Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
1984. április 7„ szombat NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A költészet napján Vendégségben Weöres Sándornál Rózsadomb, tavaszt vajúdó idő. Az érzékenyebb kerti növényeket még fóliaköpeny védi a hajnali hidegek kar- molásától. Jólesik behúzódni az otthon védettségébe, ahol a tágas üvegabkikokon át már beharsog w az április. Költőházaspár vendége vagyok. Károlyi Amy, a feleség kávét főz, süteménnyel kínál, s közben figyeli, amint férje, Weöres Sándor puhán a heverőre kucorodva a költészet napja alkalmából versek születéséről, életéről beszél. — Ha nemcsak ünnepi alkalmakat, de a költészet hétköznapjait is nézzük, akkor az olvasók felől kell közelíteni — mondja Weöres Sándor. — Vannak, akik a nagyigényű, nehéz verseket szeretik, amelyek első olvasásra talán meg sem érthetőek. A tömeg inkább a könnyű és aktuális verset kívánja, vidámat, tréfásat. A két csoport közt találhatók, akik politikai verset óhajtanak, amely az életüket vezeti. Remélem, hogy irodalmunk mai állapotában mindenki megtalálja azokat a verseket, amelyeket kíván. Szerencse, ha mindenféle irányban van érdeklődés, és ha válaszolni is tudnak a költők, vagy legalább kérdéseket felvetni Vannak korszakok, amikor a költészet iránti érdeklődés csekély, s van, amikor az emberek a versek felé fordulnak: a dallamosak el- zsongítják őket, a magvas költemények életüket befolyásolják. Ha az embereknek sok a dolga, kevésbé érnek rá versekkel foglalkozni. Ha az idő folyása lelassúdik, többet olvasnak. Most vegyes állapot van. Akadnak nagyon elfoglalt emberek, mások nem tudják, mit kezdjenek az idejükkel. Ideális lenne, ha éltető munkák után az embereknek annyi ideje maradna a szórakozásra, hogy abból bőségesen szánnának versolvasásra is. — Ennyi minden kívánalomnak hogyan lehet megfelelni, s közben még alkotómunkát is végezni? — Előre kiszámíthatatlan. Az is, hogy mely korban melyik költő kerül az érdeklődés előterébe. Körülbelül egyenrangú költők között egyszer az egyiket befogadja a közönség, a másikat mellőzi. Sokáig én is a mellőzöttség állapotában voltam. 40—50 éves koromra fordult felém az érdeklődés, azóta mindmáig ezen a téren nem panaszkodhatom. — Nehéz volt átvészelni a korábbi korszakot? — Nem! Akkor nagy, hoszszú kompozíciókon dolgoztam. Nagy és nehéz munkákat a népszerűtlenség állapotában könnyebb írni, mint amikor az emberre odafigyelnek. Ha valaki népszerű, sokfelé kell fordulnia, __ fig yelni. Különbözőképpen értékelik a munkáját, s az ezekre történt külső és belső reagálás olyan sok energiát vesz el, amely már nehezíti az alkotómunkát. Vannak persze kivételek is. Feleségem, Károlyi Amy például most népszerűségnek örvend, mégis képes hosszú verseket is írni, s a Magvető Kiadónál a közeljövőben jelenik meg egy tanulmánykötete. — Weöres Sándor hogyan dolgozik? — Mint a vadász, ki ül hosszú méla lesben. Nerrt tudhatja előre, hogy mi kerül a puskacső elé. Öz, vaddisznó vagy csak egy fürjecske? Azt se tudni, kinek jelent szellemi táplálékot a költemény. Dalocska lesz, gyerekeknek is szóló vers, vagy valamely költői látomás? Kodály Zoltántól a mai fiatal zenészekig sokan írtak dallamot a verseimhez, örülök, ha a gyerekek ajkán is köny- nyen peregnek játékos rímeim. Sok függ a pedagógusoktól, hogy mennyire tudják megszerettetni a kicsinyekkel a verseket, de a költők is sokat tehetnek, hogy jó portékát kínáljanak. — Három veréb hat szemmel című kétkötetes munkájában a középkortól évszázadunk kezdetéig a lappangó, rejtett, ismeretlen költészeti szépségeket gyűjtötte egybe. Egyfajta temetőfeltárás ez? — Igen. Mégse kell az olvasónak komorságra, gyászra gondolnia. Mint ahogy a Békéscsabán, a megyei könyvtár gondozásában megjelent Mahruh veszése című költői látomásom is az álmok jelennek szóló kivetítése. Hiszen, aki a múltba néz, jobban el tudja képzelni a jövőt. — Milyennek látja a költő az eljövendő korokat? — Mai világunkban, amikor a helyi történelmek ösz- szefolynak világtörténelemmé, csekélységeken múlik, hogy egy-egy nemzetre jó vagy rossz sors vár. Előre jósolni lehetetlen, hiszen nem tudni, hogy valamely nemzet jó tulajdonságai kerülnek-e előtérbe, s, el tudja-e hagyni ballasztjait. Mivel a költészet egyik kifejezője annak, hogy a nemzet sikert vagy sikertelenséget mutat fel, bíznunk lehet. „Bízzunk Istenben, és tartsuk szárazon a puskaport” — mondta Cromwell Oliver, akinek a szavai némi módosítással érvényesek. A bizalom változatlan, éppen csak hogy a költők puskapor helyett manapság írógéppel és golyóstollal „harcolnak”. Dolgozni kell! Művelni a szellemi és természeti kertjeinket, remélve, hogy a termékenység zamatos gyümölcsöt eredményez. Közben felhörpintettük a finom kávét, kellemesen telt az idő. Két ragyogó ember társaságát élvezhettem. Hangjukban, mozdulataikban, de talán még szemüvegük dioptriájában is egymás tükörképévé csiszolódtak az évtizedek során. Búcsúzás előtt, amikor a fotómasina vaku-villanásához kérem Weöres Sándort, a feleség, mint a gyerekét rendbe szedő anya, öt ujja fésűjével elsimítja a homlokára hulló fürtöket. „Olyan rendetlen, ha a szemedbe lóg a hajad" — mondja. Andódy Tibor Weöres Sándor: Ars poetica Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat. Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget: bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked? Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat s aki feléje fordul, egy percig benne éghet. Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged. Jó; de ha többre vágyói, legyél egyén-fölötti: vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet, szolgálj a géniusznak, add néki emberséged, mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket: táplálnak, melengetnek valahány világévet s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak, s sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet, társukként megölelnek és megint messze szállnak. Bónus István: Az én világom Ennek az évnek az elején jelent meg Bónus István: Az én világom című versesfüzete az Oj Auróra gondozásában, a békéscsabai Városi Tanács kiadásában és — ahogyan az impresszuma jelzi — az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ részbeni anyagi támogatásával. Nem érdekes itt, hogy ez a „részbeni anyagi támogatás” hány forintot jelent, az viszont igen, hogy ritka nemes tettre vállalkozott a jelzett ÁFÉSZ azzal, hogy egy városfia költő verseinek megjelentetéséhez az „erkölcsi támogatásnál” sokkal többet, anyagiakat is adott. És hogy éppen a költészet napja alkalmából ösz- szeállított Köröstájban számolhatunk be ilyen igazándiból lenyűgöző eseményről, az mégis csak jelez valamit. Jelzi, hogy nem igaz, miszerint süket fülekre találnak a versek; nem igaz, hogy hivatkozva erre-arra, súlyosbodó gazdasági helyzetre és a kultúra (állítólagos) másodvagy sokadlagosságra, mindenütt és egyértelműen becsukódnak a bukszák, a páncélszekrények ajtajai, ha költészetről, ha irodalomról van szó. Nos, Bónus István orosházi, tanyán élő költő új verseinek kiadásához Békéscsaba és egy orosházi gazdasági szervezet járult hozzá, mert egyik helyen sem új dolog az ezekhez hasonló, méltó, vagy még ezeknél is nagyobb cselekedet. Azt írja a szerkesztő a kis füzet bevezetőjében (mely inkább megjegyzés, mint bevezető), hogy ha Bónusnak „rokonát keresnénk, a bihari Sárrét költőjének, Nagy Imrének o' nevét említhetnénk az övével együtt... Nagy Imre versei a szegénysors sötét oldalait is felidézték, Bónus István inkább némi derűvel, köny- nyes lírával emlékezik visz- sza a régmúlt időkre. Versei egyszerűek, sallangmentesek; óriási szerencsére hiányzik belőlük az üutódidakta parasztköltők cifrálkodási hajlama." A szerző könyvtáros Orosházán, és 1947-ben (nem tévedés, harminchét! évvel ezelőtt) jelent meg első kötete, A tanyák csalogánya címmel. Az $em központi, hivatásos kiadónál, hanem áldozatos irodalombarátok segítségével, az egyik orosházi nyomdában. Akkor huszonegy éves volt, ma ötvennyolc. Néhány sorbán lehetetlen elemezni, közelebb hozni az olvasóhoz Bónus verseit. Ez utóbbira persze nincs szükség, versei nyíltak, tiszták, szerzőjük világa festi azokat színesre, de mindig csak szelíden, szinte áhitatosan. A táj, a puszta számára olyannyira varázslatos világa, a kinti gyermekkor, a felnőttkor, mesék, látomások és majdnem legendák szárnyalnak át verssorokból verssorokba ebben a költészetben. Sorsok, hitek, elhagyott emberek, elhagyott sírok és tanyák, melyek a költőnek a „világ közepét” jelentik. Ott érzi csak jól magát, ahonnan „messze a város” és abban a tanyában, amely; „Arany-derűvel mosolyog felém, I S nem érhet baj a Világ közepén!” Ne is érje, írjon még sok szép, új Bónus-verset. Ez a kötete már sehol sem kapható. S. E. József Attila: Ajtót nyitok Ajtót nyitok. Meglódul lomhán a főzelék fagyott szaga és végigvicsorog a konyhán a karmos tűzhely. A szoba üres, senki. Tizenhat éve ennek, mit sosem feledek. Viaszkos vásznú konyhaszékre ültem, nyafognék, nem lehet. Értem, hogy anyám eltemették, de nincs és nyugtalan vagyok, ezt nem értem. Felnőtt lehetnék. (A mosogatótál ragyog.) Nem fáj, de meg sem érinthettem, nem láttam holtában anyám, nem is sírtam. És érthetetlen, hogy mindig igy lesz ezután. Károly Amy versei: Repedt csésze A repedt csésze nem lesz új, akárhogyan is forgatod. Atszivárog rajt, mint a vér a tej, a viz, a méz, a bor és észrevétlen a leves, bepiszkítva a szőnyeged. Míg végül kétfelé hasad, ragasztani nem érdemes. Csak Valaki elment mellettem elsuhant megváltoztatta az idő csak egy lebbenő lepedő Orpheus Orpheus, nem veszed észre, nincs számodra hely, Nem hallod, „Orpheus menjen, nagy az alvilág, mert ha nem, mi kergetjük el." Bónus István: Tükörkép Az árokparton játszik egy gyerek; Huncut tüzek égnek nagy szemében, Fű-asztagot rak önfeledt mosollyal, Mint én egy régi elsárgult képen. Boldog, mikor vessző-lovon vágtat. Ha sárkánnyal fut, s ránevet az ég. El-elnézem: gondbarázdás felnőtt, S úgy érzem, mintha véle játszanék. Mikor szívét csöpp bánat felhőzi: ■ Hallgat, s csupán magában kesereg. Valamikor én is így könnyeztem. Én, az a régi, játékos gyerek, Ki eltűnt, mint halk tücsökszó tűnik. Ha tépdesi az ősz a lombokat... De ha keresném, megtalálnám még: Valahol lelkem lim-lomja alatt.., I
