Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-23 / 45. szám

/

1984. február 23., csütörtök

„Hagyon akartam ápolónő lenni”

Segit a gmk Ha az ember házat épít

Nesztelen, gyors léptekkel halad a dús növényekkel díszített télikert-hangulatú, tágas folyosón. Belátogat az osztályokra, irányít, ellenőriz, s kedves szóval faggat nővért, simogat gondozottat A gyerekek szeretik, hozzá szalad, aki bír, karját nyújtja az ágyban, szőnyegen ülő, szemével, szájával jelez a fekvő ápolt. Tóth Ferencné, Ani főnővér második otthona a megyei egészségügyi gyermekotthon Békéscsabán.

— Hogy meséljem életem

nagy regényét? — zavartan nevet. — Hiszem, nem jutottam volna eddig — a számomra legtöbb hivatásig —, ha a körülményeim, a férjem megértése nem támogatnak. Nagyon akartam gyermekápolónő lenni. 1961- ben végeztem Gyulán csecsemőgondozóként. Otthon,

Csongrádban dolgoztam rövid ideig, de visszahívtak szakoktatónak. Újra tanultam, s a megyei csecsemő- otthonba kerültem osztályvezető-helyettes, majd osztályvezető nővérnek. Szerettem ott, 10 évet dolgoztam a gyerekek mellett. Mindig vonzott a mozgalmi munka, párttitkárként, szakszervezeti bizottsági tagként, vöröskeresztes aktívaként tevékenykedtem.

Nevetés vidámsága, beszélgetés moraja hallatszik a szobába a társalgóból. Nagyon sok itt a fiatal, jóke- délyű ember. Ez öröm, ám gond is. A nővérkék magánélete gyorsan úgy alakulhat, hogy tovább nem tudják vállalni ezt a munkát, a két-három műszakot, a helyettesítéseket. Van, aki lélekben fárad bele a kevés sikerrel kecsegtető, de teljes szeretetet, hitet kívánó munkába. Kétszáznegyven gyermek él itt, kétéves kortól egészen a felnőttségig, róluk kell gondoskodni. Testi, szellemi sérültek, a külvilág számára képezhetetlenek, de itt eredményeket érnek el velük, hozzáértéssel, érzéssel, és a megfelelő tárgyi feltételekkel. Csodát azonban nem tudnak tenni a gyermekotthonban sem.

— Sokan még mindig nem hallottak Békéscsabán az intézet létezéséről — állítja Ani nővér. — Gyakran az előítéletekkel vehetjük fel a harcot, olykor érthetetlen egyes emberek, vagy a szűk közvélemény ítélkezése. Nem véletlenül választottuk a Virágot Algernonnak című

Keyees-regény gondolatait mottónak, hiszen az egészséges ember felnőttként megáll a lábán, de a beteg, a sérült gyermek örök életében mások megértésére, segítségére szorul. 1978. augusztus elsején neveztek ki ide intézetvezető főnővérnek. Akkor, s már korábban is a szervezés előkészületei töltötték ki az időnket. Január 2-án már működött az otthon, de amíg eddig eljutottunk! A munkaerő-toborzás, a hathónapos segédápolói tanfolyam, később a munka melletti tanfolyamok szervezése állandó, a mai napig tártó feladat. Ide csak kitartó, hivatásszerető embernek érdemes jönni, aki megérti, nem sajnálja, hanem segíti a gondozottakat. Erre neveltük a törzsgárdánkat is, hiszen ezt az iskolában megtanulni nem lehet. Kezdetben a szülők félve adták be a gyereküket, attól tartottak, romlik az állapotuk, vagy elidegenednek a családtól. Törekszünk arra, hogy a szülőkkel a kapcsolat a lehető legszorosabb maradjon. Nincs jobb érzés annál, mintha a teljesen ké- pezhetetlennek tudott gyermek nálunk megtanult szőni, hímezni, játszik a társaival, a nővérekkel beszélget. A gondozónőink gyakran otthonukba viszik a gyerekeket, vagy piacra, ismerkednek a külvilággal. A szülők látogatását, az alkalmankénti hazai vakációt, új tudományuk otthoni bemutatását, már hagyománnyá váló ünnepeinket, a kirándulásokat mindennél jobban várják.

A főnővér irodájában, hol a telefon cseng, hol az ajtón kopogtatnak. Szakmai, emberi kérdésekkel bárki, bármikor fordulhat hozzá. Legfeljebb a határidős munkák, s a főnővér szabad ideje bánja. Kötött munkaidő számára nemegyszer csak papíron létezik. A valóság az, hogy gyakran még az éjszakákat is itt kell tölteni, körülbástyázva az intézeti gondoktól, feladatoktól. Nemrégiben kiváló eredménnyel fejezte be az egészségügyi főiskolát, diplomamunkája a gyermekotthoni munkaszervezés kérdéseiről szólt.

— Felsorolni is lehetetlen lenne a sok üzemet, szocialista brigádot, akik bennünket segítenek. A Körösvidéki Cipész Szövetkezet mosható, kényelmes papucsot ajándékozott a gyerekeinknek, a Mezőberényi Textil A főnővcr

Fotó: Veress Erzsi

ipari Szövetkezet párnákat és textilposztert adott, a Békéscsabai Konzervgyár tésztakészítményekkel látott el bennünket. A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szocialista brigádjai a kommunista műszakok bevételéből fizették ki az autóbuszunkat. A 8-as Volán szakemberei az ápoltak mozgatását segítő hidraulikus szerkezetet építettek a járműbe. Talán nem is hiszik el, ez az autóbusz mit jelent számunkra! Kitágult a világ, az idén nyáron a Balatonra készülünk. A munkaterápián ezért, a nyaralási költségek előteremtéséért dolgozik sok gyerek még lelkesebben. Több üzem, a híradástechnika, a PATEX lát el munkával bennünket, és szőnyegeket is szövünk ajándékozásra. Nagyon várjuk a másik szövőszéket, amit a szőnyeg- szövősök ígértek nekünk.

Tóth Ferencné emberi, szakmai igyekezetét nemcsak közvetlen környezete méltányolja, hanem irányítói is. 1974-ben az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést, 1981-ben az egészség- ügyi minisztériumi dicséret birtokosa lett. „Valamikor csak megértőén fogadják majd az emberek, hogy az életnek olyan árnyoldala is van, amit megpróbálunk megvilágítani” —• mondja. A vágyai közé tartozik, hogy a már itt levőkhöz olyan stabil munkaerőt toborozzon, akik egymást is becsülik, és a gyerekekért mindent megtesznek. Csak velük lehet a rengeteg jó elképzelést megvalósítani, továbbfejleszteni. „Egy mosoda nagyon kellene az otthonunknak, s talán egyszer majd szociális foglalkoztatóval is bővíthetjük az épületet a túlkorosok számára.”

Bede Zsóka

Balogh István mozdonyvezető a MÁV-nál. Itt ül Békésen a költségvetési üzem szolgáltató irodájában, ahol a magánlakások építéséhez adnak hasznos tanácsokat.

— Nem messze, az Ady- lakótelepen élünk a feleségemmel és a fiammal — mondja a fiatalember. — Kétszobás OTP-s lakásunk van a negyedik emeleten. Félek, amikor a gyerek kilép az erkélyre, vékonyak a falak, alig tudok nappal pihenni. Arra gondoltunk, hogy veszünk egy családi házat vagy építkezünk. A gyereknek is jobb lesz a szabad levegőn. Azért jöttem ide, hogy megtudjam: milyen segítséget kaphatok. Érdekelnek az árak, az anyagbeszer-, zés, az építkezés folyamata. Tudom, illetve sejtem, hogy mit vállalok, de szeretném elkerülni a sok idegeskedést, a rengeteg csúszópénzt. Azt terveztem: az üzem tető alá hozza a házat, a belső szerelést pedig a család megcsinálja.

Köz* és magánérdek

Valóban, sokakban él a vágy saját családi ház után. Az okok összetettek. Nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy a köz- és a magánérdek találkozik. Mert az állam is számít a magánépítők növekvő táborára. A társadalom figyelemmel kíséri gondjaikat, bajaikat és igyekszik segíteni. Mike Jenő tavaly decemberben lett az akkor megnyíló iroda vezetője. Vízműépítő üzemmérnök, a megyei AGROBER- nél dolgozott. Az indulásról így beszél:

— Lehet, hogy furcsának tartja az elhatározásomat, de a saját bőrömön tapasztalom a házépítők minden örömét, gondját. Így nem sokat haboztam, amikor megkértek a szolgáltató iroda irányítására. A magánépítés közügy. Abban az értelemben is, hogy a jövendő tulajdonosnak, a népgazdaságnak nem mindegy: mibe kerül a ház, milyen anyagok felhasználásával készül az új otthon. Kapóra jött az üzemnek a megyei tanács pályázata, amelyet 1983. szeptemberében írtak ki. A megyei tanácsi tervezővállalattal, a Gyomaendrődi Faipari Szövetkezettel együtt megnyertük a pályázatot és kaptunk 300 ezer forintot.

. — És megkezdődött az ügyfélforgalom .. .

— Igen. Ez év január közepéig 18 konkrét megbízatást kaptunk, a tájékoztatásról, a szakkönyvárusításról nem is beszélve. Az igények között van új lakásépítés, régi ház felújítása, a fűtéskorszerűsítése, a költségvetés elkészítése. Ajánlatot kaptunk egy 6 lakásos társasház építésének a megszervezésére. Ezt is vállaltuk, hiszen, jó alkalom lesz a VELOX-tech- nológia bevezetésére. Előnye, hogy hamar elkészül és nem drágább a hagyományos építkezésnél.

Saját szakembergárda

— Ehhez viszont megfelelő háttériparra van szükség. Adottak ezek a feltételek?

— Nézzük először a tervezést. A típusterveket, adaptálásokat, a költségvetést a vállalati gazdasági munka- közösség készíti. Az elmúlt évben fejlesztettük az építőipari részleget. Ma már több mint száz szak- és betanított, illetve segédmunkás dolgozik-az üzemben. A gépesítés színvonala is jónak mondható. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a külső cégeket nem vonjuk be a munkába. Ha a körülmények úgy kívánják és az építtető is így akarja, szerződést kötünk vállalatokkal, szövetkezetekkel, kisiparosokkal. Ugyanakkor nem felejtkezünk meg a saját szakembergárdánkról sem. Éppen most indítottunk egy tanfolyamot vízvezeték-szerelőknek, akik ez év végére megtanulják a gázszerelést is. Természetesen a műszaki felülvizsgálatot és ellenőrzést, a teljes lebonyolítást is vállaljuk.

— Az utóbbi sziszifuszi munkának látszik. Hogyan van erre energiájuk?

— Azért hoztuk létre az

irodát, hogy a házépítőket megkíméljük a sok, olykor felesleges szaladgálástól. Most még csak a békési OTP-fiókkal van szerződésünk, de jönnek a megye más településeiről is. A bővítésre tehát mindenképpen gondolnunk kell. Jó a kapcsolatunk a földhivatallal, a városi tanáccsal, a takarék- pénztárral. Az építkezéssel kapcsolatos okmányok,'

nyomtatványok beszerzése és kitöltése, az építési engedélyek, kölcsönök intézése nekünk talán könnyebben megy, mint az építtetőnek, akinek nem szükséges a szabadságát, a szabad idejét feláldoznia.

— Annyi jót hallottam, hogy az az érzésem: minden rendben van. Nem szóltunk még a gépek kölcsönzéséről és az anyagbeszerzésről. Tud-e valami biztatót mondani?

— Ezekre is gondoltunk,

amikor számba vettük a szolgáltatásokat. Ugyanis számítani kell arra, hogy sokan saját maguk, kalákában építkeznek. Ezért bérelni lehet betonkeverőt. szállítószalagot, zsaluzó- és állványozóanyagokat. Szakembert

adunk a vibrátorhoz, a dön- gölőhöz, a csiszológéphez. Sajnos, nincs bőséges áruválaszték építőanyagokból. De közreműködünk ezek beszerzésében, amely bizonyos előnyt jelent a házépítőnek. Szerződést kötöttünk az Alföldi TÜZÉP Vállalattal. Ez szabályos anyagbiztosítási szerződés, amely garantálja: ha valaki most ilyen megállapodást köt, júliusban megkapja az anyagot. Persze. a tartósan hiányzó árukat mi sem tudjuk előteremteni.

Korszerű építőanyagok

— Arra is kíváncsi vagyok: mibe kerül ez a szolgáltatás?

— A tájékoztatás, a szak- tanácsadás ingyenes. Aki mondjuk egy családi házat épít és az előkészítéstől kezdve az OTP-kölcsön felvételéig minket bíz meg a lebonyolítással, annak 3 ezer forintot kell fizetnie, amelyben a tervezési díj is benne van. Az anyagbiztosítási szerződés megkötése például 45 forintba kerül. Döntse, el. hogy megéri e?

— Nem tamáskodok, csupán megjegyzem: ez a díj

nemsokára változik majd. Fölfelé. Inkább azt kérdezem: hogyan tovább?

— Az elején már említettem, hogy bővíteni kívánjuk szolgáltatásainkat. Mintaházakat építünk a Malomkertben. Itt korszerű gázszilikát anyagok felhasználásával családi és sorházakat hozunk létre.

Az ajtóban újabb ügyfél. Hóna alatt dosszié, benne tervek, számítások.

— Holnap délután megnézem a telket — biztatja az irodavezető és kezet ráznak.

Mit mondjak? Az emberre mindig ráfér a segítség, különösen akkor, ha házat épít.

Seres Sándor

Tanyán, egyedül, télen

Lajos bácsi üggyel-bajjal tudta kinyitni a kaput

A förgeteg már elmúlt. Békés a táj. Igaz, az imitt- amott feltorlódó hófal még élénken emlékeztet a megpróbáltatásokra. Most a szél sem mozdul. A fákon, a te- legráfdrótokon azonban még vastagon tapad a hó. Gyulán a városi tanács udvarán álló Nyvához igyekszik Fáskerti Istvánná vezető gondozónő és Szabó Györgyná szervező gondozónő. A ruháskosár tele élelemmel. Már napok óta — amióta néhány tanyán élő idős ember el van vágva a külvilágtól — ők viszik az élelmet, tüzelőanyagot az egyedülállóknak.

A gépkocsi vezetője, Borbély János segít elrendezni a szállítmányt, aztán megbeszélik, hol kezdjék, melyik tanyánál a sort. A vári úton indulunk kifelé a városból. A Fehér-Körös hídja előtt letérünk balra, a vízügyi igazgatóság árvízvédelmi telepe felé. Itt már szerencsére nyoma sem látszik a néhány nappal ezelőtti rendkívüli időjárásnak. Az utakat letakarították — igaz, ehhez megvannak itt a szükséges eszközök —, de ahogy elhagyjuk a telepet, már vastagon takarja a környéket a hó. Keskeny ösvény vezet a nem messze levő házhoz. Elhagyatottnak látszik a környék.

— Zörgetni kell az ablakon — mondja Fáskertiné —, mert különben Lajos bácsi nem nyit ajtót.

Alacsony, hajlott hátú bácsika csoszog ki, Fülöp Lajos. Nagyon régóta él itt a tanyán egyedül, még kutyája sincs, akihez időnként szólhatna. Körbe a háznál magasra fújta a havat a szél. Ez a Kisökör-járás. Nem messzi a háztól ott magasodik a Fehér-Körös gátja, tőle jobbra már szépen nőnek a cserjék, ami majd erdővé fejlődik, amikor itt kialakul a várfürdőt tehermentesítő üdülőövezet.

Lajos bácsi 69 éves. Normális időben két-három naponként jár be a városba, maga mellett tolva kerékpárját, vagy a kis kocsiját. Bevásárol, kijön, aztán elbabrál a házban.

— Sajnos, már nem nagyon bírom a munkát, pedig itt lenne a nagy kert is, a szőlővel, gyümölcsfákkal. De lassan én is elszáradok már, mint a fáim.

Hálálkodik, köszönő szavakat motyog, szemmel láthatóan meghatódott a gondozónők kedvességén. Nem kell a nagy hóban csúszkálni, három napig megint kibírja. De azért még annyi kérése van, ha lehet, hozzunk egy kanna fűtőolajat. Megígérjük, aztán tovább indulunk, mert a neheze ezután jön. A gépkocsivezető rövid ideig töpreng, merről közelítsük meg a következő tanyát, mert el lehet oda jutni a Csabai útról is meg a Kígyósiról is. A Csabai mellett maradunk. A főútvonal még jégbordás,

itt-ott nehezen vergődik keresztül a kocsi. Félénken

meg is kérdezem: kint a ha-l tárban nem akadunk el? |

— Ezzel? ■— mondja magabiztosan a pilóta. Aztán még a jánoszugi vasúti átjáró! előtt balra térünk le, a biztonságot jelentő főútvonalról. Itt már a terepfokozatba kell kapcsolni, mert még| elég magas a hótakaró. (

Egyenletesen duruzsol a motor, a fagyos földön a mély bevágások miatt meg-meg- billen. Kérdezem a gondozónőktől, most hova megyünk?

— A Siórét 112-es tanyába. Egy idős nő, Kövesi Mária lakik ott fiával.

Lassan halad a Nyva. Itt- ott már erőlködik a motorja is. De szerencsésen megérkezünk. Igaz, néhol már kerülgetni kellett a magasodó hóbuckákat. Messziről látszik a tanya. Füstöl a kémény, nagy baj már nem lehet, fűteni tudnak. Az alacsony kerítés ajtaja nyitva. Bezörgünk az ajtón. Semmi válasz. Újra zörgünk, és újra, a házból semmi nesz nem hallatszik ki. A keskeny ablak mögött idősebb nő néz ki ránk. Köszönünk és kézzel-lábbal mutogatjuk, nyissák ki az ajtót, élelmet hoztunk. A nő mérgesen kiabál, ahogy a torkán kifér:

— Nem kell, vigyék innen, ahova akarják.

— De Marika néni, ne csináljon ilyet, maguknak hoztuk, fogadják el.

Az asszony hajthatatlan, nincs mit tenni, a gondozónők az ajtó elé rakják a kenyeret, az almát, a felvágottat, a tejet. Hát ilyen is van. Amikor a kocsival lassan elhúzunk a ház előtt, a függöny mögött ott leskelődött a fiú, akinek Kossuthot is hoztunk. Ő kérte, amikor legutóbb itt jártak a gondozónők.

Bár légvonalban nem messzire van innen a másik tanya, ahova még el kell menni, a gépkocsivezető úgy dönt, azt már a Kjgyósi útról közelítjük meg, hátha arra jobb az út. Tévedett. De ez csak később derül ki. A Munkácsy Termelőszövetké- zet tehenésztelepéig nem volt baj, bár a Kígyósi úton itt- ott másfél méteres hpfalak között mentünk el. Ahogy a telepet elhagytuk, mind a négykerékméghajtást be kellett kapcsolni. Ezen a nagy legelőn, amelyen keresztülhajtottunk, nem volt egyenletes a hóréteg. A nagy simaság csalóka is volt, amint kiderült, mintegy néhány száz méter megtétele után. Csatorna mellett vitt el az utunk és bizony a nagy fehérség becsapott. A kocsi egy alattomos hódunyhában elakadt. Amikor kiszálltunk a kocsiból, hogy megnézzük, mi a helyzet, térdig sSppedtünk. Nem volt mit tenni, gyalog indultunk a néhány száz méterrel arrébb levő tanyába. Megejtően szép volt a környék, az erdőn keresztül vezető út. Még csapás sem volt nagyon a tanya felé, szemet bántóan vakított a hó.

Egyszóval a tanyáról ne sokat beszéljünk, lehet, hogy azóta már ki is dőlt a fala. Kati néni fát vágott a konyhában, a csirkék még ott rikácsoltak a bezárt kamrában.

— Nem engedi ki az aprójószágot? — kérdik a lányok.

— Várok még egy kicsit. Vigyázni kell rájuk, mindig itt kódorognak a rókák. Az isten áldja meg magukat, olyan aranyosak, hogy gondolnak rám is.

Megkérdik még tőle, mire lenne szüksége? Jó időre, mondja, hogy ne kínozzon a köszvény.

Elindulunk visszafelé, messziről látjuk, hogy a kocsi még ott áll elakadva, ahol hagytuk. A pilóta nem akart segítséget kérni, úgy gondolta, amíg mi odaleszünk, kiszabadítja. Nem sikerült. Szerencsére a kocsiban levő rádión hamar ösz- széköttetést teremtettünk a központtal, onnan telefonon szóltak ki a termelőszövetkezetbe, és némi várakozás után, legnagyobb örömünkre, megláttuk a félénk közeledő MTZ-t.

Egyszóval szerencsésen visszaérkeztünk. De három nap múlva ismét neki kell vágni a határnak.

Kép, szöveg: Béla Ottó