Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-21 / 17. szám
o 1984. január 21., szombat NÉPÚJSÁG KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A megelőző évszázad jelesei A Galéria kiállítása Békésen Megtiszteltetés? . Az igények természetes (és kötelező érvényű) kielégítése? Vagy inkább a természetes igények megszületését célzó tett? Ilyesmik forgolódtak fejemben, mikor megismertem a Békési Galéria kiállítását, amely a XIX. század magyar képzőművészetének alkotásait reprezentálja. A Magyar Nemzeti Galéria néhány féltett kincse megyénkben látható. • Némelyikük jól ismert, visszaköszönő alkotás, mégis mennyire mások ők így, közvetlen közelről. Nem képeslapokról, nem poszterekről, nem naptárakból, hanem önnön testi valóságukban. A kiállítás megpróbál — nyilván (már csak a hely nagysága folytán is) a teljesség igénye nélkül — a magyar képzőművészet dicső kezdetébe betekinteni, és történeti áttekintést adni képzőművészetünk múlt századi fejlődésének hatalmas ívéről, küzdelmeiről. A XIX. század magyar festőinek, szobrászainak élete megannyi küzdelem. Küzdelem a tudásért, az anyaggal, küzdelem az idővel, a megélhetésért, küzdelem az önálló, egyéni magyar képző- művészeti alkotásokért, amelyek önállóságuknál és egyéniségüknél fogva jelenthetik szerves részét az egyetemes művészetnek, s küzdelem, nemegyszer nyílt, életveszélyt vállaló harc történelmünk haladó mozgalmainak oldalán. Lehet, hogy más ország alkotói produkáltak modernebb, izgalmasabb művészi teljesítményeket,, de hazájuknak fontosabbat aligha. Néhány évtized alatt nőttek fel képzőművészeink ahhoz az irodalomhoz, melyet Vörösmarty, Petőfi,. Arany és Jókai neve fémjelez, s újabb néhány évtized múlva (még jóval a századforduló előtt) már nemcsak szakmai tudásban érték el az európai mesterek szintjét, de nyitottságban, egyéni látásmódban, gondolkodásmódban is. Óriási ez az ív, ami id. Markó Károly alkotásaitól Mednyánszky világáig vezet. Ha a képek közti kalandozásomat id. Markó Károlynál kezdem, azt nemcsak a tudott művészettörténeti tény miatt teszem, hogy ő volt, aki tán a legtöbbet tette a magyar nemzeti festészet megindulásáért, hanem a szem parancsára. Markó képei vonzzák a figyelmet. Ha nem g tagadjuk meg önnön gyermeki érdeklődésünket, akkor az ő varázslatosan szép tájainál feltétlen időznünk kell. Mondhatja valaki, hogy a gyermek ízlése egyáltalán nem hiteles, hiszen a gyermek könnyen bedől például a műalkotások méretbeli furcsaságainak, vagy az aranyozott-cukrozott dolgoknak. Am Markó eszményi tájai aligha vádolhatok az olcsó hatásvadászattal. Nemcsak azért, mert alkotójuk hihetetlen aprólékos munkája, vitathatatlan szakmai tudása is elismerésre méltó, hanem mert a fantáziának ad értékes életteret, nem csupán álmodét, de emlékezetest. Igaz, Markó képei elmélyült gondolkodásra nem serkentenek, még akkor sem, ha az itt-ott megjelenő mitikus képek, és épületmaradványok, a hegyoldalból néha épületeken keresztül kitörő furcsa vízfolyások nemcsak a dekorativitást szolgálják, hanem az emberi lét és érzések folyamatosságát, időtlenségét jelképezik. Id. Markó Károly tanítványa volt Molnár János, akinek Fürdő lányok című képén a tanítómester lenyűgö-' ző szakmai tudása, színvilága, dekorativitása első pillanatban szembetűnő. Ám Molnár János tetszetős világában a nő nemcsak a festészet eszményi és számos szimbólumot hordozó tárgya, de a kor szemérmességét már alig szem előtt tartó, erotikus jelenség, sőt kilesni, megszerezni való titok és cél. Than Mór történeti festészetünk kiemelkedő alakja, aki — Lotz Károly mellett és gyakorta vele együtt — falfestészetünk olyan jelentős alkotásait hozta létre, mint a Vigadó, vagy a Nemzeti Múzeum freskói, A nap szerelmese a délibábbal című képével mutatkozik meg a kiállításon. Érdekes, hogy a magyar nép tragikus sorsának életképe, ami —az esztéták véleménye szerint — megoldatlan maradt történelmi tárgyú festményein, az nagyrészt megoldott az első látásra elvontnak látszó képen. A tótkomlósi származású Jankó János a múlt század vicclapjának, a Borsszem Jankónak volt neves karika- turistája. (Tőle származik többek között a ma már inkább csak nevében, mint teljes azonosítható valóságában köztünk élő figura: Sanyaró Vendel.) Menyegzői drámája hibátlanul felépített, szélsőségesen színpadias pillanat. Bár eszközei a naturalizmusból merítenek, képe köny- nyen áttekinthető, a szereplők ötletes mozgatásával irányítja tekintetünket, s Jankó János fölényes tudással kerüli el a naturalizmus csapdáját, a szétfolyó szerkesztést. A békési galériában három alkotás képviseli a me-, zóberényi születésű Orlai Petrich Somát. Helyenként bravúros, több rétegű mű, a Milton diktálja Az elveszett paradicsomot. A színes ruhájú, Miltont hallgató nők szinte pisszenést sem engedve irányítják a fekete-fehér színekkel megfestett vak költőre a figyelmet, akinek gom dolkodását szinte alig tetten érhető jelekből hozza létre Orlai Petrich. Miltonnak csak a ruhája fekete, szavai, eszméi színesek. S ez nem csupán az őt hallgató világ színeiből következtethető, de a külső világ ablakon keresztül szobába burjánzó paradicsomi szépségéből is. Bár a költő feje fölött egy homályos kép az első pár kiűzetését rögzíti, a tollba mondott mű mégsem erről a múltba és hitbe mosódó eseményről szól, hanem a jelenről. E paradicsomi szépség optikai látásából a vak költő kifizettetett, ám a belső látás az elmélkedés, a költészet magas rendű harmóniájával nem csupán önmagát kárpótolja, de a világot gazdagítja. A kiállításon látható Orlai Petrich Lopott csók című közismert képe is. Ahogy a Milton elsősorban gondolatgazdagságában ízig-vérig modern mű, úgy Orlai Petrich Apám című portréja művészi kifejező eszközei miatt hallatlan érték. A fakó, szinte kísérteties színekkel megfestett mű elüt a kor ízlésétől, s tán leginkább a rembrandti portréfestés hagyományaira épít. A vásznon egyszerre van jelen az apját féltő művész, s az apa elmúlás felé hajló léte. Maga a portréfestés sajátos helyet foglalt el a múlt század magyar piktúrájában. A festőknek megélhetést biztosítottak a megrendelések, ám a megrendelő szeszélyeitől e műfajban kevésbé tudták megóvni tevékenységüket. Festőink többségének életre szóló fájdalmas élmény 1848—49, és előzményei. Mind a ’48 előtti években, mind a szabadságharc bukását követő időkben — ha a megrendelők szimpatizáltak a magyar nép szabadságküzdelmeivel .—, a portrék nem - nélkülözték a forradalmi elemeket. Barabás Miklós 1846-ban festett Liszt Ferenc-portréjának fekete ruháján pirosak a gombok, és piros a kabát bélése. Hogy a későbbi portrék fekete kabátjának piros gombjaiban, és vérpiros bélésében milyen arányban játszott szerepet a Liszt Ferenc-kép, a divat, vagy a divat menynyire tükrözte ’48 szellemét s főleg a portrék megrendelői mennyire gondolkodtak forradalmian, az ma már megállapíthatatlan. E képek az eszme megőrzéséről szóltak. Akár követelték ezt a megrendelők, akár nem. A hatalom mindent megtett a művészeti produktumok célzásainak nyakoncsípésére, a „félreérthető szimbólumok” intézményes betiltására, ám a piros színt, mint kabátbélést mégsem tilthatta be. Barabás Békésen látható Férfi-arcképe nemcsak a piros színnel tüntet, de a modell ráadásul Kossuth-szakállt visel. Egyáltalán nem fontos, hogy e férfi szelleme valós tükre-e a kossuthi adottságoknak. mentalitásoknak. A kihívás a fontos. Hogy aki látta e képet, annak Kossuthra kellett gondolnia. A portréfestés politikai szerepvállalása mellett a szakmai tudás szempontjából is sajátos helyzetű műfaj volt. Rohamosan terjedt ugyanis a fényképezés. Volt akit ez versenyre késztetett. Borsos József Női képmás csipkegallérban című alkotásának címe nem véletlenül említi a csipkegallért. Borsos számára ennek bravúros megfestése szívügy volt. Ám ez a verseny nem vezethetett jóra. Borsos József a részletek megfestésének igézetében később elfordult a festészettől, s maga is beállt fotósnak. E szakmában is befutott, divatos lett, majd ráunt a fotózásra. A Szép Juhásznéhoz címzett vendéglő kocsmárosaként fejezte be életét. Békésen látható képe érdekes állomása egy kiugró tehetségű ember zsákutcába tévedésének. Mennyivel más belső erő irányítja nem sokkal később Mednyánszki László ecsetjét. Az ő portréja nem kívánja kihívni a fotózást. A lélekábrázolás minde- nekfelettisége felrúgja a megunt szabályokat. Menynyire különböznek az ő tájképei a kortársakétól! Itatás című képén színeket ködösen fátyolozó stílusával egyszerre fogja meg egy napszak és egy időjárási jelenség atmoszféráját, s egy bizonytalan, megfoghatatlan életérzést. Mednyánszki nemcsak megérte a 20. század festészetét, de meg is előlegezte azt. Nem írtam a Békésen látható műalkotások feléről sem. Ám amelyekről említést tettem, azok mindegyike is hosszas tanulmányt érdemelne. Nekünk, Békés megyeieknek eddig nem adatott meg a közeli ismerkedés a 19. század magyar képzőművészetének ilyen gazdag gyűjteményével. E kiállítás két-három évig alkalmat ad erre a rég várt találkozásra. Ungár Tamás Borsos József: Női képmás csipkegallérban Kormos Sándor: Kell mintha túzvirágot dermesztő fagy éget úgy kell a hiányod mint a jelenléted Fiatal temesvári költők Grigore Coman: Ölelések öleléseink zöldbe borultak mikor csókjaink egymásba hulltak ... s elsuhant mellettünk a liget és a pagony puha léptekkel az avaron a szóba gyűrűző kígyó vedlő bőrébe mart testünk éjtől-éjig távoli part s ám legyen mindenütt sötétség csak mi csakazértis ragyogunk mint kisbetűs szavak Kamaszkor Föld, a te húsodból liliomok sarjadnak ki fehér ingüket tágra nyitva felmutatják őszinte szívüket Föld, melledben folyékony szikla fakad meglátom benne tündöklő arcomat Smaranda Cosmin: Vidéki vers Anton, az alkony fogyóban van, S különös rügyfakadást él át a télikerti fügefa Tudod, nagymama lassan a vakságba siklik át [és mégis Álmélkodik a portrék köré gyűlő ködön. Apa szíve szelíd ritmusban őszül, Akár az érme, melyet önnön etüstje ejtett foglyul: ö, már más évszakban mosolyog, És pillangók tódulnak a szoba ódon levegőjébe. Ügy mondják: félek november jegyétől és, A hold lilás karikájában meglapulva türelmesen Várom a csalóka festékmáz alatt is sápadt [makk-vőlegényt. Marcel Tolcea: International Bycicle Tribune Bűntényt fedeztek fel a Harlemben, s noha a rendőrség a Tandem-ikrekre gyanakszik és a tett színhelyén, az ablak alatt, megtalálták franciakulcsukat; a vádlottak még mindig azt állítják, hogy egész éjszaka Brooklyn negyedben mulattak egy vöröslámpás bicikli-házban: „nos, igaz, hervadtak kissé, de még oly gyöngédek és kokettek." > Á. Kovács Sándor fordításai Fadrusz János: Toldi Miklós
