Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-25 / 251. szám

% 1984. október 25., csütörtök ra 7T 7 r rxi Fa |---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­----------------------------------1 J Ű □ Ä £ L EE 3 SPORT SPORT SPORT lllföldi ündrea országos csúcsot gyalogolt Békésen Népes mezőnyök Békéscsabán is Az elmúlt hét végén két jelentős, népes mezőnyöket felvonultató idényzáró atlé­tikai versenyt rendeztek a megyében. BÉKÉSEN a Békés Kupá­ért 18 egyesület 117 atlétája vetélkedett — gyaloglók és kismaratoni futók. A Széche­nyi—Petőfi utcai 5, illetve 2 kilométeres „körben” kelle­mes időben mérhették össze tudásukat a még jobb minő­sítés elérésére törekvő atlé­ták. Az eredmények közül kiemelkedik Alföldi Andreá­nak, a Postás SE verseny­zőjének teljesítménye. A 20 éves atléta 52:16 perces új országos felnőtt- és után­pótláscsúcsot ért el a 10 km- es távon, megjavítva saját, tavasszal Békéscsabán, a Vi­harsarok Kupán felállított alaprekordját. Rajta kívül még hét gyalogló és három futó ért el aranyjelvényes szintű eredményt. Eredmények. Férfiak. Serdülő A. (15—16 évesek.) 15 km: 1. Szilágyi (Bcs. E. Sp.) 51:17, 2. Simon (Dunaújv.) 52:50, 3. György (DVTK) 52:54, 4. Pro- hászka (GYSE) 52:59 ... 8. Gyöngyösi (GYSE) 54:53. Ifjú­ságiak. 20 km: í. Siegler (ME- DOSZ Érdért) 1:07.59, 2. Erdősi (Szekszárdi 1 :09:23, 3. Svecz 1 :09.25, 4. Mányik 1:11:51, 5. Lu­kács (mindegyik Bcs. Előre Sp.) 1:13:47, 6. Garai (Bcs. MÁV) 1:16:39. 7. Csák( Békési SE) i:20:59. Felnőtt. 30 km: 1. Balogh (DMVSC) 1:43:04,-2. Kiss (Bcs. E. Sp.) 1:44:28, 3. Tabaldi (Kiskunhalas) 1:45:35. 5. Ta­kács 1 :55:49, 6. Hamza (mind­egyik Bcs. E. Sp.) 2:09:35. Gya­loglás. Serdülő B (13—14 éve­sek.) 5 km: 1. Szép (Komló) 25:06. 2. Kovács 27.38, 3. Szarvas (Komló) 27:54 ... 7. Szabó (Bcs. E. Sp.) 29:46. Ser­dülő A és ifjúsági. 10 km: 1. Alföldi Cs. 47:47, 2. Szép (mind­kettő Komló) 51:24, 3. Orsós (Komló) 51:36, 4. zsibrita 52:16 ...7. Eke 57:49, 8. Varga (mind­három Bcs. E. Sp.) 59:30. Fel­nőtt és ifjúsági. 20 km: 1. And- rásfai (Postás SE) 1:26:55, 2. Vá- nya (SZVSE) 1:29:52, 3. Kónya (DVTK) 1:31:38... 6. Lauri­nyecz (Bcs. E. Sp.) 1:40:46, 8. Korcsok (Bcs. E. Sp.) 1:42:39. Nők. Serdülő B. 10 km: 1. Koubek (KSI) 41:24, 2. Béres (Bcs. E Sp.) 45:45, 3. Szűcs (Békési ' SE) 48:36 ... 5. Vince (Bcs. E. Sp.) 49:22 ... 7. Faze­kas 51:27, 8. Jantyik (mindkettő Bcs. E. Sp.) 51:27. Ifjúságiak. 15 km: 1. Gaál (DVTK) 59:56. 2. Illyés 1:07:06, 3. Lőrincz 1:07:32, 4. Horváth 1:07:48, 5. Szlaukó 1:10:48, 6. Csiernyik (mind­egyik Bcs. E Sp.) 1:10:50. Fel­nőtt. 20 km: Pék (DKSE) 1:18:22, 2. Hipszki (Bcs. E. Sp.) 1:29:06. Gyaloglás. Felnőtt. 10 km: 1. Alföldi (Postás SE) 52:16, orszá­gos csúcs (régi: 55:43, Alföldi, 1984, Békéscsaba). BÉKÉSCSABÁN idényzá­ró pályaversenyre került sor. A kétnapos viadalon különösen a gyermekkorosz­tály képviseltette magát Alföldi Andrea országos re­kordot javított a 10 km-es gyaloglásban. A Postás SE versenyzőjének felnőtt- és utánpótláscsűcsa 52 perc 16 másodperc, s eredményének érdekessége, hogy a régi csúcsot is „itt”, pontosab­ban Békéscsabán érte ej nagy létszámban, összesen hétszázan álltak rajthoz, s akárcsak Békésen, itt is igyekeztek kihasználni az ország minden részéből ér­kezett atléták a minősítés­hez szükséges jobb ered­mény elérésének lehetőségét. Kiemelkedett Rózsa Zsolt, a házigazdák 17 éves, serdülő A korú fiatalja, aki 49,92 métert dobott diszkosszal és 15,58 métert lökött súllyal. Klubtársa, a gyermekkor­osztályhoz tartozó Varga Zoltán 60 métert hajított kislabdával, Bagi Árpád — ugyancsak Előre Sp. — mindössze 48 ponttal maradt el a serdülő A tízpróba számban az ifi aranyjelvé­nyes szinttől. A futók közt Lázár Antónia (KSI) 60 mé­teren 8.6 másodperccé] győ­zött, a fiúknál Szentiványi Sándor (OMTK) 8.5 mp-cel lett első — mindketten a gyermekkorosztály képvise­letében. Temesvárit ismét meghívták az „Oroszlánhölgyek Kupájára” Temesvári Andrea jelenleg Brightonban szerepel a Virginia Slims sorozat egyik teniszver­senyén, s az első fordulót si­kerrel vette a jónevü, .az idei francia nemzetközi bajnokságon elődöntőbe jutott amerikai Ca­mille Benjamin ellen. A világ­ranglistán jelenleg 18. helyen álló magyar játékos édesanyja a napokban érkezett haza, s be­számolt az MTI munkatársának lányának az utóbbi tornákon mutatott formájáról, s az előtte álló feladatokról. — Mindnyájunkat meglepett a múlt heti, filderstadti versenyen elszenvedett vereség — mondta. — Nem vitás, a fiatal nyugatné­met Steffi Graf rohamléptekkel fejlődő, jó teniszező, azonban a hazai környezetre, s a semle­ges szemlélők által erősen rész­rehajlónak minősített bírásko­dásra is szüksége volt ahhoz, hogy l:l-es játszmaállás után a döntő szettben legyőzze And­reát. — A filderstadti vereség elle­nére Andrea jó formában van, s ezt már Brightonban is iga­zolja — folytatta. — Benjamin ellen biztatóan mozgott, csak az a kár, hogy a legjobb négy kö­zé kerülésért — ha eljut odáig — az első kiemelt, az amerikai Shriver várja. Egyébként páros­ban is pályára lép, a csehszlo­vák Skronska oldalán, első el­lenfelük a Horvath, Kuzlci ame­rikai-román kettős lesz. Ami a további programot illeti, a jövő heti zürichi torna után néhány napos hazai tartózkodás követ­kezik, majd Japánba utazik, ahol november 16—17-én ismét részt vesz az „Oroszlánhölgyek Kupáján” (Lady Lions, Cup), Idén a csehszlovák Mandlikova, a bolgár Maleeva és az ameri­kai Bonder lesz az ellenfele. Ezt követően Melbourne-ben, az ausztrál nemzetközi bajnokságon próbál szerencsét, azon a ver­senyen, amelyen most indul elő­ször — mondta befejezésül Te­mesvári Andrea édesanyja. Labdarúgás Videoton1 Paris SG 4-2 (2-0) Párizs, 30 000 néző, v: Ro­binson (angol). ®óllövő: Sza­bó (2), Csongrádi (2), ill. Rocheteau (2). Videoton: Disztl P. — Végh, Novath, Csuhay, Hor­váth — Vaszil, Csongrádi, Szabó, Vadász — Majer, Burcsa. Paris SG: Baratelli — Lemoult, Janvion, Bathenay, Jeannol — Couriol, Fernan­dez, Susies — Toko, Roche­teau, Niederbacher. Békéscsabai Előre Sparta­cus—Bp. Honvéd 2—1 (1—1). Ifjúsági labdarúgó-mérkő­zés. Békéscsaba, 100 néző. V: Dér. Előre: Bikádi (Fazekas) — Bagyinka (Marik Z.), Pá­pa, Várai, Kiss, Galovicz, Hovorka, Zsigmond (Deák), Németh, Marik L., Kanál. Edző: Klembucz János. Nagy küzdelemben idei első győ­zelmét érte el a hazai csa­pat, amely a látottak alap­ján megérdemelt. G: Marik L., Németh, ill. Dán. Jó: Pá­pa, Várai, Németh, ill. Bér- cesi, Horváth. Bcs. Előre Spartacus—Bp. Honvéd 1—0 (0—0). Serdülő labdarúgó-mérkőzés, Békés­csaba, 80 néző. V: Guti. Bé­késcsaba: Oláh — Such S., Bánfi, Szűcs, Papp, Kövesi, Gál (Sutyinszki), Miklya, Karsai, Belvon, Képíró. Ed­ző: Szombati György. Ke­mény, színvonalas mérkőzé­sen rangadóhoz méltó játé­kot produkált mindkét csa­pat. G: Belvon (11-esből). Jó: Bánfi, a mezőny legjobbja, Such S., Szűcs, ill. Haraszti, Mihucz. (Gyurkó) Birkózás Az országos szabadfogású if­júsági minősítő versenyen, amelynek mérkőzéseit Csepelen rendezték, az OMTK birkózói is részt vettek. Az 52 kg-ban An­tal János arany-, 60 kg-ban Pa- tyi Béla ezüst-, + 82 kg-ban Rostás Péter bronzérmet szer­zett. Rostás sajnos súlyos láb­sérülést szenvedett, így több hónapig harcképtelen. * * * Az elmúlt évhez hasonlóan, idén is birkózóbusz indítását szervezi az OMTK KlSZ-szerve- zete. A birkózást kedvelők így elutazhatnak november 3-án (szombaton) Budapestre, az OMTK NB I-es csapatbajnoki mérkőzéseire. Jelentkezni és az utazással kapcsolatosan bővebb felvilágosítást kérni az OMTK Thék Endre utcai székházában lehet, november 1-ig. Sporttanfolyamok A békéscsabai lakótelepi tö­megsport egyesület a Szabó Pál téri általános iskola tanuszodá­jában megfelelő számú jelent­kező esetén, október 26-tól is­mét beindítja az igen népszerű úszásoktatást. Minden 5 éven felüli fiú és leány jelentkezhet, valamint azok a felnőttek, akik meg szeretnének ismerkedni a sportággal. Az oktatást Bogár Jánosné és Gyeraj Éva vezeti, jelentkezni az uszoda gondno­kánál lehet. A 10. sz. általános Iskola tor­natermében (Békéscsaba) ismét beindul a női kondicionáló - or- na. A foglalkozásokat Tomka Jánosné és Kvaszné Szűcs Edit tartja, melyek hétfőn, szerdán és pénteken 19.30—20.30 óra kö­zött kerülnek megrendezésre. A Szabó Pál téri általános is­kolában is beindult a népszerű női kondicionáló torna. A fog­lalkozások, melyeket Nemes Lászlóné testnevelő vezet, ked­den 20—21, pénteken 18.30—19.30 óra között vannak. Békéscsabán, a Pásztor utca 36. sz. alatt levő „garázsban” kialakított, modern erőgépekkel jól felszerelt kondicionáló te­remben az erőatlétika sportág­gal megismerkedni vágyó nők és férfiak jelentkezését várják. A kondicionálóterem hétfőtől péntekig 16—20 óra között a sportolni vágyók rendelkezésére áll. A tanfolyamot Klucz János és Daru István vezeti. Zimmermann Ferenc és Tibori János a két utazó Békéscsabai erőatléták a porondon A nyilvánosság előtt csak ritkán olvashatunk az erőat­léták és a testépítők verse­nyeiről híreket, eredménye- két. „Csendben” dolgoznak, ami nem azt jelenti, hogy teljesítményük — főleg az élversenyzőké — nem érde­mel méltatást. A Békéscsa­bai Forcon Vasas szakosztá­lyáról van szó, s most né­hány, az utóbbi időben el­ért eredményekről számo­lunk be. Felnőtt és junior OB, Bu­dapest. A csabaiakat ketten képviselték. Tibori János a 90 kg-osok súlycsoportjában, 14 induló között ezüstérmet nyert. Az aranyérem a há­rom év után ismét dobogóra lépett Nagy Tiboré (Bp. Spartacus) lett. A 80 kg-osok között 17-en indultak és Zim­mermann Ferenc, a békés­csabaiak másik kitűnősége bronzérmet nyert. Ebben a kategóriában Belányi Tibor (Angyalföld), a tavalyi 2. helyezett győzött. Nemzetközi meghívásos verseny, Székesfehérvár. A hazaiak mellett Csehszlová­kiából és az NDK-ból is ér­keztek sportolók. Zimmer­mann itt egy súlycsoporttal feljebb indult, hogy elkerül­je a nagyon népes, 80 kg-os súlycsoport mezőnyét. (Ez egyben azt is jelentette, hogy Tiborival egyszerre léptek a küzdőtérre.) Végül is Tibori végzett az első helyen, Zim­mermann lett a második, a bronzmedál pedig a cseh­szlovák Josef Filipnek ju­tott. A verseny érdekessége volt, hogy megjelent a pa­lesztin amatőr világbajnok, Steve Sabanek is, aki a 80 kg-ban a három legjobb ha­zainak külön tiszteletdíjat ajánlott fel. A csabaiaknak díszes falikerámia és falisző­nyeg is a vitrinükbe került a palesztin testépítő szövet­ség szalagos emblémája mel­lett. Országos meghívásos ver­seny, Békéscsaba. A Forcon Vasas rendezvényén jórészt az országos bajnokságon szerepelt együttesek vettek részt, azaz rangos volt a viadal. A nyolc egyesület ve­télkedőjén a 80 kg-ban Be­lányi győzött Zimmermann előtt. A 90 kg-osok között Tibori biztosan győzött. A többi dobogós helyeket a Bp. Spartacus, az Angyalföldi SE és az Üjpalota sportolói nyerték. V. nemzetközi erőverseny, Neubranderburg. Az NDK- ban lebonyolított viadal óriási közönségsikert ara* tott. Igaz, itt igen nagy ha­gyományai vannak ennek a sportágnak. Négy magyar sportoló indult, köztük a két békéscsabai élversenyző is, akik szovjet, csehszlovák, lengyel és természetesen NDK-beli riválisokkal talál­koztak. A békéscsabaiak mérlege egy ezüst- és egy bronzérem. A 80 kg-ban Li­bor Minárik győzött, aki ta­valy junior Európa-bajnoki címet nyert. Mögötte mini­mális különbséggel (160 kg- os fekvenyomó-eredményt teljesítve) Zimmermann Fe­renc 2. volt, 3. a házigazdák képviselője, Franz Holzmann lett. A 90 kg-ban Jan Cserni (Csehszlovákia), a felnőtt Európa-bajnok végzett az el­ső helyen nagy hazai riváli­sa, a kétszeres csehszlovák Európa-bajnok Jabstrevski előtt, míg Tibori János — 180 kg-os fekvenyomó-ered- ménnyel — harmadikként állhatott a dobogóra. Ebben a súlycsoportban indult a két másik magyar verseny­ző is: Juhász József 6., Nagy Sándor 8. lett. (Megjegyzés: a verseny összeredményét befolyásolja a fekvenyomás- ban elért eredmény is, ezzel még kiegészül a bírók által adott pontszám.) Rendszeresen mintegy harmincán látogatják a Bcs. Forcon Vasas testépítő szakosztályának edzéseit. A heti öt gyakorlás során mindenki egyéni edzéstervek alapján dolgozik. Képün­kön a szakosztály sportolóinak egy csoportja. Álló sor balról: Biró Mihály, Kocsor János, Kalmár Lajos, Szabó János. Elöl: Novak Mátyás, Zimmermann Ferenc, Andrej Mátyás, Somlyai István és Hernádi Zoltán Erkel-sakkverseny Gyulán Erkel Ferenc, a nagy ma­I gyar zeneszerző, Gyula város szülötte, korának egyik elis­mert