Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-22 / 118. szám

o 1984. május 22., kedd Huszonöt éves a gádorost takarékszövetkezet A közelmúltban volt ne­gyedszázada annak, hogy Gádoroson százketten elha­tározták: megalakítják a ta­karékszövetkezetet. Az első néhány év nem sok sikerrel kecsegtetett, egészen 1966-ig a gádorosi takarékszövetke­zet tevékenysége veszteséges volt. De rá egy évre, azaz 1967-től évről évre nagyobb nyereséget tudtak kimutatni. A hetvenes évek elején új üzletházat építettek. Hetvenkettőben például a be­tétállományuk meghaladta a 9 millió forintot, kölcsöneik összege a 3,3 millió forintot, és ekkor már csaknem 1700 tagot tartottak nyilván. Ké­sőbb bővítették működési te­rületüket, Gerendás, Csorvás és Telekgerendás községekre. Sebest Sándornéval, a ta­karékszövetkezet elnökével egy ízlésesen berendezett, sok virággal díszített irodában beszélgetünk. Elmondja, hogy a megyében tevékenykedő takarékszövetkezetek közül a gádorosi a legkisebbek cso­portjába tartozik. Ennek el­lenére gazdálkodásuk ki­egyensúlyozott, nyereséges. Működési területükön mint­egy 15 ezren élnek. Gerendá­son és Telekgerendáson ki- rendeltségük van. Szeretnék, hogy év végére a betétállo­mányuk elérje a 70 millió fo­rintot, a tagok száma pedig az eddigieknél is dinamiku­sabban nőjön. — Milyen feladatokat vál­lal magára a szövetkezet? — Ez idő tájt körülbelül 25 szolgáltatást végzünk. Pél­dául a szövetkezetnél az OTP-vel azonos módon lehet betéteket nyitni, önállóan rendezzük a gépkocsiigény­léseket, gépkocsi-fedezeti számlát vezetünk. Különféle élet- és vagyonbiztosításokat kötünk, és beszedjük a biz­tosítási díjakat. Értékesítjük a lottó-, totószelvényeket, borítékos sorsjegyeket és ter­mészetesen a nyereményeket is beváltjuk, (örülnénk ne­ki, ha hetente kifizethet­nénk egy , lottóötöst, vagy egy 13 plusz egyest a totón.) A különböző termelőegysé­gekkel szerződéseket kötöt­Május 20-án, vasárnap dél­után 2 órai kezdettel Békés­csabán a KlOSZ-székház nagytermében frizura- és sminkbemutatót rendezett a KIOSZ Békés megyei szer­vezete és a Fodrász-Koz­metikus Fórum. Évente tartanak hasonló rendezvényt a szakmai kö­zönség s a kívülállók örö­mére, hiszen jó alkalom ez, megismerni a legújabb haj­La — Sláger a Kleopátra-frizura tünk. A termelőszövetkezet - tel megállapodtunk abban, hogy az általa felvásárolt ál­latok és mezőgazdasági ter­mények árát kifizetjük tag­jainknak, tehát saját pénz­eszközeinkkel megelőlegez­zük a pénz folyósítását. Gá­doroson és Telekgerendáson vállaltuk a tejtermékek ér­tekének kifizetését. A fen­tieken kívül természetesen még jó néhány szolgáltatás­sal igyekszünk a lakosság igényéit kielégíteni. Skála­ajándékutalványokat értéke­sítünk. takarékcsekket veze­tünk, tartjuk az autóklubbal a kapcsolatot, vagy bevált­juk az IKA-utalvánvokat is. (Ha valaki külföldről pénzt kap, az MNB-utalványa alapján kifizetjük forintban az összeget.) o A takarekszovetkezetnek mindössze 12 alkalmazottja van. Heten a gádorosi köz­pontban, hárman Gerendá­son, ketten pedig Telekge­rendáson dolgoznak. Két év­vel ezelőtt elhatározták, hogy Gerendáson új székházat építenek. Erre nemcsak azért van szükség, hogy az ügy­feleket a dolgozók az eddi­gieknél szebb, korszerűbb körülmények között fogad­hassák, hanem azért is, hogy megfeleljenek a mind na­gyobb követelményeknek. Bár a tizenkét dolgozó 3 kü­lönböző helyen végzi napi munkáját, mégis egy szocia­lista brigádhoz tartoznak. Nyolc évvel ezelőtt alapítot­ták a Lenin Szocialista Bri­gádot. A brigád munkáját fémjelzi, hogy tavaly elnyer­ték a Kiváló Szövetkezeti Brigád címet, ez évben pe­dig az Aranykoszorús Brigád érmet. A brigádmozgalom keretein belül érdekes mun- kaverseny-akciót honosítot­tak meg. Az ifjúság takaré­kosságra való nevelése ér­dekében elhatározták, hogy az ifjúsági takarékbetétek számát évről évre növelik. Ezért évente júliusban és októberben külön versenyt hirdettek, aminek az a cél­ja, hogy a dolgozók minél több ifjúsági takarékbetét­szerződést kössenek. Napja­vágási technikákat, a legmo­dernebb frizurákat s a tava­szi, nyári sminkirányzatot egyaránt. Mindezek mellett lehetőség nyílt a legújabb fodrászanyagok, kozmetiku­mok megvásárlására is. A háromórás rendezvényen három kozmetikus és kilenc fodrász — a megye kisipa­rosai, a Fodrász-Kozmetikus Fórum tagjai — adtak ízelí­tőt szakmájuk szépségéből. inkban 627 fiatalnak van if­júsági takarékbetétje. Aki megnyeri a versenyt, az — a megnyitott betétek számá­tól függően — 5—800 forint jutalmat kap. De munkáju­kat egyéb formában is meg­becsülik. A fizetések elfo­gadhatóak. öten elnyerték a Kiváló Dolgozó címet, ketten pedig az OTP kitüntetését. A márciusi küldöttgyűlés úgy határozott, hogy a taka­rékszövetkezet működési te­rületét kibővítik. Orosházán is kirendeltséget nyitnak. Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra. Napjainkban még csak az előkészületeknél tartanak. A város vezetői támogatják szándékaikat. A közeljövő­ben a munkahelyi vezetőket keresik fel. Az elhatározáson kívül az új fiók megnyitásá­hoz másra is szükség van. Az egyik PM-rendelet felté­telhez köti a fiókok, kiren­deltségek megnyitását. A la­kosság 3 százalékának tag­nak kell lennie. Orosházán ez körülbelül 1100 embert jelent. A tagoknak 300 forin­tos részjegyet kell befizetni­ük. — Mikor szeretnék meg­nyitni az orosházi kirendelt­séget ? — Ha minden úgy megy, ahogyan szeretnénk, akkor december 31-ig befejezzük az előkészületeket, megszervez­zük a tagságot _ a szóróla­pok néhány nappal ezelőtt készültek el — és felter­jesztjük a Pénzügyminiszté­riumhoz a terveinket. Az első ügyfeleket talán már 1985 áprilisában fogadhatjuk. Az orosházi fiók megnyi­tása r\gmcsak a takarékszö­vetkezetnek lenne előnyös. Elsősorban az orosháziak járnának jói. A szövetkezet olyan szolgáltatásokkal is foglalkozik, amilyenekkel az OTP nem. Az sem elhanya­golható, hogy választhatná­nak az OTP és a takarék- szövetkezet között, hogy me­lyik intézményt keresik meg pénzügyi kérdésekben. Lovász Sándor Mintegy 25 frizura készült el ez idő alatt, boszorkányos ügyességgel. Külön érdekessége volt a délutánnak, hogy a résztve­vők egy hátsmink elkészíté­sét is megcsodálhatták, Sze- verényi Mihály jóvoltából. A rendezvény, melyet im­már harmadik alkalommal rendeztek meg az idén, fi­náléval — a modellek felvo­nulásával — ért véget. Új névvel — régi lendülettel UNIOR — mostantól a neve az Orosházi Ipari Szö­vetkezetnek, az univerzális szolgáltatónak. Régi nevüket az „Univerzálist” ugyanis gyakran összekeverték más „univerzálisokkal”, és ez né­ha bonyadalmat okozott. „UNIOR”-ból (az Uni a légi nevet, az or az Orosházai jel­zi) viszont legjobb tudomá­suk szerint nincs több A név tehát — praktikus szempontok alapján — meg­változott, a lendület azon­ban, mellyel a szövetkezet előrehaladt, a régi. És e len­dület nem mindennapi, íme néhány adat érzékeltetesre az 1980*as év árbevétele 28 millió forint volt, az 1983-asé 67 millió 945 ezer forint, vagyis több mint a duplája. A fejlődés egyenletes és di­namikus, aminek elismerése, hogy 1982-es évi teljesítmé­nyükért elnyerték az OKISZ vándorzászlaját. 1983-ban pe­dig még „rátettek" erre a teljesítményre, nyereségük például mintegy 27 száza­lékkal növekedett. Munkájuk azért is figyelemre méltó, mert többféle szolgáltatást nyújtó szövetkezetről van Balaton csak egy van — mondják a külföldi turisták, amikor egy-két heti pihenés után elutaznak, megfogádva- megígérve, hogy újra eljön­nek — ha nem jövőre, hát néhány év múlva — a ma­gyar tenger partjára. Balaton csak egy van — sóhajtanak az idegenforgal­mi szakemberek, amikor kö­zeleg a főidény. Mint éppen most, azon a kétnapos bejá­ráson, illetve vándor-érte­kezleten, amelyet az Orszá­gos Idegenforgalmi Hivatal, az Országos Vízügyi Igazga­tóság, a Balatoni Intéző Bi­zottság, valamint a Balaton­part három megyéjének ta­nácsi vezetői tartanak. Természetes, hogy más a hangsúly, noha a fenti mon­dat szó szerint ugyanúgy hangzik el a külföldi turis­ták, mint a hazai szakembe­rek szájából. S éppen azért, mert a Balaton egyedülálló­an nagy értéke a magyar idegenforgalomnak. Beleért­ve természetesen a belföldi turizmust is, amely — a meg­változott gazdasági viszo­nyok, a családi háztartások fokozódó nehézségei miatt — az idén elsősorban szociál- turizmus formájában lesz jelen a Balaton-parton. Köz­ismertebb kifejezéssel: főleg a szakszervezeti és vállalati üdülők beutaltjai képviselik a hazai turizmust, hozzájuk számítva a Balaton-parti magánüdülők tulajdonosait. A további házáig vendégek — akik többnyire hétvégeken szoktak lerándulni a tópart­ra — előreláthatólag keve­sen lesznek az idén. FEJLESZTÉS ÉS TAKARÉKOSSÁG Csakhogy a pénztárca tar­talma nemcsak a turistákat, hanem a gazdákat is takaré­kosságra serkenti. A takaré­kosságnak viszont — mint a gazdasági élet számos más területén is tapasztaljuk — sok a buktatója. A Balaton- parton pedig különösen meg kell fontolni, hogy hogyan és mivel takarékoskodunk. Többek között éppen ezt a célt szolgálja az említett helyszíni szemle. Nem most tervezik, ezúttal csak szem­revételezik, hogyan érvénye­sülnek egyszerre a fejlesztés és a takarékosság követel­ményei. Alapvetően minősé­gi fejlesztésekre kerül sor az szó. A szolgáltatás pedig köztudottan „nehéz szakma” és nem éppen „bombaüzlet”. Legnagyobb árbevételt pro­dukáló üzemük az épületgé­pészeti, amely a múlt esz­tendővel kompletté vált. Itt döntően a földgáz lakásokba történő bevezetését végzik, mégpedig a tervek elkészíté­sétől a gázkészülékek üzem- behelyezeséig mindent. Központi szervizünkben háztartási gépeket, motorke­rékpárokat, hűtőgépeket ja­vítanak. Foglalkoznak a tűz­oltókészülékek karbantartá­sával, ellenőrzésével, van nyomdájuk, autószervizük és lakáskarbantartó részlegük Szolgáltató tevékenységü­ket igyekeznek minél ma­gasabb színvonalra emelni. A vállalási idő csökkentésével valamint a tevékenységi kör bővítésével szeretnének egy­re inkább a lakosság segítsé­gére lenni. És, hogy ez nem­csak a terveikben, de a va­lóságban is így van, tények zonyítják. A kulturáltabb ki­szolgálást, ügyfélfogadást te­szi lehetővé most folyó beru­házásuk. idén, s ebben jelentős helyet foglalnak el a vízvédelmi be­ruházások. A Balatoni Inté­ző Bizottság 1984-ben 110 millió forintos támogatást kap a központi költségvetés­ből. Ennek a tisztes összeg­nek döntő többségét a víz­minőség-védelmi, a köztisz­tasági és a higiéniai helyzet javítását célzó beruházások­ra és bővítésekre fordítja. Ehhez képest szinte csekély­nek látszik az a 16 millió fo­rint, amely az Idegenforgal­mi Alapból jut köztisztasági fejlesztésekre, szúnyogirtás­ra, valamint WC-k és autó­parkolók létesítésére. (A két utóbbi összevontan szerepel a balatoni költségvetésben, nem utolsósorban azért, mert az autóparkolók, is — legalábbis közvetve — a part tisztaságának védelmét szol­gálják. Kevesebb lesz — re­mélhetőleg — a tó partján tartott és időnként annak vi­zében mosott gépkocsi.) Ám a minőségi fejlesztés nem csupán ennyit jelent, hi­szen egyik fő célja az, hogy mindent megtaláljanak a Ba­latonnál az ide érkező kül­földiek, amire csak szüksé­gük lehet. Az utóbbi évek­ben — annak ellenére, hogy a Balaton vízminőségének romlásáról szóló hírek sok országban terjedtek el, nem­egyszer eltúlozva annak mé­reteit — az igényes, azaz vastagabb pénztárcájú ven­dégek száma örvendetesen szaporodott. A fejlesztések­ben nagy súlyt helyeznek ar­ra, hogy ezek az igényes ven­dégek valóban megtalálják azokat a szórakozási (a mi oldalunkról nézve: pénzköl­tési) lehetőségeket, amelye­ket keresnek. JOBB ÉLELMISZER-ELLÁTÁS A balatoni'idegenforgalom­ban érdekelt központi, terü­leti és helyi igazgatási szer­vek és vállalatok — mint ezt dr. Czeglédi Józsefnek, az Országos Idegenforgalmi Hi­vatal helyettes vezetőjének az említett helyszíni szemlén elhangzó referátuma hangsú­lyozza — kellő időben meg­tették a szükséges intézke­déseket az idényre való fel­készüléshez. Ebben — példá­ul — olyanok is szerepelnek, mint az élelmiszer-ellátás ja­Tavaly kezdték az építke­zést és hamarosan, figyelem­re méltóan rövid idő alatt, el is készül a 11 és fél millió forint értékű új üzemrész, melyben helyet kapnak a gebines műhelyek, szociális helyiségek, ügyfélfogadó sza­lon és egy szaküzlet. Ez utóbbit a Ramovillal közösen alakítja ki a szövetkezet, energetikai cikkeket árulnak majd benne, előre láthatóan már a második félévtől Megteremtették tehát a jö­vő évi árbevétel-növekedés alapját, vagyis valószínűleg az idén se törik meg dinami­kájuk. Három esztendeje. 1981-ben, amikor megújho- dott a szövetkezet vezetése, azt írtuk lapunkban: megin­dult a munka az üzleti jó­hírnév megteremtéséért, hogy sikeres lesz-e, majd el­válik. Most nyugodtan kije­lenthetjük: jó úton járnak, eredményeik igazolják aktív üzletpolitikájukat. És ezt tá­masztja alá az is, hogy a há­rom évvel ezelőtti 180 dolgo­zóval szemben, ma már a háromszázat is meghaladja a szövetkezet létszáma. —szí— vitása. Magyarán: hogy le­gyen hús, felvágott, tej, sör, üdítő ital stb. Mindig és min­denütt a Balaton-parton, az egész idényben. Ugyancsak az ellátás javítását szolgálja, hogy 17 konténer-pavilont állítanak fel különböző cik­kek árusítására. Májusnak jócskán a köze­pén járunk, s igencsak ter­mészetes, hogy a főidény si­kere érdekében hozott intéz­kedéseknek már az első ered­ményei látszanak. Ezekről most a megyei tanácsok kép­viselői számolnak be, hírt adva egyben arról is, hogy nemcsak megindult, hanem folytatódik is a nemes ver­sengés a három Balaton-par­ti megye között annak érde­kében, hogy hol érzik majd magukat jobban a minden égtáj felől érkező külföldi vendégek. ÉJJEL-NAPPALI SZOLGÁLAT Vannak természetesen to­vábbi teendők is. Ilyen pél­dául a tájékoztatás. A bala­toni szálláshelyek kihasz­náltságáról — vagyis arról, hogy hol és milyen szoba kapható az adott időben — rendszeresen jelenteti meg közleményeit a Tourinform a magyar és idegennyelvű új­ságokban. Ugyancsak lesz híradás rádióban és televí­zióban — ami az információ nem napra, hanem órára kész frisseségét hivatott szolgálni. Szükséges, hogy időnként — vagy ha kell, egész nyár­ra — nyissanak a legforgal­masabb helyeken kisegítő tá­borhelyeket, s hogy ezek te­rületét jó előre készítsék fel, lássák el mindenféle felsze­reléssel. A kempingek portá­in legyen éjjel-nappali szol­gálat, amely nemcsak az odaérkező vendégeket fogad­ja, de a környék fizetőven­dég-szobai helyzetéről is tud­jon információkkal szolgálni. S hogy még mi minden szükséges az ídegenforgálmi idény sikeréhez — azzal könyveket lehet megtölteni. De talán nem is ezek leírá­sa a legfontosabb. Hanem az, hogy a gyakorlatban, az oly­kor emberpróbálóan hatal­mas forgalomban mindenki állja meg a helyét. Ehhez ad a héten előzetes felkészítést a Balaton partjait bejáró vándor-értekezlet. Várkonyi Endre Fotó: Abrahám Béla Fodrász-bemutató Békéscsabán Idegenforgalmi főidény előtt II Balaton már fogadóképes

Next

/
Oldalképek
Tartalom