Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-17 / 244. szám

1984. október 17., szerda o Újkígyós! Kemikál az újabb fejlődés előtt Nem „masszírozás’ L apunk hasábjain gyakran írtunk a megyénket sújtó aszályról, talán 'akad, aki azt mondja: „lerúgott csont". Nincs igazuk, hiszen mezőgazdasá­gunkat az idén sem kerülte el a szárazság. Hogy újra a témához nyúlok, annak egy másik, konkrét oka is van. A minap megyénk egyik mezőgazdasági üzemének elnökével beszélgettem. A veze­tése alatt álló gazdaság néhány éve komoly szervezeti változáson esett át, kérdéseim el­sősorban azt kutatták, hogyan vált be az új [orma. mennyire találták meg helyüket a többi üzem között. Elmondta, hogy ha nem is nagy, de nyereséggel termelnek. Mint minden jó hír, megnyugvással töltött el a beszámolója. Majd hirtelen témát váltott, és panaszkodni kezdett. ..Hogy azért köny- nyebb volna, ha állami támogatást kap­nánk, jobban bizonyíthatnánk tudásunkat, akaratunkat.’’ Mindez helyénvaló, hiszen minden vezető igyekszik minél többet kapni a „közös ka­lapból”, hogy saját kollektíváját felvirá­goztassa — gondoltam. Mert náluk is volt aszály — folytatta a szakember, de . „velük a kutya se törődik”. Bezzeg a híres, nagy tsz-eket csak úgy tömik a milliós segé­lyekkel ! Ez a mondat már nem hangzott szimpa­tikusán, hiszen eszembe jutott, hogy ko­rábban ez a kolektíva is rengeteg pénzt ka­pott az államtól. Nem amolyan kis tűzoltó jellegű gyorssegélyeket, hanem olyan ösz- szegeket, amelyekből egy másik üzem talán véglegesen megoldhatta volna gondjait. Ne­kik nem sikerült, a tsz .szegény maradt, a tagok jólétre tettek szert a háztájiból. Nem az a baj. hogy megnőtt a község lakóinak személyes jövedelme, hanem, hogy a közös gazdaság csak nyelte a milliókat, mégsem tudott talpra állni. Talán moralizálásnak tűnik, de a többi, valóban tettrekész üzem­nek jutott így kevesebb pénz, s ha még to­vább megyünk, megállapíthatjuk, tőlünk, állampolgároktól került át jó néhány mil­lió az ő kasszájukba. Az igaz, hogy az em­lített gazdaság körülményei mostohák, de hogy egy példát említsek, Nádudvar is szi­kes talajon vált azzá, ami . .. Próbáltam érvelni a szakembernek, hogy nemcsak az anyagi támogatások, az állami segélyek rántották ki a tavaly csődbe jutott tsz-eket a bajból, és hogy egyiküket sem tette gazdaggá az ..állambácsi”, de az általá­nos veszteségrendezési irányelvek felsoro­lásán túl, nemigen tudtam érvelni. Ezért Később utánajártam hivatalos szerveknél, megtudni, mi is történt valójában a múlt évben aszály miatt veszteségessé, alaphiá­nyossá vált tsz-ekkel. Előre is elnézést ké- íek az olvasótól, de néhány számot — már csak a hitelesség érdekében is — idéznem kell. IZH;1»JI&,T«Í---------------­1 983-ban a jogszabályban megfogalmazott kritériumok szerint 11 termelőszövetkeze­tet soroltak az aszály miatt veszteségessé, alaphiányossá vált üzemek közé. Tudjuk, hogy a megyét ért károk ennél lényegesen nagyobbak voltak, de maradjunk most csak az aszály miatt bajba jutottak példájá­nál. Együttes — mérleg- és alap-----hiányuk m eghaladta a 220 millió forintot — ezért 83 és fél millió forint vissza nem térítendő ál­lami segítséget kaptak. A többi hiányzó, működésükhöz elengedhetetlenül szükséges pénzt elsősorban saját tartalékalapjuk, zá­rolt tartalékalapjuk felhasználásával, vala­mint az országos TOT-kölcsönös támogatási alapból, a megyei KTA-ból és bankhitelek­ből fedezték, és több, mint 40 millió forin­tot kaptak az Állami Biztosítótól méltányos- sági alapon. Ám ha összevetjük a számokat, nyilvánvaló, hogy a külső segítségek elle­nére döntően magukra szorultak abban, hogy egyáltalán vetni, műtrágyázni, takar- mányozni tudjanak. Bátran leírhatjuk tehát, hogy bár az Állam segített, a hiányok, ki­esések jó részét maguk a károsultak nyö­gik, és gazdálkodjék ki, hosszú éveken ke­resztül. Esetükben tehát szó sem lehet amo­lyan központi pénzügyi „masszírozásról”. Az idei év, ha nem is annyira mint ta­valy, de ismét mostohának bizonyult. Kü­lönösen azért, mert újra azokat az üzeme­ket sújtotta a szárazság, amelyek talajai­nak vízkészlete, már a múlt évben is a kri- ' tikus pont alá csökkent. A hivatalos szer­vek felmérései szerint 1984-ben 11 tsz-re mondható ki, hogy az aszály miatt lettek alap- és mérleghiányosak. Öröm az ürömben, hogy a kormányzat időben ésílelte a gon­dokat, és ugyan kicsit szigorúbb feltételek­hez kötve, de a múlt évihez hasonló segít­séget ígér számukra. A gyousított veszteség­rendezési eljárásokat márciusig bonyolítják le ezekben az üzemekben. Mint említettem, körülbelül ugyanazokat az üzemeket érte az idén az aszály, mint tavaly, tehát kétszeresen is nehéz helyzetben érezhették magukat az ott dolgozó munká­sok és vezetők. A kérdésre, hogy elégedet­tek-e a múlt évi gyorsított veszteségrende­zéssel, a kapott támogatásokkal, egyértelmű igennel válaszoltak. Tudják — tették hozzá —, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzet­ben nem jutott több az állami költségve­tésből. ők viszont ezért is hálásak. És nem­csak szavakban, hanem úgy, hogy keresik a módját — bérmunkákkal, szállításokkal, minden pénzszerzési lehetőséggel — annak, hogy a hiányuk például ne 23 millió, hanem csak 19 legyen. Mert úgy érzik, hogy helyze­tükben már ez is nagy eredmény! a nnak, az írás elején említett gazdasá­gi vezetőnek pedig, aki ugyan jó- szándékból, de újabb pénzt akar, anélkül, hogy közösségük valamit is tenne az asztalra, ezeknek az embereknek a pél­dáját kellene követnie. m. sz. zs. Korszerű alapanyag, elavult gépek, nehéz fizikai munka jel­lemzi a kígyósi Kemikál-gyár mindennapjait Fotó: Fazekas László ben türelmetlenek. Miköz­ben az általánosság szintjén elfogadott a szocialista er­kölcs, és azt megfelelően képviseljük is, nem va­gyunk hasonló szinten a mindennapi saját gyakorlat­ban. Különösen nem adott ez az elemi, alapvető erköl­csi értékek területén. Az elemi erkölcsi normák gyakorlása során is gyakran tapasztalható az általános elfogadás, ami a gyakorlat­ban azt jelenti, hogy elfo­gadom és követelményként támasztom a közösség, vagy a társadalom egészével szem­ben, de ugyanazt a kötele­zettséget magamra tekintve már nem tartom kötelezett­ségnek, s egyéni gyakorla­tom során már nem szerzek ugyanannak érvényt. Ügy is mondhatjuk, hogy a kollek­tív erkölcsi kötelezettség és felelősség mellett elvész az egyéni. Legfeljebb odáig ju­tunk el, s ez ma még az erő­sebb magatartási jellemző, hogy mi magunk igyekszünt az elemi normákat megtar­tani, de nem állunk ki mel­lettük akkor, amikor azok védelemre szorulnak, elné­zőek vagyunk a rendbontók­kal, a közösségi együttélést zavarókkal szemben. Ezen a területen a leggyakrabban csak odáig jutunk el, hogy a közösségi együttélés jogi fel­tételi biztosításáért felelős társadalmi szerveken kérjük számon az erkölcsi alapokon is megoldható jelenségeket. Sőt, azt is mondhatni, hogy erkölcsileg majdnem megen­gedett szűkebb-tágabb kö­zösségekben is a valamilyen formában a közösségi érde­keket sértő magatartás, ami tartalmát tekintve mégiscsak erkölcstelenség. Van nálunk huliganizmus, barbári módon tesznek tönkre közösségi értékeket, rondítják meg az utca, a la­kóterületek képét, szemete­lünk és még lehetne sok egyéb konkrét példát felso­rolni, s mindezt elnézzük, legfeljebb, ha már kritikus határokat ér el a jelenség, akkor kérjük számon meg­oldását a tanácstól, a rend­őrségtől, vagy valami más szervezettől, intézménytől, miközben magunk egyénileg nem teszünk ellene, ha te­szünk is, nem eleget. A társadalmi rend és fe­gyelem, közös életünk felté­teleinek megteremtése és az elért eredmények megvédése, továbbfejlesztése nem lehet csak a hivatalos szervek kö­telezettsége, mellettük egyre jobban fel kell azt vállal­nia mindenkinek egyénileg is. Önmagunk érdeke is, hogy azok is, akik valami­lyen ok folytán még nen^ sa­játították el és nem gyako­rolják a közösségi együttélés elemi normáit, rászoktassuk a kívánt magatartásra, s ak­kor nyilvánvalóan hatéko­nyabb lesz a hivatalos szer­vek fellépése is ezen nem- kívánatos jelenségekkel szemben. Sok esetben nem számít­hat sok sikerre az, aki az elemi nomákkal szorosan összefüggő kulturált maga­tartást mint követelményt kéri számon a közösség tag­jain. Nem múlt még ma sem el, ma is él a magatartást csupán tartalmi jegyeiben mérő erkölcsi követelmény­támasztás. Köztudott, hogy a tartalom és a forma kölcsö­nösen feltételezik és meg is határozzák egymást. A szo­cialista tartalmú, a közössé­gi érdekeket kifejező és megvalósító magatartás for­májában is olyan legyen, hogy benne megjelenjen mások tisztelete, megbecsü­lése, hogy ne zavarják a helyes tartalmú cselekedete­ink elfogadását a hozzá nem illő formai megoldások. A helyesen megválasztott tevé­kenységi forma felerősíti a tartalmi hatást, megkönnyíti annak elfogadását még akkor is, ha ez a tartalom új, mindeddig szokatlan a kör­nyezet számára. A formai­lag erkölcstelen magatartás közel áll ahhoz, hogy tar­talmilag is erkölcstelenné váljon. A kulturált magatartás mást és mást jelent a kü­lönböző tevékenységi terüle­teken, de. minden területnek megvan egy sajátos szintje, amelyet érvényesíteni kell. A különböző munkahelyeken való megjelenés az ottani munka sajátosságaitól függ, aszerint lehetünk és va­gyunk is szélsőségesen elté­rőek egymástól, de a társa­sági, közéleti tevékenység már azonosít bennünket tar­talmi követelményeiben és közelebb kell hozzon ben­nünket formai megjelené­sünkben is. A kulturált magatartásnak olyan mutatói vannak, mint a kölcsönösségen alapuló tisztelet, udvariasság egy­más iránt, a bizalom, a segí­tőkészség, a tapintatosság, az önmagunk szélsőséges érzel­mein való uralkodás, hogy csak néhányat említsünk. A kulturált magatartás igen fontos területe a beszédkul­túra, gondolataink közlésé­nek módja, az erkölcsi fej­lődést szorgalmazva nagy súllyal esik a latba, azt le­het mondani, hogy ez nem­csak nem eléggé kiművelt, hanem meglehetősen elha­nyagolt területe magatartá­sunknak. Külön érdemes megemlí­teni a főnöki, vezetői maga­tartás és a beosztottak ma­gatartásának viszonyát, amely leginkább mindkét ol­dalról torz, egyoldalú, mi­közben a figyelem elsősor­ban a vezetők magatartását kíséri. A magatartásokban meg­nyilvánuló formai eltérések sokszor teszik lehetetlenné az azonos tartalmú törekvé­sek alkalmával is a haté­kony együttműködést közös­ségek és egyének között, semmiképp sem hanyagol­ható el tehát magatartásunk formája, -kultúrája, az ele­mi erkölcsi együttműködés erősítése. —i —r Régen írtunk a Kemikál újkígyósi szigetelőlemez-gyá­ráról, ezért arra kérem veze­tőjét, Köszörűs Sándort, ne csak pillanatnyi helyzetük­ről, hanem a kezdetről is tájékoztasson. Nem könnyű vele szóba elegyedni, mert alig kezdjük meg a beszél­getést, máris félbeszakítják. Telexeket, telefonüzeneteket adnak át neki, vezetőkkel, munkásokkal tárgyal. Köz­ben jut időm szétnézni az ízlésesen berendezett irodá­ban — jó néhány oklevél ta­núskodik a gyár sikereiről. ♦ — Hogy hogyan is kezdő­dött? — töpreng hangosan Köszörűs Sándor. — Azt le­het mondani, 1968 tavaszán a semmiből született ez a gyár. Először mint a helyi ÁFÉSZ melléküzeme műkö­dött, majd sok átszervezés után 1977-ben váltunk egyi­kévé a Kemikál öt gyárának. Kezdetben ezer négyszögölt foglaltak el az üzemcsarno­kok, ma már négy hektárt mondhatunk a magunkénak. Gépeinket mi készítettük 16 —17 évvel ezelőtt; bizony, el­járt felettük az idő. S hogy mit is készítenek a kígyósi gyárban? Mint ne­vük is jelzi, építkezésekhez szükséges szigetelőlemeze­ket. Alapvetően két teimék- csoportot, a hagyományos papíralapú szigetelőket, ame­lyek között vannak simák és homokkal bevontak. A má­sik termékcsalád az igazán korszerű: NSZK-ból impor­tált üvegfátyol az alapanya­ga. És ebből olykor problé­mák adódnak: nem akkor érkezik a nyugati alapanyag, amikor szükség van rá — így a termelést a külföldi szállítóhoz kell igazítani. Tavaly 11 és fél millió négyzetmétert gyártottak a hagyományos, papíralapú szigetelőlemezből Kígyóson: a modern, korhadásmentes anyagokból ennek harmadát. Azért csak ennyit, mert a fogyasztók — főként a ma­gánépítkezők — még mindig a hagyományos terméket ke­resik. Nem csoda, hiszen a nyugati alapanyagból készült lemezek ára három-négysze­rese a hagyományosénak. Pedig az igazgató és kollé­gái esküsznek a drágábbra, azt vallják, hogy a házak szigetelésére is igaz: nem mindig az olcsó a valóban olcsó, hiszen a drágább to­vább tart, minősége indo­kolja a nagyobb árat. — Van még egy másik nagy gondunk — folytatja a gyárvezető —, hogy tudniil­lik az általunk készített szi­getelők felhasználását nem érezzük megnyugtatónak. Magyarországon 25 éve nem képeznek szigetelő szakmun­kásokat, pedig ez a munka szorosan kapcsolódik a tető­fedő^, bádogosok tevékeny­ségéhez. És nem mindegy, milyen szakértelemmel szi­getelnek egy új házat, mert a beépítéstől is függ, hogyan vizsgáznak a termékeink. Különösen itt, Békésben fontos az épületek megfele­lő szigetelése, hiszen sok he­lyen magas a talajvízszint. Ha egy ajtó tönkremegy, ugyan pénzbe kerül, de vi­szonylag egyszerű kicserélni. A szigetelésnél viszont na­gyon bonyolult utólag hely­rehozni a hibákat. Gazdasági társaságot ala­kított a kukorica gazdasá­gos tárolására és hasznosítá­sára a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság, a MÉM Műszaki Intézete, valamint a Herceghalmi Állattenyész­tési és Takarmánytermesz- téai Kutató Intézet. A társa­ság fő feladata a tárolási technológia, továbbá a tech­nológiai berendezések széles körű elterjesztése. A kezde­ményező Törökszentmiklósi Állami Gazdaságnak a kuta­De térjünk vissza- egy ki­csit a gyárra! Mint említet­tük, gépei elavultak, munka­termei fűtetlenek. Kis sze­rencse, hogy télen az épít­kezésekben holt szezon van, ezért a vásárlók kevésbé ke­resik a szigetelőlemezeket. A kígyósi gyár kollektívája ál­talában december elejére teljesíti az éves tervet, ezért az év végét, tehát a hideg időszakot a nagyjavítások töltik ki. A nehéz munkakörülmé­nyek ellenére elmondható, hogy nemcsak korán, hanem jól teljesítik éves előirányza­taikat. Tavaly a 180 fizikai munkás és a 40 szellemi dol­gozó 340 millió forintos ter­melési értéket állított elő, az idén ezt újabb húszmil­lióval fejelik meg. Mégpedig: tisztes nyereséggel. A mostoha körülmények között, kemény fizikai igény- bevétellel és három műszak­ban végzett munkát meg kell fizetni. Sajnos, nem na­gyon tudják — mondja Kö­szörűs Sándor, mert őket is köti a bérszínvonal. Ezért arra kényszerülnek, hogy mint sok más vállalat, né­hány olyan embert alkal­mazzanak, akik keveset ke­resnek, s így több jut a köz­vetlen termelő munkában dolgozóknak. A gyár munkáT sainak jó része egyébként a mezőgazdaságból került a Kemikálhoz, az évek során fegyelmezett ipari dolgozók­ká váltak. ’ ♦ Mint a budapesti központi gyáraknál, a kígyósi üzem­nél is elkerülhetetlen a . kér­dés; milyen helyet töltenek be az öt másik között, „gyarmatnak” érzik-e magu­kat? — Szó sincs róla — nyug­tat meg Köszörűs Sándor —, megkapjuk a kibontakozás­hoz szükséges erkölcsi és anyagi támogatást. Hogy egy példát említsek, mérnöké­tók együttműködésével ki­dolgozott módszere szerint a 30—32 százalék nedvesség­tartalmú kukoricaszeme­ket megdarálják, majd be- tonsilótérbe tömörítve, lég­mentesen tárolják. Erre a célra saját tervezésben és kivitelezésben 12 ezer tonna befogadóképességű silóteret építettek meg. A nedves ku­koricát tartalmazó takarmá­nyokat 15 ezer hízósertéssel, illetve tenyészkocával etetik fel. ink jelenleg egy svéd. Bitu- tén nevű szigetelőlemez he­lyettesítő anyagának kidol­gozásán fáradoznak. Ez egy öntapadó lemez, amely olaj-, gáz-, vízvezetékek, különbö­ző csövek szigetelésére al­kalmas — kísérleteink biz­tatóak. Az ország szigetelőlemez- ellátásának 55—60 százalékát adó gyár — a gazdasági nehézségek ellenére — fej­lődik. Az idén egy 40 mil­lió forint értékű bitumenle- f ej tő állomást hoztak létre. Ez évben olajüzemű égőfe­jeiket gázfűtésűre állítják át, ezzel egy időben lehetővé válik a község lakóházainak vezetékes gázellátása. Az igaz, hogy a munkások az év során korszerű szociá­lis létesítményeket kaptak, van modern öltözőjük, ebéd­lőjük, a munkafeltételek azonban még mindig rosszak. Ezt is célozza az a nagybe­ruházás, amely eredménye egy korszerű gyártóvonal és — cseppet sem mellékes! — fűtött, kellemes munkahe- lvek. ♦ A beruházást még nem en­gedélyezték az illetékesek, de a kígyósiak bíznak abban, hogy eddigi munkájukat fi­gyelembe véve megkapják az ehhez szükséges pénzt. Ha elképzeléseik valóra válnak, felhagynak a papír alap­anyagú szigetelők gyártásá­val és import anyag felhasz­nálása mélkül készítik a korszerű, korhadásmentes szigetelőlemezeket. Már csak azért is reménykedhetnek a szinte „megváltásnak" tűnő beruházásban, mert 1982-es és 1983-as munkája alapján a gyár elnyerte a megtiszte­lő „Kiváló" címet. Feltételez­hető tehát, hogy jó kezekbe kerülnek a kért milliók, mert a gyár már bizonyította: nemcsak kérni tud, eddig is sokat tett a jelképes „asz­talra". M. Szabó Zsuzsa A törökszentmiklósi eljá­rás számos gazdasági előny­nyel jár. Nincs szükség a kukorica szárítására, így ton­nánként 4—500 forint értékű fűtőolajat takarítanak meg. A szállítási költség 15 szá­zalékkal csökkent, snivel a nedves kukoricát közvetle­nül a felhasználás helyére, a sertéstelepre szállítják. A jószágok, mivel az erjedés során képződő tejsav kelle­mes ízt ad- neki, szívesen fo­gyasztják ezt a takarmányt Társulás a nedves kukorica tárolására

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom