Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-10 / 238. szám

1984. október 18., szerda Mladonyiczky Béla kiállítása Kondoroson Kellemes volt, ahogyan a simogató októberi szélben a szobrok közt sétáltam. Kon­doroson a községi pártbizott­ság udvarán, fatörzseken pi­henő portrék nyugalmat, harmóniát árasztanak, legyen bár a téma egy lány vagy egy napozó, a szél, vagy a fiatalság szimbóluma, eset­leg maga a kiállító, Mlado­nyiczky Béla szobrászművész. Két portré azonban na­gyon elüt ezektől a kevés plaszticitással kőbeálmodot- taktól. A két utolsó fej lyu­kacsos rusztikussága egy­szerre vall a követ alakító időtlen erőkről, s az embert lassan elnyűvő lélekölő-lé- lekizmosító küzdelemről. Egy szobor pedig átmenetet képez: az Apám című port­rén érézhető az ábrázolt em­ber törekvése a harmóniára, ám a külső erők megpróbál­ják kikezdeni ezt; mégis győz a belső erő, s általa a véren, szenvedésen szerzett harmónia. A látványos, arányos, han­gulatos udvari tárlatot ap­róbb viccek színesítik: a föl­dön Golyó nevű kutya egész alakos szobrocskája vigyázza a rendet. A kiállítás termekbe szo­ruló része kevésbé ilyen át­tekinthető. Az amúgy se tá­gas terek zsúfoltakká váltak a mennyiségtől. Mintha Mla­donyiczky Béla nemcsak az alkotásban, de a választás­ban is túlzottan nyitott lett volna. Minden dolgának, új­nak, réginek, még régebbi­nek, kiválónak, jónak, ke­vésbé annak bizalmat szava­zott, megmutatja azt, amire képes, s azt is, amivel küsz­ködik. Az is lehet, hogy a gyermekéveit Kondoroson élő művész igyekezett min­dent megmutatni önmagából volt szűkebb hazájának. Bármelyik magyarázatot fo­gadjuk el, mindegyik na­gyon emberi és szimpatikus. Mégis, talán a kevesebb több lett volna. De ne firtassuk, nézzük a további értékeket, hiszen van érték számos. Mladonyiczky Béla szobra­in fontos szerephez jut az eredeti forma. Ennek szélső­séges megjelenése a Leoni- dasz című faszobor. A ter­mészeti forma megőrzése mintha csak arról szólna, hogy az arra érdemesek egy- gyé válnak a mindenséggel, s benne élnek minden élő, ér­ző lényben. Belőlük sarjad ki, ami fontos, amit taníta­ni, érezni érdemes. Mladonyiczky Béla- több­szőr is visszatért a legvég­letesebb szenvedély, a szere­lem megszenvedőinek meg­formálásához. A megoldást az összeolvadt testekben, az eggyéválásban leli meg. Ez önmagában még frázis volna, ha nem küszködne újra meg a témával és a formával, s nem találná erre legalkal­masabbnak az arcok és a testek olyan egyszerre rea­lista és expresszionista egy- beszerkesztését, amelyben az összeolvadt fej gondolati-lel­ki sziámisága dominál. A szenvedélyesség fontos eleme Mladonyiczky érem­portréinak is. Alázat és cso­dálat fűzi az ábrázoltakhoz. Csodálja erejüket; szenve­délyes kitartásukban, eszké­tikusságukban keresi lényük legbensőbb titkát, legyen bár az a választott és váll&lt előd Assisi Szt. Ferenc, Dó­zsa György vagy Derkovits. Mladonyiczky mindig ügyel, hogy ez a szenvedé­lyesség a harmóniát, s az arra való törekvést erősítse. Szobrai, kisplasztikái nyúl­janak bármilyen extatikusan hosszúra, ábrázoljanak zo­kogó nőt, gyermekét óvó madonnát, őrzik statikus biztonságukat, a figurák hallatlan .életerejéről tanús­kodva. (Mladonyiczky Béla kondo- rosi kiállítása október 13-ig naponta 8-tól 16 óráig lát­ható.) Ungár Tamás Szabó Pál (gipszrelief) Ismét indul a földrajzi tagozat Közlekedési szabadegyetem A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Békés me­gyei Szervezete ismét meg­hirdeti a Haán Lajos sza­badegyetem népszerű föld­rajzi tagozatát. Az idei sza­badegyetemi tagozat prog­ramjában a földtudományok különböző szakterületeinek képviselői eredeti élményeik, képeik alapján mutatnak be egy-egy területet. Nyolc alkalommal várják az érdeklődőket, akik Svájc, Mongólia. London. Monte­negró, Kirgizia, Kuba, Finn­ország, Róma és Nápoly ne­vezetességeivel, sajátossá­gaival ismerkedhetnek meg. A jelentkezőket október 15- ig várják Békéscsabán, a TIT megyei titkárságán. A földrajzi tagozat első előadását október 22-én, hétfőn 19 órától tartják az értelmiségi klubban. Dr. Fe­hér József egyetemi adjunk­tus Svájcról beszél a hall­gatóságnak. A TIT Békés megyei szer­vezete és a Békés megyei Közlekedésbiztonsági Tanács az 1984 85-ös évben isme­retterjesztő közlekedési szabadegyetemet szervez a gépjármű-ügyintézők és gép­kocsi-előadók továbbképzé­sére. A közületi gépjármű­vek üzemeltetésével kapcso­latos jogszabályok jelentős része az utóbbi időben mó­dosult, ezért szükséges — a szakszerű ügyintézés érde­kében —, hogy a gépjármű­vek irányításával, ügyintézé­sével megbízott dolgozók ezen a szabadegyetemen részt vegyenek. A szabadegyetem 16 órás, 4 alkalommal tart­ják meg. Helye Békéscsabán a TIT Értelmiségi Klubja. A jelentkezés határideje 1984. november 9. Munkahelyi művelődés Az Ember és környezete el­nevezésű közművelődési moz­galomba benevezett szocialista brigádoknak a szervezők az alábbi, szeptemberben megje­lent cikkek tanulmányozását ajánlják. nepszabadsAG : — Az NDK képviseletének ve­zetője . . . (szept. 5., 2. o.) — Mérlegkészítés ünnepi év­fordulón. szept. 8., 3. o.) — Ismét összeült a stockholmi értekezlet, (szept. 12., 1. o.) — Megemlékezés Chilében ... (szept. 13., 3. o.) — Kapunyitás az ENSZ-ben. (szept 18., 2. o.) — A kommunisták kormányon kívül (szept. 22., 2. o.) — Nem szavakkal, hanem tet­tekkel. (szept. 28., 2. o.) — A népi Kina 35 esztendeje, (szept. 30., 3. o.) MAGYARORSZÁG: — Konzervatívok az élen. (38. szám, 7. o.) — A realizmus igénye. (39. szám, 3. o.) — A nyitás kezdetei. (39. szám, 4. o.) — ,,Üj stílus” jegyében. (40. szám, 9. o.) — Küldöttség a műúton. (40. szám, 10. o.) MAGYAR MEZŐGAZDASÁG: — Forgatás nélküli talajmű­velés alföldi talajokon. (36. szám) — A gyep-gabonaváltó gazdál­kodás útján. (37. szám) — Teljesítményvizsgálatok a TETRA—82 tenyésztés szol­gálatában. (38. szám) — Környezetvédelem és gyom­irtás Angliában. (39. szám) ÉLET ÉS TUDOMÁNY: — Amíg a kamaszból felnőtt lesz. (36. szám, 1126—1127. o.) — Egyenlőség — különböző eséllyel. (37. szám, 1158— 1159. o.) — Elszakadt-e egymástól a tu­domány és a művészet? (38. szám, 1190—1191. o.) — 2100: Tíz és fél milliárd em­ber. (39. szám, 1222—1223. O.) Megemlékezés a zenei világnapról Forró közönségsikerű hang­versenyt adtak a békéscsa­bai Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakkö­zépiskola tanárai október 1- én, a városi tanács nagyter­mében, ahol népes ’japán csoport is helyet foglalt, de öröm volt látni az új kö­zönséget jelentő fiatalokat is. Az UNESCO még 1975- ben piros betűs ünneppé avatta október 1 -ét, a zenei világnapot. A nap jelentősé­gére Sebestyénné Farkas Ilona tanárnő megnyitó sza­vai mutattak rá: az egész emberiség közkincse a zene, mindenkinek van élménye, igénye a befogadására. A gondosan összeállított műsort Jenei Zsuzsanna fu­volajátéka vezette be. Fürét francia zeneszerző Fantá­ziáját adta elő. A kétrészes mű alkalmas volt a szokat­lanul szép harmóniák nagy íveket összefogó, szépen megformált előadására. Tes- sarini gordonkaszonátájának barokk hangvétele mindnyá­junk számára biztos fogód­zót adott. Megszólaltatója B. Juhász Edit volt, aki a szonáta lassú tételét benső­séges, lágy tónussal adta elő. Vivaldi a-moll oboaverse­nyét Nagy Csaba előadásá­ban hallani: valódi kon­certélmény volt. A széles ívű II. és a táncos karakte­rű III. tétel megszólaltatása mestermunka volt. Sajti Jú­liát az előző idényben több­ször hallottuk. Most Mo­zart- és Puccini-áriákat adott elő a művek eredeti nyelvén, olaszul. Hangja nagy színház betöltésére válf éretté. Szövegmondása, ar­tikulációja, rendkívül ki­fejező előadásmódja átélt, magával ragadó, csak a dísz­letek hiányoztak az operai élmény teljességéhez. Décsi Zsuzsanna brácsán szólaltatta meg a kései ba­rokk — gáláns stílusú — Vanhal szonátát. A három­részes mű lassú tételében a brácsatónus legszebb hatását élvezhettük. A bravúros III. tételt telve virtuóz elemek­kel, meg is ismételte. Üj elő­adóművészt ismertünk meg Ürmössy Imrében, aki Schubert- és Schumann-da- lokat énekelt németül plasz­tikusan, átéléssel. Végezetül ismét fuvolát hallottunk Al- földy-Boruss Esztertől. A már-már elfeledett Doppler, Erkel kortársa, nemcsak si­keres komponista, de fuvola­művész is — kár, hogy a keresztneve nem volt kiírva —, Magyar pasztorál fantá­ziáját szólaltatta meg nagy bravúrral, csillogó, szép tó­nussal. A zárótételt ő is meg­ismételte. Az est sikereiben osztoztak a zongorakísérők is. Valamennyien megér­demlik nevük megörökíté­sét: Molnár Kornélia, Ko­vács Pálné, Valkóné Iva- nics Mária, Kiss Zsuzsanna és Lang Gusztáv. Nem egy­szerűen kísértek, annál töb­bet, különbet nyújtottak, azonosultak a művel és az előadóval, helyenként egy egész zenekari kíséret illú­zióját keltették. Köszönet érte! Még valamit. Az esti kon­cert egyben erőfelmérés is volt. Választ kaptunk arra, hogy akik munkálkodnak vá­rosunk zenei életének irá­nyításában, milyen adott­ságokkal rendelkeznek, hogy fogják ellátni munkájuk fo­lyamán az oktatás és a kon­certezés kettős igényét. A látottak-hallottak alapján jók a kilátásaink. Fogadják mindnyájunk elismerését a zenei világnap alkalmából nyújtott értékes teljesítmé­nyükért! Dr. Sárhelyi Jenő Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Világablak. 8.44: Muzsikáló természet. 8.50: Orvosi tanácsok. 8.55: Barokk muzsika. 9.49: Születésnapi induló. 10.05: Rádiószínház. Rovarok. 11.17: Mi ez a gyönyörű? 11.28: Népdalcsokor. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Szabó Ferenc műveiből. 13.42: Cseh népdalok. 14.10: A magyar széppróza szá­zadai — III. rész. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Népzenei Hangos Üjság. 15.40: Sztravinszkij: Capriccio zongorára és zenekarra. 16.05: MR 10—14. 17.00: Operaáriák. 17.37: A korrekció kérdőjelei. 18.02: Kritikusok fóruma. 18.15: Hol volt, hol nem volt..* 19.15: Visszapillantó tükör. 20.25: Hallgassuk együtt! 21.10: Nóták. 21.30: Prizma. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kórusmuzsika. 22.45: A földrengéskutatás úttö­rője. 23.00: Dzsesszmelódiák. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. 12.00: Idegen nyelvű hírek. 12.10: A Los Reyes együttes fel­vételeiből. 12.30: Cigánydalok, csárdások. 13.10: Pophullám. 14.00: Az én rádióm. 15.05: Diákfoci. 15.15: Bajnoki labdarúgó-mérkő­zések. 15.50: Színe-java. 17.05: ötödik sebesség. 18.03: Bajnoki labdarúgó-mérkő­zések. 18.50: Az élő népdal. 19.05: A Styx együttes felvéte­leiből. 19.50: Vasas—FTC bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. 20.30: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. 20.50: Katasztrófák a természet­ben. 21.05: Nemzedékek. A másság. 22.05: Nosztalgiahullám. 23.20: Operettrészletek. 24.00: Éjféltől — hajnalig. III. MŰSOR 9.08: Emlékezés Pataky Kál­mánra. 9.39: Pertis Zsuzsa csembaló­zik. 10.20: Dvorák: A természetben. 10.35: Zenekari muzsika. 12.31: Siklósi várfesztivál — 1984. 13.05: Szonda. 13.35: Madrigálok. 14.00: Berkes Kálmán klarinéton játszik. Zongorán közre­működik Ránki Dezső. 14.25: Szimfonikus könnyűzene. 15.00: Operaegyüttesek. 15.50: Hangverseny Mozart mű­veiből. 17.00: A véges végtelen. 17.30: A zeneirodalom remekmű­veiből. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű műsora. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Romantikus zene. 20.35: Népdalok. 21.05: Külföldi tudósoké a szó. 21.20: Operaest. 22.19: Rádiószínház. Angolóra. 23.02: Mező László gordonkázik. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: A tegnap slágereiből. 17.15: Napjaik. 17.20: Üj felvételeinkből. 17.30: Zenés autóstop. 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. 9.55: Delta, (ism.) 10.20: Láthatatlan arcvonal. Koreai film. V/5. 11.30: Képújság. 15.Ó0: Iskolatévé. 10,30: Hírek. 16.35: Kétmillió. 17.10: Agrárvilág. 17.40: Képújság. 17.45: Reklám. 17.50: Az igazi Szeged. 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ikerdetektívek. Amerikai bűnügyi film. 21.10: Szép magyar tánc. 21.15: Az ’50-es évek „odaát”... 22.10: Tv-tükör. 22.20: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 18.10: Képújság. 18.15: Unokáink sem fogják lát­ni. (ism.) 18.50: Több világrész egy park­ban. A szarvasi arboré­tum. 19.15: Eger, a fiatalok városa. Rövidfilm. 19.30: Koncert rock-pop. 20.00: Tudósklub ’84. 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Kínai tájak és emberek. 22.10: Képújság. BUKAREST 15.05: Fiatalok klubja. 15.20: Magyar nyelvű adás. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Dalok. 20.45: Fórum. 21.00: A bevándorló. Mexikói film. 22.20: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Adás gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Régi városok meséi. 19.13: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A vilkoi kisasszonyok. 22.30: Tv-napló. 22.50: Sakk-kommentár. II. MŰSOR n .15: Természeti örökség. 18.45: Szerdai körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A barátság hidjai. 21.05: Alkalmak és nyomok. 21.20: A BEMUS krónikája. MOZI Békési Bástya, 4 és fél 7-kor: A Jedi visszatér, fél 9-kor: Filmklub. Békéscsabai Szabad­ság, de. 10-kor: Konvoj, du. 4-kor: Napló gyermekeimnek, csak 6-kor: Gandhi I—II. Békéscsabai Terv, fél 6-kor: Gyónás gyilkosság után. Gyulai Erkel: King Kong. Gyulai Pe­tőfi, 3-kor: Kicsi és Pici, 5-kor: Ha szereted hazádat, 7-kor: Filmklub. Orosházi Partizán: Nős agglegény. Szarvasi Tán­csics, 6 és 8-kor: Futásod véget ér. Fotó: Gál Edit Assisi Szt. Ferenc Tárlat a kertben

Next

/
Oldalképek
Tartalom