élsakkozója is volt, így méltán megérdemli, hogy emlékét szülőhelye sakkver­senyekkel is őrizze, ápolja. Hagyományteremtő elha­tározással rendezte meg a Gyulai SE szakosztálya első ilyen versenyét, melyre szép számú sakkbarát jött össze és mérte össze tudá­sát csapatban és egyéni ver­senyben. A négytagú csapatok ' gyorsversenyét — kétszer 20 perces játékidővel — a Gyu­lai SE (Gyöngyösi Lázár, Gombos János, Sztán Péter, Hocopán Sándor) csapata nyerte, s így egy évig ők őrzik a vándorserleget. Má­sodik a Vízügy csapata lett, míg a bronzérmet az Erkel Gimnázium együttese szerez­te meg. A csapatversenye­ken hét együttes vetélkedett. Az egyéni verseny hétfor­dulós, svájci rendszerben ke­rült lebonyolításra, s az élen ez lett a végeredmény: 1. Metz András 5, 5, 2. Csomós 5, 3. Varga 5, 4-6. Török, Hocopán, Anka 4-4 ponttal. Az idei év egyik legna- ! gyobb feladatára, az országos : ifjúsági bajnokságra készül­nek a békéscsabai és gyulai úszók, amelyet decemberben rendeznek a fővárosban. Azt j megelőzően még három al- | kálómmal találkoznak Bé­késcsabán az utánpótlás leg­jobbjai. Az egyik a szoká­sos őszi szakmai minimum­verseny. Két alkalommal teljesíthetnek szintidőt az if­júságiak: először november 24-én, majd december 8-án, amikor a békéscsabai Ár­pád-fürdő sátortetős, 50 mé­teres versenymedencéjében rendeznek nagyszabású via­dalt. Tömegsport Szeghalom felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére a városi művelődési és sportosz­tály, a KISZ városi bizottsága, valamint a Szeghalmi SC ver­senyt írt ki atlétika, tenisz és kispályás labdarúgás sportágak­ban. Atlétika. Győztesek. Távolug­rás. Gyermek leány: Farkas. Gyermek fiú: Zsadányi. Serdü­lő B leány: Szalóki. B fiú: Barna. Kislabdadobás. Gyermek leány: Pipó. Gyermek fiú: Czeg- lédi. Súlylökés. Serdülő B le­ány: Király. B fiú: Ladnyik. Síkfutás. Gyermek leány. 60 m: Farkas. 400 m: Böjti. Gyermek fiú. 60 m: Vámos. 400 m: Vá­mos. Serdülő B leány. 100 m: Nagy. 400 m: Nagy. Serdülő B fiú. 100 m: Ladnyik. (Valameny- nyi versenyző Szeghalom.) 400 m: Lakatos. Tenisz. Ifjúsági egyéni: 1. Szentkereszti (Szeg­halom), 2. Ronyecz (Gyoma), 3. Kerek (Kisköre). Amatőr egyé­ni: 1. Molnár (Kisköre), 2. Szán­tó (Kisújszállás), 3. Weigert (Szeghalom), Kerekes (Hajdú­szoboszló). Igazolt versenyzők. Egyéni: 1. Szentkereszty (Szeg­halom), 2. Csernyánszky (Haj­dúszoboszló), 3—4. Weigert (Szeghalom), Hajdú (Hajdúszo­boszló). Férfi páros: 1. Papp, Csernyánszky (Hajdúszoboszló), 2. Földi, Takács (Füzesgyarmat, Kisköre), 3. Szentkereszty, Ló­ránt (Szeghalom). Kispályás labdarúgás: 1. ÁFÉSZ-pincérek, 2. Fehér Lajos Tsz, 3. Csepel Autógyár (valamennyi Szegha­lom) . BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: ill. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés INDEX: 25054 Kéziratokat, képeket megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Tele­fon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy ISSN 0133—0055 nem érzünk nem küldünk meg és viasza. hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bea., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom