Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-13 / 268. szám

o­1983. november 13., vasárnap 1 SZERKESSZEN VELÜNK! Válaszoltak az illetékesek Lapunk október 2-i szá­mában közöltük Vincze Mi­hályné, gyulai olvasónk „Csak a hangnem ..című írását. Levélírónk táviratot küldött Gyuláról Békéscsa­bára, melyet néhány óra múlva saját maga kapott meg azzal, hogy nem tud­ták kézbesíteni, mivel a házszám nem volt feltüntet­ve. Kérte a postán, hogy rendezzék a problémát. Er­re durva hangon az volt a válasz: fizessen 24 forintot, ha nem, akkor marad úgy, ahogy van. Engem nem is a 24 forint háborított fel, hanem a magatartás, pana­szolta. A cikkre a Szegedi Postaigazgatóság igazgató- helyettese válaszolt: „Megállapítottam, hogy a kérdéses távirat kezelése so­rán a Gyula 1. sz. postahi­vatal érdekelt dolgozói sza­bálytalanul jártak el. A fel­adó által fizetett 24 forint — szolgálati értesítés díjá­nak — visszatérítése iránt intézkedtem, az érdekeltek ellen eljártam. A szabályta­lan kezelésből eredő kelle­metlenségért és a nem meg­felelő hangnem használatá­ért Vincze Mihályné szíves elnézését kérem.” * * * Ács Mihályné békéscsabai olvasónk kártérítési ügyében kérte rovatunk segítségét. Még augusztusban belecsa­pott a villám a házukba, ahol megrongálódott a ké­mény, megsérült az áram­szolgáltatás. „Nyolc órán be­lül jelentettük a kárt a biz­tosítónak, de sajnos, csak ígérgették, hogy ekkor, meg akkor jönnek, és még nem értek ide” — írta. A levelet Tavasszal jelent meg az újságban egy cikk, melyben közölték, hogy ősztől a gyógyszertárakban kapható lesz az automatikusan mű­ködő vérnyomásmérő, amit könnyű szerrel az otthonok­ban is lehet használni. Mint­egy két hónapja keresem, de hiába, mert még mindig nem lehet kapni, pedig jócskán benne járunk már az ősz­ben. Vagy nem is lesz? — kérdezi Nagy Jánosné bé­késcsabai olvasónk. * * * Apró „csomaggal” örven­deztette meg szerkesztősé­günket egy olvasónk. Igaz, a küldemény — titokzokni — most nem aktuális, de a téma, amelyről olvasónk szólt, igen. Tavasszal vásá­rolta a szeghalmi áruházban azt a készletet, amely egy kartonra rögzítve két pár zoknit rejtett. A titok nyit­ja nem volt szívderítő. Ott­hon kibontotta a csomago­lást, és a zokni akkora volt, hogy egy felnőtt kézfejére éppenhogy, egy gyermek lá­bára alig-alig ment rá. Ami­elküldtük az Állami Bizto­sító Békés megyei Igazgató­ságához, ahonnan a követ­kező választ kaptuk: „Az augusztus 22-én tör­tént villámcsapásra vonatko­zó kárbejelentőre ügyfelünk felírta, hogy állandóan ott­hon tartózkodik, ezért a helyszínelés időpontjáról ér­tesítés nem lett küldve. Kár­szakértőnk megjelenésekor azonban nem voltak otthon, emiatt a kár helyszínelése késett. Október 26-án a fel­mérés megtörtént, az elekt­romos hálózat javításával kapcsolatos számla beérke­zése után a kártérítési ösz- szeg kiutalásra kerül.” Mindehhez csak annyit: két hetet még csak-csak ne­vezhetünk késésnek. No, de két hónapot?... * * * Egy autóbusz vezetőjének viselkedését kifogásolta la­punkhoz írott levelében Ko­vács Pál békéscsabai olva­sónk. „A vezető minősíthe­tetlen módon, többször is ordítva közölte: nem megy tovább, végállomás. Leszáll­tunk, jómagam maradtam utoljára, de ekkor már a busz elindult. Kénytelen voltam a nyitott ajtón, a gyorsuló járműből kiugrani.” A levelet továbbítottuk a Volánhoz, ahonnan a követ­kező választ kaptuk: „A vétkes dolgozót udvariatlan magatartása miatt írásbeli figyelmeztetésben részesítet­tük. Felhívtuk figyelmét ar­ra, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítson az udvarias utastájékoztatásra és a kul­turált utaztatás színvonalá­nak emelésére. A panaszos elnézését kérjük.” kor visszavitte a boltba, az eladók közölték vele, hogy csak akkor cserélhetik ki az árut, ha hibás. A Budapesti Harisnyagyárnak ez a ter­méke nem volt hibás, csak éppen használhatatlan. * * * Üjladányban lakunk, és a gyerekek Körösladányba jár­nak iskolába, a távolság majdnem három kilométer. Reggel a helybeli termelő- szövetkezet busza viszi be őket, este a 16.45-ös busszal jártak ki. Sajnálatunkra az utóbbi időben pénteken so­hasem veszik fel a gyere­keket. Először az volt az ok, hogy pénzzel fizettek. Mióta bérletet váltottunk, azóta te­le van a busz, és az a tíz gyerek már nem fér fel. Azt nem értem, hogy a többi na­pokon miért férnek fel, hi­szen a diákok többsége min­dennap haza jár. Nem én vagyok az egyetlen szülő, aki aggódik a gyermekeiért — írja Füfa Sándorné Kö- rösladányból. A levelet to­vábbítottuk a Volánhoz. Felajánlás A Békéscsabai városi Rendőrkapitányság közbiz­tonsági és közlekedési osztá­lyának Kun Béla Szocialista Brigádja társadalmi mun­kában dolgozott a Hidasháti Állami Gazdaságban. Mun­kájuk ellenértékét az egész­ségkárosodott gyermekek táboroztatásának költségei­re ajánlották fel a Vörös- keresztnek. Zsibrita Pál, mezőberényi olvasónk, aki két fiúgyer­mek édesapja, a következő sorokat küldte rovatunkhoz: „Olvastam a cikket, amely a Battonyán felépülő gyermek­faluról szól. Arra az elhatá­rozásra jutottam, hogy 1985- ig, azaz két évig minden év­ben három nap társadalmi munkát vállalok. Mezőbe- rényben lakom, a szakmám kőműves.” Nem mindennapi ünnepség­re került sor a közelmúlt­ban Dévaványán. November 6-án újra megismételték a 60 évvel ezelőtt először ki­mondott „igent” Galgóczi Lajos és felesége, Séllei Esz­ter. Az idős házaspárt két gyereke és négy unokája köszöntötte a nevezetes év­fordulón Nagy Sándorné, Békés­csaba: Köszönetét tolmácsoló sorait megkaptuk. Lapunk­ban ilyen tartalmú levelet közölni nem tudunk. Sorait elküldtük a kórház igazgató­jának. Csortó Istvánná, Mezőhe­gyes : „Társasházi szoba­konyhás lakást vásároltunk. A baj ott van, hogy a szom­széd a szeméttárolót disznó- trágya-tárolónak használja, ami az ablakomtól hét—ki­lenc, a teljesen nyitott vécé pedig öt méterre van. Mi­Döntött a Legfelsőbb Bíróság Egy magántulajdonban le­vő házban a bérlő az anya volt, nővére és tisztviselő leánya pedig mint családta­gok voltak bejelentve. A tisztviselőnő a tanácstól ar­ra hivatkozással kért kétszo­bás szövetkezeti lakást, hogy édesanyját és nagynénjét is magával viszi. Kérelmét tel­jesítették, de csak édesanyjá­val együtt költözött be, nagynénje a régi lakásban maradt. Ezért a háztulajdo­nos a lakás kiürítéséért az anya és a nagynéni ellen pert indított. Az alsófokú bí­róságok részben ellentétes ítéletei ellen emelt törvé­nyességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a következőket mondta ki: — Lakáskiutalás után gyakran tapasztalható, hogy — ígéret ellenére — vala­melyik családtagot vissza­hagyják a régi lakásban, így kívánják annak lakás­kérdését — a gazdálkodási és elosztási szabályok meg­kerülésével — a bérbeadó terhére megoldani, illetve így akarnak jogtalan anyagi előnyhöz jutni. Az ilyen tö­rekvésekhez azonban bírói jogsegély nem adható. Ép­pen ezért gyanú esetén a bí­róságnak hivatalból kell vizsgálnia, hogy az egyik családtag nem ilyen célból marad-e vissza a korábbi la­kásban. — Az anya véglegesen leányához költözött. Ezzel bérleti joga megszűnt, tehát a lakást köteles lett volna családtagjaival együtt ki­üríteni. A családtagok ugyan­is nem önálló jogcímen lak­nak a bérleményben, ezért a bérleti jogviszony megszű­nésekor onnan távozniuk kell. A tisztviselőnő vál­lalta, hogy nagynénjét is a kiutalt lakásba viszi. Ezért — saját nyilatkozata alap­ján — kötelezni kell arra, hogy nagynénjét befogadja. A Legfelsőbb Bíróság az alsófokú ítéleteket hatályon kívül helyezte, és a járásbí­róságot új eljárásra, vala­mint új határozat hozatalára kötelezte. Ennek során a vei nekem csak itt van a szellőztetésre lehetőségem, állandóan csak a bűzt érez­ni, ami az egészség szem­pontjából igen rossz” — ír­ja. Panaszát továbbítottuk az illetékesekhez. 8 Rácz Béláné, Dombegyház: Kérésének elegt tettünk, le­velét elküldtük a Magyar Vöröskereszt Békés megyei Szervezetének. Ott minden bizonnyal teljesítik kívánsá­gát. A mellékelt zárójelenté­seket postán részére vissza­küldjük. Levelekből — sorokban Szerkesztői üzenetek háztulajdonost fel kell szó­lítani, hogy a tisztviselőnőt is vonja perbe. A Delta Kereskedelmi Vállalattól két évvel ezelőtt egy mezőgazdasági termelő- szövetkezet — egyik dolgozó­ja szolgálati lakása részére — olajkályhát vásárolt. Más­nap, működés közben, a kályha kigyulladt, a tűz kö­vetkeztében a lakásban és a berendezési tárgyakban sú­lyos károk keletkeztek. A szövetkezet alkalmazottja kárát megtérítette, és a Del­tától ennek visszafizetését kérte. A vállalat azonban a jótállási kötelezettségen ala­puló kártérítési felelősséget nem volt hajlandó elismerni. Ezért a szövetkezet pert in­dított ellene. A Legfelsőbb Bíróság a vállalatot teljes kártérítés fizetésére kötelez­te. Az ítélet indokolása sze­rint a Deltát az olajkály­hára jótállási kötelezettség terhelte. A Polgári Tör- vényköynv értelmében en­nek időtartama alatt a fe­lelősség alól csak akkor mentesül, ha a hiba oka a vásárlás után keletkezett. Egy ABC-áruházban hat hónap alatt ötször is betör­tek. Amint azt a nyomozás megállapította, valamennyi esetben a hátsó bejárati aj­tón a rácsot felfeszítették, a lakatot lefűrészelték, és így jutottak a helyiségbe, A rendőrség munkájának meg­nehezítésére paprikát, őrölt borsot szórtak szét. Az egyik betörés szombat éjjel történt, és a nyitva maradt ajtón ke­resztül hétfőig — a felfede­zés veszélye nélkül — bár­ki bejuthatott az üzletbe. A tettesek közül kettőt, akik éppen egy másik üzletbe ké­szültek behatolni, sikerült elfogni, azok azonban csak jelentéktelen áru elvitelét is­merték el, és többet nem is lehetett rájuk bizonyítani. Az üzletben minden alka­lommal leltárt vettek fel, ami összesen több mint száz­ezer forint hiányt mutatott ki. Ezért az igazgató az üz­letvezetőtől — aki több mint harminc éve állt a vállalat szolgálatában —, valamint a helyetteseitől a prémiumot, a jutalékkiegészítést, továb­bá minden dolgozótól az év végi részesedést egy évre megvonta. A határozat hatá­lyon kívül helyezéséért va­lamennyien a munkaügyi döntőbizottsághoz fordultak, amely mentesítette őket, megállapítva: a hiány a be­törés következménye. A vál­lalat azonban a munkaügyi bíróságon pert indított, amely a döntőbizottság hatá­rozatát megváltoztatta, és 50 ezer forint leltárhiány ere­jéig az üzleti alkalmazottak felelősségét megállapította. Az ítélet ellen emelt törvé­nyességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a következőket mondta kj: — A leltári felelősség el­bírálásánál nem lehet for­málisan eljárni, vagyis amit nem róttak az elkövetők ter­hére, azt leltárhiánynak te­kinteni. Csak a bűncselek­mények összes körülményei­nek részletes tisztázása és mérlegelése után lehet az ügyben állást foglalni. Vizs­gálni kell az anyagilag fe­lelős dolgozók magatartását is. különösen azt, hogy ko­rábban volt-e leltárhiány. Figyelembe kell venni, hogy az üzlet két oldalán évek óta nem égnek a lámpák, a bejárati ajtón a rács felfe­szítésével könnyen be lehet hatolni a boltba, és az első betörés után az ajtón levő ablakot csak furnérlemezzel burkolták. Ha ezek, a vál­lalat vétkes mulasztására visszavezethető okok bebizo­nyosodnak, a dolgozók tel­jes mentesítésére is lehetősé­get nyújtanak. Mindezek alapján a Leg­felsőbb Bíróság a munka­ügyi bíróság ítéletét hatá­lyon kívül helyezte, és új eljárásra, valamint új hatá­rozat hozatalára kötelezte. Hajdú Endre Törvénytár A Magyar Közlöny 50. (november 3.) számából: Az egyetemekről és az egyetemi jellegű főiskolákról szóló 25/1969. (VI. 20.) Korm. számú rendelet módosításáról. A szövetkezeti tagok által jegyzett részjegyekről, célrészjegyek­ről és egyéb vagyoni hozzájárulásról. * * * A Művelődési Közlöny XXVII. évfolyam 21. (november 1.) szá­mából: Pályázati felhívás külföldi egyetemeken és főiskolákon magyar vendégtanári és lektori állásokra. Felhívás az általános és a középfokú iskolákhoz az Éneklő Ifjú­ság mozgalom hangversenyein való részvételre, az 1983—84-es tan­évben. Közoktatás- és közművelődéstörténeti pályázati felhívás. * * * A Munkaügyi Közlöny XXVII. évfolyam 13. (október 28.) szá­mából : 10.1983. (X. 6.) BkM számú rendelet az egyes kiskereskedelmi és vendéglátóipari üzletek szerződéses üzemeltetésével összefüggő, egyes belkereskedelmi miniszteri rendeletek módosításáról. 15.1983. (X. 6.) ÉVM számú rendelet az utazási kedvezmények­ről és a dolgozók gépjárművel történő csoportos szállításáról. 4/1983. (X. 20.) ABMH számú rendelkezés az 1984. évi munkaszü­neti napok körüli munkarendről. Mai műsor KOSSUTH RÄDIÖ 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Zenés, irodalmi magazin­műsor. 10.03: Százszorszép Színház. 10.48: Az MRT gyermekkórusa énekel. 11.00: Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a föld körül. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 12.50: Zongoraművészek felvéte­leiből. 13.14: Zola és a muzsika. III/2. 14.05: Népdalkörök pódiuma. 14.30: Szönda. 15.05: Művészlemezek. 16.02: Házasság ismeret módra. 17.05: „Lakást kaptunk!” 17.35: A hegedű virtuózai. 18.40: Diákkönyvtár hangszala­gon. , . * 19.49: Népi együttesek műsorá­ból. 20.53: Donizetti: Szerelmi báj­ital. (opera) 23.08: Az MRT szimfonikus ze­nekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika. 7.00: A református egyház fél­órája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Végig a Dnyeperen. 8.58: Mit hallunk? 9.20: Újdonságainkból. 10.00: Szerpentin. II. 00: Kabarészínház. (ism.) 12.10: Tudósítás a Bp. Honvéd— DVTK mérkőzésről. 12.16: Jó ebédhez szól a nóta. 13.08: Tumbó és Karen. (re­gény) 14.00: A Magyar Rádió és kör­zeti stúdióinak műsora. 14.35: Táskarádió. 15.35: Operettdalok. 16.00: Közlekedés, zene, sport. Kb. 16.45: Sportösszefoglaló. 17.30: Helyettem írták. 18.33: A vasárnap sportja. 18.50: Poptarisznya. 20.33: Társalgó. 21.58: örökzöld dallamok. 23.20: A csárdáskirálynö. (ope­rett) III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műso­ra. 7.30: A pécsi körzeti stúdió né­met nyelvű műsora. 8.11: A zeneirodalom remek­műveiből. 9.22: Új operalemezeinkből. 10.00: Új Zenei Újság. 10.45: öt kontinens hét napja. 11.03: A Bécsi Filharmonikus ze­nekar hangversenye. 12.20: A cambridge-i Királyi Kol­légium énekkara énekel. 12.50: Leonyid Martinov versei. 13.05: Altered Images felvételei­ből. 13.35: Kamarazene. 14.47: Alexej Kuznyecov, Geor- gij Garanjan és Tamaz Kurasvili felvételeiből. 15.25: A Nemzetközi Rádióegye­tem műsorából. 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: Bach-művek. 16.54: Operarészletek. 17.30: Hi-Fi-varieté. 18.41: Mozart-felvételek. 19.35: A Komitasz vonósnégyes hangversenye. Közben: 20.20: Visszatekintés. 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.35: Szimfonikus zene. 22.00: Rádiószínház. 23.00: A Brúninghaus—Stockhau- sen—Studer trió játszik. SZOLNOKI STÜDIÓ 8.00: Műsorismertetés. Hírek. Programajánlat. Alföldi na­pilapszemle. 8.10: Eugen Cicero zongorázik Schubert-átiratokat. 8.20: Hangszóró. 9.00: A nap hírei, eseményei. 9.05: Akiket a Röpülj pávában is láthattunk. A gyulai Kozma Éva énekel, a sze­gedi Hegedős zenekar ját­szik. 9.15: Nemzetiségi fiatalok. Ri­porter: Fretyán István. 9.30: Slágerantikvárium. 10.00— 10.30: Szlovák műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. 18.00— 18.30: Sport és muzsika. Hírek,, tudósítások a nap és a hétvége sportesemé­nyeiről. Szerkesztő: Ben­kő Imre. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna. 8.05: Óvodások filmműsora. 8.30: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer... az Ember, (rajzfilm) XXII/19. 8.55: Csalogány, (mesefilm) 10.15: Halász Judit zenés-verses műsora. 10.45: Rodolfó műsora. XI/5. 11.05: Egy óra azoknak, akik szeretik a zenét. 14.35: Térzene. 15.00: Ki fizeti a révészt? (filmsorozat) VII/2., ism.) 15.55: Az önök kérték különki­adása. 17.30: Műsorainkat ajánljuk! 18.00: Delta, (ism.) 18.40: Tv-torna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.05: Derrick. 21.10: Kapcsoltam. 21.50: Zenés tv-színház. Pergolesi: Féltékenység­balgaság. (vígopera) 22.30: Hírek. II. MŰSOR 17.30: Magyar nemzetközi aszta­litenisz-bajnokság döntői. 19.00: A világ nagy zenekarai. 20.05: A modern művészet ka­landja. XIII/10. '21.05: Telesport. BUKAREST 8.00: Iskola-tv. 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. 11.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 17.40: A képernyő a kicsinyeké. 18.00: Cervantes. Folytatásos film 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Dalok. 20.10: A könyv vége. Játékfilm. 21.45: Zenés összeállítás. 22.20: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 9.00: Faluműsor, utána gyer­mekműsor magyar nyel­ven. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyer­mekeknek. 11.58: Reklám. 12.00: Mezőgazdasági adás. 13.00: Jugoszlávia, jó napot! — tájékoztató adás. 14.00: Népi muzsika. 14.30: Az én országom — doku­mentumsorozat. 15.30: Isten hozta — játékfilm. 17.15: Néha vasárnap. 19.00: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Július 13. — drámasorozat. 20.55: Reklám. 21.00: Karaván. 21.30: Sportszemle. 22.00 : Tv-napló.

Next

/
Oldalképek
Tartalom