Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-14 / 242. szám
1984. október 14., vasárnap NÉPÚJSÁG Szovjet bejelentés a manőverező robotrepiilögépek telepítéséről A Szovjetunió honvédelmi minisztériuma .szombaton bejelentette, hogy a Szovjetunió — válaszul az Egyesült Államok korábbi, és továbbra is erőltetett ütemben folytatódó fegyverkezési intézkedéseire — megkezdte a nagy hatótávolságú, manőverező robotrepülőgépek telepítését hadászati bombázókra és tengeralattjárókra. „Az Egyesült Államok a Szovjetunió feletti katonai fölény megszerzésére törekedve továbbra is erőltetett ütemben folytatja az új nukleáris fegyverek kifejlesztésére ési telepítésére irányuló átfogó programjának végrehajtását — szögezi le a Szovjetunió honvédelmi minisztériumának közleménye. — Megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a különböző telepítésű, nagy hatótávolságú, manőverező robot- repülőgépek tömeges telepítésének. Az Egyesült Államok azzal egyidejűleg, hogy földi telepítésű, manőverező robotrepülőgépeket helyez el Nyugat-Európában, nagy hatótávolságú, manőverező robotrepülőgépekkel szereli fel hadászati bombázóit, ez év közepe óta pedig az amerikai haditengerészet hajóit és tengeralattjáróit is. A Szovjetunió ismételten figyelmeztetett arra, hogy nem engedi meg a kialakult erőegyensúly megbontását, és megfelelő válaszintézkedéseket foganatosít. Mint a Szovjetunió honvédelmi minisztériuma már közölte, a Szovjetunióban sikeres kísérleteket végeznek a földi telepítésű, nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépekkel. A Szovjetunió fegyveres erői most megkezdték a nagy hatósávolságú manőverező robotrepülőgépek telepítését hadászati bombázókra és tengeralattjárókra. Ezek az intézkedések méretüket tekintve megfelelnek annak a növekvő veszélynek,-amely az Egyesült Államok részéről fenyegeti a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országának biztonságát” — fejeződik be a Szovjetunió honvédelmi minisztériumának közleménye. B hét eseményei képekben Dr. Rudolf Kirchschläger osztrák elnök a héten Párizsban tárgyalt. A képen vendéglátójával, Francois Mitterrand francia elnökkel látható Ronald Reagan amerikai elnök kedden fogadta Simon Peresz izraeli miniszterelnököt, aki hivatalos látogatást tett az Egyesült Államokban Hoszni Mubarak egyiptomi elnök ellátogatott Jordániába. A képen: Husszein jordániai királlyal (balra) látható megérkezésekor Ammanban (Fotók: af — R.ti — KS) Erich Honecker, az NSZEP főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke, s a nemzetvédelmi tanács vezetője Berlinben fogadta Nyikolaj Ogarkovot, a Szovjetunió marsallját (Telefotó) Salvadori tárgyalások Hetvenkét órával a salvadori elnök és a felkelő erők vezetőinek tárgyalásai előtt a közép-amerikai kormány hadseregének egyik alakulata rövid időre megszállta a találkozó leendő színhelyét. Duarte elnököt a halálbrigádok megfenyegették, amiért szóba áll politikai ellenfeleivel. A salvadori fővárostól hetven kilométerre északra fekvő La Palma hegyvidéki települést pénteken este több órára megszállta egy félszáz fős katonai egység. A katonák kivonulásával végződött akciót Sigfrido Ochoa ezredes irányította. Az ezredes két évvel ezelőtt puccsot kísérelt meg és egy időre távozni kényszerült Salvadorból. Jelenleg egy katonai körzet parancsnoka. A felkelő erők politikaikatonai szervezete, az FMLN —FDR a tárgyalások tíz kilométeres körzetének fegyvermentesítését kérte Napoleon Duarte elnöktől, aki erre ígéretet is tett. Nem fogadta el viszont azt a javaslatot, hogy a találkozón megfigyelőként részt vegyen Willy ^Brandt nyugatnémet politikus, volt kancellár, Herrera Campins volt venezuelai elnök. A „Kommunista-ellenes Titkos Hadsereg” (ESA) elnevezésű szervezet, amely egyike a Salvadorban tevékenykedő halálbrigádoknak, a „haza ellenségének” nevezte Napoleon Duarte elnököt, amiért tárgyalásokat kezd a felkelőkkel. üntonov levele Az 1982 novembere óta Rómában bizonyítékok nélkül fogva tartott bolgár állampolgár, Szergej Antonov levélben fordult Sandro Pertini olasz köz- társasági elnökhöz. Antonov levelében rámutat, hogy fogva tartásának egyetlen alapja a már elítélt török merénylő, Ali Agca rágalmazó vallomása. ,.Még egyszer kategorikusan szeretném leszögezni, hogy nem ismerem Ali Ag- cát, soha és sehol nem találkoztam vele” — írja Antonov, Mint a BTA bolgár hírügynökség jelenti, Antonov — akinek egészségi állapota a fogság során erősen megromlott — levelében arra kéri Pertini elnököt, hogy járjon közbe azonnali szabadon bocsátása érdekében. TflSZSZ-kommentár A nukleárisi fegyverek korlátozását célzó tárgyalások bármikor felújíthatok, ha az Egyesült Államok elhárítja azokat az akadályokat, amelyeket új rakétái európai telepítésével maga teremtett — állapítja meg Szergej Kulik, a TASZSZ hírmagyarázója a NATO nukleáris tervező csoportjának stresai üléséről írt szombati kommentárjában. A stresai ülésről kiadott záróközlemény sok olyan frázist tartalmaz, hogy a NATO úgymond kizárólag védelmi álláspontot foglal el, s az amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésének egyetlen célja a feltartóztatás. A dokumentum azt állítja, hogy a Nyugat a nukleáris fegyverzetek korlátozását célzó tárgyalások „mielőbbi” felújítására törekszik, s ezek állítólag a Szovjetunió hibájából szakadtak meg. A nukleáris tervező csoport ülését Washington arra használta fel, hogy nyomást gyakoroljon szövetségeseire. Áttekintették a nyugat-európai nukleáris hadszíntér katonai infrastruktúrájának gyorsított fejlesztését célzó intézkedéseket, valamint a hagyományos fegyverzetek korszerűsítésének kérdéseit isi. Szó volt arról is, hogy az Egyesült Államokban felállítandó rakétaelhárító rendszerhez hasonlót hozzanak létre Nyugat-Európában is. A stresai tanácskozási a Szovjetunió fölötti katonai fölény megszerzésére irányuló amerikai politika láncszeme volt. Nyilvánvaló az ellentét Washington tényleges tettei és propagandakijelentései között, amelyekkel az utóbbi időben egyáltalán nem fukarkodnak. Az Egyesült Államok nemcsak, hogy nem csökkenti európai nukleáris potenciálját, hanem éppen ellenkezőleg, igyekszik tovább fokozni a nukleáris fegyverkezési hajszát. A TASZSZ hírmagyarázója a Szovjetunió tárgyalási ési megegyezési készségét bizonyító javaslatokra emlékeztetve megállapítja, hogy a Szovjetunió minden tőle telhetőt megtett a kölcsönösen elfogadható megállapodás' elérése érdekében. Az Egyesült Államok azonban ezeket a javaslatokat elutasította, hozzálátott új rakétái európai telepítéséhez, ési ezzel lehetetlenné tette a genfi tárgyalások folytatását. A Szovjetunió, mint azt a szovjet vezetők nem egyszer kijelentették, nem törekszik katonai fölényre, de ugyanakkor azt sem engedi meg, hogy ilyen fölényre tegyenek szert vele szemben. A Szovjetunió mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa a katonai erőegyen- súylt a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a Varsói Szerződés szervezete és a NATO között. HÍREK HÍREK HÍREK MA: HELÉN NAPJA A Nap kél 6.02 — nyugszik 16.58 órakor A Hold kél 19.07 — nyugszik 10.33 órakor HOLNAP: TERÉZ NAPJA A Nap kél 6.03 — nyugszik 16.56 órakor A Hold kél 19.48 — nyugszik 11.40 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan évvel ezelőtt, 1904. október 14-én született, és 60 éves korában, 1964- ben halt meg Rázsó Imre gépészmérnök, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. * * * Háromszáznyolcvan évvel ezelőtt, 1604. október 15-én robbant ki a Bocskai-féle szabadságharc. Az október 14-ről 15-re virradó éjjelen ugyanis a császári seregben szolgáló hajdúk — Bocskai István oldalára állva — a bihari Álmosd és Diószeg között vereséget mértek a Habsburg-csapatokra. * — BÉKÉS MEGYÉBEN az állami, a szövetkezeti és a magánkereskedelem az év első' hat hónapjában 4,3 százalékkal növelte a ruházati cikkek forgalmát. Ennek ellenére természetes alapanyagú textíliákból nem tudták a keresletet kielégíteni. — ÉLET és intelligencia a világegyetemben címmel Schalk Gyula tart előadást Gyulán a TIT előadótermében, délután fél ,6 órai kezdettel. — A SZAKSZERVEZETI mozgalom újjászervezése Békés megyében 1944—45-ben címmel látható kiállítás Békéscsabán, a Kner Nyomdában október 15. és 17-e között. — AZ 'ESZTERGOMI STB Alkotócsoport fotókiállítása nyílik Szarvason, október 19-én, délután 4 órakor a művelődési központ galériájában. — MEGYÉNK fogyasztási szövetkezeteiben az első félévben kedvezően alakult a nyereség és a jövedelmezőségi mutató. Az ÁFÉSZ-ek nyeresége 18,6 százalékkal több a tavalyinál, a jövedelmezőség pedig 9,11-ről 10,86 százalékra emelkedett. — FŐZŐTANFOLYAM Indul Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban középiskolások, fiatal házasok, felnőttek részére. Az első foglalkozás október 18-án, este 6 órakor kezdődik. — KEDVEZMÉNY nyugdíjasoknak. Az Ifjúsági Turisztikai Kölcsönző Leányvállalat békéscsabai kirendeltsége (Békéscsaba, Irányi u. 13.) segítséget nyújt a nyugdíjasoknak: hétfőtől részükre 50 százalékos kedvezménnyel kölcsönzi motoros láncfűrészét. A tűzifa felfűrészelését is vállalják, melyért munkadíjat nem számolnak fel. A beérkezett igényeket sorrendben teljesítik. — AZ ÁGACSKA című mesejátékot láthatják a • kon- dorosi gyerekek a művelődési ház nagytermében, október 19-én. A gyermekszínházi előadás 16 órakor kezdődik. — AZ UNIVERZÄL Kereskedelmi Vállalat ebben az évben csaknem 1,5 millió forinttal segíti a fiatalokat. Ebből a pénzből jut többek között továbbképzésre, klubok, sportrendezvények támogatására, és egyéb szociális célokra is. Hírügyeletünk __ ___ telefonszáma: Z/"OOU Hideg éjszaka Várható időjárás ma estig: jelentősebb felhősödés főként a déli óráktól valószínű, és akkor futó záporok is kialakulhatnak. Az élénk, néhol erős északnyugati, északi szél az esti órákra mérséklődik, majd vasárnap Ismét tőbbfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között lesz, a szélvédett helyeken gyenge talaj menti fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható. — TELEFONDOKTOR. Is- mét hívható a telefondoktor október 16-án és 18-án, mindkét nap 14 és 15 óra között a 24-011-es telefonszámon. Téma: Mindenki tornázzon ? — MEZÖKOVÁCSHÁZÁN a nagyközségi tanács költség- vetési üzeme 115 tanácsi és 35 szolgálati lakás fenntartásáról gondoskodik. A bérlakások közül 21-et értékesítenek. Ugyanakkor 12 több szintes lakást, és négy családi házat négy éven belül felújítanak. — AKTUÁLIS szociálpolitikai feladatokról szervez ke- rekasztal-beszélgetést a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa és a FÉKON békéscsabai gyára. A rendezvény október 19-én, 10 órakor kezdődik a FÉKON kultúrtermében. — MÁV-KÖZLEMÉNY. Október 17—18—19-én Mezőbe- rény és Békéscsaba állomások között naponta 10 óra 20 perctől 13 óráig az utasforgalmat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. Október 17-én és 18-án a Békéscsaba—Budapest, Keleti pályaudvar között közlekedő, Békéscsabáról 13 óra 40 perckor induló gyorsvonat helyett a Békéscsabáról 14 óra 15 perckor induló, 1733-as számú gyorsvonat közlekedik. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 41. játékhéten 5 talá- latos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvények száma 115 db, ezekre egyenként 84 570 forintot fizetnek, a 3 találatos szelvények száma 11 605 db, ezekre 419 forintot fizetnek, a 2 találatosi szelvények száma 306 787 db, ezekre 20 forintot fizetnek. — KÖNYVVÁSÁR. Szombattól, október 13-tól 50 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni az 1982-ben, illetve a korábban kiadott könyveket a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban. A vásár október 27- ig tart. — RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS. Az Orosházi Rendőrkapitányság több rendbeli lopás miatt büntetőeljárást folytat Stipta Béla, Árpádhalom, Tanya 15. szám alatti lakos ellen, aki Orosházán az őrizetlenül hagyott kerékpárokról különböző táskákat tulajdonított el, a bennük levő értéktárgyakkal együtt, melyek nagy része lefoglalásra került. Az Orosházi Rendőrkapitányság felhívja azokat a károsultakat, akik eddig bejelentést nem tettek, hogy a rendőrkapitányságon — a lefoglalt tárgyak megtekintése után — ezt pótolhatják. Halálos baleset. Október 10-én az esti órákban az Orosháza— Nagyszénás közötti útszakaszon közlekedett az Orosházi Üveggyár tehergépkocsijával Huszár István, 25 éves, nagyszénást lakos. Járművével nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett és elütötte a kerékpárján ittasan közlekedő Kábái József, 43 éves, orosházi lakost, aki a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után életét vesztette. Az ügyben a rendőrségi eljárás folyamatban van.