Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-21 / 94. szám
1984. április 21., szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET A jugoszláviai magyar irodalom A jugoszláviai magyar irodalomnak áldozatos küzdelmekben kellett létrehoznia a maga intézményeit a két világháború között. Ezeket az intézményeket — a folyóiratokat, a könyvkiadási lehetőségeket — tönkretette és szétzilálta a háború: 1945 tavaszán szinte a semmiből kellett ismét felépíteni a szellemi élet otthonait. Ebben a munkában főként a harmincas évek neves íróegyéniségei jeleskedtek, a többi között Herceg János, Szirmai Károly, Majtényi Mihály, Gál László és főként Sinkó Ervin, akinek mint írónak, irodalomtörténésznek és a vajdasági fiatal írók nevelőjének óriási szerepe volt a nemzetiségi kulturális élet szervezésében. Az újjászülető jugoszláviai magyar irodalom Újvidéken és részben Szabadkán építette ki szellemi központjait. Hatékony szervezője a Híd című folyóirat, amely a két világháború között a vajdasági magyar kommunista értelmiség orgánuma volt, s a felszabadulás után minden szellemi érték átfogásá- ra törekedett. Munkáját az 1965-ben alapított Oj Symposion, a fiatal írók folyóirata, illetve az 1971-ben indult Üzenet című szabadkai folyóirat egészíti ki. Nagy szerepet vállal az újvidéki Fórum Könyvkiadó és az ugyancsak Újvidéken — az egyetem keretében — dolgozó Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete, amely 1969A két világháború között működött hazánkban a Dante Könyvkiadó. E cég választotta mottójául, hogy „a szép élet titka az olvasás”. Akkor nagyon igaznak éreztem. Később valamennyire módosítottam véleményemet, mert ráébredtem, hogy a szép életnek bizony rengeteg titka van. Abban viszont ma sem kételkedem, hogy a titkok közül az egyik, méghozzá nem is a jelentéktelenek közül való. mindenképpen az olvasás. A könyvet gyerekkoromtól kezdve szerettem. Apám, anyám szintén könyvszerető emberek voltak, csak hát ebbeli érzelmeiknek szigorú határt szabott a szegénység. Bizony nagyon kevés könyvünk volt. Egy hatkötetes Móra-sorozat — sárga vászonkötésben —, amit nászajándékul kaptak szüleim, ebből állt egész könyvtárunk. Móra persze jó iskolának bizonyult az olvasás örökre való megszeretése felé vezető úton. Az olvasó ember világa nem statikus. Állandóan mozog, változik. Ami tegnap még tetszett, az holnap esetleg már a feleslegesnek vélt olvasmányok listájára kerül. Szükségszerű folyamat, nem lehet sem el-, sem megkerülni, mindenkinek át kell esnie rajta, és ez néha megrázkódtatásokkal is jár, hiszen előfordul, hogy az ember rákényszerül tegnapi önmagának részleges megtagadására. Ennek megfelelően alakult, módosult könyvgyűjteményem sorsa is. Lassacskán kialakítottam azt a gyakorlatot, hogy évenként átböngésztem az állományt. És selejteztem. Antikváriumba vándoroltak azok a kötetek, amelyekről úgy éreztem, nem érdemes őket tovább tői kezdve Tudományos Közlemények címen ad közre nyelvészeti, irodalomtörténeti és néprajzi kérdésekkel fdglalkozó folyóiratot. Mellettük Újvidéken és Szabadkán magyar színházi társulat működik, gazdag műsorral jelentkezik az újvidéki magyar rádió és televízió is. A vajdasági magyar irodalom élete némiképp másként alakult, mint a többi magyar nemzetiségi irodalomé vagy éppen a magyarországié. A jugoszláv művelődéspolitikában az ötvenes évektől fogva már nem érvényesültek azok a dogmatikus nézetek, amelyek a „személyi kultusz” korában olyan torzító hatást gyakoroltak a szocialista országok irodalmára. A vajdasági magyar irodalom ilyen módon nyitottabbá vált, könnyebben tudta magába fogadni a világirodalmi hatásokat, és fogékonyabb lett az újító törekvések iránt. Ezeknek az újításoknak, kivált az avant- garde irodalomfelfogásának, igen nagy szerepük volt a vajdasági magyar költészetben, többek között Ács Károly, Zákány Antal és Pap József munkásságában. Mellettük Fehér Ferenc lírája inkább a népi hagyományok- folytatójának mutatkozott. A prózairodalom a két világháború között már kitaposott úton haladt, midőn — elsősorban Herceg János, Majtényi Mihály és Németh István műveiben — képet adott a jugoszláviai magyarság változó életéről. Burány őrizgetni, csak a helyet foglalják. Persze — minek tagadjam —, akadtak néha afféle vargabetűk is. Előfordult, hogy amiből kiszerettem, és amin aztán könnyű szívvel túladtam, az iránt később újfent feltámadt bennem az érdeklődés. Ilyenkor nem volt mit tenni, vissza kellett ballagni az antikváriumba, hétről hétre átböngészni a polcokat, mikor akadok rá, hogy — újra megvásárolhassam. Az olvasás olyan szenvedély, amely fokozatosan keríti hatalmába az embert, s végül egészen elhatalmasodik rajta. Már nem törődik azzal, hogy a könyvek egyre drágulnak, azzal sem, hogy nem tudja elhelyezni őket, csak vásárol, egyre csak vásárol. könyvvásárlás, olvasás közben jön rá az ember, hogy olyan szenvedély karmaiba került, amelynek étvágyát nagyon nehezen lehet lecsillapítani. Észreveszi például, hogy az idő múlásával kezd mind szerteágazóbbá válni érdeklődése. Olyan tárgykörök felé fordul, amelyekről korábban esetleg tán tudomása sem volt — vagy teljesen közömbösen hagyták —, és egyszerre csak azon veszi magát észre. Nándor összeroppanás című regénye a háború utolsó esztendejének súlyos tapasztalatait idézte fel. Modernebb törekvéseket képviseltek Szirmai Károly látomá- sos elbeszélései, például A csend víziói című kötetben, illetve Major Nándor példá- zatos értelmű, intellektuális regényei, így a Büntetés és a Hullámok. Ugyancsak a példázatosság kapott szerepet Deák Ferenc abszurd elemeket is tartalmazó színdarabjaiban. A vajdasági magyar irodalom — az Oj Symposion körül gyülekező fiatalabb írók munkájának következtében — a hatvanas években került igazán az avantgarde áramlatok vonzásába. 1964- ben Sinkó Ervin bevezetésével jelent meg a Kontrapunkt című antológia, amely először adott átfogó képet a fiatalok törekvéseirőlr-Tolnai Ottó, Domonkos István, Fehér Kálmán, Tóth Ferenc és Ladik Katalin költészete valósággal felforgatta a jugoszláviai magyar líra addigi normáit, törvényeit. A nonkonformista közéleti magatartás és az állandóan megújuló nyelvi, formai kísérletezés fontosságát emelte ki. A vajdasági magyar irodalomban a szürrealizmus, a dadaizmus öröksége, illetve az újabban fellépő neo- avantgarde jellegű gesztusköltészet, a szövegkonstrukció, sőt az irodalom és a képzőművészet határterületén elhelyezkedő vizuális költészet kapott szerepet. hogy már nyakig belemerült a régészet, a történelem, a filozófia, a csillagászat, netán éppen az orvostudomány tanulmányozásába. Ily módon természetesen rengeteg ismeretre tesz szert. Ám észreveszi azt is, hogy étvágya ennek ellenére . sem csökken, sőt, még tovább növekszik. Afféle szellemi láncreakció ez. Minden megszerzett ismeret további ismeretek elsajátítására ösztönöz, új és új ösvényeket nyit az ember számára a szellemi élet igen kiterjedt, szerteágazó birodalmában. S ahogy telik-múlik az idő, kiderül, hogy egymásnak távolinak tűnő dolgok között megmagyarázhatatlan — később aztán érthetővé, nyilvánvalóvá váló — kapcsolat van. Előderengenek az összefüggések, a struktúra körvonalai. Ez az a pillanat, amikor az ember úgy érzi, hogy újra birtokba veszi azt a világot, amelyről már azt hitte, véglegesen és visszavonhatatlanul a tulajdonában van. Hegel mondotta valahol, hogy aki a világra értelmesen néz, arra a világ hasonlóképpen tekint vissza. Meghökkentően eredeti meghatározás, és mélységesen igaz. Igazságára azonban csak akkor és úgy döbbenhet rá az ember, ha végigmegy az úton, ha sok száz, több ezer könyvön átrágja magát, és eljut — Az Új Symposion elbeszélői ugyancsak újításokra törekedtek, s például Tolnai Ottó Rovarház című „regénye” merészen elutasította a hagyományos epikai alakítás minden fontos követelményét: a cselekményt, az alak - és környezetrajzot. Ezzel együtt is a születő művek többsége inkább a soknemzetiségű vajdasági társadalom múltjának és jelenének ábrázolására törekedett. Ilyenek voltak Gion Nándor Testvérem, Joáb és Virágos katona, Végei László Egy makró emlékiratai és Domonkos István A kitömött madár című regényei. Varga Zoltán regényei — például Életveszély című munkája — fantasztikus és mitologikus elemeket szőttek az ábrázolásba. A fiatal Balázs Attila Cuniculus című műve avantgardista ötletekkel mutatta be az ifjú nemzedék közérzetét. Á jugoszláviai magyar irodalmi életben igen komoly eredményeket ért el az irodalomtörténet-írás, általában a tudományos és elméleti irodalom. A legnagyobb munkát Bori Imre, az újvidéki egyetem tanára végezte, aki számos monográfia és nagyobb tanulmány mellett megírta a jugoszláviai magyar irodalom történetét is. Mellette Szeli István, Juhász Géza, Dér Zoltán, Bányai János és Bos- nyák István a jelentősebb irodalomtudósok és kritikusok. Pomogáts Béla szenvedések, örömök, önkínzás, gyönyörűségek útján — odáig, hogy valóban értelmesként szemlélje a mindannyiunkat körülvevő nagyon bonyolult világot. A közelmúltban hurcolko- dásra kényszerített a sors. Nem vagyok az a típus, aki akkor érzi elégedettnek — boldognak — magát, ha mindenféle kacattal teletömi a lakását. így hát motyóm meglehetősen kicsinek bizonyult. Nem számítva persze a könyveket, amiket ruhás- kosarakkal kellett felliftezni a hetedik emeleten levő új otthonba. A költözés mindig ideiglenességet szül. Nem történt másként most sem. A kisebbik szobába kerültek — ömlesztve — a könyvek, a nagyobbikba a polc nagy vaslétrái, különböző méretű, barnára pácolódott deszkaszálai, szintén halomba rali ottan. Időközben megbetegedtem, úgyhogy két hónap is beletelt, mire a polcok új helyükön fölállíttatódtak, és a könyvek — ha egyelőre még rendezetlenül is, de — fölkerültek a polcokra. Amikor a nagy munkával elkészültem, ott álltam izzadtam csapzottan, kimerültén. S akkor valami különös érzés kerített hatalmába. A lakás, amelyet eddig idegennek, sivárnak, unalmasnak éreztem, egyszeriben élni, mocorogni kezdett. A falak — a levegő minden köbmétere — megtelt fénynyel, színnel, ragyogással. Csak álltam, egyre csak álltam, és néztem a hatalmas, mennyezetig érő könyvfalakat. Leemeltem egy Thomas Mann-kötetet a polcról, belevetettem magam a fotelbe, és meggyújtottam az állólámpát. A körte sárga fénykort vetett: centrumában én — és a könyv. S már zizegtek is a feneketlenül nagy csöndben a könyvoldalak. Kezdtem otthon érezni magam. Papp Zoltán Bodnár István: A csönd Sehol a tenger. Sátramon most a csönd kopog. Ijesztő sivatagi táj mi fogvatart: homok, homok, homok. Távolba igyekvő barátok itt ne hagyjatokl Az olvasás varázsa Kiss István: Arany János Országos képzőművészeti kiállítás Immár hagyomány, hogy kétévenként képzőművészetünk java termését láthatjuk, az elért eredményeket, a felmerülő problémákat, a haladás irányait felmérhetjük. Mindent, ami érték, ami feladat. Most újra ellenőrző vizsgálatot tarthat a budapesti Műcsarnokban a festők, szobrászok, grafikusok több ezres tábora, a társadalom, a művészek és a közönség. E számvetés határozhatja meg a továbblépés követelményeit. Most sok tekintetben jó arányokat figyelhetünk meg. Jelenlétével gyarapítja az esélyeket a minőségi növekedésre minden művésznemzedék a kilencven esztendős Gábor Mórictól a huszonéves Barabás Mártonig. Minden korosztály, irányzat, mester és fiatal, hagyomány- őrző és kísérletező alkotó a vártán áll jó szakmai erőnléttel, friss vagy frissített képzelettel. A realizmus árnyalatai gazdag változatokkal pompáznak, s a mérleg egyre szigorúbb; képzőművészetünk magaslati pontokra törekszik, egyre kevesebben elégednek meg a közép- szerűséggel. Ez általános tendencia. Egészségesen intenzív munkamegosztás figyelhető meg. Immár nemcsak a törekvésekben, hanem a részvétel arányaiban is. Szembetűnő, hogy minden műhely, dolgozzon a fővárosban vagy vidéken, számos új árnyalat jegyében lép a porondra. Martyn Ferenc, Barcsay Jenő, Kurucz D. István, Bartha László, Kokas Ignác, Kiss István, Szabó Iván művei jelzik, hogy Budapesten, Pécsett, Szentendrén, Vásárhelyen. Szombathely környékén és mindenütt az országban a legmagasabb szintre törekednek. Mindenütt, mindenki képességei és lehetőségei szerint. Ha kevés is az időtlen alkptás, a jó annál több. A változatosság a fogalmazásban érhető tetten, a leíró, ábrázoló, asszociatív, szürreális, konstruktív formák megálmodásában az egyéni alkatnak megfelelően. Ez összegeződik, s a képzőművészet sok elágazása tükrözi társadalmunk árnyalati bőségét — a kettő szinkronban van egymással. Mindez nemcsak minőségi érték, hanem növekvő demokratizmusunk, szellemi életünk gyarapodásának biztos jele is. Igazán inspiráló Barcsay, Bálint Endre, Kor- niss Dezső, Bartha László, Pirk János mértékadó részvétele, de a középnemzedék és a fiatalok is jó energiákkal vesznek részt. Elég, ha Gerzson Pál, Csik István, Vecsési Sándor, Szurcsik János, Szalay Ferenc, Fóth Ernő, Óvári László, Gyarma- thy Tihamér, Hencze Tárnái, Váró Márton, Lugossy Mária törekvéseire gondolok. Az is örvendetes, hogy ezen a tárlaton a festői túlsúly helyett kiegyenlítődött az értékrend képzőművészetünk minden ágazata között. Friss áramlással érkeztek művek az ország minden részéből. A szolnoki Berényi Ferenc, a hajdúsági Égerházi Imre, a kaposvári Szabados János, a dunaújvárosi Friedrich Ferenc, a miskolci Feledy Gyula, az esztergomi Végvári I. János, a szarvasi Ruzicskay György, a vásárhelyi Máthé István, az egri Lóránt János életképes variánsokkal szerepel, jó festői, szobrászi, grafikai kondícióval. Akadnak hiányok is:Hincz Gyula, Somogyi József alkotásait hiába keressük, és szinte érthetetlen a szegedi művészek távolmaradása. Hiányoznak ugyanúgy, mint a Sárvárott alkotó Lakatos József, a nyíregyházi Berecz András, a kecskeméti Bozsó János, a tatabányai Papp Albert, a Ráckevén dolgozó Patay László és sokan mások, akik elért eredményeikkel szintén hivatottak az országos bemutatkozásra, hiszen mértéket, irányt jelentenek. E hiányokat is jelezve állapíthatjuk meg tárgyilagp- san, hogy kiegyensúlyozott az országos kiállítás, érzékelteti a munkamegosztáson alapuló népi, nemzeti összmunkát az egyes műfajokban, az értékek kiegyenlítődését, a felzárkózás igényét és komolyságát a társadalom eszményeihez és a művészet magas szintű követelményeihez. Ez a felelősség domináns, általános, mozgatja, serkenti képzőművészetünk derékhadát. Azokat, akik ezúttal valamilyen ok miatt távol maradtak, és azokat, akiket üdvözölhetünk új műveik révén az idősebb mesterek és a fiatalabb évjáratú művészek sorából. Losonci Miklós
