Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-21 / 94. szám

1984. április 21., szombat És mi lesz a nyugdíjasokkal? Megyénkben több mint 91 ezer ember, a lakosság mint­egy 21 százaléka nyugdíjas. A nyugdíjaslét — legyen akárhány intézmény, amely e korosztállyal foglalkozik — bizonyos törést jelent az em­ber életében. A rendszeresen folyósított pénz, a szociális, az egészségügyi odafigyelés ezt a törést csupán enyhíte­ni tudja. Gondoljunk bele: mondjuk egy gyári munkás, aki élete jelentős részét em­berek között, gépek zajában, a munka diktálta szigorú időbeosztásban töltötte, hir­telen egyedül, vagy szűk csa­ládi körben marad. Körülve­szi a csend, amely egy ideig új, egy ideig pihentető, de később nyomasztóvá válhat. És hol az az intézmény, amely megszüntetheti a ma­gányérzést? E célra legin­kább a művelődési házdk lennének alkalmasak. Már nem megtűrt vendég — A közművelődési intéz­mények hosszú ideig őszin­tén szólva mellőzték a nyug­díjasokat. Inkább megtűrték, mint szerették az időseket — véli Pál Miklósné, a Megyei Művelődési Központ igaz­gatóhelyettese. — A megyé­ben úgy öt-hat évvel ezelőtt kezdődött, s még ma is tart az a folyamat, amely változ­tatott ezen a szemléleten. Hogy mi okozta ezt a szem­léletváltozást? A művelődé­si házak vezetői rájöttek: nem a fellegekben kell jár­ni, hanem a gyakorlati élet felé közeledni. Vagyis a lé­tező igényeknek kell eleget tenni. Márpedig a nyugdíja­sok körében él az igény, hogy szabad idejüket együtt és számukra érdekes, értelmes programmal töltsék el. És még valami: nem megyei je­lenség, hogy csökkenőben van a művelődési házak lá­togatottsága. S ez az a ré­A békéscsabai alkalma­zott grafikai biennálé az idén a betűt választotta témának. Ez a téma egyszerre tűnt szűknek és parttalannak. A beküldött munkák és a zsűri válogatása — szerencsére — a jó értelemben vett partta- lanságot, a fantázia végtelen gazdagságát bizonyították. A grafikusok saját terüle­tük kötéltáncosainak bizo­nyultak. Mert miképp a kö­tél művészei valószínűtlen trükkökkel borzongatják élet- veszélyesen egydimenziósra szabott, kényszerű életterük­ben a nézőket, azonképp a grafika virtuózai a betű (az írás) szűknek tűnő életteré­ben mutattak be akrobata­mutatványokat. Az artisták­hoz hasonlóan a kiállításon részt vevő grafikusoknak is alkalmazkodniuk kellett. (Nem véletlen az alkalma­zott grafikai elnevezés.) Az ő életveszélyük is látványos, mert sikertelenségük sze­münk előtt éktelenkedik egy- egy hatástalan, stílustalan, tématévesztő elcsépelt, vagy érthetetlen plakát, étlap, le­mezborító, avagy egyszerű ajtó feletti kiírás formájá­Egy mutatós sarok teg, amelyre mindig számí­tani lehet. — Milyen feltételek között dolgoznak a nyugdíjasklu­bok ? — Összesen mintegy hat­van ilyen klub működik a megyében, ötventől kettőszá­zig terjedő létszámmal. Per­sze ez a magas létszám nem jelenti azt, hogy minden ren­dezvényük zsúfolt, hiszen — mint minden klubban — itt is van egy állandó mag. A körülményeik? Két évvel ez­előtt kaptunk támogatást e célra az Országos Közműve­lődési Tanácstól; ebből az összegből próbáltuk javítani a klubok felszereltségét, és megkíséreltük barátságosab­bá tenni a helyiségeket. Egyébként nem rosszabbak, nem is jobbak a tárgyi fel­tételeik más klubokénál. Per­sze a művelődési házak kö­zött meglevő különbségek itt is jól érzékelhetők. — Mit nyújthatnak a klu­bok az időseknek? — Lehetőséget a kötetlen összejövetelekre, s az igé­nyeiknek megfelelő kötött programokra. A klubvezetők általában maguk is nyugdí­jasok, többnyire az adott te­lepülés régi vezető egyénisé­gei. A vezetőséget csakúgy, mint a klubvezetőt maguk választják, maguk állítják össze éves munkatervüket is. A találkozó háromnegyed ré­sze kötetlen beszélgetésből, társasjátékból áll. Rendsze­resek a kirándulások, a film­vetítések, a korosztályt ér­deklő előadások, s a telepü­lés vezetőivel rendezett fó­rumok. Ezek igen hasznosak mindkét félnek. A nyugdí­jasok rendkívül érdeklődőek a közéleti dolgok iránt; el­mondják tapasztalataikat, vé­leményüket, tanácsokat ad­nak a vezetőknek. — Mi a klubok legégetőbb gondja? — Javítani kellene a fel­tételrendszerükön, otthono­ban. S zuhanásuk egy sajá­tos, hosszabb időben lezajló szabadesés: a kegyvesztés, a felkérés, vagyis az alkalmaz­tatás hiánya. Persze a feladatvállalás nem mindig egyenlő. Artis­tanyelven szólva van, aki nem tesz többet, mint egyen­súlyozórúddal végigsétál a kötélen. Viszont van, aki nem használ rudat. Üjra mások bukfenccel próbál­koznak a kötélen, sőt szal- tóznak, bicikliznek. Ám né- hányan leesnek. És van olyan is, akiről nem tudom, mit művel; lehet, hogy so­ha nem voltat, de lehet, hogy svindlit. (Ők túl ma­gasra feszítik kötelüket, odá­ig nem látok el, így mutat­ványukról sem adhatok szá­mot.) Feltétlenül öröm, hogy a kiállítás úgyszólván minden munkájában jelen volt az öt­letesség. De azt hiszem, ter­mészetes, hogy ez a belépő. Az ötlet azonban nem min­dig képes egy gondolatot kö­vetkezetesen képviselni, más­kor a kivitelezés minősége, esztétikája nem megnyugta­tó. A hetvennyoc művész 200 kiállított alkotásából minden kiemelés önkényes, szubjek­tív. Annak van értelme, ha mindenki megtalálja a saját kedvencét. Az én szívemhez azok kerültek közel, ame­lyekben a tükrözendő gondo­lat, az ötlet és a kivitelezés (néha legapróbb eleme is) nemes egyensúlyt, tartott egymással. Hegyi Márta például nem vállalt túl sokat Macska- ÁBC-jével, az ötlet azonban nagyon bájos, mint ahogy a cicák domborodó hátából, lá­bacskáiból, farkából, man­csából kirajzolódó betők ma­guk is azok. Következetesen sabb, kellemesebb környeze­tet kellene teremteni az idő­sek számára. Hiszen — ha jól belegondolunk — leg­többjüknek afféle második otthona a klub. A nyugdíjasok „mindenevők” A nyugdíjasklubok me­gyei bázisközpontja a nagy- szénási Czabán Samu Műve­lődési Ház. Hogy négy évvel ezelőtt épp rájuk esett a vá­lasztás, annak az is oka, hogy a községben van a me­gyei szociális otthon, s itt működik a megye egyik leg­jobb klubja. — Nemcsak a nyugdíjas­klubokkal, hanem az öregek napközi otthonaival és a szo­ciális otthonokkal is tartunk kapcsolatot — mondja az igazgató, Jávorcsik Béla. El­sőként adatokat gyűjtöttünk arról, hogy a művelődési há­zak milyen körülményeket tudnak biztosítani nyugdíja­saiknak. A felmérésből sok mindent megtudtunk, példá­ul azt: nagy a szóródás mind a körülmények, mind az anyagi lehetőségek terén. Anyagi segítséget mi nem nyújthatunk, hiszen a bázis- feladatokra mindössze 30 ezer forint áll rendelkezésünkre. Ez csupán arra elég, hogy időnként előadót biztosítsunk olyan helyekre, ahol még az előadói díjat sem tudják ki­fizetni, s hogy megyei talál­kozókat szervezzünk. — Milyen segítséget nyújt­hat szakmai téren a bázisin­tézmény? — Nem cél, hogy egységes tervet készítsenek a klubok. Mi csak tippeket adunk! Ezenkívül- összehozzuk a kulbvezetőket, hogy cserél­jék ki tapasztalataikat. A klubok között egyébként rendkívül élénk a kapcsolat. Találkozókat szerveznek, öt­leteket adnak egymásnak . .. végigvitt fegyelmezett játék. S ezt nagyon fontosnak ér­zem, miután gyermekeknek ajánlható ez az ábécé első­sorban. Balogh István 1917. című plakátjának fergetegesen és követhetetlen öntörvényes­séggel lobogó, számokat for­máló zászlói mintha csak azt bizonyítanák, hogy történel­mi ünnepeinket, hagyomá­nyainkat csak korszerű szem­lélettel lehet és szabad át­gondolnunk, megélnünk, fel­dolgoznunk. Nagy Péter lemezborítóit érdekes volt együtt látni. Stílusbravúr mindegyik, rejt­sék bár a Pisztráng ötöst, vagy a Hungária együttes lemezét. A leglátványosabb és legmélyebb stílusbravúr Kerényi János Féner Tamás fotókiállításához készített plakátja. Héber írást stili­záló latin betűi egyszerre jelképezik az írás fejlődését és éreztetik az emberi mű­veltség oszthatatlanságát, s ennek felelősségét. Wellner Péter Győri ba­lettet hirdető betűi is reme­kül jelképezik Markó Iván klasszikus balettet beolvaszt­va meghaladó modern törek­véseit. Azt is érdekes megfigyel­ni, hogy grafikusaink mek­Hogy mi az, ami érdekli őket? A nyugdíjasok „min­denevők”. Jóformán mindent örömmel fogadnak, az egész­ségügyi előadástól a kirán­dulásig. Olyan témák iránt érdeklődnek, amire nem is gondolna az ember. Nemrég például a helyi klubunkban „Érdekes matematikai prob­lémák” címmel hangzott el egy előadás, amelyen szép számban vettek részt a nyug­díjasok, sőt, még hozzászóló is volt. — Mi a helyzet a napközi és a szociális otthonokban? — Az öregek napközi ott­honai viszonylag újkeletű in­tézmények, amelyek az idő­sek ellátásán, foglalkoztatá­sán kívül mindinkább fel­adatul tűzik szórakoztatásu­kat, tartalmas időtöltésük megszervezését is. Épp most tervezünk Békésen egy ta­lálkozót az ÖNO-k vezetői­nek, ahol elmondanák gond­jaikat, igényeiket. Ezekben az intézményekben meglehe­tősen újkeletű a közművelő­dési munka, így a találkozó afféle problémafeltárás és ötletbörze lenne. Hogy a té­ma mennyire érinti az ott­honokat, jelzi, hogy csaknem mindegyikből részt kívánnak venni ezen a találkozón. A szociális otthonokkal még csak keressük az együttmű­ködés lehetőségeit. Könnyebb lenne a dolgunk, ha volná­nak közművelődési felelősök, ez azonban még nem vált gyakorlattá. Nyáron a szo­ciális otthonok vezetőinek is szervezünk szakmai napot, amely talán megteremti egy szorosabb együttműködés alapját. Pótolni a mulasztást A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalatnak 300 nyugdíjasa van. Eddig éven­te két alkalommal rendeztek számukra nyugdíjastalálko­zót, ahol tájékozódhattak a vállalatnál lezajlott változá­sokról. Ezenkívül nem volt rendszeres alkalmuk a talál­kozásra régi munkatársaik­kal. Igaz, a szakszervezet fi­gyelemmel kísérte — eseten­kora kedvvel és milyen gyö­nyörködtetni tudással alkot­ják meg egy-egy exkluzív árucikk címkéjét, különleges étterem étlapját, vagy egy tradicionális oklevél betűit. Az esztétikumnak ez a vá­gya és érzéke jó volna, ha mindinkább teret kaphatna mesterséges környezetünk­ben. A kiállítás ezekről a néha méltatlanul mellőzött tartalékokról is dokumentu­mot ad. (Gondoljunk csak szűkebb hazánk kiírásaira, plakátjaira!) Sorolhatnám még hosszan a nekem tetsző alkotásokat, hiszen ez a vázlatos, néhány szempontot figyelembe vevő felsorolás kevés műre hivat­kozott. De hiszem, hogy min­denkinek a saját kedvenceit kell meglelni. S talán az is­mertetett szempontok — akár elfogadva, akár meghaladva, akár megtagadva — segít­hetnek e kiválasztásban, amely kiválasztásnak része egy-egy grafika alkalmazta­tásának miértje, vagyis, hogy valóban kifejezi, megfogal­mazza, értelmezi, becsülettel reklámozza azt a filmet, amit láttam, azt az éttermet, ahol jól éreztem magam, azt a kiállítást, ahol előfordultam, azt a lemezt, amit hallgatni szoktam, és így tovább. Le­ként segítette — az időse­ket. Ez azonban kevésnek bi­zonyult. Hogy volt igény a közösségi életre, az akkor derült ki, amikor a művelő­dési ház bővítésével mód nyílt nyugdíjasklub létreho­zására. — Az átadás igazán ünne­pi körülmények között zaj­lott le — emlékszik Vári Já­nosáé, a művelődési ház igazgatója. — Méltán remél­tük, hogy a nyugdíjasok ez­után állandó vendégeink lesz­nek. Ez még nem valósult meg, de már kialakult egy szűkebb csoport, akik nap mint nap itt töltik az idejü­ket. Még a vidékiek közül is sokan eljönnek. Nyugdíjas klubvezető és öttagú vezető­ség szervezi a klubéletet, amely a havi egyszeri kötött programra épül. Íme a mun­katervük : operettdélután, egészségügyi előadás, útiél- mény-beszámoló, játékfilm­vetítés, kirándulás. Évente egyszer országjárásra men­nek a nyugdíjasok. Szeretik a Balatont, a hegyeket, a gyógyüdülőket... Az a ta­pasztalatom, hogy lelkeseb­bek, mint az aktív dolgozók. Ez érthető, hiszen több a szabad idejük; aztán egy ki­csit most akarják behozni, amit elmulasztottak. Ez a klub módot ad az emberek­kel, ráadásul nem is idege­nekkel való találkozásra. Sok idős embernek egyetlen le­hetőség bizonyos fajta köz­életre. ♦ Az ötvenöt, a hatvan év ma már nem számít igazán öregkornak. Életerős embe­rek mennek nyugdíjba, akik­nek többsége — ha nem is mindig munkavállalóként — igen értékes munkát végez a kertben, a háztartásban, vagy akár szellemi területen. S miként a fiatalok, ők is igénylik a társas életet, a szellemi táplálékot, a kultu­rális élményt. Erre a koránt­sem kielégíthetetlen igényre talán'kissé jobban oda kelle­ne figyelnünk. Gubucz Katalin hét, tán akkor nem is vesz- szük észre e grafikák alko­tásértékét, önálló minőségét. A Kulinyi István által ren­dezett kiállításon jó bolyon- gani. Jó vissza-visszatérni ugyanahhoz a grafikához. Az egymáshoz fűződő terek épp annyi intimitást biztosítanak, amennyit a grafikák (és azok kényelmes láthatósága) igé­nyelnek. Különösen látvá­nyos a vászonra festett pla­kátok sarka. Az egész kiál­lítás egységes, összefogott, s ami nem lebecsülendő (az üveglapok ellenére), jól meg­világított. Igaz, az egy falra került különböző alkotóktól származó grafikák néha ne­hezen azonosíthatók I aoedef 1 qkijktmn | ©pqratuv m át át I WXtp Cicák minden mennyiségben Fotó: Gál Edit Az viszont elfogadhatat­lan, hogy megyénk egyik leg­jelentősebb kiállításán a megnyitón (sőt: még rá két héttel is), katalógus nélkül maradt. Aki ismeri ezeknek a füzetecskéknek a sorsát, az tudja, megjelenésük nem ke­vés „csodától” függ. Vala­hogy az utolsó pillanatban mindig elkészülnek. Most ez nem jött össze. Nem tudom miért... Aligha hiszem, hogy egy vagy két ember volna a felelős. A rend ezen nyom­tatványok körül — finoman áfeólva — nem optimális. Kár volt ezt pont ennél a kiállí­tásnál bebizonyítani. Habár igaz, így látványos, s így legalább nem érezheti egy alkotó sem személyes: sér­tésnek. llngár Tamás * FÉNER TAMÁS FOTÓKIÁLLÍTÁSX a magyarorszagi zsidók életéről Mfipnun MÚZEUM mdapM».viQKtiUHoUfrU Csak látszólag héber az írás... MOZI István, a király Kár lenne önmagában, előzményei nélkül értékelni a mostani mozisikert, az István, a király című fil­met. Markáns eredménye­ikkel régóta rangot vívtak maguknak a zenei életben a rockmuzsika művelői, bebi­zonyítva, hogy a népszerűség és a tehetség áldott találko­zása kivételes produkciókat teremt. A Jézus Krisztus szupersztár a mozikban, a Kőműves Kelemen, a Har­mincéves vagyok és a Kép­zelt riport egy amerikai popfesztiválról a színházak­ban hozott dübörgő telthá­zat. S ha nekünk is vannak jól felkészült, népszerű szer­zőink, s van szinte kimerít­hetetlen mondanivalónk, miért ne szóljanak a művek fontos, történelmi sorsfordu­lóinkról. E meggondolás ve­zethette Nemeskürty Istvánt, a MAFILM Budapest Stú­dió vezetőjét, amikor Szö­rényi Leventét és Bródy Já­nost rockopera írására biz­tatta az államalapító István királyról. És elkészült a mű! Első bemutatója, amely a film felvétele is volt, soha nem tapasztalt ünnepléssé ala­kult. Az elmúlt nyáron Bu­dapesten, a városligeti Ki­rálydombon 7 előadáson több mint százezer néző lát­ta, s zúgva, éljenezve kö­szöntötte a produkciót. Rit­ka élmény, csodálatos szer­tartás volt azokon a napo­kon. Amikor pedig piacra került az opera lemezfelvé­tele, pillanatok alatt szét­kapkodták az első kiadást, sokáig hiánycikk lett a má­sodik nyomat is. Könyv is készült hirtelenjében Ist­vánról, a királyról, s íme láthatjuk már a moziban is. Bizonyság rá a teli nézőtér: nem ártott a konjuktúrát ki­használó előzetes piacterítés. Sőt! Amikor a békéscsabai moziban láttam a filmet, előtte egy szalontai házas­párral beszélgettem. El­mondták, hogy otthon már megvan az István-hangleme- zük, de most megnézik a filmet is, hadd mondhassák mindenkinek: személyesen is látták a nagy királyt! Roppant felelősség meg­idézni történelmünk kiváló­ságait, arcot, életet adni. drá­mai sorokat bemutatni. A mostani István-jelenség al­kotógárdája tehetséggel, mű­vészi alázattal felelt meg küldetésének. A film rende­zője, Koltay Gábor, aki ko­rábban. A koncert című munkájával már bizonyí­totta, hogy filmre képes átfo­galmazni a rocksikereket, ez­úttal Boldizsár Miklós Ez­redforduló című drámája alapján készült „nyertes csa­ta” vezérlő tábornoka lett. Igaz, a film kevésbé tudja visszaadni a rockopera hang­lemezen leginkább élő szár­nyalását s különösen nem az elmúlt augusztusi esték hevületét. De hiszen ott igen magasra állították a mércét, valamivel alatta ma­radni is kivételes teljesít­mény. Talán az egyetlen helyszín statikusságát pró­bálták feloldani olyan fil­mes fogásokkal, amelyek túlzott ismétlése kicsit mo­dorossá tett« a produkciót. Ráadásul egyfajta szürkés­kék köd lepedéke vonja be a vásznat, hogy miért, ki ér­ti? így is páratlan teljesít­ményt ad a magyar pop-rock élet szinte teljes élvonalát felvonultató, a jó ügy ér­dekében mozgósító, egység­be kovácsolódó alkotói gár­da. Eddigi eredményeik csú­csa lett az István, a király, olyan alkotás, amelyet so­káig nehéz lesz felülmúlni, mégis ösztönzője lehet to­vábbi folytatásnak. (Andódy)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom