Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
NÉPÚJSÁG 1983. november 6-, vasárnap o Nincsenek megoldatlan problémák Kerekasztal-beszélgetés a kongresszusra készülő nemzetiségek főtitkárával Társadalmi életünk nemzetközi érdeklődésre is számot tartó fontos eseményei a hazánkban élő nemzetiségiek novemberdecemberben sorra kerülő kongresszusai. A magyarországi németek, szlovákok, délszlávok és románok demokratikus szövetségei érdekképviseleti szervek, amelyek közvetlen politikai és kulturális tevékenységet fejtenek ki a nemzetiségek között. A főtitkárokat — Hambuch Gézát, Such Jánost, Mandity Marint és Szilágyi Pétert — a Központi Sajtószolgálat kerekasztal-be- szélgetésre hívta meg, hogy képet kapjon a szétszórtan, kis létszámban, de évszázadok óta itt élő, az egész néppel együtt dolgozó, az építőmunka feladataiban és eredményeiben osztozó nemzetiségiek helyzetéről. Arról, hogy miként ítélik meg körülményeiket, lehetőségeiket, jelenük-jövö- jük alakulását. — Kérem vázolják fel a nemzetiségi lét fő vonásait Magyarországon. Hambuch Géza: A 400 településen élő mintegy 220 ezer német nemzetiségű lakos helyzete konszolidált, hangulata megegyezik a társadalom egészének közérzetével. Minden tekintetben érzik, hogy egyenrangú állampolgárok, akik a világháborút követő nehéz esztendők után ismét megtalálták helyüket á' társadalomban. A bizalmatlanság megszűnése alkotó erőket szabadított fel, érezhetően erősödött a nemzeti öntudat. Such János: Bár a szlovák nemzetiségiek túlnyomó része is a parasztsághoz tartozik, vagy paraszti környezetben él, egyre több közöttük a városban dolgozó, városi életformát folytató ember. A szlovák lakosság jól tudja, hogy a termelés, a közös erőfeszítés adja meg a kulturális munka, a szellemi felemelkedés alapját. Mandity Marin: Talán a legnagyobb eredményünk, hogy növekedett a szövetség társadalmi alapja, egyre többen és többen vállalnak szerepet napi feladataink megoldásában. - Ez az örvendetes tény biztosítékot nyújt arra, hogy a magyarországi délszlávok — a többi nemzetiséghez hasonlóan — egyre inkább kihasználják a nemzetiségi lét tartós megőrzésének feltételeit, élnek az anyanyelv és a kultúra ápolásának lehetőségével. Szilágyi Péter: Üj értékrendek teremtődtek a nemzetiségi lakosság és a többségi nemzet viszonyában: a társadalom helyesléssel fogadja és egyre érezhetőbben karolja fel, s tekinti saját ügyének a lenini nemzetiségi politika megvalósítását. A döntően vegyes községekben élő magyarországi románok a tanácsokban, a népfrontbizottságokban, a pártban, a falugyűléseken, mindenütt ahol közéleti tennivaló akad — képviseltetik magukat. — A nemzetiségi lét leg- főbb őrzője az anyanyelv. Az utóbbi időben fontos intézkedések születtek és valósultak meg a nemzetiségi nyelv- használat fokozottabb érvényesítésére. Milyennek ítélhető a nyelvtanulás? Hambuch Géza: Soha eny- nyi gyerek nem tanult az óvodákban, az általános és középiskolákban németül, mint ma. Nem lehetünk azonban elégedettek az oktatás és nyelvápolás minőségével. A gyerekek többnyire csak tanulják, de nem tanulják meg a nyelvet. Szövetségünk — a nemzetiség és a társadalom érdekeinek is megfelelően — szorgalmazza a két nyelvű iskolák létrehozását, ahol bizonyos tárgyakat magyarul tanulhatnak, másokat — döntően a humán jellegű ismereteket — apáik nyelvén sajátíthatják el a gyerekek. Such János: Az utóbbi évékben több településen bevezették a szlovák nyelv oktatását az óvodákban és az általános iskolában — jelenleg 12 ezernél többen tanulják a nyelvet. Nagyon fontos nálunk is a minőség, vagyis az, hogy a nyelvi órákat mindenütt épp olyan értékesnek tekintsék, mint a többi tantárgy oktatását. Tudjuk, hogy főként a kis településeken kevés az óvónő. a tanító, nehéz a hiányzó oktató pótlása. A feladat súlyának ismeretében, kellő határozottsággal azonban áthidalhatók a problémák. Mandity Marin: Magam is az anyanyelvi oktatást tartom a nemzetiségiek között végzett legfontosabb munkának, mert hiába van színpompás folklórunk, ha oda jutunk, hogy senki sem érti. Természetesen fontos a kultúra minden ága, az anyanyelv ismerete azonban az első. Kétnyelvűségünk elősegíti a szomszédos népek életének, kultúrájának, tapasztalatainak még jobb megértését, megismerését is, sőt, gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainkban is jól kamatoztatható. Szilágyi Péter: Az anyanyelv ápolására fordítjuk a legtöbb energiát. Ahogy a magyar, a román sem világnyelv, a kétoldalú érintkezésben épp ezért múlhatatlanul fontos az ismerete. Nekünk is épp azokkal a gondokkal kell szembenéz- . ni, mint szlovák és délszláv barátainknak, tudniillik kevesen beszélik a nyelvet. Éppen ezért a fiatalság intenzívebb tanítása mellett gondolnunk kellene arra, hogy miként tartsuk frissen a nyelvi közösségből házasA képen balról jobbra: Szilágyi Péter a román, Such János a szlovák, Mándity Marin a délszláv és Hambuch Géza a német nemzetiségi szövetség főtitkára, valamint Grenitzer Róbert ság, munka- vagy más okból kikerülők anyanyelvtudását. — A statisztikák tanúsága szerint nagy mennyiségi és minőségi fejlődés bontakozott ki a nemzetiségi közművelődésben.-Mi áll a javuló eredmények mögött? Hambuch Géza: Színvonalas és élénk a német nemzetiség kulturális tevékenysége. Több mint 60 kórus működik, csaknem félszáz fúvószenekart tartunk nyilván és ugyanennyi tánccsoport járja a falvakat. Vers- és prózakötetekkel jelentkezett a magyarországi német nyelvű irodalom, eleven élet zajlik a képzőművészeti szekciókban is, ahol nemcsak a régit ápolják, hanem igyekeznek lépést tartani a festészet, a szobrászat, a faragás és díszlettervezés hazai és külföldi új irányzataival is. Such János: A nemzetiségi kulturális élet sajátos színfoltjai, formái a kultúr- körutak, a nyári nemzetiségi találkozók, a fesztiválok, kulturális napok, a művészeti csoportok műsorcseréi. A szép számú szlovák pávakörök legjobbjai külföldre is eljutnak. Egyre sokrétűbb a honismereti tevékenység. Mindezekben meghatározó jelleggel bír a hazai szlovák értelmiség aktivitása, öt magyarországi szlovák író, költő önálló kötete jelent meg eddig. Mandity Marin: Kialakult a délszláv nemzetiségi klubhálózat, bővült a néprajzi tevékenység, nőtt a könyvtárak szerepe, bár — gondolom, hogy ez nemcsak ránk igaz — változatlanul gond a könyvszerzés, s ily módon az olvasómozgalom bővítése. Nagyra értékeljük az anyanyelvi kiadói tevékenységet és azt a közművelődés-fejlesztő munkát, amelyre Baranya megye és Pécs mutatott példát az elmúlt években. A nemzetiségi politika iránti ügyszeretet eredményeként új helyre költözött a pécsi szerb- horvát általános iskola, megnyílt a pécsi gimnázium, új klubház nyitotta meg kapuit és bemutató színpad is létesült. Szilágyi Pcter: Azt hiszem, főtitkártársaim véleményének is hangot adok, amikor elismeréssel adózom a nemzetiségi nyelvű rádióadásoknak, és tévéműsoroknak. Az anyanyelvi tömegkommunikáció újabb és újabb politikai-kulturális áramlatokba kapcsolja a nemzetiségieket, kérdésfeltevéseivel mintegy szembesít önmagunkkal. A szórakoztatva gondolkodta- tás otthonaivá kívánjuk tenni klubjainkat is. Az anyanyelvről e kérdésnél újra szólnom kell: minél magasabb szintű ismerete nemcsak a nemzetiségi lakosság érdeke, hanem társadalmi, sőt államérdeknek is kell tekintenünk. A szomszédos népek nyelvét beszélő, kultúráját ismerő állampolgárok nagy . értéket jelentenek a vendéglátás, a turizmus, a közlekedés, az ipar és a mezőgazdaság számára is. Ezt a célt kívánjuk szolgálni könyvtáraink állományának gyarapításával, a magas nyelvi kultúra tekintélyének növelésével. — Az MSZMP XII. kongresszusának határozata szerint „pártunk a lenini nemzetiségi politika érvényesítését változatlanul fontos feladatnak tekinti .. . Minden szükséges támogatást megadunk ahhoz, hogy a nemzetiségek továbbra is aktív részesei legyenek társadalmi, politikai életünknek .. .” Miként lehet ennek maradéktalanul érvényt szerezni? Hambuch Géza: Mindenekelőtt eddig elért eredményeink megszilárdítása és továbbfejlesztése, társadal- 'mi hasznosítása a cél. Ámi a gyakorlati feladatokat illeti, minden szinten — országos méretekben is — szükséges az egységes szemlélet erősítése, a helyenként még létező lekezelés vagy türelmetlenség felszámolása. Such János: Hogy lehetőségeinket minden téren kihasználjuk, igen sok még a tennivaló. Feladataink bőven vannak, megoldatlan problémáink viszont nin- csenekr Egy konkrét megjegyzés : a megalakult nemzetiségi bizottságoknak és albizottságoknak mindenütt a leghatékonyabban kell dolgozniuk, hogy betölthessék szerepüket. Mandity Marin: Kulcskérdés a nemzetiségi oktatás meglevő gondjainak megoldása, a nemzetiségek kulturális színvonalának növelése. Elsősorban a könyvellátás és a nemzetiségi közművelődés módszertani irányításának javítására gondolok. Szilágyi Péter: A nyelvi kultúra gazdagodása igényli a kapcsolatok további fejlődését az adott szocialista országokkal. Jól tudjuk, hogy a nemzetiségi szövetségek társadalmi-politikai és kulturális szerepe nélkülözhetetlen e folyamat elősegítésében. Ugyanakkor arra is szükség van, hogy a nemzetiségi közösség újra és újra dokumentálva lássa eredményeit, mint Magyarország kultúrájának, gazdaságának szerves részét. Grenitzer Róbert Életutak Ott volt ő is a Bandika-fánál Hetvenöt éves. A télen már azt hitte, nem kel fel többé a betegágyból. Most meg már jön-megy megint, a ház körül tesz- vesz, igaz nehezebben, mint eddig. Kínozza a vándorreuma is. De tervezgetni, álmodozni még futja az erejéből. Utazni. Ez volt a legfőbb szenvedélye mindig. Menni-men- ni. Hogy a csabai ácsmester legidősebb fia, Máté Mátyás, az alig húszéves asztalossegéd a fővárosba indult szerencsét próbálni, nem számított különös tettnek. Százával kerekedtek fel akkoriban a vidéki legények, a jobb sors reményében. S mi várta őket? Az ínségkonyha. Erre a négy évre emlékszik mégis legtöbbet. Húszéves volt. Bejárta Budát. Óbudát és Pestet. A mozikat szerette a legjobban, de a színházba is eljutott. Erről jön eszébe, hogy tavaly az Operába is elment: a Fából faragott királyfi, a Kékszakállú herceg vára. meg a Csodálatos mandarin, az volt műsoron, és tetszett, igen tetszett. ..Mindent meg akarok ismerni, ami magyar” — mondja messze, nagyon messze a múltba nézve. Major Tamással nagyon sokat találkoztam, meg Szdkasitscsal, Pesten ugyanis benne voltam a Famunkások Szakszervezetének szavalókórusában. Kínai verseket szavaltunk, Szakasitsot, meg József Attilát, ezt hoztam magammal a fővárosból, meg egy fura emléket: Budán gyűjtöttem aláírásokat a választások előtt a szoedemek jelöltjének. Egy aláírásért két pengőt kaptam volna, de ott a tisztviselők negyedében még a villamosra való se jött össze. Egy év múltán sikerült félig-meddig állandó munkához jutnia. Csakhogy a szervezett munkások körül egyre jobban fogyni kezdett a levegő. A munkanélküliek 1930. szeptember 1-én az utcákra tódultak. Ott volt közöttük Máté Mátyás is. Amikor a rendőrök közibük nyomultak, többedmagá- val egy kapualjba szorult. Itt kardlapozták meg. Kabát alá rejtve vérző kezét menekült. Nem volt többé maradása. Itthon azonnal nekilátott egy pestihez hasonló szavalókórus verbuválásához, de a szabad működés nem adatott meg a lelkes kis csapatnak. A csabai rendőrség már jól ismerte a szavalókórus vezetőjét. Tudomást szereztek a békési, meg orosházi munkásgyűlésekre megszervezett illegális műsorukról, így azután 1932-ben feloszlatták a kórust. Máté Mátyás megnősült, a hét testvér Thurzó utcai otthonát az Egressy utcaival váltotta fel, de ő maga nem változott: ott volt elvtársai között, amikor 1935-ben a fekete ingesek csabai gyűlését szétkergették. Akik figyelték, azt is tudták, hogy az 1931-es május elsejét a Bandika-fánál ünnepelte, nem számított hát meglepetésnek, amikor 1944-ben az internáltak listájára került az akkor már önálló kisiparosként dolgozó asztalos. Hazatérte után az önálló gyáripari szak- szervezetek megalakulásáig teljes energiájával a mozgalomért dolgozott, 1948-ban a KIOSZ tagja, majd a faipari szakosztály elnöke lett. Hetente tartottak gyűléseket, ahol rendszeresen felolvastak a Szabad Népből és vitatták a leírtakat. Erre a központban is felfigyeltek, s egy országos értekezlet alkalmával kitüntetéssel jutalmazták a békéscsabai kezdeményezőt. Fotó: Fazekas László Népnevelőként Telekgerendást járta a tsz-szervezés idején. Együtt haladt azokkal — szomszédokkal, környékbeliekkel — akikkel a maguk készítette, detektoroson Moszkvát hallgatták a háború alátt. Nem számított azokban a hónapokban, hogy napi fáradságos munka után erre mindig csak este 11 után kerülhetett sor. Utóbb még egyik munkatársát, az Árpád-fürdő udvarosát is — itt asztaloskodott maga is — el tudta csalni ezekre a rádiózásokra. Vitatták a világ dolgát, jóízűen idézték föl korábbi tetteiket: mikor egy éjjel, választások idején, kimeszelték Csabát: Éljen a Szovjetunió! Szavazz Szederre! — feliratokkal. A rendőrség hamar nyomukra jött, velük mázoltatta le azután a feliratokat. „Nyílt szavazás járta akkoriban. Kilencen laktunk felnőttek a házban, de csak egy rokkant postamesternek volt szavazati joga. Annak persze muszáj volt a pénzügy- miniszterre adni a voksát. Így járt apám Js. Bankkölcsöné volt a házra, s megmondták; ha Szederre szavaz, elárverezik”. A Hazafias Népfront békéscsabai első kerületi vezetőségének tagjaként érte meg a legújabb időket. Mikor 63 évesen nyugdíjba vonult, a feladatokat felesége vette át tőle, régi szakszervezeti, s párttag ő is, még a Hubertuszban kezdte kézi síkkötőként, a kötöttárugyárból ment nyugdíjba raktárosként. Nemrég ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. Jóból-rosszból kijutott a párnak, akárcsak a legtöbbnek ebből a korosztályból. Maguk készítette bútorral kezdték, egy vizes házban, amely 1953-ban omladozni kezdett. Lányukkal közösen építettek újat. a fiuk már régebben kirepült a családi fészekből. öregkorát a megbecsülés jóleső melege övezi. Emlékplakettel köszöntötte a város az újratelepítés 250. évfordulóján. 50 éves párttagságáról a megyei pártbizottságtól kapott emléklap tanúskodik. Megkapta a Szocialista Hazáért Érdemrendet is. „Jólesik az elismerés. Sajnos, a fiatalságom ez nem hozza vissza, pedig, de sokfelé elmennék még nagyon szívesen. Valamikor sokat jártunk moziba, külföldre. Most marad az újság, a tévé, néha összevitatkozunk az anyussal: melyik csatornát nézzük. Talán jövőre csak elmegyünk Hajdúszoboszlóra, nyugtatni ezt a nyavalya reumát, vagy Pestre! Inkább Pestre. Azt nagyon szeretem!” .. . Kőváry E. Péter
