Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-04 / 155. szám
o 1984. július 4., szerda Szomszédolás Változások a társadalombiztosításban Beszélgetés dr. Pankotai Istvánnal, a megyei társadalombiztosítási igazgatéság igazgatéjával 1950-ben az Elnöki Tanács a társadalombiztosítás irányítását, igazgatását és ellenőrzését a szakszervezetekre bízta. Akkor a lakosság 47 százaléka részesült a társadalombiztosítási szolgáltatásokban, ma pedig már minden magyar állampolgár. Ezért most, 1984-ben a társadalombiztosítás állami hatáskörű feladat lett, s a szakszervezeten belül működő társadalombiztosítási bizottság helyett társadalombiztosítási tanács alakult. Június 8-án az Országos Társadalombiztosítási Tanács létrejöttéről szólhattunk, június 25-én a Békés megyei testület is megalakult. Az országos tanács az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság tanácsadó szerve, a megyei társadalombiztosítási tanács pedig a megyei igazgatóságé. Elnöke az SZMT főmunkatársa, Dér Lászlóné, elnökhelyettese dr. Drágán Iván, a tsz-szövetség titkárhelyettese, titkára hivatalból dr. Pankotai István, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság igazgatója. A szervezeti változásokról, ezek várható hatásáról a titkárral beszélgettünk. Ami mozdítható... Az írásból az derül ki, hogy a köztulajdon helyzete a szomszédos megye székhelyén, Szegeden sem jobb, mint nálunk, Békésben. „A lakók először a szentesi adó meghibásodásának vélték a jelenséget. Aztán a készülékükben keresték a hibát. Többen a SZELKÁ-t hívták. Végül kiderült, hogy valaki ebben az időpontban vágta le kombinált fogóval a központi antennáról a TÁV 2001/5-ös erősítőt. Hogy ezt a műszert mire lehet felhasználni a központi antennákon kívül? Csak találgatni l^het. Eddig csak a szegedi háztetőkről körülbelül húszat loptak el. Értéke hat- ezer-kilencszáz forint, no és a szerelési költség.” „Mondják, az eltűnt kukák számából érzékelhető, ha néhány frissen portalanított utcát bekapcsolnak a szemétszállításba ... Veszett már ei az idén lépcsőházból hatkilós poroltó készülék, nem is egy.” „A minap fülöncsíp- tem egy tíz-tizenkét éves srácot, amint a lépcsőházi levélszekrényekről a névfelírásokat vakargatta ■ le. Megkérdeztem, miért csinálja? A válasz: csak!” Kit kötelez a törvény? A Bihari utca 19-ben (Szegeden) állatokat tartanak. A szomszédos lakótelepen több százan szagolják a bűzt. Azt mondják, akik arrafelé laknak, a nyári melegben elviselhetetlen, akárha ólbán lakna az ember. Az állatok gazdáját többször feljelentették, több határozat is született az áldatlan állapot megszüntetésére. Az állattartó fittyet hányt valamennyire. Többször megbüntették — a bírságot nem fizette be. Mivei az illető fuvarog kisiparos, szóba jöhetne az állatok elkobzása, de akkor termelőeszközeitől fosztanák meg, ez pedig nem humánus. A kibontakozásra az ad reményt, hogy a fuvaros be akarja építeni ingatalnát, s ezzel megszűnik az állattartás lehetősége. A környék lakói ezért joggal teszik fel a kérdést: „Ezek szerint a törvények csak azokra vonatkoznak, akik a maguk jószántából tisztelik és betartják őket?” ritfc MourAxjAi eeiíSOLjttmi HAJDÚBIHARI Egy igazgató majdnem elégedett. Nyomorúságos állapotokból költözhetett 1982 októberében korszerű, új otthonába a debreceni Si- monffy Emil Zeneiskola, s ez a dátum nemcsak az intézmény, hanem a város zenei életének is emlékezetes állomása lett. A speciális igényeket kielégítő épületnek már tervezése idején híre kelt, s a szakma érdeklődése azóta sem lanyhult iránta. Fekete Ferenc igazgató akár idegenvezetői diplomát is érdemelne, annyiszor kellett végigvezetnie új birodalmán az ország minden részéből érkező küldöttségeket. A jói sikerült épületben azért akadnak bosz- szantó hiányosságok is, az igazgató szerint. Telente az északi szárnyon a rossz ablakszigetelés miatt hidegben folyt az oktatás, ezen még az üvegek foncsorozása is „segített”, nem engedte be a napfényt. A piac közelsége miatt nagy a forgalom a közelben, a sok jármű veszélyezteti a diákokat. A tantermek valóban pazar belsőjéhez képest például igazán könnyen tudomásul vehető a bejáratot és a folyosók kezdeteit jelölő rút, kommersz ajtók és üvegfalak sora — a türelmes igazgató szerint —, csak a látogatók értetlenkednek, hogy nem lehetett volna vajon ennél ízlésesebb megoldást találni? „De hát — mint tudjuk — napjaink beruházási viszonyai között mindenki addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér, hogy aztán később többszörös költséggel építse fel azt, amire eredetileg nem jutott fedezet. S ebben a Simonffy Emil Zeneiskola esete sem tartozik a kivételek közé” — állapítja meg a cikkíró. Harmincéves a Debreceni Atommagkutató Intézet. Harminc évvel ezelőtt, 1954- ben alapították a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Atommagkutató Intézetét. Az intézet kutatási tevékenységét három célkitűzés szoros egysége jellemzi: mag- és atomfizikai alapkutatások, interdiszciplináris kutatások, valamint az elméleti eredmények gyakorlati alkalmazása. Az évforduló tiszteletére intézeti múzeumot alapítottak és rendeztek be azokból az eszközökből és tárgyakból, kiadványokból, amelyek valaha a kutatást szolgálták. SZOLNOK MEGYEI Parkszemle. Karcagon jelenleg a város parkjainak 148 ezer négyzetméter a területe. Ez jelentős nagyságú, sok munkát igénylő zöldterület. Tavaly egy érdekes kezdeményezéssel próbálkozott a városi tanács: a parkok jó részét — főleg a lakótelepekhez, az üzemekhez, a szövetkezetekhez, az intézményekhez kapcsolódókat — társadalmi gondozásba adták. Ily módon a városgazdálkodási vállalat csak a zöldövezet mintegy harmadának gazdája. Ezekre a rendszerint városközponti területek fenntartására évente mintegy 860 ezer forintot áldoznak. A parkok kétharmadát viszont második esztendeje már társadalmi munkában szépíti huszonhat vállalat, kollektíva, szövetkezet és lakóközösség. Azóta általában rendezettebbek, szebbek lettek ezek a területek. Ez még akkor is igaz, ha akad néhány olyan gazdálkodó szerv, amelynél úgy tűnik: a folyamatos törődés még csak papíron, azaz ígéretekben létezik. ‘■"SHÍRLAP Gazdag program Szegeden. Nemcsak Szeged és megye, de az egész ország fiataljai tudják, hogy nyáron, júliusban, a szegedi városi KISZ-bizottság és az Express szegedi kirendeltsége a Tisza-parti városba csalogatja őket, az idén 18. alkalommal. Mit ajánl az idén a fiataloknak a szegedi ifjúsági napok rendező bizottsága? A július 27—29. között megrendezendő kulturális napokon sok érdekesség vár a Szegedre utazókra. Főszerepet kap a poprock, fellép többek között az Első Emelet, a Prognózis, a Sirokkó, a Molnár-dixieland együttes, Nagy-Bandó András humorista. Előadást tart a Korpusz pantomim, a Minerva színpad, az R-Go, a P-Box és a Bikini zenekar. összeállította: M. Sz. Zs. — Harmincnégy év alatt jól szervezett és jól képzett szakgárda alakult ki a társadalombiztosításban — mondja. — A szakszervezeteknek e szolgáltatás működtetésé- •ben rendkívül jelentős szerepe volt, és példaszerűen alakult a munkakapcsolatunk. A szakszervezetek, ezen belül a társadalombiztosítási bizottság jelentette a mozgalmi oldalt, a társadalom- biztosítási igazgatóság pedig a szakmai feltételeket biztosította. A változás röviden annyi, hogy a mozgalmi kapcsolatokat a többi érdekképviseleti szervre is kiterjesztjük. -így például a tanácsba képviselőt delegált a KI- SZÖV, a MÉSZÖV, a KI- SOSZ, a KIOSZ, a KISZ és mások. A társadalombiztosítási igazgatóság önálló főhatóság lett. A lényeg persze az, hogy az emberekről való gondoskodás formái, a szolgáltatási jogok nem változnak. Az ügyfélnek az a fontos, hogy a dolga el legyen intézve, az mellékes számára. hogy ki, vagy milyen szerv intézkedik. — Születésétől a haláláig mindenki kapcsolódik valamilyen módon a társadalom- biztosításhoz. Egy beszámolóban olvasom, hogy tavaly megyénkben 6,5 milliárd forintot fordítottak ilyen célra, például táppénzre, segélyre, méltányossági nyugdíjra, gyesre. Közel 280 ezer ügyiratot forgalmaztak a megyei igazgatóságon. Ilyen mennyiségű feladatnál mindössze 50-en kifogásolták az ügyintézést, s az alapos vizsgálatot követően 12 panaszos levél bizonyult indokoltnak. Ezek az adatok dicsérik az igazgatóság 175 dolgozójának jó munkáját. A megyében 310 kifizetőhelyen 500 ügyintézőt foglalkoztatnak, akikre állandóan figyelnek, továbbképzésükről gondosNyári zenei táborok Nemrégiben nyitották meg kapuikat, s augusztus végéig várják vendégeiket a nyári zenei táborok. Az Interkon- cert, illetve az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete az idén 18 zenei tábort szervezett, ezek programjaiban mintegy 1300 fiatal vesz részt csaknem 150 művésztanár irányításával. A legkorábban Békés-tarhoson megnyílt vonószenekari tábor Békés megye zeneiskoláinak tanulóit és a békéscsabai zeneművészeti szak- középiskola növendékeit fogadta. A. táborok egy része a zenei pályára készülő fiatalok számára nyújt továbbképzési lehetőséget, például a bajai fafúvós szaktábor, a sárospataki kamarazenei, illetve zenekari szaktábor júliusban, a barcsi rézfúvós kamarazenei tábor augusztusban. Más táborokat a zenével amatőr — vagy most még csak amatőr — módon foglalkozók számára szerveznek azzal a céllal, hogy alkalmat nyújtsanak a gyakorlásra, a zenei ismeretek elmélyítésére. kodnak. Az igazgatóság fő célja, hogy a munkájuk tartó pillérét jelentő szakképzett, gyakorlott munkatársakat megtartsák, anyagilag, erkölcsileg megbecsülhessék. — Az utóbbi években sikerült megszervezni a békéscsabai igazgatóságon és a gyulai kirendeltségen a megnövekedett feladatokhoz a jól képzett, politikailag, szakmailag, emberileg alkalmas apparátust — folytatja Pankotai István. — Az itt dolgozók 80 százaléka nő, asszony, édesanya, és gyakran nem 8 órát dolgoznak. Az ügyek és intézkedések mögött az embert látják, a törvények adta lehetőségek fel- használásával a feltétlen és őszinte segíteni akarás készteti őket. A társadalombiztosítás szakszervezeti irányítása jó iskola volt a társadalmi munka kibontakoztatására. Hangsúlyt kapott a rétegpolitikai tevékenység, javaslatukra például több alkalommal került sor az alacsony nyugdíjak, a családi pótlékok emelésére, a világon elsőként nálunk vezették be a gyermekgondozási segélyt. A társadalombiztosítás ma már általánossá, kőtelezővé és egységessé vált. 1975-től az egészségügyi ellátás is állampolgári jog lett. — Az intézményes társadalombiztosítás beépül a jövedelem-elosztás rendszerébe, szerves része lett életszínvonal-politikánknak az állam által biztosított tudatos, embercentrikus szolgáltatás. Az SZMT-ben tevé- kenyekdő társadalombiztosítási bizottság betöltötte feladatát, a társadalmi munkában dolgozó szakszervezeti aktivisták és tisztségviselők igazságosan, demokratikusan döntöttek a törvényességi, méltányossági ügyekben. — A TB szerepét átvevő, napokban megalakult megyei társadalombiztosítási tanács a szakszervezetek mellett a többi szervek érdekeit is képviseli a jogorvoslás és érdekvédelmi méltányossági ügyekben. A cél, hogy ez a testület érdemben foglalkozzon a szociálpolitikával, az egészségügy fejlesztésével. Ez az önkormányzati demokratikus fórum együtt kell, hogy működjön az egészség- ügyi. szociálpolitikai feladatokkal megbízott megyei, állami és társadalmi szervekkel, ellenőrizze a törvényesség betartását, az anyagiak hatékony felhasználását. Javaslataira, felvetéseire a címzetteknek 30 napon belül válaszolniuk kell. A testület komoly jogosítványaival, jogköreivel nagy segítséget jelent a megye szociálpolitikájának fejlődésében, az igazgatóság munkájában. A megyei tanács végrehajtó bizottsága ülésén elismerte az MTT létét, tudomásul vette a vezetőség összetételét. Havonta ülésezünk, és témáink között a jogorvoslati és méltányossági ügyek elbírálása mellett szerepel a társadalombiztosítás költségvetésének ismertetése, a TE- SZÖV, KISZÖV kifizetőhelyeinek munkája, a szakma- politikai képzés feladatai. Minden értekezletünkön értelmezzük a legújabb társadalombiztosítási jogszabályokat, ősszel pedig tanfolyamot szervezünk az aktivistáknak. Az újonnan alakult tanácsba olyan emberek kerültek, akik már foglalkoztak társadalombiztosítással. szociálpolitikával. — Az állami egészségügyi szolgálatnak és a társadalombiztosításnak megyénkben jó a kapcsolata. Köztudott, hogy nálunk az országos számokhoz viszonyítva kedvezően alakul a táppénzes napok száma. Érdekes viszont, hogy az egészségügy írja ki a betegeket, a társadalombiztosítás pedig fizeti a táppénzes napokat. A két terület összefogásával bizonyosan tovább fokozható a táppénzes fegyelem, és csökenthető az indokolatlanul kifizetett táppénz. — A jövő egységes irányelveinek kidolgozásával előrébb léphetünk a táppénzes fegyelem területén is. Különösen fontos lenne az üzemi betegellenőrzés fokozása. Az MTT munkája során ezt a témát is felülvizsgálja majd. Elfogadtuk a működési szabályzatot, amely figyelembe vette az országos elvárásokat, de a megyei sajátosságokat is. Ilyen például, hogy a megyei igazgatóságnak kirendeltsége dolgozik Gyulán, és ott az MTT-nek is lesz albizottsága. A jogorvoslati és egyéb ügyek elbírálására a tanácson beliül szakbizottság alakul, és így nem kell feltétlenül mindent a nagy testületnek tárgyalnia. A változások közé tartozik július 1- től az is, hogy minden 100 főn felüli dolgozót foglalkoztató munkahelyen kifizető- helyeket, társadalombiztosítási tanácsokat kell alakítani, nemcsak ott, ahol szak- szervezet működik. A társadalombiztosítási igazgatóság a főigazgatóság ügyviteli szervéből igazgatósági szervvé lett, amelynek hatását remélhetően mi is érezhetjük majd a munkafeltételeink javításánál, a béreink alakulásánál. A feladatunk, hogy együtt a társadalmi kontrollt jelentő MTT-vel egységes irányelveket alakítsunk ki, s az érdekképviselet, a törvényesség alapján tevékenykedjünk az emberekért. Bede Zsóka Fotó: Veress Erzsi Körülbelül Szép a magyar nyelv. Mi több, gazdag is,. A finomabb árnyalatokat is ki lehet fejezni vele. A pontatlanságot úgy, hogy az a pontosság látszatát keltse. — Mikor ér a gyors Pestre? — kérdem a kalauztól. — Körülbelül tartjuk a menetidőt. Ez azt jelenti, hogyha nem késik, akkor pontos lesz. Persze, késik. Szemrehányással mégsem lehet illetni a vasutat. Hiszen a körülbelülbe a késés is be van kalkulál- va. Sok kritika éri Békéscsabán a sétálóutcát. Egy azonban biztos, derűs nyugalmat kölcsönöz a gépkocsik örökös áradatában élő városnak. Most már az emberi szó is érthetővé válik, a hangokat nem nyeli el a járművek eszeveszett zaja. Még a fák is zöldebbek. S ami nem kis dolog, betartották a megnyitás határidejét. Itt aztán nem volt körülbelül.' Annál inkább a Korzó étterem tőszomszédságában létesülő lakásoknál, melyek egy gyönyörű parkot fognak majd közre. Itt kap helyet egy cukrászda is. Nem presszó, nem borkóstoló, hanem igenis egy valóságos cukrász-- da. Üvegfallal, ízléses berendezéssel, kulturált kiszolgálással. Valóságos oázis a város szívében, ahol a sétálók megpihenhetnek. S ugyanúgy fogunk büszkélkedni vele, mint a szegediek a Virág cukrászdával. S akkor már nemigen fogunk vitatkozni arról, hogy helyes volt-e a mostani döntés a sétálóutcáról. Mert ilyen a történelem. A kérdés csak az, mikor jön el ennek az ideje. Türelmetlenek vagyunk, hol okkal, hol ok nélkül, mert a szívünk, hozzánőtt a városhoz. Legtöbbször azonban okkal. A 28 lakás átadását többször módosították. A jelenlegi határidő: szeptember 30. A cukrászda felett épülő lakások műszaki átadása azért csúszik, mert különböző hiányosságok merültek föl. A cukrászda és a park létesítését csak kö- rülbelülre lehet venni. Talán 1986-ra. Ha valami közbe nem jön. A szóban van a hiba. A körülbelüli lehet húzni, nyújtani. A napokban a Szabadság moziban is ezt hajtogatták. A film kezdési időpontja jócskán elmúlt. A biztatás azonban nem maradt el. Körülbelül 10 perc múlva, körülbelül 20 perc múlva, körülbelül fél óra múlva kezdődik a vetítés. Végül elmaradt az előadás. Hát ilyen meglepetéssel is szolgálhat ez a fránya szó. Mélyebb értelmét eredeti módon illusztrálja a Nyáry-anekdota. Nyáry Pál a 48- as szabadságharc nevezetes személyisége volt. A kiegyezés után országgyűlési képviselő lett. A Parlament ruhatárában egy fiatalember elcserélte a kalapját. Zavartan szabadkozott. — Bocsánat, de körülbelül egyforma a fejünk. — Körül lehet — válaszolta Nyáry —, de belül aligha. Ez is igazolja, hogy a pontatlanság okát nem körül, hanem belül kell keresni. Serédi János