Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
1984, május 19-, szombat o r Bertalan Agnes: Nagyanyám Magamnak szoktam feltenni a kérdést, vajon igazi nagymama vagyok-é? Már- hogy . . . csak az unokákban, unokáknak élek? Mint például az én nagymamám. Nem, nem a szeretettel van baj, dehogy. Csak úgy érzem, még mindig van külön énéletem, mert vannak terveim, tennivalóim. Egyszer már valahol beszéltem róla, hogy az immár nagy unokám. Balázs, amikor kisfiú volt, nem értette, hogy a nagyanyja vagyok. Anyja voltam. Hogyan is hitte volna, amikor velük együtt harsogva játszottam, s a téesz óriási szalmakazla mellett még ezelőtt öt évvel megmutattam, hogyan tanultam meg valamikor a fejen- áliást. A ruhám olyan színben, formában, mint a lányaimé. Ezek a dolgok egy közeli város nyugdíjasklubjának egyik találkozóján jutnak eszembe, öregedő, öreg asz- szonyok jöttünk össze egy kis beszélgetésre. Az asszonyok mindahányan. ha ősz hajjal is. de ápolt frizurával, csinos, sxJnes ruhákban, rendben tartott fogakkal vannak. élnek Érdeklődnek a világ dolgai iránt. Megnyugodtam: ők sem élik. a regj felfogás szerinti nagymama- életet Máskor is, de most nagyon eszembe jut az én nagymamám. Régen meghalt mar Fiatalon maradt özvegyen, négy gyereket nevelt fel s aztán ? Csak a dolognak, s nekünk, unokáknak élt. Nagyon szerettem, és mégis... nem csendül a szívembe a nevetése, mert nem hallottam hangosan nevetni A hangját is elmosta az idő. Csak a kezének mozdulata maradt bennem, a keze érintése, ahogyan kézen fogott, s mentünk valahova. Szorítottam a kezét, ha kutya vallatta belül a kerítést. A faóriások sem bántottak. A gúnárok hiába sziszegtek rám a télvégi árokpartról, mert fogta a kezemet. Amikor kicsi voltam, a hátán vitt, ölben nem bírt, mert fiatal korában egyszer, nyomtatáskor, hasba rúgta a ló. De a hátán kapaszkodva, ölelve a nyakát, magas volt a világ, s minden lépésnél ringatott, lebegett a létezés. A sóskútra is sokszor elvitt. A vályoggödörnél volt ez a kávátlan kút. aminek vizét gyógyfürdőnek használták Szótlanok voltak ezek a menések. csak a hosszú, fekete szoknyája kavargott A nádas susogott, vadrucák rebbentek, s a tóvá nőtt gödör békalencséi ragyogtak, mint mindahány aranypikkely. Húzott, vont ez az ismeretlen világ. . mentem volna, de nagyanyám rám szólt: ,.Ne menjél közel, beleránt a bika”. A gazdasági válság idején apámnak nem volt munkája Szikfűt, meg más gyógynövényt szedni járt. Mi is besegítettünk nagyanyámmal. Mentiünk: nagyanyáin, az öcsém és én, a retbe. szedtük az útilaput, az egérfark- kórót . így ismertem meg a határba menés gyönyörűségét. Ma is érzem a fűzfák, rekettyebokrok alján nőtt „orsósarok” csak izekből álló, hideg keménységét, A beszéde ilyenkor is csak any- nyi volt: magyarázta a növényeket Ha ráért, mesélt, s amikor már nagyobbacska voltam, elmesélte, hogyan kérte meg nagyapám a kezét. Árva volt, öt neveletlen testvérével Mentek haza a bálból, s teher berilnerkendö- je volt . Nem tudtam elképzelni azt a fehér kendőt a vállán Mert az a sok. fekete ruha! A fekete kendők, mindig kendők, télen-nyáron. Egyetlen ruhájára emlékszem, amin fekete alapon ugyan, de piros rózsák voltak. Ez még az „énelőttemi" időből való volt. A játékainkat is csak nézte, nem vett részt benne. Kicsi koromban még eljátszotta a Csipi-csókát, meg a Mi van a zsákban ?-t. Amikor is a hátára vett, aztán megcsiklandoztatott azzal, aki a „házban” volt, míg hajtogatta: „Sót vegyenek!” Nagyon nevettem, de nem emlékszem, hogy egyszer is velem nevetett volna Soha nem beszélt arról, mik voltak az álmai, vágyai?Kis, apró szavakkal köszönte meg, ha fésültem az ujjnyi vékonyra kopott fonatát, s amikor a fogatlanságtól csupa ránc arcát vagy a munkától eres kezeit megcsókoltam, megsimogatott. Nem emlékszem. hogy' egyszer is szólt volna. Pedig minden idegszálával, szeretetével csak értünk élt. Amikor haldokolt. önkívületi állapotában aprómagvakat szórt. Morzsolgatta az ujjaival a nemlétezö szemeket. amiket igazából egy életen át homokkal elegyített, hogy ne csomóstól keljenek, ki. A dunyháján peregtek a szemek . . teltek a sorok. Pontosan úgy, mint ahogyan lepergett az élete munka, odaadás, de sohasem önmagáért, mindig a holnapért, mindig csak a gyerekekért Lapozgató „Akkor a harsak szerettek...” „Akkor a harsas épp szerettek . . . " a címe Dénes Zsófia könyvének. amely nemreg jelent meg a könyvesboltokban, s úgy hiszem, nagy sikere lesz. talán mar nem is lehet találni belőle, mert igazán jó könyv, mert olvasni érdemes könyv „l.e- gendaoszlató emlékezések es dokumentumok Ady Endre váradi életéről" alcím jelzi a kötet műfaját is. s aki kézbe veszi. olyan olvasmánnyal találkozik. amit nehéz letenni. Emlékezések, emlékezések szembesítése a legendássá lett költőről es a századforduló Nagyváradjának különös, vonzó es taszító. forgatagos és forradalmat csiholó világáról, avagy a mozdulatlanság példázatáról, a megmakacsolódott kispolgári szemléletű, külsőségekben megnyilatkozó városról. A könyv lázba tudja hozni az embert, persze, ha jó a könyv. S Dénes Zsófia könyvét azért is vette izgalommal kézbe az olvasó, mert ez a kiadás javított, átdolgozott változata a korábbi könyvének. s aki már olvasta azt, összehasonlíthatja: felidézhet, szembesíthet más műveket is a témában, amely ennek a különös dokumentum- és emlékezés- regénynek is alapja, amelyet a 99 éves Dénes Zsófia szerkesztett újjá A könyvnek van egy másik izgalmas oldala is: „Fehér Dezsőnéve! — Ady egykori lapszerkesztőjének özvegyével — 1940 karácsonyán ismerkedtem meg. Akkor utaztam először Nagyváradra férjemmel. Nagy Andorral, aki bihari volt, és az újságírást a Nagyváradi Napló szerkesztőségében. Ady egykori íróasztalánál kezdtej meg. még a század első évtizedében Fehérné karácsonyi látogatásom alkalmával azt mondta, azért örült meg jöt- tömnek (mert) ő is szeretné megírni emlékeit, sok mondanivalója van . legelsősorban is Lédáról, aki iskoláslány kora óta barátnője volt — de egyedül nem mer írásba fogni Később egyenesen megkért: vállaljam el, írjam meg én az ö emlékeit." Ennek a könyvnek ez az egyik indító motívuma. De a megírásra szóló egyesség úgy szólt, hogy elkészül a mű akkor, ha Dénes Zsófia saját kutatásaival kiegészítheti, mások emlékeit is val- latóra foghatja. 1942 nyarától őszig folyt aztán az anyaggyűjtés . . . Aztán a háború vihara, a kézirat egyetlen példányának mondhatni véletlen megmenekülése. . s Fehér Dezsőné leánya és unokája halála valamelyik németországi koncentrációs táborban, és a könyv első megjelenése 1957-ben, akkor eppen. amikor Ady-évfor- dulóra készülődtek a szülőföldön, amikor Tabérv Géza, a jeles író azon munkálkodott, hogy megnyílhasson a váradi Ady Múzeum, amikor Papp Aurél jóvoltából többek között firmind- szenten a szülőház es a kúria megmentését végzik, es lesz majd belőle emlékház. Hát ennyi mindent idéz fel az emberben ez a könyv. És mást ? Persze az események forgatagát Ady Varadra érkezésétől e könyv megjelenéséig. S ez több mint nyolcvan év történelem. S csak e történelem forgatagában lehet értékelni mindent Emberi életeket, emberi magatartásokat, emberi értékeket. A könyvben az apró meg- történések is ott vannak, mint Ady és Rienzí Mária kapcsolata, a „mérgezett csók” Mihályi Rozáliája, s aztán Léda: „Abban az esztendőben, 1903-ban, amikor Adél megérkezik Váradra, még én is elcsodálkoztam, hogy milyen szép” — vallja Brüll Berta. Aztán Révész Béla 1942-ben megjelent Ady és Léda-könyvének megállapításait cáfolja Dénes Zsófia, majd Brüll Berta által idillien megrázott szerelem első idejének valóságos atmoszféráját razolta meg a levelekkel, amit Ady küldött Budapestre 1903. szeptemberétől. Ady váradi éveit ígéri, de sokkal több ez a könyv Ady- ról és Lédáról szól, de olvasunk Léda haláláról, s aztán Ady Lajos betegsége. Ady Lőrinc halála, az Octa- vian Goga által elfogadott külön törvény, amely 1922- ben megmenti az Ady-birto- kot a kisajátítástól és a családok történése mellett megint a forgatagos történelem. Tanulságát a könyvnek abban is látom, ahogyan Dénes Zsófia egymással szem beállítja a két világszemléletet. mármint a Fehér Dezsőné kispolgári világát a másikkal, a teljesebbel, a lényegivel. Tanulsága a költészet tanulsága, hogy mikén' lehet elpusztítani az albatroszt, ha földre kényszerítik Ez pedig ma is intő üzenet üzenet ebben a tavaszban Amikor megszépülnek az utcák, a házak, a város. A pa- tyolatos lélek boldogságos örömével olvasom ezt a könyvet, a könyvet a Pece- parti Párizsról, könyvet a lélek nagy-nagy csatározásáról, mindenről. Itt bent kávé illata leng, a fák zöldellnek odakint. Úgy érzem, e könyv által sokan lettünk a szobában. Vitázunk legendáról. mítoszról, valóságról, egymásról, múltunkról és jelenünkről, szülőföldünkről. Micsoda mozgalmasság ezen a patyolatos, tavaszi vasárnapion! Zsibong a ház. Köszönöm ezt a zsibongást! Fülöp Béla Balogh Zsigmondi Békési széktámla Balogh Zsigmondi Kúnsági széktámla Mester Attila: Párhuzamos Felpillantott rám a halál — mozdultam talán, mintha mennék? Aztán csak néztünk, arra h»l mint egymást metsző nyárfasor ölelkezik a lét s a nem let Balogh Zsigmond: Borozó-sorozat