Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-21 / 248. szám
1984. október 21., vasárnap BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Csorváson — Huszonöt éve élek Csorváson, már idevalósinak számítok — kezdi vallomását Szilágyi Menyhért tanácselnök, — Az iskolába jöttem tanítani, 1959-ben. Az idáig soha nem jártam Csorváson, hunyai születésű vagyok. Akkoriban még az autóbuszos közlekedés itt csak álomnak számított. A vizet az emberek főként a falu közepéről hordták az artézi kútról, és volt néhány fúrott kutunk. A fejlődésről, a változásokról csak hosszan lehetne igazán beszámolni. — Erre a településre különösen jellemző a társadalmi összefogással elért eredmény. Ha mérleget készítenénk, melyik esztendő felé billenne? — Főként az utóbbi 10 évben léptünk sokat előre. Megőrizzük az újabb telkek kialakításánál is a község sakktáblaszerű, szabályos utcaszerkezeti rendjét. A közműfejlesztés teljesnek mondható, vezeték, és most már víz is van mindenfelé. Az újonnan kialakított falurészben 200 négyszögöles telkekre számíthatnak a családiházépítők. A járdákat mindenfelé társadalmi munkában vezetik a lakók, mi az anyagot biztosítjuk hozzá. Az utóbbi két ötéves terv a legemlékezetesebb számunkra. Ez időszak szülöttei: a HÖDIKÖT új üzeme, a tsz-létesítmények, két Gázvezeték a 47-es út men tén korszerű óvoda, a bölcsődénk, az öregek hetes napközije, a 32 szövetkezeti lakás. Teljessé vált az orvosi ellátásunk; három körzeti, két fogorvos és egy gyermekorvos gondoskodik a lakosságról. Duplájára emelkedett a burkolt utak hosz- sza. — Csorvás az orosházi járás része volt, ma pedig már közvetlenül megyei irányítású község. — Saját portánkról szólva elmondom, hogy az ügyfél- szolgálati irodánk megnyitásával az állampolgárok ügyeinek 80 százalékát itt intézzük. Az egészségügy kivételével egyéb ügyesbajos dolgainkkal Békéscsabához tartozunk, és ezt elfogadták, megértették az emberek. A körzetesített ügyintézés keretében a mi dolgozóink rendezik Gerendás államigazgatási ügyeinek egy részét. Odautaznak és Ott is helyben fogadják az ügyfeleket. — A tanácselnöknek számvetéskor nemcsak örömei, hanem gondjai is vannak. — Legelőször mégis a jót hangsúlyozom. Most, október 7-én, délelőtt gyulladt meg a láng először a bevezetett gáz segítségével. Megépült a gerincvezeték a 47-es út mentén, erre később az egész települést rákapcsoljuk. Az emberek igényének fejlődése hajtóerő, de a lehetőségek és igények között érezzük a feszültséget is. Öröm volt az új ÁFÉSZ-áruház átadása, javult az áruellátás, mégis van javítanivaló. A régi. elavult utakat javítanunk kellene és újakat .építeni. Zsúfolt az elektromos energiahálózatunk. Helyhiánynyal küszködik az iskolai oktatás. A következő ötéves tervben mindenféleképpen építenünk kell egy 8 tantermes iskolát. Ide társadalmi munkával tanuszodát is építünk majd. Égető gond a vendégellátás korszerűsítése. A község lakói, gazdasági egységei, vállalatai, a Lenin Tsz kollektívája rengeteget segítenek. Másként nem tudnánk előrébb jutni. Dióhéjban a szövetkezeti fejlődésről A Lenin Tsz elnöke, Kovács János nagy tapasztalatú mozgalmi ember, gyakorlott gazdasági vezető. Elnöke a megyei tsz-szövetségnek is, így ismeri a megye szövetkezeteinek helyzetét, s ezt a tudást a saját munkájában hasznosítja. A szövetkezeti mozgalom kibontakozásának már a legelején is itt tevékenykedett. — 1956 után kerültem haza, s a községi pártbizottság titkára lettem. Akkoriban igen sok tennivalója volt a pártnak a szövetkezeti mozgalom feltámasztásánál. Azokban az emberekben volt az egységes politikai potenciális erő és tenniakarás, akik a szövetkezetek körül maradtak. Közös szándékunk a tsz-ek megerősítése, a korábbi bajok kollektív gazdálkodási tapasztalatlanságból adódó hibák kiküszöbölése volt. Még hiányoztak a gazdálkodás eszközei és feltételei, de átlendültünk a nehéz időkön. Az emberek tanultak a korábbiakból, és fokozatosan egységes lett a munkafegyelem is a szövetkezetekben. Stabilizálódott a létszám, s a ’60-as évekre a tsz erkölcsi megítélése is helyreállt. Akárkit már nem vettünk fel. 1960- ra mégis tsz-község lettünk. Töprengtünk, hogy az egy ívá- sú és érdekű emberek összebo- ronálásával hány tsz-t alakítsunk. Végül a régi kettőben a korábbi földnélküliek maradtak, a két újba; az Adyba és a Petőfibe pedig a középparasztok léptek. Egyik legjobb agitátorunk, és legtevékenyebb emberünk a mindvégig velünk tartó Fehér János, az Ady elnöke lett. Nem volt könnyű korszak ez sem az agitációban, sem a munkában. Meg kellett tanulni dolgozni és irányítani. Egyenesbe 1966-ra jöttünk, de egyre inkább éreztük, a kicsi tsz egyedül nehezen fejlődik. Az egyesülés első hulláma 1974- ben ért el bennünket, majd az élet 1976 januárjára a teljes egyesülést diktálta. így alakult meg a csorvási Lenin Tsz. Ma már olyan megélhetést tudunk biztosítani, mint bármely más ipari üzem. Nyereséggel gazdálkodunk,« együtt munkálkodunk a falu fejlődéséért, csak ez a két utóbbi aszályos esztendő ne lett volna. A szövetkezetek történetéről ennyit elmondani talán dióhéjban is kevés . . . Korszerű gépeket javítanak a tsz új gépműhelyében Emlékidézö Maczák Andrással A tanács folyosóján, emlék- idéző őszi fényben írja a Maday-féle megye- történet, hogy Csorváson „1950-ben Maczák András lett a falu első tanácselnöke”. Azt már nem írja a könyv, de maga Maczák András mondja, hogy tizenhét évig viselte ezt a tisztet, ami bizony nem volt éppen könnyű hivatal, főleg nem, ha azt nézzük, hogy benne volt abban az ötvenes évek eleje, ötvenhat, meg ami utána következett; de benne voltak abban nagy, szívbéli sikerek, akarások, egy falu nagyközséggé érlelődésének dolgos évei. Ülünk a régi hivatal, a tanácsháza egyik éppen üres szobájában, és Maczák András a fiatalságáról mesél. Nem véletlen a szó: mesél. Mosolyog, vidám, aztán elkomorul az arca, aztán anek- dotázik, és még a valamikori nyomorúsággal, a cselédsorssal is eltréfálkozik. Teheti : átélte, megélte. Mesél a harmincas évek Csorvásáról, a tanyavilágról, ahol 1931- ben mint ifjú házas kezdett egy újabb életet, mesél arról, hogy aki nem szerződött nyárra, aratásra, nem volt annak élelme télen. — Tíz kilométerre innen a központtól, volt az a tanya, Orosháza felé. Csorvási gyerek voltam, oda házasodtam, ott dolgoztam. Éyente behívtak katonának, de a háborút, a frontot mégis kikerültem. Négy gyerekem volt, ha bevisznek, éhen marad a család. Kérdezem negyvennégyről. Októberről. Mire emlékszik? — Már szeptember végén idehallatszott az ágyúdörgés, az égen meg nagy rajokban húztak a Liberátorok. Benne volt a levegőben, hogy hamarosan itt lesz a front. Sokan féltek. Csoda-e? A háború nem gyerekjáték. Jöttek a környező családok hozzánk, a mi tanyánkba, mert tudták, beszélek valamit szlovákul, aztán majd én szót értek az orosz katonákkal ... Ötödikén bekerékpároztam Orosházára, láttam, hogy nagy a felfordulás mindenütt. Másnap, hatodikán húztak át a földeken a szovjet tankok, meg sem álltak. Na, mondtam, vége a cselédvilágnak! Látja, így utólag elmesélve, ilyen egyszerű. Pedig ha pontosan el tudnám mondani, mi volt bennünk, mit éreztünk ... ? Máig sem felejtem: erre vártam, végre, elérkezett... — Másnap vagy harmadnap Csorvásra jöttem: megnézni, mi van a faluban? Mi van a rokonokkal. Az állomáson egy kilőtt mozdony füstölgött, az emberek a vagonok között keresgéltek ... Hozzánk, a tanyába, október közepén jött be az első szovjet katona. Friss kenyérrel kínáltuk. Még mondta is: hogyan tudtunk akkora kenyeret sütni? Maczák András élete más lett azután. Tagja lett a Földmunkások Szakszervezetének. 1945 januárjában a kommunista pártnak. Kapott 9 hold földet a kismajorban, a család oda költözött. Egy éve volt párttag, de már propagandista lett, kisgyűlé- seket tartott a tanyavilágban. Aztán megalakították az Üj Élet nevű termelőszövetkezetet, ott dolgozott egy évig, 1950-ben pedig a falu első tanácselnökévé választották, ahogyan arról a Ma- day-féle megyetörténet is tudósít. Negyven éve annak az októbernek, amikor Maczák András cselédéletét is eltemette a történelem. Az emlékeit szívesen megidézi, akik hallgatják, újra élik a régi időket. Vagy ha fiatalok, megértik, milyen is volt az, amikor egy nép, sok százezer Maczák András a semmiről indul, és eljut a már mérhető, megváltozott világba. Könyvtári félóra A csorvási könyvbirodalomban fiatal könyvtárosnő fogadja a vendéget: Uhrin Pálné. Két éve, hogy vezeti ezt a szép könyvtárat, két éve, hogy azt szeretné: minél nyitottabb legyen ez a könyvbirodalom. — Ismerem a könyvtár múltját, elődeim nehéz, küzdelmes munkáját, a sikereiket is tudom. Szeretettel őrzöm azt a kis honismereti gyűjteményt, amit a volt könyvtárosok összehoztak, különösen a Bartók Béláról szóló dokumentumokat, fényképeket. Ritka kincsek ezek, tudom. Jó lenne, ha állandóan szem előtt lehetnének, de hát nálunk a községben nincs múzeum, helytörténeti kiállítóterem, hasonló. Csak itt a könyvtárban mutathatjuk be időszakonként, évfordulók alkalmával mindazt, amit évek során összegyűjtöttek. Most is kiállításra készülnek, igaz, könyvkiállításra. Főként történelmi műveket állítanak ki, és elsősorban a nagy sorsfordulóról, 1944-ről és az utána következő évekről. — Van 858 beiratkozott olvasónk, 13 500 kötetünk, két új lemezjátszónk és vagy ötven új hanglemezünk is, közöttük sor irodalmi anyag, és meselemez a legkisebbeknek. Ezek már .régen hiányoztak. Közben általános iskolások jönnek, vetélkedőre készülnek. Mire ezek a sorok megjelennek, már eldőlt: melyik csapad tud többet Csorvás felszabadulásáról, a negyvenes évek második felének történelmi eseményeiről? Akik most érkeznek, még csak felkészülök (képünkön). A könyvtárosnő érdeklődik, ajánl, irányít. Látszik, hogy szeretik és tisztelik. És adnak a szavára. — Ha még azt megteheti, közölje, kérem: október 24- én nagy napunk lesz. Kertész Ákos írót látjuk vendégül író-olvasó találkozón. Közreműködik Kertész Lilla előadóművésznő. Most készítem az írót bemutató kis ismertetőt, sokszorosítjuk majd, és csatoljuk a meghívókhoz. Az ÁFÉSZ-áruház műszaki osztályán szívesen fogadják a vásárlókat Országszerte közkedveltek az orosházi 4-es számú sütőipari üzem csorvási telepén készült édesipari termékek Harmadik helyen a futballcsapat Legalábbis akkor, amikor Zavad János, a Csorvási TSZ SK elnöke adott szíves tájékoztatót a község sportéletéről, akkor a harmadik helyen tanyáztak a csorvási focisták. Nagy szó ez a jó helyezés, mondja, hiszen tavaly éppen hogy megmenekültek a kieséstől, most meg szárnyakat kapott az együttes. Pedig a megyei I. osztályban jó csapatok rúgják a labdát, de hát a csorvási gárda is megemberelte magát. A titok egyik nyitja, hogy Mitykó András személyében megfelelő edzőt találtak és szerződtettek, a csapat és az edző egymásra találtak. — Közben arra is figyelünk, hogy ne legyen baj az utánpótlással — folytatja az elnök, aki különben az 1980- ban felépített csorvási tornacsarnok gondnoka, s mint ilyen, állandó a kapcsolata a sporttal. — Van ifjúsági és serdülőcsapatunk is. Az ifjúságiak sajnos gyengén szerepelnek, nem találunk edzőt, aki foglalkozna velük. A serdülők viszont kitesznek magukért az idén, hat mérkőzésből négyet megnyertek, és csak kettőt vesztettek el... Persze, nemcsak foci van a világon, szoktuk mondani. Csorváson sem, mert ott van a megyei II. osztályban a HÓDIKÖT anyagi támogatásával szervezett női kézilabdacsapat. Szereplésük 50 százalékosnak mondható, tehát még lehet jobb is! — Ez két szakosztály. A harmadik a sakk, a negyedik a természetjáró. Évente 4-5 kirándulást, túrát szervezünk. A sakkozók között sajnos kevés a fiatal. Igazabb úgy, hogy alig van közöttük ... A tervek? Feltétlenül szeretnénk még egy szakosztályt létrehozni, ez vagy atlétikai lesz, de az is lehet, hogy úgynevezett „tömeg- sport”-szakosztály, amelyben többféle sportág művelői is helyet találhatnának. Lehetne röplabda, kispályás foci, tenisz vagy amit megfelelő létszámmal működtetni lehetne. Mondják, valamikor különösen a futball volt híres Csorváson. Aztán valahogy visszaesett: most talán újra fellendül. Az utóbbi időkben 300—400 néző is kimegy a meccsekre, hogy lelkesítse a „csorvási fiúkat”. Lehetne még a színvonalas és eredményes általános iskolai sportéletről is írni, erről nyilatkozni azonban nem Zavad János az illetékes. Tehát erről majd egy más alkalommal. Testnevelési órán a modern tornacsarnokban Az oldalt írták: Bede Zsóka és Sass Ervin, a fotókat Veress Erzsi készítette.
