Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-24 / 19. szám
1984. január 24., kedd SPORT SPORT SPORT SPORT XXVII. Népújság Kupa Tíz mérkőzésen 462 gól A zordabbra fordult időjárás ellenére minden kisorsolt csapat időben megjelent Mezőberényben a mérkőzés színhelyén, így mind a tíz találkozót — amelyeken összesen 462 gól esett — pontosan meg lehetett kezdeni. A mérkőzések színvonala azonban a harmadik forduló után sem kielégítő, a csapatok a felkészülés elején tartanak. A harmadik forduló játékvezetői: Giczey, Varga, Horváth és Gogh. Eredmények. Nők. Szeghalom—Bcs. Előre Spartacus II. 26—11 (15—5). A nagyobb rutinnal rendelkező szeghalmiak győzelme nagyobb különbségű is lehetett volna, ha helyzeteiket jobban kihasználják. Ld.: Vargáné 7, Vizemé 6, Sánta 5, ill. Mosoni 5. Kamut—Orosházi MTK 21—19 (13—9). A kamutiak a találkozón javukra megítélt öt büntetőt értékesítették, az orosháziak viszont a 15 hétméteresből hetet elhibáztak, s így érthető vereségük. Ld.: Csomós 11, Vári 5, ill. Huszárné 6, Kocsis 4. Dér 3. Bcs. Előre Spartacus I.— Sarkad 43—20 (21—7). A csabai lányok sokkal magabiztosabbak és fegyelmezettebbek voltak, viszont a védekezést mindkét csapat elhanyagolta. Ld.: Rajki 13, Máté 6, Belanka, Horváth, Ruff 5-5, ill. Bujdosó 9, Jámbor 5, Nagy 4. Békés—Gyomaendrőd 35-22 (16—9). A békésiek fokozatosan átvették a játék irányítását, s ilyen különbségű győzelmük is megérdemelt. Ld.: Kissné 11, Békési 9, Fejér 6, Nagyné 5, ill. La- patinszki, Németh 7-7. Mezőberény—Kétsoprony 23—13 (10—8). A szoros első félidő után a második játékrész egyértelműen a herényieké volt, akik ennek ellenére nem játszottak jól. Ld.: Mezővári 9, Peczéné 3, ill. Knyihár 5, Dénes, Paulik 2-2. Serdülők. Kamut—Bcs. Előre Spartacus 17—15 (7—6). A kamutiak az utolsó percben biztosították be győzelmüket. Ld.: Gilik 7, Kiss, Pogonyi 3-3, ill. Kovács 6. Cservenák 4. Férfiak. Sarkad—Dévaványa 38—26 (21—10). A csapatok csak a góllövéssel törődtek. A gólok száma is sejteti, hogy mennyit mutattak be az együttesek védekezőtudományukból. Ld.: Harangozó 11, Kovács 6, Nagy, Uhrin 5-5, ill. Papp 8, Fekete 5, Faragó 4. Ifjúságiak. Orosházi MTK —Mezőberényi Tömegsport 24—14 (12—7). Az összeszokott orosházi fiatalok győzelme egy percig sem forgott kockán. Ld.: Kardos 8, Fekete 6, Szabó 4, ill. Madarász, Oláh 3-3. Bcs. Volán—Békés 23—19 (11—9). A békési fiatalok —. kapusukkal az élen — hősiesen állták a Volán-rohamokat, csak a mérkőzés végén Novák fegyelmezetlensége miatti kizárása után roppantak össze. Ld.: Bai 8, Gazsó, Sipiczki 4-4, ill. Novák 9, Tóth 4. Serdülők. Gyomaendrőd— Bcs. Volán 46—7 (24—5). A győztes csapat fiataljai idősebbek és erőteljesebb felépítésűek voltak, győzelmük megérdemelt. Ld.: Rátkay 12, Dajkó 10, Juhász, Weigert 7-7, ill. Lovas 4, Bencsik 3. Cs. P. Előkészületi mérkőzés K békéscsabai Zsfros is Megkezdi munkáját az újonnan kijelölt húsztagú vitorlázórepülő válogatott keret. Az ismert nevek mellett újak is találhatók a Petró- czy György ' megbízott edző álfal kiválasztott gárdában. A keret a következő: Férfiak: Borosnyai, Csordás, Daróczy J., Elek, Gulyás, Halasi, Kassai, dr. Ke- sellyák, Magvasi, dr. Nagy, Mihók, Papp, Petróczy, Po- lónyi, valamint a békéscsabai Zsíros János is. Nők: Bolla, Benke, dr. Daróczy É., Zámbóné, Szakács. Az idei versenyek közül a legfontosabb a június végén Franciaországban sorra kerülő férfi Európa-bajnokság, ahova az előzetes tervek szerint négy vitorlázórepülő utazik. Májusban Csehszlovákiában rendezik meg a szocialista országok hagyományos bajnokságát, amelyen négy férfi és két nő vesz részt. Szerepel még a tervek között más külföldi verseny is, de a végleges egyeztetés még várat magára. Július 20-tól Szegeden rendezik meg a nemzeti bajnokságot, amelyen minden kerettag részvétele kötelező. Totó 3. heti telitalálata: 2, 2, 2, x, x, I, törölve, 1, 2, 1, x, x, x, x, 1. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 3. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 talála- tos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 579 702 forint. 13 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 347 821 forint. 12 találatos szelvény 318 darab, nyereményük egyenként 7292 forint. 11 találatos szelvény 4142 darab, nyereményük egyenként 560 forint. 10 találatos szelvény 30 763 darab, nyereményük egyenként 113 forint. Bcs. Előre Spartacus— Gyulai SE 4—3 (4—2). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 300 néző. V: Tóth J. Előre: Újhelyi — Királyvári (Tóth), Kerekes, Rácz. Fabulya — Pásztor, Sulija (Ottlakán), Melis — Kanyá- ri (Plástyik), Gyurmánczy, Szekeres. Edző: Pataki Tamás. GYSE: Szilágyi F. (Szo- bek) — Szűcs, Otott, Csorba, Lipták — Csathó (Nagy), Hirka, Cserháti — Szilágyi J. (Fábián), Schmidt, Jónás. Edző: Sülé István. A Békéscsaba kontratámadásai révén ügyesen kihasználta a vendéglátók kezdeti megilletődöttségét és rövid idő alatt háromgólos előnyhöz jutott. Ezután a gyulaiak játéka is bátrabbá vált, többet kezdeményeztek és a félidő végéig sikerült felzárkózniuk. Fordulás után tovább folytatódott a változatos játék, aminek következtében jócskán akadtak gólhelyzetek mindkét kapu előtt, de ezeket a kapusok rendre hárítani tudták. A mérkőzés lefújása előtti pillanatokban egy gyulai támadás góllal végződött, így alakult ki a szoros végeredmény. A végig hózáporban, korrekt bíráskodás mellett lezajlott sportszerű mérkőzés élvezetes, jó iramú játékot hozott, amelyben — a hibák ellenére is — felfedezhető volt a tervszerű, céltudatos munka, ehhez természetesen hozzájárult több jó egyéni teljesítmény is. G: Melis 2, Szekeres, Kanyári, ill. Schmidt (11-esből), Cserháti, Hirka. Jó: Újhelyi, Királyvári, Pásztor, Szekeres, ill. Otott, Lipták, Cserháti, Jónás. Az egész napos havazást követően beborított pálya csúszóssága sem akadályozta meg a jó iramú mérkőzést. Felvételünkön Cserháti (balról) csatázik a labdáért Fabulyával . _ Fotó: Béla Ottó Röviden # Békéscsabán a MÁV Klubkönyvtárban 22 résztvevővel megrendezték a biliárdversenyt. Hatórás csata után a következő lett a végeredmény: 1. Zuhan Ferenc, 2. ifj. An dó György, 3. Lipták Károly. A biliárdversenynek nagy sikere volt, így a rendezők, résztvevők úgy döntöttek, hogy a közeljövőben újra megrendezik. • Nagyszénáson a Téli Kupa teremlabdarúgó-torna második fordulójában a következő eredmények születtek. A csoport. Nagyszénás—Müv. Központ 3—2, Határőrség—Dózsa Tsz 6—1, Nagyszénás—Kazép 3—0. Műv. Központ—Dózsa Tsz 2—2, Kazép—Határőrség 6—3. C csoport. Csillag Aruház—Mezőgép 2—1, AKG—Csimi 2—1, Mezőgép- Költségvetési Üzem 2—0, Csimi —Csillag áruház 1—1, Mezőgép— AKG 3—1. D csoport. Tótkomlós —Flamengó 2—1. Volán—Egyetértés 3—2, Hungaropán—Flamen- go 7—1, Tótkomlós—Volán 2—2, Hungaropán—Egyetértés 3—1. Befejeződtek a D csoport küzdelmei. Első helyen a Volán, a másodikon a Hungaropán együttese végzett. 0A felszabadulási jubileumi sakkemlékversenyt a békéscsabai Bánszky János nyerte 7,5 ponttal, megelőzve a 7 pontos Fekete Albertet és a 6 pontos, bronzérmes Laczó Jánost. Az NDK fedett pályás atlétikai viadalán a 100 yardos férfi síkfutásban Thomas Schröder 9.50 másodperccel győzött, s ezzel beállította honfitársa. Schlegel 1981. február 15-én elért fedett pályás világcsúcsát. # A kitzbüheli férfi mülesikló világkupa legutóbbi futamát a luxemburgi Girardelli nyerte az osztrák GrubeT és a jugoszláv Krizaj előtt. A mülesikló kupa összetett pontversenyében Sten- mark áll az élen. # Hármas magyar siker született a budapesti Caola Kupa női tőrversenyen. melyen Kovács Edit nagy csatában nyert meg Jánosi és Stefanek előtt. A döntőben már Jánosi vezetett, de Kovács fordítani tudott. Űt magyar asztalitenisz-csapat még versenyben Alaposan megváltozott a magyar asztalitenisz kupa-csapatok eddigi szereplésének mérlege a múlt héten lejátszott több találkozó után. A nagy és negatív meglepetést a korábbi BEK- győztes Bp. Spartacus gárdája szolgáltatta, hiszen a Klampár, Kriston, Molnár összeállítású együttes azonos a válogatottal. A Simex Jüllchtől elszenvedett 5:4-es vereséget elsősorban az okozta, hogy a nyugatnémeteknél „vendégmunkás" svéd Ulf Carlsson mindhárom magyart legyőzte. Igaz, a 23 éves Carlsson évek óta az európai nemzetközi mezőny egyik kitűnősége, de a kontinens legújabb ranglistáján csak a 12. helyet foglalja el. Arra is kevesen számítottak, hogy a védekező specialista Hüging, aki egyszer már bUcsUt mondott az aktív versenyzésnek, két mérkőzést Is nyer a szövetkezetiek ellen. I Nincs tehát magyar döntőse a férfi bajnokcsapatok Európa Kupa tornájának, amelynek elsőségéért márciusban a meglepetéscsapat Simex Jülich és a Vitkovice Ostrava játszik. Más a helyzet a női döntőben, hiszen a 13-szoros BEK-első Statisztika Újból játszhat az elsőségért, s a tornák történetében harmadszor a Tolnai Vörös Lobogó ellen. A vidékiek szép sorozat után jutottak el idáig, s amint Sáth Sándor, a csapat edzője elmondta, feltétlenül jobb eredményre számítanak, mint a korábbi két döntőben, amikor egyformán 5:0 arányú vereséget szenvedtek. A Vásárvárosok Kupájában a három magyar férfiegyüttes közül már csak a védő BVSC állja a versenyt, A vasutasok bejutottak a negyeddöntőbe, kiesett viszont a Ceglédi VSE és a Bp. Postás. A nőknél a tavalyi első BSE és a második helyezett Bp. Spartacus már az elődöntő résztvevője, elképzelhető, hogy Újból a két csapat küzd majd meg egymással a kupáért. A Kanizsa Bútorgyár csapata kiesett. A befejezéshez közeledő két kupasorozaton tehát öt magyar csapat még reménykedhet, fgy a női BEK-ben a Statisztika és a Tolnai Vörös Lobogó, a férfi VVK-ban a BVSC, a nőiben pedig a BSE és a Bp. Spartacus. Autóverseny a Szaharán át Hármas győzelmet hozott a nyugatnémet gépkocsiipar számára a Párizs—Dakar rallye: a BMW, a Porsche és a Mercedes szerezte meg az egyes kategóriák első díjait. A belga Gaston Dahier BMW-motorkerék- páron, a francia Metge—; Lemoyne páros Porsche kocsin érkezett elsőnek a da- kari tengerparton kijelölt célba, s a teherautók kategóriájában is a nyugatnémet Mercedes szerezte meg a pálmát. A nyolc afrikai országon át vezető, 12 000 kilométeres útra január 1-én több mint 400 résztvevő indult el Párizsból, de csak egyharma- duk ért célba. A versenyzőknek meg kellett küzdeniük az álnok szaharai terep különleges nehézségeivel, de megpróbáltatásaik közben azzal vigasztalódhattak, hogy rájuk figyel egész Francia- ország. A televízió, a rádió és a lapok naponta beszámoltak a verseny eseményeiről. Thierry Sabine, aki 1977- ben ezt a rallye-t kezdeményezte, s azóta is a verseny mindenható rendezője, mindenesetre kitűnő reklám- szakember is, A Párizs—Dakar rallye nemcsak izgalmas kalandszámba menő esemény, hanem kitűnő üzlet is, üzlet a rendezőnek (Thierry Sabine milliókat keres rajta), és természetesen azoknak a gépkocsigyáraknak is, amelyek kocsijai jól szerepeltek. És mivel üzletről van szó, néha nem egészen sportszerű eszközökkel biztosítják egy márka győzelmét. A versenyen való részvételnek borsos ára van: egy motorkerékpárosnak 50 000 frankba, egy személygépkocsinak 200 000 frankba, egy tehergépkocsinak pedig 250 000 frankba kerül a részvétel, és még kísérő kocsikról is kell gondoskodni, amelyek nyomon követik a versenyzőket, hogy a tapasztalt szerelők gyorsan megjavíthassák az afrikai terepen sűrűn előforduló hibákat. A Porsche, amely idén több kocsit is indított, ötmillió frankot költött a rallye-n való részvételre, de látványos győzelme minden bizonnyal megéri ezt, hiszen a televíziós nézők naponta láthatták, hogyan száguld a Porsche a Szahara homoktengerében — egy-egy kedvezőbb útszakaszon elérte a 220 kilométeres sebességet is. A verseny persze elsősorban a „profik’ között dől el, de magánszemélyek is indulhatnak, ha leszurkolják a borsos részvételi díjat. Ezek rendszerint egy-egy francia cég támogatását szerzik meg, és sok olyan francia cég van, amely — éppen a televízió által biztosított reklámra számítva — hajlandó is a mecénási szerepre. Idén a sportszerűségen súlyos csorbát ütött az a példátlan módszer, amellyel a Lada-kocsit kizárták a versenyből. A franciaországi Lada-képviselet idén is indította terepjáró kocsiját, a Nivát a versenyen, miután tavaly a második helyet szerezte meg. A Lada terepjáró kocsik egyébként népszerűek Franciaországban, és a tavalyi jó szereplés is nyilván hozzájárult ahhoz, hogy 1983-ban 17 százalékkal emelkedett a Franciaországban eladott Lada kocsik száma. Ám most mi történt? A verseny egyik afrikai szakasza után Thierry Sabine kijelentette, hogy kizárja a La- da-kocsit a versenyből, mert „csalt”, levágta a kijelölt útszakaszt. A Lada-verseny- ző tiltakozott: ő nem szándékosan rövidítette meg az útvonalat, hanem úgy látszik, eltévedt, de biztosra vette, hogy jó úton haladj mert közben állandóan kocsija felett keringett Thierry Sabine helikoptere, aki rádió útján érintkezésbe léphet a versenyzőkkel, úgy vélte, ha rossz úton haladna, a rendező biztosan figyelmeztetne erre. Thierry Sabine nem tagadta, hogy módjában állt volna figyelmeztetni a versenyzőt, de ezt szándékosan nem tette meg, mert „a Lada versenyzői már régóta a begyemben vannak — mondotta —, most kelepcébe csaltam őket”. Jean-Jacques Poch, a Lada franciaországi képviseletének vezetője felháborodottan tiltakozott, s kijelentette, hogy ez a példátlan eset szégyen a francia gépkocsi- sport történetében, ezek után a Lada-képviselet többé nem indítja kocsijait olyan versenyeken, amelyeket Thierry Sabine rendez. A Le Journal de Di- manche tudósítója Machiavellihez hasonlította Thierry Sabine viselkedését, s azt írta, hogy a Párizs—Dakar rallye már nem a régi, Thierry Sabine-nak fejébe szállt a dicsősége. Csehszlovákiáé a Király Kupa Essenben Csehszlovákia győzelmével fejeződött be a Király Kupa fedett pályás teniszviadal. Az „A” csoport döntő találkozóján a csehszlovák Mecir 7:5, 6:4 arányban győzött Gunnarsson ellen, majd Nyström Pimek 6:3, 765 arányú legyőzésével egyenlített. A kupa sorsát eldöntő párosban a Pimek, Navratil duó hatalmas küzdelemben, három játszmában 6:3, 3:6, 6:2-re verte a Nyström, Gunnarsson kettőst. A csehszlovákok negyedszer szerezték meg a Ki- * rály Kupát, amelyet ez évben először új formában rendeztek meg, a hat első osztályú csapat egy hét alatt, egy helyszínen mérte össze tudását. * * * A Király Kupa „C" osztályából Olaszország jutott a „B” csoportba — Magyarország helyére —, miután a Savonában megrendezett mérkőzésen 2:1 arányban győzött Dánia ellen. Jelentkezési felbivás A Testnevelési Főiskola felvételt hirdet az 1984/85. tanévre az alábbi szakokra: 1. Tanári szak, nappali tagozat. 2. Edzői szak, levelező tagozat (négyéves főiskolai képzés, amely szakedzői végzettséget ad) asztalitenisz, autómotor, birkózás, jégkorong, gyorskorcsolya, műkorcsolya, kajak-kenu, kerékpár, labdarúgás, ritmikus sportgimnasztika, sportlövészet, teke, férfitorna, női torna, vízilabda sportágakban. 3. Sportszervezői szak, levelező tagozat. Az egyes szakok felvételi tájékoztatói a főiskola (Budapest XII., Alkotás u. 44.) tanulmányi osztályán kaphatók. Jelentkezési lapot Budapesten és vidéken a nyomtatványellátó boltokban árusítanak. Jelentkezési határidő: nappali tagozaton 1984. március 15., levelező tagozaton 1984. március 30. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34. Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szérdahelyl u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.