Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-20 / 221. szám
1984. szeptember 20., csütörtök o Gumijavító kisiparos Békéscsabán Kanalas József, szerszámnyélkészítő kisiparos nem először jár Frankó Pál gumijavító kisiparos Madách utcai műhelyében, hogy a Zsiguli gépkocsijának a gumiabroncsát megjavíttassa. Dicséri a kollégáját: — Ide mindig szívesen jövök, mert amit ebben a műi helyben megcsinálnak, az kifogástalan. Szolidak az árak is. Frankó Pál 15 éve kisiparos. Újkígyóson kezdte, ahol öt évig dolgozott, és 10 éve van a mostani helyén. Eleinte csak kézi szerszámai voltak, de már akkor 'kezdett gondot fordítani az üzem fejlesztésére. Ma a javítóműhelyében két szerelő- és két kerékkiegyensúlyozó gép van, amelynek az ára megítélésem szerint több százezer forint lehet. Külön műhelyben, hengerszéken készül a nyersgumi, amit két présgépen öntenek formába. Az udvaron négy gépkocsi-tulajdonos vár kiszolgálásra. Az egyik hozott, új gumiabroncsot szereltet fel és centíroztat, kettő defek- tet javíttat, a negyedik légnyomást ellenőriztet. Nem sokáig tart, de jönnek újabb és újabb megrendelők. — Azért dolgozunk néha áron alul is, hogy nagyobb legyen a forgalom. Ezekhez a termelékeny gépekhez folyamatos munka 'kell, ha azokat gazdaságosan akarjuk kihasználni — állapítja meg helyesen Frankó Pál. — Hányán dolgoznak? — Hárman, a két segéd és én. — Kik a megrendelők? — Magánszemélyek, kö- zületek, vállalatok, tsz-ek... A békési Start Szövetkezetnek például már évek óta készítünk sporteszközöket, ami az idén értékben mintegy 500 ezer forint lesz. De az anyag és az energia ára ennek körülbelül a 80 százaléka és 20 százalék a munkadíj volt. Dolgozunk a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalatnak. Szállítószalagot készítünk nekik. A Kner Nyomdának műszaki árut, a kertészeti és 'köztisztasági vállalatnak hótoló lapátot gyártunk, és még sorolhatnám a kisebb-inagyobb megrendeléseket. — Naponta mettől-meddig tart a munkaidejük? — Reggel 7-től este 6-ig. Ebédszünetet tartunk, de azt rajtunk kívül senki sem veszi észre. Azaz nem hagyjuk abba az elkezdett munkát, vagy ha valaki közben érkezik, mindjárt kiszolgáljuk. A két segédem nálam volt tanuló, ők megszokták, hogy nem várakoztathatunk meg senkit. A mostani helyzetével elégedett, amiről így beszél: — Minden összejött. A műhelyt háromszor átépítettem, vannak új gépek, van beton-, illetve aszfaltudvar, van vízlefolyó. Gyorsan és jó minőségben tudjuk kiszolgálni a megrendelőinket. Nemrég Bécsben járt. Felkeresett egy céget, amely a gépek forgalmazását intézi. Ez a cég tervezi, hogy Békéscsabán, az ő műhelyében a legújabb gépekből bemutatót tart majd gumijavító és autószerelő kisiparosoknak. A KIOSZ támogatást nyújt hozzá. Frankó Pál tagadhatatlanul jó körülmények között, de takarékosan él. A jövő-i re is gondol. A versenyképesség folyamatos fenntartására, amelynek egyetlen lehetősége a korszerű gépek, technológiai eljárások alkalmazása. Az ilyen gépek beszerzéséhez pedig sok pénzre van szükség. És persze állandó információra is. Ezért megbízásból havonta küldik neki az NSZK-ból a Gummibereifung című folyóiratot. Nem marad el az országban megrendezésre 'kerülő kiállításokról sem. Most a BNV van soron, aztán majd Visegrádra látogat, ahol megtekinti az Im- padex osztrák cég bemutatóját. Pásztor Béla Gyiimölcsfacsemete házhozszállítás Házhoz szállítja a kertbarátkörök által rendelt gyümölcsfacsemetét a Kertbarátkörök és Kistermelők Komárom megyei Szövetsége, illetve a tatai fogyasztási szövetkezet. E szolgáltatás megszervezésétől a gyümölcstelepítési kedv további erősödését várják a kister-i melók 'körében. Ennek megfelelően készültek fel az ellátásra is: 40 ezer gyümölcsfacsemetét, 20 ezer bogyós- gyümölcstövet és 40-féle szőlőoltványt kínálnak eladásra a kertészkedőknek. Az idén először 10 ezer tő jos- tát is forgalomba hoznak. Ez a ribiszke és a köszméte keresztezéséből származó új fajta vitamindús gyümölcs ugyanis egyre 'keresettebb a háztájiban. Felsőfok - falun Illés Károly doktor, a dombegyházi Petőfi Tsz fiatal állatorvosa a megyének egy másik falujából került a határ melletti nagyközségbe, amely igazán nem esik közel a megye egyik városához sem. Ezt csak azért hangsúlyozzuk, mert erre késztetett bennünket az az adatsor, amelyet a mező- gazdasági értelmiségről szólva ismertetett az előadó a szakújságírók szeptember közepi balatonszéplaki továbbképzésén. A statisztika szerint ugyanis hazánkban a mezei mérnökök, közgazdászok, állatorvosok, főiskolát végzett állattenyésztők, gépészek kétharmada a városokban él. Fontos tudnunk azt is, hogy tíz végzős közül legfeljebb hat marad meg a szakmájában, s tíz megmaradtból csupán hat vál* lal vidéken munkát. De még ez sem minden, mert abból a hatból legfeljebb egy- kettő telepszik le a községekben. Illés doktor a maga évtizedes dombegyházi múltjával ezek után sajnos egyáltalán nem mondható tipikusnak, már csak azért sem, mert Illés doktor a napi állatgyógyászati munka mellett még közéleti munkára is vállalkozik: tagja a három falu — Dombegyház, Kisdombegyház és Magyar- dombegyház — közös tanácsa végrehajtó bizottságának. Hozzá kell tennünk gyorsan, hogy a „végvári" állatorvos csak az országos adatokat tekintve számít rendhagyónak, viselkedése ugyanis a dombegyháziak szemében nagyon is természetes. Hiszen ott sorakozik mellette a többi fiatal diplomás, mint például Sándor Lajosné, a főállattenyésztő, aki a helyi választási elnökség tagja, vagy Duzs Béla főágazatvezető, aki a községi párt vb-ben, meg a művelődési otthon társadalmi vezetőségében is szerepet vállalt. Azon fiatal szakemberek, akik meg a Hazafias Népfront rendezésében TIT- előadásokat tartanak a falusiaknak, tíznél is többen vannak Dombegyházán. Az agrárértelmiségünkre — mily sajnálatos — mégsem a dombegyházi, hanem a már hivatkozott statisztika a jellemző. Fiatal diplomás mezőgazdászaink — kimondhatjuk — nem tesznek eleget annak a küldetésnek, amelyet az ország az agrárfelsőoktatás megszervezésével bízott rájuk, hogy tudniillik legyenek a falvak, a községek, a vidék társadalmi és politikai életének motorjai, emelői, színesítői, tartalommal telítői. Nem tesznek, mert abban a helyzetben, amelyben 100 diplomás közül csupán hathét választja lakóhelyéül is a munkahelyének színterét, nem is tehetnek eleget a társadalmi változásoknak. Ezek után már csak az a kérdés maradt hátra, hogy miképp és miért alakult ki ez a helyzet, s hogyan lehet változtatni rajta? Erre a kérdésre már csak azért is válaszolni kell, mert az agrárszakemberek — illetve valamennyi szakember — képzése nem kis terheket ró az országra, amiért is egyáltalán nem lehet közömbös, hogy a befektetett milliók általában csak fele részben, részleteiben meg csupán 10 százalékban hasznosulnak. A válasz keresésekor egyébként semmiféle titokra nem kell gondolnunk. A tényeket nézzük! Ha a pályán a pályakezdőknek legfeljebb fele marad meg, akkor ebben alapvetően két dolog játszhat szerepet. Az első az, hogy már a pályaválasztásnál, a pályairányításnál baj lehet. Ha ugyanis olyanok foglalják el az agráregyetemen a helyeket, akik nem elhivatottságból, hanem azért jöttek ide, mert máshova nem fértek be, olyanok elől, akik a mezőgazdaság jövőjében látják saját jövőjüket is, akkor a statisztika már semmilyen meglepetést nem tartogathat. A másik dolog a diplomások fogadása, megbecsülése, a végzettségnek megfelelő vagy nem megfelelő munka. A felmérések és tapasztalatok szerint valamennyi értelmiségi rétegből éppen a mezei mérnökök panaszkodhatnak legkevésbé ez ügyben. Viszonylag kiegyensúlyozott az anyagi megbecsülésük, 1980-ban a mezőgazdasági diplomások 51 százaléka töltött be vezető állást, ugyanennyi viselt társadalmi tisztséget, kapott jelentős megbízatást. A mezőgazdaságban a fiatal diplomások boldogulásában tehát nem kísért még az a fonák helyzet sem, ami az iparban alakult ki, ahol több ezer mérnök nem tölthet be mérnöki munkakört, mert abban mérnöki végzettség nélkülieket alkalmaztak már korábban. Miért hiányzanak hát mégis annyian a mezőgazdaságból, a faluból a mezei mérnökök közül, miközben az agrár-felsőoktatásban évek óta „túlképzés" a jellemző? Miközben az újabb időkben a mezőgazdaság társadalmi elismertsége, rangja évről évre emelkedik, teljesítményei révén természetesen? Mint láttuk, egyfelől mindenképpen a beiskolázás hiányosságaira kelj gondolnunk, másfelől pedig — miután a megbecsülésben kivetnivalót nem találtunk — azokban az életkörülményekben, amelyekkel a mezőgazdasági termelés környezete ma a diplomás értelmiségit várja. A falu végzettségének megfelelő állást, keresetet kínál a felsőfokú végzettségű szakembereknek, lakást ad, a lakásépítést könnyűvé varázsolja, vezető szerepet ajánl föl a település gazdasági, társadalmi és politikai életében. De! Legtöbbször poros, sáros utcákkal fogad, az általa felkínált lakás legfeljebb félkomfortos, nem ígér magas szintű kulturális életet, nincs tippje a szabad idő tartalmas eltöltésére, s a gyerekek neveléséhez, oktatásához sem tud mindig kielégítő körülményeket teremteni, a továbbtanulást pedig még csak szóba sem hozhatja. A községekben gyökeret eresztő agrárértelmiségiek meglepően alacsony arányának okait tehát ez utóbbiakban kell keresnünk, ám ekkor már azt is láthatjuk, hogy a kialakult helyzet nem istencsapása. A falu fokozatos fölemelésével fokozatosan feloldhatók a vizsgált ellentmondások. Más kérdés, hogy a roppant erőfeszítést igénylő munka megint csak nem nélkülözheti a helyi mezőgazdasági üzemekben dolgozó értelmiségiek közreműködését. Dombegyházán — aho] az ifjúsági lakótelep kialakítása során, most a falu közösen vezeti be a gázt is — mindezt már rég fölismerték. Illés doktor, Sándor Lajosné és Duzs Béla ezért is nem érzik azt, hogy valami rendkívüli lenne abban, amit tesznek. Kőváry E. Péter Régebben, néhány esztendeje — hallottuk a békéscsabai üzemegységnél, ahol annak vezetőjével, Laszli Pállal és műszaki helyettesével, Hanczár Jánossal beszélgettünk — a meghibásodott alkatrészek újracseréléséhez fűződött az érdekeltség. Semmi nem ösztönzött a javításra, csak arra, hogy minél több és persze drága alkatrészt használjanak fel. így természetesen sokszor nem Is érte meg egy-egy gépet javíttatni, inkább újat vásároltak az üzemek. Manapság azonban egyre nehezebb új gépeket vásárolni, változott a szemlélet és az • érdekeltség is. Most, amit csak lehet — s nincs lehetetlen — felújítanak, megjavítanak a szakemberek, a szerelők. nek az első „etalonalkatrészek". Elképzeléseik között szerepel az is, hogy idővel nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is elvégeznék az AGROSZER jól képzett szakemberei az összeszerelési munkákat. Vagyis tevékenységük nemcsak importpótló, hanem „exporthozó” is lenne. Ez nem kis dolog, különösen, ha figyelembe vesszük, honnan „indultak". Amikor 1976-ban az ^egészen más profillal működő AGROTÁP- ból AGROSZER lett, mindössze tizennégyen dolgoztak a békéscsabai üzemegységnél és nyolcmillió forint volt a termelési terv. Ma főként a Tiszántúlon, de egész Magyarország területén is, mintegy 102 dolgozót foglalkoztató üzem éves árbevételi terve 75 millió forint, s ez meg is lesz. — szatmári — Az AGROSZER műhelyeiben komoly munka folyik, a laikus számára egyszerűnek tűnő alkatrészekről, tarA békéscsabai üzemegység egyedülálló az országban. Gk javítják, látják el a szervizt a SIMON cég által gyártott, a gépkocsi alvázához rögzített szerelőkosaras emelőberendezéseknél Fotó: Veress Erzsi RGROSZER-portré Kooperálva az angolokkal Az üzemeknek, főként a mezőgazdaságiaknak, nem kell bemutatni az AGRO- SZER-t, hiszen szervizszolgálatáról, garanciális és „fizetőjavításairól” nagyon jól ismerik országszerte. Újabban pedig — mióta háztáji kisgépek javításával is foglalkoznak — egyre inkább ismertté válnak a lakosság körében. A lajosmizsei központtal, az ország területén tíz üzemegységgel működő mezőgazdasági gépszerviz, ahogy neve is jelzi, hydrau- likus földmunkagépek, traktorok, kombájnok, elektromos és Diesel-targoncák, dózerek stb. javítását végzi. Munkájuk úgyszólván nélkülözhetetlen, különösen most, amikor a fejlesztési pénzeknek meglehetősen szűkében vannak az üzemek. tozékokról kiderül, ezreket, tíz- és százezreket érnek, javításukkal, speciális felújításukkal pedig milliókat takarítanak meg, no és nemegyszer importot. A békéscsabai üzemegység olyan tevékenységet is folytat, amivel egyedülállóak az országban: ők javítják, „szervizelik”, az angliai SIMON cég által gyártott, a gépkocsialvázakhoz rögzített szerelőkosaras emelőberendezéseket. Tűzoltókocsikon és az áramszolgáltatók járművein lehet általában ezeket látni. Szükség esetén 26—32 méter magasságba képesek emelni — teljes biztonsággal — az embert. A SIMON jól ismert márka az egész világon, az AGROSZER — melynek munkájával igen elégedettek — négy éve áll kapcsolatban vele, termékeinek szervizelése révén. A cég elégedett az üzem munkájával olyannyira, hogy a kapcsolat mélyítésére törekednek. A SIMON és az AGROSZER kooperációs együttműködés kialakítását tervezi. Ennek keretében Magyar- országon szerelnék össze az Angliában gyártott alkatrészeket, később pedig az alkatrészek egy része is itt készülne. Az együttműködés mélyítése jól halad, ez év végén várhatóan megérkez-
