Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-28 / 176. szám
1984. július 28., szombat NIGYVILÍG Új szakasz a bolgár— jugoszláv kapcsolatokban DÉI-Vietnam Utazás a zöld alagútban Milka Planinc asszony személyében a múlt héten a második világháború óta első ízben járt jugoszláv miniszterelnök Bulgáriában. A magas rangú jugoszláv vendég szófiai tárgyalásait ez a tény már egymagában is a figyelmet érdemlő nemzetközi események sorába emeli.' A látogatás alapját az teremtette meg, hogy mindkét fél kijelentette: túlteszi magát a vitás kérdéseken, véleményeltéréseken, tudomásul veszi a belső szocialista építés terén, valamint az államaik nemzetközi státusában levő különbségeket (Jugoszlávia az el nem kötelezett mozgalomhoz tartozik, Bulgária pedig a Varsói Szerződés tagja). A jugoszláv kormány elnöke nemcsak vendéglátójával, Grisa Filipov miniszter- elnökkel folytatott a kétoldalú kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről és időszerű nemzetközi témákról átfogó eszmecserét, hanem Todor Zsivkovval, a BKP KB főtitkárával, az államtanács elnökével is. Egyetértettek abban, hogy az utóbbi időben a „bolgár—jugoszláv kapcsolatok egészében felfelé ívelnek, de sok lehetőség még kiaknázatlan, s problémák merülnek fel a gyümölcsözőbb kapcsolatok és a legmegfelelőbb légkör kialakításában”. Grisa Filipov hangoztatta: „Készen állunk arra, hogy együtt, közösen munkálkodjunk, kutassuk a kölcsönösen elfogadható megoldást a barátság, a bel- ügyekbe való be nem avatkozás, a kölcsönös előnyök és a politikai realizmus szellemében”. Megelégedéssel nyugtázták az utóbbi években a művelődési és tudományos együttműködés terén elért kedvező eredményeket is. Planinc asszony kifejtette kormányának azt a véleményét, hogy Szófia és Belgrád között szükség van a tartalmas és sokoldalú tájékoztatás szabad áramlására, a kulturális értékek kölcsönös megismerésére, a bizalom elmélyítésére. Ezt a célt kell szolgálnia — mondotta — az emberek kölcsönös látogatásainak, a javak cseréjének, a határ menti találkozóknak, s az együttműködés többi formájának. A bolgár—jugoszláv államközi együttműködés zavartalan fejlődését eddig többek között az ún. macedón kérdésben meglevő véleménykülönbségek akadályozták. A jugoszláv kormány elnöke szófiai tárgyalásain ezekről többször is szólt, aláhúzva azt az óhaját, hogy ez á kérdés is a jószomszédi viszony keretében nyerjen megoldást. A díszvacsorán kijelentette: Jugoszlávia megkülönböztetett figyelmet fordít a nemzeti kisebbségek fejlődésére. Kifejtette, hogy Jugoszlávia minden dolgozója, minden nemzete és nemzetisége üdvözölné a macedón nép létezésének, történelmének, kultúrájának, nemzeti felszabadítási harcának, valamint Jugoszláviában betöltött államiságának bolgár részről való elismerését. A közzétett állásfoglalásokból kitűnik, hogy Szófia és Belgrád azonos nézetet vall a nemzetközi élet számos lényegbevágó kérdésében, de például a Kambodzsa és az Afganisztán körüli helyzetet másként ítélik meg. Egyetértenek abban, hogy a balkáni államok legfőbb feladata a térség békéjének megóvása, szilárdítása. Ennek érdekében Grisa Filipov elsősorban a balkáni atommentes övezet létrehozását sürgette. Milka Planinc a térség országai közti sokoldalú együttműködés fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, mondván, hogy „a Balkán így válhat a béke, biztonság és együttműködés olyan szilárd övezetévé, amely mentes a nukleáris és minden más fegyver alkalmazásától”. Figyelmet érdemel a látogatásról kiadott közös közleménynek az a megállapítása, amely szerint „Bulgária és Jugoszlávia, a két szomszédos szocialista ország kész arra, hogy a függetlenség, szuverenitás, egyenlőség, területi integritás, a határok sérthetetlensége, a kölcsönös előnyök és a bélügyekbe való be nem avatkozás általánosan elismert elveinek következetes tiszteletben tartásával és alkalmazásával továbbfejlessze kapcsolatait”. Milka Planinc szófiai látogatása minden bizonnyal jelentős ösztönzést ad a bolgár—jugoszláv együttműködésnek. Pozitívan hat olyan feltételek kialakítására, amelyek lehetővé teszik az eddig vitás kérdések kölcsönösen kielégítő rendezését is. Márkus Gyula Különös világ a dél-vietnami Mekong-delta asztal- lapsimaságú vidéke. A kitűnő minőségű autóutakat, amelyeket hadicélokból még az amerikaiak építettek mintegy másfél évtizede, lépten-nyomon meg-megsza- kítják a néhány méter széles csatornákon átívelő hidak. A népi rendszer 1975- ös győzelme után állították helyre az addig többségükben fölrobbantott hídszerkezeteket rönkfából, a szükségrepülőtereken használt kifutópályákat acéllemez idomokból. Ezek a lassú teherautóknak megfelelnek, a kevés számú személygépkocsi meg nagyot fékez, itt-ott lekoccantja alvázát a kiálló gerendavégeken. A magánkocsik száma Dél-Vietnam- ban egyre apad, a csillagászati feketepiaci benzinárak láttán a '75 előtti időkből származó, zömében japán Toyoták, Nissanok tulajdonosai egymás után állítják le járműveiket. A csatornák, vagy ahogy itt nevezik, „rach”-ok, amellett, hogy öntözővizet adnak, kiváló és olcsó áruszállítási, közlekedési lehetőséget kínálnak. Csatornán, kecses-karcsú csónakban kuporogva, a legeldugottabb tanyára is el lehet jutni. Az utazás igen romantikus, kétoldalról a nyolc-tíz méter magas bambuszligetek teljesen összeborulnak, valóságos zöld alagútban fut a könnyű vízi jármű. Rizsföld a bombázott övezet helyén Ahogy délről Can Tho irányából közelítünk Ho Si Minh-város (Saigon) felé, úgy válik egyre szárazabbá a vidék. Kevesebb a csatorna, sivárabbak a települések, szegényebb maga a nép is. Mindmáig sínylik az amerikaiak bombázásait, amelyekkel pusztaságot, lakatlan zónát akartak kialakítani Saigon körül, hogy a ma három és fél milliós óriás várost elszigeteljék a népi erőktől. Pham Su Hoa, a Binh Chanh-i járás egyik termelőszövetkezetének párttitkára fogad bennünket, körülvezet a szövetkezethez tartozó földeken, panaszkodva mutat a vízgyűjtő, egyben haltenyésztő gödrökre, amelyek jórészt kiszáradtak, csak az aljukon csillog a piszkossárga, megsűrűsödött víz. A város félórányi autó- útra van Ho Si Minh-város- tól, az egykori pusztasággá bombázott övezet kellős közepén. A B—52-esek kétton- nás bombái szétrombolták a gátrendszereket is, amelyeket sok száz éve építettek ritka mérnöki pontossággal. hogy meggátolják a tenger közelsége miatt be-beszivár- gó félsós víz talajrombolását. A termelőszövetkezetben főként rizsműveléssel foglalkoznak, de jut erő és idő az úgynevezett szárazkultúrák, az édesburgonya, zöldbab, manióka, kukorica termesztésére is. Történetük tanulságos, voltaképpen tükröződik benne a déli országrész mezőgazda- sági politikájának legtöbb, legtipikusabb gondja. Az 1975-ös országegyesítés után a járásban is megjelentek a párt káderei, ösztönöztek a szövetkezeti mozgalom megteremtésére. De hát akkor az emberek többsége azt sem tudta, hogy mi a szövetkezet, a kampány más szempontból sem volt jól előkészítve. Nem előzte meg például az elengedhetetlen földreform, a tulajdon- és a birtokviszonyok jórészt ugyanazok maradtak, mint 1975 előtt. A földosztást be kell fejezni — Tapasztalatlanok voltunk, naivak, át nem gondoltán láttunk ennek a nagy és bonyolult feladatnak — mondja erről a párttitkár, aki az elsők között érkezett a járásba. — Pedig a délvietnami paraszttól nem idegen a közös gazdálkodás gondolata, ilyen például a gátépítés vagy csatornaásás. 1978 végére a parasztok 80 százaléka, a föld 60 százaléka — legalábbis papíron — a kollektív szektorhoz tartozott. De minthogy ennek nem voltak meg a tudatitárgyi feltételei, a sebtiben összetákolt tsz-ek nagy része egymás után fölbomlott, elsorvadt. A Vietnami Kommunista Párt az V. kongresszuson fölmérte a helyzetet, rámutatott az elkövetett hibákra, és új, reálisabb határidőt tűzött ki a déli országrészben a mezőgazda- sági kollektivizálás befejezésére: 1985-öt. Ami Binh Chanban is gondot okozott, vagyis a földreform hiánya, A Mekong megszámlálhatatlan csatornáinak egyike Can Thonál Hetven évvel ezelőtt Hz első világháború Hetven esztendő pergett le az idő végtelen homokóráján, azóta, hogy 1914. július 28-án kitört az első világháború. A szörnyű világégés 20 millió emberéletet követelt áldozatul. Pergessük le az események filmjének néhány kockáját. „MOST VAGY SOHA” Július 28.: Kiel. II. Vilmos császár tengeri hadgyakorlaton vesz részt. A zászlóshajó kajütjében újra elolvassa az imént kapott sürgönyt: „Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét Szarajevóban agyonlőtték”. Elgondolkozik. Két héttel ezelőtt a konopisti kastélyban még találkoztak. Ekkor határozták el, hogy mielőbb kirobbantják a háborút... Néhány óra múlva a császár részletes jelentést kap a merényletről. Ezt írja rá erélyes tollvonásokkal: „Most, vagy soha!” Július 29.: Conrad, a monarchia vezérkari főnöke feljegyzi : „ ... a gyilkosság Szerbia hadüzenete. Ausztria—Magyarország csak háborúval válaszolhat erre”. Ferenc József, az uralkodó, gróf Berchtold külügyminiszter, a bécsi politikai és udvari körök szintén a háború mellett foglalnak állást. TISZA: VILÁGHÁBORÚ! Július 1.: Gróf Tisza István, a magyar miniszterelnök szót emel a háború ellen: „A Szerbia elleni támadás minden emberi számítás szerint konfliktust jelent Oroszországgal, és világháborút robbantana ki”. Szerinte későbbre kell halasztani a háborút, amikor már kellően felkészültek. Július 5.: Vilmos császár Potsdamban előbb Beth- mann-Hollweg kancellárral, majd Falkenhayn hadügyminiszterrel tárgyal. Az uralkodó Moltke vezérkari tervének híve: Eszerint Németország számára az a legelőnyösebb, ha mielőbb megvívja a háborút Oroszországgal és Franciaországgal, mert a felkészülése teljes, és azoké nem. Berlin akkor még arra számított, hogy Anglia nem vesz részt „egy balkáni ország miatti háborúban”. TERVEK ÉS ELLENTERVEK Július 10.: Tisztázódik a helyzet — állapítják meg Bécsben. 1. Románia semlegességére lehet számítani. 2. Berlin lépéseket tett a Bulgáriával kötendő szerződés érdekében. 3. A német császár ismételten támogatásáról biztosította a Monarchiát a Szerbia ellen tervezett akcióban. 4. Tisza István megváltoztatta álláspontját, mert másként látja a helyzetet és az erőviszonyokat. Most már ő is a háború megkezdését javasolja. Július 20.: A világ figyelme Oroszország felé fordul. Poincaré francia elnök és Viviani miniszterelnök Pé- tervárra érkezik. A francia— orosz szövetség megerősítése szerepel a napirenden. Pé- tervár és Párizs szeretné elodázni az európai fegyveres összecsapás idejét. Egyrészt ezért, hogy idő legyen a további felkészülésre, másrészt azért, hogy német támadás esetén Anglia is beavatkozzék. JEGYZÉK SZERBIÁHOZ Július 21.: Berctold külügyminiszter kihallgatáson jelenik meg Ferenc Józsefnél. Bemutatja a Szerbiához intézendő jegyzék szövegét, amely nemcsak a trónörököspár elleni merényletért, hanem a nagyszerb mozgalom miatt is felelőssé teszi a belgrádi kormányt. A tíz pontból álló ultimátum Szerbia szuverenitását sérti, és elfogadhatatlan követeléseket is tartalmaz. Az uralkodó elolvassa, és jóváhagyja a jegyzéket. „Túl éles a hangja” — jegyzi meg. Július 23.: Giesl báró osztrák—magyar követ a távollevő Pasics miniszterelnök helyettesének adja át a jegyzéket. Közli: „A határidő48 óra. Ha válasz nem érkezik, vagy nem kielégítő, a követség elhagyja Belgrádot”. II. Miklós cár néhány óra múlva a belgrádi ügyvivő táviratából értesül az ultimátum tartalmáról. Támogatásáról biztosítja a szerb kormányt. „NEM KIELÉGÍTŐ!” Július 25.: Belgrád megszerkeszti válaszjegyzékét. Közli az elfogadható, és az elfogadhatatlan pontokat. Pasics miniszterelnök adja át Giesl követnek a jegyzéket, mjd eltávozik. Giesl elolvassa a szerb kormány válaszát. Megállapítja, hogy az nem kielégítő. Újabb jegyzéket küld. Megírja, hogy „a Monarchiát nem elégíti ki a szerb válasz, és ezért a mai nappal megszűnt a diplomáciai viszony Ausztria—Magyarország és Szerbia között”. Giesl báró és a követség tagjai még aznap este elhagyják Belgrádot. London az ultimátum ismeretében azt javasolja a német császárnak, hogy a vitában közvetlenül nem érdekelt négy nagyhatalom — Németország, Franciaország, Olaszország és Anglia — kísérelje meg a közvetítést. II. Vilmos az angol indítványról bizalmas táviratban értesítette Ferenc Józsefet. A következő megjegyzést fűzi hozzá: „Nem kell komolyan venni”. MINDENT MEGFONTOLTAM ... Július 28.: Ausztria—Magyarország mozgósít és hadat üzen Szerbiának. A távirat szerint azért fordulnak a fegyverek erejéhez, mert a szerb kormány nem adott kielégítő választ az ultimátumra. „Ausztria—Magyar- ország jelen pillanattól kezdve hadiállapotban levőnek tekinti magát” — fejeződik be a hadüzenet szövege. Az uralkodó „Népeimhez” kezdetű szózatot intéz 50 millió alattvalójához. Megírja, hogy miért történt a hadüzenet. „Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam” — jelenti ki a 84 éves Ferenc József. A világ minden lapjában az első oldalra kerül az osztrák—magyar hadüzenetről érkezett távirati irodai jelentés. Az első kommentárok megállapítják, hogy órák kérdése a világháború kitörése. AZ ELSŐ CSATA Július 28.: Megkezdődik Ausztria—Magyarország és Szerbia fegyveres összeütközése. Az éjszakai órákban Ilyen törékeny lélekvesztő- ben kell átkelni a Mekon- gon, amely itt már kilométer széles azzal kapcsolatban is döntöttek; a földosztást még az idén be kell fejezni. Szövetkezetek - egyéni gazdálkodók — A magunk erejéből kell boldogulnunk, nem támaszkodhatunk a kormányra, hiszen a nehéz gazdasági helyzet nem teszi lehetővé a központi segítséget. Gondunk sok van. Műtrágyából például ma kevesebb, mint a fele jut egy hektárra, mint amennyit a felszabadulás előtt alkalmaztunk. Nincsenek gépeink, kevés az igás állat, a bivaly. Sajnos, a gazdagabb parasztok, a 10— 15 hektáron gazdálkodók nagy része továbbra is elutasítja a kollektív munkavégzés gondolatát. Márpe- dik náluk vannak a traktorok, rizscséplő-, hántológépek. A tsz-be belépettek nagy részének nem, vagy csak alig-alig volt földje, vagyona. Hiába ecseteljük a kollektív gazdálkodás politikai-gazdasági előnyeit, ha a tsz-rizsföldek hozama alacsonyabb, mint az egyéni gazdáké — mondja a párttitkár. A kötelező erős zöld búcsútea után nekivágunk a rövid útszakasznak. Előttünk a járási népi biztonsági szolgálat két munkatársa pöfög megviselt Suzuki kismotoron. Sapkájukon a népi rendőrség csillagos jelvénye, övükön azonban még az amerikaiaktól örökölt 38- as Smith and Wesson forgópisztoly. Az új és a régi Dél- Vietnam egy-egy eleme. Dunai Péter dördülnek el a fegyverek. A dunai flottilla és a zimonyi tüzérség a belgrádi erődöt, a Kalimegdánt bombázza. A szerbek felrobbantják a zimonyi hidat. Az első hadijelentés szerint az első összecsapásoknál 10—12 szerb katona vesztette életét, és többen megsebesültek. Az éjszakai harcban három magyar katona könnyebben megsebesült. Tovább f>eregnek az események filmjei. Augusztus 1.: Németország hadat üzen Oroszországnak. Augusztus 3.: Párizsnak is hadüzenetet küld Németország. Augusztus 4.: A. német hadsereg egységei benyomulnak a semleges Belgiumba. Erre Anglia üzen hadat Németországnak. Ezen a napon a Monarchia is hadban állónak tekinti magát Oroszországgal szemben. Végül 34 ország sok millió katonája áll harcban. Vilmos császár átveszi a hadsereg és a haditengerészet parancsnokságát. „Mire lehullanak az őszi falevelek, újra itthon lesztek” — üzeni a császár katonáinak, tengerészeinek. Nem sejti, hogy a négy évig tartó háború után trónok omlanak össze, részekre szakad az Osztrák—Magyar Monarchia, Oroszországban győz a forradalom ... Vajon gondolt-e az őszi falevelekre II. Vilmos 1918- ban, amikor elűzték trónjá• Ritter Aladár
