Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-30 / 230. szám
1984, szeptember 30., vasárnap Andrej Gromiko és George Shultz második találkozója TELEX * bUDAPEST A Kínai Népköztársaság megalakulásának 35. évfordulója alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Li Hszien- nien államelnököt, és Csao Ce-jangot, az államtanács elnökét. * BECS A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 28. közgyűlése pénteken este, négynapos tanácskozásának zárónapján, határozatban szólította fel Izraelt, hogy tartózkodjon szomszédos országok békés célú nukleáris berendezéseinek megtámadásától. A határozat emlékeztet arra, hogy az izraeli légierő 1981-ben bombázta Irak épülő tammu- zi kisérleti atomreaktorát. A dokumentum rámutat, hogy Izrael további ilyen akciókkal fenyegetőzött, ami az Egyesült Nemzetek alapokmányának megsértését jelenti. A határozat felszólítja Izraelt, hogy helyezze nukleáris berendezéseit a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügyelete alá. PÁRIZS A hét folyamán egyre szélesebb méreteket öltött a több, mint 1Ü0 000 dolgozót foglalkoztató Renault műveknél kibontakozott sztrájkmozgalom, amely a legnagyobb francia gépkocsigyár csaknem valamennyi üzemét érintette. Egyes üzemekben csak részleges munkabeszüntetések voltak, más üzemekben azonban csaknem teljesen megbénult a termelés. Andrej Gromiko szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter második találkozója szombaton délelőtt — magyar idő szerint délután négy órakor — kezdődött meg Washingtonban. Az újabb találkozót- azt követően jelentették be, hogy pénteken Washingtonban megtartották Gx-omiko és Reagan elnök találkozóját. Ez volt Reagan első találkozója a szovjet vezetés egy magas rangú képviselőjével, hivatali idejének csaknem négy éve alatt. A két külügyminiszter tárgyalása — az eredetileg jelzett egy óra helyett — két óra hosszat tartott. Gromiko a tárgyalásról távozva nem nyilatkozott a nagy számban várakozó újságíróknak. Shultz külügyminiszter mindössze annyit mondott, hogy „érdemi” tárgyalást folytattak, s megállapodtak abban, hogy a kapcsolatot diplomáciai csatornákon keresztül tartják fenn, mégpedig „nem alkalmilag, hanem igen alapos módon”. * * * Az amerikai tömegtájékoztatási eszközök pénteken déltől kezdve folyamatosan beszámoltak a több órás tanácskozás és munkaebéd minden nyilvánosságra hozott részletéről. A televíziós és rádiótudósítások általában annak jelentőségét húzták alá, hogy a találkozóra egyáltalán sor került, s rámutattak, hogy annak célja szemmel láthatóan az álláspontok kölcsönös kifejtése és meghallgatása volt. Ismertették Shultz külügyminiszter értékelését, amely szerint a megbeszélés légköre nyugodt és tárgyszerű volt, az amerikai elnök és a szovjet külügyminiszter hasznos és intenzív eszmecserét folytatott egymással. A három nagy televíziós hálózat máris jelezte, hogy szokásos vasárnap déli politikai műsorait teljes egészükben a mostani szovjet— amerikai megbeszélésnek szenteli, olyan személyiségek részvételével, mint Shultz jelenlegi és Kissinger volt külügyminiszter, és Robert McFarlane, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. * * * Az amerikai—szovjet ellentétek megmaradtak, de legalább már beszélnek róluk — ez a nyugatnémet sajtó összefoglaló értékelése az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonyáról a Reagan—Gromiko találkozót követően. Brüsszeli kommentárok szerint Reagant elsősorban választási célok vezették a találkozó megtartásában. A Reagan—Gromiko találkozó legfőbb jelentősége abban van, hogy egyáltalán létrejött a mai jeges kelet—nyugati viszony idején — írta szombaton a brüsszeli Le Soir. Az olasz sajtó szombaton, egyéb részletek híján, a Reagan—Gromiko megbeszélés hosszú időtartamára hívta fel a figyelmet. A L’Unitá hangsúlyozza, hogy a két nagyhatalom vezető képviselőinek találkozója nem hasonlítható a korábbi, magas szintű megbeszélésekhez, mert egyetlen esetben sem volt annyira feszült a ne_m- zetközi helyzet, mint most, és sohasem fordult elő, hogy amerikai elnök valaha is olyan sértő kifejezésekkel illette volna a Szovjetuniót, mint Reagan. IPU-tanácskozás Genfben tegnap fejeződött be az Interparlamentáris Unió őszi tanácskozása. A 72. világkonferencián száz ország mintegy 450 képviselője, köztük a Barcs Sándor vezette magyar delegáció átfogó vitát folytatott a nemzetközi helyzetről. Amint Pio-CSrlo Terenzio, az IPU főtitkára az MTI- nek és a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában hangoztatta, a szervezet tanácskozásai különös jelentőséget kapnak a feszült nemzetközi helyzetben, amikor kapcsolatteremtésre, közvetítésre adnak lehetőséget a legkülönbözőbb kérdésekben. így nagy szerepe volt az IPU- nak a madridi találkozó sikeres előkészítésében is. Az európai biztonsággal kapcsolatos kérdésekről Genfben is tanácskoztak az érintett országok, amelyek képviselői legutóbb az igen sikeres budapesti konferencián találkozhattak, mondotta. A konferencia köreiben egyébként fontosnak ítélik, hogy kölcsönös eredmények alapján ezúttal is sikerült megőrizni az IPU egyetemességét. Az amerikai küldöttség ugyanis azzal fenyegetett, hogy amennyiben Izrael fajüldöző politikáját élesen elítélő határozat születik, kivonul a szervezetből. A végül kialakított szöveg valamennyi érdekelt fél számára elfogadható volt. A tanácskozás hete sok kötetlen eszmecserére adott módot, így többek között éppen az amerikai és kubai képviselők között is. Igen tevékeny volt a nicaraguai delegáció. EMM - teljes hosszon A hé! eseményei képekben hírek hírek hírek MA: JEROMOS NAPJA A Nap kél 5.42 — nyugszik 17.25 órakor A Hold kél 12.25 —• nyugszik 20.35 órakor HOLNAP: MALVIN NAPJA A Nap kél 5.43 — nyugszik 17.23 órakor A Hold kél 13.32 — nyugszik 21.25 órakor ÉVFORDULÓ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1859. szeptember 30-án született, és 70 éves korában, 1929-ben hunyt el Benedek Elek író, újságíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. 1887-től 1892-ig országgyűlési képviselő volt, aki parlamenti beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a nép- költészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott elsősorban. írt verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket. Ifjúsági írásaival, szerkesztői munkásságával a pedagógusok élvonalában foglalt helyet. * * * Háromszáz évvel ezelőtt, 1684. október 1-én halt meg — 78 éves korában — Pierre Corneille francia drámaíró, a klasszikus francia dráma megteremtője. Leghíresebb műve a Cid; e drámáját, amelyben magas művészi fokon keltette életre • kora emberideálját, hosszú ideig a klasszikus drámaírás kódexének tekintették. Hírügyeletünk ... telefonszáma: Z/"UUU Felhős idő Várható időjárás ma estig: a déli óráktól délnyugat felől beborul az ég, és főleg a Dunántúlon lehet számítani esőfe, záporra, néhol zivatarra. A déli, délnyugati szél napközben megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között lesz, csupán északkeleten várható 15 fok közelében. * Zászlófelvonás A fegyveres erők napja alkalmából zászlófelvonási ünnepséget rendeztek szombaton reggel a Gellérthegyen a felszabadulási emlékműnél. Katonai tiszteletadással vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. — A BÉKÉSCSABAI 611-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet vállalta, hogy minden évben 611 fát ültet el Békéscsabán. A telepítések helyét a városi tanács V. B. műszaki osztálya — a most készülő fásítási terv alapján — jelöli ki. — A GYULAI TIT díszmadártenyésztő szakköre október 3—5-ig Sarkadon a Bartók Béla Művelődési Házban rendez kiállítást. A díszmadarak kedvelői szerdán és csütörtökön 8—18 óráig, pénteken 8—20 óráig tekinthetik meg a kiállítást. — BÉKÉSCSABÁN hétfőn Tíz évi munka után. egy év- vei á kijelölt határidő előtt az utolsó sinszakasz is helyére került szombaton a Ba.jkál—Amur vasiitvonalon. így a Bajkál-tótól az Amurig 3102 kilométernyi sínpár húzódik. A keletről és nyugatról egymás felé haladó épí- töbrigádok a vasútvonal. 877. kilométerénél találkoztak. — A vasutat a tajga lakatlan területein, nehéz éghajlati és domborzati körülmények között építik. A sínek fele szeizmológiailag aktív területen és az örök fagy birodalmában halad Kína ünnepe 1949. október 1. nemcsak Kína számára, hanem világ- történelmi szempontból, is jelentős dátum: harmincöt évvel ezelőtt ezen a napon kiáltották ki a Kínai Nép- köztársaságot. Évtizedes, hősies harc után új korszak kezdődött ezzel a földkerekség legnépesebb országában, hiszen az ünnepélyes deklaráció — a hosszú polgárháború befejezése mellett — azt jelentette, hogy a hatalmas állam a félgyarmati függéssel szakítva, új fejlődési irányt választott. Nem véletlen a világtörténelmi jelző használata sem. A kínai forradalom győzelme ugyanis kétségtelenül serkentőleg hatott más ázsiai és afrikai hazafias mozgalmak felszabadító küzdelmére. Kína nagy lendülettel látott hozzá az ország előtt álló feladatok megoldásához. Az évszázados elmaradottság felszámolása természetesen hosszabb távú teendő, de az első évtized ebben is ígéretes eredményeket hozott. Helyreállították az elpusztult gazdaságot, új gyárak tömegét alapították, megszűntek a generációkon keresztül pusztító gyakori éhínségek, társadalmi reformok sorát vezették be. Megkezdődött tehát a szocializmus alapjainak lerakása, s e folyamatban értékes segítséget nyújtottak a baráti szocialista országok is. Elsősorban a Szovjetunió vállalt fontos szerepet a korszerű nagyipar megteremtésében, és az előrelépéshez nélkülözhetetlen szakembergárda kiképzésében. — mondta el az eseményt kom- mentáivá Konsztantyin Mohor- tov, az építkezés vezetője, a Szovjetunió közlekedés-építési miniszterének helyettese. Mostanra a BAM teljes hosz- szának egyharmadán folyik üzemszerűen a szállítás. Eddig több mint 50 millió tonnányi szállítmány haladt át ezen a szakaszon. Az építkezés teljes befejezéséig még sok munka van hátra, ám a munkavonatok egv vágányon szombattól a BAM teljes hosszában közlekedhetnek. Ám a gyors ütemű fejlődés az ötvenes évek végére megtört: a kínai vezetésben előtérbe került szélsőséges, nacionalista irányvonal térnyerése az addigi bel- és külpolitika átalakításához vezetett. A súlyos ideológiai és politikai torzulások, az eluralkodó szovjetellenesség természetesen az ország kül- kapcsolataira is kihatott, tartósan szembefordítva Kínát nemcsak a Szovjetunióval, hanem a szocialista közösség más tagállamaival is. A „nagy ugrás”, majd később a „kulturális forradalom” tengernyi szenvedést hozott a kínai lakosságnak, jelentékeny visszaesést okozva egyben a népgazdaság, a tudomány és a kultúra szinte minden területén. Az elmúlt esztendőkben számos tekintetben sor került e helyzet felülvizsgálatára. A bel- és gazdaságpolitikában jobban érvényesül Kína modernizálásának szándéka, s megfigyelhető bizonyos — igaz, korlátozott — átértékelés a pekingi külpolitikában is. Magyarország — több más testvérországhoz hasonlóan — mindig is a kapcsolatok kölcsönös előnyökön alapuló fejlesztésének híve volt. Azt valljuk, hogy az eltelt évtizedek ellentmondásos korszakai ellenére megmaradt Kína alapvetően szocialista jellege, s készek vagyunk a kétoldalú kapcsolatok javítására. A mögöttünk álló évek azt bizonyítják, hogy e törekvés (mindenekelőtt az államközi viszony normalizálása terén) hozott már eredményeket, s egyre inkább megfigyelhető a kapcsolatok fokozatos bővülése a gazdasági téren, s az élet más területein is. Reagan és Gromiko tanácskozása a Fehér Házban. Shultz amerikai külügyminiszter „hasznosnak és intenzívnek” nevezte a találkozót, szovjet részről továbbra is úgy vélik, hogy a két ország kapcsolatának normalizálásához konkrét tettekre van szükség (Telefotó) Konsztantyin Csernycnko fogadta a finn miniszterelnököt, Kalevi Sorsát (Fotó: taszsz — MTI — ks) * — VENDÉGJÁTÉK. Szarvason, a művelődési központban kedden este 7 órakor Donizetti:'Az ezred lánya című vígoperáját adja elő a Népszínház társulata. — GYULÁN a húskombinátban október 3-án 11.00 órakor tanműhelyavató ünnepség lesz. — HANGVERSENY. Hétfőn este 7 órakor a békéscsabai tanács dísztermében a Bartók Béla Zeneiskola és a Zeneművészeti Szakközépiskola közös rendezésében hangverseny lesz a zenei világnap alkalmából. A műsorban Fauré, Mozart, Puccini, Vivaldi, Tessarini, Schubert, Schumann, Vanhal és Doppler művei szerepelnek. Megyei közúti információ 1984. október 1-én megkezdődik a gyulavári Fehér-Körös- híd festése, és várhatóan október 30-lg tart. A hídfestés ideje alatt 40 km/óra sebességkorlátozás van érvényben. A KM Szolnoki Közigazgatósága kéri, hogy az arra haladók óvatosan vezessenek. Kaszaper és Mezőkovácsháza között október 1-én és 2-án aszfaltozni fognak. Az aszfaltozás félpályás lezárásokkal és váltakozó irányú forgalomeltereléssel jár. Zsadány—Nagygyanté között felületi bevonást végeznek október 1-én és 2-án, félpályás lezárás és váltakozó irányi! forgalomelterelés mellett. Október 1-én kezdődik a Kardos és örménykút közötti út szélesítése, ami ugyancsak félpályás lezárással és váltakozó irányú forgalomeltereléssel jár. Az útszélesítés várhatóan október 15-ig tart. Október 1. és 5. között Orosháza belterületén egyéb burkolati jelek festését végzik, ami kisebb lezárásokkal, forgalom- korlátozással jár. Október 1-e és 10-e között a 46. számú főút hosszirányú burkolatfestése lesz. A Mezőberényből induló festést a megyehatárig végzik a közúti igazgatóság dolgozói. Október 1-én 8 és 15 óra között a sarkad—gyulai közút és a gyula— kötegyáni vasútvonal kereszteződésében (remetei nevelőotthonnál) pályafelújítási munkát végeznek, ami félszélességű útlezárással jár. A munkát jelzőtáblák jelzik, a forgalmat terelőőrök irányítják. este fél 6-kor tartja őszi első összejövetelét a nyugdíjasklub, a Szabó Fái téri általános iskolában. — TÓTKOMLÓSON a művelődési központban hétfőn délután 15 órakor gyermek- műsor lesz. Ribizli, segíts! címmel. — A KÖRNYEZETVÉDELMI nevelés lesz a témája annak az országos tanácskozásnak, amelyet október 3-án és 4-én rendeznek Békéscsabán. Az Országos Közművelődési Tanács és az Országos Pedagógiai Intézet szakemberei tájékoztatót hallhatnak, majd a gyakorlatban is tapasztalhatják, hogyan folyik megyénk iskoláiban a környezetvédelmi nevelés. — OROSHÁZÁN a magyar néphadsereg helyőrségi művelődési otthonában ma délelőtt 10 árakor a „Kakaóbár” várja a gyerekeket. A műsor: a szegedi Nemzeti Színház előadásában Az igazmondó juhász. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 39. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találátos szelvénye 74 fogadónak volt, nyereményük egyenként 132 095. Ft. 3 találata 8432 fogadónak volt, nyereményük egyenként 586 Ft. A 2 találatos szelvények száma 246 578 darab, ezekre egyenként 25 Ft-ot fizetnek. * * * A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság október 2-án, kedden Budapesten tartja a lottó szeptemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 37. játékhét szelvényei kozott összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: Lada 1200 és Polski Fiat 126 típusú személy- gépkocsi. Ezeken kívül egyebek között japán és Videoton Hi- Fi-tornyokat, Grundig színes televíziókészüléket, rádiós magnókat, és nagy értékű vásárlási utalványokat sorsolnak ki. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint október 5-én Kapuváron. 12-én Ajkán, 19-én Nyirbogáton húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utolsó számsorsolását október 26-án a televízió Hargita- stúdiójában tartják, s a húzást a televízió is közvetíti.