Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-14 / 62. szám

1984. március 14., szerda e Forró Tamásnak, a Magyar Rádió munkatársának a februá­ri hóviharban végzett munkájáért, a gyors, pontos tájékozta­tásért „Kiváló Társadalmi Munkáért” kitüntetést adományoz­tak. A kitüntetést Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke ad­ta át tegnap délelőtt Fotó: Gál Edit A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete, a KISZ Köz­ponti Bizottsága, a Népmű­velődési Intézet, a Szakszer­vezetek Fővárosi Művelődési Háza, a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa, a Nógrád megyei Tanács, a salgótarjáni Városi Tanács és az öblösüveggyár Kossuth ' Művelődési Háza 1984 már­cius és 1985 áprilisa között rendezi meg a munkásfiata­lok VII. országos vers- és prózamondó versenyét. Te­szik a meghirdető szervek ezt azzal a céllal, hogy a munkásfiatalok irodalmi íz­lésének beszéd- és versmon­dó kultúráját ily módon is fejlesszék, biztosítsák szá­mukra a bemutatkozási le­hetőséget. A versenyben részt vehet­nek mindazok, akik ez év decemberéig nem töltik be 30. életévüket, fizikai állo­mányba sorolt dolgozók, köz­vetlen termelésirányítók vagy szakmunkás-, szakkö­zépiskolai tanulók. SZOT-dí- jas szerző művét (versét, vagy prózáját) kell kötelező­en elmondani, majd egy sza­badon választott művet, amelynek előadási ideje 12 perc lehet. A döntők idő­pontja egybeesik hazánk fel- szabadulásának 40. évfordu­lójával. Ezért a kötelező ver­set, vagy prózát összhangba lehet hozni ezen évforduló­val. A válogató versenyek után országos döntőbe jutott versenyzőknek a megjelölt kötelező és a szabadon vá­lasztott' mű mellett további négy (kettő kötelező, kettő szabadon választott) verset vagy prózát kell tudnia, ame­lyekből majd az elmondásra kerülőket a zsűri választja ki. A jelentkezési határidő március 31., helye a munka­helyi szakszervezeti bizott­ság, iskoláknál a tanulói alapszervezet főbizalmija, il­letve a szakszervezeti műve­lődési intézmények. A válo­gató versenyek után a me­gyei döntőre kerül sor, innen a továbbjutók felkészítő tá­borban vehetnek részt mi­előtt az országos döntőben fellépnek. A megyéi verse­nyekről három legjobb, Bu­dapestről 9 versenyző indul az országos rangadóra. A verseny lebonyolításához a munkahelyi szakszervezeti bizottságok a közeljövőben útmutatót és módszertani le­velet kapnak a meghirdető szervektől. Orvosok a bíróság előtt Rendkívüli — az egészség­ügyben eddig példa nélkül álló — bűnügy tárgyalása kezdődött meg kedden Esz­tergomban. A Komárom me­gyei Főügyészség emberölés bűntettével vádolja dr. Ha­lász Tamás, dr. Csepegő György, dr. Fáczányi Attila szülész szakorvosokat, dr. Bozsányi Lajos főorvost, a tatabányai megyei kórház szülészetének előzetes letar­tóztatásban levő szakembe­reit. A vádirat szerint 1983. augusztus 18-án dr. Halász Tamás szülész szakorvos — dr. Bozsányi Lajos főorvos utasítására — koraszülés he­lyett vetélésként vezetett le egy szülést. Az újszülött kez­detben valóban nem muta­tott életjelenséget, később azonban kiderült, hogy a gyermek él. Az orvosok, bár erről különböző időpontban valamennyien tudomást sze­reztek, nem gondoskodtak az újszülött ellátásáról. A cse­csemő végül is a szülést kö­vető 23. órában — egy lelki- ismeretes csecsemőápoló és a csecsemőosztály ügyeletes or­vosának intézkedése nyomán — inkubátorba került, de ott tíz óra múlva meghalt. A dr. Ébner Rupp Imre büntetőtanácsa elé került bűnügyben az első napon a vádbeszéd elhangzása után a vádlottakat hallgatták ki, akik különböző módon és fo­kon ismerték el, illetve ta­gadták felelősségüket. A kö­vetkező napokban a tanúkat és a szakértőket hallgatja meg a bíróság, s a bizonyí­tási eljárás után várhatóan pénteken hirdet majd ítéletet a bűnügyben. n garázs Egyedül élt. Talán valami fiatalkori csalódás miatt. Is­merték a lakótelepi házban, ahol lakott, köszöntötték, ha megjelent elegáns ruhájában, mindig ápoltan. Segített facsemetét ültetni a ház körül, s fáradhatatlanul szalad­gált vödörrel a kezében a lépcsőházat elárasztó csőtö­réskor. Mint lelke legmélyéig pedáns ember, öreg autóját is megfelelő ápolásban részesítette. Garázshoz jutni nem könnyű feladat a lakótelepen, hát ő is idegen környe­zetben bérelt egyet. Éppen fényesítgette autóját, mikor rosszul lett. Beván- szorgott az autó ülésére, s úgy érte a halál. Még fiatal volt. A garázs ajtaja résnyire nyitva maradt, s égett odabent a villany is. Körül sok-sok meleg otthon . .. Nyolc nap múlva bukkantak rá. (bsc) Kötvénykibocsátási lehetőség a tanácsoknál 0 legjobb tejtermelők Mint arról már korábban hírt adtunk, a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága februári ülésén munkacso­portot bízott meg azzal, hogy dolgozza ki, milyen lehető­ségek vannak a tanácsok ré­széről kötvény kibocsátására. A bizottság elvégezte a szükséges elemzéseket. és arra a véleményre jutott, hogy nem javasolja kötvény kibocsátását a megyei ta­nács részéről, mert ezen a szinten az érdekeltség túl közvetett a lakosság szá­mára. Olyan célú megyei fej­lesztést, amely a megye la­kosságának közvetlen érde­keltségével járna, nem lát, ezért a közvetlen érdekeltsé­gű kibocsátás az indokoltabb, így célszerű a kötvény kibo­Sikeresen zárta első évét a tavaly óta közös vállalat­ként működő Bajai Kukori­catermesztési Rendszer, a BKR. Nyereségének 40 szá­zalékát — a befizetett tőke arányában — partnergazda­ságai között osztotta fel. A rendszer termelési technoló­giáját 14 megyében alkal­mazzák, sőt, határainkon túl — Csehszlovákiában és az NDK-ban — is termelnek kukoricát a BKR módszeré­vel. E rendszerben, illetve tag­gazdaságaiban kezdettől ki­zárólag szocialista országok­ban gyártott erő- és munka­gépeket használnak. Gazda­ságos működtetésük érdeké­ben kiépítették saját javító- szolgálatukat, anyag- és al­katrészraktár-hálózatot hoz­tak létre. Az idén tovább fej­lesztik a műszaki hátteret, újabb gépekkel gyarapítják a partnergazdaságok techni­kai bázisait. Növelték a ku­korica társnövényeinek — a búzának, a napraforgónak és a szójának — a termőterüle­tét. Ügy számítják, hogy a jól megalapozott technikai­csátása a városi, városi jo­gú nagyközségeknél az olyan társadalompolitikai célú, a legszélesebb lakossági kört érintő, közösségi használatra szolgáló beruházások meg­valósítására, amelyekhez fej­lesztési forrásokkal jelenleg nem rendelkeznek. Mindezek alapján a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága felhívta a városi és városi jogú nagyközségek fi­gyelmét a kötvénykibocsátás lehetőségére. Ajánlja, hogy elemző mérlegeléssel tekint­sék át, van-e olyan, a _ leg­szélesebb lakossági kört érin­tő közösségi cél, amelynek megvalósítását indokolt elő­segíteni, és adottak-e hozzá az egyéb feltételek. műszaki, illetve biológiai háttérrel még tovább — te­temesen az eddigi országos átlag fölé — tudják emelni a hozamokat a BKR-földeken. Békés megyében a BKR két taggazdasága közül 380 ezer forint vagyoni betétje után a gádorosi November 7. Tsz 135 ezer forint vissza­osztott nyereséget kapott. A mezőgazdasági nagyüzem a bajai rendszertől az elmúlt esztendőben mintegy 3 millió 320 ezer forint értékű szol­gáltatást vett igénybe. A Békés megyei gazdasá­gok — a hét nagyüzem — jobb anyagellátása érdeké­ben, a gépek üzemeltetéséhez szükséges alkatrészeket, a körzethez tartozó termelő- szövetkezeteknek a termelés helyszínén biztosítja. Növe­lik a szervizgépkocsik szá­mát, ugyanakkor létrehoztak a körzetközpontban egy di­agnosztikai állomást, hogy a rendszer tagjai, illetve part­nergazdaságai részére kor­szerű gépjavítást végezhes­senek. —ó—a Nyolcadik éve hirdették meg — többek között a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Termelőszö­vetkezetek Országos Taná­csával egyetértésben — az or­szágos tejtermelési versenyt, amelyben Békés megye mező- gazdasági nagyüzemei, egyé­ni termelői is eséllyel pá­lyáznak évről évre. Módo­sult, korszerűsödött a ver­senyfeltétel, kiszélesedett a hústermelési versenyekkel. Az új, korszerűsített feltéte­lekkel meghirdetett, a nép- gazdasági érdekeket jól szol­gáló versenyzés két kategó­riában indult, az elmúlt évi eredmények alapján, a nagy­üzemek és kistermelők ré­szére egyaránt. A MÉM érte­sítőjében jelent meg a kiírás, aminek alapján azok az üze­mek és egyéni termelők, akik az országos versenyben díja­zottak, nem lehetnek díja­zottak a megyei esélyesek között. A I-es kategóriában nevez­hettek azok az üzemek, ame­lyek Holstein-fríz, magyar tejelő (Holsteinnel kereszte­zett), egyéb tejtermelő és magyar tarka szarvasmarhát tartó gazdaságok. Megyénk­ből mind a hét állami gaz­daság, 33 termelőszövetkezet és 16 községből, 86 kister­melő szállt síkra az első he­lyezésekért. Eséllyel verse­nyez az I-es kategórián belül a Holstein-fríz állo­mánnyal a Hidasháti Állami Gazdaság, ahol az elmúlt esz­tendőben egy tehénre átlago­san 7225 liter tej jutott. A szakemberek szerint ennyi még nem volt Békés megyé­ben. Ugyancsak esélyes a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát, az évi átlagos 6426 literes tejhozammal, mögötte a gyulai Munkácsy Termelőszövetkezet az 5866 literes átlagos hozammal. Ugyancsak első kategóriá­ban, de magyar tejelő állo­mány 6829 literes átlagho­zammal nyerhet akár or­szágos pálmát is a Hidasháti Állami Gazdaság, s esélyes a megyei díj elnyerésére az Orosházi Állami Gazdaság. A versenyben mögötte áll a Szarvasi Állami Tangazda­ság. Az egyéb tejtermelő gazdaságok, közülük is a be­nevezettek, főként az SMR—NDK lapály fajtával a Békéscsabai Állami Gazda­ság lehet versenynyerő az Az Idegenforgalmi Hivata­lok Szövetsége és a TOUR- INFORM kedden közös saj­tótájékoztatón ismertették az 1984-es évre tervezett prog­ramjaikat, szolgáltatásaikat. A 19 megyei (valamint a dunaújvárosi) idegenforgalmi hivatal nevében Bercsényi Vince, a szövetség elnöke elmondta, hogy a megyei idegenforgalmi hivatalok az idén is nagy súlyt helyeznek a megyék fogadóképességé­5252 literes átlaghozammal. Mögötte másodikként az orosházi Petőfi Tsz 5036 li­terrel. A magyar tarkát tar­tó gazdaságok utóbb nevez­hettek az országos és megyei versenybe, itt a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát, a kunágotai Bercsényi és a tótkomlósi Viharsarok Tsz az első három nyerésre álló. A II. kategóriában az egy fejt tehénre jutó átlagos lak- tációs tejzsírtermelésben élenjárók nevezhettek. A nye­résre esélyes: a csorvási Le­nin Tsz 217,3 kg-mal, sor­rendben mögötte a Mezőhe­gyesi Mezőgazdasági Kom­binát és a Szarvasi Állami Tangazdaság. Az egyéni termelők között bizonyára sokaknak ismerő­sök lesznek a nevek, hiszen többen évek óta részt vesz­nek a versenyben. Az itt meghirdetett két kategóriá­ban három országos díjat, és a két kategóriában 2-2 me­gyei díjat adnak ki. Az ösz- szes értékesített tej mennyi­sége alapján Brhlik András, a ’82. évi verseny országos el­ső helyezettje értékesítette a legtöbbet, 122 ezer 230 liter tejet 1983-ban. Sorrendben őt követi Tímár Sándorné gyomaendrődi kistermelő 92 ezer 330 literrel, s a harma­dik Virágh Antal 57 ezer 799 literrel, ő gádorosi kis­termelő. A második kategó­riában az egy tehénre jutó értékesített tej mennyisége alapján versengenek a ter­melők. A dombegyházi Vigh Antal 1983-ban 6521 liter te­jet adott le egy tehéntől, Vi­rágh Antal gádorosi kister­melő 5280 litert. A benevezett üzemek 20 százalékának adható ki me­gyei díj, vagyis összesen nyolc díj adományozható. Az egyes kategóriában a Hols­tein-fríz állománnyal rendel­kezők között egy, a magyar tejelő állományt tartó gaz­daságok között kettő, az egyéb tejtermelők között kettő, a magyar tarka állo­mánnyal rendelkező beneve­zett gazdaságok egy díjat kaphatnak. A megyei ered­ményeket március 15-ig to­vábbítják az országos ter­melési versenyt értékelő bi­zottsághoz, a díjak átadására pedig várhatóan április vé­gén, május elején kerül sor. számadó nek bővítésére. Jelenleg is a megyei hivatalok kezelésében van a hazai kempinghelyek 80 százaléka, a kereskedelmi szálláshelyeknek több mint fele és a fizetővendég-szol­gálat mintegy 50 százaléka. Programkínálatukban 16 féle pihenési, szórakozási, művelődési formát kínálnak; köztük falusi üdülésre, lo­vas túrákra, népművészeti programokra lesz alkalom. A medgyesegyházi művelődési ház nőklubja a napokban ün­nepelte fennállásának 20. évfordulóját. Az idős asszonyokat először a művelődési ház gyermekszínjátszó-csoportja kö­szöntötte műsorral, majd a nagyközségi tanács, a Hazafias Népfront és a művelődési ház látta őket' vendégül Fotó: Gál Nyereséget osztott a BKR Idegenforgalmi sajtótájékoztató Gépkocsiátvételi sorszámok: 1984. MÁRCIUS 13-AN Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 355 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 23 Trabant Lim. (Bp.) 20 817 Trabant Lim. Debrecen) 14 300 Trabant Lim. (Győr) 19 113 Trabant Combi Sp. (Bp.) 7 764 Trabant Combi Sp. (Győr) 3 612 Wartburg Lim. (Bp.) 10 223 Wartburg Lim. (Győr) 6 360 Wartburg de Luxe (Bp.)_ 15 510 Wartburg de Luxe (Győr) 8 696 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 3 162 Wartburg Tourist (Bp.) 6 326 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 (Bp.) 8 337 Skoda 105 (Debrecen) 6 371 Skoda 105 (Győr) 6 522 Skoda 120 (Bp.) 15 463 Skoda 120 (Debrecen) 9 697 Skoda 120 (Győr) 11 214 Skoda 120 GLS (Bp.) 622 Lada 1200 (Bp.) 28 703 Lada 1200 (Debrecen 17 038 Lada 1200 (Győr) 9 204 Lada 1300 (Bp.) 10 841 Lada 1300 (Debrecen) 7 679 Lada 1300 (Győr) 3 335 Lada 1500 (Bp.) 10 759 Lada 1500 (Debrecen) 7 114 I ada 1500 (Győr) 3 062 Lada Combi (Bp.) 5 725 Lada Combi (Debrecen) 3 116 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 (Bp.) 17 306 Polski Fiat 126 (Győr) 5 706 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4 526 Dácia (Bp.) 18 934 Dácia (Debrecen) 10 025 Zastava 1100 GTL (Bp.) 4 647 Tegnap délután 4 órakor nyitotta meg Varga László, a békési Városi Tanács művelődésügyi és sportosztályának vezetője a megyében élő amatőr képző- és iparművészek kiállítását. A békési Jantyik Mátyás Múzeumban berendezett tárlaton közel félszáz festmény, grafika, ke­rámia bizonyítja, hogy a megye amatőrmozgalma képes új eredményeket felmutatni. A megnyitó után Cs. Tóth János, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadója pénz­jutalmakat adott át az idén legjobbaknak: Vágréti Jánosnak, Csuta Györgynek, Baji Mik­lósnak és Tóth Bálintnak. Képünk: a kiállítás egy részlete Fotó: G. E. Felhívás Munkásfiatalok VII. országos vers- és prózamondó versenye

Next

/
Oldalképek
Tartalom