Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-11 / 85. szám

ízHiiuktira­1984. április 11., szerda Angliába készül a békéscsabai ifjúsági fúvószenekar A Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőházban április 9- én, hétfőn este 7 órai kez­dettel szép számú közönség gyűlt össze a békéscsabai if­júsági fúvószenekar hang­versenyén. A zenekar műso­rán többek között Fitzgerald Angol szvitje, Kodály „Föl­szállott a páva”, Farkas „Üveges tánc” és Dvorak „Magyar induló” című műve szerepelt, valamint részlet hangzott el Mascagni „Pa­rasztbecsület”, illetve Bartók „Gyermekeknek” című mű­véből. Vezényelt Máté Má­tyás és Kiss Zsuzsanna. Ezekkel és még sok egyéb zeneművel készültek a zene­kar tagjai angliai turnéjuk­ra. Április 16-án indulnak Harroget-be, ahol nemzetkö­zi ifjúsági fesztiválon vesz­nek majd részt. Előreláthatóan ott-tartóz- kodásuk alatt négy koncer­ten képviselik majd hazán­kat, ezenkívül kirándulásra, pihenésre is marad majd idejük. Két napot töltenek Londonban, megismerked­nek a főváros nevezetessé­geivel. Ellátogatnak még töb­bek között az Északi-tenger­hez, az Északi-mocsarakhoz, s élményekben gazdagon tér­nek majd haza április 28-án. Hétfő esti hangversenyén a csaknem negyven ifjú ze­nész bizonyította: nem hiá­ba hívták meg őket e feszti­válra, hiszen bizonyára si­kerrel képviselik majd ha­zánk színeit. A vendéglátó angol /zene­kart a tervek szerint az idén nyáron Békéscsabán látják majd vendégül, akikkel kö­zös koncertet adnak a me­gyeszékhely zenekedvelő kö­zönségének. • N. Á. Fotó: Gál Edit Magyar—olasz vállalatközi tanácskozás Magyar—olasz vállalatkö­zi vegyes bizottsági ülés kez­dődött tegnap Budapesten, az Intercontinental Szálló­ban. A tanácskozáson a Ma­gyar Külkereskedelmi Bank és az olasz Montedison cég együttműködését vizsgálják meg. Az MKB és a Montedison konszern 1975-ben kötött gazdasági, ipari és műszaki tudományos együttműködési általános egyezményt. Az elmúlt években az együtt­működésben részt vevő több mint húsz magyar vállalat és a Montedison tagvállala­tok éves forgalma elérte a 30 millió dollárt. A vállalatközi vegyes bi­zottsági ülésen áz olasz üz­letemberek elmondották: tár­gyalásokat folytatnak part­nereikkel a magyar vegyipar fejlesztését célzó együttmű­ködésről. Jelentős eredményt mind ez ideig harmadik pia­ci együttműködésben még nem sikerült elérni, ezért is figyelemre méltó, hogy a Montedison egyik tagvállala­ta, a Montedil és több ma­gyar építőipari és tervező vállalatot képviselő építő­ipari tervező iroda tárgyalá­sokat kezdett, többek között szállodaépítésről harmadik országban. Az ülésen megállapították: kedvezőek a lehetőségek ah­hoz, hogy az együttműködés­be az eddiginél intenzíveb­ben kapcsolódjon be a ma­gyar szövetkezeti ipar. Tár­gyalnak már egyebek között olasz technológiák magyar- országi alkalmazásáról. Kedvezően halad a Farm-- italia Carlo Erba és a Chi- noin tudományos együttmű­ködése, melynek keretében közösen vesznek részt ma­gyar és olasz szakemberek egyes készítmények, így pél­dául egy véralvadásgátló szer kidolgozásában. A tudo­mányos együttműködés más területen is bővül, a Monti- polimeri és a Taurus Gumi­ipari Vállalat a múlt évben kötött műszaki és tudomá­nyos megállapodást. Gépkocsiátvételi sorszámok: 1984. Április io-én Skoda 120 (Győr) 11 214 Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 544 Skoda 1^0 GLS (Bp.) 669 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 49 Lada 1200 (Bp.) 28 777 Trabant Lim. (Bp.) 21 557 Lada 1200 (Debrecen) 17 163 Trabant Lim. (Debrecen) 14 564 Lada 1200 (Győr) i 9 672 Trabant Lim. (Győr) 19 113 Lada 1300 (Bp.) 10 841 Trabant Combi Sp. (Bp.) 7 954 Lada 1300 (Debrecen) 8 073 Trabant Combi Sp. (Győr) 3 612 Lada 1300 (Győr) 4 149 Wartburg Lim. (Bp.) 10 223 Lada 1500 (Bp.) 11 131 Wartburg Lim. (Győr) 6 428 Lada 1500 (Debrecen) 7 470 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 605 Lada 1500 (Győr) 3 429 Wartburg de Luxe (Győr) 8 839 Lada Combi (Bp.) 5 725 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 3 186 Lada Combi (Debrecen) 3 151 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Moszkvics (Bp.) 13 439 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Polski Fiat 126 (Bp.) 17 306 Skoda 105 (Bp.) 8 337 Polski Fiat i26 (Győr) 5 706 Skoda 105 (Debrecen) 6 371 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4 526 Skoda 105 (Győr) 6 522 Dácia (Bp.) 19 949 Skoda 120 (Bp.) 15 695 Dácia (Debrecen) 10 573 Skoda 120 (Debrecen) 9 788 Zastava 1100 GTL (Bp.) 4 950 Lengyel vendég a TIT-ben Harmincöt éves a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese Ma, szerdán délelőtt Bé­késcsabára érkezik prof. dr. Henryk Rótt, a wroclawi egyetem jogi karának tan­székvezetője. A TIT megyei szervezete székházában dr. Krupa András, a megyei szervezet titkára fogadja a vendéget, majd tájékoztatást ad a megyében folyó isme­retterjesztésről. Délután Bé­késre látogat a professzor, ahol a Hazafias Népfront vá­rosi bizottságánál fogadják a város vezetői. A városi mű­velődési központ kamarater­mében 14 órai kezdettel elő­adást tart a PRON, az újjá­alakult lengyel népfront te­vékenységéről. Ezt követően A költészet napjáról gaz­dag programmal emlékezik meg a békési városi könyv­tár. , Tegnap, április 10-én 18 órai kezdettel a Babilon so­ri fiókkönyvtárban Sass Er­vin költővel találkozott az irodalomkedvelő közönség. Az est házigazdája dr. An: dódy Tibor volt. Ma, április 11-én este 6 órakor a váro­si könyvtárba várják az ér­deklődőket. Az irodalmi est vendége Varsa Zoltán költő és Barbinek Péter színmű­vész lesz. megtekinti a békési képtár­ban a Nemzeti Galéria XIX. századi anyagából rendezett kiállítást. Ezután ellátogat a MEZŐGÉP 2. számú békési gyárába, ahol a gyár mun­kásaival, vezetőivel beszél­get. Csütörtökön Szeghalomban várják a lengyel vendéget. Délelőtt 10 órakor a városi tanácsnál fogadják, majd bemutatják megyénk fiatal városát. Megtekinti a vésztő- mágori emlékhelyet is. Dél­után 3 órakor az ifjúsági és úttörőházban tart előadást a lengyel népfrontról. A ven­dég az esti órákban utazik el megyénkből. Csaknem egy évtizedes ha­gyomány, hogy a városi út­törőelnökséggel karöltve szavalóversenyt hirdetnek óvodásoknak és általános is­kolás gyerekeknek a költé­szet napja alkalmából. Az idén április 16-án lesz a városban és a városkörnyéki községekben élő gyerekek nagy „erőpróbája”. Több ka­tegóriában, mintegy 100 óvo­dás, illetve iskolás, kis elő­adó mutatkozik be a verse­nyen. Az elmúlt három és fél évtizedben 22 országban 10 500 előadást tartott mint­egy hétmillió néző előtt a Magyar Néphadsereg Mű­vészegyüttese — hangzott el azon a tegnapi sajtótájékoz­tatón, amelyet a társulat fennállásának 35. évforduló­ja alkalmából rendeztek Bu­dapesten. Radovits Ferenc ezredes, az együttes igazga­tója elmondotta: az akkor 150 tagú társulat — az or­szág első hivatásos művész- együtteseként — 1949. április 29-én mutatkozott be a Vá­rosi (ma Erkel) Színházban. A programban a haladó ka­tonai hagyományok feleleve­nítése, az új hadsereg életé­nek tánccá formált megjele­nítése éppúgy helyet ka­pott, mint a színes néptánc­csokor, és a friss katonadal- összeállítás. A kórust — igen komoly és áldozatos művészpedagó­giai munkálkodással — az ország egyik legjobb ének­karává emelte Vásárhelyi Zoltán karnagy, s a tánco­sokat is méltán emlegették a legkiválóbbak között. A tár­sulat jeles társadalmi ün­nepélyeken éppoly gyakran lép színpadra, mint állam­fők, magas rangú delegációk vagy nemzetközi hadgyakor­latok pihenő .katonái előtt. Az együttes 1970-től — csaknem tíz éven át — min­den esztendőben magyaror­szági ősbemutatóként haza­fias-honvédelmi tárgyú kan-' tátákkal lépett a Zeneaka­démia közönsége és — a televíziós-rádiós egyenes adások jóvoltából — az or­szág nyilvánossága elé. Több nagy jelentőségű mű­vészeti eseményen vett részt az elmúlt évek során a tár­sulat: ‘táncosaik közremű­ködtek a Győri balett „ol­dalán” az „Izzó planéták” című tánckompozíció Buda­pest Sportcsarnok-beli sike­res előadásain, az emlékeze­tes „István, a király” című rockopera városligeti bemu­tatóján. A ma már 230 tagú társu­lat terveiről szólva az igaz­gató elmondotta, bár nem rendeznek külön jubileumi előadást, de újabb premierre készülnek: április végén mutatják be „Negyven év” című zenés irodalmi produk­ciójukat, ezzel kapcsolódva ahhoz az irodalmi olvasópá­lyázathoz, amelyet az MN politikai főcsoportfőnöksége hirdetett meg Negyven év negyven könyvéről. Költészet napi programok Békésen Zenei rendezvények Csehszlovákiában Jubiláló pávakör Immár egy évtizede, hogy megalakult a kondorosi Egyesült Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Rózsa pávaköre. A nem mindenna­pos jubileumot április 9-én, hétfőn este ünnepelték meg a pávakör tagjai a szövetke­zet központjában rendezett ünnepségen. A 35 tagú csoport munká­ját, eredményeit Ladnyik Mihály, a termelőszövetke­zet elnöke méltatta. Volt miről beszámolnia, hiszen a Rózsa pávakör immár két­A húsvéti kétnapos munkaszü­net miatt változik a vasúti me­netrend : április 20-án a hét utolsó munkanapjára, április 21- én szabadnapra, április 22-én munkaszünetes napra, áprili* 23-án a hét első munkanapját megelőző napra, április 24-én a hét első munkanapjára meghir­detett menetrend szerint közle­kednek a szerelvények- Az áthelyezett munkanap mi­att április 27-én munkanapra, április 28-án a hét utolsó mun­kanapjára, április 29-én mun­kaszünetes napra, április 30-án munkaszünetes napra, május szer minősült országos ki­válónak, . elnyerte a TOT-ní- vódíjat, s jó munkája elis­meréseként az elmúlt évben megkapta a Szocialista Kul­túráért kitüntető címet is. A jubileumi rendezvényen további jó munkára biztatta a résztvevőket — többek kö­zött — dr. Bencze Lászlóné néprajzkutató, aki már ko­rábban is segítette munká­jukat. Az évforduló alkalmából emléktárgyakkal, oklevelek­kel kedveskedtek a pávakör tagjainak. Az ünnepség ci- tera- és énekszóval ért vé­get. l-én a hét első munkanapját megelőző napra, május 2-án a hét első munkanapjára meghir­detett rend alapján járnak a vonatok. Április 19. és május 1. között: Mátészalkára négy, Szombat­helyre hat, Miskolcra nyolc, Nyíregyházára kilenc, Szegedre négy, Fonyódra egy, Nagykani­zsára kettő, Balatonfüredre pe­dig egy mentesítő vonat közle­kedik. A legtöbb mentesítő vonatot 20-án (nyolc vonat) és 23-án (hat vonat) indítja a MÄV. (MTI) A Csehszlovákiában az idén megrendezendő jelentő­sebb zenei eseményekről: a prágai tavaszról, a brnói nemzetközi zenei fesztiválról és a pozsonyi zenei ünnep­ségekről tájékoztatták teg­nap a sajtó képviselőit a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központban. A rendezvények szervezői elöljáróban elmondották, hogy mindhárom ünnepség- sorozat szorosan kapcsolódik az idén. harmadik alkalom­mal megtartott cseh zene éve programjaihoz. A prágai ta­vasz az egyik legrégebbi európai hivatalos fcenei fesz­tivál. Programjait minden évben május 12. és június 4. között tartják; a rendezvény- sorozat hagyományosan Sme­tana Hazám című szerzemé­nyének hangjaival kezdődik, és Beethoven IX. szimfóniá­jának felcsend üléséVel zá­rul. Az idei, harmindkilen- cedik fesztivál műsorán 62 hangverseny, 19 operaelő­adás szerepel. Több jelentős zenei eseményről is megem­lékeznek, egyebek között Smetana halálának 100. év­fordulójáról és megünneplik több zenekar megalakulásá­nak jubileumát is. A műso­rokat javarészben klasszikus cseh zeneművek alkotják, de felcsendülnek a kortárs ze­neszerzők alkotásai is. A ma­gyar zeneművészeket Ránki Dezső és Verebics Ibolya szopránénekes, főiskolai hallgató, a tavalyi Dvorák- verseny győztese képviseli. A XIX. brnói nemzetközi zenei fesztivál szeptember 27-től október 7-ig várja az érdeklődőket. Programjait cseh klasszikus zeneszerzők — Smetana, Dvorák, Janá- cek — művei fémjelzik. A cseh zene éve jegyében szep­tember 28. és október 12. kö­zött immár huszadik alka­lommal tartják meg a pozso­nyi zenei ünnepségeket. A rendezvénysorozat 15 napja alatt 16 ofszág művészei lép­nek pódiumra. A magyar művészek közül Perényi Miklós és Kincses Veronika lép közönség elé, és a Pécsi balettet is láthat­ják az érdeklődők. A pozso­nyi zenei ünnepek alkalmá­ból megrendezik az Interpó- dium versenyét is, amelyen a szocialista országok fiatal előadóművészei adhatnak számot felkészültségükről. Ennek az eseménynek Szé­kely István zongoraművész lesz a magyar résztvevője. Húsvéti változások a menetrendben Rézkori leletek kiállítása Gyomaendrödon Hétfő délután a Gyoma- endrődi 3. számú Általános Iskolában Jenei Bálint ta­nácselnök nyitotta meg a békéscsabai Munkácsy Mi­hály Múzeum Rézkori tele­pülés Endrőd határában cí­mű kiállítását. A szép számú érdeklődőnek Arkus Péter, a feltárás vezetője mutatta be a leleteket. Első látásra meglepő e rég múlt tárgyak funkcioná­lis és formagazdagsága, s az a kiforrott ízlésű díszítőkedv, amivel az ötezer évvel ez­előtt itt élt emberek szebbé tették használati eszközeiket. Hogy ezek a tárgyak fel­színre kerülhettek, abban nagy segítséget nyújtott a helyi Béke és Lenin Téesz. A két termelőszövetkezet anyagi ellenszolgáltatás nél­kül megcsinálta a terület megtisztítását és az ásatás utáni tereprendezést. -Van azonban a feltárásnak még egy érdekessége: a munkála­tokban részt vett a buda­pesti Róbert Károly körúti nevelőotthon néhány növen­déke. Ezek — a hivatalos -megfogalmazás szerint anti­szociális magatartású — 15 —18 éves fiúk — bizonyítva az értelmes munka nevelő hatását — az ásatáson re­mekül megálRák helyüket. (Akárcsak a Mezőberény melletti szkíta lelet feltárá­sán, ahol szintén dolgoztak.) Amennyiben idén sikerül folytatni a feltárást, a ne­velőotthon növendékei két csoportban 10—10 napig dol­goznának az ásatáson, s a KISZ KB és a Békés megyei Tanács fedezné a régészeti építőtábor költségeit. A két gyomaendrődi termelőszö­vetkezet 120 ezer forint ér­tékű munkát vállalt ingyen. U. T. Rézkori csőtalpas edények Fotó: Fábián István >

Next

/
Oldalképek
Tartalom