Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA f 1984. DECEMBER 24., HÉTFŐ Ára: 1,8» forint XXXIX. ÉVFOLT AM, 302. SZÁM fl láthatatlan karácsonyi csomag M a a családok mindenütt az ünnepekre készülnek. Az előző napok lázas vásárlása nem csak az ünnepi asztal bőségéért folyt, hanem a sok fejtöréssel és itt-ott bosszankodássál is együttjáró ajándékok beszerzéséért is. Ma este már, ősi szokás szerint, a család a kivilágított, gondosan feldíszített fenyőfa köré telepszik. A fenyő alatt névre szóló csomagok sorakoznak. Olyanok, amelyeket eddig rejtegettünk egymás elől, hogy meglepetést okozzunk vele. Lelkünk mélyén mindannyian számítunk e csomagokra. A meglepetés ereje nem is abban van, hogy kapunk-e ajándékot, hanem tartalmában. Az értéke sem fontos. A korán ránk hulló estében a fenyőillat és a gyertyafény, a melegebben egymásra néző szemek, amelyek a volt összekoccanások emlékét se őrzik most, az egymásnak örömet szerzés tiszta boldogsága magasztosítja valóban ünneppé karácsony estéjét: a béke, a boldog együttlét, a kölcsönös megértés ünnepévé. Mégis hányán és hányán sóhajtunk fel titkon. Titkolva, nehogy elrontsuk a többiek kedvét, pedig lehet, hogy ők is ezt teszik. Bárcsak így lehetne a nagyvilágban mindenütt, ahogy most nálunk a családok körében! — önthetjük formába az óhajok lényegét. Mert vajon felejthetjük-e, hogy a világ számottevő részén éhínség pusztít, másutt meg milliárdokat költenek olyan fegyverekre, amelyekre már egyáltalán nincs is szükség a másik, s vele önmaga és a világ elpusztítására. A meglevők is többszörösen képesek erre. És mindez sokkal többe kerül, mint az éhségövezetek végleges megszüntetésének a költsége. Van része a világnak, ahol — mint hálunk is — nyugalom, rend van, de van olyan része is, ahol terrorbombák robbannak, repülőgépeket térítenek el, túszokat szednek és végeznek ki; van, ahol a hatalom véres keze torkára forrasztja a szót mindazoknak, akik szólásra merik nyitni szájukat. Gondjainkat, aggódásainkat egy napra sem tudjuk feledni, még karácsony estéjén sem. De okunk sincs erre. A mögénk pergett esztendő egén nagyon is kevés volt a felhőtlen óra. Leginkább a tornyosuló viharfelhők támasztotta aggodalom nyomasztott bennünket. Milyen jó lenne e karácsony esti családi hangulatot az esztendő minden napjának sajátos jellegévé varázsolni szerte a világon! Az emberek nagy többségében ez az óhaj és szándék munkálkodik. Ez a dolgozó ember természetes sajátja: a béke, a békességre való törekvés. Hogy ez már százszor és ezerszer hajótörést szenvedett? A reményt feladni sohasem szabad. Különösen nem, ha alapja van. Köztünk és velünk él még az a generáció, amely a saját bőrén érezte a második világháború szörnyű pusztításait, amikor ötvenmillió ember pusztult el, százmilliók sérültek meg fizikailag és lelkileg. Csak itt, egyedül Európában. S amikor már véget ért a szörnyű pusztítás, akkor a Föld másik oldalán felrobbant az első atombomba. Olyan időben, amikor már a győzelem eldöntéséhez nem volt rá szükség: csak a jövő fenyegetéséhez kellett. Olyan feladvány lett ez az emberiség számára, amelynek megoldásában nincs alternatív lehetőség. Leszerelés vagy önmegsemmisités — más választás nem lehet. A mai fegyverek — a csillagháborús készülődés küszöbén — és a katonai doktrínák azt erősítik, hogy sem egyetlen országra, sem egyetlen földrészre nem korlátozható a szembenálló erők katonai összecsapása. A világ borul egy konfliktus esetén nukleáris lángba, s Földünk halott bolygóvá válna. Egyszerű lenne azzal elintézni e problémát, hogy a két szuperhatalom határ nélküli rivalizálása sodorta az emberiséget ilyen helyzetbe. Ám a szembenálló felek frontvonala nem országhatárok mentén húzódik, ahogyan a napi híradások tükrében sokan látni vélik. Osztályellentétek világméretű összecsapásának' vagyunk részesei, gyakran szenvedő alanyai gyermekeink békés, boldog jövője érdekében. Ez az ellentét kibékíthetetlen. De ha az, akkor van-e kiút belőle, vagy az emberiség önpusztításába rohan? K arácsony a boldog élet vágyának is az ünnepe. S ez a vágy, ez a remény jogos. De egyedül a remény kevés a boldogság eléréséhez. Tenni kell érte. Ugyanis e kibékíthetetlen ellentétek vitáját eldönteni, megoldani nem csak fegyverrel lehet. S nekünk mindannyiunknak, egyénileg is azért kell tenni, hogy ne a fegyveres megoldásra kerüljön sor. __ D e mit számít az én tettem, az egyes ember cselekvése? Ha nem hinnénk és hittek volna őseink is abban, hogy az egyes ember tette is sokat számít, akkor sem a gyógyító tudomány, sem a csodáknak tűnő dolgokat produkáló elektronika nem állhatna ma az emberiség rendelkezésére, a mi szolgálatunkba; vagy a Körösök gátjai sem épülhettek volna meg, hiszen egy kubikostalicska föld szinte semmit sem jelent a százezer, a millió köbmétereket igénylő gátvonulatokban. Egy emberi porszem, de sok ember már gátat jelent a romboló erők előtt. Ennek is van szerepe abban, nagy szerepe, hogy derültebb időjárásra számíthatunk az előrejelzések szerint a nemzetközi politikai életben. De bárhogyan is legyen, tudnunk kell: az ár néha a töltéseket is átszakíthatja. S akkor újabb töltéseket kell emelni a rombolás elé. Az emberiség józan nagyobbik fele képes volt erre eddig is, képes lesz a jövőben is. A lényeg mindig az én, a te, a mi tetteinkben van. S akkor már nem elhanyagolható, hanem a dolgok menetét kijelölővé erősödik akaratunk. Így már a holnap sem olyan sötét, mint ahogy láttatni szeretnék. S karácsony reményeinek ez ad reális alapot. Igen, a tettek. Mert mindig ebben van a lényeg. A szándékok, remények, vágyak csak a tettekben öltenek testet. Szűkebb sorsunk alakulása is ezen múlik. Évek óta nyomnak bennünket a világgazdasági folyamatok kedvezőtlen hatásai. Eleinte úgy véltük, hogy ezek begyűrűzéseit képesek leszünk határainkon megállítani. Megkésve eszméltünk rá, hogy a megváltozott világgazdaság kihívására csakis jobb munká-, val, egész termelési szerkezetünk korszerűsítésével adhatunk méltó választ. A most véget érő esztendő gazdasági mérlege biztató. Sikerült megállni a gazdasági lejtőn, s nemcsak megkapaszkodni, hanem javítani is tudtunk valamit helyzetünkön. A tegnap közzétett jövő évi népgazdasági terv már ezzel a körülménnyel számol. Javíthatunk valamit a beruházások stagnáló állapotán, az életszínvonal alakításában is sikerül valamit tennünk. Nem nagy lépések ezek még, de már helyzetünk fordulását jelzik. Ám mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy ez a terv is még csak óhaj, mint ahogy minden terv az. Még akkor is csak óhaj, ha reális, megvalósitható alapokon nyugszik, miként a népgazdaság 1985. évi tervezete. Óhajból valóság a tetteken keresztül lesz. Nem általában, hanem az én, a te, a mi tetteink által. Az ünnepi hangulat sem takarhatja el, hogy az elért kezdeti sikereket elsősorban nem munkánk hatékonyságának növelésével értük el, hanem a belső fogyasztás visszafogásával. Tovább járni ezt az utat kétszeresen is veszélyes. Veszélyes életszínvonalunkra, veszélyes a népgazdaság termelőképességére, a technikai színvonalra. A mai világban különösen érvényes az a mondás, hogy aki lassan halad, az elmarad a többiektől, és csak a gondokat zúdítja magára. Sokszor és sokan emlegettük, hogy csak jobb munkával boldogulhatunk. A jobb munka nemcsak több munkát jelent, hanem elsősorban alkotó munkát. A szellemi, szakmai képességek ehhez nagyjából adottak. Ezek felhasználósán kell változtatni, javítani. Elsődlegesen nem kormányrendeletekkel — persze ezekkel is —, de a dolgok lényege, a gondok megoldásának a kulcsa mégis csak önmagunkban van. Eredményesebben kell kihasználnunk a gazdasági demokrácia meglevő és jövőre belépő formái nyújtotta lehetőségeket. Ezek bázisán szökkenhet gyorsabban virágba az alkotó kezdeményezés, fokozható — a teher érzete nélkül — munkánk hatékonysága, a még észszerűbb, célirányosabb munka a korszerűség szintjén. I elentős esztendő lesz a ránk köszöntő 1985. Nemcsak az enyhén javuló gazdasági viszonyaink miatt, hanem azért is, mert jövőre ünnepeljük felszabadulásunk 40. évfordulóját, és kerül sor pártunk XIII. kongresszusára, amelynek tiszte lesz öt évre felvázolni népünk jövőjét. A megjelent irányelvek ezt nemcsak jelzik, de az emberek véleményét is igénylik a kitűzött célokról. Jövőre kerül sor a tanácstagok és az országgyűlési képviselők választására is, új választójogi törvényünk alapján. Gazdasági, társadalmi demokratizmusunk bővülésére, izmosodására a feltételek és a lehetőségek adottak. Ez esetben is rajtunk múlik, hogy ezekből mennyi lesz valóság — tetteink alapján. Mindannyiunk karácsonyfája alatt — az odakészített ajándékcsomagok között — van egy nem látható csomag is mindannyiűnk nevére címezve. Ebben a jövő év lehetőségei vannak. A csomag nem kicsi, tartalma értékes. Személy szerint megvalósuló tetteinken múlik e csomag tartalmának tényleges értéke. 1984 karácsony: a béke, a jövő ígérete. Legyen mindenkinek boldog ez a karácsony és ajándéka gazdag — szorgalmunk szerint. Enyedi G. Sándor % Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk ^ olvasóinknak! ^ a
