészek egyetértő­én bólintanak. Gyöngyszeme a városnak Kezdem átérezni a , terv­készítők nehéz helyzetét, ám a kollégák „kíméletle­nül” folytatják. — A II-es és III-as va­riáción a tömbfeltárás helye jó, ez az egyetlen erre al­kalmas hely. De javasoljuk, hogy egy ekkora tömbből feltétlenül legyen még egy kijárás, gyalogos. Nem ta­láljuk túl szerencsésnek a házak típusváltozását (sor­ház, ikerház, kétszint+ma- gastető, kétszint+lapostető). Bár nem feladata a tervező­nek, mindenképpen szüksé­gesnek találjuk nagyobb mélységű, részletes beépíté­si terv elkészítését, mely az épület alaprajzán túl tar­talmazza a közművek tervét, a közlekedési rendet, de még a szemétgyűjtés rendszerét is. — Gyöngyszeme lehetne Békéscsabának e környék: az esztétikai szempontoknak — belvárost övező terület­ről lévén szó — nagyobb te­ret kell adni. Inkább legyen kevesebb ház, azzal szem­ben fák, pihenőhelyek te­gyék kellemesebbé a képet. Százhatvan lakást tervez ide az építész, akkor pedig fel­tétlen szükséges egy játszó­tér is. Lehet, hogy valahol mégis találkozik a lakosság érze- lemfűtötte, és a szakma hig­gadt értelemmel kialakí­tott véleménye? Egy negye­dik, szellősebb megoldás kedvezőbb fogadtatásra lelne itt is, ott is? Felmerült az is, nem túl értékes terület ez játszótérnek, pihenőhely­nek? A legfőbb érték azon­ban — ahogy az egyik bu­dapesti építész fogalmazott — az ember (s nem a pénz­tárcája). Legyen ez a fő ren­dezési elv, s akkor nem jár­hat rosszul a város sem, az itt lakók sem. Szatmári Ilona

Next

/
Oldalképek
Tartalom