Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-20 / 248. szám

1983. október 20., csütörtök o fllkatrészkesergő II. Miért cserélik, ha egyszer javítható? Békéscsabai Magyar—Szovjet Barátság Tsz Gazdálkodás három lábon Immáron húsz éve me­gyénk legnagyobb szervize a békéscsabai — ez a közis­mertebb neve —, vagyis a Békés megyei Tanács Autó­javító Vállalata, amelyre 15 típusú személygépkocsi és néhány típusú haszongépjár­mű szervizszolgálata és javí­tása hárul. Bizonyos eseten­ként, az alkatrész függvé­nyében más, nem profiljuk­ba tartozó autók javítását is vállalják. Évente több tíz­ezer személy- és teherkocsi fordul meg műhelyeikben, tavaly 42 ezer jármű javítá­sát vállalták. * * * — Az utóbbi három-négy évben a javításban fokozatos csökkenés tapasztalható — fogad É. Tóth József igaz­gató. — A csúcs 1979—80- ban volt, amikor is több mint 55 ezer gépkocsi for­dult meg a szerviz javítómű­helyeiben. Mi a csökkenés oka? A magyarázat roppant egyszerű: az alkatrész- és üzemanyagárak emelkedése miatt meggondoljuk, hogy mennyit is autózzunk. A statisztikai felmérések szerint a személygépkocsik a négy-öt évvel ezelőtti idő­szakhoz képest napjainkban átlagosan ötezer kilométerrel kevesebbet futnak évente. Közben egy részletes kimu­tatást tanulmányozunk. Eb­ben gondosan elemezték sa­ját munkájukat, kutatták a visszaesés okait is. Ebből csak néhány, de mindeneset­re figyelemre méltó szám: a személygépkocsiknál a javí­tási igény 12 százalékkal csökkent. Személygépkocsik esetében az anyagárbevétel 1982-höz képest 40 százalék­kal, a tehergépkocsiknál 15 százalékkal csökkent, ugyan­akkor az alkatrész-felújítás aránya 44 százalékkal nőtt. S a szervizben alkatrészhi­ány miatt hatvan napnál to­vább egyetlen autó sem állt. — Ezek szerint jónak mondható az alkatrész-ellá­tás — szólok közbe. — Egyértelműen nem le­het mondani, hogy nincs al­katrészünk. Mindig van. csak nem mindig akkor, amikor kellene. Hullámzásszerű az ellátás — magyarázza az igazgató. — Az állami ellá­táson túl esetenként rákény­szerülünk a magán-kiskeres­kedőktől való vásárlásra 'is azért, hogy boldoguljunk. Igaz a levét az ügyfél, a fo­gyasztó issza meg, mert mi továbbszámlázzuk. A viták elkerülésére gyakran meg­kérjük az ügyfelet, hogy ve­gye meg ö a szükséges al­katrészt — s máris sorolja a példákat. A Lada-családnál krónikus hiánycikk a vezér- műtengely. Ez az alkatrész az állami boltokban alig 900 forint, a magán-kiskereske­delemben az ára közelíti a kétezer forintot. Aztán az élelmes kiskereskedők oly-j kor maguk is bővítik a hi­ánycikkek körét. Hogyan? Csak egy, napjaink időszerű példája: nyáron felvásárol­ják a fűtéscsapokat. ther- mosztátokat. ősszel, amikor már kell fűteni, sorra hibá­sodnak meg az autókban ezek az apró alkatrészek, s a bespájzolt készletet jó fel­árral piacra dobják. * * * Közben az alkatrész-felújí­tásra terelődik a beszélgeté­sünk. A kényszerűség vitte erre rá a vállalatot: a szük­ség néha hasznos is. Ma már ott tartanak, hogy minden típusú személygépkocsihoz vállalják és végzik a ten­gelykapcsoló-tárcsák és fék­betétek felújítását, ezekből a kereskedelemnek is adnak. Mindezek nyomán kevesebb importra van szükség, csök­ken a hiánycikkek köre, az újnak e termékek kétharma­dába kerülnek, a gyáriakkal egyenértékűek. Aztán ka­rosszériaelemek felújításával is foglalkoznak. Az IFA te­hergépkocsik vezetőfülkéjé­nek teljes felújítását —egyik dolgozójuk, Ritter Dezső újí­tása — teljes egészében vál­lalják, ami az újnak csu­pán a felébe, vagyis 50 ezer forintba kerül. — Akkor önöknél nincs pazarlás. . . — Sajnos van. Gyakran kis fődarabok meghibásodá­sa miatt az egész cserére szo­rul. Említhetném itt a gene­rátorokat. A hibásakat kija­vítjuk, felújítjuk, s felújított alkatrészként az új árának maximum 80 százalékáért beépítjük. A pazarlást ille­tően a személygépkocsik ese­tében két szemlélet uralko­dik: az ügyfélé és a szerelőé. Az ügyfélé azért rossz, mert A fékbetét felújítása is gazdaságos Fotó: Szekeres András Héj nélküli tökmag, csemegekukorica A helyi adottságok jobb ki­használására a KITE — Nádud­vari Kukorica- és Iparinövény­termelési Rendszer — egyre job­ban bekapcsolódik a speciális kis mennyiségben betakarított termények előállításába és for­galmazásába. Az ország legnagyobb nö­vénytermesztési rendszerében a legnagyobb figyelmet továbbra is a gabonaprogramra fordítják — technológiájukkal több mint 600 ezer hektáron termelnek bú­zát és kukoricát a közel 400 taggazdaságban. Emellett azon­ban részt vállalnak a fénymag, a mustár, az olajretek, a héj nélküli tökmag, a csemegeku­korica termelésében, s az idén ezeknek a forgalma meghaladja a 60 millió forintot. A KITE közreműködésével tavaly 1500 hektáron, az idén pedig több mint hatezer hektáron termeltek különböző — külföldi piacokon is jól értékesíthető — vetőmagot. Sikeres volt az első kisérleti esztendő, amelyben a Debrece­ni Konzervgyárral együttműköd­ve megkezdték a zöldborsó rendszerben való termesztését, A hajdúsági termelőszövetkezetek­ben 1886 hektáron az aszályos időjárás ellenére is 5,3 tonnás átlagtermést takarítottak be. Jö­vőre már ötezer hektárra nö­velik a zöldborsó vetésterületét a KITE-taggazdaságokban, s Bé­kés megyei gazdaságokat is be­vonnak a termelésbe. Ritter Dezső újítása nyomán vállalják az IFA-vezetőfül- kék teljes felújítását a javítható alkatrész cseré­jét és nem javítását kéri, ami egyértelmű pocsékolás. A szerelő is a cserét szorgal­mazza, mert az egyszerűbb, egyszóval a könnyebb mun­kát választja. Ezzel viszont a vállalat is hátrányba ke­rül, ugyanis a munkadíj­bevétel nem nő, a népgazda­ság is ráfizet a túlzott al­katrész-felhasználásra. A komplett alkatrészcsere a szerelőmunka elsorvadásához vezethet. — Eddig a személygépko­csi javításáról beszélgettünk. A tehergépkocsi-javításnál mi a helyzet? — Ott is csökkent a javí­tási igény, a közületeknél a takarékosabb gazdálkodás került előtérbe, fokozottab­ban jelentkeznek az anyagi megszorítások. Az IFA-típu- sok alkatrészellátásában van­nak komoly gondjaink, szin­te minden hiánycikk. Ügy segítünk magunkon, hogy más vállalatokkal kooperál­va vállalunk alkatrész-fel­újítást, s a teljes tehergép­kocsit részben felújított al­katrészekből tudjuk javíta­ni. Mi például a túrkevei vállalattal együtt a motor- és futómű felújítását vállal­juk. Apróbb alkatrészeket a Szegedi Autójavító Vállalat­tól kapunk más alkatrésze­kért cserébe. * * * A beszélgetésből egyértel­műen kitűnik: a közületi te­hergépkocsik javításában könnyebb a helyzetük. Má­sok, vagyis sokkal kisebbek az igények, a felújított al­katrészeket jobban elfogad­ják, főként akkor, amikor ez a számla végösszegét is kur­títja. Az autójavítással fog­lalkozók a tapasztalatok alapján mind jobban rá­kényszerülnek a szélesebb körű kooperációra, munka- megosztásra. Ha a fokozot­tabb együttműködés, a kö­zös és ésszerű alkatrész-fel­újítás a szemlélet változásá­val és a jobb minőségű munkával is párosul, min­den bizonnyal csökkenthető a felhasznált alkatrészek hiánycikklistája. Persze csak ezzel nem szűnnek meg az ellátással kapcsolatos gon­dok, továbbra is lesz alkat­részkeringő. Szekeres András Taurus-találmány Gumiabroncs-feldolgozó prést fejlesztett ki a Taurus Gumi­ipari Vállalat kollektívája és a találmány prototípusát a közel­múltban elkészítették a csepeli egyedi gépgyárban. A most szabadalmaztatott be­rendezés univerzális, tehát min­denféle gumiabroncs feldolgozá­sára alkalmas. A későbbiekben külön-külön is kialakíthatók a gépkocsigumikat, a teherjármű-, vagy traktorgumikat feldolgozó prések. A feltalálók elképzeléseit a KOGÉPTERV mérnökei valósí­tották meg a tervezőasztalon, a csepeli egyedi gépgyár pedig el­készítette a prototípust. A kö­vetkező hóhapokban alaposan megvizsgálják a kész berende­zést, üzemi próbának vetik alá Csepelen és a Taurus váci gyá­rában. Ez utóbbi helyen refe­renciagépként is működtetik majd. Ha a próbák sikeresek lesznek, megkezdődhet a szé­riagyártás. Olyan csapadékhiányos évben, mint megyénkben az idei, az is szép, ha egy-egy aszálykárt szenvedett ter­melőszövetkezet talpon ma­rad. Közülük kevesek re­ménye a nyereségnövelés; az pedig, hogy valaki duplájá­ra emelje a hasznát, szinte csodának számít. A békés­csabai Magyar—Szovjet Ba­rátság Tsz hasonlóra készül. Magyarázatot kap a „cso­da”, ha hozzátesszük: nem mezőgazdasági tevékenység révén, hanem bátorságot, kockáztató képességet igény­lő ipari és szolgáltató mun­kával. Két éve, 1981 végén jött a rendelet, hogy mezőgazda- sági szövetkezetek is ala­kíthatnak ipari és szolgálta­tó szakcsoportokat. Mégpe­dig olyan feltételekkel, hogy a szakcsoporttagokra nem vonatkozik a szigorú bér­színvonal-szabályozás; ma­gyarán : annyit keresnek", amenynit bírnak. A Ma­gyar-Szovjet Barátság Tsz vezetői felfigyeltek a lehető­ségre, s szakcsoportok létre­hozása mellett döntöttek. A dolog egyszerűnek tű­nik, de ha kiegészítjük az­zal, hogy Budapesten és Debrecenben jöttek létre a csoportok, máris bonyolul­tabb a kép. Hogy miért a két távoli városban „keres­kedtek”? Egyszerű a vá­lasz. A fővárosban jó pár — főként Pest, Nógrád és Bor­sod megyei — tsz működte­tett korábban ipari ágazatot, a rájuk jellemző szigorú bérgazdálkodási keretek kö­zött. Amikor híre ment, hogy az új szabályozás mó­dot ad a keresetek nagyobb növelésére, sokan hátat for­dítottak ezeknek az ágaza­toknak. Így aztán nem is volt szükség különösebb reklámra, sokan jelentkeztek a csabai tsz-nél, hogy sze­retnének szakcsoportot ala­kítani. Ez év elejétől októberéig összesen tíz szakcsoport jött létre a Magyar—Szovjet Barátság Tsz égisze alatt. Hét a fővárosban, három pedig Debrecenben fejti ki tevékenységét. Pár sorban nehéz lenne elmondani, mi mindennel foglalkoznak; egészségügyi szolgáltatások (fertőtlenítés), építőipari munka, műanyag labdák gyártása, és sok érdekesség szerepel a palettán. Min­dent vállalnak, amiből be­csületes úton pénzt lehet szerezni. Az anyaszövetkezet és szakcsoportjainak kapcsola­ta a következőképpen fog­lalható össze. A csabaiak (mint önálló jogi személy) üzemviteli hitelt kérnek a banktól, biztosítják a cso­portok működéséhez szüksé­ges anyagiakat. Felvettek ugyanakkor négy nyugdíjas főkönyvelőt, akik rendszere­sen felkeresik a szakcsopor­tokat; nemcsak ellenőrzik, hanem értékes tanácsaikkal segítik a csoportok munká­ját. A szakcsoportok dol­goznak, bevételhez jutnak. Ennek az anyagmentes bevé­telnek a tíz százalékát és a korábbi hitelek törlesztését utalják át a csabai tsz-nek. Cserébe azért, hogy akad. aki vállalja döntéseikért a felelőséget, és módot ad ar­ra, hogy a bélyegzőre pél­dául ez kerüljön: Magyar— Szovjet Barátság Tsz, Bé­késcsaba. Universal Ipari Szolgáltató Szakcsoport. Ez egyben azt jelenti, hogy a tsz vállalja a szakcsoport munkájának teljes ódiumát. Persze, nemcsak bizalomra építve: belépéskor minden szakcsoporttag köteles öt­ezer forintot beadni a kö­zösbe; ha bukik a vállalko­zás. kevesebb legyen a tsz vesztesége, s az egyén is érezze a közös sorsát. Ott tartottunk, hogy az év elejétől tíz szakcsoport alakult. Több-kevesebb ne­hézséggel munkához láttak, s mint legutóbb (október eleji) békéscsabai összejö­vetelükön kiderült, eredmé­nyesen. Közel ötmillió forin­tos tiszta hasznot ígértek a szakcsoportok vezetői az „anya-tsz” párt- és szakmai vezetésének. Majdnem any- nyit, mint az elmúlt évben elért teljes szövetkezeti nye­reség. A vállalkozás tehát sike­resnek tűnik. Mégis, joggal merül fel néhány kérdés ve­le kapcsolatban. Talán leg­gyakoribb észrevétel, hogy nagy a távolság a csoportok és az anya-tsz között, ez pedig lehetőséget ad szabály­talanságokra, szerencselova­gok megjelenésére. Mint említettem, a négy tapasz­talt, állandóan utazó fő­könyvelő sikerrel dolgozik a gazdálkodás szabályos me­derben tartásán. Szerencse­lovagok ellen a leghatáso­sabb szer: azonnal feljelen­teni a csalót, hogy a jogerős bírósági ítélet elrettentse a többit. Volt már rá példa az eltelt tíz hónap alatt, s a szövetkezet vezetése nem maradt tétlen a szélhámo­sokkal, nyerészkedőkkel szemben. Az is megérthető, hogy a mezőgazdasági termeléshez szokott tsz-gazdaság idegen­kedett az 576, szakcsoport­ban dolgozó „munkatárstól”. A szövetkezet vezetése ezért is folyamatosan tájékoztatja csabai dolgozóit a szakcso­portok munkájáról, haszná­ról. Mind többen látják be, hogy nem tett rossz lóra a szakvezetés, amikor létre­hozásukra szavazott. Talán a legfontosabb, hogy a szakcsoportok meg­alakításával úgymond „há­rom lábra” helyezték a kö­zös gazdálkodást. Már ko­rábban volt a Magyar— Szovjet Barátság Tsz-nek egy kis ipari ágazata, amely gazdasági társulás formában működött, az új egységek és az alaptevékenység adja a „három láb” biztonságát. Ha egy „megbotlik”, van még kettő, ami mentheti az egész gazdálkodást. S hogy mire fordítják az így megnövekedett nyeresé­get? Egyértelmű a válasz: az alaptevékenység mun­kájának javítására. A tér­ségi melioráció rövidesen el­ér a mindössze 1650 hektá­ros gazdaságba, ahol a föl­dek felét rendbe kell hozni. Ahhoz pedig pénz kell, még­pedig: egyre több, hiszen a meliorációra adható állami támogatások egyre csökken­nek. A tsz tehát nem alakul át ipari szövetkezetté, csak könnyebben és magasabb szinten akar dolgozni. Az ehhez szükséges anyagiak fedezetét látják az ipari és szolgáltató csoportok mun­kájában. Természetesen, az ésszerű kockázatvállalás ha­táráig. Ahogy Ballai Pál elnök fogalmazta: „Ne buk­junk nagyobbat, mint afnit nyerhetnénk az üzleten.” Ebben benne van az is, hogy ne lássa kárát a helytelen döntéseknek a közös gazda­ság tagsága. Hanem, hogy munkáját könnyítse a bátor és vezetőktől is sok energi­át igénylő új gazdálkodási forma. M. Szabó Zsuzsa Őszi lehalászás Sülysápon A sülysápi Tápióvölgye Mgtsz 90 hektáros halastaván megkezdték az őszi lehalászást. Kö­zel 1100 mázsa halat fognak ki, amelynek 70 százalékát Ausztriába cs az NSZK-ba szál­lítják (MTI-fotó — Kerekes Tamás felv. — KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom