Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

1984. június 16., szombat

o

Két hét után...

Vélemények Békéscsaba közlekedéséről

Két hete, hogy új forgalmi rend lépett életbe Békéscsabán. A változás, a forgalomelterelés egy része ideiglenes jellegű, nagyobb hányaduk viszont véglegesnek tűnik. A forgalomváltozással, a (leendő) sétálóutca kialakításával, az autóbuszok útvonalával, menetidejével kapcsolatban jó néhány felháborodott észrevétel érkezett szerkesztőségünkbe. Ezekből válogattunk, mintegy fórumot adva a nyilvánosságnak. A kérdésekre, észrevételekre Csaba Márton, a városi tanács műszaki osztályának vezetője válaszolt.

Egy telefonáló azt panaszolta: Jaminából 50—55 perc szükséges, bogy autóbusszal a belvárosba, munkahelyére érjen.

— A két városrészt, Csabát és Erzsébethelyet összekötő autóbuszjáratok jelenlegi útvonala nem végleges. Az Orosházi úti felüljáró javítása halaszthatatlan, a kivitelezők ígérték, hogy a legrövidebb időn belül átadják ismét az utat a forgalomnak. A teljes hídlezá- rásra azért volt szükség, hogy folyamatosan dolgozhassanak az építők, minél hamarabb elkészüljenek a felújítással. A tömegközlekedés lebonyolítására más útvonalat, lehetőséget jobb híján nem találtunk.

Érkezett olyan javaslat\ miért nem építették ki a2 autóbuszoknak terelő utat a Gyár utcán át, az AEV poligonüzemét érintve a Kigyósi útra?

— Két vasúti kereszteződésen kell átvezetni a forgalmat, s nem biztos, hogy gyorsabb és folyamatosabb lenne erre a járművek haladása.

Sokan kifogásolták a sétálóutca kialakítását, többen megkérdőjelezték jelenlegi állapotának szükségességét.

— Ahhoz, hogy valóban sétálóutca kialakítását el tudjuk kezdeni, a forgalmat el kellett terelnünk . ..

De ez nem sétálóutca, hanem autóparkoló. Nem drága parkoló ez a négysávos út?

— Nem! A Tanácsköztársaság útja egy tönkremenő útburkolat, olyan állapotban van, mely a jelenlegi forgalom mellett maximum két esztendőt bírna ki, s azután teljes felújításra szorult volna. Így a legolcsóbb sétáló és parkoló utcának, a kis teherbírásnak a burkolat még minden bizonnyal két évtizedet megfelel.

Visszatérve az előbbi gondolathoz: miért lehet parkolni ott?

— Ha már van egy nagy felület, ideiglenesen miért ne hasznosítsuk azt? A belváros, a Tanácsköztársaság útja kétoldali átépítésével készülnek parkolók, azok megépül tével majd megszüntetjük a jelenlegi parkolókat, a zsákutcákban uralkodó káoszt.

... káosz az van, a kocsik össze-vissza állnak ...

— Nem sokiág, mert a héten megkezdik a parkoló- utcában a parkolóhelyek felfestését. (Ezen írás nyomdába kerültekor már folytak a munkák.)

Több olvasónk kíváncsi arra: kik hagyták jóvá a sétálóutca tervét?

— A városközpont tervét több helyen is jóváhagyták. Először 1979-ben került a nyilvánosság elé. A megye- székhely minden kerületében, tanácstagi beszámolókon, fórumokon a teljes terv megvitatásra került, többek között a sétálóutca kialakítása is napirendre került. Aztán külön erre a célra rendeztünk fórumokat, jómagam 11 helyen ismertettem az elképzeléseket. Ezután hagyta jóvá a végrehajtó bizottság, a tanácsülés. Meg kell mondanom: ezeken a fórumokon összecsaptak a vélemények, élénk volt a vita. A javaslatok között szerepelt, hogy teljesen zárjuk ki a forgalmat, mások javasolták: csak a gépjárműveket rekesszük ki, mások a jelenlegi megoldást szorgalmazták. Végül is

olyan kompromisszum került jóváhagyásra, amely a tervezett sétálóutca egyes szakaszain a személygépkocsik részére átmenetileg parkolási lehetőséget biztosit.

Ezeken a demokratikus fórumokon hányán vettek részt?

— Nézze, változó létszámmal. Volt, ahol harmincán, de volt olyan hely, ahol több mint kétszázan jöttek össze, s vitatták meg az elképzeléseket, mondták el a véleményüket.

Arról is Írtak olvasóink: más valósult meg a sétálóutcával kapcsolatban, mint amiket a tanácstagi beszámolókon ismertettek.

— Hangsúlyozom, ez átmeneti állapot. A rendezési terv irányában változik majd a kép, ahhoz viszont, hogy végleges elképzeléseink valóra váljanak, ezt a forgalomszervezést meg kellett lépnünk.

Kaptunk olyan leveleket, melyekben kifogásolják olvasóink, hogy a bevásárló centrumtól, az üzletektől messze kerültek az autóbusz-állomások, sokat kell egy-egy nagyobb bevásárlás után cipekedniük.

— Ezzel a megállapítással vitatkozom. A megállók a nagy áruházakhoz közel vannak. A színház előtti megállókat a színházlátogatók érdekében mindenféleképpen meg kellett szüntetnünk. Tulajdonképpen a Tanácsköztársaság útján fél buszmegálló szűnt meg, pontosabban a járműbolt előtti. A színháztól a posta elé, vagy a Munkácsy utca sarkára került. Az áttelepítésekkel az autóbusz-forgalom is bizonyos fokon megosztódott.

Ahogy vesszük... A forgalmat egy viszonylag keskeny, kétsávos útra, a Luther utcára terelték . ..

— A tömegközlekedést főként a Bartók Béla útra tereltük, csak kisebb részben terheli az a Luther utcát. Többletforgalmat jelent, de elbírja az út. Csupán a Volánt nem tudjuk meggyőzni arról, hogy a Szarvas—Orosháza felől érkező távolsági járatait ne a Jókai és Luther utcán keresztül közlekedtesse az autóbusz-pályaudvarra, hanem a Szarvasi

és Lenin úton át. Ez utóbbi útvonal 100 méterrel rö- videbb, igaz eggyel több jelzőlámpa keresztezi az utak útvonalát.

Sokat kanyarognak a városban a helyi járatok, nemhogy csökkent, hanem nőtt egyes helyekre az eljutást idő.

— Való igaz, bizonyos értelemben megnőttek az utazási idők, de ez csupán két- három perc többletet jelent. Ez, főként a Jaminából érkezőknek, vagy oda utazóknak tűnik hosszúnak, a híd lezárása miatt.

Tudjuk, mindez teljesen új és szokatlan dolog, sajnos, az emberek jelentős részénél ellenállást vált ki. így volt ez a Kossuth tér—István király" tér—Szabadság tér átépítésekor is, amikor is terelő utakon kellett járnunk Sokan azon a véleményen voltak: miért nem az ő utcájukban javítja a tanács a járdát, mint erre költi a sok pénzt ? Azt hiszem, ma a városban kevesen vannak olyanok, akik az akkori döntést nem ítélik helyesnek.

* * *

Felkerestük a Volán-vállalatot is, de ott elzárkóztak a véleménynyilvánítástól, válaszadástól. Egy dolog biztos: a módosított útvonalakon a helyi járati autóbuszok többletfutása naponta ezer kilométer, minden egyes kilométer a vállalatnak 21 forintjába kerül, s az eltelt két hétben az utasszám 10 százalékkal csökkent...

A tanács és a Volán-vállalat szeptemberben visszatér a menetrend felülvizsgálatára, s ahol szükséges, finomítanak rajta.

Szekeres András

Fotó: V. E.

Életutak

11 nagyüzemi mezőgazdaság úttörője

Könnyű nyári ingben, kissé lihegve érkezik a határjárásból. Mentegetőzik a késésért, de — mint mondotta — a dűlő- utak nem autópályák. Miközben verítékező homlokát törölgeti, csöndesen folytatja:

— A búzánk az időjáráshoz képest szép, nincs nagy szalmája, a sarjúkalászok feljöttek, úgy tűnik, dúsak lesznek a kalászok. Lényegesen kedvezőbbek terméskilátásaink, mint egy esztendővel, vagy akár egy hónappal ezelőtt voltak. Még időben kaptuk az esőt, s kellemesen meglepett a kukorica szépsége is: tiszták, egyenletesek, jól sikerült a vegyszerezésük — folytatja Keszthelyi Zoltán, a battonyai Petőfi Tsz nyugalmazott elnöke.

— Csak október 1-től leszek igazi nyugdíjas, április 2-től a munkából mentesítettek — pontosít, és máris, mint a képzeletbeli filmvásznon peregnek életének eseményei. Tartalmas, dolgos, eredményekben gazdag, olykor kudarcokkal tarkított, szóval mozgalmas évtizedek állnak mögötte. Battonyán született, Békéscsabán és Szabadkígyóson, a mezőgazdasági iskolában tanult, majd érettségizett.

— Az érettségi időszakában álmodoztunk, hogy ki hová kerül. Az igazgató szépen elbúcsúztatott bennünket, majd mindenki ott boldogult, ahol tudott. Én hazajöttem, apámmal és nagyapámmal együtt tíz hold földön gazdálkodtunk, emellett jószágot neveltünk. Munkával teltek a hónapok, míg 1949 tavaszán a rádióban hallottam: munkás-, parasztfiatalok jelentkezését várják az egyetemekre. Szégyenlős, félszeg, egyszerű parasztgyerekként, egy másik battonyai fiúval mentem a fővárosba a felvételire — idézi emlékei között a múltat. 1953-ban kapta meg diplomáját. Lelkesen beszél a diákévek alatti falujárásokról, a szövetkezeti mozgalom egyik reprezentásáról, a vele való beszélgetésekről, nevezetesen Erdei Ferencről, az akkori földművelési miniszterről.

— Még egyetemista voltam, s ott „bábáskodtam”, amikor 1952-ben apámék a Dózsa, a Május 1., az Előre-Haladás Tsz

után megalapították a Béke Termelőszövetkezetet. Az egyetem elvégzése után mégsem ebbe, hanem a szomszédos Dózsa Tsz-be kerültem. Minden szempontból kegyetlen időszak volt ez. Az első fizetésemből biciklit és egy téli sapkát vettem, akkor a kerékpár volt a közlekedési eszköz. Rengeteg volt a tennivalóm, ugyanis én voltam a tsz-ben az egyetlen egyetemet végzett szakember — hallom és mélységes tisztelettel mesél a nagyüzemi gazdálkodás megteremtésének helyi úttörőiről, az egyszerű tagokról, a parasztemberekről, akik a jobb életért dolgoztak látástól va- kulásig. Beszél kiváló emberi tulajdonságaikról, segítőkészségükről, s természetesen nem hagyja szó nélkül azokat sem, akiknek úgymond nem volt iskolájuk, ám nagyon sok gyakorlati dolgot tanult tőlük. Így többek között végtelen szeretettel szól a szerb nemzetiségű Bozsedár Milos- ról és Buzár Péterről, a román Mehesán Péterről, valamint a magyar Petroczki Istvánról és Marosi Andrásról. Volt közöttük tehéngondozó, fogatos, gyalogmunká'fc és elnök.

— A Dózsa Tsz-ben töltött két esztendő életem egyik legszebb szakasza — s életének másik állomása következik. Hét évet a battonyai gépállomáson dolgozott, ebből öt évig igazgatóként.

— Kemény időszak volt ez is, otthon gyakran napirendre került a munka. Feleségem az egyik tsz-ben főkönyvelő, apám a másikban elnök, én meg igazgató voltam. Szóval voltak, akik kritizáljanak — neveti el magát.

Aztán a gépállomás után következett a járási tanács: két évig dolgoztam járási főagronómusként. 1964-ben aztán a battonyai Petőfi Tsz élére kerültem, s két évtizedig irányítottam, szerveztem a közös munkát.

— Hét Tsz volt akkor a községben. A miénk a Béke, a Kossuth és az Aranykalász egyesüléséből jött létre, majd csatlakozott hozzánk a mezőhegyesi József Attila Tsz is. Ekkor alakultak ki jelenlegi üzemi méreteink, a 4800 hektáros szántó.

Aztán elnökségének legfontosabb állomásai következnek: 1967-ben létrehozták az első ipari üzemüket, három év múlva megvásárolták a helyi gépállomás üzemét, 1971-ben megalakították az építőágazatot, később a vasipari részleggel gyarapodtak. Ma már 270-en, a dolgozóknak 40 százaléka folytat a tsz kereteiben valamilyen ipari tevékenységet, ők állítják elő a közös gazdaság termelési értékének egy- harmadát.

— Főként a foglalkoztatás gondja vitt rá bennünket az ipar telepítésére, ugyanis a ’70-es évek végéig területünknek 45 százaléka belvizes volt. Így igyekeztünk a növénytermesztés kieséseit ellensúlyozni. Jó esztendőnek számított az, amikor „csak” 4—500 hektárt borított el a víz — magyarázza. Ezután életének két legszomorúbb időszakát meséli: 1970-ben a belvíz miatt veszteségesek lettek. Ezt két esztendő alatt kigazdálkodták, majd felvetődött a komplex melioráció gondolata. Az első ütemhez 1980-ban láttak hozzá. A 72 millió forintos beruházás megvalósítását követően a belvízzel azóta nincs gondjuk, a termésátlagok megkétszereződtek, a termelés biztonságosabb lett. A másik kudarc 1975-höz kapcsolódik: július 13-ról 14-re virradó éjjel olyan vihar volt, hogy a címerben levő, nagyszerű terméssel kecsegtető kukorica fele tönkrement, a még lábon álló búzát — mintegy 40 vagonnyit

— kézzel aratták le.

Óriási sikerélményként könyveli el Keszthelyi Zoltán a községben, a szövetkezetben a háztáji termelés megszervezését, a sok töredék munkaerő hasznosítását. összességében a közös gazdaság fejlődése az utóbbi két évtizedben állandósult.

— Kaptunk mi szép elismerő oklevelet

— mutat a falra —, a Kiváló címtől orrhosszal többször lemaradtunk — jegyzi meg, majd visszakanyarodunk a történelemben.

Szemtanúként élte át az első magyar község felszabadulását. A 16 éves korában szerzett élményeit szinte képszerűen idézi. Beszél az ifjúsági mozgalomban való részvételről, s párttagságának körülményeiről, időpontjáról: 36 éve tagja az MSZMP-nek. Napi munkája mellett a párt- és társadalmi megbízatásokból is kivette részét: 1967-től két cikluson át

volt országgyűlési képviselő, csaknem két évtizede tagja a tsz pártvezetőségének, a községi pártbizottságnak, s ugyancsak tagja a községi tanács vb-nek is. Munkáját több magas kitüntetéssel, többek között a Munka Érdemrend ezüst fokozatával ismerték el.

— Család, szabad idő?

— Faluhelyen a ház körül minden portán akad tennivaló. Van egy kis szőlőm, emellett sertéstenyésztéssel foglalkozom: most is van két kocám és 22 süldőm. Ez, no és a szakkönyvek után a szépirodalom jelent igazi kikapcsolódást. A nagyobbik fiam itt a tsz-ben dolgozik, az agrárpályát, a kisebbik a fegyveres testületet választotta hivatásául. Igaz, 'korkedvezménynyel nyugdíjas lettem, de nem vonulok vissza. A jövőben több időm jut párt- és társadalmi megbízatásaimra. A szövetkezetben a stafétabotot jó felkészültségű, jó képességű kezekbe adtam, s hagytam jócskán munkát a fiatalok számára, csak bírják — nyújtja búcsúzásként a jobbját.

(—sz—) A szerző felvétele