Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-12 / 267. szám

1983. november 12., szombat SPORT SPORT SPORT SPORT Ma: visszavágó az MNK-ért Mint ismeretes, a Békés­csabai Előre Spartacus SC női kézilabdázói a legjobb 12 állva maradt csapat kö­zött küzdenek az MNK-ban a továbbjutásért. Hétközben, szerdán, az ugyancsak NB I-es Győri Textil gárdájával mérték össze tudásukat Győrben, S jelentős — ki­lenc gólos — előnyre tettek szert. A 28—19-es eredmény birtokában, mondhatni, könnyű mérkőzés elé néz­nek. hiszen ezúttal hazai pá­lyán, a Békéscsabai 2. sz. Általános Iskolában fogad­ják a győrieket. A mérkő­zésre 16.00 órakor kerül sor. Várhatóan a következő já­tékosok közül kerül ki a kezdő csapat: Thaiszné, Kácz Gy. — kapusok, Zsöm- börginé, Juhász-Nagy, Gi- ezey, Bolla. Tobakné, Sala­mon. Hankőnc, Csuliknc, Mokosné, Szakálné, Kadnai — mezőnyjátékosok. Sportvezetők továbbképzése A Békés megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sport- hivatala új kezdeményezé­sére előadássorozatot indí­tanak, amelynek során lehe­tőség nyílik a testnevelési és sportmozgalom számos területének mélyreható megismerésére, feldolgozásá­ra. A TSH ezzel kívánja se­gíteni a sport területén dol­gozó vezetők. aktivisták szakmai felkészülését. Az első előadást november 25- én, 8.80 órától rendezik Bé­késcsabán. a MÁV Kultúr- otl honban (Tanácsköztársa­ság u.). majd ezt követően havonta egy alkalommal — hét hónapon keresztül. Az első találkozó alkal­mával két témában lesz elő­adás: 1. Az MSZMP test­nevelési és sportpolitikája — előadó Tibor Tamás, az MSZMP KB alosztályvezető­je. 2. A sportvezetők szere­pe a megújult nevelési irányelvekben foglalt felada­tok megvalósításában — elő­adó dr. Kis Jenő. TF-ad- junktus. Azok a hallgatók, akik a sorozat valamennyi előadá­sán részt vesznek, bizonyít­ványt kapnak. Értékelték a moszkvai vb-t 'fc Birkózás A közelmúltban zajlott le a Keve Kupa úttörő A és B ka­tegóriás szabadfogású meghívá­sos birkózóverseny Túrkevén. amelyen megyénkből a Dévavá- nyai MEDOSZ SE sportolói és szarvasiak vettek részt. A dé- vaványai fiatalok öt érmes he­lyezést értek el. 41 kg: 2. Ta­kács Gyula. 45 kg: 3. Petránsz- ki Péter. 49 kg: 2. Harsányi .János. 53 kg: 2. Kovács Ká­roly. 58 kg: 3. Kéki László. To~ vábbi öt versenyző — Diós, Un- gi S., Máté, Ambruzs és Ungi Zs. — birkózhatott még a bronz­éremért, de végül meg kellett elégedniük a 4. helyezéssel. A szarvasi versenyzők közül ket­ten ugyancsak 4. helyezést ér­tek el. A Keve Kupáért folyó össze­sített pontverseny végeredmé­nye: 1. Szegedi VSE 62 pont. 2. Túrkeve 47. 3. Abony 23 . . . 5. Dévaványai MEDOSZ SE . . . b. Szarvas. Ökölvívás Hagler megvédte trónját Las Vegasban 15 200 néző előtt mérkőzött a hivatásos nagyváltósúlyú világbajnoki címért a védő amerikai Marvin Hagler és kihívója, a panamai Roberto Duran. A 29 éves Hagler a 15 me­netes csatában . egyhangú pontozásos győzelmet ara­tott. s ezzel megállította Duran' páratlan sorozatát, aki ezúttal már a negyedik súlycsoportban akarta el­nyerni a világbajnoki címet. A Magyar Súlyemelő-szö­vetség elnökségi ülésén a Zalaegerszegi TE tevékeny­ségét vizsgálták, és értékel­ték a Moszkvában lezajlott világ- és Európa-bajnoksá­got. A ZTE súlyemelőéletéről egyönletű volt a megállapí­tás. hogy sokkal többet vár­tak a kiemelt klub szakosz­tályától. A zalai vezetők ígéretet tettek, hogy igye­keznek pótolni • az elmara­dást. és az egy év múlva következő újabb értékelés­nél már jobb eredményekről akarnak beszámolni. A moszkvai világ- és Eu- rópa-bajnokságról Orvos András, a válogatott vezető edzője számolt be. Hangsú­lyozta, hogy az első félév tapasztalatai alapján revízió alá vették a válogatott ke­retet, 7 versenyzőt kihagy­tak és 6 újat vontak be. Mandzák, Kovács J, Bucza- kó és Réti kiválása utgn egyértelműen a fiatalok kaptak főszerepet, s végül is az 1982. évi VB-csapatból csak ketten kerültek be (Ki­rály, Hlavati) a moszkvai együttesbe. örvendetesnek minősítette a vezető edző a 19—23 éves fiatalok igen je­lentős, 20—40 kilós fejlődé­sét. A moszkvai VB-re ter­vezett 15 ponttól 3-mal el­maradtak. ez a 3 versenyző kiesése, illetve Balázs sé­rülése miatt történt. A Magyar Súlyemelő-szö­vetség elnöksége a moszk­vai VB—EB-szereplést úgy értékeli, hogy az elmúlt két év csalódásai után a ma­gyar súlyemelés elmozdult a holtpontról. Hatásos volt a fiatalítás. A válogatottba ke­rült fiataloktól további me­nedzselés, a feltételek to­vábbi javítása mellett vár­ható, hogy egységes, jó csa­patot alkotnak Los Angeles- re. Olyant, amely képes lesz méltó módon képviselni a magyar sportot és a magyar súlyemelést. A moszkvai eredményekért dicséret ille­ti az edzőket, a helytállt versenyzőket, mindenek­előtt Jacsót és Barsit. Sportműsor szombat Kézilabda. MNK. _A hal köze jutásért visszavágó. Bcs. Előre Spartacus—Győri Textil, női, Békéscsaba. 2. sz. ált. isk., 16.00. Középfokú oktatási intézmények fiú-, leányegyütteseinek baj­noksága. Mezöberény, 8.15. KOSÁRLABDA. NB II. Szarvasi FSSC—Karcagi SE. férfi. Szarvas. 10.00. Békési ÁFÉSZ— DUSE. férfi, Békés. 12.30. Bé­kési ÁFÉSZ—DUSE. női. Békés. 11.00. LABDARÚGÁS. NB-s ifjüsási és serdülőbajnokság. MTK-VM Sí—Bcs. Előre Spartacus. 12.00, Kavács II. L. Megyei bajnokság. II. osztály. Békési csoport. Gyu­lai Köröstáj—Gerla, 13.00. Bó- csik. Orosházi csoport. H. Szal- vai SE—Kunágota. 13.00; Hári. ÚSZÁS. Viharsarok Kupa ver­seny. Békéscsaba. Árpád fürdő. 11.00. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei Ti­zek férfi asztalitenisz-versenye. Békéscsaba, konzervgyár. 9.00. LABDARÚGÁS. NB II. Bajai SK—Bcs. Előre Spartacus. Baja. 13.00. Hartmann (Sárkány. Bu- bori). Területi bajnokság. Kö­rös csoport. Békés—OMTK. 12.30 (jv.: Csongrád megyéből). Nagy­szénás—Martfű. 12.30 (jv.: Csong­rád megyéből). Szarvasi FSSC —Szegedi VSE, 12.30 (jv.: Bács megyéből). Gyulai SE—BKV Elő­re. 12.30 (jv.: Bács megyéből). Határőr Dózsa SE—Szentes. 12.30. Szalai. Megyei bajnokság. I. osz­tály. Medgyesbodzás—Bcs. Agyagipar. 12.30 (jv.: Szolnok megyéből). Gádoros—Csorvás, 12.30. Korim. Mezőhegyes—Mező- berény, 12.30, Fábry. Békésszent- andrás—Füzesgyarmat. 12.30, Dér. Sarkad—Kondoros, 12.30, Hajdú I. Medgyesegyháza—Tótkomlós, 12.30, Pepó. Kétegyháza—Mezö- kovácsháza, 12.30, Molnár. Bat- tonya—Szeghalom, 12.30, Titz. II. osztály. Békési csoport. Me­zőgyán—Gyomaendrőd, 13.00, Szlávik. Elek—Okány, 13.00, Koch. Kétsoprony—Vésztő, 13.00, Medovarszki. Kamut—Kardos, 13.00 (jv.: orosházi járás). Gyu­lavári—Körösladány, 13.00 (jv.: orosházi járás). Dévaványa—Do­boz, 13.00 (jv.: gyulai járás). Bucsa—Sarkadkeresztúr, 13.00 (jv.: gyulai járás). Orosházi cso­port. Békéssámson—Dombegy­ház. 13.00, Majoros. Pusztaföld­vár-Gerendás. 13.00, Bajkán. Csanádapáca—Magyarbánhe- gyes, 13.00, Pintér. Telekgeren­dás—Lökösháza, 13.00, Medgyesi. Csabácsüd—Kevermes, 13.00, Ve­res. Újkígyós—Kardos, 13.00, Araczki. Oh. Rákóczi Vasas— Kaszaper—Nagybánhegyesi Zal­ka, 13.00 <jv.: Gyula város). RÖPLABDA. NB II. Bcs. Elő­re Spartacus—Újlaki SC, női, Békéscsaba, 11.30. Ferroglóbusz —Gyomaendrődi Spartacus, női, Budapest, 12.00. Geíka tájékoztatója^ Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy Békéscsabán, az István király tér 9. sz. alatti szervizünkben javítjuk a híradástechnikai készülékeket, és árusítjuk a híradástechnikai alkatrészeket. A szerviz telefonszáma: 21-555. A Lencsés! út 18. sz. alatti szervizünkben javítjuk az elektromos háztartási' gépeket, a pb-gázkészülékeket (a megye területén) és árusítjuk az elektromos háztartási gépek alkatrészeit. A szerviz telefonszáma: 24-194. Kérjük, forduljanak hozzánk bizalommal. Áll a csarnok Békéscsabán A békéscsabai iskolacent­rum környékén megfordulók, az arra lakók és az’ átuta­zók egyformán meg-megkér- dezik: mi van a sportcsar­nokkal? Hol tart az építke­zés? Befejezik-e? Ha igen, mikor? Immár egy esztendeje, hogy a vasváz a ..Béke-ker­tek” fölé magasodott, s az építmény egyre „sűrűbb”. Az építkezés tehát halad. Azt talán máris érdemes le­szögezni : a tervezett ütem­ben nem lehetett a beruhá­zást elkezdeni. Mindenek­előtt az eredeti tervek „szű­kítésére" volt szükség, az­az olcsóbban, de ugyanakkor a létesítmény funkciójának csorbítása nélkül! Minden­képpen hasznot, megtakarí­tást hozott tehát a késés —• a legcélszerűbb terv- és ki­viteli megoldások kiválasztá­sa után most már viszont a beruházás tervszerű megva­lósulásáról számolhatunk be. Mi is történt az 1980. ja­nuár 16-án megfogalmazott és az egész megye társadal­mi segítségét, kérő felhívás óta? A Békés megyei Beru­házási Vállalat főmérnöke,- Borbola László - „Sportcsar- nok-dosszié”-ja az első ka­pavágástól kezdve “mindent őriz: A terveket eredetileg a KÖZTI készítette, ám köz­ben az -éppen átadott nagy­szerű győri színház jobb öt­letet kínált: a kulturális !é_-" tesitmény pozsonyi kivitele­zőinek dicsérete, Csabára is eljutott. Nemcsak az épület külleme, hanem kedvezőbb ára miatt is. Josef Postulka pozsonyi statikus . mérnök szabadalmazott tetőtervei ugyanis minden 20 és 65 mé­ter átmérő közötti létesít­ményre ,,ráültethetek” és az" NSZK-tól Belgiumig siker­rel alkalmazták már. A „ma­gyar terv — pozsonyi tető­vel" — elképzelés később tovább módosult, immár a véglegesre. A STROJEX- PORT nevű prágai külkeres­kedelmi exportot bonyolító cég felkínálta a Josef Pos­tulka szerkezettervét is (mellesleg ez a tervező kol­lektíva eséllyel versengett a Budapest Sportcsarnoknál is) és ajánlatuk a legkedve­zőbb volt. Ez döntött a bé­késcsabai csarnok további sorsát illetően: 1982 júniu­sában aláírták a Komplex Külkereskedelmi Vállalat közvetítésével a szerződést. Ál] tehát a csarnok. Messziről sokan úgy vé­lik : kicsi... Böngésszünk hát egy ki­csit az adatok, méretek kö­zött. Kezdjük az alapoknál: az 530 tonnás felépítményi vasbeton szerkezetet 784 da­rab, egyenként 10 (!) centi átmérőjű, 8 méter mélyre, az altalajba speciális beren­dezésekkel lejuttatott saj­tolt mikrocölöp tartja. Ezek­re támaszkodik a 40 darab, kört alkotó, vasoszlop pil­lér, amelynek a tetején — 15 méter magasan — perem­tartó fut körbe. A 65 méter átmérőjű csarnok tetején a. gépészeti berendezések el­helyezésére egy kisebb. 22 méter átmérőjű vasszerkezet áll. Ezeket a munkákat fe­jezik be a napokban a po­zsonyiak, s mint a műszaki ellenőröktől tudjuk, a „SLOVSPORT" Stefan Ger­ber vezette 25 tagú szerelő brigádja kitűnő minőségben dolgozott eddig. A csarnok üzemkész álla­potában a tervek szerint 170 millió forintot „ér” és a pil­lanatnyi elképzelések alap­ján. 1985. végére készül el. A jövő tavasszal a csarnok „felöltöztetésével” folytatód­nak a munkálatok. Most van folyamatban a belső kiviteli munkákra a szerződéskötés, már csak apróbb technikai feltételeket kell tisztázniuk a beruházóknak és a pozso­nyiaknak. Csaknem teljesen készen áll a 13,2 méter hasznos belmagasságú csar­nok belső kiképzési terve. A háromszintes kiképzés — mivel a kiszolgáló épüle­tek csak később, a második ütemben készülnek el — minden, az üzemeltetéshez szükséges feltétellel számol. A csarnokban 40 x 20-as küzdőtér igénybevétele, te­hát például kézilabda-mér- " kőzés idején 2 ezer ötszázan szurkolhatnak. Kétoldali ezer-ezer néző ülőhelyen, ezek mindegyike „középre néz”, míg az 500 állóhelyet a küzdőtér egyik végén ala­kítják ki. Ezzel szemben -• lesz az” eredményjelző, füg­gőleges fal ki képzéssel. Min­dez három szinten, a szük­séges öltözőkkel és más ki- - szolgálóhelyiségekkel. A csarnok- hőenergia-szolgálta­tását a kórház biztosítja. A- végleges építési terület kialakítása ,később történik, egy 210x140 méteres, rom­busz alakú területen, ebben már a parkolók is helyet kapnak. természetesen a környezet esztétikus átalakí­tásával. Miközben dolgoznak a ki­vitelezők, s készülnek a to­vábbi tervek, a beruházó, a békéscsabai Városi Tanács koordinálja a további felada­tokat. így például tárgyal megyei alvállalkozókkal és igyekszik biztosítani a to­vábbi anyagi fedezetet. Kü­lönösen ez utóbbi nem köny- nyű az ismert gazdasági helyzetben, ám a végső meg­oldást illetően bizakodha­tunk. Persze, itt is érvénye­sül az a napjainkban min­den területen érvényesülő elv: csak az valósulhat meg. amit erőnk enged, örvende­tes, hogy több helyi válla­lat — így például a Forgá­csoló és Szerszámipari Vál­lalat, a RUTEX, a vegyes­ipari vállalat és mások — már teljesítette a sportcsar­nok építkezéséhez felajánlott anyagi hozzájárulást. Mint Annus Vince, a békéscsabai sportlétesítmény gondnoksá­ga és a leendő sportcsarnok június 1-én kinevezett igaz­gatója elmondta, a megyei vállalatok és intézmények felajánlásaira továbbra is számítanak, miként a lakos­sági hozzájárulásokra is. Fábián István A szerző felvételei BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpás! Zoltán. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom