Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-27 / 253. szám

1984. október 27., szombat o iai3illJVT*lc} Bensőséges ünnepség volt csütörtökön délután Békéscsabán az egészségügyi gyermekotthonban. Az intézetben dolgozó Kossuth Zsuzsa Szocialista Brigád kezdeményezésére a szé­kesfehérvári Videoton gyár kedvezményes áron adott egy fekete-fehér tv-készüléket. Az otthon kis lakói nagy lelkese­déssel és örömmel fogadták a régen várt készüléket, melynek árát a Békés megyei Tüzeléstechnikai Vállalat békéscsabai körzetének Gagarin Szocialista Brigádjának tagjai kommu­nista műszak ledolgozásával teremtették elő és ajánlották fel a gyermekotthonnak. Képünk az átadás pillanatában készült, melyen a felnőttek és a gyerekek nagy örömmel szemlélik az új televíziót Fotó: V. E. Gondok és eredmények az ipari szövetkezetek 1984. évi gazdálkodásában Elnökségi ülés a HISZÖV-ben Napirenden: II lakásépítés, telekeilátás megyénkben Stark ildolf-emlékünnepség Békéscsabán A koszorúkat a MAE, az MTA, a megyei és a városi tanács, valamint az 1. sz. iskola nevében helyezték el Fotó: Veress Erzsi Az ipari szövetkezetek szö­vetségének megyei elnöksége október 26-án, pénteken tar­totta soron következő ülését a KISZÖV békéscsabai szék­hazában. Négy napirendi té- mát tárgyaltak: 1. Az OKISZ SZSZV békéscsabai kiren­deltségének tájékoztatóját a megye szövetkezeteinek szer­vezettségi színvonala és szer­vezési igényei felméréséről. 2. A szövetkezetek 1984. évi várható gazdasági fejlődését. 3. A KFA tervezett idei fel­használásáról szóló beszámo­lót. 4. A nőpolitikái határo­zatok megvalósulásának helyzetét a megye Ipari szö­vetkezeteiben. A napirendi pontokhoz kapcsolódó vitát László Antal, a KISZÖV el­nökhelyettese vezette. Részt vett a tanácskozáson és hoz­zászólásával segítette azt Ilovszki Lajos, a megyei pártbizottság gazdaságpoliti­kai osztályának munkatársa, valamint Ugrai András, a megyei tanács ipari osztá­lyának képviselője. A napirendi témák közül a szövetkezetek ez évi várható eredményei különösen érde­kesek, annál is inkább, mert mondanivalójuk bekerül a rövidesen sorra kerülő kül­döttközgyűlés beszámolójába. Az írásbeli tájékoztatóhoz — mely lényegében az első fél­év adataira épült — Oncsik András osztályvezető szóbeli kiegészítést fűzött, melyben ismertette a harmadik ne­gyedévi adatokat -is. Az is­mertetésekből kitűnt, hogy az erőfeszítések ellenére sem valószínű az 1984-re terve­zett tőkés export és a nye­reségterv elérése. A jelentő­sebb exportőr szövetkezetek ugyanis a megrendelések visszavonása miatt csaknem 50 millió forint értékű nyu­gati szállítástól estek el. Egyedül a mezőberényi fa­iparinál 32 milliós a vissza­mondás. A rubelelszámolású exportnak a túlteljesítése várható. Más fő mutatókban a szövetkezetek teljesítik az 1984-re kitűzött előirányza­taikat. A Békéscsabai Kötöttáru- gyár csütörtökön a Körös Hotelben rendezte meg- a nyugdíjasok baráti találko­zóját. Az eseményre félezer­nél több nyugdíjas érkezett. Ott volt Szajbély Mihály igazgató, Szuchy László fő­mérnök, Biró Béla, a válla­lat pártbizottságának tit­kára, Csarnai Zsuzsa KISZ- titkár. Az ünnepeiteket Knyihár Jánosné köszöntöt­te, majd Aradszki Andrásné szb-titkár ismertette a vál­Jó néhány szövetkezetben tovább fejlődött a termelés szerkezete, új termékekkel jelentkeztek a piacon. Így többek között az Orosházi Vas-Műanyagipari Szövetke­zetben megkezdődött a bőr­és fémkellékek gyártása, az Orosházi KAZÉP-nél újabb típusú kazánok és pillangós szerkezetek készítését kezd­ték el, a Szarvasi Vas-Fém­ipari Szövetkezet egyre kor­szerűbb háztartási elektro­mos berendezéseket és lakás­világítási cikkeket bocsát piacra, a Mezőberényi Mű­szaki Szövetkezetben is hoz­zákezdtek a litografált fű­szerdobozok sorozatgyártásá­hoz. A szövetkezetek nagy részében azonban gondot okoz a profilváltás, a termé­kek alacsony jövedelmezősé­ge, a szakmunkáshiány. Az erőfeszítések eredménye, hogy a nehézségek ellenére nyolc százalékkal nőtt a ter­melékenység, az elmúlt évi­hez képest pedig 10 száza­lékkal emelkedett az értéke­sítés. A lakossági szolgálta­tásban továbbra is akadályt jelentő tényező az anyag- és alkatrész-, valamint a lét­számhiány, mégis a bázis­évhez képest kedvezőbb a helyzet, és mintegy 8 száza­lékos fejlődéssel számolnak. Még két hpnap van hátra év végéig. A határozati ja­vaslatban az elnökség fel­szólítja a szövetkezeteket: a rendelkezésükre álló eszkö­zök maximális kihasználásá­val mozgósítsák minden ere­jüket az elmaradások meg­szüntetésére. A vitában részt vevők mélyrehatóbb elemzést ja­vasoltak a küldöttközgyűlés elé kerülő írásos anyagba, továbbá azt, hogy a szövet­kezetek nagy része gazdál­kodási eredményeinek meg­felelően konkrétan is szere­peljen majd a beszámoló­ban. A napirendi pontok utáni vitát László Antal foglalta össze. Végül bejelentésekkel ért véget az elnöki ülés. lalat életét, az eredménye­ket és a gondokat. A nyug­díjasok nevében Bohus Már­tonná mondott köszönetét a róluk való gondoskodásért. A vállalat vezetősége ün­nepi vacsorán látta vendé­gül a nyugdíjasokat. Szólt a cigányzene, énekesek adtak műsort, fehér asztalnál órák hosszat együtt maradtak a vezetők és a nyugdíjasok. Búcsúzóul mindenki aján­dékcsomagot kapott egykori munkahelyétől. A Békés megyei Tanács településfejlesztési és kör­nyezetvédelmi bizottsága ok­tóber 26-án, tegnap délelőtt Kondoroson, az Egyesült Tsz-ben tartotta soros ülé­sét. Megkülönböztetett fon­tosságú téma került elsőként napirendre: a lakásépítési program infrastrukturális feltételei, a telekellátás, kü­lönös tekintettel a magán­erős építkezésre. Egy-egy te­lepülés fejlődését, az ott la­kók életkörülményeit meg­határozza, vagy legalábbis alapvetően befolyásolja a lakás- és telekpolitika. Az utóbbi években az arányok jelentősen megváltoztak a lakásépítésben; az otthonok egyre nagyobb arányban magánerőből épülnek, ami azt is jelenti, hogy mind több telekre van szükség. Megyénkben 1961 és 1983 kö­zött 64 ezer 945 lakás épült fel, melynek 87 százaléka “személyi tulajdon. A lakásellátás új rendsze­re a lakáshoz jutás esélykü­lönbségeinek csökkentését és az arányosabb tehervállalást kívánja szolgálni. Nagyon fontos, hogy a helyi taná­csok lakásgazdálkodásában mindenütt érvényesüljön, különösen a fiatalok eseté­ben, a fokozatosság. A ta­nácsi lakáselosztás fenntar­tása mellett — beleértve az OTP-beruházásban épülő la­kásokat is — a helyi lakás- gazdálkodás Szerves részévé kell válnia a telekgazdálko­dásnak, s a nehezebb anya- * gi körülmények között élők helyi támogatásának. Az alacsonyabb jövedelmű, ön­álló lakással nem rendelke­ző családok, különösen a fiatal házasok lakáshoz ju­tási esélyei ugyanis nem ja­vultak. A megváltozott hitelpoli­tikai irányelvek és a jelen gazdasági helyzet közvetve erősen befolyásolja az OTP- beruházásban épülő, ma­gántulajdonba kerülő laká­sok értékesítését. A helyen­ként igen magas kivitelezési árak miatt több településen már-már eladhatatlanok a lakások. Éppen ezért az OTP igyekszik a keresletnek megfelelő lakásállományt A békéscsabai Padrah La­jos Általános Iskola udva­rán a gyerekek galambot tartottak a kezükben, majd vezényszóra elengedték. A felröppenő madarak ezúttal nem csak a békét szimboli­zálták, hanem a tegnap nyílt nemzetközi kisállat-kiállítás nyitó ünnepségének szerep­lői is voltak. Délelőtt 10 órakor Fórján Mihály, a megyei pártbizott­ság munkatársa nyitotta meg a kiállítást, melyen 171 te­nyésztő mutatta be legszebb állatait. Nemcsak Magyar- országról, hanem Romániá­ból, Jugoszláviából és az NSZK-bó] is „elutaztak ide” kialakítani. Ennek érdeké­ben a megyei tanács, az OTP és az ÁÉV közösen megrendelte a VII. ötéves tervi lakásépítést megalapo­zó típustervek elkészítését pécsi tervezővállalattól. Az elmúlt években igen elterjedt, szervezett lakás- építési forma a szövetkezeti építés. Megyénkben jelenleg nyolc településen 12 szövet­kezet foglalkozik lakásépí­téssel .Ebben a formában a műit év végéig csaknem ezer lakás épült fel. A szer­vezett lakásépítéseknél alap­vető az iriírastruktúra fel­tételeinek megteremtése; a közösségi célt szolgáló in­tézmények, közlekedés, szál­lítás, közüzemi hálózatok és létesítmények. Jól halad a településeken a társulati formában szervezett vízmű- vesítés, ugyanakkor gond a szennyvízelvezetés. S végül a hagyományos családiház-építésről: ehhez mindenekelőtt telek szüksé­ges. A megyei tanács 1983/84- re, pályázati rendszerben, 32 millió forintot biztosított te­lekkialakításokra, amely tá­mogatásból 24 település ré­szesült. A területelőkészítés­ben jó partnere a tanácsnak az OTP Békés megyei Igaz­gatósága. Jelenleg csaknem 1300 telek kialakítása van folyamatban, s ehhez terü­letelőkészítésre az OTP mintegy 140 millió forintot nyújtott. A szervezettebb magánerős építkezés érdeké­ben a megye négy települé­sén magánlakás-építési szol­gáltató irodát hoztak létre, s a több hónapos tapasztalat ennek létjogosultságát iga­zolja. A bizottság ezután a Bé­kés megyei Természetvédel­mi és Idegenforgalmi Gaz­dasági Társaságok munkájá­nak tapasztalatait összegez­te, megállapítva, hogy a tár­saság a megalakulásától el­telt másfél év alatt az elvá­rásoknak megfelelően tevé­kenykedett. Szintén e napi­rend keretében tekintette át a testület a kígyósi szabad­idő-központtal kapcsolatos kérdéseket. a galambok, papagájok, díszmadarak, nyuszik, nut- riák és cicák, hogy az isko­la tornatermében három na­pig gyönyörködtessék látvá­nyukkal az állatszeretőket. A megyei tanács mezőgaz­dasági osztálya, a HNF me­gyei bizottsága, a MEDOSZ megyei bizottsága és a me­gyei kisállattenyésztők egye­sületi szövetsége Békés me­gye és Békéscsaba felszaba­dulásának 40. évfordulója alkalmából rendezte meg ezt a hagyományos kiállítást, amelyet szombaton 8-tól 18 óráig, vasárnap pedig 8-tól 16 óráig tekinthetnek meg az érdeklődők. Fotó: v. E. Stark Adolf, a 150 éve született békéscsabai szőlő­nemesítő tiszteletére rendez­tek emlékünnepséget tegnap, október 26-án a békéscsabai Városi Tanács dísztermében. A megjelenteket — köztük Somos András akadémikust, az MTA alelnökét, Kozma Pál akadémikust — Sasala János, a városi tanács el­nöke köszöntötte, majd ar­ról szólt, hogy a város mél­tóképp kíván megemlékezni nagy fiáról, Stark Adolfról. Ezután Kozma Pál mon­dott ünnepi beszédet, ismer­tette Stark Adolf életét és munkásságát. A nemzetközi hírű nemesítő 1834-ben szü­letett a felvidéki Bártfán, elemi iskoláit szülővárosában végezte. Középiskolai tanul­mányait Miskolcon, majd Eperjesen folytatta. Jó ered­ményei ellenére nem fejezte be középfokú tanulmányait, hanem kereskedősegédnek képezte ki magát. Több he­lyen ismerkedett a szakmá­val, majd 1859-ben Békés­csabára érkezett, ahol vas- és fűszerkereskedést nyitott társával. Hamarosan megnő­sült, családot alapított, fele­sége révén jutott először földhöz, később maga is vá­A megye 16 ÁFÉSZ-ének 892 egységében a- térség kis­kereskedelmi forgalmának 47 százalékát bonyolítják le. Ez a mérték a városokban 4.&ví50 százalékig terjed, n$fg a községek egy részé­ben 80 százalékos az arány, vagy az ellátás teljes fele­lőssége a szövetkezeté. Megyénkben a lakosság 11,8 százaléka kistelepülése­ken él, vagyis a mindenna­pi ellátás ezekben a közsé­gekben 51 ezer 500 embert érint. A kisközségek ellátá­sáról tárgyalt tegnap a Bé­kés megyei Tanács termelési és ellátási bizottsága, a na­pirendi pont előterjesztője pedig a MÉSZÖV elnöke, Tanai Ferenc volt. Az írásos beszámolóhoz fűzött kiegé­szítőben beszámolt a napi­rend előterjesztője a fogyasz­tási szövetkezetek háromne­gyed évi eredményeiről, majd a kérdésekre válaszol­va elmondotta, hogy még mindig ellentmondás van az ellátási felelősség és — az ÁFÉSZ-boltok esetében — a pékáru szállítása között. Ér­demi megoldásra, ami azt jelentené, hogy az ÁFÉSZ- üzemeltetésű kereskedelmi egységek is időben és meg­felelő választékban kapja­sárolt. Fő foglalkozása mel­lett művelte kertjét, szőlőt telepített, egy 300—350 faj­tából álló szőlőfajta-gyűjte­ményt hozott össze, ezzel kezdte a nemesítést 1867—70 között. Három fajtát neme­sített ki, a Stark magoncát, a Kossuth-szőlőt és a Csaba­gyöngyét. Ez utóbbi szerzett koraisága, muskotályos íze, bő termőképessége révén nemzetközi hírnevet nem­csak Stark Adolfnak, hanem városának is, ahol 1910-ben halt meg. Sok-sok társadal­mi tisztet töltött be, sikere­ket ért el a kertészeti verse­nyéken, méltán lehet rá büszke az utókor. • Második előadóként Fekete Béláné, a MÉSZÖV osztály- vezetője számolt be arról, milyen hatással van még ma is Stark Adolf a megyei kis­kertmozgalomra. Az emlékünnepség résztve­vői ezután megkoszorúzták a most felújított, Széchenyi utcai Stark Adolf-emlékhe- lyet és a nemesítő Berényi úti temetőben levő sírját. A Munkácsy Múzeumban kiál­lítást nyitottak a város fiá­nak tiszteletére. nak pékárut, nincs kilátás. A bizottság tagjai felvetet­ték, hogy módosítani kelle­ne a lakásszövetkezetek szervezeti felépítését, javí­tani szükséges a tőkehús- és töltelékáru-ellátást a kis­községekben. A válaszadás során Tanai Ferenc elmondotta, hogy az idén indult program alapján mintegy 4,4 millió forintot kapott a megye a SZÖVOSZ kistelepüléseket támogató és főként rekonstrukciós igé­nyeket szolgáló alapjából. Szabó Sándor, a TEB el­nöke fölhívta a figyelmet arra, hogy az ellátásban mu­tatkozó diszkriminációt vizs­gálni kell, és felszámolni, s folytatni a tőkehús, vala­mint a töltelékáru ellátása végett és a regionális feldol­gozókkal a tárgyalásokat. Ráirányította a figyelmet arra is, hogy sürgősen meg kel] oldani a TÜZÉP-tele- pek rekonstrukcióját is. A TEB-ülés a kiegészíté­sekkel a beszámolót elfogad­ta, majd a megyei tanács ke­reskedelmi osztályának te­vékenységéről készült beszá­molót hallgatta és vitatta meg. Sz. J. V. D. Nyugdíjas textilmunkások baráti találkozója T. I. Nemzetközi kisállat-kiállítás a megyeszékhelyen m. sz. zs. n kistelepülések ellátásáréi tárgyalt a TEB

Next

/
Oldalképek
Tartalom