Békés Megyei Népújság, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-21 / 299. szám
NÉPÚJSÁG 1984. december 21., péntek Ülést tartott a megyei tanács (Folytatás az 1. oldalról) vitájában felszólaló Szikszói Ferenc a lakosság és a tanács közvetlenebb kapcsolatát szorgalmazta, a nyíltság, az őszinteség, mint az együttes cselekvés biztosítékainak további kiaknázását javasolta. Sasala János a megvalósítás feltételeiről, az önállóság és a felelősség együtteséről beszélt. Szarvas Attila a mezőkovácsházi körzet közigazgatási átszervezésének tapasztalatairól beszélt, hangsúlyozva, hogy azok összességében kedvezőek. A testület a beszámolót elfogadta. A harmadik napirendként Békés megye Tanácsának 1985. évi költségvetését és fejlesztési tervét vitatta meg a testület. A jövő évi költségvetés kiadási tervezete az 1984. évi eredeti előirányzathoz képest 11,4 százalékkal növekedett. Ami a fejlesztést illeti, jövőre az ideivel csaknem azonos összegű, 924 millió forint a beruházásra fordítható összeg; 160 célcsoportos lakás építését tervezik, a személyi tulajdonú lakásépítés megközelíti a 3 ezret; 140 hellyel bővítik a bölcsődéket, a szociális otthoni helyek száma 100-zal nő, 250 új óvodai hely, 27 általános iskolai tanterem. 7 középiskolai osztályterem létesül. A napirend vitájában felszólaló Araczki János, megyei tanácselnök-helyettes arról beszélt, hogy az igények meghaladják a lehetőségeket, épp ezért az alapellátás javítására kell elsősorban törekedni. Szólt a felújítási feladatok fontosságáról, az energiaracionalizálási programról, a fegyelmezett gazdálkodásról. Fodorné Bir- gés Katalin hozzászólásában ismertette a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa állásfoglalását a megyei tanács jövő évi költségvetési és fejlesztési tervéhez. Az állásfoglalás helyesnek ítéli meg a feladatok rangsorolását, s azt, hogy a fejlesztési tervben elsőbbséget kapott a lakásépítés, az általános iskolai tanteremfejlesztés, a kórházrekonstrukció, az egészséges ivóvízzel való ellátás, a fiatalok és nagycsaládosok 3 éves lakásellátási programja, Ugyanakkor, mint korábban, most is jelezte, hogy a célcsoportos lakások száma változatlanul kevés. Ebből a minimális igények is alig-alig elégíthetők ki. Épp ezért szükségesnek tartja, hogy a megyei tanács évközben is vizsgálja meg a lakás- helyzet alakulását, a fiatalok és nagycsaládosok lakásigényeinek kielégítését, a telekellátás és a telekárak milyenségét. Az oktatás területén a középiskolai tanterembővítés gondjaira, a szakmunkás-, ezen belül a technikusképzés fontosságára hívta fel a figyelmet. 'A napirend vitájában felszólalt Kerekes József né és Illyés Sándor. A testület az előterjesztések és a vita alapján elfogadta a megye jövő évi költségvetését és fejlesztési tervét. A bejelentések sorában a legutóbbi tanácsülésen interpelláló Dorogi Ferencné körösladányi tanácstag elfogadta a hozott intézkedést. Ugyanakkor újabb témában, a Dévaványa—Békés autóbusz-közlekedés megoldásában kérte a megyei tanács segítségét. Végezetül a megyei tanács felmentette Richweisz Ferencet, a személyzeti és oktatási osztály vezetőjét, akit a megyei tanács MSZMP apparátusi bizottsága titkárává választottak nemrég. A testület' Fazekas Imrét nevezte ki a megyei tanács személyzeti és oktatási osztályának vezetőjévé. S. F. Felmentések, kinevezések Dr. Bányász Rezső, a Tájékoztatási Hivatal elnöke Gerencsért Jenőt — érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása miatt — felmentette a Képes Üjság főszerkesztői tisztségéből. Egyidejűleg a lap főszerkesztőjévé Kovács Mihályt nevezte ki. A Tájékoztatási Hivatal elnöke dr. Garam Józsefet — érdemei elismerése mellet, nyugállományba vonulása miatt — felmentette a Figyelő főszerkesztői tisztségéből. Egyidejűleg dr. •Varga Györgyöt főszerkesztővé nevezte ki. Orvosi ügyeletek Békéscsabán központi orvosi ügyelet a Gyulai úti új kórházi épületben du. 4 órától másnap reggel 7.30 óráig. Tel.: 23-544. Ugyanitt gyermekkörzeti orvosi ügyelet. Szombaton és munkaszüneti napokon íolyamatos ügyelet. Fogorvosi ügyelet szombaton, vasárnap 7 órától 14 óráig a Bartók Béla út 19. szám alatt. Békésen, a Széchenyi tér 4/2. szám alatt központi orvosi ügyelet du. 16.30-tól másnap 7 óráig. Szombaton és vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Ugyanitt gyermekorvosi ügyelet szombaton 8-tól 12-ig. Vasárnap 8-tól 10-ig. Tel.: 41-312. Gyulán felnőttkörzeti ügyelet a Dob u. 2. szám alatt du. 17 órától másnap reggel 7.30-ig, hét végén pénteken du. 17 órától hétfő reggel 7.30-ig. Tel.: 61-012. Gyermekügyelet folyamatosan a Kárpát u. 11. szám alatt. Fogászati ügyelet a kórház szájsebészetén, a Semmelweis u. 1. szám alatt. Gyomaendrődőn a mindennapos ügyelet Dévaványára, a hétvégi ügyelet Hunyára is kiterjed 17 órától másnap reggel 8 óráig. Címe: Gyomaendrőd, Lenin út 3. Tel.: 31-520. URH-hl- vószám: Békés 38. Gépkocsi: Lada Niva. AR 41-19, hívószám: Békés. 39. Szarvas: a mindennapos ügyelet kiterjed Békésszentandrásra, Csabacsüdre, Kardosra és ör- ménykútra Is, 17 órától reggel 8-ig. Címe: Szarvas, Béke út 18. Tel.: 225. Szeghalmon: a mindennapos ügyelet hét végén kiterjed Füzesgyarmatra, Kertészszigetre, Körösladányra Is, szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Címe: Szeghalom, Ady u. 1/6. Tel.: 21. Füzesgyarmaton: hét közben változó telephelyű, összevont ügyelet Körösladányban, 17 órától reggel 7-ig készenlét van. Bucsa: szombat reggeltől hétfő reggel 8 óráig központi ügyelet Karcagon. Telefon: 222. Helye: Karcag. Vörös Hadsereg u. 27. Sarkad: mindennapos központi orvosi ügyelethez tartozik Sarkadkeresztúr, Méhkerék és Kötegyán is. Helye: Sarkad, Béke sétány 3. Hétköznap 17 órától másnap reggel 8-ig. Hét végén péntek 17 órától hétfő reggel 8-ig. Tel.: 120. Mezőberény: mindennapos központi orvosi ügyeletén a Puskin u. 1. alatt ellátják Csárdaszállás, Köröstarcsa betegeit is. Hétköznap du. 16-tól másnap reggel 8-ig. Hét végén pénteken du. 16-tól hétfő reggel 8-ig. Tel.: 51-120. Orosháza: mindennapos központi-.ügyelet <1*Könd u. 76. ez. alatt hétköznap du. 17-től másnap reggel 8-ig. Hét végén szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-lg. Mezőkovácsháza: hétközben Végegyházával közös ügyelet du. 17 órától másnap reggel 7-ig. Hét végén központi orvosi ügyelet Mezőkovácsháza, Battonya, Mezőhegyes, Kaszaper, Nagy- bánhegyes, Magyarbánhegyes, Végegyháza betegeinek. Az ügyelet helye: Mezőkovácsháza, rendelőintézet. Tel.: 85. Medgyesegyházán: péntek 17 órától hétfő reggel 8 óráig Med- gyesegyháza, Medgyesbodzás, Gábortelep, Pusztaottlaka, Nagykamarás, Almáskamarás, Kever- mes, Dombegyház, Kunágota, Dombiratos, Kisdombegyház, Ma- gyardombegyház és Lökösháza betegei a központi ügyelethez fordulhatnak. Az ügyelet helye: Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel.: 72. A fel nem sorolt községekben hét közben, hét végén készenlét, illetve összevont orvosi ügyelet van! Kérjük megyénk lakóit, hogy az orvosi ügyeleteket valóban csak indokolt esetben vegyék igénybe, mert másként a sürgős esetekben nyújtott segítséget veszélyeztetik. Rövidesen megkezdődnek megyénkben is a munkásőrök állománygyűlései. Ezeken a számvetés mellett ünnepélyes keretek között avatják fel az új munkásőröket. Hogy majd olajozottan menjen minden, az előképzősök Gyulán többször elpróbálják a fogadalomtétel ünnepélyes pillanatait Fotó: B. O. fl kapcsolatok jegyében: Színházi vendégrendezés Zólyomban A zólyom—besztercebányai J. G. Tajovszky Színház és a Békés megyei Jókai Színház két éve kialakult kapcsolatának egyik jelentős állomása az a ma esti zólyomi premier, melyen Rencz Antal, a békéscsabai színház főrendezője állítja színpadra Sarkadi Imre Az elveszett paradicsom című színművét. A színházak vezetői ez év nyarán írták alá azt a megállapodást, mely a két művészeti intézmény további kapcsolatainak tervét tartal- ' mázzá. A Sarkadi-bemutatót és Rencz Antal vendégrendezését követően 1985-ben a szlovákiai színház egyik rendezője szlovák szerző darabját rendezi Békéscsabán, megszervezik 10—10 színházi szakember, színművész tapasztalatcsere-látogatását ; 1986-tól pedig vendégjátékokra is sort kerítenek. A ma esti bemutatón részt vesz Ambrus Zoltán, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője, valamint Keczer András, a Jókai Színház igazgatója és Csányi Tibor gazdasági igazgató. Ünnepre készülnek a kamarásiak A közös tanáccsal rendelkező két község, Nagyksrma- rás és Almáskamarás lakói másokhoz hasonlóan készülnek az ünnepekre, sajnos ebbe azonban néhány gond is vegyül. Ami az élelmiszer és iparcikkellátást illeti, egyik faluban sincs jelentős hiánycikk. A két almási és a négy nagykamarási élelmiszerbolt a városok színvonalához közelítő választékot kínál: szaloncukor, fenyőfa van bőven. Hiányzik az üzletekből azonban a déligyümölcs — ezen a téren mostohának érzik magukat a helyi lakosok. Húsárukból, frissen vágott sertéshúsból a helyi szövetkezet technológiai vágóhídja jó ellátást biztosít. A már-már nyomasztó gondot a szén hiánya okozza. Október óta a két falu TÜZÉP-telepére csak kis mennyiségek érkeznek, a vásárlóknak személyenként 5— 5 mázsát szolgálnak ki a tüzelőanyagból. Ez a probléma körülbelül kétszáz lakást érint — a községek vezetői bíznak benne, hogy külső segítséggel végre megoldódik a szénhiány. A két község közös tanácsán a közelmúltban- kiosztották a rendkívüli szociális segélyeket — az idén másodszor —, amelynek így, ünnep közeledtével különösen jól jönnek a rászorulóknak, összesen 300 ezer forintot osztottak szét 450 kisnyugdíjasnak, egyedülállónak, vagy éppen nagycsaládosoknak. Ma, pénteken az almás- kamarási öregek napközijében tartanak fenyőünnepélyt a bentlakó húsz idős embernek, a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ, valamint a helyi termelőszövetkezet támogatásával. m. sz. zs. Életveszélyes fázisceruza árusításának megtiltása A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet (MEEI)) megállapította, hogy magánkereskedőknél, valamint állami kiskereskedelmi üzletekben a MEEI kötelező jóváhagyása nélkül forgalmazott, a Tester GMK által gyártott Horny-típusú 190—250 voltos egysarkú feszültségkémlelő (úgynevezett fázisceruza) használata, vagy akár kipróbálása is életveszélyes. A MEEI vizsgálata alapján a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet az életveszélyes fázisceruza forgalmazását megtiltja, felhívja a magánkereskedők és a kereskedelmi vállalatok figyelmét, hogy az. árusítást azonnal szüntessék meg, s a vásárlókat kártalanítsák. Felhívás a véradókhoz A Vöröskereszt békéscsabai városi vezetősége és a megyei vérellátó szolgálat kéréssel fordul a Békéscsabán és környékén élő véradókhoz. Az ünnepek idején is előfordulhat olyan baleset, amikor szükség lehet az életmentő vérre. Ezért vércsoporttól függetlenül várják a véradók jelentkezését, akik december 24-től január 2-ig szükség esetén felajánlják vérüket. A véradás, a segítségnyújtás feltétele ez időszak alatt a tartózkodás az alkoholtartalmú italoktól és a kávétól. A segítőszándékot december 22-én 16 óráig a megyei vérellátó szolgálatnál (Békéscsaba, Gyulai út 20., tel.: 22-023) lehet bejelenteni. Az ezt követő időpont után a segíteni szándékozók a városi kórház 23-544-es számán a 112- es melléken jelentkezhetnek. Kérik, hogy a véradók mondják meg saját telefonjukat, vagy lakáscímüket, ahol szükség esetén megkereshetik őket a vérellátó szolgálat dolgozói. Sokat jelent az is, ha csupán néhány napos ,.ügyeletet” vállal egy-egy véradó. Gyógyszertári iigyeletek A zavartalan gyógyszerellátás érdekében a Békés megyei Gyógyszertári Központ a következőképpen határozott a gyógyszertárak nyitva tartásáról. December 23-án, vasárnap reggel 8-tól 16 óráig nyitva tart Békéscsabán az István király téri gyógyszertár, Békésen, Gyulán, Orosházán és Szarvason az éjjel-nappal nyitva tartó gyógyszertár, a mezőberényi, a sarkadi, a szeghalmi, a battonyai, Gyomaendrődőn pedig az end- rődi területen levő gyógyszer- tár. Reggel 8-tól 14 óráig lehet recepteket kiváltani, gyógyszert vásárolni Békéscsabán a járóinál és a Petőfi utcai, Gyulán a Kossuth utcai, Orosházán a piactéri gyógyszertárban. Ezenkívül nyitva tart még a dévaványai, az újkígyósi, a tótkomló- si és a vésztői gyógyszertár. December 30-án, vasárnap reggel 8-tól 16 óráig várja a betegeket a békéscsabai, békési, gyulai, orosházi és szarvasi éjjel-nappali gyógyszertár. Reggel 8-tól délután 2 óráig lesz nyitva a békéscsabai Petőfi utcai, a mezőberényi, az endrődi, az újkígyósi, a battonyai, a mezőkovácsházi, a tótkomlósi, a sarkadi, a szeghalmi és a vésztői gyógyszertár. Az orvosi ügyeletek a jelenleg meghatározott munka- és ünnepnapokhoz igazodnak. A gyógyszertárak közül az ünnepek idején az egyébként is ügyeletet tartóak lesznek nyitva. Követelmények és lehetőségek T örvényt alkotott az országgyűlés, elfogadta az 1985. évi állami költségvetésről beterjesztett javaslatot. Megszokott, minden esztendő végén időszerű feladata ez a képviselőknek, ám most — igazolta a törvény- javaslat vitája — az elvárhatónál, az ilyenkor tapasztaltnál is fokozottabb volt a figyelem, a felelős mérlegelés. Fokozottabb volt, mert 1985 egyszerre befejező esztendeje a hatodik ötéves tervnek és előkészítő éve a hetedik középtávú programnak. Olyan időszak, amikor lehetőségeink és feladataink körvonalai élesebben kirajzolódnak abban a helyzet- és teendőtükörben, amelyet az MSZMP Központi Bizottságának a párt XIII. kongresz- szusára kibocsátott irányelvei tártak elénk. Ezek tudatában, valamint a törvényjavaslatot bevezető expozé és a felszólalások ismeretében megállapíthatjuk, az 1985. évi állami költségvetés a realitások tiszteletére alapozódott, olyan tennivalókat határoz meg, amelyekhez a feltételek rendelkezésre állnak, illetve — kemény munkával — folyamatosan megteremthetők. Biztató jelekkel és gondokkal egyaránt szolgált az utolsó munkanapjainál tartó 1984-es esztendő. Ezek a biztató jelek — mint amilyen a nemzeti jövedelemnek az előirányzottnál némileg nagyobb növekedése, az ipari termelésnek a tervezettet meghaladó mértéke — elengedhetetlen feltételeivé váltak annak, hogy a jövő évben több tekintetben előre, s nemcsak előre, hanem felfelé is léphessünk. Ilyen összetett lépés a beruházások és a reálbérek csökkenési folyamatának megállapítása. Mindezt persze csak kemény munkával, s okosabb ésszerűbb gazdálkodással tudjuk elérni. Ennek útját- módját is meghatározta az országgyűlés, amikor kimondotta, hogy az ipar a jelenleginél nagyobb mértékben járuljon hozzá a külgazdasági egyensúly további javításához, a behozatal bővülését kétszeresen meghaladó gyarapodás a kivitelhez. Ilyen és hasonló kockái vannak annak a mozaiknak, amely az 1985-ben megteendő út képét tárja elénk. Amint látjuk, szó sincsen arról, mintha súlyuk vállakat, inakat Toppantana. Lehetőségeink reális, felelős felismeréséről van szó — és ezt a képviselők véleménye, pozitív és negatív előjelű tapasztalatok sorolásával jól érzékeltette — arról, hogy igenis mód van a népgazdaság jövedelemtermelő képességének fokozására. Elhangzottak jó példák és meghökkentő esetek a parlament ülésén forrásaink értő és balkezes kezeléséről, szinte filmként pergetve le előttünk mindennapjaink ellentmondásos gyakorlatát. A törvényjavaslatot indokoló expozé, az ahhoz kapcsolódó — terv- és költségvetési bizottsági — véleményezés sem szűkölködött olyan, megfogható tényekben, amelyek azt mutatták, lehetnénk — legyünk! — jobb sáfárai javainknak, a társadalmi vagyon termelésre fogható részének. Hiszen igaz, a fejlett tőkés országok piacain sokféle hátrányos megkülönböztetésben van részünk, igaz, hogy — egyetlen részpéldára utalva — ötszáz dollárral csökkent egy tonna marhahús exportára, ám az is igaz — és erről mintha a kelleténél halkabban esnék szó —, hogy az idén kivitelre került ipari termékek között az először gyártott, azaz új és lényegesen korszerűsített áruk aránya csupán öt százalékot ér el... Aminek látszatra nincsen sok köze ahhoz, az elképzeléseknek megfelelően felépül-e 1985-ben a költség- vetésben szereplő nyolcszáz általános iskolai tanterem, megteremtődik-e a fedezet a tervezett — elsősorban a nyugdíjasok, a nagycsaládosok körét érintő — szociálpolitikai intézkedésekre, valójában azonban mindannyian tudjuk, nagyon is szoros a kötődés, logikus a kapocs a két dolog, yalamennyi tervezett teendő között. Aligha lehet eléggé hangsúlyossá tenni azt a sorrendet, hogy először a nemzeti jövedelem előállításában kell feljebb jutni, változatlanul elsőbbséget szükséges adni az ország külső pénz,ügyi egyensúlya javításának, s csak azt követően, kellő fedezet birtokában kerülhetnek sorra a lakossági fogyasztáshoz, az egy főre vetített reáljövedelemhez fűződő elképzeléseink, terveink, céljaink. Meglehet, nem kellemes ezt a sorrendet tudomásul venni — és ennek halk felhangjai olykor beleszövődtek a parlament realista tárgyalási hangnemébe is —, ám éppen a közös érdekeltség teszi elkerülhetetlenné. Az a. közös érdekeltség, melynek egyszerre kell látnia az 1985-ös év kiviteli többletét és a felépítendő 74—75 ezer lakást, az anyag- és energiagazdálkodás fokozott tempójú ésszerűsítését és a lakossági alapellátás szerény javítását, különös tekintettel a kistelepüléseken élőkre. Amik persze pusztán kiragadott mozzanatok az országgyűlési tanácskozás jelképezte, elemezte jövő esztendei gazdálkodási feladatokból, de talán megfelelően érzékeltetik, először termelők vagyunk — kell, hogy legyünk —, csak utána következhet fogyasztói szerepünk, bár bizonyos, ez az utóbbi szerep sokak számára kedvesebb. a z ülésszakot megelőző bizottsági tanácskozásokon 34 képviselő mondta el véleményét a törvényjavaslat vitájában. A pénzügyminiszteri expozét követően tizenhármán kértek szót. Lakásgondok, iskolaépítés, tanácsi gazdálkodás, az időskorúak helyzete — így váltakoztak a témák, amelyek teendőinket is meghatározzák. A jövő évi költségvetésben — a felszólaló miniszterelnök-helyettes szerint — a legutóbbi esztendőkénél nagyobb követelmények fogalmazódtak meg és több a kockázat is benne. Mégis, mindkettőt vállalni kell. Mert csakis ezek vállalásával —és a követelmények teljesítésével — érhető el a szerény haladás 1985-ben, ami azonban már alapja lesz a hetedik ötéves terv kezdetének, a fejlődés meggyorsítását ígérő fél évtizednek.