Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-07 / 186. szám

fi magyar líra fesztiválja A beszélgetés résztvevői (balról jobbra): Szarvas Tamás, Kelemen Sándor, Szalai Sándor, Nagy Imre, Márkus István, Kuris Zoltán, Györfi János Fotó: Fazekas László Pályát választottak — hivatásra leltek A bebocsáttatásra várva feltűnt, hogy a Gyulai Vár­színház versfesztiváljainak kialakult a törzsközönsége. Egy időszakos színház eseté­ben pedig ez komoly érték­mérőnek tekinthető. S ebben a ragaszkodásban bizonyára benne van a poézis szerete- tén túl annak a szolgálatnak az elismerése is, amit a Gyu­lai Várszínház a magyar lí­ra fesztiváljaival felvállalt. Ha a csütörtöki, nagy si­kerű lírai est gyökereit ku­tatjuk, valahol a húszeszten­dős várszínház koncepciójá­hoz, megvalósult, menet köz­ben is változó-formálódó, de egyre határozottabbá váló karakteréhez kell visszanyúl­ni. A Gyulai Várszínház már megalakulásakor a magyar történelmi dráma műhelye­ként indult. Célját, a ma­gyar történelmi tárgyú drá­mák születésének inspirálá- sát, az alkotások bemutatá­sát — inkább több, mint ke­vesebb sikerrel el is érte. Közben a maga sajátos esz­közeivel — a Duna menti né­pek barátságának, összetar­tozásának egyre erősödő hangú szószólójává vált. Eb­be a törekvésbe jól beleil­lett az első, 1981-es vers­fesztivál, amely a szomszé­dos népek kortárs lírájából adott ízelítőt. Aztán — talán a Magyarok Világszövetsége egyre lendületesebb, hatáso­sabb munkája nyomán? — szélesre tárták a fesztivál kapuit, hogy beáramolhas­sanak rajta az európai, majd az egész világon megszólaló mai magyar nyelvű líra gyöngyszemei. llia Mihály irodalomtörté­nész válogatásában így pil­lanthattunk bele a határokon A nyár végétől újabb — életművet bemutató, művé­szettörténelmi érdekessége­ket, illetve dokumentumok­ból összeállított — filmsoro­zatokat kínál nézőinek a te­levízió. Mizoguchi Kenji japán rendező legsikeresebb alko­tásaiból válogatott sorozat kezdődik szeptember 2-án. A távol-keleti filmgyártás egyik legismertebb alakja — akit a japán filmművészet megújítójaként tartanak szá­mon — több mint nyolcvan filmet forgatott; ezekben a japán emberek életét ábrá­zolja megrázó művészi erő­vel. A rendezőt három alka­lommal tüntették ki a velen­cei biennálé Arany Oroszlán díjával. Az életműsorozatot az 1947-ben készült Sumako színésznő szerelme című film nyitja meg, s a további he­tekben levetítik a Sansho fel­ügyelő (1954), A keresztre fe­szített szeretők (1954), Az éj­szaka asszonya (1948), vala­mint a Yang Kwei Fei her­cegnő (1955) című filmjét. Kulturális történeti kurió­zumokkal ismerteti meg né­túli magyar kortárs lírába az idei, csütörtök esti ma­gyar líra fesztiválján. S hogy Sik Ferenc, a várszínház művészeti vezetője, a vers­fesztivál rendezője a vállalt feladathoz méltó, kitűnő színvonalú előadást rendez­zen, abban nem kis szerepe van a versfesztivált indulása óta támogató Magyar Tele­vízió szegedi körzeti stúdió­jának. A három egységből álló műsor a nemrég elhunyt írófejedelem, Illyés Gyula megható, születésnapi inter­jújának egy részletével in­dult, amely megfelelő gon­dolati, érzelmi alaphangot kölcsönzött a versfesztiválon elhangzó (több mint harminc költő közel ötven verse!) művekhez. Illyés Gyula a költő, s ezen belül a szemé­lyes felelősségéről szólt, amelyet a világ különböző tájain élő anyanyelvi ma­gyarság iránt érez-érzett. Ahogyan fogalmazott: a köl­tő hazája az anyanyelve. Ez a gondolat vissza-visszatért az est folyamán, különösen a műsor Vannak vidékek cí­mű első részében. A szülő­föld, a haza, az anyanyelv eltéphetetlen kötelékéről, sokfajta