Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-26 / 122. szám
NÉPÚJSÁG PINORÍMl 1984. május 26., szombat Keresztrejtvény HgSeSZép Hans Christian (függőleges 34.) meséi (függőleges 36.) szerint gyerekeknek, de tartalmuk szerint felnőtteknek szólnak. Gyermekeknek írta őket, de úgy, hogy felnőttek olvassák fel. Ő maga így vélekedett a mesékről: (vízszintes 2., függőleges 1., vízszintes 29., függőleges 24. és vízszintes 14.) GYERMEKNflPRI E. Kovács Kálmán: Henri Pourrat: II két molnár meg a szénégető Bál a tóban Endel-divol-dávolda, Rámáscsizma-patkolda. Breki mester kalapál, Holnap lesz az utcabál. Nem is utca-, vízibál. Ezer szúnyog muzsikál. Ponty bokázik compóval. Mulat minden ifjú hal. Keríti a tavat nád, Kirúgják az oldalát, De egy sikló arrajár. Iszkiri a vízibál. A két molnár húzta a lóbőrt, a szénégető hallgatta, hogyan horkolnak. A meleg lepény illata az orrába szállt. Fölkelt és mind megette. Aztán újra lefeküdt és ő is elaludt. Reggel a két molnár felnyitotta a szemét. — Haliga csak, barátaim — mondta az egyik molnár —. elmesélem, hogy én mit álmodtam Fölkapott két angyal, fölvitt az égbe, s láttam a poklot a magasból. A másik molnár is elmesélte az álmát: — Hohó, engem is fölkapott ám két angyal! Csakhogy engem a mennyországba vittek. Micsoda kerteket. micsoda virágokat láttam! Ekkor azonban észrevették. hogy a szénégető még édesdeden alszik. Megrázták. — Hé — kiáltotta —, minek vertetek föl? Éppen most álmodtam a legszebbet ! — Pajtás — ébresztgették a molnárok —, azé a iepény, aki a legszebbet álmodta az éjjel. — Én nem tudom, hogy álmodtam-e — mondta a szénégető —, de ti elmentetek poklot meg mennyországot nézni, én meg ittma radtam. Gondoltam. úgyse jöttök vissza, hát fölkeltem és megettem a lepényt. Győri László fordítása VÍZSZINTES: 1. (Beküldendő.) 13. Minőségi ellenőr. 14. (Beküldendő.) 15. Létezni. 16. Omlik. 18. Máriácska. 19. Becézett női név. 20. Kutya. 22. Fanyar ízű gyümölcs. 25. Névelő. 20. Társadalombiztosítási Tanács. 27. Kaszáló. 29. (Beküldendő.) 32. Mázol. 33. Gyümölcs. 35. Szóösszetételek előtagjaként: túlzó, szélsőséges. 36. Tetejére. 37. Vendégfellépés-sorozat. 39. AJI. 40. Vallásos tiszteletben részesített tárgy vagy állat. 41. Országos Tervhivatal. 43. Ének. 44. Érzékszerv. 45. Fordított mutatószó. 46. Életre keltett hatalmas agyagszobor. 48. Pihent. 50. Zománc. 52. Vissza: növény kezdetleges hajtása. 53. A költemény. 55. Fivér felesége. 56. Szavazat. 57. Szalonnát tartósít. 58. Ropjad (a táncot). 59. E. E. B. 61. Fenyőpálinka. 62. Sokat tanult. 63. Biztató szócska. 65. Kérdőszó. 67. Részesrag. 68. Jegyez. 69. Hamvasan friss. 71. Lábbal továbbit. 73. Élet. 74. Tulajdona. FÜGGŐLEGES: 1. (Beküldendő.) 2. A. E. 3. Lehetőség. 4.. Csapadékos. 5. Kés része. 6. Veszteség. 7. Régi társadalom- biztosítási intézet. 8. Ilonka páros betűi. 9. Y. I. 10. Számnév. 11. Női és férfi becenév. 12. Kalauz nélküli. 17. ... Angeles. 19. Fekhely. 21. Férfinév. 23. M. B. U. 24. (Beküldendő.) 25. Spanyol női név. 26. Színültig. 28. Tervszerű megelőző karbantartás. 30. Becézett Ilona. 31. Országos Rendező Iroda. 32. Kézimunkázik. 34. (Beküldendő.) 36. (Beküldendő.) 38. Vissza: e napon. 40. Három olaszul. 42. Afrikai állam. 45. Gríz betűi. 47. Ügyefogyott. mafla. 48. Palack. 49. Királyi szék. 51. Névelős vízinövény. 53. Rangjelző szócska. 54. Kétjegyű mássalhangzó. 60. Búskomorság. 62. Élősködő rovar. 64. Az NDK hírügynöksége. 66. Halkan mond. 67. Nemzetség. 68. Hajlata. 70. Azonos betűk". 72. Kétjegyű mássalhangzó. 73. Gyümölcsnedv. 74. Maga. Beküldendő: a függőleges 34.. 36.. a vízszintes 2.. függőleges 1.. vízszintes 29.. függőleges 24. és vízszintes 14. számú sorok megfejtése. Napjainkban a leggyakrabban tartott díszállat az ékszerteknős. Nevüket onnan kapták, hogy egykor kis brosst készítettek belőlük. Meglehetősen sok fajuk él Észak-Amerikában. Dél- kelet-Ázsiában. Zömében a lassú folyók, tavak lakói Ugyancsak Észak-Ameriká- ból származik az ún. vörös •fülű ékszerteknős. A szív vagy ovális hátpáncél 20—25 cm nagyságú! Nevét a szemtől a tarkóig húzódó vörös csíkról kapta. A nőstények nőnek meg nagyobbra, haspáncéljuk domború, farkuk rövid. Ivarérettségüket 6—8 éves korukban érik el, természetesen megfelelő terrá- riumi tartás mellett. Sokan úgy gondolják, hogy igen szívós állatok, ténylegesen nagyon érzékenyek környezetük kedvezőtlen hatásaira. A terrárium legalkalmasabb mérete egy példány számára 80 X 40 X 40 cm, ez elég mozgási teret nyújt kedvencünknek. Több példány számára nagyobb férőhely megépítése szükséges. Mivel a terráriumbán az ékszerteknősök eredeti élőhelyéhez hasonló feltételeket kell megteremteni, fontos, hogy annak 1 3 része száraz, 2/3 része legalább 20 —25 cm mélységű víz legyen. Életük zömét vízben töltik, de napozni kimásznak a szárazra. A napsugarak helyettesítésére a szá-. ráz partrész fölé 15—20 cm magasságban egy 40 vagy 60 wattos izzólámpát szereljünk. A lámpa naponta legalább 12—14 órát üzemeljen. A víz hőmérséklete 24 —26 C-fok hőmérsékletű legyen. A fűtés egyszerűen megoldható a díszhal-kereskedésekben beszerezhető akváriumfűtővel. Dekorációként felhasználhatunk egy-egy érdekes faágat, sziklát is. Növényeket is telepíthetünk a terráriumba. A terrárium vize az ürítésektől és a levedlett bőröktől hamar beszennyeződik, ezért hetente cseréljük. Ma már korszerű, nagy teljesítményű vízszűrők is rendelkezésre állnak, ezzel a megoldással — bár drága — sok kellemetlenségtől szabadulunk meg. Táplálékul megfelel mindenféle. vízi féreg. lárvák, apró csigák, békák, ' kagylók, halivadék. Sokan kizárólag szeletekre vágott nyers hússal, vagy Tubifexszel etetik teknőseiket. Olykor ezt is adhatunk nekik, de ha mást nem kapnak, az állatok megbetegednek. A nyers hús ugyanis szegény az állatok csontnövekedésé- hez nélkülözhetetlen foszforsavas mészsókban, így szervezetük azt máshonnan ta- karékoskodja el. Ezért aztán puha lesz a páncéljuk, szemük elhomályosodik, a bőr duzzadttá válik, s az állatok lassan elpusztulnak. A takarmányt mindig a vízbe szórjuk. Általában igaz. hogy a teknősöknek akkora a gyomra, mint a feje, ezért az adagot is ennek megfelelően kell biztosítani. Télen hetente egyszer 5-6 percre kvarcoltassuk. A nőstény 8—10 kemény, meszes héjú tojást rak: A kicsik 60—70 nap elteltével kelnek ki. Fehér Tamás Mucsi József: Egy hét története Zápor zúdul vasárnap, hétfőn reggel a sár nagy. Keddre szikkad a latyak, átlátszóbb lesz a patak. Szerdán ül és mélán vár kátyúban egy marék sár Csütörtökön fecskepár csipegeti, s fogy a sár Pénteken parányi már a napszítta, öreg sár Szombatra a fészek áll, benne költ a fecskepár. (FRANCIA MESE) Egyszer egy szénégető elindult Spanyolországba. Találkozott az úton két molnárral. Hárman mentek tovább. Egy kenyéren éltek És minthogy a szénégetőnek volt a legtöbb elemózsiája, leginkább ő cipelte az iszákot. De hosszú ám az út Spanyolországig! Még oda sem értek, már alig akadt egy kis elemózsia az iszák fenekén : csak egy kis liszt meg egy darabka túró. A két molhár, a két minden hájjal megkent gazfickó, látta, hogy útitársuk együgyű ember, akit igen könnyen rá lehetne szedni. — Lepényt kéne sütni! — mondta az egyik molnár. — Csakhogy — tette hozzá a másik: — nagyon kicsinyke lesz az! — Ha háromfelé osztjuk, — fűzte a komája —, alig jut belőle hármunknak valamicske. Arra gondoltam, azé legyen a lepény, aki ma éjszaka a legszebbet álmodja. A szénégető nem szólt rá semmit. Beesteledett. Egy tölgyfa alá telepedtek. A szénégető tüzet rakott, az egyik molnár vizet hozott a patakról, a másik megsütötte a lepényt. Amikor mindennel megvoltak, lefeküdtek a fa alá aludni. Humor A híres Petétől megkérdezték: — Minden futballistának tudnia kell játszani a fejével? — Feltétlenül — válaszolta a futballkirály —, különösen, ha a lábával nem tud! * * * — Hogyan tudtál egy egyszerű fonal segítségével kijutni a labirintusból? — kérdezték Thézeusztól. — Nem volt más kiutam — válaszolt a hős. G—Cy. 4 Z J k 5 e 7 8 9 40 44 42 á__ •IS (D 49 0 45 1 0 46 47 0 48 0 49 0 10 u dD n 13 0 19 0 15 0 26 17 16 dD Z9 30 34 0 42 S3 39 dD 35 0 % 37 38 0 39 0 h 0 hl hl dD 93 0 0 99 0 95 h6 97 0 96 99 0 50 54 51 dD 53 59 0 55 56 dD 57 0 66 CD 59 60 0 64 0 61 0 63 69 ® 65 66 0 0 67 0 66 69 I 70 (D 74 7Z 0 73 0 79 —t sz Beküldési határidő: 1984. június 5. Helye: Békés megyei Népújság Szerkesztősége, Békéscsaba, pf. 111. Megfejtéseket csak levelezőlapon fogadunk el. A helyes megfejtők között hat darab 50 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki. amelyet postán küldünk el. A május 12-i rejtvény helyes megfejtése: — ...az élet csodálatos — önnek is fontos, hogy biztosítsa az életét. Ez alkalommal a helyes megfejtők közül — eltérően a többitől — tízet, egy-egy szépirodalmi könyvvel jutalmazunk.. Nyertesek: Marosvölgyi Piroska, Békéscsaba; Csőke Sán- dorné, Orosháza; Földesi András, Mezőberény; özv. Zsilinszky Mátyásné, Csanádapáca; Czene Mátyásné, Gáborte- lep; Fleisz István, Gyula; Oláh Zoltán, Békéscsaba; Bérei József, Gyomaendrőd; Suhajda Pál. Békéscsaba: Baji Ist- vánné. Békés. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.33: Családi tükör. 9.03: Mit — hol — mikor — hogyan? 9.18: Színes népi muzsika. 10.05: Gyermeknap. 12.30: Déli zeneparádé. 13.30: Tavaszi takarmánymérleg. 14.05: A hét embere. 14.25: Magyarán szólva. 14.40: Mindennapi irodalmunk. 15.10: Üj Zenei CTjság. 16.00: 168 óra. 17.30: Komoly zenei ,.lemezlovas”. 18.45: Nepdaletöadók hangalbuma. 19.30: Rádiószinház: Csongor és Tünde (drámai költemény) . 21.41: Bellini: A kalóz. 22.19: Európa hangversenytermeiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.11: Fuvóspolkák. 8.20: Ti7. perc külpolitika, (ism.) 8.35: Operettdalok. 9.00: Halló, gyerekek, itt vagyok! 10.00: Szombat délelőtt. • 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Rádiójáték Jack Londonról. 14.00: Irodalmi világjárás. 14.35: Kosárlabda tehetségkutató akció 1984. 15.30: Slágereim története. 16.35: Popzene sztereóban. 17.30: Mozaik. 18.35: Oj dzsesszfeivételeinkböl. 18.50: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről és közvetítés az országos vívóbajnokságról és bajnoki vízilabda-mérkőzésekről. 19.50: Újdonságainkból. 20.20: Tudósítás az országos vívóbajnokságról és bajnoki vízilabda-mérkőzésről. 20.35: Szivárvány — a verésről. 22.00: Operettrészletek. 22.30: Jó éjszakát, jó éjszakát, mindenkinek! III. MŰSOR 7.00: A Magyar Rádió román nyelvű műsora. 7.30: Szlovák nyelvű műsor. 8.17: Magyarország orgonái. 9.22: Kortárs magyar kórusművek. 9.40: Krystian Zimmermann zongorázik. 10.25: Slágerlista. 11.05: Hangfelvételek felsőfokon. 13.07: Lemezbörze helyett. 14.00: Kívánságműsor szombaton. 16.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 17.00: Operarészletek. 17.30: Tip-top parádé. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.10: Népzene sztereóban. 18.40: A magyar széppróza századai. 318. 18.55: Aprily Lajos versei. 19.04: Ismerjük meg! 20.00: Prágai tavasz. Közben: 20.45: Külföldi tudósoké a szó. 21.00: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.45: Régi magyar táncok. 22.10: Kapcsoljuk a székesfehérvári Vörösmarty Színházat. 22.33: A . zöld köves gyűrű (regény) n/i. SZOLNOKI STÚDIÓ 7.00: Román nemzetiségi műsor. Szerkesztő: Stefan Fratean. 7.30: Szombattól szombatig. Zenés hétvégi információs magazin. Szerkesztő: Ben- kő Imre. (A tartalomból: 8.00: Szerkesztik a hallgatók — Előadók ábécében. 8.40: Múzeumi kalauz.) 9.30—10.00: Román nemzetiségi műsor, (ism.) TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű műsora, (ism.) 8.25: Aki mer. az nyer X. (ism.) 9.00: Tízen Túliak Társasága, (ism.) 9.50: Iskola (szovjet film). III/2. 10.55: Televíziós reklámfilm versenye. 11.10: Egy szélhámos karrierje (lengyel filmsorozat) VI1/3. (ism.) 12-05: Keresztkérdés, (ism.) 13.35: Ajánlóműsor gyerekeknek. 14.05: Ember az Antlantiszról (amerikai kalandos sei-fi) VIII/l. 15.50: Sorstársak. 16.15: Műsoron a számítógép (angol ismeretterjesztő film) X/B. 16.40: Főzőcske a pécsi Elefán- tos házból. 17.10: Turizmus '84. 17.45: Kínai tájak és emberek '83. 18.25: Parabola. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Alfred Hitchcock-sorozat: Rebecca (amerikai film). 22.10: Izzó planéták. 23.10: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 17.00: A modern művészet kalandja. XII1/8. Az amerikai absztrakció, (ism.) 18.05: Kék fény. (ism.) 19.15: Oroszul beszélünk. 19.35: Német nyelv. 20.00: Henrik Ibsen: Hedda Gabler (színmű két részben), (ism.) Közben: 21.05: Tv-híradó 2. BUKAREST 15.35: Hét végén. 16.30: Szudán a Nílus országa. 16.45: A hét politikai eseményei. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Gyermekekről. 19.40: Tv-enciklopédia. 20.10: Lángoló ‘augusztus. Folytatásos film. 21.00: Vidám dalok. 22.00: Tv-híradó. 22.15: A tavasz dalai. BELGRAD, I. MŰSOR 8.50: Tv-naptár. — 9.00: Válogatás az Iskolatelevízió műsorából. 10.00: Népszerű-tudományos film. 10.30: Hírek. 17.30: Hét tv-nap. 18.00: Hírek. 18.05: Tv-naptár. 18.15: Kis koncert. 18.30: Ez az — dokumentum- adás. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Az eltűnő hölgy — (játékfilm) . 21.45: Tv-napló. 22.00: A színpad fényei. II. MŰSOR 15.30: Az üvegfa (játékfilm). 17.00: Kis nyelvészek ligája — adás gyermekeknek. 18.00: A SKOJ hét titkára (drámasorozat). 18.55: Zenés adás. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Könnyűzenei adás. 20.30: Tárca. 21.15: Hírek. 21.20: Sportszombat. 21.45: Filmsorozat. 22.45: Színházi szalon. SZÍNHÁZ 1984. május 26-án. szombaton 19.00 órakor Békéscsabán BASTYASÉTANY 77 Petőfi Sándor-bérlet 1984. május 29-én. kedden 19.00 órakor Gyulán VOLT MAR ÖNNEK SZEXENSCHUSZA?! MOZI Békési Bástya: 4-kor: A holdlakók titka. 6 és 8-kor: Amit tudni akarsz a szexről. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 6-kor: Kelly hősei I—II.. du. 4-kor: A kenguru. Békéscsabai Terv: István, a király. Gyulai Erkel: Zsaru vagy csirkefogó. Gyulai Petőfi: 101 kiskutya. Orosházi Béke: Sok pénznéL jobb a több. Orosházi Partizán: féL 4-kor: Rejtelmes sziget, fél 6 és fél 8- kor: Bizonyítási eljárás. Szarvasi Táncsics: 6-kor: Zsákutca, 8- kor: A lator. flz ékszerteknős