Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

1984, október (i., szombat Tovább adni a tudást... Emlékek egy tanító életéből Történetünk sok-sok év­vel ezelőtt kezdődött egy hajdan volt endrődi iskolá­ban. Hunya Lajos bácsi ke­mény szigorral fogta 90 ta­nítványát, köztük a Márton család 10 csemetéjéből az egyiket, a Gábor gyereket. — Ha nem fogadtunk szót? Jól megaprított minket. De nem is mentek anyámék, hogy miért kaptam ki? Tud­ták, oka volt a fenyítésnek, jobb volt hát hallgatni a csintalankodásról, mert még otthon is kaphattam rá­adást ... Nos, ennek a falusi taní­tónak, Hunya Lajosnak volt egy mániája: Endrőd törté­netét nap mint nap elmon­datta a gyerekekkel, de úgy ám, mint a szorzótáblát, vagy a katekizmust. Gábor gyerek is lelkesen fújta a többivel, máig is betéve tud­ja e sorokat. Egy életre meg tanulta szülőhelye múltját becsülni. Később, Szegeden a tanító­képzőben Bálint Sándor volt rá nagy hatással. — Biztos ismerik a nevét, nagy néprajzos. Azt beszél­ték róla, „ő a legszögedibb szögedi”. Gyakran mondta nekünk, amit tudunk, ment­sük meg a múltból, legyen mégoly kicsiny, vagy nevet­ségesnek tűnő dolog is. Ezzel bocsátott útra minket, s én szót fogadtam ... Gyomaendrődtől (akkor még csak Endrődtől) úgy 15 kilométerre, Csejten„ egy tanyasi iskolában kezdett tanítani Márton Gábor. Ak­koriban — a negyvenes években — több száz ember élt itt. Még kaszinó is volt, ahová összegyűjtötte a ma­gakorabeli legényeket, hogy színjátszó társulatot alakít­sanak. Ha a barátok meg­kérték, még a vőfélységet Is elvállalta. Volt még kitől tanulni a rigmusokat... — Mindig is örültem, ha anyám, vagy nagyanyám summásdalokat, balladákat énekelt. Megjegyeztem őket. Nyári estéken kiültek az asszonyok a ház elé, fenték a nyelvüket, én meg fülel­tem, szerettem az izgalma­sabbnál, izgalmasabb törté­neteket ... Ó, de sok bo­szorkányhistóriát hallot­tam akkoriban! Húszéves forma lehetett, mikor lakodalomba hívták vendégnek, s ő bizony nem a lányok után sündörgött, hanem amellé a 92 éves ju­hász mellé telepedett, aki egy csodás balladát dúdolga- tott a betyárról, akit a sze­retője adott a csendőrök ke­zére. Később, Mezőtúr tör­ténetét lapozgatva, ráismert a szomorú történetre. Ahogy a sok élmény gyűlt, egyre inkább érezte, tovább kellene adnia a tudást, melynek véletlenül, vagy tu­datosan birtokába került. A „kincsek” egyikével — A község újratelepíté­sének 250. évfordulóján lá­tott napvilágot az első hely- történeti kiadvány, majd ..Így éltünk mi, Endrődiek” címmel a helyi népszokáso­kat, babonákat, hagyomá­nyokat tette közkinccsé. Evés közben jön meg az ét­vágy, már nem volt kedve félretenni a tollat... — Az itt folyó ásatásokról, az 1831-es kolerajárványról, a vasútról, ami elkerülte Endrődöt — mert az itt la­kók féltek, hogy tüzet okoz, meg hogy elvágja a jószá­got •—, és még sok egyéb másról szólt a következő ki­advány. Sorolja, még mi minden mással foglalkozott. Az end­rődi iskolák történetével; nemrég készült el tapasz­talatai alapján az „Iskola­pad és katedra”. Feldolgozta a 35 éves Béke Tsz történe­tét... Aztán elérkezünk a legújabb célkitűzéséhez:élete rajzot ír az endrődi születé­sű. legendás hírű színmű­vészről, Rózsahegyi Kál­mánról. Kifaggatott minden­kit szűkebb környezetében, akik ismerhették Rózsahegyi családját, »születése regé­nyes történetét..,. Felkeres­te a művész két lányát a fő­városban, tőlük hatalmas „kinccsel” tért vissza. — Nekem adták a fényké­peit, az iratait, amerikai naplóját... Nálam a mag­nóból is Rózsahegyi Kálmán hangja szólal meg. Akkora lelkesedéssel be­szél a felgyűlt emlékanyag­ról, hogy szinte elfelejtjük, most december 11-én megy nyugdíjba. — Nem tanítok tovább, boldoguljanak most már a fiatalok a katedrán. Van nekem még mit csinálni, lát­hatják ... Már alig várom, hogy csak ennek élhessek. Nagy Agnes Rózsahegyi már nem létező szülőháza (reprodukció egy régi fényképről) F»tó: Gál Edit Befejeződött az országos közművelődési tanácskozás Vitával folytatódott tegnap a Parlament kongresszusi ter­mében az országos közművelődési tanácskozás; amelyen az 1974. évi közművelődési párthatározat létrejötte, a közmű­velődési törvény 1976. évi megalkotása óta eltelt időszak leg­fontosabb tapasztalatait tekintették át a kulturális életben te- Yékenykedő szakemberek. A konferencia vitájában felszólalt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. v Aczél György hangsúlyoz­ta: nem az 1974-ben szüle­tett közművelődési párthatá­rozat, s az akkor tartott kon­ferencia jubileumát ünnepel­ni találkoztak most a szak­emberek, a terület felelős vezetői, hanem az a sürgető igény hozta létre ezt a ta­nácskozást, hogy az új hely­zetben értékeljük, megfogal­mazzuk feladatainkat. Emlékeztetett arra, hogy tíz éve kedvezőbb külső és belső körülmények között dolgoztunk. A szűkebb és tágabb környezet változásai­nak jobban be kell hatolni­uk a közművelődési intéz­mények falai közé, a kultu­rális életbe is. Régóta tudjuk — állapítot­ta meg —, hogy a nép mű­veltségi szintje meghatározó szerepet játszik az ország j életében, előrehaladásában, '• ám e felismerés társadalmi 1 méretekben csak az elmúlt évtizedben, vált általánossá. S különösen napjainkban ér­zékeljük, hogy gazdaságunk nem létezhet, nem fejlődhet kiművelt emberfők sokasága nélkül. A gazdaság és a köz- művelődés fejlesztésének ügye abban az értelemben is összefügg, hogy ha a magyar- gazdaság „közepesen fejlett”, ugyanúgy jellemezhető köz- művelődésünk állapota is. Ha ezt a „közepesen fejlett” szintet meg akarjuk halad­ni, elsősorban népünk mű­veltségét kell magasabbra emelni. A termelési kultúra, a munkakultúra magas szint­jét elsajátító, művelt, a vi­lág jelenségeiben eligazodni képes emberekre van .szük­sége a társadalomnak, hogy sikerrel biíkózzon meg a mind magasabb követelmé­nyekkel. A művelődés és a gazda­ság összefüggéseiről szólva hangsúlyozta még: szocialis­ta körülmények között a de­mokrácia nem adomány a nép számára, hanem a fej­lődés követelménye. A ma­gyar mezőgazdaság nem áll­hatna például a világ élvo­nalában szövetkezeti demok­rácia nélkül. Azért törek­szünk most az üzemek, a vál­lalatok életében is a társa­dalmi élet különböző terü­letein a demokratizmus to­vábbfejlesztésére, mert az a hatékony termelés egyik rendkívül fontos feltétele. Ugyanakkor nincs demokrá­cia nagyobb tudású nép, a műveltségi színvonal állandó emelése nélkül. Népünk műveltségi szintje az elmúlt négy évtizedben példátlan mértékben emelke­dett. Társadalmunk képes hatalmas teljesítményekre, önmaga megújítására; ehhez a közművelődésben dolgozók­nak, a tudományos, művészi értékek terjesztőinek erőfe­szítései is nagyban hozzájá­rultak. Az emberek megélhetésé­nek közvetlen gondjai mára a legnagyobbrészt megszűn­tek. Ugyanakkor előtérbe ke­rült a „hogyan éljünk?” kér­dése — állapította meg a to­vábbiakban. Ennek megvá­laszolásához adhat segítséget társadalmi méretekben a közművelődés és az új értel­miség, amely a szocializmus­ban nőtt fel, és vállalja né­pünk szolgálatát. Aczél György a továbbiak­ban a közművelődés érték- közvetítő szerepével foglal­kozva kiemelte annak fon­tosságát, hogy a szelekció elve minden területen a mi­nőség legyen. Jelentse ez a tudomány, a kultúra min­den értékének gondos kivá­lasztását és felmutatását, az értéktelen elutasítását, s je­lentse az is, hogy az embe­rek igényeit úgy elégítsük ki, hogy egyúttal új igénye­ket is keltsünk. Ezzel ösz- szefüggésben kitért a mosta­nában gyakran hallható, a hagyományos értékek vál­ságával kapcsolatos néze­tekre is. Hangsúlyozta: a kultúra munkásainak bátran ki kell állniuk szocialista értékeink mellett; ezek vé­delmében, továbbfejleszté­sében bőségesen van tenni­való. S nem csupán a szű­kebben vett kultúra terüle­tén, hanem például az em­berek egymás közötti viszo­nyát szabályozó magatartás­kultúrában is, ahol az új normák mellett a régi be­idegződések továbbélése is tapasztalható. De minőségi­leg mások ma a gondok a szórakoztatás területén is; a szórakozás, a kikapcsolódás tömeges igényeinek kielégí­tése nem kívánja azt, hogy kulturális selejtet kínáljanak a közönségnek. A közművelődésnek világo­san fel kell ismernie fel­adatait a művészi produk­tumok közvetítésében is. A nagyközönségnek szánt művek terjesztésekor az el­kötelezett, a máról vagy a múltunkról felelősen' szóló alkotások rovására nem kap­hat teret az érthetetlen, ön­célú kísérletezés. A KB titkára felszólalá­sában foglalkozott a szocia­lista nemzettudat erősítésé­nek szükségességével, és a művelődési intézmények ez­zel kapcsolatos feladataival is. Hangsúlyozta: a pártnak, mint a nemzet pártjának a nemzet minden gondját ma­gára kell vállalnia, de gond­jainkat csak a nemzeti gyű­lölködés minden formáját leküzdve, a hazaszeretet és az internacionalizmus alap­ján oldhatjuk meg. Kultú­ránk nemzeti tradíciói, és a világkultúra értékei műve­lődésünk történetében ösz- szefonódtak: Arany, Petőfi, Babits vagy Ady az egyete­mes emberi kultúra kincseit is igyekezett népünk szá­mára hozzáférhetővé tenni. A szocialista társadalomban pedig a művelődésnek nem­csak lehetősége, de köteles­sége is terjeszteni ezeket az értékeket. A továbblépéshez szüksé­ges tennivalókat összefog­lalva a Központi Bizottság titkára hangsúlyozta: lehe­tőségeinkhez mérten anyagi­lag is jobban kell támogatni a kultúrát, a közművelődést. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a vállalatok, a munka­helyek is elfogadják: közvet­len érdekük segíteni dolgo­zóik művelődését. Az előre­haladáshoz az eddiginél több elkötelezett, jól felkészült közművelődési szakemberre van szükség, s arra, hogy a kulturális intézmények bát­rabban vállalják a művelt­ség — benne a politikai, az esztétikai, a műszaki kultúra — új értékeinek megismer­tetését és terjesztését. A ta­nácskozás vitájának légköre azt mutatta, hogy a közmű­velődésben dolgozók cselek­vő türelmetlenséggel, fe­lelősen és önkritikusan Kö­zelítik meg, és értékelik munkájuk eredményeit és hatását. Azt kérte, végez­zék nagyobb önbizalommal munkájukat, mert tevékeny­ségük eddigi eredményei alapján erre minden okuk megvan. A vitában felszólalt Pozs- gay Imre, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára is. A korszerű köz-' művelődési szemlélettel kap­csolatban hangsúlyozta azt a követelményt, hogy a kultu­rális élet színterein ne a művelődés tárgyának, ha­nem alanyának tekintsék az embereket. A Hazafias Nép­frontnak, mint politikai tö­megmozgalomnak a közmű­velődésben elfoglalt helyéről szólva kiemelte: döntő té­nyező, hogy a mozgalom résztvevőiben belső indíték legyen a mai műveltség- eszmény terjesztésére. A népfront műveltségter­jesztő szerepéről szólva ki­fejtette: a rendezvényköz­pontúság állapotából a való­di mozgalom irányába kívá­natos lépni, tág teret adva a helyi kezdeményezéseknek, a művelődési központok kö­rül kialakuló társadalmi ak­tivitásnak. Ez pedig össze­függ a közművelődés de­mokratizálásának követel­ményével, azzal, hogy a kö­zösségi fórumokon részt ve­vők művelt, tájékozott ál­lampolgárok legyenek, akik társadalmi szerepük tudatá­ban vannak. A vitában hozzászólók kö­zül többen foglalkoztak az alapellátás kérdéseivel, és a közművelődés alapintézmé­nyeinek feladataival. A kétnapos vitát lezáró összefoglalójában Köpeczi Béla művelődési miniszter kitért az eszmecsere során gyakran felvetődött kér­désekre. Hangsúlyozta: az igazi értékek megbecsülése, támogatása, a közművelődés kötelessége, és semmiképp sem szabad engedményt ten­ni az ízléstelenségnek, az igénytelenségnek. Végül bejelentette, hogy dokumentumot dolgoznak ki a közművelődés helyzetéről, továbbfejlesztésének fel­adatairól, s ezt a kormány elé terjesztik. A dokumen­tumhoz akcióterv is kap­csolódik majd, amelyben meghatározzák az elkövet­kező három évre szóló konk­rét feladatokat. Mérlegellenőrzö programcsomag (Tudósítónktól) A KSH—SZÜV számító- központjai új szolgáltatással állnak a felhasználók ren­delkezésére. A mérlegellenőrző prog­ramcsomag lehetővé teszi a vállalatok, szövetkezetek mérlegbeszámolójának és bevallásának a SZÜV-szá- mítóközpontok mikrogépein, a PM Ellenőrzési Főigazga­tóság álta megadott vizsgá­lati szempontok szerinti el­lenőrzését (III. n.-évben ipar, építőipar, belker., kül­ker., szolgáltatás, IV. n.-év­ben mezőgazdaság ágazatok­ban). A mérlegellenőrzési mun­káknak rövid időn belül ré­szese lesz a SZÜV Békéscsa­bai Számítóközpontja is, mely az alakulásától eltelt öt év alatt a megye gazdál­kodó szervezetei közül több mint 40-nek nyújt rendszeres számítástechnikai szolgál­tatást. Ezek egyrészt saját fej­lesztésű programtermékek, másrészt közös fejlesztésű típusrendszerek, különböző ágazati igények kielégítésére. A SZÜV békéscsabai szá­mítóközpontjában jelenleg R—35-ös számítógépen és Robotron csoportos adatrög­zítő berendezésen üzemelte­tett, illetve feldolgozott, ha­gyományos rendszerek mű­ködnek. Emellett párhuza­mosan folyik a rendelkezés­re álló táv-adatfeldolgozási eszközökön, személyi számí­tógépeken a szükséges szoft­verek, interaktív rendsze­rek fejlesztése. Darida Edit Gandhi A kétrészes, monumentá­lisán lenyűgöző, és monu­mentálisán hosszú film le- vetítése után az ember elő­ször azon csodálkozik, hogy nem Indiában van, és isme­rős-ismeretlen csabai arcok tekintenek rá: tehát a film varázsa alól senki, aki beül, és végignézi, nem szabadul­hat. Igaz, hogy első vetíté­sén, csütörtökön 10 órától mindössze 25-en voltunk (közben távozott négy fő), de most nem ez az érdekes. Az is igaz, hogy a jegyzetíró nem rajong különösképpen az ilyen kétrészes, három és fél órás filmekért, nem mert a türelme elfogy, ha­nem folyton arra gondol: amit éppen lát, csak az időt húzza. Mindehhez még az is igaz, hogy nyolc (!) Oscar- díjat begyűjtött a Richard Attenborough rendezte film, de hát én, a néző, nem a díjaktól leszek oda, hanem az élménytől. Nos, az élménytől. Két­ségbevonhatatlan, hogy még a három és fél óra ellenére is az élmény a meghatározó, és ha meg is zavarják néhol a néző és a film összhang­ját (a nyolc Oscar ellenére) ismétlődő közhelyes jelene­tek (például, hogy a nagy emberek mindig sokáig, hall­gatagon és elmerülten gon­dolkoznak, aztán bölcseket mondanak), Gandhi alakja lángoszlopként fénylik, tűz át a tömegjelenetek már­már színpadias látványán, amelyek kifogástalanul kom­ponáltak ugyán, de idő után nem tehetnek mást, mint önmagukat ismétlik. Ügy vélem, érezhető, hogy fenntartásaim is jócskán so­rakoztathatok, miközben mégis azt mondom, hogy a film lenyűgöző. Valami el­lentmondás rejlik itt, gya­níthatná az olvasó, és be­vallom, eltalálta az igazsá­got. Meg kellene magyaráz­nom, miért? Hiszen Gandhi legendás alakja a tömegek piramisán emelkedik a ma­gasba, és kerül bár egyre fel­jebb, úgy válik egyre puri­tánabbá, egyszerűbbé, em­beribbé. Itt, ezen a ponton kell megállnom a magyará­zatért. Adva van a filmben egy olyan Gandhi-alakítás, mely (nemcsak külsőségei­ben) belső tartásában is haj­szálra egyezik az igazival. Ben Kingsley, ez a 40 éves, nagyszerű színész egyszerű­en Gandhivá változik. Fia­talon, öregen egyaránt. A bevágott igazi híradórészle­teken mintha ő fogadná a londoniak tapsát, nem is az igazi Gandhi... Furcsa, nem? Egy filméposz, mely­nek főszereplője az az em­ber, akiről szól. Pedig azt az embert 1948-ban gyilkos golyó pusztította el, meg­másíthatatlan végét vetve egy máshoz alig hasonlítha­tó életnek, melynek egyet­len célja volt: szabaddá, füg­getlenné tenni Indiát. „Tedd büszkévé és öntudatossá In­diát” — kapja a tanácsot a film elején (élete elején), és végig ragaszkodik ehhez. Tudja, hogy csak büszke és öntudatos nép érett arra, hogy sorsát önmaga intézze. Közben élete-hite rajta, hogy minden zsarnokság fe­lett győzedelmeskedik az igazság és a szeretet... In­diát és Gandhit kellene jobban ismerniük ahhoz, hogy nemcsak értelmünkig, érzelmeink mélyére is eljut­hasson, hogy az igazság és a szeretet... Megkockáztatom: -tragi­kus, keserű filmet készített Richard Attenborough Gan­dhi életéből. Még akkor is, ha terjedelmében minden­képpen aránytévesztett al­kotás. _ Sass Ervin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom