Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-20 / 16. szám
1984. január 20., péntek Pénteki beszélgetések Rodolfó Jellegzetes pesti bérház. Negyedik emelet. Az egyik lakás ajtaján névtábla: Rodolfó. Csengetésemre egy barátságos, idősödő hölgy nyit ajtót. Ön az, aki be van jelentve? — kérdi. Igen. Már jön is a ház ura, s kölcsönös bemutatkozás után igyekszik lesegíteni a kabátom. Átvillan rajtam, hátha már ki is ürítette a zsebeimet, eltüntette a nyakkendőmet. Mégicsak a világhírű mágus, Rodolfó vendége vagyok, s talán már az előszobában „dolgozni” kezd. Később önmagam előtt is szégyenkezem. Komoly úriember, nagyszerű művész portréja bontakozik ki szavai nyomán. Mint rutinos nyilatkozó vezet végig a lakáson. — Ez a szekrény mind bűvészkönyvekkel van tele — mutat Rodolfó a roskadá- sig rakott polcokra. — Minden nyelven megjelent munkák sorakoznak. Ez kínai, ez arab. Nem ismerem a nyelvet, de az ábrákról megértem a trükköket. Alighanem én rendelkezem a földke, rekség legnagyobb kártyagyűjteményével. íme a világ legkisebb és legnagyobb kártyája. Vannak jóskártyák, képzőművészeti alkotásokkal díszített lapok, és olyanok is, amelyeken politikusok, híres emberek képei vannak. Ezt a csomagot a napokban küldte egy svájci barátom. Bíbelődik a pakk kibontásával, s ha éppen nem is reszket a keze, de meglehetősen bizonytalanul fogja a dobozt. Ezek lennének a világot ámulatba ejtő mutatványos ujjak? — Minden újságcikket eltettem, ami rólam megjelent — folytatja. — Elraktam valamennyi fontosabb dokumentumot is. Tessék, ez itt az első artistaigazolványom. 1931. január 12-én állították ki Grósz Rezső, Rodolfó névre. Látja, akkor még igazi bajuszom volt. Ma csak fekete vonalkákat húzok. Voltam én fiatal is. Ez itt a tanítómesterem, Odry Zuárd fényképe. Íme, az Artisták Lapja már 1931- ben elismeréssel írt rólam. Ez a Színházi Élet, amely arról számol be, hogy 1934 szilveszterén a Markó utcai fegyházban léptem fel. Másik újság, Az Est, a Lipót- mezőn történt műsoromról tudósít. Vannak itt lapok Londonból, Kairóból, mindenfelől. — Békés megyéből való emlékei nincsenek? — Hogyne volnának, nagyon is csattanósak. 1948 táján a mozikban léptem fel előadás előtt. Emlékszem, Békéscsabán az Anna és a sziámi királynő ment. Sehol nem kaptam szállást, és egy ügynök felajánlotta, hogy a szobájában lakhatok. Este meghívott vacsorázni, majd a Csaba étterem kártyaszobájában félrehúzódott játszani. Én csak kibiceltem. de hamar észrevettem, hogy a többiek csalnak. Amikor a barátunkat kifosztották, megkérdezték, nem szállók be? Mondtam szívesen, de vigyázzanak, mert csalok. Nevettek rajtam. No, az első két leosztás alatt eltüntettem a régi jelöléseket, és újra „cinkeltem” a lapokat. Hamar visszanyertem a szobatársam pénzét, s amikor 50 forint pluszban voltunk, az egyik partnerem felpattant és az arcomba csapott. Kék „monoklival” a szemem alatt emlékezhettem a furcsa csatára. Persze, voltak ennél húsba vágóbb összecsapásaim is, amikor az élet volt a tét. — Mikor? — A háború idején. Rájöttek ugyanis, amit már rég tudtam, hogy nem vagyok „árja”. Munkaszolgálatra vittek, ahol egy századba kerültem Básti Lajossal, Alfonzéval, és még sok nagyszerű fiúval. Hát, ott gyakran szükség volt a kézügyességemre. Nálam mindig van egy pakli kártya, egy-két gyűszű. Amikor a keret 10 perc pihenőt engedélyezett. odamentem az őrhöz. és mutattam valami trükköt. Nézze, őrmester úr a kezem, itt egy gyűszű. Nem itt, a másik ujjamon. Ni csak, most pedig a fülemben. Nem egy, már két. három, négy, öt gyűszű. Minden ujjon egy. Közben, mintha most is a hómezőkön lennénk, fürgén jár a keze, ördöngős ügyességgel tünteti el, s varázsolja elő a fémdarabkákat. Valaha ezzel a gyakorlattal az őrök jóindulatát váltotta meg társai számára is. — Adok önnek egy pakli láthatatlan kártyát. Keverje jól meg, válasszon ki egy lapot, „nézze” jól meg, és tegye vissza a többi közé. Megjegyezte? Melyik volt az? — A makk hetes. Kivág a dobozból egy csomót, s a makk hetes külön van a többitől. Üj meg új trükkök következnek. És eljön a pillanat, amikor szégyenkezve gondolok korábbi önmagámra. Mert ha dolgozik, akkor éled igazán a kéz. Dehogy öregemberes ujjak ezek! Világot ámulatba ejtő, csodálatos kezek. A Nagy Csaló, a Mágus, a kiváló művész, SZOT-díjas artista, a Békedíjas Rodolfó mester közönségnek szórakozást adó kezei. Andódy Tibor Most még minimúzeum Fotó: Gál Edit Lent és fent. A békéscsabai 2-es iskola földszinti elő- , terében és az emeleti picike szobában, vagyis az iskolamúzeum jelenlegi helyén. Nem sok még ez az egész, de sokatmondó. Indítást a megtekintéshez az 1843-ban megkezdett, bekötött könyv ad, melyben az iskolai jegyzőkönyveket vezették gyöngybetűkkel, s az első lapon „Emlékpontok 1842-ről” címmel ez áll: „A békéscsabai evangélikus egyház felfogván a nemzetiség 'eszméjét ’s az e’ tekintetben hozott újabb törvények szellemét ’s kivált szeme előtt tartván azon körülményt mi szerént a tehetős gazdák fiaikat sok költséggel Orosházára, Békésre, s több magyar ajkú helyekre szokták elküldeni a’ magyar nyelv megtanulhatására: őszelő lső napján 1842 dikben tartott gyűlésén ezen magyar reál-oskola felállítását elhatározta, melyben némely felsőbb tudományok magyar nyelven tanítassanak, ’s a' gyermekek lehetőségeikhez képest jó polgárokká neveltessenek ’s melynek ugyan azon alkalommal professzorául ’s egyszersmind lelkészsegédül Haan Lajos, akkor némethonban mulató hittudományi jelölt elválasztatott. Ez nem sokára honába térvén vissza, azon házban foglalt lakást, hol az előtt a' kisebb fiúgyermekek tanítója, Sztraka Károly úr lakott ’s azon termében a’ nagy oskolai épületnek, hol az előtt ugyan az tanított vala. A hármas tábla Nov. 8án 1842 ben oskoláját fölnyitotta.” IE művelődés- és várostörténeti jelentőségű passzus után a „különböző felső osz- tályi” tantárgyak ismertetése következik, mely a dátummal együtt jól mutatja, hogy a szlovák lakta településen száz évvel az alapítás után a kétnyelvűségre törekedtek, megértve az idők szavát és a fejlődés követelményeit. Békéscsaba első magyar iskolájának idejéből még egy hasonló „iskolai anyakönyv” található a kiállított tárgyak között, több nincs is a birtokukban. De másnak sem, mert hosszú megszakítás után csak a századforduló éveiről megmaradtak következnek. Azokat viszont a békési fióklevéltár őrzi. A köztük levő űrt, és még sok más fontos irat hiányát a több évtizeddel ezelőtti selejtezési hullám okozta, mint erről Mázán Mátyás, az iskola könyvtárosa és közművelődési felelőse tájékoztat. Együtt megyünk tovább az emeleti kis szobába, ezt uralják a padok, de azért maradt egy kis hely a nagy fekete táblának, a golyós számolószerkezetnek és a tanítói asztalnak. Ezen egy 1917 18-as osztálykönyv, azaz „előmeneteli és múlasztási napló”, s korhűségét növelendő, keresztben rajta — a pálca. Régi irkák, könyvek a padok tetején, a falakon pedig szemléltetőeszközök, vagyis képek. A szembefalon egy nagy, már igen megviselt Magyar- ország-térkép, pont azon a helyen, ahol egyébként is lenni szokott az iskolákban. A történelmet színes képek, reprodukciók idézik és magyarázzák a maguk művészi módján; mind ismerős, kinek a régi iskolaterméből, kinek a magyar képzőművészetből. Köztük a Munkácsy festette Honfoglalás. A vitrinekben vegyes anyag, régi könyvek, értesítők, újságok, folyóiratok, plakátok stb. De mindez csak a jéghegy csúcsa, mert a kiállított tárgyak több mint a háromszorosát őrzik, raktározzák, melyhez az iskola három éve működő helytörténeti szakköre, Gregor László tanár lelkes gyermekcsapata is megtette a magáét. Gyűjtőmunkájuk egy részét a tanításhoz használják fel, más részük a „feltámadást” várja. S a múzeumi bázis iskola jelenlegi anyagához nyugodtan hozzászámíthatjuk a lappangókat is, a családok, nyugdíjas, idős pedagógusok birtokában levőket. Tehát reálisan vetődik fel e minimúzeum utódjának, az igazi, a nyilvánosságnak szánt iskolamúzeumnak a kérdése. Problémát csak az elhelyezés okoz, de ha jól meggondoljuk, az sem, hiszen eszményibbet, mint a kiöregedett Luther utcai iskola egy része, találni sem lehet. Ha ezt az oktatási helyzet, a majd levonuló általános iskolai demográfiai hullám engedi. Feltétlenül mellette szól, hogy iskola- épület és ezen felül, ami még ennél is fontosabb: a központban van. Mindenki — a turista is — könnyen, gyorsan elérheti. És a cél mi lehetne más?! Vass Márta A békési művelődési központ ifjúsági kaszinójában szombaton, mint szemlélődő is jól szórakoztam. Ahogy elnéztem a játék hevében kipirult fiatalokat, azon morfondíroztam, mennyivel értékesebb, értelmesebb elfoglaltság ez, mint a szórakozóhelyeken elterjedt szerencse- játékok, melyek az amúgy is soványan csordogáló zsebpénzek utolsó morzsáit is kiszedik a srácok zsebéből. Hogy mennyiben más az effajta kaszinó? Nos, a békésiek rendezte játékokban Fortuna istenasszony azoknak nyújtotta segítő karját, akik tudásukkal kiérdemelték. Tudniillik már a játékokhoz szükséges zsetonokat is úgy szerezhették meg a résztvevők, hogy a bejárat melletti böngészdében kiosztott lapocskák kérdéseire több kevesebb sikerrel válaszoltak. Kovács Pista percek alatt vagy 10 zsetont vágott zsebre. Ügyes játékosnak bizonyult Hlubik Andrea és Kocsor Attila is .. . Nyomukba szegődtünk, mert az igazi zsetonvadászat odafent, az emeleten kezdődött. A „Lóugrás” felirat alatt Szilágyi Erzsébet — a művelődési központ munkatársai vezették a játékokat — hívogatta a játékosokat: „Ki száll még be? Négyen játszhatnak !” Hamar akadt jelentkező, no és kibic — meg súgó is — bőven. A kérdések nem voltak könnyűek, ám ez cseppet sem szegte kedvét a játékosoknak. Amott Tőkés Eyula „blöffölt”, gyűltek a zsetonok a nevek alatt, az igaz állítások „gazdája” kapta a zsetonok többségét... A KRESZ-kérdések.nél a fiúk jeleskedtek. Kár, hogy ez a játék elsősorban azokat mozgósította, akik amúgy is tisztában voltak a táblák jelentésével. Aki nem játszott, a művelődési központ gitárszakkörének röpke hangversenyében gyönyörködhetett. Az alkalmi színpad a lépcsőforduló volt, lent, s odafönt a korlátok mellett nézők serege figyelte fellépésüket. A nemes cél — minden helyet kihasználni, minden résztvevőt valamivel lekötni — itt teljesedett be igazán. Végül a zsetonokat be lehetett váltani a tiniklubo- sok által felajánlott tárgyak, könyvek, játékok bazárjában. Egyszóval jól szórakoztunk, s reméljük, havonta egyszer a jövőben is meglepnek minket a szombatihoz hasonló rendezvénnyel. Javasoljuk, hogy a böngészde maradjon akkor is a beTőkés Gyula blöfföl Fotó: Kovács Erzsi járatnál, ám, hogy a tumultust elkerüljék, szerencsésebb lenne a videojátéknak az amúgy is néptelen klubban helyet adni. Várjuk hát a soron következő ifjúsági kaszinót! N. Á. Mai műsor KOSSUTH rádió 8.27: Intermezzo három részben. 9.33: óvodások műsora. 9.53: Lottósorsolás. 10.05: Ugróiskola, (ism.) 10.35: Edgar Allan Poe versei. 10.40: Népdalok. 11.00: Gondolát. 11.45: Kórusművek. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Hétvégi panoráma, (ism.) 14.02: Oktatásunk pótvizsgái. 14.23: Nóták. 14.44: Magyarán szólva ... (ism.) 15.05: A Gyermekrádió műsora. 15.35: Operaáriák. 16.00: Mit üzen a rádió? 16.35: Kamarazene. 17.05: Orvoshiány Szabolcsban, (riport) 17.30: Az Állami Népi Együttes műsorából. 19.15: Filmzene. 19.27: Doktor Szélpál Margit. (színmű) 20.35: Operettkedvelőknek. 21.30: Környezetvédelmi magazin. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Fülöp Attila énekel. 23.30: Szimlonikus táncok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvószene táncritmusban. 8.20: Tíz perc külpolitika. (ism.) 8.35: Slágermúzeum, (ism.) 9.36: Emlékezés Kempelen Farkasra. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Zenedélelőtt. II. 35: Tánczenei koktél. 12.40: Népi muzsika. 13.25: Gyermekeknek. 13.45: Yves Montand énekel. 14.15: Francis Goya gitározik. 14.35: Diana Ross felvételeiből. 15.10: Az Apostol együttes felvételeiből. 15.45: Paul McCartney felvételeiből. 16.35: Jó utat! A csúcsforgalom magazinja. 17.30: ötödik sebesség. 18.35: Popzene sztereóban. 19.40: Nótakedvelőknek. 20.35: Iránytű. 21.35: Népdalok. 22.00: Ritmus. 22.30: Töprengések a gazdaságról. 23.20: Könnyűzene. III. MŰSOR 9.00: Mérei Ferenc pszichológus műsora, (ism.) 9.35: Csajkovszkij operáiból. 10.20: Komoly zene. 11.05: Vivaldi: Tizenkét concerto. 12.45: Kodály egynemű karaiból. 13.07: Rómeó és Júlia, (opera) 14.06: Mozart: Haydn-kvartettek. I. rész. 15.38: Beszélgetés Kovács Lóránt fuvolaművésszel, (ism.) 16.36: Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.00: Műsor a hangkultúra ba- rátáinak 17.30: Kós Károly: Kőből, fából házat, igékből várat, (ism.) 17.40: Operaáriák. 18.18: Az új magyar zene a rádióban. XII,'8. 19.05: Zenekari muzsika. 20.33: Isao Tomita albumai. 21.30: Opera-művészlemezek. 22.30: Cseh dzsesszfelvételekből. 23.10: Turgenyev: Költemények prózában. SZOLNOKISTÜDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Ritmusródeó. Szerkesztő: a Zentai Zoltán. 17.35: Egy levél nyomában. Életképes-e a besenyszögi tanyavilág? Riporter: Vá- czi Márta. 17.55: Fekete József jászjákóhal- mi citerás játszik. 18.00—-18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR »8.25: Tévétorna, (ism.) 8.30: Iskolatévé: Fizika. 8.40: Technika. 9.00: Környezetismeret. 9.15: Kamera. 9.45: Az etruszkok országában. (NSZK film) 3/2, 10.05: Az energia. 3 2. 10.25: Álca felügyelő, (jugoszláv rajzfilm) 10.35: A szent hegy. (NSZK film) 15.00: Közlekedj okosan! 15.35: Építészet. 5/2. 15.55: Történelem. 16.40: Bors (kalgndfilm) (ism.) 3. 17.35: Reflektormagazin. 18.40: Valahol várnak. (portréfilm) 19.10.: Tévétorna. 19.15 : Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Csak ülök és mesélek. 21.00: Gara János: Aranykor, (tévéfilm) 22.05: Péntek esti randevú. 23.05: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 18.05: Még egyszer gyerekeknek! 18.45: Postafiók 250. ' 19.00: Keresztkérdés. 19.30: Magyar múzeumok, (ism.) 20.00: Varietéműsor. 20.55: Tv-híradó. 21.15: Tényképek a szocialista világról. 22.15: Doktor Senki, (tévéfilm) (ism.) BUKAREST 15.20: Szünidei matiné. 15.30: Kulturális hírek. 15.45: A volánnál. Autóvezetőknek. 15.55: Zenekarok. 16.00: Német nyelvű adás. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Dalok. 20.50: Világhíradó. 21.15: Műkorcsolya EB. Közvetítés Budapestről. 21.50: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.00: Magyar nyelvű tt-napló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Verselős — sorozat gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Aktualitások. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A Harmadik Birodalomban — filmsorozat. 21.05: Könnyűzenei adás. 21.50: Tv-napló. 22.05: Kulturális mozaik. 23.35: Hírek. II. MŰSOR 18.15: Fiatalkori bűnözés —művelődési sorozat. 18.45: Népszerű-tudományos film. 19.00: Tudományos beszélgetések. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komoly zenei adás. 20.45: Zágrábi körkép. 21.00: Dokumentumadás. 21.50: jCfj Don Juan — játékfilm. SZÍNHÁZ 1984. január 20-án, pénteken 19 órakor Békéscsabán: ALTONA FOGLYAI Justh Gyula-bérlet 19 órakor Szarvason: MARIA FŐHADNAGY 1984. január 21-én, szombaton 19 órakor Békéscsabán: MARIA FŐHADNAGY Bérletszünet MOZI Békési Bástya: Mennyei seregek. Békéscsabai Szabadság: Kína szindróma. Békéscsabai Terv, fél 6-kor: Vasálarcos férfi, fél 8-kor: Hentessegéd. Gyulai Erkel, fél 6-kor: Panelkapcsolat, fél 8-kor: Olomidő. Gyulai Petőfi, 3-kor: Osceola, 5 és 7-kor: Szemben a világgal. Orosházi Béke: Szerencsés Dániel. Orosházi Partizán: E. T. Kaszinóztunk Békésen