Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
1984. április 7., szombat ■JgHiM-fíTd Bábosok — gondokkal Irányi Dezső: Kezdetek Békésben Kettős cél szorításában Bábjáték. Sokféle kép rajzolódik ki előttünk ezt a fogalmat hallva. Előbb a marionett figurákra, a zsák- bábukra gondolunk, netán élményeinkre, melyek e művészeti ághoz kötődnek. Aztán gyerekeinket látjuk lelki szemeink előtt, amint csillogó tekintettel, körmüket rágva, netán tiszta szívből kacagva követik a pergő eseményeket. De zajlik az élet a paraván mögött is! Igen, a bábjátékosokra gondolok, akik — kicsik, nagyok — szabad perceiket szentelik az ősidők óta ismert, s ma is élő művészeti ágra, amelynél — olvasom az Üj Magyar Lexikonban — a cselekményt mozgatott bábuk játsszák, a szöveget pedig, a közönség elől eltakarva, a bemondó színészek mondják ... ” Igen ám, de mi történik addig, míg egy bábelőadás megszületik? Ugye, erre már nemigen gondolunk? Csupán elfogadjuk, netán dicsérjük vagy elmarasztaljuk a produkciókat, mit sem sejtve a munkáról, olykor a küzdelemről, amely mögöttük húzódik ..._ Vegyünk kiindulásként egy becsült — ám a valósághoz közel álló — adatot. 1965 óta majd ötszázan tették le a C kategóriás vizsgát. Ki a Békés megyei Művelődési Központ által szervezett tanfolyamokon, ki az óvónőképző intézetekben szerezte meg jogosítványát a báb- szakkörvezetéshez. Ezzel szemben igen csekély azok száma, akik valóban élnek e lehetőséggel. A közelmúltban rendezték meg Békéscsabán a bábszakkörvezetők és -fenntartók megyei értekezletét, melyen összesen 13- an (!) jelentek meg. Miért ez az alacsony szám? Miért, hogy ilyen kevesen vállalkoznak bábszakkör-vezetés- re, holott bizonyított tény. hogy a gyermekkor egy bizonyos szakaszában, az életkori sajátosságoknak ez a művészeti ág a legideálisabb. Igény is van a bábjátékra, hisz elég a működő csoportok egy-egy gyermeknapi vagy Mikulás-napi program- sorozatát végignézni.. . Nos, a már említett értekezleten felvetődő problémák magyarázatul is szolgáltak a megdöbbentő aránytalanságra. Nem, nem elsősorban az alacsony — vagy egyáltalán nem létező, mert ilyen is akadt — tiszteletdíjakra gondolunk itt, hiszen az elhivatottság mindezt orvosolná. Sokkal inkább hivatkozhatunk az egyre rosz- szabb működési feltételekre. Hogy nincs megfelelő helyielső száma Űj köntösben, megváltozott borítóval (Petőcz Károly műszaki szerkesztő munkája) jelent meg irodalmi és művészeti folyóiratunk 1984. évi első száma. A folyóirat élén Jevgenyij Jevtusenko Ibolyák című versét hozza Sarai Sábor fordításában, majd Földeák Iván interjúját a világhírű szovjet költővel, és újabban fotográfussal. Az interjú Jevtusenko budapesti fotókiállításán készült. A továbbiakban a versrovat Fodor András, Kapusi Imre, Pardi Anna, Bényei József, Zelei Miklós, Üjházy László és Tomka Mihály verseit adja az olvasónak. A szám egyik érdekessége Pri- bojszky Mátyás citeraművész Az „Üjpad” című dokumentumnovellája, aki szülőföldjéhez való ragaszkodását is bizonyítja az írás közreadásával. Pataki Edit Hivatás című novelláját Filadelfy Mihály három fordítása követi: Lubomir Feldek, Ján Buzás- sy és Vojtech Kdndrót egy- egy versét olvashatjuk átültetésében. A folyóirat Művészet című rovatában tették közzé N. Horváth Péter írását ®u- lácsy Lajos