Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-20 / 93. szám
o — Azt kérem — mutat a vásárló az üzletben egy közepes nagyságú, vörösesbarnán fénylő kötözött sonkára. A húsvéti előkészületek lassan a háztartásokban is megkezdődnek. Két hete már megérkeztek az első kötözött, darabolt, parasztsonka, füstölt laposka, meg a csont nélküli tarjaszállítmányok. A kereskedelem óvatosan rendelt, a gyártók pedig attól féltek, hogy az első negyedévi rossz tapasztalatok nyomán kisebb lesz a kereslet a húsvéti árura is. — Februárban még 19 tonna áru felvételét jelezte az üzlethálózat, de most a napokban a kiszállítások üteme hasonló, mint tavaly. A fogyasztás megközelítheti a 27—30 tonnát — elemzi a pillanatnyi helyzetet dr. Banda István, a Békés megyei ZÖLDÉRT Húsüzemének vezetője. Lássuk asonkát Az üzemben köpenyt, sapkát kapunk, s az orrunk már messziről érzi a finom sonka, a füstölt áruk Illatát. Tárlókon várakozik a szállításra a kész oldalas, parasztsonka, amelyek némelyike 4—6 kilós is lehet. A kötözött sonkát még most is gyártják. Fiatal lányok, asszonyok a fémtárolóban odakészített húsokat besózva, pácolva töltik a necchálókba. Tavaly még férfiak kézzel töltötték a sonkatartó neccbe a húst, az elmúlt év vége óta azonban a Gyulai Húskombinát töltőgépe megkönnyíti a nehéz munkát. Levegővel nyomják az elkötött végű necchálóba a három rész húsból, egy rész szalonnából álló alapanyagot, amiből füstölés után válik igazi, finom kötözött sonka. — Ezek az utolsó tételek, amik még az ünnepekig beérhetnek — teszi hozzá a látottakhoz Berki László üzemvezető-helyettes. Kedvel! a békési vékony Kifelé menet az üzemből dr. Banda István megjegyzi: — Mióta drágább lett a húsáru, a minőségre fokozottabban kell figyelnünk. Nekünk fontos, hogy eladjunk, a vevő pedig igényesebb a vásárolt termék hústartalmára, minőségére, kivitelére. Készül a friss kolbász is. Különösen közkedvelt a békési vékony. Petrovszki Pál- né boszorkányos ügyességgel rakja a több méteres kolbászt a rúdra, amin a füstölőbe viszik. — Mit főz húsvétra? — faggatom. — Sonkát, kolbászt teszek az asztalra, főtt tojással, savanyúsággal, sütök édes és sós ’ süteményt. S miközben erről beszélgetünk, az érzett, s elképzelt illatoktól csorog a nyálunk. Szeret enni a magyar. S lesz is mit. A ZÖLDÉRT Húsüzemében 40 százalékkal több terméket készítettek most mint 1983-ban. S nem lesz gond az értékesítéssel sem. Az áruk zöme ugyanis már az üzletekben van. Kilenc tonnát füstöltek Húsvéti és parasztsonkából fél tonnával, kötözött sonkából 8 tonnával készítettek többet, darabolt sonkából hasonló mennyiség áll a kereskedelem rendelkezésére, mint tavaly. Kelendő a füstölt lapocka, kilenc tonnát füstöltek értékesítésre. A tavalyi háromtonnányi csont nélküli tarja helyett a háromszorosát állították elő. A megyei felvevő piac igénye azért nem annyi, mint a gyártott termékek mennyisége, így a ZÖLDÉRT közel két vagon- nyi húsvéti árut Budapestre szállít, 1,2 tonnáyit pedig a Gyulai Húskombinátnak értékesítettek. Számadó Julianna Az utolsó tételek készülnek kötözött sonkából Gyártásban a békési vékony kolbász. Petrovszki Pálné rúdra rakja, így kerül a füstölőbe Fotó: Gál Edit Megkezdték a faipari forgácsoló szerszámok gyártását Ez év elejétől vállalati formában működik a Bútoripari Fejlesztési Intézet, amely folyamatosan bővítve tevékenységét, e szervezeti változással a műszaki szolgáltatók sorába lépett. Ezzel megteremtődött a fejlesztő vállalat és a megbízók, vagyis a gyártók együttműködésének alapja is. Jó példa erre a faipari forgácsoló szerszámok hazai gyártása, felújítása, karbantartása, amely eddig csaknem teljesen hiányzott A bútorgyártók ilyen típusú szerszámaikat tőkés importból szerezték be. A Bútoripari Fejlesztő Vállalat az idén — igaz, több éves előkészítő munka után — 8 millió forint értékben, mintegy 3-4 ezer ilyen szerszámot készít, illetve javít a felhasználóknak; egyebek között a Zala Bútorgyárnak, a Budapesti Faipari Vállalatnak, a Nagykunsági Erdú- és Fagazdaságnak. A bútoripari gépek és készülékek hazai gyártása ezzel természetesen nem oldódik meg, azok túlnyomó többségét továbbra is nyugati országokból importáljuk. Ezen kívánnak változtatni — mégpedig mihamarabb a fejlesztők és a gyártók. Olyan társulás életre hívásán munkálkodnak, amelynek keretében az itthoni és a K®ST- országok piacain keresett cikkeket, gépeket, szerszámokat gyártanának. Az érdekeltek eddigi tárgyalásai sikerrel biztatnak, és a Bútoripari Fejlesztési Vállalat máris hozzákezdett két famegmunkáló gép tervezéséhez. »hol ..veszleségrészesedésf" is fizetnek Kerületi önállóság — terven túli nyereséggel Mire a kerületvezető, Gyá- ni Gyula is befutott, már többek véleményét megismertem Halaspusztán, a Szeghalmi Állami Gazdaság egyik, két éve önállósított kerületében. — Azelőtt ugyanebben a beosztásban amolyan gondnokféle voltam én itt. Enyém volt az egység minden gondja-baja, ám az ágazati vezetési szervezet működési rendje szerint majd mindenki átnyúlhatott a fejem fölött, sokszor magam sem tudtam, miért vagyok felelős — így idézte föl az önelszámolás előtti időket a kerületvezető, aki már hajnal óta a határt járta a kukoricavetés első napján, s csak néhány falatot bekapni tért be ide a halasi központba. Másképp mozog igy az ember A kukoricavetés szólította el a központból Pásztor Imre gépcsoportvezetőt meg Barta László gabonatermesztési ágazatvezetőt is. Pontosabban az, hogy az egyik vetőgép leállt, de hogy sokáig álljon, azt a munkák szervezéséért felelősök igazán nem engedhetik meg maguknak, öt percet azért szántak a témának. — Nézze, a gép azokban az években sem állhatott, amíg az önelszámolás még nem volt. Akkor is ugyanúgy dolgoztunk, mint most. Legfeljebb többen szóltak bele abba, hogy mit csináljunk és ez okozott néha egy kis kavarodást — vélekszik a fiatal ágazatvezető, amire a gépcsoport vezetője is rábólint, de hozzáteszi: — Az kétségtelen, hogy másképp mozog az ember, ha úgymond a maga gazdája. Most, amikor a gépeink itt végeztek a maguk feladatával, talán jobban keressük, mint régebben, hogy hol találunk nekik munkát, mert az nagyon sokba van nekünk, ha tétlen álldogálnak. — Van itt azonban egy másik dolog — folytatja tovább Pásztor Imre —, ha már önállóság, akkor legyeh valóban az! Akkor ne kelljen nekünk minden alkatrészért 20 kilométert furikáznunk Töviskesre, a másik kerületbe, ahol esetleg kifizetnek bennünket azzal, hogy egy volt, de azt a tö- viskesiek elvitték az orrunk elől. Úgy lenne ez tisztességes, ha itt is volna egy saját anyagraktárunk! Búcsúznak gyorsan, mert a vetőgép nem várhat tovább. Volt katona, Gyula bácsi? Most már szóhoz juthat a tehenészeti telep műszakvezető nyugdíjasa, Vasvári Gyula. — Hát én kérem ezt a rendszert nagyon pártolom. Miért? Mondok egy példát! Megelőzően ez úgy volt, hogy kiugrott valaki Szeghalomról, a központból és azt mondta, Gyula bácsi, csukják rá a borjakra az ajtót, mert megfáznak. Mikor elment, ránk jött a telepvezető: „Megfulladnak a borjak, Gyula bácsi, nyissák ki még az ablakokat is!” De már akkor én is mérges lettem. Akkor most mi a fenét csináljunk? Meg is kaptam a magamét, mert azt mondja: volt maga katona, Gyula bácsi? Hogyne lettem volna. Hát akkor tudhatná, hogy mindig az utolsó parancs az érvényes! No ez az összevisszaság az önelszámolással megszűnt! — Ez igen, de van helyette másfajta — kontrázza meg az előbbieket Mikó József állattenyésztési ágazatvezető és a következőképp magyarázza szavait: — Először is a tervezés. Mi hiába irányozunk elő annyit a termelésben, amennyit a lehetőségeink ismeretében józan mérlegelés alapján elérni tudunk, a gazdaság központjának előírásait kell teljesítenünk mégis. Azután itt van a célprémium, tessék nekem megmondani, ha én júniusban kapom meg a központból, hogy miért jár a prémium, tudom-e az eltelt félév eredményeit már bármiképp is befolyásolni. És van egy harmadik is. Vegyük a juhászatot. Ez nálunk nyereséges. A juhászaink ezért a nyereségrészesedésből kapnak termelési prémiumot előre meghatározott feltételek szerint. A töviske- si juhászat veszteséges, ott a juhászok nem is kapnak termelési prémiumot, kapnak viszont, ugyancsak a nyereségrészesedésből jutalmat a jó munkáért. Ez valahogy nem fér a fejünkbe. Csoda-e ha népiesen ezt úgy nevezzük magunk között, hogy „pofapénz”? B gyepIS kézben maradt Ezt az utóbbi megnyilatkozást türelmesen végighallgatja Bogdándi Győző, az állami gazdaság közgazdasági igazgatóhelyettese is. Érvelni is higgadtan érvel. — Nézzük akkor sorba. A tervezés. A gazdaságnak évről évre adott a feladata, ha ezt a kerületek nem „hozzák vissza” a saját előter- veikben, akkor addig egyezkedünk, míg dűlőre nem jutunk. A tervek konkrét végrehajtásába viszont a törzs- kar már nem szól bele. A havi elszámolás rendszere, meg az ösztönzés módja az' amivel a gyeplőt azért mégiscsak kézben tartjuk. A nyereségprémium az egyértelműen az elért eredmény függvénye, ennek összegét a Mikó József által kifogásolt nyereségjutalom meg sem közelíti. Sőt a veszteséges ágazatok vezetőit még visz- szafizetésre is kötelezzük. Tehát nálunk „veszteségrészesedés” is van! A kollektív szerződés értelmében egyébként a nyereségrészesedésnek 60 százalékát osztják ki a Szeghalmi Állami Gazdaságban az éves teljesítmény alapján, és csak 40 százalékot bérarányosán. Barta László gabonatermesztési ágazatvezető például a mostani osztáskor legalább 10 ezret kap, mert az ágazat teljesítette a nyereségtervét. Vagy: a sikeresen dolgozó halasi kerület vezetője 40 ezer foriqt nyereségprémiumra, a kevésbé jó töviskesi kerület vezetője legfeljebb 10 ezerre számíthat. Ott egy ■ emberre átlag 600 forint jut ilyen formán, itt meg ki- lencszáz. — Egy dolgot viszont nem tagadhatunk — ismeri el az igazgatóhelyettes —, a célprémiumok feltételei valóban nagyon későn jutnak el az érdekeltekhez. Erre legfeljebb annyit mondhatok mentségül, hogy magának a gazdaságnak is csak március végére van elfogadott terve. Lehet rajta vitatkozni Arany László igazgató végszóra toppan be. — Az önelszámolás szerintünk meghozta a várt ered-- ményt. A korábban szanált gazdaság, a tavalyi nehéz esztendőt csaknem 34 millió forintos nyereséggel zárta, ha ebből levonjuk az árkiegészítést, akkor is marad több mint 12 milliós tiszta haszon. Ez önmagáért beszél. Az egy másik kérdés, hogy a rendszer még nem működik tökéletesen, de ezt nem is mondtuk. Igyekszünk is ebben a kérdésben továbblépni. — És a „pofapénz”? — Csúnya szó. Ügy gondoljuk, hogy az eredménytelen ágazatokban is dolgoznak olyanok, akik munkájuk után jutalmat érdemelnek, akik nem tehetnek arról, hogy esetleg a gazdaság vezetése nem találta még meg az ágazat élére az alkalmas embert. — Sokáig talán mégsem jó, ha a veszteséget hozó munkával is ugyanúgy „külön- pénzhez” lehet jutni, mint a nyereséget hozóval, nem? — Ezzel egyetértek, a megfelelő intézkedéseket meg is tettük a töviskesi vezérkar átalakításában. A becsületes, de ilyen-olyan okokból kevésbé eredményes munka jutalmazásáról azonban továbbra sem mondhatunk le — fogalmazza meg végszóként az igazgató, amit a magam részéről el is fogadok. Egy megjegyzéssel, hogy azért lehet ezen vitatkozni! Kőváry E. Péter Töviskesen egy év alatt felére csökkent a juhászat vesztesége Fotó: Fazekas László
