Békés Megyei Népújság, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-11 / 215. szám

1983. szeptember 11., vasárnap SPORT SPORT SPORT Lesz-e folytatás Szolnokon? Két hazai, egyaránt gól­záporos győzelemmel vég­ződött mérkőzés után ma Szolnokra látogat a Bcs. Elő­re Spartacus NB II-es lab­darúgócsapata. A Tisza-par- tiak — néhány évvel ez­előtt kacérkodtak az NB I-el is — tavaly még a területi bajnokságban szerepeltek, és utcahosszal megnyerték a Tisza-csoport vetélkedőjét, majd az osztályozókon is túl­jutva, a második vonalba ke­rültek. Az eddig nagyjából hasonlóan szerepelt két csa­pat találkozója izgalmas csa­tát ígér. Pataki Tamás, a csabaiak vezető edzője — és nemcsak ő — a csapat len­dületének folytatását, s to­vábbi gólokat vár. A MÁV- MTE ellen sem változik a kezdő tizenegy, a kispadon viszont a hétközi edzésen megsérült Tóth G. helyére Kéki ül. Kétségtelen, a négy nap alatt szerzett kétszer, két pont után, most újra fokozott várakozás előzi meg a ma délutáni szolnoki csatát, hi­szen a lila-fehérek most sokkal nehezebb • erőpróba előtt állnak, még akkor is, ha sokan mondják joggal: az NB II-ben egyformán nehéz minden 90 perc. £ * A labdarúgó NB I tegnapi, 5. fordulójának eredményei: Ü. Dózsa—Bp. Honv. 2-2 (1-2) Vasas—FTC 4-2 (1-0) Volán—NYVSSC 1-1 (1-1) Haladás—DVTK 1-0 (0-0) Szeged—Tatabánya 0-2 (0-2) Az MTK-VM—Videoton és a ZTE—Csepel találkozót ma játsz- szák. Ciprusról — a békési SZÚR-ra Mindjárt az első nemzet­közi kupafordulóban rangos feladatot kaptak a magyar labdarúgó játékvezetők, köz­tük a két békéscsabai FIFA- bíró, Győri László és az újonc Németh Lajos. Szeptember 14-én Cipru­son a Paralimni (ciprusi)— Beveren-Waas (belga) kupa­győztesek Európa Kupája ta­lálkozót Németh dirigálja. Ugyanekkor a szintén Cip­ruson rendezendő • Anorthis Famagusta (ciprusi)—Bayern München UEFA Kupa mér­kőzést Divinyi vezeti, s mindkét mérkőzésen Macz- kó és Győri lesz a partjel­ző. Szinte egyenesen innen utaznak a csabai játékveze­tők egy minden bizonnyal jóval könnyebb feladatot je­lentő mérkőzésre, szeptem­ber 16-án, pénteken délután ugyanis Békésen ők vezetik a megyei színészek—újság­írók rangadót. Minél több kosarat, hölgyeim! „Bábel ehhez képest csen­des, nyugodt családi ház”... énekelte hajdanán a népsze­rű Metró zenekar, s ha a sláger nem tizenöt esztendő­vel ezelőtt született volna, azt hihetnénk: a kosárlabda­szövetségről írták. Igaz, zűr­zavarról szó sincs, de a kis szobákban olyan nagy a nyüzsgés, hogy Horváth Fri­gyes főtitkár többször is el­nézést kér, amiért meg kell szakítanunk a beszélgetést. Hiába, tart az átigazolási időszak, már javában szer­vezik az október elsején kez­dődő bajnokságot, s akkor még nem szóltunk az év leg­nagyobb hazai kosárlabdás' eseménye, a női Európa-baj- nokság előkészületeiről. — Rendkívül fontos szá­munkra ez a vetélkedő — mondta Horváth Frigyes —, egyrészt azért, mert csak­nem húszesztendős szünet után rendezhetünk ismét női Európa-bajnokságot; más­részt, mert a válogatott EB- szereplésétől függ, hogy a sportvezetés nevezi-e a csa­patot a jövő májusi olimpiai világselejtezőre. Kár lenne az álszerénységért: minden­képpen a dobogóra várjuk az együttest, annak ellenére, hogy a legutóbbi két Euró- pa-bajnokságon (1980-ban, Banja Lukán és 1981-ben, az olaszországi Anconában) csak a hetedik, illetve a ki­lencedik helyet tudtuk meg­szerezni. A jelenlegi csapat­ban nemzetközileg is elis­mert kosárlabdázók játsza­nak: Kiss Lenke, Németh Ágnes és Boksay Zsuzsa meghívást kapott az Európa- válogatottba is, sőt az utób­bit a múlt évben a konti­nens legjobb női játékosának választották. Mellettük olyan rutinos kosarasokat szerepel­tet Killik László, a tizenhá­rom esztendeje a válogatott élén álló kapitány, mint Beloberk Éva (272-szer ka­pott helyet a legjobbak kö­zött), Szuchy Katalin (242). Winter Ilona (162), Gellérné Borka Ágnes (132), Medgye- si Judit (119), s a többiek — Bacsa, Deák, Körmendi, Pet­ák, Schwarcz, Szöllősi — sem kezdők. Amióta a Budapest Sport- csarnok felépült, egymást kö­vetik itt a nagy vetélkedők. A kosárlabda-szövetség azonban újított: csak az elő­döntőket, illetve a döntő mérkőzést tartják a közked­velt arénában, a csoportta­lálkozókat vidéken rendezik. A magyar válogatott Miskol­con szerepel, a vetélytársak: Hollandia, Jugoszlávia, Len­gyelország, Románia és Spa­nyolország együttese. A má­sik csoport csapatai Zala­egerszegen randevúznak, a névsor: Bulgária, Csehszlo­vákia, NSZK, Olaszország, Svédország, Szovjetunió. Mindkét teamből csak az el­ső kettő jut tovább, azaz a szeptember 11-től 15-ig tar­tó -„előcsatározásokon” kü­lönleges rivalizálás várható. — A mezőny kimagaslóan legjobb csapata a Szovjet­unió válogatottja — folytatta a főtitkár. — Jellemző, hogy az eddigi 18 Európa-bajnok- ságon csak egyszer, 1958-ban kellett beérniük az ezüst­éremmel (1960-ban nem in­dultak), különben minden kontinenstalálkozót fölényes biztonsággal nyertek. Hogy verhetetlen-e a szovjet csa­pat? Az esetek túlnyomó többségében igen, de büsz­kén emlékezünk arra, hogy ,, egy előkészületi mérkőzésen 1981-ben a válogatott 95:94 arányban legyőzte az EB-el- sőségre bérletet váltott együttest, s hogy az idei Ronchetti Kupa-döntőn a BSE felülmúlta az abszolút favoritnak tartott Szpartak Moszkva csapatát. Mindeb­ből persze korántsem követ­kezik, hogy esélyeink azono­sak, sőt, ha az ezüstérmet megszerezzük, azt már nyu­godtan nevezhetjük csúcs­teljesítménynek. A korábbi Európa-bajnok- ságokon a magyar válogatott két ízben kapott ezüstérmet (aranyat egyszer sem nyert): 1950-ben Budapesten és 1956- ban Prágában. Harmadik volt az együttes az 1952. évi moszkvai EB-n, a további találkozókon a 4—10. hely között végzett. Vagyis, a közvetlen élmezőnyhöz csak ritkán zárkóztak fel a hől- gyek, ám nem szabad elfe­Ma A vasárnap kiemelkedő Békés megyei sportesemé­nyei: LABDARŰGÁS. Területi bajnokság. Körös csoport. Békési SE—Szarvasi FSSC, 15.30, Gyulai SE—Határőr Dózsa SE, 15.30. Orosházi MTK—BKV Előre, 15.30. KÉ­ZILABDA. NB II. Űjkígyósi TSZSK—Cegléd, férfi. 10.30. lejteni, hogy a jelenlegi csa­pat a legutóbbi olimpián, Moszkvában (a női kosárlab­da ekkor szerepelt először a nyári játékok műsorán) ne­gyedik helyezést szerzett. A „jelenlegi” jelző jogos, mert az együttes azóta alig vál­tozott, legfeljebb egységeseb­bé, összeszokottabbá vált. — Amikor az esélyekről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezút­tal hazai pályán játszunk — mondta befejezésül Horváth Frigyes. — A miskolci kö­zönség lelkesedése sokat se­gíthet, s már most bizonyos, hogy a magyar együttes va­lamennyi találkozóján telt ház lesz, mert a borsodi vá­rosban különlegesen szeren­csésnek tartják azt a szur­kolót, aki még belépőhöz tud jutni. De Zalaegerszegen is igazi EB-hangulat várható, annak ellenére, hogy itt csak külföldi válogatottakat lát­hatnak a nézők. Természete­sen nem véletlen, hogy ezt a két várost jelöltük a cso­portmérkőzések házigazdájá­nak, ^hiszen mindkét helyen népszerű a kosárlabda, az NB I-es találkozók iránt is mindig nagy az érdeklődés. Hegyi Iván Portisch és Sax: döntetlen A niksicsi nemzetközi sakk­verseny 13. fordulójában az él­lovas szovjet Kaszparov legyőz­te a holland Timmant, a má­sodik helyen álló dán Larsen pedig döntetlent játszott a ju­goszláv Ljubojeviccsel. A magyar reprezentánsok egy­aránt fél pontot könyvelhettek el: Portisch Lajos a szovjet ex- világbajnok Szpaszkijjal, Sax Gyula a jugoszláv Nikoliccsal remizett. Pályázati felhívás 0 Kenderfonó és Szövőipari Vállalat pályázatot hirdet az Eperjesi Zsákgyárban gyárigazgató, főmérnök, főkönyvelő munkakörök betöltésére. A kinevezés meghatározott időtartamra (első ízben 5 évre) létesül, amely alkalmasság esetén korlátozás nélkül megújítható. A munkáltatói jogkört gyakorló vezérigazgató, a kinevezésre kerülő vezetők számára az általános követelményeken túlmenően, meghatározott feladatok teljesítését írja elő. Bérbesorolás a 16/1976. (XII. 11.) Mü.M. sz. rendelet 5. sz. mellékletében foglaltak szerint történik. A vállalat A kategóriába sorolt, szegedi székhellyel, 6 gyáregységgel, melyek C kategóriába soroltak. A vál­lalat fő tevékenysége, a kender iparszerű termeltetése, kender, pamut és szintetikus alapanyagú nehéz műsza­ki szö'vetek, kelmék és korszerű csomagolóanyagok, valamint pozdorja bútorlap gyártása. Az Eperjesi Zsákgyár tevékenységébe szövet- és zsák­gyártás, azok konfekcionálása tartozik. A munkakör betöltésének alapvető feltételei: — szakirányú felsőfokú végzettség. vagy szakirányú középfokú iskolai végzettség, felsőfokú szakképesítés, középfokú politikai végzettség, illetve elismerhető képzettség, vagy felsőfokú politikai végzettség — 10 év szakmai gyakorlat — erkölcsi, politikai feddhetetlenség. A beküldött pályázat tartalmazza: — a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, munkaköri besorolását, jövedelmét — eddigi munkaköreinek és tevékenységének felsorolását — részletes önéletrajzot — iskolai végzettséget, szakképzettséget, politikai iskolai végzettséget, egyéb végzettséget, illetve alkalmazási feltétel meglétét tanúsító okiratot, vagy hiteles másolatát. A pályázatot a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat sze­mélyzeti és szociális igazgató részére (6726 Szeged, Alsókikötő sor 11—13. sz.) 1983. október hó 15-ig kell beküldeni. A munkakör betöltésének időpontja: 1983. december hó 1. A beérkező pályázatokat bizottság bírálja el, a döntésről a pályázók írásos értesítést kapnak. Felvilágosítást ad: Harkai Vilmos személyzeti és szociális igazgató. Telefon: 11-833. A szeghalmi Sárréti Mg. Tsz felvesz traktorosokat, gépkocsivezetőket és juhászokat. Jelentkezés a tsz-irodán. A Békéscsabai Forgácsolószerszám-gyár FELVÉTELRE KERES villanyszerelő, szerszámmarős, szerszámkészítő szakmunkásokat, betanított dolgozókat, valamint segédmunkásokat. Jelentkezni a gyár munkaügyi csoportjánál, Békéscsaba, Ipari u. 1. FELHÍVÁS! Felhívjuk adózóink figyelmét, hogy a II. félévi adó SZEPTEMBER HÖ I5-IG fizethető be adópótlékmentesen. Késedelmes fizetés esetén az esedékesség hónapjától számítva késedelmi pótlékot kell felszámolni. Befizetési csekk a városi tanács adócsoportjánál szerezhető be. Kérjük a lakosságot, hogy szíveskedjenek a határidőt betartani. VÁROSI TANÁCS V. B. PÉNZÜGYI OSZTÁLYA, BÉKÉSCSABA Figyelem, áramszünet! Értesítjük t. Fogyasztóinkat, hogy karbantartási munkák miatt ÁRAMSZÜNETET TARTUNK 1983. SZEPTEMBER 12-ÉN 6.00—16.30-IG a Nyisztor N. u.—Varsányi I. u.—Kassai u.—Szatmári u.—Szepesi u.-ban, a Pajtás soron, Franklin u. (Sziklai u. vasúti átjáró közötti szakaszán) Bessenyei u., (47,76- tól Franklin u. felé), a Kertész u.-ban, valamint a Könyves és Jósika u. Kertész u. felől táplált részén. Áramszünet lesz még a Horánszki u.-ban az Orosházi út Táncsics—Ludvigh közötti szakaszán és a Táncsics, Mikszáth, Reviczki u. Orosházi út felől táplált részén. 1983. SZEPTEMBER 13-ÄN 6.00—16.30-IG ÉS 1983. SZEPTEMBER 14-ÉN 6.00—8.00-IG a Gyuska u., Sziklai u.-ban, valamint a Kolozsvári, Batsányi—Pozsonyi—Tompa—Gyöngyösi—Rózsa F.— Landler J.—Batsányi—Szamuely—Franklin utcák által határolt területen és az Űttörő utcában. Hálózati berendezéseinket az áramszünet ideje alatt is feszültség alatt állónak kell tekinteni. DÉMÁSZ-ÜZEMIGAZGATÖSÁG BÉKÉSCSABAI KIRENDELTSÉGE 1^ A BÉKÉS MEGYEI PATYOLAT VÁLLALAT AJÁNLATAI: vállaljuk intézmények, vállalatok mosógépeinek szakszerű nagyjavítását, a nagyjavítás ideje alatt a mosási igények kielégítését. A gépek rendszeres karbantartására szerződést kötünk. Érdeklődni: Vámosi Istvánná. Telefon: 26-177. A lakosság részére 1983. szeptember 15.—november 1-ig KEDVEZMÉNYES ÁRON vállalunk vegytisztítást az alábbi üzleteinkben: Békéscsabán: Tanácsköztársaság útja 49., Kolozsvári u. 43., vásárcsarnok, Vandháti út 1. Orosházán: Kossuth L. u. 22. Gyulán: Tanácsköztársaság u. 17., Budapest krt. 45., Vár u. 4. Télikabát ár: Ft kedvezményesen: 68,50 Ft Műszőrme bunda Ft kedvezményesen: 93,— Ft Irhabunda, nappa sertésvelúr kabát (100 cm) Ft kedvezményesen: 300,— Ft öltöny, kosztüm Ft kedvezményesen: 40,— Ft A BUDAPESTI HARISNYAGYÁR GYULAI GYÁRA felvételre keres 18—35 év közötti nődolgozókat 3 műszakos harisnyakötö munkakörbe, valamint 18—35 év közötti géplakatos vagy kötő-hurkoló gépszerelő szakmával rendelkező férfidolgozókat 3 műszakos harisnyakötő gépmesteri munkakörbe. Kereseti lehetőség: Harisnyakötőknél 3000—6000,— Ft között. A teljesítménytől függően. Gépmestereknél 3500—6000,— Ft között. Vidéki nődolgozók részére munkásszállást biztosítunk. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem űrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom