Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-01 / 282. szám
1984. december 1., szombat o Attila, Kocsis Irma, Fehér kadarka Kocsis Pál Kossuth-díjas szölönemesítöre emlékeztek Kocsis Pál nemesitől munkásságának kezdő évétől (1915) haláláig több mint 1500 keresztezést végzett, háromszáznál is több hibridet állított elő és 180 új szőlőfajtát nemesített ki. Békés megyéből bárki bekopogtatott a Kecskemét, Katonatelepi tanyájához, adta új fajtáinak vesszőit, jó szívvel, legtöbbször ingyen, anyagi ellenszolgáltatás nélkül, csak azért, hogy csemege- és borszőlőfajtái eljussanak az egyszerű, dolgos földművelő nép asztalára. A szőlőművelés igazi szerelmese volt. Száz évvel ezelőtt, 1884. december 1-én született Kecskeméten. Édesapja bognár- és molnármesterként dolgozott. Kocsis Pál gyermekkorában Hankovszki Zsigmond kertészeti iskola- igazgató gyümölcskertjében jegyezte ej magát hivatásával. Közben a rajzolás és festészet is ambicionálja, ötszáz koronás ösztöndíjat kap, és a párizsi Matis festőiskolába készül. Édesapja halála tervének valóra váltását meggátolja, és visszakerül a homokra szőlőtőkéihez. Erről ő maga későbbi visszaemlékezéseiben így nyilatkozik: „Nagyon sok minden befolyásolja, hogy milyen céllal indulunk ki az életbe. Erre az én életem igazán példa. Ahányszor meg akartam változtatni az életben való munkásságomat, mindig visszahozott a sors a szőlőtőkéhez. Így kényszerített a természet, hogy vele foglalkozzam, csupán neki éljek.” Megismerkedik a homoki szőlőnemesítés nagymesterével, Mathiász Jánossal, átjár hozzá segíteni a hibridek ké- készítésében, mivel az „öregúrnak” már nem jó a szeme. Mathiászt meglepte tanítványa fajtaismerete, aki már nemcsak névről, termésről, hanem levélzetről is felismerte a fajtagyűjteményében előforduló összes szőlőfajtákat. Mathiász János halála után Kocsis Pál foly- tatójá és továbbfejlesztője a nagy szőlőnemesítő munkásságának. Az 1922 őszén rendezett szőlészeti és borászati kiállításon új fajtáival már állami aranyérmet nyert. Életcélja maradt továbbra is olyan fajták előállítása, amelyek bírják, jól elviselik a homoktalaj mostoha szigorúságát, mélyre ható és vízkutató gyökereket növesztenek. Azt tartotta, hogy nem az a jó szőlész, aki életében sokat dolgozik és meggazdagodik, hanem aki az emberiség javára tud hasznosat és maradandót alkotni. Célul tűzte ki azt elérni, hogy a szőlőfogyasztás időszaka minél hosszabb legyen, amely elősegítő je az egészséges táplálkozás kialakításának. A szőlőtermesztésnek rangot szerzett külföldön is. Kutatásaiban nem elégszik meg a legkönnyebben és legkevesebb fáradsággal elérhető eredményekkel, hanem a dolgok mélyére pillant, és csak olyan eredményt fogad el, amelyet tudományosan meggyőzőnek és megtámadhatatlannak inmert meg. Olyan fajták kerültek ki nemesitől munkájának gazdag kincsesházából, mint az Attila, Angyal Dezső, Én kö- vidinkám. Éz is jó, Kecskeméti ízes, Kecskeméti riz- lin, Fekete gyémánt, Kocsis István emléke, Kurjantó, Irsai Olivér, Gloria Hungáriáé, Kocsis Irma, Fehér kadarka, Munkácsy-szilváni, Kodály Zoltán, hogy csak néhányat említsünk. Fajtái elterjedtek az egész világon: Kaliforniában, Ausztráliában, Űj-Zélandon, Argentínában, Izraelben, Dél-Afri- kában és a Szovjetunió Krím-völgyében. Kimagasló eredményeiért 1954. december 6-án a Munka Érdemrend arany fokozata, 1959. március 14-én az Országház kupolacsarnokában a Kossuth-díj és 1966 szeptemberében az Entz Fe- renc-emlékérem a jutalma. Kiemelkedő szakmaszeretete, a munkában tanúsított töretlen akarása, emberséges helytállása a XX. század legismertebb szőlőnemesítő- jévé emelte. Élete végén a következő szavakkal búcsúzott pályatársaitól: „Szomorú az elmúlás gondolata, de éltet az a remény, hogy Mathiász János, Hankovszki Zsigmond és én amit a szőlészet jövőjéért dolgoztunk, az örökké élni fog. Nem vesztünk el és nem veszett el, amiért dolgoztunk.” 1967 februárjában a végsőkig elhasznált mécses utolsót lobban. Budapesten halt meg, és Kecskeméten helyezték örök nyugovóra. Születésének centenáriumát szülővárosa méltó módon ünnepelte tegnap, november 30- án Kecskeméten. Az országos nagyrendezvényen dr. Kozma Pál, tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az MTA— MÉM kertészeti bizottság elnöke méltatta a neves magyar szőlőnemesítő múlhatatlan érdemeit. Halász Bálint kertészmérnök Ikarusok Kanadába Első ízben szállít jövőre csuklós Ikarus autóbuszokat a MOGÜRT Külkereskedelmi Vállalat Kanadába. A közelmúltban megkötött szerződés alapján a CO. Transpo ottawai közlekedési vállalat, egy torontói cég közvetítésével 34 csuklós autóbuszt rendelt. Az Ikarus Kanadában egy évvel ezelőtt mutatta be először járműveit, amelyek azóta is bemutató körúton járják az ország városait. Az üzletkötésnél jó referenciának bizonyult az a 200 csuklós autóbusz, amelyet a MOGÜRT eddig az Egyesült Államokba szállított, ahol a felhasználók igen kedvező tapasztalatokról adtak számot. A kanadai exportra készülő járművek fő egységeit helyi üzemek szerelik rnajd be. Ízesített ketchup A múlt évihez képest kétszer annyi ételízesítőt készít sűrített paradicsomból az idén a Mosonmagyaróvári Konzervgyár, mint tavaly. Együttesen több mint 3300 tonna különféle ízű ketchupöt szállítanak a kül- és belkereskedelemnek. A hagyományos összetételűn kívül készítik cseresznyepaprikával, rozmaringgal, tárkonynyal, bazsalikommal, feketeborssal, gyömbérrel és paradicsompaprikával is. A fűszereket őrölt állapotban adagolják a sűrített paradicsomhoz, mivel így markánsabban érvényesül az ízük. Kertbarátok tanácsadója Az elmúlt évtizedben a hazai és az európai országok gyümölcstermelőinek is a levélaknázó molyok okozták a legtöbb gondot. Főleg azért, mret a termesztők nem, vagy csak igen hiányosan ismerték az apró rovarok életmódját, ezért időnként a gyümölcsösök 25-szöri növényvédő szeres permetezése sem hozta meg a kívánt eredményt. Ezen kíván segíteni a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központ gondozásában megjelent kiadvány, amely útmutatóul szolgálhat a kutató- és oktatóintézményekben is. A kiadvány a több mint 100 aknázómoj-faj országos elterjedésén túl ismerteti a fontosabb fajok biológiáját, valamint a korszerű, integrált, környezetkímélő védekezési módszereket is. Dombegyházán, a helyi tanács a megyei tanács segítségével négylakásos pedagógus szolgálati lakást építtet. Várhatóan a jövő évben vehetik birtokukba az új tulajdonosok a pedagógus szolgálati lakásokat Fotó: Fazekas László Füstbe ment terv? Belvárosi bonyodalom Ami a tömbből megmarad. A Dózsa György úti házak homlokzata hivatott megőrizni a múltat Fotó: Fazekas László A barna, bajuszos fiatalember felemelkedik helyéről, szólni kíván, csend lesz a teremben: — Manapság elég egyszer építkezni, abba is bele lehet kopaszodni, vagy őszülni. És én most fejeztem be a ház átépítését. Éppen ezért az I- es variációt találom aleg- szimpatikusabbnak, illetve nekem az se szimpatikus, az a szimpatikus, ahogy most van. De ha már egyszer nem maradhat így ez a tömb, akkor csak kicsit változtassanak rajta! A többség egyetértőén bólogat, jelezve, hogy a II-es és III-as variációra nem érdemes szót vesztegetni. 0 megyeszékhely arca Dinamikusan fejlődő városok sajátossága, hogy régi, elavult épülettömbjeit lebontva, új „negyedeket” hoz létre. Mindezt természetesen azzal az igénnyel, hogy a kialakítandó szerves része, dísze, hangulatos egysége legyen az egésznek. A városkép alakulása a település minden lakójának — nemcsak a körzetben élőknek — ügye. S ez megnyilvánul a vitákban is, melyek többnyire már a tervezés időszakában hevesen dúlnak. Hogy milyen problémák vetődnek fel, az jól érzékelhető a következőkből. Ha hivatalosan nem is, lényegében Békéscsaba belvárosának tekinthető a Dózsa György, Bartók Béla, Damjanich és Kölcsey utcák által határolt tömb, melynek legimpozánsabb (nincs is több hasonló) épülete a Nemzeti Bank megyei fiókja. A terület éveken át építési tilalom alatt állt, melyet idén tavasszal feloldottak. A tilalom titka, hogy a város szívében viszonylag nagy, építésre alkalmas telkek találhatók. A környéket a tanács lakóterületté nyilvánította, nem kétséges tehát, hogy a telkek előbb- utóbb beépülnek, s egyáltalán nem mindegy, hogyan. A városi tanács műszaki osztálya háromféle beépítési tervvázlatot készített. A lakók által leginkább elfogadhatónak ítélt I-es variáció nagyjából alkalmazkodik a jelenlevő helyzethez. A szabálytalan formájú telkek beépítését úgynevezett nyeles telkek kialakításával képzeli. A lakók maguk dönthetnek, hogy mikor, kinek adják el telkeiket, az azon építkezőnek pedig a tanács által meghatározott formában kell házát felállítania. A II-es és III-as javaslat egymástól lényegében nem különbözik. Mindkettőnél megnyitják a tömböt, új utcát alakítanak ki a Dózsa György úttal párhuzamosan, Damjanich utca felőli bejárással. E két variáció jelentősen megváltoztatja a tömb képét. Itt szóba sem jöhet saját szándék alapján történő telekmegosztás. A tanács az OTP-vel karöltve osztaná és értékesítené a telkeket, ami érthetően nem rokonszenves az itt élőknek. H kert elvesz Az elképzeléseket — ahogy azt a szabályok megkívánják — Csaba Márton, a műszaki osztály vezetője és Csáki Antal csoportvezető ismertette a lakókkal, akik nagy érdeklődéssel hallgatták azokat. A körzetben élő 78 család közül 67 képviseltette magát a vitában. Érveik alapvetően érzelmi töl- tésűek, de érthetetlen ellenszenv nem nyilvánult meg a tervekkel kapcsolatban. — Ha „elveszik” a kertet, vegyék a házat is! Mit ér a ház kert nélkül? Csökken az értéke, kinek üzlet ez? — hangoztatták többen is, a II-es és III-as variációra utalva. Ebből kiérződik — volt aki ki is mondta — az a jogos (?) vagy jogtalan (?) félelem, hogy telkeiktől áron alul kell megválniuk. A másik gond: a kert elvész, s ezzel — a döntően nyugdíjas korú lakosság — életmódja megváltozik. A mostani csendes, szinte falusias hangulatot (több helyen még udvari kútból nyerik a vizet) elveszíti a környék. — Zsúfoltság lesz. Olyan, mint a Rigó utcában, pedig abból elég egy is. És hogy képzelik a közlekedést ebben a létesítendő szűk kis utcácskában? Nem hisszük, hogy ez előnyére válna a városképnek. Valami „szellősebb” megoldás kell, a kertre, a térre nemcsak az időseknek, a fiataloknak is szükségük van. A tervezők szándéka ezzel szemben az, hogy minél több lakást helyezzenek el a területen, egyrészt, mert központi fekvésű, és nagy rá a kereslet, másrészt a közműköltségek elviselhető mértékűvé osztása végett. A szennyvíz elvezetését meg kell oldani, különben úszni fognak a lakások. Ennek szervezett, megbízható megvalósítására csak a II-es és III-as variáció ad módot. Itt lehetséges a lakossági erő megtámogatása is. Ez a tény, noha kissé elbizonytalanította az itt élők egyikét, másikát, nem nyomott any- nyit a latban, hogy erre voksoljanak. A lakosság egyértelműen a számára legkisebb megrázkódtatást jelentő I-es variációra szavazott. Néhány nappal később, egy szakértőkből álló bizottság tanácskozásán így szóltak a terveket megtekintők: — Ügy vélem, az 1-es változat nem rendezi, hanem inkább rendezetlenné teszi a tömböt. Kétségtelenül alkalmazkodásra hajlamos terv, de milyen utcakép az eredménye?! Húsz, vagy akár ötven évig elhúzódhat megvalósulása, és nem ad megnyugtató megoldást a szennyvízre. Megjelenésében is kissé középkori szellemet idéz ezekkel a tulajdonképpeni utcai és udvari lakásokkal. Javaslom: az I-es variációról ne is beszéljünk! És az építészek egyetértőén bólintanak. Gyöngyszeme a városnak Kezdem átérezni a , tervkészítők nehéz helyzetét, ám a kollégák „kíméletlenül” folytatják. — A II-es és III-as variáción a tömbfeltárás helye jó, ez az egyetlen erre alkalmas hely. De javasoljuk, hogy egy ekkora tömbből feltétlenül legyen még egy kijárás, gyalogos. Nem találjuk túl szerencsésnek a házak típusváltozását (sorház, ikerház, kétszint+ma- gastető, kétszint+lapostető). Bár nem feladata a tervezőnek, mindenképpen szükségesnek találjuk nagyobb mélységű, részletes beépítési terv elkészítését, mely az épület alaprajzán túl tartalmazza a közművek tervét, a közlekedési rendet, de még a szemétgyűjtés rendszerét is. — Gyöngyszeme lehetne Békéscsabának e környék: az esztétikai szempontoknak — belvárost övező területről lévén szó — nagyobb teret kell adni. Inkább legyen kevesebb ház, azzal szemben fák, pihenőhelyek tegyék kellemesebbé a képet. Százhatvan lakást tervez ide az építész, akkor pedig feltétlen szükséges egy játszótér is. Lehet, hogy valahol mégis találkozik a lakosság érze- lemfűtötte, és a szakma higgadt értelemmel kialakított véleménye? Egy negyedik, szellősebb megoldás kedvezőbb fogadtatásra lelne itt is, ott is? Felmerült az is, nem túl értékes terület ez játszótérnek, pihenőhelynek? A legfőbb érték azonban — ahogy az egyik budapesti építész fogalmazott — az ember (s nem a pénztárcája). Legyen ez a fő rendezési elv, s akkor nem járhat rosszul a város sem, az itt lakók sem. Szatmári Ilona