Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-02 / 233. szám

1983. október 2., vasárnap o Válasz egy olvasói levélre Felelősen szólni Nemrég indulatos hangú levelet kaptam a dombira- tosi általános iskola igazga­tónőjétől. Felháborodásának oka egy korábbi írásom egyetlen mondata volt. így írt erről: „Nehezteléssel ke­ressük fel az újságírónöt az 1983. szeptember 3-án meg­jelent Tanácsülés — cirok­vágás idején című cikke miatt. Ebben az alábbi sorok szerepelnek: Az is apróság, hogy a dombiratosi szülők­nek a helyi iskolaszövetke­zetben kellett megvásárolni a füzetetek, tanszereket tel­jes áron, holott az egész or­szágban folyt a kedvezmé­nyes tanszervásár. Ez így szó szerint ugyanis nem igaz. Ügy érezzük, be­lefér a rágalmazás és hitel­rontás fogalmába. Azt vilá­gosan értjük, hogy az újság­írónő csak idézte a felszóla­lások szövegét, lényegét. Mégis az a véleményünk, hogy jó lett volna előbb meggyőződni a teljes igaz­ságról. Kérjük, látogasson meg bennünket, segítsen helyrehozni azt az erkölcsi kárt, és rossz hangulatot, amit írása a becsületesen dolgozó nevelők és az isko- laszövetkeztben tevékenyke­dő tanulók körében oko­zott." Nos, e meghívás alapján látogattam el újra* Dombira­tosra, megismerni és tisztáz­ni az iskolaszövetkezet kö­rül kialakult vihar mozgató­rugóit. Az iskolaszövetkezet megalakulásával kapcsolat­ban a következőket tudtam meg az iskola igazgatónőjé­től, dr. Muhari Dezsőnétől. Alapítására azért volt szükség, hogy biztosítani tudják az iskola 84 tanuló­jának a reggelit és a tíz­órait. A másik ok az volt, hogy a szövetkezet mező- gazdasági csoportja révén azokat a tanulókat, akik ke­vesebb sikerélményhez jut­nak a tanulmányi munká­ban, azok a termelőmunká­ban mutassák meg képessé­geiket, s abban szerezzenek megbecsülést; örömöt. Az is­kola tanulói a forgalom 5 százalékát kapják meg az ÁFÉSZ-től. Ezt pedig — a hazafias nevelést szolgáló — országjárások, kirándulá­sok finanszírozására fordít­ják. Megismerkedve az iskola- szövetkezet előtörténetével, választ kaptam hamarosan a vihart kavaró kijelentéssel kapcsolatos kérdéseimre is. — Értekezleten beszéltük meg a szülőkkel hogy a fü­zetek, tanszerek, sőt, még az iskolaköpenyek árusításá­ra is vállalkozik iskolaszö­vetkezetünk, ha ebbe bele­egyeznek. Aki jelen volt ezeken az értekezleteken, még örült is. így nem kel­lett a környező települések­re utazni, hogy beszerezzék a dolgokat — mondta az igazgatónő. — Tekintve, hogy iskolaszövetkezetünk a nyári szünetben nem mű­ködik, tehát július 1-től szeptember 1-ig, a vásárt korábban kellett lebonyolí­tanunk — folytatta. — A PIÉRT a kért árut időben eljuttatta hozzánk, így jú­nius 25-ig mindenki besze­rezhette a tanszereket. Ez az időszak viszont nem esik be­le az országos árleszállítás időpontjába, tehát mi sem tehettünk engedményt. — Egyébként is — szólt közbe az időközben belépő Nyergesné Tóth Klára, az iskolaszövetkezet vezetője — az árengedmény a füze­tekre szólt volna csak, és ez legfeljebb 2 forint 40 fillér és 5 forint közötti megta­karítást jelenthetett volna gyermekenként a szülőknek. Előnyünk viszont jócskán volt, mert a közvetlen ren­deléssel, másutt hiánycikk­nek számító árukhoz is hoz­zájutottunk. — Nagyon sajnáljuk — mondta végezetül az igaz­gatónő —, hogy nem lehet­II Békés megyei műszaki vetélkedő második fordulójának kérdései Első kérdés: A hűtőház főenergetikusa egy merész ötlettel rukkolt elő: — Főnök! Kigondoltam a legenergiatakarékosabb hűtőházat! Vásároljunk egy nagy átmérőjű, könnyű anyagból készült, hőszigeteléssel ellátott, hosszú mű­anyag csövet! Ezt léggömbökkel állítsuk függőlegesre úgy, hogy egyben szél ellen körkörösen horgonyozzuk ki. A cső alsó végén a hűtőházba áramlik majd a nagy magasságban elhelyezkedő (mínusz 30—40 C fokos) hi­deg levegő, mivel a hideg levegő nehezebb, mint a me­leg levegő. Amikor a hideg levegő a hűtőházban fel- melegszik, onnan kiengedjük, de az utánpótlás folyama­tosan érkezik majd. Ugye jó az ötletem? És ön szerint? Kizárólag energetikai megfontolásra vagyunk kíván­csiak. A helyes válasz — indoklással — 3 pontot ér. Második kérdés: Tudja-e, hogy a fémesre csiszolt acéldarab felületén — hevítéskor — a különféle hőmérsékleteken mitől ke­letkeznek a különféle futtatási színek? A helyes válasz 5 pontot ér. Harmadik kérdés: Az Egyenlítő köré — képzeletben — azzal koncent­rikusan az Egyenlítő hosszánál egy méterrel hosszabb kötélgyűrűt helyezünk. A kötél alatt — annak érintése nélkül — átgurítható-e a 22218c jelű gépelem? A helyes válasz indoklással 5 pontot, indoklás nélkül 1 pontot ér. Negyedik kérdés: Kis méretű fehér kockákból egy nagyobb kockát ra­kunk össze, majd teljes felszínét piros színűre festjük. A festést követően 90 darab olyan kis méretű kocka van, amelynek egy vagy két oldala lett piros színű. Mennyi kis méretű kockának nincs egyetlen piros színű oldala sem? A helyes válasz 6 pontot ér. A válaszokat zárt borítékban kérjük beküldeni — jeligével ellátva! Jeligeként kizárólag saját személyi számát fogadjuk el. Címünk: ©épipari Tudományos Egyesület Békés me­gyei Szervezete, 5600 Békéscsaba, István király tér 8. A borítékra írja rá: Műszaki vetélkedő megfejtései. Az 1983. október 10-ig beérkező válaszokat értékeljük. Az egyes fordulók helyes válaszai megtekinthetők 1983. december 10-én (9—12 óráig) Békéscsabán, a Technika Házában. A Mester és öt tanítványa Kiállítás Orosházán, a művelődési központban tünk jelen azon a tanácsülé­sen a továbbképzések miatt. Akkor legalább meg is fe­lelhettünk volna ott, hely­ben. Miután megtekintettem a sok-sok társadalmi munká­val készült, igazán jól ellá­tott iskolaszövetkezeti boltot, volt időm meditálni. Arról például, hogy egy felelős fó­rumon az újságíró nemcsak kénytelen, de köteles is bi­zalommal hallgatni a közös­ség nevében felszólaló ta­nácstagokat. Hiszen válasz­tott tisztségviselők, akik ép­pen a lakosság érdekében tesznek szóvá bizonyos je­lenségeket. Dombiratoson is ez történt, s éppen a tanács­tagok bátor hozzászólásai, aktivitása, s a közös tanács­hoz tartozó két település gondjai, jogos igényei ve­zettek arra, hogy a nyilvá­nosság elé tárjam az ott el­hangzottakat, s az abból le­szűrhető tanulságokat. Az újságíró, de egyetlen felelős tanácsi vezető sem dolgozhat úgy, hogy minden fórumon eleve kétségekkel, bizalmat­lansággal fogadja az elhang­zottakat. Ez az eset másféle tanul­sággal is jár. Mégpedig az­zal, hogy a közösség képvi­seletével megbízott tanács­tagoknak minden szót meg­fontolva, teljes felelősséggel szabad csak szólni. Akkor is, ha nincs jelen az újság­író. De nemcsak a tanácsta­goknak. A szavak erejével, hatásával mindenkinek tisz­tában kell lennie. S hogy né­mi zavar mutatkozik ebben, annak oka a sok üres fe­csegés, tartalmatlan tiszte­letkor, amellyel évtizedek óta öljük egymás idegeit magánbeszélgetéseken, fon­tos, és kevésbé fontos fóru­mokon, értekezleteken. Az idő sürget mindnyá­junkat. Hiszen demokratizá­lódó társadalmunk, közös dolgaink eredményes intézé­se megköveteli a felelős, tartalmas, a köz érdekeit szolgáló tiszta és egyenes be­szédet. önmagunkat is meg­mentve ezáltal a tévutak fá­radságos, és másokat is sér­tő végigjárásától. B. Sajti Emese Kommunista műszak Kommunista műszakot tar­tottak szombaton a Közép­magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói. A vállalat 36 munkahelyén együttesen mintegy hétszá- zan töltötték önkéntes mun­kával ezt a pihenőnapju­kat; Kispesten, Budaörsön, Törökbálinton, Vácott és Gödöllőn segítették a legsür­gősebb építési feladatok meg­oldását. Volt egyszer egy szakkör Orosházán, vezetője-mestere Kerti Károly grafikusmű­vész, rajztanár. Ez a szakkör az ötvenes években alakult, és' jó néhány tagja közül most öten — Fülöp Erzsébet, Gyúró István, Paál István, Rajki László és Ravasz Er­zsébet — visszajöttek Oros­házára, mert a szülőföld és mesterük, Kerti Károly hív­ta őket. A mester, aki hosz- szú ideje már, hogy elkerült Orosházáról, de — úgy lát­szik — emlékeiben, életében fontos időszak volt az itt eltöltött idő, annyira fontos, hogy most, 1983 őszén elér­kezettnek vélte összetoboroz­ni legjobb tanítványait, és velük együtt kiállítást ren­dezni a művelődési központ koncerttermében. A tanítvá­nyok ötöse megértette a hí­vó szót, a mester és a város hívását, és legjobb alkotá­saiknak válogatását hozták, hogy bizonyítsák: híven sá­fárkodtak tehetségükkel, és abban a sokak által nyilván jogosan „legendásának ne­vezett szakkörben olyan in­díttatást kaptak, mely máig hat, mely pályájukat alapve­tően meghatározta. A kiállítás első pillantás­ra is olyan kvalitásokat hor­doz, hogy méltán mondhat­juk: régen volt az orosházi művelődési központban ilyen színvonalas képzőművészeti bemutatkozás. Hogy ehhez még az alkalom egyedülva- lóságát is hozzáadhatjuk: mindez különös jelentőséget ad a mester és az öt tanít­vány, festőművész, szobrász, grafikus közös kiállításának. Azt írja Dömötör János műtörténész a kiállítás meg­lepően elegáns katalógusá­nak előszavában: „Az egy­kori közösség évtizedeken át- sugárzó emberi cementjének kötő erejét, szilárdságát pél­dázza, bizonyítja ez a kiál­lítás. Ezeket a műveket a Mester iránti tisztelet, a szülőföld szeretete, az egy­más iránti megbecsülés és barátság küldte el a kiállí­tásra." A séta a kitűnően beren­dezett tárlaton az előszóíró szavait igazolja. Azt a tényt, melyet már fentebb is em­lítettünk, hogy a mester, Kerti Károly és öt, egykori tanítványa; a művészpályá­juk egyre magasabb csúcsai­ra érkező egykori tanítvá­nyok művészetük javát rep­rezentálják Orosházán. Fü­löp Erzsébet, aki már évek­kel ezelőtt kialakította egyé­ni formanyelvét, színvilágát, ezúttal is olyan-festmények­kel szerepel, melyek egyér­telműen bizonyítják: az orosházi—vásárhelyi tanya- világ, az egyszerű emberek — talán inkább valamikori — hétköznapjait hozza újra elénk, elmaradhatatlan tár­gyaival — asztalokkal, szé­kekkel, lámpákkal és abla­kokkal, ajtókkal, házfalak­kal — ébresztve továbbvi­hető gondolatokat, mutatva fel az emberek összetartozá­sának múlhatatlanságát, fénylő szépségeit. (Mélázó, Hazafelé, Integető.) Tűzzo­máncai is hasonló világba vezetnek, ezek még dekoratí­vabbak (Pusztai táj, Táj triptichonban). Gyúró Ist­ván az alkalmazott grafika mezeire viszi a látogatót, plakátjai izgalmasan moder­nek, de nem modemkedők. (Nyolc nemzedék élete.) Mí­-ves illusztrációkkal is szere­pel, valamint hasonlóan szép könyvborítókkal. A mester, Kerti Károly a tárlat fő fa­lát kapta. Markáns egyéni­sége, a valóság átírásának reális korlátok között jelent­kező megvalósulása emelik lapjait a magyar grafika él­vonalába. Bartók- és Kodály­sorozata nagy teljesítmény. Ravasz Erzsébet sokoldalú művész. Rézkarcai (Népme­se, Orosz népmese, Busójá­rás, Kóló) nemcsak gondo­latteli látásmódról árulkod­nak, hanem tökéletes mes­terségbeli tudásról is. Fából és vörösrézre vont zománc­cal díszített, rusztikus ihle­tésű térformái (Kapu famo­tívummal, Figura, Kapu ma­dármotívummal) a kutató, önmaga kifejezését eredmé­nyesen kereső művészről tu­dósítanak. Nagyon szépek Raj ki László kőszobrai, ólomfígurái és játékos Kő­virágai, nem is beszélve ér­méiről. A két tárlóban el­helyezett harminc érme Raj- ki érdeklődési körének bő-, vülését, és ami még fonto­sabb: érmészkvalitásainak kiteljesedését mutatják, öt­letesek, merészek, újszerűek ezek az érmék (József Atti­la I—II., Sinka István, Ko­hón György, Szabó Pál, Dar­vas József, Szentendre Nyár 1—III., Orosháza tenyere, Kórusnapok stb.). Végül, természetesen nem utolsó­sorban az ötödik tanítvány, Paál István szobrászművész gipszfigurái és ceruzarajzai adják meg az összkép teljes­ségét. Petőfi gipszportréja és az Ágaskodó Pegazus ezek közül a legerősebb, az előb­bi a töprengő költő-zseni leikébe láttat, az utóbbi a lendület, az erő, a felfelé törekvés, vázlatban is remek szimbóluma. Orosháza büszke lehet ar­ra, hogy szülöttei ma már országos hírű művészek, és hogy volt itt egy Kerti Ká­roly, aki a vele most együtt kiállító öt tanítványát an­nak idején a helyes útra te­relte, melyen járva megva­lósíthatták önmagukat. Sass Ervin Gál Edit felvétele Jövőre módszert változtatok Felemelő érzés volt. Ott álltam a szélén, és lassú, kimért tekintettel végignéz­tem rajta. „No lám, ez az.” A birodalom — a birodal­mam — határai élesen kiraj­zolódtak. A környező par­cellák gondozott, tudatosan alakított növényzete távolsá­got tartva húzódott el az ön­törvényűén elburjánzott gaz­tengertől. Az ápoltságból eredő arisztokratizmus tel­jesen érthető volt számomra, a dzsungel terjedésének a gazdájuk keze határt sza­bott, és ők joggal élvezték az ebből adódó előnyöket. „Gaztenger, biz’ ez elha­nyagolt gaztenger — futott át bennem a keserű tény­megállapítás —, de nem baj, paradicsomot varázsolunk belőle". A látvány ellenére a képzeletem elszabadult: lel­ki szemeim előtt felvillantak a képek, szakszerűen met­szett gyümlöcsfák tengernyi virággal beborítva, húsos le­velű palánták, méregzöld köntösben, derékig érő krumpliszárak, ribizke- és pöszmétebokrok, kora ta­vasszal érő földieper, élet­erős petrezselyem- és répa­sorok ... Az első évben sorra jöttek a kiadások: őszi szántás, trá­gyázás, gyomirtó szerek, fa­csemeték, különböző bok­rok és vetőmagok. Az ele­jén még számoltam a kiadá­sokat, de azután mintha el­feledkeztem volna róla. (Igen, ez a tetten ért önbe­csapás.) Tavasszal dicséretes buzgalommal kezdtem a munkákba. Tört a kapa a kezembe — csak úgy mellé­kesen jegyzem meg, ez is újabb kiadás —, fogyott a műtrágya, de a tarack az ta­rack, és a gazok kivétel nél­kül életképesek, bármi is le­gyen a nevük. Ászát, fekete- gyökér, muhar, folyófű, sze­der (ebből van a legtöbb), és a rokonaik. A vetéseken túl voltunk, és a kapálás is ütem szerint haladt. Mór- mór reménykedtem, a kez­deti zökkenők után sínen vagyok. Két hétig nem is mentem ki a kertbe. Az első látogatás megváltoztatta az elégedettségemet. A krump­libogár-invázió és a gyomok félelmetes növekedési üteme kijózanított. Változatlanul a partszakadásánál tartunk. Az időm, persze egyre keve­sebb lett. Majd jött az őszi betakarítás. A silány termés gazdasági számításokra kész­tetett. ■Ráfordítások (pénz-f idő) osztva eredménnyel (ha­zavitt termés) egyenlő: 1—2 forintos órabérrel előállított 20 forint/kg-os költségű krumpli és 15 forint/kg-os vöröshagyma. , Idén tavasszal módszert változtattam. Az első évinél is nagyobb elánnal vetettem bele magam a munkába. A kiadások nőttek, a krumpli­bogárból tízszer több lett, a gazok a jó minőségű istálló­trágyának köszönhetően kép­zeletet felülmúlóan erősöd­tek. Nemcsak hétvégeken, hanem időnként hétközben is kijártam, de hiába. Az aszály keresztül húzta a szá­mításaimat, az eredményte­lenség kezdte elvenni a ked­vem. Szinte sziszifuszi mun­kát végeztem. A kultúrnö­vények kókadoztak, a gaz pedig virult. (Rájöttem egy alapvető biológiai összefüg­gésre: gaznak nevezzük azo­kat a növényeket, amelye­ket nem lehet kikapálni, vegyszerekkel elpusztítani, és direkt azért találták ki őket, hogy a hobbikert-tulaj- donosokat bosszantsák.) Mindent egybevetve: az idén megint nem jött össze a „paradicsom". Csak azt nem értem, hogy a szomszé­dok kertjeiben miért más a helyzet? Nekik ismét szeren­cséjük volt. Mintha idén nem is lett volna aszály. Megkérdeztem őket, és el­mondták a „titkot”. Kétszer annyit kapáltak, mint én és kutat fúrattak, hogy ön­tözni lehessen. Pillanatnyilag megint minden világos, kész a ter­vem. Jövő tavasszal ismét módszert változtatok. Elő­ször is kutat kell fúratni. Igaz, újabb jelentős kiadás, de megéri. Sőt, dupla annyi kapálás is kell... És egy újabb nagy adag remény: jövő nyáron már felemelő érzés lesz végignézni a ker­ten. Hátha addig már ér­teni is fogok hozzá. Lovász Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom