Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
1984. szeptember 8., szombat o CH32HBTóth-Máthé Miklós: A nagy színész átutazóban Ma a színész elé odaillesz- tik a „nagy” szócskát, ezáltal bekerül abba a csekély létszámú, ám annál illusztri- sabb társaságba, amely a színházi világ „arisztokráciáját” jelenti. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel az „igazi” arisztokráciával szemben, hogy itt nem örökölt és kimagasló tehetségekkel, egyéniséggel szerzett rangról van szó. Nagy színész nem lehet akárki. Még az sem mindig, akit díjakkal koszorúznak. Nagy színész csak az lehet, akit a szakmai közvélemény amolyan lélekben történő titkos szavazással annak kiált ki.. A „lelki urnákba” csúsztatott szavazatlapocskák sohasem hazudnak, erre minden színész kényes, hiszen csalás esetén önmaga érzéseivel kerülne ellentétbe. A nagy színészt színházi zsargonnal szólva „bölénynek” is mondják. Ezzel is ritka, kiveszőben levő voltát érzékeltetve, egyben „védettségét” is a nagy egyéniség irigy orvvadászaival szemben. Sajnos néha így is sikerül egyet-kettőt idejeko-. rán leteríteni közülük, szinte pótolhatatlan veszteséget okozva ezzel a színésztársadalomnak. A nagy színészek — lehet azért is, mert nagyok — nem különösebben szívlelik egymást. Ha két nagy színész összekerül egy színdarabban, rendező legyen a talpán, aki ügyes diplomáciai érzékkel egyensúlyozni tud közöttük. Megtörtént már olyan eset is, amikor két nagy színész nem lévén beszélő viszonyban, háttal próbáltak egymásnak, és az ideges, de szolgálatkész rendező hozta-vit- te közöttük az arckifejezéseket. Igaz tehát, hogy nehéz bánni a nagy színészekkel, de megéri, mert ha formában vannak, akkor egy egész színházat képesek Atlaszként a vállukon tartani. Perc Adorján is ilyen nagy színész a fővárosi Nagy Színházban. Most éppen átutazóban tartózkodik Mezőcsalá- noson. Pontosabban: itt romlott el a kocsija, és amíg megjavítják — néhány óra csupán —, addig belátogat a színházba. Természetesen, hogy az autószerviztől odáig eljusson, végig kell haladnia a fél városon. És ez egyáltalán nem könnyű feladat egy olyan ismert, nagy színész esetében, mint Perc Adorján. Lépésenként leállítják autogramért, gratulálnak a legutóbbi filmjéhez, ebédmeghívásokat kénytelen visszautasítani. — Csak néhány pillanatra tisztelje meg a házamat — esdekel egy matróna —, könnyebben halok meg, hogyha ez megtörténik ... Perc Adorján megdöbben. Mit tegyen most? Többen hallották. Ha nem megy be, és az öregasszony csakugyan meghal... — De igazán csak egy percre — mondja —, átutazóban vagyok, nincs sok időm. A birsillatú, antik bútorokkal zsúfolt szobában oroszlánfej karfájú, díszes, nagy fotelhez tereli vendégét az öregasszony. — Nem fogja kitalálni, művész úr, miért ültetem oda! — Valóban nem fogom kitalálni ... — mondja Perc Adorján. — Mert ötven évvel ezelőtt ott ült Kezes Duci is, a híres primadonna ... ! — Igazán? — Bizony. Később pedig Örs Dezső, Ányos Pál, Om- lai Alfréd, csupa híres, nagy színész, akik valamennyien átutazóban tartózkodtak Me- zőcsalánoson .-.. Sajnos már mindegyikük a föld alatt. És látja, milyen a sors, én, az egyszerű asszony túléltem őket... Perc Adorján feszeng a fotelben, kényszeredetten mosolyog. Kedves a nénike, igazán aranyos... — Mivel kínálhatom meg? — Köszönöm, éppen csak... — Ne szabadkozzon, drága mester ... Azért az öregasszonynál is akadhat valami itóka ... Konyak? ©in? Whisky... ? — Ugyan, hiszen ma még vezetek ... — Akkor talán tea — mondja az idős hölgy —, finom, zöld teácska, és mellé püspökkenyér ... Tegnap sütöttem, majd meglátja kedvesem, hogy milyen omlós... Az én püspökkenye- rem még szegény Omlai Alfrédnek is nagyon ízlett... Még csomagol tatott is az útra ... Perc Adorján nem tiltakozik tovább. Körülnéz. Legalább húsz ember zsúfolódik a szobában, és mind őt lesi. Akár egy különös állatot, akit a vénasszonynak sikerült befogni a ketrecbe. És most várják a nagy produkciót. Hogy issza majd a teát, hogy eszi a püspökkenyeret. És csakugyan, amint a háziasszony begőzölög a teával, halk, várakozásteli moraj a nézők között. Figyelem emberek, most fogja meg a csészét, most emeli a szájához, kortyol . . . Szépen kortyol, azt el kell ismerni. Most visszateszi a csészét, tör a püspökkenyérből, beteszi a szájába . . . Óriási, ahogy beteszi a falatot a szájába. Hogy csinálta? Ők így sohasem tudták betenni, ilyen finoman, ilyen elegánsan ... Fantasztikus! De nini, már megint kortyol... Ez talán még az előbbi kortynál is jobban sikerült. És most.. . most mi lesz? Megint fog törni a süteményből, vagy újabbat kortyol a teából? Ilyen nagy művészeknél ezt sosem lehet tudni. De nem számít, ráérnek, kivárják. Amikor Perc Adorján megköszöni a vendéglátást, és távozik, hálás taps kíséri. Aztán az emberek egymás után foglalnak helyet a fotelben, amit nemrég még a nagy színész feneke lapított. Megfogdossák a csészét, á kanalat, a szerencsésebbek megosztoznak a morzsákon, amit a tányéron hagyott. — Mit kér a csészéért — kérdezi egy lilaruhás hölgy reménykedve. — Leikecském, ez megfizethetetlen — szorítja magához a matróna, és amúgy mosatlanul elhelyezi a vitrinben. Perc Adorján végre beér a színházba. A színészek körülveszik, a kezét szorongatják, ölelgetik, a próba egy időre félbeszakad. — Ma végre itt otthon vagyok — mondja Perc Adorján —, folytassátok csak, nézem egy kicsit... Beül a színház nézőterére, középre. Joó Jónás, a rendező is odaül mellé, onnan szól fel izgatottan a színpadra Szilánka Macának és Ló- nyainak, hogy ismételjék meg a jelenetet. A színészek érzik az esemény ünnepi voltát, hogy Perc Adorján szeme rajtuk, és mindent beleadnak. — Jó — kiált fel a jelenet végén Joó Jónás, majd a nagy színészre tekint. — Dórikám, neked van valami észrevételed ? — Semmi — mondja Perc —, el vagyok ragadtatva ... Syerekek, nagyszerű lesz! Ezután az igazgatóval találkozik a nagy színész. A titkárnőn bordó kiskosztüm, és új frizura, amit sebtiben igazíttatott a színházi fodrászatban, amíg Perc a próbát tekintette meg. A kávé a termoszban kitöltésre készen, mellette a díszvendégnek járó herendi porcelán csészék. — Parancsoljon — leheli a titkárnő, és kitárja a párnázott ajtót a nagy színész előtt, aki egyenesen az igazgató ölelő karjaiba érkezik. — Dórikám — szorongatja az igazgató —, nem változtál semmit! — Te sem — mondja Perc, és töri a fejét, hol találkoztak már. Aztán nem erőlteti tovább, végül is mindegy. Leül a bőrfotelbe, szórakozottan végigröpteti pillantását a szobán, majd mint egy megfáradt szitakötő, megpihented vendéglátóján. — Ha a hegy nem megy Mohamedhez — kedélyeske- dik az igazgató, miközben helyet foglal egy másik fotelben —, akkor Mohamed megy a hegyhez. Dórikám, rendkívül örülök a látogatásodnak, ugyanis már éppen fel akartalak keresni ... — Valóban ...? — Igen. Nagyon sokat jelentene a „Csortos ©yula” színháznak, ha jövőre vendégszereplést vállalnál . .. —- Nem hiszem, hogy megoldható — mondja Perc —, előreláthatólag három darabban is főszerepet játszom az anyaszínházban, azonkívül két filmre is kötöttem szerződést. .. — Nem lehetne mégis .. .? Azt a darabot mutatnánk be, amelyik neked tetszik ... — Csábító — tűnődik el Perc —, de hidd el, sok lenne ... Ne feledd, nem vagyok már húszéves ... — Ugyan — legyint az igazgató —, a korra neked van a legkevesebb jogod hivatkozni ... — Köszönöm — nyugtázza a bókot Perc —, de talán majd máskor... Az igazság az, hogy fáradt vagyok, több időt kell összekaparnom a pihenésre . . . Nem tudom, miért, de így van .. . Régen háromszáz előadás sem tűnt soknak az évadban, ma meg öt, után úgy érzem, ^abba kéne hagyni . . . Nem is annyira fizikailag, inkább lelkileg vagyok hulla ... És egyre kevésbé reménykedem a feltámadásban ... — Éppen ezért jó lenne, ha lejönnél .. . Vidék, új környezet, tiszta levegő . . . — Színház — sóhajt Perc —, itt is csak színház . .. Erdőkerülőnek kéne mennem, vagy favágónak, és egy időre kiszellőztetni magamból mindent... Ha valamire vágyók, hidd el, már csak erre... Később Televényivel is találkozik a nagy színész. A főiskolán évfolyamtársak voltak. — Hallom, jó vagy a III. Richárdban ... — mondja Perc. — Azt beszélik ... — mondja Televényi. — Már régen a Nagy Színházban lenne a helyed ... — mondja Perc. — Ott vagy te .. . — mondja Televényi. — Majd rövidesen meghalok, és akkor jöhetsz —, mondja Perc. — Bolond — nevet Televényi —, ilyen áron nem kell. És különben sem vágyom már sehová ... Itt legalább. úgy érzem, megbecsülnek . . . Nézik egymást, hallgatnak. A főiskolás évek néhány fényvillanása cikázik át agyukon, inkább csak egymás iránti udvariasságból önmaguk előtt, mintsem emlékeztetőül. — És a nők...? — vált át más témára Perc. — Köszönöm, megvannak ... — mondja Televényi. — Még mindig a nagy formák? — Változatlanul — nevet Televényi —, de azért néha hagyom magam rábeszélni a kisebbekre is ... — Irigyellek — mondja Perc —, nekem nincs rájuk időm. — Elég baj — mondja Televényi —, a nőkre mindig kell, hogy jusson idő .. . — A régi vagy, Tankréd — mondja Perc —, örülök, hogy találkoztunk... Ma fent jársz, keress fel... — Felkereslek — mondja Televényi. És mindketten tudják, hogy erre úgysem kerül sor. Minek? Hiszen már ijiindent elmondtak egymásnak. f Perc Adorján ezután visz- szamegy az autószervizbe, átveszi a kocsit, kifizeti a munkadíjat. A borravaló mellé néhány autogrammal ellátott fotót is szétoszt a szerelők között, aztán beül meggypiros Ford Caprijába, és elhajt. A város végén tábla: VISZONTLÁTÁSRA VÁROSUNKBAN. A nagy színész egy pillantást vet rá, majd százas sebességre kapcsol ... A Kner Nyomdamúzeum füzetei A Békés megyei helytörténeti kiadványok érdekes színfoltja az 1982-ben indult „A Kner Nyomdamúzeum füzetei"-sorozat. Az egyes füzetek nemcsak az országhatáron túl is ismert százéves nyomda múltját ismertetik meg, hanem betekintést kapunk a nyomdában folyó magas színvonalú szakmai munkáról, a könyvművészet „titkairól” is. A sorozatot Pe- tőcz Károly „Műhelykultúra és stílus” című tanulmánya nyitja meg. A Tótfalusi Kis Miklós-díjas tipográfus az alapítástól kezdve vezeti végig bőséges illusztráló anyaggal, hogyan alakult ki a jellegzetes Kner-stílus, hogyan gazdagítják napjainkban is. A sorozat több füzete — mint ez is — az Űj Aurorában megjelent tanulmányok különnyomata. Ez annak a kölcsönösen hasznos együttműködésnek a kifejezése is, amely a folyóirat és a kivitelező nyomda kapcsolatára jellemző. A- nyomda 1982-ben ünnepelte alapításának századik évfordulóját. A centenáriumi ünnepségsorozat előadásaiban kiváló szakemberek (Tolnai Gábor, Haiman György, Bata Imre stb.) sokoldalúan igazolják a Kner Nyomda jelentőségét mind az iparművészeiben, mindaz irodalomban. A gazdag anyagot három füzetben jelentette meg a nyomda (3., 4., 5.). A harmadik mintegy keresztmetszetet ad az országos méretű jubileumról. Gerince a Magyar Tudományos Akadémián elhangzott előadások közül Tolnai Gábor: A betű poétája, Haiman György: Knerék korunk iparművészeti mozgalmában. A negyedik füzet azokat az előadásokat tartalmazza, amelyek az Oj Aurora 198.3/1. számában jelentek meg. A négy előadás (Bata Imre: A Kner Nyomda és az írók, Lévay Botondné: A Kner Nyomda szellemi kapcsolatai, Petőcz Károly: A hagyomány védelmében. Szabó Ferenc: Békés megye és a Kner Nyomda) annak a hű kifejezése is, miként lehet a helyit az egyetemeshez kapcsolni, hogy a múlt és a jelen értékeinek közreadásával hogyan hallathatja hangját e táj az egész országban. Ezt erősítik meg a Petőcz Károly tanulmányából idézett sorok: „Az 1920—30-as esztendőkben a műhelykultúrán és a szakemberek képzettségén, szakmai és általános műveltségén tipográfiai iskola alakult ki Gyo- mán. Ennek az iskolának docensei Kner Imre, a kísérletező karmester-technikus, Király György, a régi és a modern irodalom kiváló ismerője és Kozma Lajos, az építész, iparművész, grafikus voltak”. Az ötödik füzet a Magyar Grafika 1982'5. és 6. számában megjelent jubileumi ünnepségsorozat ismertetője. A nem szakember számára is érdeklődést keltenek a nyomda variálható nyomdai díszei, melyeket a Mo- numenta Literarum köteteiből gyűjtött ki Petőcz Károly. így megismerhetjük a Kozma Lajos által tervezett, s Kner Imre számításai és elrendezése alapján az Első Magyar Betűöntődében készített garnitúra egyedi, nem kombinált darabjait, mint a díszrendszer építőelemeit. A sorozatszerkesztő Petőcz Károly „Az újra megnyílt Kner Nyomdamúzeum és feladatai” című tanulmányát tartalmazza a hatodik füzet. Megismerhetjük azokat az eseményeket, hogy az 1925- ben épült Kner-villából miként lett múzeum. A szerző rámutat arra, hogy az egyre sürgetőbb nyomdatörténeti és közművelődési igények következtében az országos és helyi erők összefogásával hogyan jött létre az intézmény. Jelentőségét bizonyítja, hogy az 1970. augusztus 31-i megnyitón a helyi érdeklődők mellett megjelentek a szakma, az irodalmi élet és a könyvkiadás képviselői is, s az avatóbeszédet Kner Imre barátjá, volt munkatársa, a család tisztelője, Ortutay Gyula akadémikus tartotta. Olvasmánynak is érdekes a múzeum további sorsának leírása. A Kner-villa 1925. évi elsietett építésének hibái a múzeum megnyitása után pár évvel sorra kiütköztek: a múzeum működtetését az építészeti szakemberek nem javasolták. Sok huzavona után — miközben a lebontás veszélye is fenyegette az épületet — elhárultak a rekonstruálás akadályai. s 1982. szeptember 25-én a centenáriumi ünnepségsorozat befejezéseként újra megnyílt a látogatók számára. Speciális sorozat „A Kner Nyomdamúzeum füzetei”, hiszen megyénk Európa-hírű üzemének múltját és jelenét dokumentálja. Megjelent már a nyomda százéves történetét tartalmazó jubileumi kiadvány is, mégis hasznos lenne a sorozat folytatása, mert az újabb és újabb feltárt adatok, tények tovább bővíthetik ismereteinket a nyomdában folyó sokrétű munkáról. Tóth Lajos Baktai Faragó József versei: Széltánc Fekszel gondterhesen a surrogó fűben, torkodig ér a május. Fölötted nyári madarak cikáznak a térben. Magányod konokul ledönt. Heversz, akár egy kivágott rönk a vízparti fényben, s így bámulod pilláid rácsai mögül a hajbókoló fűzek szerelmes táncát a szélben. Elkísérnek a csillagok Éjjelente fölvernek a gondok. Álmos-részegként öltözködöm, mint legszebb álmukból fölriasztott katonák. Menetelek az éjszakák kuporgó házai közt. Értetek átgázolom neontócsában pislogó városom. Itt hagyom mindenem, ami visszavár: vetetten ágyam, vérembe ivódott szeretteim. Testemre tekerem térképnyi hazám. Világot járt madaraim röpítenek. Körbehordom a világ kráteres-tenyerén, féltett szerelmünket — a békét. Utamon elkísérnek a megsebzett csillagok. Vállamon búzászsák — benne ezüst dobként lapul a hold. Minden éjjel látom a tengert, s magammal hozom háborgó dalát. Pirkadat lesz, mire visszatérek szemetek tűréseiben ismét fölkel a nap. Mucsi József: Apapír.... , Milyen ártatlan, hófehér! — mint valaha a Csíkos-ér. Ugyan honnan került ide? Élt fenn, észak erdeibe’? Dél éke volt, ott ficánkolt, mikor tövén fejsze táncolt? Vagy tán nálunk zöldellt lombja, itt sűrűsödött a gondja? Alabástromfehér lapon ráfércelve gondolatom: — Másképpen lesz a jövőben, nem húzok húrt a bőgőre! Rég elapadt a Csíkos-ér, fogy papírom, fogy a fehér. Mladonyiczky Béla: Dante I. Dante II. A
