Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

NÉPÚJSÁG

1983. október 1.. szombat

A vízimalom balladája

Johannes Bobrowski regénye újabb kiadásban a Kriterionnál

Johannes Bobrowski regénye, A vízimalom balladája nem most jelent meg először magyarul a Kritérion Könyvkiadónál. Levin malma. avagy harmincnégy mondat a nagyapámról címmel már 1966-ban kiadta az Európa. Hogy mégis írok róla, annak az az oka. hogy nagyszerű könyv, mondanivalója napjainkban is aktuális és olyan figyelemre méltó mai német író művészi és történelmi hitvallása egyben, akit még mindig nem ismernek elegen, és akinek munkássága sokkal előkelőbb helyet érdemelne nemcsak hazája „népszerűségi listáján", hanem a világ irodalmában is.

Az NDK-beli Bobrowski mindkét Németország, Ausztria és Svájc kritikusai szerint a legtehetségesebb és legszínvonalasabb német nyelvű lírikusok és prózaírók közé tartozik. S ma már bizonyára a világirodalom élvonalában lenne. ha nem szól közbe korai, tragikus halála. (1965-ben vakbélgyulladás ■ vetett véget életének.)

Az 1917-ben született Bobrowski későn, negyvenedik éve táján kezdett írni, és nem kisebb témát választott, mint a németek és Kelet- Európa viszonya, a különböző nemzetek és nemzetiségek konfliktusoktól terhes együttélése, gyermekkori tapasztalatai döntően befolyásolták, hiszen a korábbi német—litván határról származott. olyan vidékről, ahol ,.a németek és szomszédaik egymás hegyén-hátán" éltek.

Már ifjú fejjel tanúja lehetett értelmetlen torzsalkodásaiknak. erőt, hatalmat fitogtató összecsapásaiknak. A természethez és a népköltészethez mélyen kötődő fiúra maradandóan hatott a kö- nigsbergi gimnázium — Herder és Kant városának szelleme —. Hamar észrevette, mennyire zavarják a természet idilljét a szociális különbségek. Festett., zenélt, tanulmányait a második világháború szakította félbe. A Wehrmacht katonájaként részt vett a Lengyelország, a Franciaország elleni támadásban. majd Észak-Oroszor- szágba került.

ellen lép fel. alaposan utánajár a történelmi háttérnek, kíméletlenül lerántja a vizes lepedőt. Egy csöppet sem elnéző, sem a németek, sem pedig családja múltjával szemben.

Mi történik valójában a regényben? A nagyapa titokban elúsztatja, szétrombolja a zsidó Levin nagy munkával. szorgalommal felépített malmát. A szerencsétlen feljelenti ezért. de a perből nem lesz semmi, mindig elhalasztják, mert a német nagyapa ugye, könnyen ösz- szefog a német hivatallal, „a jogos hatalommal". Levin mindenét elveszíti, tönkremegy. és kénytelen elmenekülni a faluból. Közben a kis Neumühl lakossága két pártra szakad; markáns egyéniségek bontakoznak ki a frontokon. A cselekmény több mint ötven évvel a fasizmus hatalomra jutása előtt játszódik egy litván— német határ menti településen, de a bűnt bűnre halmozó családi hagyomány, a német felsőbbrendűség a fasizmus keleti hódító politikájúra enged következtetni. A hatalmi versengések, erő és jog fitogtatása olyasmi itt kicsiben. ami nagyban hasonlít az 1933 utáni eseményekre.

Témaválasztását gyakran úgy emlegette Johannes Bobrowski. mint valamiféle ..háborús sérülést". Amit a német lovagrend és a szláv népek konfliktusaiból, a Ke- let-Európa elleni porosz politikából már látott otthon, gyermekkorában, azt végignézhette még egyszer — más rendezésben — a háború alatt. A választott téma mindvégig főtémája maradt.

Hitte, hogy tehet valamit az európai népek viszonyának javításáért, a téves nézetek tisztázásáért, a gyakori és ma is aktív előítéletek ellen.

Olyan ügy ez, amelyért síkra kell még szállni napjainkban is Európában, a világban. Olyan ügy, ahol az írónak óriási szerep jut.

Mielőtt a komoly, kínos, időszerű téma és a merész írói küldetés bárkit elriasztana Bobrowski olvasásától, magát a szerzőt idézem megnyugtatásként, s hogy a művészetéről vázolt kép reálisabb legyen: „Szívesen keverek tréfát a komoly történetekbe, és ezzel afféle kis sokkterápiára törekszem.

Meg akarom kacagtatni az olvasót, és azt szeretném, hogy a tény, amelyet a tréfa mögé bújtatok, torkára fagyassza a nevetést."

Niedzieisky Katalin Szitás Erzsébet: Az ember tragédiája III.

f.gy régi felvétel: Bobrowski dolgozószobájában, a bcrlin- triedrichshageni lakásban

Számára, aki annyira kötődik a kelet-európai tájhoz, a szláv emberek mentalitásához. kulturális hagyományaihoz. különösen kínzó, elviselhetetlen a háborús öldöklés. rombolás, pusztítás. Egyre többet foglalkozik saját németségével. háborús bűnrészességével. Dönt további életére vonatkozóan. 1945-ben kerül - szovjet hadifogságba, onnan 1949-ben tér haza Kelet-Berlinbe. Akkor írja: „Az elkövetkező időkben még következetesebben és kizárólag az emberiség, hazám égető problémáival akarok foglalkozni. Nincs vesztegetni való időm. Egyetlen feladatom van, amit meg kell valósítanom minden áron, amire szüntelen koncentrálnom kell. és ez: hazám és valamennyi nép boL dugulásáért küzdeni."

Óriási vállalkozás, a legnemesebb. amire napjainkban a művész gondolhat. • S mindennek a legalaposabb nemzeti önvizsgálattal, a legkíméletlenebb kritikával látott hozzá. Mindjárt a saját 'családjával kezdte. Olyany- nyira, hogy amikor a Levin malma megjelent, rokonok, ismerősök tiltakoztak — kikérték maguknak. A németség. a német emberek hihetetlen mértékű meggyalázá- sával. történelmi tájékozatlansággal. a nemzeti öntudat hiányával és nagyfokú felelőtlenséggel vádolták a szerzőt. Szemére vetették, hogy ha tisztában lenne azzal, mennyire fájnak a mai németeknek a náci bűnök, fiúknak az apák vétkei, akkor sosem irta volna meg ezt a regényt . . . Tény, hogy az izgalmas történetet tekintve akár kriminek beillő könyvében az író a' németek keleti harcairól szóló legendák

Mucsi József:

Dubrovnik

A kikötő érett kökény, ezer hajó partja ölén.

Eloldom a hajó láncát, csititgatom pogány táncát.

Kifutok a lassúszéllel, hajóm tatján egy kisszékkel.

A kisszéken jókedvem ül, tüzes fiólózenén üdül.

Hajóhídon sütkérezem, kormány keréken a kezem.

Irányt veszek délkeletnek, munkát adok a szeleknek.

Ezer hajó versenyre kél. de az enyém, egytől se fél Harangzúgás, lobogódísz, vitorlásom vágtatva visz.

Antalfi István:

Indulnék már

Indulnék már: lassú a láb. és megritkult a levegő.

Halványak a hajnali fények, és már a perc is mérhető.

De útamon a fák kísérnek, a régi ház, a volt akác. és visszaint — szótlan kísértet — egy sohasemi'olt, régi ház.

Pataki Edit:

Megalkuvás

A lányok megjöttek apjuk szüleitől — feketén, koszosán. mint vidám ördögfiókák.

Anyjuk ele.jük ment a vonattal. Komor volt, szótlan. mint mindig, ha volt férjével vagy a múltjával találkozott.

— Na. megvagytok? — kérdezi atyaian a mostohaapa, ahogy előzékenyen leszedi őket a vonatlépcsőről. Átöleli a feleségét, aztán Etát is. Marit is.

Ü.j lakásba költöztek, amíg a lányok nyaralni voltak — élvezi, hogy ő mutathatja meg.

— Ez az üvegezett veranda — tolja őket előre, büszkén. Eta elhajlik az érintése elől. Ilyenkor, otthon töltött szünidők végén, szinte gyűlöli ezt az embert. Apja saj- góan közel van még.

— Ez itt az új bútor.

„Minek dicsekszik? Mintha mi nem látnánk."

Mari fejest ugrik a reka- miéra, rugózni kezd a közepén.

— Jössz, le azonnal? Még mit nem! — Karjánál fogva rántja le a férfi.

Miért fáj, ha Marit bántja? Nehezebb eltűrni, mintha őt szidja meg.

Idegenkedve nézik a másik szobát a régi, „otthoni” bútorokkal. Mari is rosszkedvű lett.

A bemutatás hamarabb véget ért, mint számították. Csalódottak: ennyi az egész? Egész nyáron sokat álmodoztak t az új lakásról, azt várták, hogy valamit megváltoztat.

Anyjuk pótebédre hívja őket — tojást sütött, kapros uborkát ad hozzá.

A két hónap alatt elszoktak mostohájuk csámcsogá- sától. Az új. hosszúkás konyha is idegen, elszótlanodva ülnek szokatlan új helyükön.

— Aztán . .. dolgoztatok-e sokat ?

Először illedelmesen felel- getnek. tapintatosan kerülik, hogy apjuk vagy nagyszüle- ik szóba kerüljenek, aztán egymás szavába vágnak, hadarnak. kiabálnak. Érteni ugyan nem sokat lehet belőle. de nem is fontos számukra, hogy átadják élményeiket. Szeretnék minél pontosabban felidézni, újra átélni az elmúlt két hónapot. idelopni a nyár derűjét. nyugalmát.

— És azután szedreztünk a csatornában.

— És Mari megfojtott egy kiskacsát.

— Meg amikor jött az eső, teljesen átáztunk, és Mama hozott utánunk bekecset meg la.jbit.

Ennek még most is örülnek. Eleinte nem tudták megkülönböztetni a kettőt, de az esőben Etára a lajbit, Marira a bekecset adta Mama. hát ez lett a különbség.

— Meg halat is fogtunk — újságolja Mari. — Apu meg elvitt vasárnap csónakázni. — Elhallgat. megdermedj hogy tilosba tévedt, lesüti fejét a tányérjába. De ez az apu csak bólint, mintha nem is hallaná, hogy a másik apu is szóba került.

— Hát aztán kaptatok-e valamit?

— Kétszáz forintot! — vágják rá egyszerre, jogos büszkeséggel. Sohase volt még egyben ennyi pénzük. Pulcsit akarnak venni, anyuval a vonaton már megbeszélték. És ha marad belőle, emlékkönyvet.

— Kétszázat ketten — vagy egyikőtök?

— Négyszázat ketten!

— Gavallér az öregetek.

— Mama adta — szúrja oda Eta, sanda pillantást vetve a férfira. Ügy látszik, most elégedett. Sűrűn keve- selli a gyerektartást, pedig

Mama csomagot is szokott küldeni.

Mari megtalálta a labdat. még a régi házban búcsúzott el tőle. Első dobásra kiüti az ablakot a verandán.

— Melyik kezeddel dobtad? — hallja Eta rögtön a csörömpölés után. majd mindjárt a csattanást is Mari párnás kezén. Kezdődik! Várja húga síró hangját, de úgy látszik, végre már leszokik a nyávogásról Mari is.

Miért tud Mari könnyebben felejteni'.’ Mert kisebb? Ha ütik. ordít, azután szalad játszani, képes még énekelni is.

Már anyunak hízeleg:

— Elmehetünk Éváékhoz?

— S hogy ne tűnjön túl nagynak a kérés, azonnal hozzáteszi: — Csak egy kicsit leszünk ott.

— Jó. nem bánom — enged az anyjuk a némaságból.

— Még jó. hogy nem egyenesen oda mentetek.

Az apjuk utánuk kiált:

—

De

hatra itthon

va&ytok!

—

Igen

— nevetnek

viszsza,

Mari

még integet

is.

Az augusztusi est békét és nyugalmat áraszt. Nagyapa mindig ilyenkor tért haza a tsz-ből, kint várták, aztán jött még a vacsora, ők is ettek ú*jra nagyapával.

— Nézd! — mutat Eta a csillagokra. — Pont olyanok, mint . . .

Nem fejezi be, észreveszi, hogy butaság. Olyanok, mint

otthon. A csillag-ok itt is olyanok. Nincs minden falunak külön csillagos ege.

— Ki fogunk kapni — pi- tvereg Mari. mindjárt sírás lesz belőle.

— Bőgjél csak. bőgőmasina.

Szaladnak. Összekötött szandáljuk himbálózik a kezükben.

— Ma este nem kaptok vacsorát.

Majdnem felsóhajtanak. Jó lenne ennyivel megúszni. Nem is éhesek.

— Tíz percig gondolkodtok. mit választotok: verést-e. vagy ideadtok ötven —ötven forintot a pénzetekből.

Összenéznek, Ilyen még nem volt.

— Tíz percig gondolkodtok. Addig nem szólhattok egymáshoz. — Átmegy a másik szobába az új bútorához.

Nagy lett a csend. Ha szabad lenne, akkor sem tudnának egymással mit beszélni. Mindketten érzik, hogy egyedül maradtak. Marit ösz- szegörnyeszti a furcsa félelem. mintha pincébe zárták volna éjszaka. Etát megbénítja. hogy nem védheti meg a kisebbet, hiszen ő maga is tehetetlen.

Itt egyedül kell határozni mindkettőjüknek.

Ilyen még nem volt. Máskor, ha elmulasztottak vagy elrontottak valamit. valahogy járt érte a verés. Aztán el lehetett volna felejteni. Ha újból azt akarták volna csinálni, amiért kikaptak. emlékeztek: apu vagy

anyu ezt nem szereti.

Elkéstek, hibáztak, ez igaz Hatra haza kellett volna érkezniük. Most meg kilencre jár. Nem fogadtak szót. Rosszak voltak. Ki kellene kapniuk. De a pénzükért kikerülhetik ezt a verést.

Eta megígérte magának a nyáron, hogy kerül minden összetűzést, ha újra iskolás lesz. Most meg.' már iskola előtt, máris belegabalyodott.

Mari ugyan miről gondolkodik? A pulcsiról, amit elveszít, és a nadrágszíjról, amit kikerülhet?

— Jöhetsz, idősebb!— Eta engedelmesen indul, de most már nemcsak ezt az embert utálja, hanem saját magát is.

— Te következel. Mari! —• Az ajtóban kerülik el egymást, némán, leszegett fejjel, mintha az egymásra nézés is tilos volna.

Ez hamar ment. Megúszták sírás és hurkák nélkül. Mari mégis támolyog, mintha nagyon megverték volna.

„Szörnyű — gondolja Eta. — Szörnyű, hogy ez tudta, mit fogunk választani. Ez a disznó tudta előre."

Egymásra néznek a húgával. Véletlenül. Szégyellik magukat. Mintha csúnyán összemocskolódtak volna. És nem megnyugtató, hogy mind a ketten.