Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-15 / 244. szám
1983, október 15., szombat Tudós vándorbottal II Népművészeti Egyesületről Interjú dr. Bencsik Jánossal Az iskolás gyerekek is ismerik a vándorbotot fogó ifjú tudós legendáját, aki hihetetlen tudásszomjtól és akaraterőtől hajtva egy lapos tarisznyával elindult megkeresni az őshazát. S ha az őshazát nem is találta meg, egy addig ismeretlen világot fedezett fel a tudomány számára. Az első európai volt, aki elmélyedt a buddhizmus lényegében, megismerhette a tibeti lámaizmus rejtelmes titkait, s megvetette a tibetisztikának nevezett tudományág alapjait. Ismerjük Körösi Csorna Sándor legendás történetét. Iskolák, kulturális intézmények, szocialista brigádok viselik nevét. Alapvető munkáit — például Nagy Tibeti Szótárát és Nyelvtanát — megkerülhetetlen forrásként használja a meglehetősen szűk körű szaktudomány; rendkívüli vállalkozása azonban tartogat még érvényes tanulságokat a tágabb közvélemény számára is. Reméljük, sikerül ezeket tudatosítani most, születésének 200. évfordulójának megünneplésére készülve. A jövő év' áprilisában lesz kétszáz esztendeje, hogy megszületett ez a világszerte ismert hazánkfia, akit számon tartanak és tisztelnek tudományos körökben Angliától Japánig, az NSZK-tól Indiáig. Az évforduló méltó megünneplésére hazánkban — mint a lapokban megjelent — emlékbizottság alakult. A Körösi Csorna Sándor emlékbizottság programtervezetében a tudományos renA folyóirat októberi száma szerkesztőségi írásban foglalkozik a KB áprilisi határozata feldolgozásának és végrehajtásának tapasztalataival. A cikkben kifejtett gondolatok jól hasznosíthatók a pártmunka további feladatainak meghatározásához, a soron levő beszámoló taggyűlések tartalmi előkészítéséhez és lebonyolításához. A gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó írások ismereteket adnak az dezvények, események természetesen megfelelő hangsúlyt kapnak: 1984 áprilisában a Magyar Tudományos Akadémián ünnepi díszülést és tudományos konferenciát rendeznek, szeptemberben pedig nemzetközi tibetiszti- kai kongresszus lesz Budapesten. Megjelenik az évfordulóra Körösi Csorna Sándor összes műveinek díszes, reprint kiadása angolul, és leveleinek gyűjteménye magyarul. Nem maradhat, és nem is marad azonban csak egy szűk tudományág ügye az évforduló méltó megünneplése. Tartalmasán viszont csak akkor ünnepelhetünk, ha ismerjük is ünneplésünk tárgyát — nem csak a legendáját. E felismerés vezette a különböző társadalmi szervezeteket (az emlék- bizottság, KISZ, szakszervezet stb.), amelyek pályázatokat, vetélkedőket írnak ki különböző korosztályok számára, külön az általános iskolai tanulóknak,- a középiskolás diákoknak, s a dolgozó kollektíváknak. (A felhívások szövegét a sajtó a közeljövőben közreadja majd.) Az évforduló alkalmat kínál tehát arra, hogy jobban megismerjük Körösi Csorna Sándor rendkívüli egyéniségét, hajlíthatatlan jellemét, fáradhatatlan munkakedvét. Példa erejű élete és munkássága, mert eredeti célját el nem érve, de soha fel nem adva, egyetemes értékeket tudott teremteni — hihetetlen önfeláldozással, odaadó munka árán — hazájának és az egész világnak. A. J. iparfejlesztés stratégiájáról, a külgazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar kapcsolatáról. A szocialista tulajdonviszonyok értelmezésével foglalkozó konzultációs írás, valamint a fővárosi művészek között végzett politikai munka tapasztalatait ismertető cikk a pártszervezetek ideológiai munkájához nyújt segítséget. Dr. Bencsik Jánossal, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatójával beszélgetünk, aki a Népművészeti Egyesület Országos Elnökségének tagja, s egyben a megyei területi szervezet egyik titkára is. — Mi tette szükségessé a Népművészeti Egyesület életre hívását, s mi a feladata a szervezetnek? — A hatvanas évek elejétől megélénkült az érdeklődés a hagyományos paraszti kultúra iránt, amely a falu, az életmód átalakulása után kétféleképpen él tovább: egyrészt intézményesen, hivatásos művelői révén, másrészt öntevékenyen, egyéni alkotók és szakkörök munkájában. Ez utóbbiakat főleg a művelődési házak vették pártfogásba, s amatőr művészeti csoportokként működtetik őket. A népzene- és néptáncmozgalom mellett a hetvenes évek közepére a tárgyformáló népművészeti szakkörök (hímző, fafaragó, bőrös, fazekas stb.) tevékenysége is mozgalommá szélesedett. A hatvanas évek végétől a Népművelési Intézet kezdeményezésére — és támogatásával — a szaporodó csoportok, körök minél színvonalasabb munkájának biztosítása érdekében megindultak országszerte a szakkörvezetői tanfolyamok. Ez sokat jelentett a mozgalom számára. Ma már nemcsak a művelődési házakban, hanem a múzeumokban, az iskolákban, könyvtárakban, üzemekben, kerületi pártházakban is működnek öntevékeny tárgyformáló nép- művészeti szakkörök. De épültek alkotóházak, -táborok is társadalmi összefogással, az alkotók közreműködésével. A terebélyesedő mozgalom összefogása, irányítása, szervezése tette szükségessé a Népművészeti Egyesület létrehozását. Az egyesület feladatának tekinti tagsága felkészültségének fokozását, a minél igényesebb — a népművészet és kézművesség hagyományain nyugvó — alkotásra való ösztönzését. Közreműködést vállal a társadalmi környezet nevelésében, a tudatformálásban. Az alkotókörök, de az egyéni alkotó munkáját is segíti, támogatja módszertani kiadványokkal, konferenciák, vitaülések szervezésével, kiállítások, bemutatkozási alkalmak teremtésével, tapasztalatcsere- és tanulmányutakkal. Az egyesület elősegíti az alkotásokhoz szükséges eszközök, anyagok beszerzését. Megszervezi az arra alkalmas alkotások értékesítési lehetőségeit is. — Ki lehet a tagja az egyesületnek, és milyen előnyökkel járhat a tagsági viszony? — Mindenki, aki az egyesület alapszabályát elfogadja, s valamilyen területen alkotó munkát folytat. Egy egyszerű példa a tagsággal járó előnyre: nagyon sok hímző-, szövőkor működik az országban, de vannak egyéni alkotók is ezen a területen. Az egyesület magára vállalja, hogy felméri körükben az anyagszükségletet, s azt összesítve adja le a gyártó vagy forgalmazó vállalatnak. így minden bizonnyal már „szóba állnak” velük, míg egyéni vagy szakköri megrendelésekkel — a tételek kicsinysége miatt — nemigen foglalkoznak. Azután ott vannak a kiállítások, az értékesítési lehetőségek, és még sok minden, amit részben már az előzőekben említettem. — Tavaly alakult meg az egyesület. Az alig több mint egy év nem sok egy ilyen szervezet életében, az igaz. Mégis, hol tart ma a munka? — Valóban, rengeteg a tennivaló még ahhoz, hogy folyamatos, kialakult tevékenységről beszélhessünk. Az egyesület most alakítja ki szervezeti kereteit, építi ki kapcsolatait, keresi mozgáslehetőségeit. Most a legfontosabb feladatának —ezeken túl — az olyan alkotó- műhelyek létrehozását tekinti, ahol a különböző nép- művészeti szakterületen dolgozó szakkörök, egyéni alkotók együtt munkálkodhatnak. Dolgozunk a szak- és szakági bizottságok munkájának beindításán, kiállítások, bemutatók szervezésén. Különböző pályázatok kiírásával is igyekszünk fokozni az alkotókedvet. Jelenleg mintegy 2500 tagunk van, fontos feladatunk további alkotók, közösségek bevonása is körünkbe. — A megyei területi szervezet tavaly májusban alakult meg. Az eltelt időszak milyen eredményeket hozott? — Eredményekről még korai lenne beszélni. Megyénkben 200 körüli az egyesületi tagok száma. Területi elnökségünk elsőrendű feladata a tagság megmozgatása, aktivizálása. Ebben a munkában számítunk agilis, jó szervező képességű tagjaink segítségére is. Megyénk nem áll rosszul a tárgyformáló népművészet hagyományait, s a kibontakozott mozgalomban részt vevők számát tekintve. Gondoljunk itt csak a díszítőművészeti szakkörökre. Ezen a területen egy új stílus is teremtődött a közelmúltban: a békési hímzés. Ugyanakkor feledésbe merült, illetve nincs műhelye a bőrművességnek és a népi kerámiával foglalkozóknak. Egyáltalán: műhelyeket kell alakítanunk, keresni olyan elhagyott épületeket, tanyákat, melyeket kevés ráfordítással, alakítással alkotóházakká lehet varázsolni. Az egyesületi tagok rendszeres szakmai-módszertani segítését, bemutatkozási fórumait is meg kell szerveznünk. Dolgunk tehát van elég. Pénzes Ferenc Folyóiratszemle a Pártéletből wr Glóbusaink tegnap és ma A bécsi székhelyű Coronelli Nemzetközi Glóbus és Műszer- tudományi Társaság az Eötvös Loránd Tudományegyetem térképtudományi tanszékével Glóbusaink tegnap és ma kiállítást rendezett Budapesten (VIII. kér., Kun Béla tér 2.), amelyet szeptember 13-án nyitottak meg. Az érdekes tárlaton mintegy 70 föld- és éggömb, valamint földrajzi szemléltető tárgy tekinthető meg, amelyek a XIX. század elejétől a XX. század közepéig terjedő időszakból származnak. Az értékes gyűjtemény kiegészül az Országos Széchényi Könyvtár térképtárának eszközeivel, a Kartográfiai Vállalat és a csillagászati tanszék ritkaságaival. Az itt látható tárgyakat az iskolai oktatás, népművelés céljára, illetve magánszemélyek részére készítették az említett korban. Mivel gyakran használták a glóbusokat, napjainkig kevés példányban maradtak fenn. így most az október végéig nyitva tartó kiállításon a látogatók átfogó képet kaphatnak csaknem két évszázad földrajzi, térképészeti szemléltetőeszközeiről, azok fejlődéséről. rendezte a darabot. Már a gyulai ősbemutató után leírtam elismerő gondolataim, ám ezúttal is üdvözölnöm kell azt a módot, ahogyan a kőszínház zártabb hangulatában életre kel a mese. Megőrizve a nyári siker hamvasságát, látványát, szívet melengető tisztaságát, talán még fokozni is tudták a jót. Elmaradt néhány felesleges színészi „gyerekbiztatás”, a közönség túlzó aktivizálása. (Mondják ám így is az ifjoncok, jaj de kiabálják: hajrá Palkó, hajrá Palkó! Ilyen nézőtéri segítséggel szemben sernmi esélye nem lehet ártó hatalmaknak.) Gyarmathy Ágnes Munká- csy-díjas tervező érdeme, hogy kevés díszlettel pótolni tudta a kastélykert fáinak hiányát, s az egyszer már megcsodált jelmezei most is hatásosak voltak. („Strandszínházi” kellékei ezúttal mintha szolidabbak lennének. Bár, bár.) Hasznára vált az előadásnak az időközben beiktatott zene — Holpert János munkája —, az egyszerű, hangulatos dalocskák. Sajnos, a szereplők közt volt, aki pöszére vagy „dát- hásra vette a figurát” — remélhetően majd elhagyják e bántó sallangokat, hisz bizonyították már: vannak nemesebb színészi eszközeik is. Mégis, iiagyrészt elmélyültebb, színesebb lett a művészek játéka, s így Ismét nagyon tetszett Felkai Eszter, Hídvégi Mária, Szabó Zsuzsa, Csiszár Nándor, Dariday Róbert, Hodu József és Farkas Tamás alakítása. Andódy Tibor Gyermekszínházi bemutató Illyés Gyula: Szélkötő Kalamona Ami szép, jusson el mindenfelé, hódítson a mese, győzzön az igazság. Higy- gyünk benne, hogy maradt még lelkűnkben egy darabka gyermeki romlatlanság és valamiféle reménysugár: ember mivoltunk valójában tisztaság, öröm, értelmes előrehaladás. Akár a csillagok járásához igazodó vándormadarak, legyen előttünk a cél, az erőt adó, hogy kiléphessünk önmagunk kis- szerűségéből, s peregjen le a méltatlanok mocska. Legalább a mesében. A népmeséket is gyűjtő Illyés Gyula nevével fémjelzett. játék, a Szélkötő Kalamona ezen a nyáron a gyulai strandról indult hódítani. Most pedig a Jókai Színházban folytatja sikeres útját, s remélhető, hogy színpadi — vagy filmes, televíziós? — életében további állomásoknak is tanúi, részesei lehetünk. Köszönet és elismerés mindenkinek, akik felelősséget éreznek a gyerekközönségért, magas színvonalon szolgálva a legifjabb nemzedék lelki építését. Hol is találhatnánk e munkához nemesebb „építőanyagot”, mint a népmesékben? Ezredévek vágyai, játékos mókái, életszeretet és törhetetlen győzniakarás sűrűsödnek a történetekben. A népek lelkének eleven őrzői a népmesék, minden korok emberének joga és érdeke, hogy merítsen a tiszta forrásból, s hozzátegye a maga egyéniségének harmatcseppA királylány szerepében Szabó Zsuzsa Fotó: Veress Erzsi jeit a nagy hömpölygéshez. A salakot majd kiveti magából az idő. L itvai Nelli alkalmazta színpadra a mesét, Giricz Mátyás érdemes művész Hatásmechanizmus A vicc szerint, mikor a hetvenes években külföldre szakadt hazánkfiától megkérdezte a barátja, miért nem tért vissza nyugati útjáról, az így válaszolt: Én emlékszem az ötvenes évekre, mikor a homoszexualitás bűn volt, és kegyetlenül üldözték; aztán a hatvanas években rájöttünk, ez betegség, szeretni nem kell a homoszexuálisokat, de legyünk megértőek velük; a hetvenes években már volt, aki kérkedett efféle kapcsolataival, s bizonyos körökben előny volt ez a hajlam és életforma: nézd, én nem mertem megvárni azt, amikor ez a dolog kötelező lesz. Bevallom, volt időm a tréfára gondolni Kézdi- Kovács Zsolt Visszaesők című filmjét nézve. Ha akarom, ha nem, képtelen vagyok megkerülni a divat szót. Makk Károly Egymás- ranézve című filmjének (átütő sikere ha nem is) értékei semmissé tették a divat vádat. Ügy tudott érzéki lenni, hogy azt bárki pirulás nélkül nézhette. S miközben a szenvedély legmagasabb pontján fs ízléses volt, aggódnunk kellett az aberrált és a magával sodort hősnővel. Ráadásul a szexuális szabadság kérdése remek párhuzamot kapott a történelmi háttér, az ötvenes évek szögesdrótos társadalmának ábrázolásával. Számítottunk rá, hogy aberrációügyben még csak az első lapokat játszotta ki a magyar filmgyártás. Smert a premier magas színvonalú volt, bizalmat szavaztunk a folytatásnak. Ám a Visz- szaesők nem tudott szívünkhöz szólni, sőt helyenként felszabadította belőlünk a kajánságot. A testvérek szerelme és vérfertőző család- alapítása néha megrázott bennünket, de gyakran csiklandozott. A hatásmechanizmus furcsa dolog. Ha ilyen borotvaélen táncoló témával kezd ki az alkotó, akkor minden mozdulatot, minden mondatot át kell gondoljon a közönség szempontjából is. Aggódni nem tudunk: a szerelmesek nem szimpatikusak, szeretkezésük nem „annyira” lázas, s cseppet sem esztétikus. Még csak azt sem érezzük, hogy olyannyira egymásnak teremtettek. De nem is haragszunk rájuk, mert egymáshoz tartozásukat következetes, primitív egyszerűséggel védik, néha valóban meghatóan. Ha se ezt, se azt nem érezzük, akkor mi a cél? Szabad-e az emberiség legalapvetőbb, s ritkán újra fogalmazott témáját divatízűen meglovagolni? A koncepciótlanság átsüt a színészek alakításán is. Megrendítően szép pillanatok akadnak a filmben, ám a szereplők munkája egyenetlen. Monori Lili visszaköszönő ajakbiggyesztése percekre kívültaszít a filmen. Székely B. Miklós aránytalanul keveri a kiszolgáltatott magányos és a filmesen férfias ember tulajdonságait, az utóbbi javára. A film nagy részében nem tudjuk, a társadalom melyik rétegében játszódik a történet. A konkretizáláshoz nem elég a színhely, ahhoz a színészi gesztusok konkrétsága is kell. Egyetemesnek aligha érezzük ezt a problémát. Legfeljebb az egymáshoz mindenáron kötődés koroktól, esetektől független szépségét. De ez a különleges eset, melyet az emberiség több ezer éve túlhaladott, e feldolgozásban korszerű gondolatot nem sodort magával. Ungar Tamás
