Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-23 / 275. szám

1984. november 23., péntek NÉPÚJSÁG Összehívták a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottságát Az előzetes megállapodásnak megfelelően december elején Berlinben kerül sor a Varsói Szerződés tagállamai külügy­miniszteri bizottságának soros ülésére. (MTI) Losonczi Pál Ho Si Minh-városban Losonczi Pál a vietnami főváros lakóitól búcsúzik (Telefotó) A 60 milliós Vietnam leg­nagyobb városával, a 3 és fél milliósi lakosságú Ho Si Minh-várossal, az egykori Saigonnal ismerkedett csü­törtökön a Losonczi Pál ve­zette magyar párt- és állami küldöttség, amely hanoi tar­tózkodását befejezve, a reg­geli órákban utazott el a vietnami fővárosból. Az MSZMP KB PB tagját, az Elnöki Tanács * elnökét Phan Van Khai, a Vietnami KP KB tagja, a városi ta­nács megbízott elnöke és a város más vezetői fogadták. A Ho Si Minh-városi tar­tózkodás során lüktető éle­tű, nyüzsgő város tárult a magyar vendégek elé. Innen kerül ki a vietnami ipari termelés csaknem egyhar- mada. Küldöttségünk tag­jai megtekintették az ex­portra készülő helyi termé­kek kiállítását, ahol nem­csak csodálatos kézműves­munkák, lakkozott tárgyak, porcelánok, ezüstművesek mesterdarabjai, elefántcsont­faragások láthatók, hanem például sztereofonikus be­rendezések és tv-készülékek is. Este a függetlenségi palo­tában Phan Van Khai va­csorát adott Losonczi Pál, és az általa vezetett küldöttség tiszteletére. A vacsora után kultúrmű­sort nézett végig küldöttsé­günk. Erősödik a szocialista közösség államainak egysége Az SZKP Központi 'Bi­zottságának Politikai Bizott­sága csütörtöki ülésén átte­kintette a KGST havannai kormányfői szintű 39. ülés­szakának eredményeit. A testület megállapította, hogy a havannai ülésszak min­denekelőtt a KGST-országok gazdasági csúcstalálkozóján elfogadott határozatok meg­valósítására irányult. A Politikai Bizottság megállapította: a havannai ülésszak kinyilvám'totta, hogy erősödik a szocialista közösség államainak egysé­ge és összeforrottsága, nö­vekszik a KGST nemzetközi tekintélye. A szocialista or­szágok az imperializmus ag­resszív és militarista irány­vonalával szemben azzal a szilárd elhatározással lép­nek fel, hogy mindent meg­tesznek a béke megóvása és a nukleáris katasztrófa elhá­rítása érdekében. Januárban új sznvjet—amerikai tárgyalások Csütörtökön este Moszkvá­ban és Washingtonban a Szovjetunió és az Egyesült Államok az alábbi azonos szövegű közleményt hozta nyilvánosságra: A Szovjetunió és az Egye­sült Államok megállapodott új tárgyalások megkezdésé­ről annak érdekében, hogy kölcsönösen elfogadható megállapodást érjenek el a nukleáris és űrfegyverzetek teljes kérdéskörében. E tár­gyalások tárgyának és cél­jainak közös meghatározásá­ra Andrej Gromiko szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter 1985. janu­ár 7—8-án találkozót tart Genfben. Vlagyimir Lomejko, a szovjet külügyminisztérium szóvivője a bejelentést is­mertetve hangsúlyozta, hogy nem a korábbi, megszakadt tárgyalások folytatásáról van szó, hanem a Szovjetunió és az Egyesült Államok közöt­ti teljesen új tárgyalási fó­rumról. Lomejko emlékeztetett ar­ra, hogy a Szovjetunió, mint azt vezetői, köztük Konsz- tantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, kijelen­tették, mindig érdekelt volt és az is marad az Egyesült Államokkal folytatott egyen­jogú és becsületes tárgyalá­sokban. Megnyílt az NSZEP KB plénuma Tegnap reggel megnyílt Berlinben a Német Szocia­lista Egységpárt ' Központi Bizottságának ülése. A plé- numon Erich Honecker, a Központi Bizottság főtitkára terjesztette elő a Politikai Bizottság beszámolóját, és javaslatot tett arra, hogy az NSZEP soron következő 11. kongresszusát 1986 áprilisá­ban rendezzék meg az NDK fővárosában. A beszámoló külpolitikai részében Erich Hönecker nyomatékosan megerősítette: ma a legfőbb feladat a nuk­leáris háború veszélyének elhárítása, az enyhülési po­litika érvényre juttatása. Ebben a szellemben kell ki­bontakoztatni a politikai párbeszédet, és konkrét in­tézkedéseket kell tenni a fegyverzetek korlátozására és csökkentésére az egyenlő­ség és az egyenlő biztonság alapján. Rámutatott arra, hogy minden testvérország nemze­ti és nemzetközi érdekeinek alapja és erőforrása a szo­cialista közösség. „Ezért el­sődlegesnek tekintjük — mondotta — testvéri szövet­ségünk egységének és össze­fogásának állandó szilárdí­tását, országaink együtt­működésének intenzívebbé és hatékonyabbá tételét”. A világpolitikai helyzet — állapította meg — az ame­rikai fegyverkezési hajsza fokozódása nyomán szükség­telenül bonyolultabbá vált, megnőtt a harmadik világ­háború veszélye. Ebből adó­dóan fokozott erőfeszítések­re van szükség, és össze kell fogni mindenkivel, aki őszintén akarja a békét. Az Egyesült Államok vál­tozatlanul a katonai-hadá­szati egyensúly megbontá­sára és fölény kivívására törekszik a Szovjetunióval és a szocialista közösséggel szemben. A jelen katonapolitikai helyzetet elemezve Honecker megállapította, hogy a leg­utóbbi lépések és a nemzet­közi közvélemény élénk rea­gálása nyomán bizonyos enyhülés mutatkozik a vál­ságban, de változatlanul éberséget és szolidaritást kell tanúsítani. Az erőegyensúly megbon­tását sohasem engedik meg a szocialista országok — mondotta, és többi között utalt a Szovjetunió és a Né­met Demokratikus Köztár­saság közösen elhatározott ellenintézkedéseire, válaszul a Pershing—2 rakéták és ro­botrepülőgépek nyugat-euró­pai telepítésére. Ennek ke­retében helyeztek el az NDK területén nagyobb ha­tótávolságú rakétarendszere­ket. „Ezek képesek fedni a NATO telepítési területét, és hozzájárulnak az egyensúly szavatolásához. Ám nem té­vesztjük szem elől, hogy el­lenintézkedéseink csak olyan mértékben kerülnek sorra, amennyire azt a katonai­hadászati egyensúly meg­őrzése szükségessé teszi”. A szocialista országok azonban békét akarnak, és a kedvező fordulat elérésére konkrét programot terjesz­tettek elő a béke biztosítá­sára. Honecker foglalkozott Nyu- gat-Németországnak a nem­zetközi helyzet megromlásá­ban játszott negatív szerepé­vel. A nyugatnémet kor­mányt nagy felelősség terhe­li azért, mert hozzájárult az új amerikai rakéták telepí­téséhez, ellentétben azzal az elvvel, hogy sohasem sza­bad új háborúnak kiindul­nia német földről. Emlékeztetett rá, hogy Európában két német állam létezik, mindkettő az euró­pai béke elengedhetetlen eleme. Befejeződött az RKP XIII. kongresszusa A Román Kommunista Párt XIII. kongresszusán csütörtökön befejeződött a beterjesztett beszámolók és jelentések feletti vita. A kongresszus egyhangúlag el­fogadta a Központi Bizott­ság beszámoló jelentését, amelyet Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára terjesztett elő. Ugyancsak egyhangúlag fogadták el azokat a doku­mentumokat, amelyeket a népgazdaság fejlesztésére dolgoztak ki a következő öt­éves terv időszakára, s a 2000-ig terjedő gazdasági­társadalmi fejlesztésre. A kongresszusi határoza­tok szerint a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítése a fő feladat. Az 1986-tól kezdődő új ötéves terv alapvető célja a ter­melőerők, a műszaki-anyagi alap további erőteljes fej­lesztése, a sokoldalúan fej­lett szocialista társadalom megvalósítása. Fő cél, hogy biztosítsák az ipar és me­zőgazdaság megfelelő ará­nyát. A társadalmi termék évi átlagban 5,0—5,7, az ipari árutermelés 6—6,5, az ipari termelés 10—10,6, a mezőgazdasági össztermelés pedig 5,4—5,8, a nemzeti jö­vedelem pedig 7,6—8,3 szá­zalékkal emelkedik. A nem­zeti jövedelemből fogyasztá­si alapra 70, felhalmozásra pedig 30 százalékot fordíta­nak. Minden intézkedést megtesznek azért, hogy biz­tosítsák az elért életszínvo­nal megtartását, s növeljék az anyagi és szellemi jólétet. Valamennyi gazdasági ága­zatban kiegyensúlyozott, ha­tékony fejlesztést valósíta­nak meg. A jövő ötéves terv egyik alapvető célja az, hogy Ro­mánia egyre aktívabban ve­gyen részt a világgazdasági cserékben. Bővíti és mélyí­ti gazdasági, valamint mű­szaki-tudományos együttmű­ködését a KGST tagállamai­val. Külkereskedelmét a je­lenlegi ötéves tervhez viszo­nyítva 41—45 százalékkal növeli. Románia külpolitikai elveinek megfelelően gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködést fc tytat a jövőben is a fejlett tőkés or­szágokkal, a világ valameny- nyi államával. Szorgalmazza a más országokkal való ter­melési kooperációt és szako­sítást, a hosszú lejáratú egyezmények megkötését. A dokumentum kitér a népesedési program folyta­tására. Ennek alapján Ro­mánia lakosságának száma 1990-ben várhatóan 24 mil­lió lesz. A foglalkoztatottak száma eléri a 11,5 millió főt. Javítják a szociális viszo­nyokat, s megteremtik a fel­tételeket a 44 órás munka­hét megteremtésére. A 2000-ig szóló távlati fej­lesztési irányelvek elősegí­tik, hogy Románia a közepe­sen fejlett szocialista or­szágból fejlett szocialista országgá alakuljon. A század végére — a dokumentum szerint — Romániában befe­jeződik a területi fejlesztés, a nemzeti ásványtartalékok felkutatása. Ezenkívül dokumentumo­kat fogadott el a kongresz- szus az életszínvonal fejlesz­téséről, továbbá módosította a szervezeti szabályzat egyes előírásait. * * * A kongresszusi küldöttek délután zárt ülésen megválasz­tották a párt új vezető szerveit. Ezután Manea Manescu, a kongresszus elnökségének tagja nyilvános ülésen bejelentet­te, hogy egyhangúlag ismét Nicolae Ceausescut választották meg az RKP főtitkárává. Az új Központi Bizottságnak 265 tagja és 181 póttagja van. A Központi Bizottság Politikai Végrehajtó Bizottsága 23 tag­ból és 25 póttagból áll. Elena Ceausescu ismét a PVB tagja, Nicu Ceausescu pedig a PVB péttagja lett. A Központi Bizottság titkáraivá Iosif Bancot, Emil Bohut, Ion Comant, Silviu Curticeanut, Petru Enachet, Constantin Radut, Ion Radut, Ion Stoiant és Ilié Verdetet választották meg. A kongresszuson Nicolae Ceausescu mondott záróbeszédet. Elhunyt Várad! Imre Váradi Imre, a Szocialista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, aki 1931-től volt a párt tagja, életének 78. évében elhunyt. Temetése 1984. november 26-án, hétfőn délelőtt 9.30 órakor lesz a nagyszénási te­metőben. AZ MSZMP OROSHÁZI VÁROSI BIZOTTSÁGA hírek hírek hírek MA: KELEMEN NAPJA A Nap kél 7.00 — nyugszik 16.00 órakor A Hold kél 7.34 — nyugszik 16.17 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1884. november 23-án született, és 61 éves korában, 1945-ben halt meg Bánóczi László színházi író, rendező, mű­fordító, Bánóczi József iro­dalomtörténész és filozófus fia. A dramaturgia, a szépiro­dalom, a szociálpolitika, a közegészségügy, a közgazda­ságtan köréből írt figyelem­re méltó cikkeket, s jó szín­vonalon fordított szépirodal­mi műveket, színműveket is. Főbb műve: Shakespeare a mai színpadon. — EREDMÉNYES ÖZVA- DÁSZAT. Az Országos Tró­feabíráló Bizottság értékelte a bemutatott őztrófeákat, melyek arról tanúskodnak: továbbra is kitűnő az állo­mány minősége. A bizottság 8 ezer 866 őztrófeát vizsgált meg, ezek közül 121 arany-, 321 ezüst-, 512 pedig bronz­érmet kapott. Az idei vadá­szatokon 40 ezernél több őzet ejtettek el. A nagy számú kilövést az tette lehetővé, hogy az állománybecslés ada­tai szerint mintegy 220 ezer őz él az erdőkben, a mező­kön. — SZÍNJÁTSZÓ bemuta­tó. A szakszervezeti ifjúsá­gi napok keretében novem­ber 24-én, szombaton rende­zik meg a színjátszó bemu­tatót. Megyénket a szabadkí- gyósi Mezőgazdasági és Élel­miszeripari Szakmunkáskép­ző Intézet Kovács Géza ta­nár által vezette Pablo Ne­ruda színjátszó csoportja képviseli a szakszervezetek fővárosi művelődési házá­ban. Hírügyeletünk __ ... telefonszáma: Z/"uOU Esős idő Várható időjárás ma estig;: nyugatról újabb erős felhősödés képződik és keletre is átterjed. Sokfelé várható eső. Napközben megélénkül, a Dunántúlon meg­erősödik a délnyugati, déli szél. ,A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között várható. * — ELMARAD a „Gazdál­kodj okosan” című vetélke­dő, melyet november 25-re hirdetett meg a békéscsabai ifjúsági ház. — GYULÁN, az Erkel Fe­renc Művelődési Központban november 24-én nosztalgia­sorozatot indítanak. Az ez esti program — amely 19 órától 1 óráig tart — a Ka- talin-bál lesz. A rendezvényt többek 'között a művelődési központ társastáncklubjának bemutatója és divatbemuta­tó színesíti. — ORSZÁGOS GORDON­KAVERSENY. Az idén de­cember 7—9. között rendezi meg Szolnokon a Művelődé­si Minisztérium, a Magyar Zeneművészek Szövetsége, valamint Szolnok megye és a város tanácsa a Friss An­tal országos zeneiskolai gor­donkaversenyt. A zenei ve­télkedőre a területi válogató után 68 növendék kapott meghívást. A döntőn négy korcsoportban versenyeznek, produkciójukat neves szak­emberekből szervezett zsűri értékeli. — JÁTSZÓHAZRA HÍVJA a békéscsabai gyerekeket az if­júsági és úttörőház. Novem­ber 24-én délután fél 3 órá­tól. a számítógépek kezelésé­vel, a bőrözéssel, a hóember­készítés alapjaival, a Tél- apó-várás előkészületeivel s más, igencsak érdekes dol­gokkal ismerkedhetnek meg a 3—14 éves érdeklődők. PROGRAMAJÁNLATUNK ______________________________________ B ÉKÉSCSABA — Az Országos Filharmónia hétfőn este fél 8 órakor rendezi a következő bérleti hangverse­nyét a Jókai színházban. Köz­reműködik a Budapest Fúvós­együttes. — Ugyancsak hétfőn délután fél 4 órakor a Vasutas Művelő­dési Házban lesz Halász Judit és a Bojtorján együttes gyer­mekműsora. — A KPVDSZ Napsugár báb­együttese vasárnap délelőtt 10 órakor az ifjúsági és úttörőház- nagytermében Kunkori és Kan­dúrvarázsló című műsorával lép a gyerekközönség elé. — Vágréti János festőművész ki­állítását nyitják meg kedden dél­után 4 órakor az Ingatlankezelő Vállalat Irányi utcai központi székházának klubtermében. A kamaratárlatot az érdeklődők december 5-ig, naponta 8—17 óra között tekinthetik meg. GYULA — A művelődési központban szombaton este 7 órakor kezdő­dik a műsoros Katalin-bál. ame­lyet divatbemutató, a társas­táncklub programja, népdal- és nótaénekesek szereplése színe­sít. — Ugyancsak a művelődési központ nagytermébe várják Ha­lász Judit és a Bojtorján együt­tes Száncsengő című műsorára kedden délelőtt fél 10, 11 és dél­után 3 órára a gyerekeket. Ugyanitt és ezen a napon este 6 és 8 órakor a „Családban ma­rad — ágyak és vágyak . . .** cí­mű zenés szórakoztató műsort rendezik, amelyben többek kö­zött fellép Koncz Gábor, Moór Mariann. Sáros! Katalin. — A természettudományi stú­dióban kedden este fél 6 óra­kor TlT-előadást tartanak Miért épül Pakson atomerőmű? cím­mel. OROSHÁZA — Két kiállítás is nyílik ma délután a művelődési központ­ban. A helyi képzőművész kör finnországi tárlatának anyagából rendezett bemutató 5 órakor, a kör két tagjának, F. Varga Máriának és Feldmann Tibor­nak kamarakiállítását pedig fél 6 órakor nyitják meg. A gyűj­teményes kiállítást december 6- ig, a kamaratárlatot pedig de­cember 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők­SZARVAS — A Békéscsabai szimfonikus zenekar hangversenyét kedden este 7 órakor rendezik meg az Országos Filharmónia bérletso­rozatában, a művelődési köz­pont színháztermében. — Hétfőn este 6 órától az ezüstszőlői klubházban fórumot tartanak. A kérdésekre Mészá­ros István országgyűlési képvi­selő válaszol. KEVERMES — A művelődési házban hét­főn délután fél 4 órakor Sán­dor Károly Jóga-revü című mű­sorát rendezik meg. MAGYBÄNHEGYES — Hétfőn 18 órakor a műve­lődési házban a KRESZ módo­sításáról tartanak ismeretterjesz­tő előadást. DOMBIRATOS — Holnap, szombaton este 7 órától a művelődési házban a szülők bálját rendezik meg, amelyen a helyi Woox együttes is közreműködik. TELEKGERENDÁS — A MEDOSZ kulturális na­pok megnyitó ünnepségét ren­dezik meg szombaton délután fél 4 órától a művelődési ház­ban. Ezt követően kerül sor az ágazati szakszervezet amatőr­művészeti csoportjainak V. me­gyei találkozójára, bemutatóira.

Next

/
Oldalképek
Tartalom