Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-19 / 273. szám
NÉPÚJSÁG 1983. november 19., szombat Olvasólámpa Becsei József településföldrajzi könyve Nem lehet könnyű dolog egy tudományos munkának jó címet találni. Mert ami hamar megjegyezhető, kimondható, ami talán „megfogná” az olvasót, az' esetleg nem fedi pontosan a tartalmat. így aztán a szerzók inkább a precizitásra törekszenek, s ezt tette Becsei József is, aki településföldrajzi könyvének a „Békéscsaba, Békés, Gyula és tanyavilágának településmor- fológiájá” címet adta. Elismerő tulajdonságként szokták emlegetni, ha egy könyvet „nem lehet letenni”. Nos, Becsei József munkája éppen akkor tárja fel igazi értékeit, ha ismételten elővesszük könyvespolcunkról. Talán a szűkebb szakma tudóin kívül, az átlagolvasótól nem is várható, hogy képes legyen hosszasan elmélyedni a településföldrajz világában. S hogy a laikus ember számára is élvezetes e mű, sokat segít, hogy a szerző — betartva a tudományos munkák nómenklatúrájának kötöttségeit — friss, szemléletes stílusban viszi végig az érdeklődőt vizsgálódása témáján. Az általánostól az egyedi felé haladva tárja fel a könyv a három település múltját és jelenét, dialektikusán következtetve a jövő kilátásaira'. A természeti, a földrajzi adottságok és a történelmi változások kölcsönhatásaként kialakult településszerkezetet robbanásszerűen formálták a társadalmi változások. Az ott élő emberek tevékenysége: mindennapi kenyérkeresetük. megélhetési lehetőségeik, életkoruk, foglalkozási megosztottságuk, és természetesen a letelepedési kedvük. „A mezőgazdasági termelés technikai, közgazdasági és társadalmi szerkezete, valamint más gazdasági ágazatokkal való kapcsolata a mezőgazdálkodás kollek- tivizálódása óta igen fontos és jelentős változásokon ment át. Ennek az átalakulásnak a méreteit és irányait az agrárkutatások figyelemmel kísérték, s így arról megfelelőek az ismereteink. Nem kutatta azonban egyetlen sem ezek térbeli jelentkezéseit, területi jellegzetességeit, összefüggéseit. Ezek a kutatások nemcsak napjainkban kerülték el a kutatók figyelmét, hanem így volt ez a korábbi évtizedekben is. Ebből következően a határ térbeli, területi jelenségeinek olyan fontos aspektusai várnak feldolgozásra, mint a mezőgazdasági üzemek elhelyezkedése, azok különféle termelési kapcsolatai, általában a külterület munkahelyeinek problémái, vagy a külterület, a határ alaprajzának feltárása, s végül a határ Ravasz Erzsébet: Figura életjelenségeinek, és azok térbeli megjelenésének szintetizálása, azaz funkcionális morfológiai összegezése" — írja Becsei József. Szemléltető ábrák és táblázatok teszik könnyebben áttekinthetővé a statisztikai adatokkal bőségesen alátámasztott művet. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent szakkönyv megyénk jelentős kulturális értékei közé tartozik. Andódy Tibor Hegyesl János: Erzsébet-napra Ki a versemet nagyon szereti, versemmel fogom felköszönteni: Érjen nagyon sok boldog névnapot 1 amit eddig is tudom megkapott. Mindig szerető családi körben, jóegészségben sok-sok örömben! Bár erre jogot nem adott nekem, — ő versemet én meg öt kedvelem. Hej, bár volnék még ifjú poéta, — múzsám lehetne (mint) Ady-nak Léda: Ifjú koromon túl vagyok én rég, de a szememnek mindig szép a szép. Szeretem látni bájos mosolyát, Vidám kedélyét, kedves modorát: Szép szemeinek tüzes sugarát. Csintalankodó pajkos humorát. Amor nyilai nem árt már nekem, _ mégis van bennem bűvös érzelem: Vibrál közöttünk némi vonzalom, sajnos ez inkább én oldalamon. Ezt is gátolja a becsületem, s férje iránti hű tiszteletem: Mi ihletett hát vers írására, — ha ennek nem lesz sohasem ára? Ezen töprengek s töröm a fejem, — végül a nyitját bölcsen meglelem: Megfelel erre józan értelem, nem más ez csupán lelki szerelem. Maradjon tisztán szép öreg korom, csak poharamba legyen jó borom! Minden kedvesség öröm már nekem: nyújtja, szépíti hosszú életem. 1983. Katona Judit: Fénykép Nem látok mást csak ‘két kezet, hajamból kihullt meleget, köszemű, kis gyíkgyereket s fölötte sárga réznapot. Még most is süt reám. ragyog. Atég időn és éjszakán, fűtesten, gyökéren, csigán, virágok szétroncsolt agyán, a késő őszi kert egén, karok, tenyerek melegén. Sárgult a kép. A nap ragyog. Ez itt anya s ez én vagyok. Kő-Szabó Imre; Az utolsó balhorog Már késő ősz volt és este kilenc óra lehetett, amikor Balkezes végigsétált bandájával a Török utcán. Csonti, . kocka és Csokoládé jókedvű volt. Valahogy ez a mai nap jól sikerült, meg ittak is már a bisztróban egy pár pohárral. Az utca végén a téren egészen sötét volt. Kocka fedezte fel a pádon ülő párt. Közelebb mentek. Megszólították őket. Balkezes távolról nézte a beszélgetést, nem akart beleszólni. Különben sem volt az erőszak híve. Szeretett ugyan vagánynak látszani, szerette, ha a többiek felnéznek rá. Verekedni mindig csak a végső esetben szokott, de akkor balhorgai veszedelmesek voltak. A neve is így lett Balkezes. A srácok tovább vitatkoztak, Csokoládé hadonászott a kezével, a fiú nem bírta tovább. Elcsattant az első pofon. Kocka lefogta a lányt, a lány sikolya élesen csengett a sötét estében. A hangra négy férfi termett ott. Szó nélküli, néma verekedés kezdődött^ közöttük. Balkezes is kapott az állára vagy négy ütést, de ő is adott bőven. A karjai acélból voltak. A nagy kavarodásban észre sem vették a kék ÚRH-s kocsit. Csak a rendőrségen eszméltek rá, hogy hol vannak. Karácsony előtt meg is volt az ítélet. Balkezes tizennyolc hónapot kapott. Mindent összeszedtek, ami a rovásán felgyülemlett. A többieket a vizsgálat után kiengedték. Bent a szakmájában dolgozott. Lakatos volt. Keveset beszélt, egészen elcsendesedett. Nem vádolt senkit, nem sopánkodott, hogy a születi rendesek, ez a dolog csak rá tartozik, ő tette és ő is viseli. Aztán harmadoltak neki. Már újból ősz volt, az esték eléggé hidegek. Kedd délben érkezett meg, és szombaton bejelentette anyjának, hogy megnézi a srácokat. — Nem mész! — rivalt rá az anyja. — Ezekkel egy lépést sem! Balkezes egy pillanatig megtorpant, de aztán mégis határozott. — Felnőtt vagyok, tudom mit teszek. Nem játszom a megtévedt bárányt — mondta. — Megint bajba kevernek! Balkezes csak nevetett. — Ha hagyom magam és nyugtatóul megcsókolta az anyját. — A srácok megvannak még? — Többen is, mint azelőtt. Valami Trombitás nevű fiú a hangadó köztük. — Akkor most bemutatkozom neki. — Egy kisfiú is jár velük. Az emberek azt beszélik, hogy... — nem akarta tovább mondani. — Utálom az ilyen srácokat! Aztán nem szólt többet. Felöltözött és elment. A fiúk ott ácsorogtak a bisztró előtt. Kocka és Csokoládé kiabálva üdvözölték. Trombitás a fának dőlve nézte Balkezest. A fiú ott állt mellette. — Sápadt vagy — mondta Trombitás. — Lehet — válaszolta Balkezes, és végigmérte a fiút. — A jó levegőn majd hamar visszanyerem a színemet. — Trombitás — mutatkozott be, és pimaszul vigyorgott. Balkezes kézszorításától arcára fagyott a nevetés. Szúrós szemmel nézett vele farkasszemet. Ettől a perctől a feszültség ott vibrált kettőjük között. Aztán bementek a bisztróba. Balkezes rendelt egy kört, majd Trombitás. — Hat korsót! Rummal tu- pírozva! — A gyereknek is ? — kérdezte a felszolgáló. — Neki Coca-Colát — mondta csendesen Balkezes. Trombitás szemei tágra- nyíltak. • — Én rendeltem! — mondta mérgesen a pincérnek, és az ütőér kidagadt a nyakán. Balkezes bánta, hogy eljött, jobb lett volna otthon maradni. Érezte, nem lesz jó vége ennek. Szótlan maradt. A többiek unszolták, hogy igyon, de nem esett jól az ital. Kilenc óra felé már a hangulat tetőpontjára hágott. Valami feszültség volt a levegőben. Balkezes "érezte: olyan most minden, mint régen. Tudta, valaminek tör-/ ténnie kell, fel kellene áll/ ni, és egyszerűen elmenni. De nem volt ereje. — Gyerünk, nézzünk szét a terepen — indítványozta Kocka. Hangos lármával vonultak végig a Török utcán, úgy, mint régen. A tér kihalt volt. Egy darabig még tovább mentek. — Mi van Balkezes? — kérdezte Csonti hirtelen. — Már nem olyan itt, mint régen volt — válaszolta. — Dehogynem — kiáltott fel Trombitás. — Gyertek csak. Mutatok én nektek valamit. Az út szélén, az árnyékban, piros Fiat állt. Körülállták. Bent egy férfi és egy nő csókolózott. Trombitás megkopogtatta az ablakot. — Ne olyan mohón, hap- sikám, hagyjon belőle holnapra is. A kocsiban néhány pillanatig csend lett, senki sem mozdult. Majd kiszállt egy középkorú férfi és egy fiatal nő. — Tiszteletem, öregúr! — mondta Trombitás az ijedten pislogó férfinak. — Mit akarnak? — kérdezte amaz tétován. Trombitás nagyhangúan játszotta a vezért. — Magától semmit, papa. De a kislány elszórakoztathatná a barátomat. Ügy is régen volt része benne. — Szemét huligánok! — kiáltotta a férfi, és Trombitásra rontott félelemmel vegyes haraggal. Trombitás egy ügyes mozdulattal az árokba lökte, majd elkapta a lányt, és Balkezes felé húzta. — Engedd el! — csattant Balkezes hangja. — Megőrültél? Hisz neked hozom. — Engedd el! — kiáltott rá még egyszer. Trombitás ökle ütésre lendült, de Balkezes megelőzte. Trombitás a balhorogtól megroggyant, nagy csattanással esett el. Feje élesen koppant az útszéli kövön. A mentőautót és az ismerős URH-kocsit csak Balkezes várta meg. A rendőrtiszt ránézett. — Üjból fiam, újból? Balkezes összeszorította a száját, nem válaszolt. Arra gondolt: ki hiszi el neki, hogy tényleg abba akarta hagyni?... Pedig tudta, hogy ez volt az utolsó balhorog. Arcok közelről Dr. Virágh Ferenc Munkahelye: Budapest, Felszabadulás tér, egyetem. Itt dolgozik dr. Virágh Ferenc, aki sok éve már, hogy Békéscsabáról a fővárosba került. Budakeszin lakik, közel a Jánoshegyhez, és a telki vadvédelmi területhez. Dolgozószobájában csend, a falakon képek, plakettek. Itt van a XVI. századi Gerla egyik házának — a török— magyar harcokat formázó cserépdísze, a Bartók Béla Szövetség márványplakettje, Ortutay-bronzplakett és a kolozsvári, állami díjas ©y. Szabó Béla grafikusművész egész falat betöltő 16 metszete. — Hogyan emlékezel visz- sza a Körösök vidékére, Békéscsabára? Tartod-e a kapcsolatot? — Ez számomra természetes. Mi több, sokszor járok is Békésben, aki hosszú éveket töltött ott, nem tud csak úgy elszakadni. Emlékezem is olykor pedagógus fennállásom pályakezdő és beérő szakaszának színhelyére, és ma is úgy érzem, nehéz, de tartalmas, alkotó éveket töltöttem ott. Békéscsabai gimnáziumi tanárként okos ötletnek ítéltem a megyei lap élénkítő mellékletét, a Köröstájt. Ma is szorítok sikerének, mert a tájhoz kötődők megközelíthető, nyitott fóruma. — Hogyan látod önmagad. visszatekintve? — Jól leélhető az élet a dolgok puszta elfogadása közepette, naponta jól reprodukálva a rutint, azt, amire tanított az intézmény és a ráhordó élet. Az izgalmasabb, rázós életstílust hordozva egy pillanatig nem meditáltam eltérő típusjegyemen, hanem éltem a magam — mindig új alkotás felé sodort — életét. Belülről jövő kényszer ez! Ha kutatás vagy publikálás ügyében alkalmanként falba ütköztem — és a lenni vagy nem lenni kérdést is felállították a körülmények —, mindig kinyújtotta felém kezét szövetséges a betartóval szemben, s ketten előrevittük a dolgot. Feltétlenül hiszek a segítőkészségben, csak merni kell kivárni és megtalálni. Mivel a kérdés a középiskolában eltöltött időszakra vonatkozik, úgy ítélem, hogy az ifjúság körében hálás közegre találtam mindenütt és mindig, ha a magam lelte újat is elmondtam, vagy őket is az új keresésére késztettem. Az egyetemi munkakörben a kutatás nemcsak illendő szakmai követelmény, hanem a feltételek is adottabbak. — Viták? Előfordulnak? — Óhatatlan, hogy elvi, tartalmi konfrontációba ne bocsátkozzon az ember, főként akkor, ha meggyőződéssé válik a megkövültség visszahúzó következménye, ártalmas volta. A tudománynak ugyanis semmi sem árt jobban, mint a tekintélytől övezett, de az élettől meghaladott formula. — Hogy telt a nyár? — Kitűnően, jártam Békésben újra, kellemes órákat töltöttem el Gyulán, a Várfürdőben is. Ezek után most már annak kell következnie, hogy egy tartalmas, eredményes ősz és tél terveim jó néhányának megvalósulását hozza, és tovább erősítse azokat a szálakat is, melyek a Körösök vidékéhez kötnek. S. E. I
