Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-08 / 211. szám

o 1984. szeptember 8., szombat SPORT SPORT SPORT SPORT Ez is rangadó... Békéscsaba—Debrecen A labdarúgó NB I második fordulójában a sorsolás szerint szombaton: SZEOL AK—Bp. Honvéd, 18.00 óra. 0. Dózsa—Csepel SC, 16.00. Rába ETO—Videoton, 18.00. Haladás VSE—Ferencváros, 14.00. Bcs. Előre Spartacus —DMVSC, 16.00, jv.: Szabó B. (Fekete, Király). Vasár­nap: MTK-VM—Eger SE, 11.00. ZTE—Tatabánya, 19.00. Vasas—Pécsi MSC, 19.00. „Csepelen a balszerencsén túl, a küzdőképességgel is akadtak problémák” — mondta tegnap Sülé István, a lila-fehér labdarúgók ve­zető edzője. Most azonban lesz mit köszörülni a csor­bán. A szurkolók valameny- nyien — különösen hazai pályán — egy harcos felfo­gásban játszó csapatot sze­retnének látni. Ez esetben teljesülhet az elvárás, ami győzelmet jelent. Annál is inkább, hiszen rangadónak is beillő találkozó lesz a mai — amit 16.00 órakor rendez­nek Békéscsabán, a Kórház utcai pályán. Ez érthető, hi­szen az NB Il-es bajnokság­ban is nagy csatát vívott a két csapat. Űjhelyi és Baji kisebb sé­rüléssel bajlódik. S íme a csapat: Leboniczky — Ki­rályvári, Kerekes, Baranyi, Fabulya — Steigerwald, Pásztor, Sulija — Kanyári, Mohácsi, Szekeres. Készenlétben: Újhelyi, Ott lakán, Vigh, Fecsku és Üjvári. A Hajdú-Bihari Napló sportrovatától Fülep Koméit kértük meg, hogy tájékoz­tasson bennünket a debre­ceniek készülődéséről. Mint elmondta, a hét közben, a területi bajnokságban sze­replő püspökladányiak ellen játszott a DMVSC és 3—0- ra győzött a csapat. A rajtot is jól .vevő DMVSC mestere, Nagy György, ennek ellené­re változtatást tervez. Fel­gyógyult Murai, aki helyet kap a kezdő tizenegyben, s pályára lép az új szerze­mény, Supka is. Selyem sé­rült, így ezúttal kimarad, de nem lesz kezdő Szűcs J. és Benyó sem. Tehát a követ­kező 11 lép pályára Békés­csabán: Mező — Paróczai, Szigeti, Deákvári, Kiss — Tóth, Supka, Fodor — Sza­bó J., Mörtel, Murai. * * * Csütörtökön’ a déli órák­ban mintegy 100 szurkoló volt kíváncsi, s látogatott ki a békéscsabai labdarúgók Kórház utcai otthonába, ahol szurkolói ankétot tartott a szakosztály — stílszerűen a lelátó fedett tribünjén. Az érdeklődők kérdéseire a szakosztály vezetői és a csa­patkapitány, Kerekes Attila válaszolt. Természetesen a legtöbb választ az első for­dulóbeli csepeli kudarcra kellett adniuk. Ugyanakkor szó esett a távozott és újon­nan érkezett játékosokról, a KK-szerepIésről, valamint a kitűzött feladatok megvaló­sításának lehetőségéről. Kedves gesztusként Fehér­vári Géza egy értékes sport­történeti dokumentumot ajándékozott a szakosztály­nak, amelyben a nagy előd, az MTE részletes, írásos és fényképes eseményei szere­pelnek 1919-től. Ugyanakkor kérte a szurkolókat, hogy 0—0 esetében is biztassák a csapatot, ne sértegessék a játékosokat, inkább lelkesít­sék őket... A szurkolóknak két kiadvány- nyal is kedveskedik a klub ve­zetése, amit a helyszínen, a mai mérkőzésen megvásárolhatnak az érdeklődök. Az egyik a Sprint Print GMK közreműködésével, Vándor Kálmán újságíró által szerkesztett „Foci műsor ’81” cí­mű kiadvány, amelyben az ösz- szes NB I-es gárdát részletesen bemutatják. A másik, a Selme- czy Mihály által írt és szerkesz­tett Labdarúgó magazin, amely a lila-fehérek labdarúgó-szakosz­tályát mutatja be. MÉRLEG 1979/80 Debr.-ben 2—2 Bcs.-n 2—2 1980/81 1—1 2—0 1981/82 2—4 2—1 1982/83 2—1 3—1 1983/84 1984/85 (NB ll-ben) 2—2 3—1 •> Vasárnaptól két hétig Nemzetközi női sakkverseny Battonyán Vasárnap kezdődik Battonyán a nem­zetközi női sakk- verseny, amelyet Battonya felszabadulásának 40: évfordulója tiszteletére rendeznek. A verseny szep­tember 23-ig tart, a forduló­kat naponta 16—21 óra kö­zött rendezik meg. Szeptem­ber 22-én, amikor szabadnap lesz a versenyen, az országos eseménynek számító ifjúgár­dista találkozó kulturális és sportprogramja között je­lentős helyet foglal el a ver­seny résztvevőinek nagysza­bású szimultánja, amikor körülbelül 100 fiatallal fog­nak sakkozni. A versenyen indul többek között Lidid Szemjonova, szovjet nagymesternő (volt világbajnokjelölt), Natasa Aljehina, szovjet nemzetközi mester, Gertrude Baumstart, román nemzetközi mester, s Vivian Ramon, kubai nem­zetközi mester. Rajtuk kívül asztalhoz ül­nek a magyar utánpótlás gárda legjobbjai. Sőt, rajtol Csonkics Tünde nemzetközi mester is, aki már részt vett a sakkolimpián, valamint Kurucsai Ilona, az előző évi magyar bajnokság győztese. Az ő szereplésüket kíséri a legnagyobb figyelem, a ha­zaiak közül. Nagy érdeklődés kíséri a versenyt szakmai körökben is. A tét nagy, a fiatal ma­gyar mesterek lehetőséget kaptak nemzetközi mesteri cím szerzésére. A versenyről részletes tájékoztatást adunk lapunk hasábjain. — bajusz — BM országos kispályás labdarúgótorna Világbajnokok köszöntése Tegnap délután a Magyar Mezőgazdasági Múzeum aulájában köszöntötték a VII. fogathajtó világbajnok­ságon kitűnően szerepelt hajtókát és a VB rendezé­sében részt vett közremű­ködőket. Papöcsi László me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, a Magyar Lovas Szövetség elnöke kö­szöntötte a megjelenteket, köztük Ballal Lászlót, az MSZMP KB gazdaságpoliti­kai osztályának vezetőjét. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, Horváth István belügymi­nisztert, Juhár Zoltán beír kereskedelmi minisztert, Bu­da István államtitkárt, az OTSH elnökét, Darányi Mik­lós és Pálinkás Ferenc ve­zérőrnagyot, s Markovics Ferencet, a Heves megyei Tanács elnökét. A szövetség elnökének köszöntője után Váncsa Jenő oklevelet adott át a világbajnokságon induló hajtők gazdasági vezetőinek, köztük Laczkó Gyulának, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz elnökének, Kovács Jenőnek, a Mátrai Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság igazgatójá­nak és Supala Pálnak, a Me- zőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatójá­nak. Ballai László Kádár János, az MSZMP KB első titkárá­nak nevében gratulált a ma­gyar fogathajtók nagyszerű világbajnoki szerepléséhez, és köszönetét mondott a rendezők kitűnő munkájáért. Ezután Buda István jutal­mat adott át a világbajnok Juhász Lászlónak, az ezüst­érmes Bárdos Györgynek, a bronzérmes Bálint Mihály­nak,, a negyedik helyezett Bozsik Józsefnek, az ötödik helyen végzett Sipos Lajos­nak, valamint az aranyér­mes csapat tagjainak, Ju­hásznak, Bárdosnak és Fülöp Sándornak. Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára tiszteletdíjat adott át Bárdos Györgynek, majd Süttö Józsefné népművész a világbajnok Juhász László­nak díszes szűrt nyújtott át. Az ünnepség végén Váncsa Jenő miniszter fogadásán vet­tek részt a megjelent vendé­gek. Asztalitenisz OMTK—Gamma 9:7. NB ll­es női asztalitenisz cs-mérkőzés. Az orosházi pontszerzők: Bala­ton 4, Janovics 3, Szőri 2. Az újonnan igazolt OMTK női ver­senyzők igazolták jó hírüket. Kézilabda lornagyözelem Hollandiában Az elmúlt hét végén Gyu­lán, két nap alatt bonyolítot­ták le a Belügyminisztérium országos kispályás labdarú­gótornáját. A megnyitón Pi- kó János, rendőr alezredes, a Békés megyei Rendőr-főka­pitányság pártbizottságának titkára üdvözölte az ország minden részéből Gyulára se­reglett sportolókat, majd kezdetét vette a torna, ame­lyen 24 csapat vett részt. A záróünnepségen, az ered­ményhirdetés előtt dr. Fekete Mihály rendőr alezredes, me­gyei kapitányhelyettes mon­dott záróbeszédet: „Immár harmadik ízben rendezte meg a Békés megyei Rendőr- főkapitányság testnevelési és sportbizottsága az országos kispályás labdarúgótornát. Rendhagyónak is mondha­tom az ez évi versenysoroza­tot, mivel az eddigi gyakor­lathoz képest páratlanul nagy számú nevezés érkezett." Gratulált a győzteseknek és a helyezetteknek, majd ezt követően került sor az eredményhirdetésre. A tor­nát 9 ponttal Szabolcs megye nyerte, a BRFK és Csong- rád előtt. Nyolcadik lett Me- zőkovácsháza, 9. a Békés me­gyei Rendőrfőkapitányság csapata. Képünkön a győz­tes szabolcsi csapat. Guggol: Horváth, Kazár, Hernádi, Tornai, Szabó. Álló sor: Kiss F„ Kiss L., Kerecseny, Ta­más, Kovács, Makai, Orosz. Fotó: Béla Ottó A Békéscsabai Előre Spar­tacus NB I/B-s férfi kézilab­dacsapata a napokban érke­zett haza Hollandiából, ahol az I. ligás Hellas den Haag vendégeként egy tornán vett részt. Ezt a békéscsabaiak megnyerték, majd a csapa­tot a holland I. osztályú baj­nokság 3. helyezettje, az Aemser gárdája látta ven­dégül. Az egymás elleni ta­lálkozón a lila-fehérek jó játékkal 26—22-re győztek. Mindezek mellett a hazai bajnokságban is kitűnően rajtolt a békéscsabai csapat, amit bizony#, hogy — noha egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak — a bajnokság élén állnak. íme: 1. Bcs. E. Sp. 2. Ü. Dózsa 3. Komló 4. Szondi SE 5. Solymár 6. Cegléd 7. Főt 8. Bp. Spart. 9. Csepel 10. N.-kanizsa 11. D. Kőolaj 12. TFSE 13. Csömör 14. Tapolca 17 12 1 4 420-373 25 18 11 2 5 471-440 24 18 11 1 6 418-409 23 18 9 4 5 433-402 22 18 9 2 7 439-400 20 18 9 - 9 447-440 18 18 7 3 8 402-404 17 18 8 1 9 458-457 17 18 7 2 9 392-387 16 18 7 1 10 447-455 15 18 6 3 9 423-441 15 17 5 3 9 387-423 13 18 5 3 10 404-469 13 18 6-12 459-502 12 Szerződést kötöttek a kivitelezésre Bár látványos változásokat egyik napról a másikra nem ta­pasztalni kívülről, a békéscsabai sportcsarnok építésével kap­csolatban mégis úgy fogalmazhatunk: az építkezés folytató­dik. A városi tanács éppen a minap adott tájékoztatást a lé­tesítmény állásáról. Eszerint lényeges az ügyben, hogy jövő­re, illetve 1986-ra sikerült fedezetet biztosítani a Komplex Külkereskedelmi Vállalatnak a csehszlovák kivitelezők ré­szére. Augusztusban meg is kötötték a szerződést a kivitele­zés folytatására, pontosabban a csarnoképület teljes befeje­zésére. Ennek értéke mintegy 70 millió forint. A szerződés szerint a műszaki átadás megkezdése: 1986. július 1. A tel­jes részletességű kiviteli terveket ez év november 30-án kell átadni a kivitelezőknek, akiknek munkájával egyébként a beruházó békéscsabai Városi Tanács teljes mértékben elége­dett c r SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB III. Bé­késcsabai Konzerv—Nagykörös, férfi, Békéscsaba, konzervgyár, 11.00. Orosházi MTK—Békéscsa­bai Előre Spartacus, férfi, Oros­háza. 11.00. Megyei bajnokság. Férfiak. (A találkozók egysége­sen 15 órakor kezdődnek.) Bcs. Konzerv II.—Tótkomlós, Békés- Elek, Vésztő—Bcs. Előre Sparta­cus II., OMTK il— Gyulai Igaz­ságügy. Nők. OMTK II.—Szarva­si Óvónőképző, Békés—Bcs. Elő­re Spartacus. KÉZILABDA. NB II. Szegha­lom—Mátészalka, női, 15.00, Ambrus, Cserháti. Orosházi Honvéd Dózsa SE—Dunaföldvár. férfi. 11.00, S. Farkas. Lázár. Szarvas—Újkígyós, férfi, 10.30, dr. Gyöngyösi, K. Szabó. Me­gyei bajnokság. I. osztály. Fér­fiak. Bcs. Előre Spartacus II.— Gyomaendrőd, 9.00, Farkas, VI- rágh. Kondoros—Békés, 15.00, Fekete. Valkovszki. Nők. Doboz —OMTK. 9.00, Gogh. Giczey. Bcs. Előre Sp. II—Békés. 9.00. Gyeraj. Hajdú. Mezőkovácshá- za—Kondoros, 9.00 (jv.: Békés­csabáról). Békésszentandrás— Mezöberény, 9.00, Nyári, Vesz- ter. Sarkad—Gyomaendrőd. 10.00, Csuka, Medovarszki. Kamut— szarvas II.. 10.00, Kerepeczki. Szrnka. t KOSÁRLABDA. Erkel Kupa férfi-, női torna. (Résztvevők. Nők: Szolnoki MÁV, Békési ÁFÉSZ. Kisújszállási MÁV. Me- zőberénvi SE. Gyulai SE, Bé­késcsabai ÁFÉSZ. Férfiak: Me- zőberényi SE. Békési ÁFÉSZ. Gvulai SE. Békéscsabai MÁV, Biogál), Gyula, törökzugi álta­lános iskola, 7.50 óra. LABDARÚGÁS. NB I. Békés­csabai Előre Spartacus—Debre­ceni MVSC, Békéscsaba. Kórház utca. 16.00. Szabó B. (Fekete, Király). NB I-es Juniorbajnok­ság. Bcs. Előre Spartacus—Deb­receni MVSC. Békéscsaba. Kór­ház utca, 14.00. Bogvó. NB-s if­júsági és serdülöbajnokság. Bé­késcsabai Előre Spartacus—Ózdi Kohász. Békéscsaba. Csányi ut­ca, 14.00. 12.30. Megyei bajnok­ság. II. osztály. Gyulai csoport. Gvulai Köröstáj—Kamut, 16.00. Szaszák. VÍZILABDA. Ottörőtorna (a következő együttesek vesznek részt: Szeged. Békéscsaba. Szen­tes, Szolnok. Hódmezővásár­hely, Tatabánya. Debrecen). Bé­késcsaba. Árpád fürdő. 10.00. SAKK. Megyei sakkcsapatbaj­nokság 10. fordulója. A csapa­tok a következő párosításban mérkőznek: Mezőhegyes—Mező­berény, OMTK I.—Gyula, Szarvas—Szeghalom, Bcs. Építők —Csorvás, Bcs. Agyagipar— OMTK II., Békés—Battonya. TÖMEGSPORT. Honvédelmi Kupa lövészverseny, békési vá­rosi döntő. Békés, lőtér, 7.30. MEDOSZ megyei olimpiai nap, Békés, városi sporttelep, 8.00. Lovas ki mit tud? Országos lo­vagló- és fogathajtó verseny, Szarvas, 8.00. KISZÖV szocialis­ta brigádok háromtusa területi döntője. Szarvas, Erzsébet lige­ti sporttelep. 10.00. VASÄRNAP KÉZILABDA. NB I. BHG SE— Békéscsabai Előre Spartacus, női, Budapest, Körcsarnok. ii.OO, Kemecsei, Koutny. NB II. Me­zőhegyes—Tiszaföldvár, férfi, 11.00, Gogh, Horváth. Megyei bajnokság, I. osztály. Férfiak. Újkígyós II.—Sarkad. 9.00, Ko­csis, Fekete. Szeghalom—Bcs. Volán, 9.00, Valkovszki, Kovács. Mezőhegyes II.—Tótkomlós, 9.00, Gyivicsán, Török. Mezöberény— OMTK, 9.00, Erdei, Szekeres n. Nők. Békés—Mezöberény, 9.00. Unyatinszki, Valastyán. Szarvas II.—Kondoros, 9.00 (jv.: Békés­csabáról) . OMTK—Békésszent­andrás, 9.00, Lázár, Zsilák. Gyo­maendröd—Mezökovácsháza. 9.00, Gyeraj, Hajdú. Kamut— Bcs. Előre Spartacus II., 9.00. Csuka, Medovarszki. Sarkad— Doboz, 9.00, Farkas, Virág. II. osztály. Nők. Csorvás—Tarhos, 10.00, Kerepeczki, Szrnka. OMTK II—Gyula, 11.00, Lázár, Zsilák. Kétsoprony—Mezöberény, II., 10.00 (jv.: Békéscsabáról). LABDARÚGÁS. Területi baj­nokság. Körös csoport. Békés- Martfű, 16.00, Szálai. Szarvas— DÉLÉP, 16.00, Dobos. Makó— OMTK. 16.00, Kiss. Lajosmizse— Gyula, 16.00, Kérdő. Nagyszénás —KSC, 16.00, Kovács. KTE—Bcs. Agyágipar, 16.00, Hajnöczi. Me­gyei bajnokság. I. osztály. H. Szalvai SE—Határőr Dózsa SE, 16.00 (jv.: Szolnok megyéből). Gádoros—Békésszentandrás. 16.00 (jv.: Csongrád megyéből). Szeg­halom—Mezőhegyes, 16.00, Tóth I. Medgyesegyháza—Újkígyós, 16.00, Tóth II. Medgyesbodzás— Csorvás, 16.00, Titz. Gyomaend­rőd—Kétegyháza, 16.00, Makra. Füzesgyarmat—Mezöberény, 16.00, Maróti. Sarkad—Kondoros. 16.00, Korim. II. osztály. Gyulai csoport. Bucsa—Mezőkovácshá- za, 16.00, Sándor. Köröstarcsa— Bcs. Törekvés, 16.00, Higyed. Gerla—Vésztő, 16.00, Zvolenszki. Doboz—Körösladány, 16.00, Kár­páti. Gyulavári—Tarhos, 16.00, Dobos, kétsoprony—Elek, 16.00, Arató. Sarkadkeresztúr—Mező- gván, 16.00, Takács. Dévaványa— Okány, 16.00, Varga. Orosházi csoport. Csanádapáca—Telekge­rendás, 16.00. Darida. Battonya— Kardos-örménykút, 16.00, Biká- di. Dombiratos—Tótkomlós, 16.00, Benyovszki P. Lökösháza—Kun- ágota, 16.00, Palyusik, Dombegy­ház—Pusztaföldvár, 16.00, Tóth S Csabacsüd—Kevermes, 16.00, Szokodi. Rákóczi Vasas—Ma- gyarbánhegyes, 16.00, id. Faze­kas. Békéssámson—Kaszaper- Nagybánhegyes, 16.00, Pintér. VÍZILABDA. Ottörőtorna hely­osztó mérkőzései, Békéscsaba, Árpád fürdő, 8.00. TÖMEGSPORT. üszóverseny (nevezni a helyszínen lehet), Mezöberény, nagyközségi strand. 9.00, SAKK._ Nemzetközi női ver­seny, Battonya, megnyitó és sorsolás 9.00. I. forduló 16.00. 3 BÉKÉS MEGYEI IZHilUlfiltj Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seieszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom