Békés Megyei Népújság, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-07 / 288. szám

1983, december 7., szerda fl szocialista országok szovjet baráti társaságainak budapesti tanácskozása Nyílt levél a tagszervezetekhez DlVSZ-sajtótájékoztató a moszkvai VIT-röl Kedden a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség budapesti székházában sajtókonferencián ismertették az újságírókkal a DlVSZ-iroda állásfoglalását az 1985-ös moszkvai VIT-tel kapcsolatban, és bejelentették: 1984 februárjában Havanná­ban megalakul a XII. világifjúsági találkozó nemzetközi előkészítő bizottsága. A sajtókonferencián Vlagyimir Akszjonov, a lenini Kom- szomol Központi Bizottságának titkára megismételte a szovjet ifjúkommunisták bejelentését: 1985-ben Moszkvába invitálják a világ békeszerető, haladó ifjúságát. A XII. vi­lágifjúsági találkozó előkészítéséről szólva rámutatott arra, hogy a béke talán még soha nem volt annyira törékeny, mint napjainkban. Moszkva ezért az eddigi VIT-ek eszmé­jének megerősítésére készül, arra, hogy a világ ifjúsága egy­ségesen fejezze ki szándékát a béke megőrzésére, a leszere­lés elősegítésére, a feszültségek és a konfliktusok forrásai­nak megszüntetésére. Barabás Miklós, a DÍVSZ főtitkára a DlVSZ-iroda leg­utóbbi ülésének állásfoglalását ismertetve bejelentette: a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség aktív támogatásáról biztosította a lenini Komszomolt. Az iroda nyílt levélben fordul a világszövetség valamennyi tag- és baráti szerveze­téhez, s felhívja azokat, hogy támogassák a lenini Kom- szomol kezdeményezését, és kezdjék meg a haladó és a de­mokratikus ifjúság találkozójának előkészületeit. Az újságírók kérdéseire válaszolva a DÍVSZ vezetői el­mondták: a DÍVSZ mindent elkövet, hogy mozgósítsa saját tagszervezeteit, de á világifjúsági találkozó nem csupán a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség rendezvénye. A szer­vezők arra számítanak, hogy a fiatalok legszélesebb rétegeit képviselő szervezetek — politikai, ideológiai, vallási hova­tartozásra való tekintet nélkül — részt vesznek a sereg­szemlén és az előkészítésben is. Marjai József és Faiszal n. al-Haled megbeszélése A szocialista országok szovjet baráti társaságai ve­zetőinek részvételével kétna­pos tanácskozás kezdődött kedden a Magyar Tudomá­nyos Akadémia várbeli kongresszusi termében. A Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság rendezvényére nyolc országból — Bulgáriából, Csehszlovákiából, Lengyel- országból, Kubából, Mon­góliából, az NDK-ból, a Szovjetunióból és Vietnam­ból — érkeztek vendégek, hogy eszmecserét folytassa­nak a konferencia fő témá­járól: a szocialista országok békepolitikájáról. A szovjet baráti társasá­gok rendszeres találkozóinak sorába tartozó nemzetközi tanácskozáson a házigazdák nevében Apró Antal, az MSZMP KB tagja, az MSZBT elnöke köszöntötte a testvertársaságok küldött­ségeit. Megnyitójában kiemelte: a Szovjetunió iránti barátság, a testvéri együttműködés ar­ra kötelez, hogy a társasá­gok tevékenységében sokol­dalúan jusson kifejezésre az a szilárd meggyőződés: a szocialista országok a jövő­ben is a lenini békepolitika elvei alapján, internaciona­lista külpolitikát folytatnak. A testvérszervezetek, a ba­ráti társaságok munkája kö­vetkezetesen szolgálja a Szovjetunióhoz, a szovjet néphez fűződő őszinte barát­ságot. A konferencia vitaindító előadását Biró Gyula, az MSZBT főtitkára tartotta. Az MSZBT főtitkárának előadását követő vitában Zinaida Kruglova, az SZKP KB tagja, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége El­nökségének elnöke átadta a tanácskozás résztvevőinek a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége Elnökségének üd­vözletét. Hangsúlyozta: a szocialista országokban mű­ködő szovjet baráti társasá­gok képviselőinek találkozói nemes hagyománnyá váltak, és pozitív szerepet játszanak a társadalmi szervezetek sokoldalú együttműködésé­nek fejlődésében. Penko Gerganov, a bolgár delegáció vezetője többek között arról szólt, hogy Bul­gáriában a baráti társaság elsősorban a Georgi Kirkov tudományos ismeretterjesztő társasággal közösen szerve­zett rendezvényeken népsze­rűsíti a szovjet békepolitika törekvéseit. Miroslav Zavadil főtitkár többek között a Csehszlovák —Szovjet Baráti Társaság szervezeteiben folyó interna­cionalista nevelésről szólt. A Kubai—Szovjet Baráti Társaságnak 750 munkahe­lyi szervezete van —■ tájé­koztatta a résztvevőket Sergio Lopez főtitkár. — Évente több ezer barátsági rendezvényt szerveznek a távoli országban, s ezekben mintegy 6 millióan vesznek részt. A Szovjetunió lenini kül­politikájának népszerűsítése a Lengyel—Szovjet Baráti Társaság .tevékenységében mindig megtisztelő helyet foglalt el: mélyen békés jel­lege a lengyel és a szovjet nép barátságának szoro­sabbra fűzését szolgálta — mondotta Boleslaw Borisjuk titkár. A társaság tevékeny­ségével jelentősen hozzájá­rult ahhoz, hogy Lengyelor­szág belső helyzete az utób­bi időben javult. Az LSZBT szilárdan élte túl a belső és a külső ellenség támadásait, megvédte a barátság, az együttműködés eszméit, tra­dícióit. A Szovjetunió kül­politikáját számos előadáson ismertetik, s tudományos szimpozionokat és konferen­ciákat rendeznek e témá­ban Lengyelországban. A tanácskozás ma a vitá­val folytatódik. Marjai József miniszterel­nök-helyettes kedden hivata­lában fogadta Faiszal A. al- Haledet, az arab gazdasági fejlesztés kuvaiti alapjának vezérigazgatóját, aki Tímár Mátyás államtitkárnak, a Magyar Nemzeti Bank elnö­kének meghívására decem­ber 4—6 között hivatalos lá­togatást tett Magyarorszá­gon. A vezérigazgató ismer­tette az alap tevékenységét, amely mindenekelőtt a fej­lődő országok beruházásai­nak finanszírozására terjed ki. Marjai József a megbe­szélésen kifejezésre juttatta érdekeltségünket az alap ál­tal finanszírozott beruházá­sokban, fejlesztésekben való részvételünkben. Az alappal való együttműködés révén lehetővé válik, hogy ipa­runk versenyképes ajánla­tokkal járuljon hozzá a fej­lődő országok ipari, mező- gazdasági és infrastruktu­rális beruházásaihoz. . A ven­dégek találkoztak Veress Péter külkereskedelmi és Hetényi István pénzügymi­niszterrel is. Faiszal A. al- Haled kedden elutazott Bu­dapestről. TELEX Szíriái kormánynyilatkozat-BERLIN A Német Szocialista Egy­ségpárt Központi Bizottságá­nak Politikai Bizottsága ked­di ülésén megvitatta és tel­jes mértékben jóváhagyta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsa elnöke november 30-i találkozójá­nak eredményeit. * BERLIN Willi Stoph, az NDK Mi­nisztertanácsának elnöke kedden délután megbeszé­lést folytatott Lubomir Strou- gal csehszlovák kormányfő­vel, aki kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik a Német Demokratikus Köz­társaságban. Az NDK Mi­nisztertanácsának székházé­ban megtartott megbeszélé­sen az NDK és Csehszlová­kia együttműködésének és a nemzetközi helyzetnek idő­szerű kérdéseiről volt szós NICOSIA Kedden, első ízben, össze­ült a törvénytelenül kikiál­tott „Észak-ciprusi Török Köztársaság” alkotmányozó gyűlése, hogy megkezdje az előkészületeket az új kép­ződmény alkotmányának ki­dolgozására. m TEHERAN A Tudeh párt öt tagjának pere szerdán megkezdődött Teheránban, jelentette be kedden a Fegyveres Erők Forradalmi Birósága. Az öt vádlott nevét nem hozták nyilvánosságra. Külföldi új­ságírók a tárgyalásokon nem lehetnek jelen. Ez az első per a párt tagjai ellen. Az amerikai—izraeli meg­állapodások azt jelzik, hogy a Közel-Keleten megkezdő­dött az amerikai katonai be­avatkozás erősítése — álla­pította meg a szíriai kor­mány keddi nyilatkozata. A szíriai kormány állás- foglalásában felhívta az arab országok népeinek és kormányainak figyelmét ar­ra, hogy ily módon veszé­lyes irányt vett az Egyesült Államok közel-keleti politi­kája. Az amerikai—izraeli megállapodások — közöttük katonapolitikai, gazdasági és más jellegű kötelezettségvál­lalások — közvetlenül arra Sok millió dolláros tiszte­letdíj ütötte a markát két amerikai reklámszakember­nek, akik a venezuelai vá­lasztási kampányt, az Acci- ón Democratica (AD) és a Keresztényszociális Copei fő­hadiszállásáról irányították. Bár országosan kiegyensú­lyozottnak tartották a két nagy párt esélyeit, elfogulat­lan külföldi megfigyelők az ellenzéki AD győzelmére tip­peltek. Várakozásukban nem is csalódtak. Jaime Lusinchi, az AD jelöltje az összes sza­vazat 54 százalékát szerezte meg, míg vetélytársa, Rafael Caldera — aki pedig már kormányozta az országot — be kellett hogy érje a vok- sok harmadával. Az elnök- választással párhuzamosán rendezett törvényhozási vá­lasztásokon a demokratikus akciópárt szintén sikert ért el, az új elnök tehát bizton­ságos többségre számíthat a parlamentben. Az ötvenedik évében já­ró Lusinchi hivatására néz­ve orvos, de kora ifjúsága ösztönzik Izraelt, hogy ki­terjessze az arab népek el­leni agressziós cselekménye­it — hangsúlyozza a nyilat­kozat. Az állásfoglalás mélységes aggodalomnak ad hangot Sa­mir izraeli kormányfő wa­shingtoni látogatásának eredményeivel kapcsolatban. A nyilatkozat leszögezi, hogy a térség népei válasz­út elé kerültek: vagy meg­védik nemzeti érdekeiket és országaik területét, vagy a Közel-Kelet az új amerikai— izraeli szövetség befolyási övezetévé válik. óta politizál. Üj kormányá­nak aligha lesz könnyű dol­ga. A hetvenes években ro­hamosan fejlődő ország gaz­daságának alapja a rendkí­vül bőséges kőolajkincs. Csakhogy azóta a fekete arany ára csökkent, a ter­melést az OPEC döntésére visszafogták. Harmincmil- liárd dolláros államadóság, súlyos költségvetési hiány, és egyre aggasztóbb méreteket öltő munkanélküliség, vala­mint növekvő arányú pénz­romlás emészti Venezuelát. Arról nem is szólva, hogy az úgynevezett aranykorban — a hetvenes évek derekán — olyan egészségtelen túl­fogyasztás volt az országban, amit az utóbbi esztendők­ben mindenképpen vissza kellett fogni. Nyilvánvaló, hogy a la­kosság elsősorban az öt éven át kormányzó Campins elnö­köt, s rajta keresztül a Co- peit hibáztatta a válságért. A voksok megoszlása azt mutatja, hogy az AD iránti bizalom egyszersmind az el­EGK-csúcsértekezlet kudarccal Kudarccal zárult az athéni csúcsértekezlet — jelentette be a Közös Piac elnöki tisztét be­töltő Andreasz Papandreu gö­rög miniszterelnök, „Számos miniszteri konferencia után sem született megegyezés, és külö­nösen sajnálatos, hogy a részt­vevők egyetlen konkrét kérdés­ben sem értettek egyet’* — mondotta a közös piaci csúcs- találkozó befejezésekor tartott sajtóértekezleten. „A háromnapos tanácskozás bebizonyította, hogy egyetlen tagország sem hajlandó nemze­ti érdekei rovására fejleszteni a közösséget. A problémák orvos­lása válság idején különösen nehéz” — indokolta a kudarc okát a miniszterelnök, és új­fajta megközelítésre szólította fel a tagországokat. lenlábas megbüntetésével járt együtt: a választók több­sége — s ebben a kampány is közrejátszott — nem a vi­lágszerte tapasztalható re­cessziónak, hanem minde­nekelőtt a leköszönő elnök­nek tulajdonította az ország válságos állapotát. A szociál­demokrata színezetű AD-re most az a feladat vár, hogy a lehetőség határain belül csökkentse a lakosság terhe­it. Ám erre csupán a takaré­kosság módszere kínálkozik: az évek óta egészségtelen mértékben földuzzadt állam- apparátus csökkentésével, az amúgy is rendkívül visszafo­gott beruházások ütemének lassításával. A Copei öt éven át nem vállalkozott az egyes gazdasági ágazatok közti aránytalanságok megszünte­tésére. Márpedig Venezuela jövője szempontjából erre is szükség lenne. Venezuela új elnökét de­cember közepén iktatják be. A hajdani orvostól joggal várják az országban, hogy megfelelő gyógymódot talál a válság enyhítésére. Gyapay Dénes Orvoselnök olajországban HÍREK HÍREK HÍREK MA: AMBRUS NAPJA A Nap kél 7.17 — nyugszik 15.54" órakor A Hold kél 10.05 — nyugszik 18.16 órakor ÉVFORDULÓ Százhúsz évvel ezelőtt, 1863. december 7-én szüle­tett, és 82 éves korában, 1945-ben hunyt el Pietro Mascagni olasz karmester és zeneszerző, aki a Parasztbe- csület- című operájával szer­zett magának világhírnevet. A mű első előadása 1890- ben volt Rómában, de Bu­dapesten is már 1890 de­cemberében színpadra vit­ték. Azóta is szakadatlanul szerepel a világ minden operaszínpadán. * — „HA A VILÁG RIGÖ LENNE.” Kondoroson — az egyesített művelődési in­tézmények szervezésében — december 8-án, csütörtökön a művelődési ház nagyter­mében 14—15 óráig „Ha a virág rigó lenne” címmel Havas Judit előadóművész közreműködésével láthatnak műsort a kisdobosok. Ugyan­ezen a napon 15 óra 15 perctől az úttörők „A nap jegyese” című irodalmi mű­soron vesznek részt. — A LAPUNK KÖZREMŰ­KÖDÉSÉVEL zajlott „Békés megyei műszaki vetélkedő” döntőjére szombaton délelőtt kerül sor Békéscsabán, a MTESZ-székházban. — KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖ­RÖK kiállítása. A Megyei Művelődési Központ és a bé­kési városi művelődési köz­pont a békési Jantyik Má­tyás Múzeumban rendezi meg a Békés megyei képző- művészeti körök kiállítását. A kiállítás december 9-én, pénteken 15 órakor nyílik. — ’23-ASOK TALÁLKOZÓ­JA NAGYSZÉNÁSON. Egy korosztály; akik 1923-ban születtek, s 1935-ben bú­csúztak az iskolapadtól Nagyszénáson, 48 év után is­mét együtt töltöttek néhány órát. A nagyszénási Park étteremben a közelmúltban megrendezett találkozón százhármán vettek részt. A meghívásnak eleget tettek a nagyközségből, megyéből el­került „nagyszénási ’23- asok” is. A korosztályban még a gyermekkorban ki­alakult a szoros összetarto­zás érzése, amely már több ízben hozta össze találkozó­ra a ma már idős embere­ket. Hírügyeletüftfc’ telefonszáma: Napos idő Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: többnyire ki­sebb felhőátvonulás, azaz túl­nyomóan napos idő lesz, egy- egy futó hózáporral. Az északi­ra forduló szél megerősödik, né­hol — főként a Dunántúlon — viharos széllökések is előfordul­nak. A hőmérséklet hajnalban általában —3, plusz 2 fok kö­zött, kora délután 2, 6 fok kö­zött alakul. * — SZEGEDEN, a sajtó­házban tegnaptól a Képző- művészeti Kiadó „Képes levelezőlap régen és ma” című kiállítása látható, amely a hazai képeslevele- zőlap-kiadás keresztmetsze­tét adja. — TERMÉKBEMUTATÓ A CSILLAGBAN. Közös ter- mékbemtatót tart december 6-tói 10-ig a bélmegyeri Üj Barázda Tsz és az orosházi Skála Csillag Áruház Oros­házán, a Alföld Szállóval szemben. A bemutatón sok­féle termék látható, többek között faanyagok, térelvá­lasztók, falburkolatok, vas­áruk, virágtartók, kovácsolt­vas áruk, műszaki cikkek. — „ÜGYESSÉG, BÁTOR­SÁG.” A szarvasi gyerme­kek körében népszerű a Krecsmarik Endre Úttörő- házban rendszeres „Ügyes­ség, bátorság” őrsök közötti sportvetélkedő. December­ben összesen négy alkalom­mal játszanak, szórakoznak így együtt a pajtások. 1-én volt az első alkalom, majd 8-án, 12-én és 15-én lesz még ilyen vetélkedő. — A BÉKÉS MEGYEI ta­nácstagokkal folytatott el­beszélgetések tapasztalatait összegzik azon a testületi ülésen, amelyet december 8-án délután tartanak Bé­késcsabán a HNF megyei jogi munkabizottságának rendezésében. Ezt követően Rácz Gábor titkár értékeli az idei munkát. — HA NEM TETSZIK A NEVE... Az új anyakönyvi jogszabályok bevezetésével sokkal gyorsabb, egyszerűbb az ügyintézés. Ez a tapasz­talat Gyulán, a városi ta­nács anyakönyvi hivatalá­ban, ahol az idén több mint 60 névváltoztatási ügyet in­téztek. Zömmel 14 év alatti gyermekek keresztnév-vál­toztatását, illetve a házasság felbontása után kértek név- változtatást az ügyfelek, s a korábbi három hónap he­lyett jó fél órába tellett az ügyintézés. időjárás-előrejelzés a Tiszántúlra Változékony időre számíthatunk a hét folyamán. A hét közepén jellegében száraz idő lesz, a reggeli órákban párásság, köd várha­tó, tartós ködök kialakulása nem valószínű. A szél a hét közepén megerősödik és északira fordul. A hét végén változás várható az időjárásban, nyugat felől befelhősödik és először a Dunántúlon, majd a keleti országrészben is várható csapadék. A csapadék hal­mazállapota esőből fokozatosan átmegy havazásba. Ezt a csapa­dékos időszakot erős lehűlés követi, viharos északi széllel. A hő­mérséklet hajnalban eleinte —1, —6, majd az időszak második fe­lében —5, —10 fok között lesz. A nappali maximumok eleinte plusz 1, plusz 6 fok között lesznek, a hét végétől kevéssel fagypont alatt maradnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom