Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-16 / 245. szám

1983. október 16., vasárnap Válaszolt az illetékes Lapunk szeptember 25-i számának „Szerkesszen ve­lünk” rovatában közöltük „Buszkesergő” címmel Sa­lamon Mária panaszát. A cikkre a Volán 8. sz. Vál­lalat a következő választ küldte: „A járatok száma valóban nem növekedett az 1983 május végével érvény­be lépett új menetrendben, de nem is csökkent. Az au­tóbuszok gyakorisága az utazási igényeket követi, és az a törekvésünk, hogy a kibocsátott férőhelykapaci­tás és az utazási igény összhangja legyen minél jobb. A jelenlegi menet­rend — beleétrve a járatok gyakoriságát is — Gyula il­letékeseivel megtárgyalás­ra került. Véleményünk, hogy az utazási igényeket a meglevő járatok kielégítik, és ezek az utazóközönség nagy többségének megfe­lelnek. A helyi autóbusz­közlekedés elsősorban tö­megközlekedés, és nem tud figyelembe venni olyan egyedi eseteket, hogy ha valaki délelőtt tíz órakor kezdi munkáját, nincs hoz­zá megfelelő járat. Ami a zsúfoltságot illeti, csupán összehasonlítás cél­jából közöljük, hogy 1983. I—VIII. hóban a helyi au­tóbuszjáratok férőhely-ki- használásái százaléka Bé­késcsabán 49,1, ugyanez Gyulán 39,8. Nem felel meg a valóságnak, hogy külön­böző rendezvény, megmoz­dulás esetén a Volán meg se kísérel alkalmazkodni, és mentesítő járatokat közle­kedtetni. Ami az újvári is­kolából a Gyulaváriban le­vő napközibe történő uta­zást illeti, nem egyértelmű előttünk, hiszen mindkettő ugyanazon település, az újvári iskola Gyulaváriban van. Az lehetséges, hogy az iskola és a napközi között bizonyos távolság van, azon­ban úgy véljük, ennek meg­oldása nem Volán-feladat.” Találkozó, kirándulás Ma már hagyomány, hogy a Békéscsabai Kötöttáru- gyár nyugdíjasai találkozó­kat tartanak. A legutóbbi ilyen eseményre a múlt na­pokban került sor, amikor 240 nyugdíjas kirándulással egybekötött találkozóját tet­te lehetővé az üzemi párt. szakszervezeti bizottság, a gazdasági vezetés. A csoport Póstelek megtekintése után a gyár mezőkovácsházi te­lephelyét látogatta meg. Is­merkedtek az üzemmel, az ottani dolgozókkal. A prog­ram közös ebéddel folytató­dott. Ezt követően az út Mezőhegyesre vezetett. Itt megismerkedtek a kombi­náttal, a cukorgyárral, és a község egyéb nevezetessé­geivel. A kombinát vezetői tájékoztatták a vendégeket az üzemek gazdálkodásá­ról, eredményeiről. Megte­kintették a lótenyészetet. Nagy élményt jelentett, hogy megismerhették a 200 éves gazdaság eredetét. a jelenlegi munkát, a te- nyészlovak tartását. Csodás volt a négy fogatú hintók bemutatása. A nyugdíjasok jól érezték magukat, s az esti órákban érkeztek visz- sza az egész napos kirándu­lásról. Back Gyula, Békéscsaba Törvénytár A Magyar Közlöny 45. (októ­ber 6.) számából: Az egyes kiskereskedelmi és vendéglátóipari üzletek szerző­déses üzemeltetésével összefüg­gő, egyes belkereskedelmi mi­niszteri rendeletek módosításá­ról. Az utasítási kedvezményekről és a dolgozók gépjárművei tör­ténő csoportos szállításáról. A közérdekű célra juttatott adományokról szóló 30/1978. (XI. 22.) PM számú rendelet módo­sításáról. A gazdálkodó szervezetek, az állami költségvetési szervek és a társadalmi szervezetek által lé­tesített tudományos továbbkép­zési ösztöndíjak pénzügyi sza­bályairól. A ..Kiváló Hasznosanyaggyűj- tő” kitüntető jelvény adomá­nyozásáról. * * * A Művelődési Közlöny 19. (ok­tóber 5.) számából: 122,1983. (M. K. 19. MM számú utasítás a felsőoktatási intézmé­nyek nappali tagozatos hallgatói részére juttatható állami támo­gatásokról szóló 105/1982. (M. K. 5.) MM számú utasítás módosí­tásáról. 123 1983. (M. K. 10.) MM szá­mú utasítás az egyes felsőokta­tási intézményekkel munkavi­szonyban álló dolgozók által ké­szített tudományos dolgozatok és közlemények külföldön való közzétételéről. Alsófokú oktatási intézmények tankönyvjegyzéke az 1984—85-ös tanévre. Egy busz sem állt meg Október 3-án történt, hogy az Újkígyós—Szabad- kígyós—Békéscsaba útvona­lon hat óra után néhány perccel, menetrendszerű já­ratban négy busz is elha­ladt az OTÁF külterületi megálló előtt, és egy sem volt hajlandó megállni, hogy az ott várakozó utast felvegye. A négy közül egy csuklós volt, amiben bőven volt hely. Vállalatomnál a munkaidő kezdése hét óra 30 perc. Ehhez az időpont­hoz igazodva a későbbi já­rattal is jöhetnék, de tekin­tettel arra, hogy az megle­hetősen zsúfolt a diákok miatt, így kértem a válla­latomat, hogy hivatalosan engedélyezzék a korábbi munkaidőkezdést. Ennek el­lenére ez teljesen bizonyta­lanná vált, mert ki vagyok szolgáltatva egyes buszve­zetők jó-, vagy rosszindula­tának. A fiam egyetemi évei alatt előfordult olyan eset, hogy nem vették fel a busz­ra, telefonközeiben nem voltunk, hogy taxiért tud­tunk volna telefonálni, úgy lekéste a szegedi vonatot, s egy szigorlatot, amit miatt a kellemetlenségek sora kö­vetkezett. Flender Andrásné, Békéscsaba Levelekből - sorokban A minap tapasztaltam, hogy Békéscsabán, az ör utca és a Paróczai János utca közé, a dimbes-dombos füves téren ecv átlós járdát fektettek le. Min­den bizonnyal azért, hogy a fü­vet se, a sarat se tapossák az arra lakók, az ott közlekedők. Pedig ez nem tér, csak terület, úgy is mondhatnánk: senki­földje. Bezzeg a téren egyre szélesedik a gyalogút, taposódik a kultúra . . . Volt már ott drá­ga pénzért deszkakerítés. Volt. de minek, hiszen tudta minden­ki, hogy nem lesz tartós. Most feláldozzuk a füvet is? — mél- tatlankodik Bánki József, bé­késcsabai olvasónk. — Mondhat­ja valaki, hogy zsémbelek érte. Hát igen, zsémbelek, míg csak meg nem érti a szakember és a felelős, hogy csináljanak a csapásra most, tél előtt még be­tonjárdát, mert ha bejön a rossz idő. a gyalogos úgyis ott jár keresztül, hasztalan sípoL a sí­pos ember. * * * A ,.Kerékpár napjainkban” cí­mű írásunkhoz fűz néhány mon­datot Szőke Gyula, gyulai la­kos. Kifogásolja, hogy eltűnt a női hajlított váz. ,,Mi, az ötven felé haladók — írja — alig tu­dunk az egyenes vázú kerék­párról le-, felszállni. Nem haj­lik a lábunk. Legyen hajlított vázú női kerékpár! Az idősebb férfiak is ezt igénylik. A kerék­párosok száma nő, hiszen való­ban igen hálás, olcsó, gyors jár­mű. Ha lehet, kérésünket támo­gassák." Döntőit a Leglelsftbb Bíróság Kit fogadhat be az albérlő? Egy vidéki családi ház tu­lajdonosa felmondott bérlő­jének. Ezt azzal indokolta, hogy az illető albérlője az ő tudta és hozzájárulása nélkül befogadta élettársát. A bérlőt ismételten, de ered­mény nélkül szólította fel, hogy az élettársát távolítsa el a lakásból. Ezért mind­kettőjük ellen pert indított, kérve a bíróságot, kötelezze őket a lakás elhagyására. A járásbírósági tárgyalá­son a bérlő tanúkkal kíván­ta bizonyítani: a háztulajdo­nos évek óta tudott arról, hogy albérlőjének élettársa ott lakik, és ezzel ehhez hallgatólagosan hozzájárult. A járásbíróság, majd felleb­bezésére a megyei bíróság a keresetet elutasította. Az íté­letek szerint az élettárs be­fogadásához a bérlő hozzá­járult, és ehhez a háztulaj­donos beleegyezésére nem volt szükség. A jogerős dön­tés ellen megalapozatlanság és törvénysértés címén emelt óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a perben új eljárást rendelt el. — Nem állami lakásnál az albérleti szerződés csak ak­kor érvényes, ha ahhoz a bérbeadó háztulajdonos hoz­zájárult — hangzik a hatá­rozat. Az albérlő — a szer­ződés megkötése után szüle­tett gyermeke kivételével — más személyt csak a bérlő engedélyével fogadhat be. Amennyiben az albérlő lak­részében élettársa engedély nélkül tartózkodik, a bérlő az albérleti jogviszonyt fel­mondhatja. Ebben az ügyben azonban nincs tisztázva, hogy az élettárs mikor, mi­lyen körülmények között költözött be, és ehhez ki já­rult hozzá. Az sincs megál­lapítva, hogy a háztulajdo­nos mikor szerzett tudomást az élettárs bentlakásáról, és mennyiben megalapozott a bérlő állítása, amely szerint erről évek óta tudott és ah­hoz hallgatólagosan hozzájá­rult. Az ellentmondó adatok miatt a perben álló feleket együtt és részletesen kell meghallgatni. Csak a tényál­lás pontos megállapítása után lehet az ügyben állást: foglalni. Hat ember felesleges Hosszú évek óta rengeteg bírálat hangzik el a vállala­ton belüli munkanélküliség­ről, az indokolatlanul túl sok ember foglalkoztatásáról. Most egy ilyen ügyben hang­zott el állásfoglalás a Leg­felsőbb Bíróságon. Az egyik mezőgazdasági termelőszövetkezet szakcso­portját egy vállalat szállítá­si és szerelési feladatokkal bízta meg. A munka befeje­zése után a szövetkezet számláját kifizette, de mert az összeget sokallta, egy ré­szének visszafizetéséért pert indított ellene. Az ügyben a megyei főügyészség is fellé­pett. A kihallgatott igazság­ügyi szakértő véleménye sze­rint a munka elvégzésénél indokolatlanul tartottak hat embert készenléti szolgálat­ban. Mindössze két lakatos ötheti munkáját lehet jogo­san felszámítani. Ez kilenc­venötezer forintot tesz ki, amihez negyvenötezer forint építőipari munka járul. Te­hát a tsz a vállalattól csak 140 ezer forintot követelhet, és nem 470 ezer forintot, mint amennyit jogosnak vél­tek. — A feleslegesen helyszí­nen tartott dolgozók mun­káját nem lehet felszámíta­ni — mondta ki a Legfel­sőbb Bíróság. A tsz nem hi­vatkozhat arra, hogy a meg­rendelő vállalat beruházási osztálya hat ember kiküldé­sét kérte. Éppúgy mint a szakértőnek, neki is tudnia kellett, hogy két dolgozó is elég. Nem a megrendelőnek kell a szükséges létszámot meghatároznia, hanem a szakképzettséggel rendelkező vállalkozónak. A szövetke­zet négy ember munkabérét jogtalanul számlázta, ezért ennek összegét vissza kell fi­zetnie. Egy eltartási szerződés bonyodalmai Egy nagyon idős házaspár fiatal házaspárral eltartási szerződést kötött. Eszerint a fiatalok havi 1400 forint élet­járadékot fizetnek és köte­lezik magukat, ha az eltar­tottak közül bármelyik meg­betegszik, melléállnak, vagy ha elhuny, gondoskodnak a másik házastársról. Ennek ellenében az öregek a fele­fele arányban nevükön álló házat rájuk íratják, és őket jelölték meg örökösüknek. A szerződést a megyei tanács igazgatási osztálya helyben­hagyta. A fiatalok beköltöz­tek a házba, amelyre 10—15 ezer forint értékű beruházást fordítottak. Egy ideig rendben mentek a dolgok. Később az idős férj meghalt és az eltartók a ház fele részét örökölték. Az özvegyasszonnyal azon­ban a kapcsolatuk annyira megromlott, hogy tettleges- ségre vetemedtek vele szem­ben, és ezért könnyű testi sértés vétsége miatt bűnvádi eljárás indult ellenük. Ezek után a házból elköltöztek, az özvegy pedig az eltartási szerződés megszüntetéséért pert indított. Arra hivatko­zott, hogy koránál és beteg­ségénél fogva más eltartóról kell gondoskodnia. A járásbíróság a szerző­dést megszüntette. Az özve­gyet az addig kapott ellátás, valamint a házon végzett ér­téknövelő beruházások elle- sében hatvanezer forint fize­tésére kötelezte, és intézke­dett, hogy az ingatlannak őt megillető fél rész tulajdonjo­gát jegyezzék vissza. A me­gyei bíróság az összeget öt­venezer forintra szállította le. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság ezt 25 ezer forintra mérsékelte. A döntés indoklása sze­rint nemcsak abból kell ki­indulni, hogy a fiatalok mi­lyen mértékű tartást nyúj­tottak, hanem figyelembe kell venni azt is, hogy dur­va, tettleges magatartásuk miatt a szerződés életjáradé­ki szerződéssé sem változtat­ható át. Nyomatékkai esik latba az is, hogy a ház fele része, amely az elhunyt férfi nevén állott, a fiatalokra szállt, mert addig tartási kö­telezettségüknek rendben ele­get tettek és békességben él­tek. Az özvegyásszonyt az ingatlannak már csak a saját nevén álló ötven százaléka illeti meg, és így kisebb eséllyel tud újabb tartási, vagy életjáradéki szerződést kötni, noha feltétlenül gon­dozóra szorul. Hajdú Endre Mai műsor KOSSUTH RADIO 7.23: Kopogtató. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Fiatalok népzenei műsora. 9.00: Zenés, irodalmi magazin- műsor. 10.03: Julcsi, (rádiójáték) 10.43: Kórusfelvételek. 11.02: Vasárnapi koktél. 12.05: Nemzetközi Magazin. 12.50: Két zongoraverseny. 13.35: Gounod: Faust. 13.50: Nagy László versei, (ism.) 14.05: Népdalkörök pódiuma. 14.30: Szonda. 15.05: Művészlemezek. 16.10: Epizódok Goda Gábor re­gényéből. II/l. (ism.) 17.05: Kaptam 29 percet, (ism.) 17.35: Szimfonikus zene. 18.40: A falu jegyzője. II/2. 19.26: A zenéről. 20.48: Néptáncmuzsika. 21.07: 20 éve halt meg Edith Piaf. (ism.) 22.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 23.20: Operafelvételekből. 0.10: Marenzio-madrigálok. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — ko­ránkelőknek. 7.00: Az unitárius egyház fél­órája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: A legjobb szívű boszor­kány. II. rész. (zenés já­ték) 9.05: Mit hallunk? 9.30: Könnyűzenei újdonságok. 10.00: Szerpentin. II. 00: A Nemzeti Színháztól a Nemzeti Színházig. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.59: Az ördög három arany hajszála, (mese) 14.00: Erről beszéltünk. 14.35: Táskarádió. 15.35: Sanzonok. 16.00: Útközben hazafelé. 17.30: Húszas stúdió, (riport) 18.33: Poptarisznya. 19.30: Sportkrónika. 20.00: A Poptarisznya folytatása. 20.33: Társalgó, (ism.) 21.58: Nóták. 22.30: Szórakoztató zene. III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műso­ra. 7.30: A pécsi körzeti stúdió né­met nyelvű műsora. 8.11: Nagy mesterek kamaraze­néjéből. 10.00: Oj Zenei Újság. (Ism.) 10.45: öt kontinens hét napja. 11.03: Zenekari muzsika. 12.20: Operaárták. 13.05: A P. Mobil együttes fel­vételeiből. 13.35: Schumann-felvételekből. 14.32: A Weather Report együttes lemezei. 15.25: A Nemzetközi Rádióegye­tem műsorából. V. 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: Zenekari muzsika. 17.26: Hi-Fi Varieté. 18.30: Operaest. 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Viga­dót. Közben: 20.30: Beszélgetés dr. Villányi Miklóssal. 20.50: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.40: Brahms: Német népdalok. 22.00: Az özvegyember története. 22.49: Dzsesszmuzsika. SZOLNOKI STÚDIÓ 8.00: Műsorismertetés. Hírek. Hétvégi program. Alföldi lapszemle. 8.10: Régi slágereket énekel Rocco Granata és Kartha Kitt. 8.20: Alapos jólét. Hogyan hasz­nálják fel a jóléti alapo­kat? Riporter: Kardos Er­nő. 8.40: Az abonyi ANNO RT rock percei. Közben: Bács-Kun napló. Vezeti Halász Fe­renc. 9.00: Hírek, közlemények. 9.10: Akinek Szolnokon is sokat tapsoltunk. Mensáros László énekel sanzonokat. 9.20: Egy magyar orvos a Spitz- bergákon. Riporter: Len­gyel György. 9.40: Slágerantikvárium. 10.00— 10.30: Szlovák műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. 18.00— 18.30: Sport és muzsika. Hirek, tudósítások a nap és a hétvége sportesemé­nyeiről. szerkesztő: Benkő Imre. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.15: Tv-torna. (ism.) 8.20: Óvodások fllmműsora. 8.45: Kinevezlek unokámnak, (film) II/l. 9.50: Kicsi a bors . .. 10.15: Egyszer volt, hol nem volt egyszer ... az Ember. XXII/15. 10.45: Rodolfó műsora. 11.05: Egy szerep Mozart: Figaro házassága című operájából. 14.45: Műsorainkat ajánljuk! 15.15: Vasárnap délután. 17.00: születésnapi beszélgetés a 70 éves Csenki Imrével. 18.00: Delta. 18.40: Tévétorna. 19.00: A Hét. 20.05: Derrick, (filmsorozat) 21.10: Kapcsoltam. 21.50: Egy óra Weöres Sándorral. II. MŰSOR 20.00: Hirek. 20.05: A modern művészet ka­landjai. XIII,'6. 21.05: Telesport. 22.05: Willie Bobo műsora. A felvétel Montreux-ban, a nemzetközi dzsesszfesztivá- lon készült. Közreműköd­nek: James Coile, Walton Gite, Steve Gutierrez, An­thony Horwitz, David Kempton, Errol Knowles, Clay Levres, victor Pan­toja és Abel Zarate. BELGRAD, I. MŰSOR 9.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor ma­gyar nyelven. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyer­mekeknek. 12.00: Mezőgazdasági adás. 13.00: Jugoszlávia, jó napot! — tájékoztató-szórakoztató adás. 14.00: Népi muzsika. 14.30: Az én országom — doku­mentumsorozat. 15.30: Richard király és a ke­resztesek — játékfilm. 17.15: Értekezlet napirend nél­kül. 19.00: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Július 13. — drámasoro­zat. 20.55: Reklám. 21.00: Utazások. 21.30: Sportszemle. 22.00: Tv-napló. II. MŰSOR 16.25: Z. Hristic: Adám és Éva — balett. 17.15: Jugoszláv kézilabda-baj­nokság. 18.40: Források. 19.10: Négy keréken — közleke­dési adás. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Előadóművészet és balet­tek. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00: Reklám. 21.05: Munkások feketén — film­sorozat. BUKAREST 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. 11.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 17.35: A képernyő a kicsinyeké.

Next

/
Oldalképek
Tartalom