festőművészről, mely terjedelméhez méltóan, ség, hogy nincs pénz anyagra (melyet nehéz nélkülözni a báb, a paraván készítésénél), hogy a települések jó részében a művelődési lehetőségek rangsorában az utolsó helyek egyikén van a bábozás, hogy a gyerekek lelkesedését nehéz megtartani, ha nincs lehetőség a bemutatkozásra, méginkább az utaztatásra (szállítás, jármű). A gyerekekről js érdemes szót ejteni. A „gyerekekről” — írjuk —, mert sajnos a megyében egyetlen felnőtt csoport működik, a KPVDSZ Napsugár bábegyüttese. A középfokú oktatási intézmények hallgatói körében úgy tűnik, nem népszerű a bábozás — ki tudja miért? —, ahogy a fiúk száma is igen alacsony a szakkörökben. Nos, a gyerekek fegyelmezetlenségéről, a gyakori hiányzásokról is szó esett, amelyet [ehet magyarázni a fentebb felsorolt problémákkal, de nem csupán azzal... Elfoglaltak, az ilyen-olyan szakkör, klub elveszi az idejüket. A bábszemlék, a bábfesztiválok tapasztalatairól is szó esett. Arról, hogy érde- mes-e valamilyen célt, helyezést kitűzni az ilyen események alkalmából? Arról, hogy a felkészülést nehezítik a bábirodalom immár égetővé vált hiányosságai — ez is bizonyítja e művészeti ág periférikusságát —, s arról, hogy a szakköri tagok majdhogynem évente cserélődnek ... Gyakran más szakkörökbe csábítják át a -legjobbakat, nagyban nehezítve ezzel a szakkörvezetők munkáját. Kik a szakkörvezetők? Egyaránt művésznek, s közösségformáló egyéniségnek kell lenniük. Igaza volt az egyik felszólalónak, hogy e nehéz körülmények tisztítótűzként is felfoghatók. A megszállottak, a legelhiva- tottabbak maradnak, a többiek leköszönnek, s nem is marasztalhatok el mindezért. Sokan hivatásuk gyakorlásában, oktatási, didaktikai céllal vi^ik tovább a bábozást. Ám arra a bizonyos pluszra, a szakkörvezetésre már nem vállalkoznak. Az Amatőr Bábjátékosok Országos Tanácsának — a mozgalom demokratizmusának kiszélesítésével — lesznek tennivalói bőven. Ám a gondok enyhítésében mi, a kívülállók — netán a települések segítőkész kollektívái — is sokat tehetünk. Nem csupán e művészeti ág, hanem gyermekeink érdekében is. N. A. részletes és jól olvasható képet rajzol fel a művészről, akitől N. Horváth Péter cikke után két verset is közöl az Üj Aurora. Ebben a rovatban jelent meg Deák Attila tanulmánya „A látszat és valóság dramaturgiája” címmel Németh László Sámsonja ürügyén, Horpácsi Sándor pedig a miskolci Nemzeti Színházban bemutatott, a „vésztői köztársaság” ihlette Daliás idők című Gáli József-színműről ír kritikát. Változatos a folyóirat Tanulmány-rovata, itt jelent meg — többek között — Csűrös Miklós írása Fodor Andrásról, Bakonyi István cikke Németh László Alsóvárosi búcsú című regényéről. Figyelemre méltó írás Rádics Károlyé is, aki Darvas és Móricz kapcsolatát elemzi. A Tájunk rovatban négy írás található, ezek közül talán a legkiemelkedőbb Fábián Gyuláé, aki Szűcs Sándorra, a Sárrét néprajztudósára emlékezik. Az Új Aurora ebben a számában Balogh Ferenc felvételeiből mutat be hatot, ezzel köszöntve a hatvanéves békéscsabai fotográfust. (s—n) Megindító és ugyanakkor nagyon tanulságos olvasmány Irányi Dezső — kettős cél szorításában — született írása, a Kezdetek Békésben. E kettős célt tudatosan vállalta a szerző. Egyrészt mint történész, tudományos eszközökkel, objektivitásra törekedve közeledett írása tárgyához, másrészt ugyanarról szubjektív, lírai önvallomásban, memoárformában szól. E furcsa ötvözetre feltehetően azért volt szüksége — s ez könyvéből egyértelműen ki is derül —, mert oly sok tudományos, módszertani, pedagógiai tárgyú és egyéb írása maradt már kéziratban, hogy ez egyszeri (?) alkalommal igyekezett mindent elmondani, vagy legalábbis minden fontos közlendőjére utalni. , Talán éppen ez a görcsös igyekezet, amely a múlt adósságainak boldog törleszt- hetőségéből fakadt, ártott leginkább könyvének. (Ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban, ha küllemére nem gondolok, merem a könyv kifejezést használni.) E kellemetlenkedő, kritikus hangú megjegyzésre éppen a könyv — a felfedezés gyönyörűségét kínáló — értékei ragadtatták e sorok íróját. Melyek ezek az értékek? Először is a téma. Szűkebb hazánk, Békés megye, s ezen belül a megyeszékhely kulturális értékeinek a szemtanú bizonyosságával történő feltárása. Abból a történelmi időből, amelynek felnőtt részesei közül már nem sokan adhatják át élményszerű tapasztalataikat. Igen, az „új kor nyitányáról” van szó. Az új élet viharsarki kezdeteiről, egy rendkívüli vitalitású, gondolkodású pedagógus emlékein átszűrve. Irányi Dezső írásában keserűen s talán túl gyakran is szól félbemaradt álmairól. Pedig így visszatekintve, nincs min keseregnie. Mert az az ember, aki a háború borzalmai között viseltes katonaholmijaiba rejtve, a nyilasuralom megalázó idején is a világbéke eszméjén dolgozik „Béke és igazság” című, A közelmúltban Szolnokon, a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézetben felavatták Takács Győző békéscsabai grafikus- és keramikusművész domborműves kerámiáját, melyet az intézmény nagytermében állítottak fel. Az ünnepségen Patkós Gyula, az intézet igazgatója köszöntötte a megjelenteket, a vendégeket, majd a szolnoki Tiszaparti_ Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola énekkara adott rövid hangversenyt. A színvonalas kórusmuzsikát a békéscsabai Balassi tánc- együttes tagjainak hangulatos, látványos műsora követte. Ezután az intézmény vezetője ünnepélyesen „átvette” az alkotótól az egész falfelületet betöltő monumentális kompozíciót. Az ünnepség után beszélgettünk az alkotóval, Takács Győzővel. — Szolnok megyei kapcsolataim szálai messzire nyúlnak vissza — mondta. — A Mezőtúri Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnél régóta dolgozom, évek óta szaktanácsadó vagyok. Több munkát is terveztem már nekik. A mezőtúri művésztelep egyik alapító tagjának mondhatom magam. Ez az első nagyobb lélegzetű munkám Szolnok megyében. — Hogyan született meg ez az alkotás? — A lektorátustól kaptam készülő könyvében, annak nincs mit megbánnia. Az építés, az iskolateremtés 24 órára felvállalt gondjaiért elmaradt doktori dolgozata miatt sem, a Mezőberényben megálmodott első szövetkezeti szakközépiskola tervének a történelem örvényeibe süllyedése miatt sem, s az íróasztal fiókjában várakozó, kiadatlan írások miatt sem. Mert Irányi Dezső ezek híján is meg tudott valósítani valamit, ami csak keveseknek adatik meg: az őseitől kapott szép örökségből, polihisztor tudásából, rendületlen hitéből szükség hozta tankönyviró, alkotó pedagógus, közösségformáló, egész embert nevelni tudó pedagógus lett. Oly korban, mikor ezért nem járt fizetség vagy elismerés. Mert természetes, magától értetődő dolog volt az új világ építése. Legalábbis a nem ügyeskedni, helyezkedni, túlélni akarók számára. S ez utóbbiak voltak többségben. A szerző szigorú kronológiai sorrendben ad számot 1944-től saját életéről, s benne, azon ■ túl Békéscsaba város, helyenként a megye helyzetéről, a háború végének s az új élet kezdetének történelmileg, kultúrhistó- riai szempontból egyaránt fontos folyamatairól. Középpontban iskolájával, diákjaival, egyéni törekvéseivel, szülőhelyével, Mezőberény- nyel. De ha a történész kap szót írásában, rendkívüli gonddal, vigyázva a forrásfelhasználás 1 tisztaságára, pontosságára, igyekszik objektív képet nyújtani a fel- szabadulás utáni időszakról. A két cél megvalósítása olykor ismétlések forrásává válik. Ez helyenként zavaró, de többségében érdekes ösz- szehasonlítás lehetőségét nyújtja. S lehet, a recenzes elfogultságát árulja el vele, de az időnként irodalmi magasságokba emelkedő lírai önvallomások, a pedagógus ars poeticáját megfogalmazó gondolatok sodró ereje ragadta meg olvasói képzeletét leginkább. S még valami: a a megbízást, a gyermek- és ifjúságvédő intézet_ jellege meghatározta a témát. Úgy gondolom, hogy a nő, mint feleség, mint anya mindany- nyiunk életét meghatározza, a család középpontjában áll. Éppen ezért művem középpontjába magát a nőt állítottam. A kompozíció három részre tagozódik: az első a lányság világa, melyet a természet szépsége, üdesémegírt történelmi kor megannyi újdonsága. A nagyszerű akarások, tettek, a kezdésből fakadó bátor úttörőmunka lelkiismeretes leírásai, a ma is önostorozásra ösztönző viharsarki kulturális elmaradottság bizonyos területekre érvényes cáfolata. Mindez az adott történelmi kort gyermekfejjel vagy egyáltalán át nem élők számára izgalmas szellemi táplálékul szolgál. Irányi Dezső és szellemi társai három évtizeddel ezelőtt megvalósított pedagógiai tettei, elvei azt sugallják, hogy a kelleténél többször fedeztük fel a honi oktatásügyben a „spanyolviaszt”, ahelyett, hogy a meglevő, követhető példákra támaszkodtunk volna a továbbépítés, -fejlesztés során. A Békés megyei Tanács tudományos koordinációs szakbizottsága a Kezdetek Békés megyében című munka megjelentetésével régi adósságot törlesztett. Az Emlékezés kulturális indulásokra a felszabadulás után alcímet viselő munka hézagpótló a megye kulturális, történelmi hagyományainak, múltjának feltérképezésében. Erényeivel, hibáival együtt. S tanulságos olvasmány is. Kitűnő szemelvények válogathatok belőle a felnövekvő generáció számára, hogy megismerjék belőle szűkebb hazájuk történelmi, kulturális hagyományait, bátor próbálkozásait, azt az egykor volt diákságot, amely méltó volt tanára, Irányi Dezső megemlékezésére. A könyv szakmai helytállóságáról dr. Szabó Ferenc lektor gondoskodott, s a felelős kiadó, dr. Köteles Lajos érdeme, hogy ha mindössze 350 példányban is és szerény külsőben, de ez az érdekes, jól hasznosítható, olvasmányos munka megjelenhetett. A történelem viharában is nyitott szemmel járó alkotó pedagógus, történész és íróember jutott megérdemelten szóhoz ezáltal. B. Sajti Emese ge vesz körül; középen a család, az anya és gyermekek foglalnak helyet, míg a záróképen a nő életének egyik nagyon fontos szakaszát, a termékenység, a gyermekvárás boldog időszakát fogalmaztam meg. Remélem, hogy az alkotásban a gyerekek, a felnőttek, egyáltalán aki az intézményben megfordul, örömét leli. — fs — Vészjelzés a tenger alól Mozidarab ez is, mintany- nyi társa. Nem vállalkozik különösebb drámai konfliktusra, hacsak arra nem, hogy néhány igazán jól sikerült képsorával figyelmeztet: korunk egy lehetséges katasztrófa felett egyensúlyoz, és ez annál is meghökkentőbb és elrettentőbb, mert az emberi akaraton kívüli okok is kiválthatnak okozatot, melyben már igencsak nehéz lenne megkeresni a valóságos okokat. Nem nagy film a Mihail Tumanisvili által rendezett és Jevgenyij Meszjacev forgatókönyvéből készített Vészjelzés a tenger alól, arra azonban ajánlható, hogy eltöltsünk társaságában egy és egynegyed órát, vagy valamivel többet. S közben ragyogó felvételeket látunk helyből felszálló repülőgépekről, csatagépekről, melyek repülés közben vesznek fel üzemanyagot, tűzcsóvát húzó rakétákról, iszonyú erőt sugárzó csatahajókról, és ha már a filmtörténet nem annyira izgalmas, mint azt a címből gondolhatnánk: ez is valami. De azért a sztori sem akármilyen és a helyszín sem, a végtelen óceán. Tény, hogy hadgyakorlatot kezdenek az egyik oldalon és hadgyakorlatot a másikon is. S ahogy az már ilyenkor lenni szokott: árgus szemekkel figyelik egymást. És eközben jön a katasztrófa, a nyugati fél atomtengeralattjárója végzetesen meghibásodik. Sugárveszély és amit csak akarunk. A hajó számítógépei megőrülnek, két rakéta elszabadul. Itt, ezen a ponton gyorsul fel a film, egy-egy pillanatra úgy érezheti a néző, mintha gigászi erejű hadseregek agyközpontjában ülne, ahol azért mégiscsak emberek döntenek. Itt szinte a világ sorsáról. Talán sokat is markol a filmíró, vagy talán igaza van? Hiszen hányszor mondtuk, halldttuk már, hogy „az a bizonyos gomb?!..." Nos, az a bizonyos gomb ezúttal főszereplővé lép elő, illetve léphetne elő, ha az emberek (lehet, hogy az utolsó pillanatban?) nem ismernék fel, hogy vannak helyzetek, ahonnan visszalépni egyenlő a lehetetlennel. Hogy ennek a „visszalépésnek”, vagy „visszaret- tenésnek” az útját hogyan járja meg az emberi lélek, sajnos, arra kevés utalást kapunk, jószerével semmit, ha leszámítjuk azokat a paneleket, melyek azért — nem éppen a film előnyére — elő-elő tünedeznek. Magatartásrajzban, hivatástudat- < rajzban, abban, ahogyan az egyik és ahogyan a másik oldalt ábrázolják. De hát annyira kevés idejük volt ilyesmire, hiszen a cselekmény, ha meglódul, sodrásában nem könnyű megállni, jellemezni jobban, indokolni árnyaltabban. A közönség mindenesetre szórakozott és amikor kellett, izgult is. Aki pedig azt gondolta, valamiféle katasztrófafilmet lát majd, természetesen tévedett. A katasztrófa lehetőségét, esetleges kiindulópontjait azonban kitapinthattuk, és nem lettünk nyugodtabbak tőle. Valószínű, alapvetően erre számított a rendező is. Ha igen, célját elérte. Újabb adalék tehát ahhoz, hogy az embernek arra is vigyáznia kell, nehogy eluralkodjanak rajta a gépek. Például a számítógépek. Mert akkor beláthatatlan tragédiák láncolata kezdődhetne. c „ Az alkotás átadásának ünnepélyes pillanatai A művész bemutatja kompozícióját Fotó: Dede Géza Megjelent az Új Aurora 1984. évi Takács Győző kerámiái Szolnokon