jelentéséről énekel­tek fájdalmas-búsan, daco­san és büszkén a Budapest­től az Egyesült Államokig, a Svédországtól Romániáig élő magyar anyanyelven alkotó költők. A valamivel lazábbra, szín­telenebbre sikerült Komo­lyan és szelíden című, sze­relmes versekből felépített második rész után, a Halot- taim földjén című összeállí­tásban a nagy történelmi és költőelődök példájának, megannyi értelmezésben megjelenő felidézésének le­zőit az Európa bölcsője cí­mű 3 részes, NSZK-beli so­rozat. Az augusztus 21-től jelentkező adósok elkalau­zolnak Perzsiába, a mai Irán területén az ókorban alapí­tott birodalomba; a nyugat­európai szellemi fejlődésre nagymértékben ható mór Spanyolországba. A filmso­rozat bemutatja az időszá­mításunk előtt 660 körül lét­rejött Bizánc történetét, kul­turális emlékeit is. A CIA kulisszatitkait fel­dolgozó amerikai dokumen- tumfilm-sorozat jelentkezik a képernyőn szeptember 14-től. Az amerikai hírszerző szer­vezet egykori felelős munka­társainak leleplező nyilatko­zatai, illetve a kor drámai eseményeit felidéző híradó­részletek nyomán feltárul a nézők előtt a második világ­háború után megalakult CIA legfőbb tevékenysége, amely nyugat-európai kommunista erők visszaszorítására irá­nyul, s korabeli felvételek mutatják be többek között Lumumba meggyilkolását, il­letve a Fidel Castro elleni merénylet részleteit. hettünk értelmi-érzelmi ré­szesei. Kiváló előadóművészeket, színművészeket nyert meg a Gyulai Várszínház vezetése erre a hideg napokat felme­legítő eseményre. Igazságta­lan lenne bárkit is kiemelni — bár a tehetséget illetően jócskán volt színvonalbeli különbség — közülük. Aka­rásuk, lelkesedésük okán. A paprikaföldeket, a végtelen napraforgótáblákat, a szépsé­get, eleganciát sugárzó-meg- idéző színpadkép megalkotó­járól is meg kell emlékez­nünk: Bakó József munkája volt. Szívesen megemlítenénk a közvetítés szerkesztőjét is. Király Zoltánt, de félünk, hogy elsietjük a dolgot. Hi­szen az elmúlt évi versfesz­tivál televíziós közvetítését azóta is várjuk .. . Már csak azért is, mert a felvétellel időnként óhatatlanul megza­vart előadást szeretnénk újra látni. Annál is inkább, mert a versmondás intim műfaj, amit a képernyő biztosítani tud a nézők számára. A Vár­színház pedig — éppen a te­levíziós közvetítésre számít­va — minden alkalommal csak egy előadást tervez. A kívülrekedt versszeretőknek, az előadások szerencsés részvevőinek hírvivése nyo­mán, pedig ez az egy vigasz maradhat. Ha az ügyért egyébként nagy áldozatot ho­zó Magyar Televízió is úgy akarja ... Anélkül, hogy minősíteni kívánnám a huszadik évad­ját ünneplő Gyulai Várszín­házát, tiszta lelkiismerettel írhatom le: legszebb, legem­lékezetesebb produkciói kö­zé tartozik a magyar líra fesztiválja. Gazdagodtak a múzeumok Az elmúlt hónapokban számos érdekes tárggyal, elsősorban e századi emlékekkel gazdagodtak a múzeumok. A Közlekedési Múzeum az el­telt több mint fél évben eredeti jármüvekkel gyarapította vasúti, repülési és modellegyüttesét. Van közöttük gőzmozdony, Kandó-rendszerű villamos moz­dony, fedett teherkocsi és pogy- gyászkocsl; MT—1 típusú men­tőhelikopter, F. Vili. típusú re- pülőgépmodell. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum egy cipészmester doku­mentumanyagával gazdagodott. Az emlékegyüttesnek az ad kü­lönös jelentőséget, hogy a mes­ter műhelye illegális kommunis­ta találkozóhely volt a budapesti Kulich Gyula tér — egykor Kál­vária tér — 18. számú házának II. emeletén. A suszterasztal tit­kos rekeszében az illegalitásban működő párt különböző kiadvá­nyait őrizték. A Magyar Nemzeti Múzeum sokféle ezüsttárgy mellett hoz­zájutott egy olyan hímzett zász­lóhoz is, amely 1925 körül ké­szült, s „a volt császári és ki­rályi, Hindenburg tábornagy ne­vét viselő 69. gyalogezred buda­pesti bajtársai” felírat olvasható rajta. A Néprajzi Múzeum csupán júniusban több mint 80 műtár­gyat kapott, köztük egy eredeti, a pueblo indiánoktól származó tárgyat: a termékenységvarázs­lást — esőcsinálást — szolgáló, fából készült festett figurát. Törzsőrmesterek ülik kör­be az asztalt. Heten vannak, s a legidősebb is alig túl a húszon. Kettő közülük már megnősült. Az ugratás most az ő rovásukra megy. a többiek szerint ugyanis az asszony rendfokozata mindig eggyel magasabb (!). Ök heten nemcsak az or­szág tiszthelyettesképző isko­láit képviselik ezen a beszél­getésen, hanem jó néhány tájegységét is Magyarország­nak, s társaik nevében is szólnak, amikor a pályavá­lasztásuk történetéről, a ta­nulás éveiről, az ünnepélyes avatás előkészületeiről, s terveikről beszélnek. Szarvas Tamás győri szüle­tésű: — Én egy felhívás nyomán jelentkeztem szakközépisko­lából a tiszthelyettesire. Vonzódtam a rádiótechniká­hoz és érdekelt a repülés is, azt hiszem ez a két mozza­nat volt a döntő az elhatáro­zásomban. Nem kellett csa­lódnom, mert nálunk a szak­mai képzésre nagyon nagy súlyt fektettek. S ehhez jött még az, hogy igazán jó kol­lektíva formálódott a szaka­szunkból. amely el is nyer­te a Kiváló címet. KISZ- alapszervezetünk pedig né­hány hét múlva veszi át a KISZ KB dicsérő oklevelét. Nem szeretnék dicsekedni, de az az igazság, hogy kemény munka eredményeként ma­gam is négyszeres Kiváló Hallgató vagyok és az arany­koszorús jelvényt is megkap­tam. Én elégedett vagyok és egy kicsit büszke is arra, hogy szakaszunkból négyen lettünk törzsőrmesterek, s ebben biztos, hogy osztály- főnökünknek is nagyon sok munkája fekszik. Kelemen Sándor a „kedves meglepetés”. Ö ugyanis szű- kebb hazánk szülötte, és nemcsak hogy békéscsabai, de az avatás után is a me­gyeszékhelyen marad. — Épületasztalosnak in­dultam, de megmondom őszintén, úgy, ahogy ez volt, nem nagyon fűlt a fogam ehhez a munkához. A felhí­vásra természetesen nem hirtelen ötlettől elhatározva jelentkeztem, hanem egy jó barátom elbeszélései alap­ján. Ö akkor már egy éve hallgató volt. A többiek ele­inte nem nagyon értették meg a döntésemet, s bizony egy darabig én sem voltam biztos benne, hogy jól csi­náltam, amit csináltam. Ügy éreztem, hogy ezt a fegyel­met nem nekem találták ki, a végén mégis kétszeres Ki­váló Hallgatóként fejeztem be a tanulmányaimat. Volt egy nagyszerű klu­bunk a századnál, amely hatszoros kiváló lett, szíve­sen vettem részt a munkájá­ban, s ha furcsa is, de ez a klub sokat segített a beillesz­kedésben. Más ember lettem, érzem. Nem vagyok olyan ko­molytalan már. S tudom, mi a felelősség. Szeretnék le­érettségizni. majd tiszti vizs­gát tenni. Szalai Sándor szintén bé­késcsabai, s bár az avatást követően nem marad itthon, mint Kelemen Sándor, azért ő is szívesen emlékszik azok­ra a pályaválasztás előtti él­ményekre, amelyeknek hely­színe a szülővárosa: — Azt hiszem, a végső el­határozást megelőzően utol­jára éppen tűzoltó szerettem volna lenni, mint legtöbb fiúgyerek. Az egyenruhához legfeljebb ennyi kötött, mert egyébként sose gondoltam ar­ra, hogy katona legyek. A családban se közel, se távol egyetlen hivatásos nem akadt. Hetedikes voltam, amikor eljött hozzánk egy őrnagy, rettenetesen megtet­szett, amit mondott, jelent­keztem is nyolcadik után a négyéves tiszthelyettesire, Szabadszállásra. így szerez­tem autószerelő szakmun­kásvizsgát, meg ezt a rend­fokozatot. Ám azt hiszem, hogy mindettől egyáltalán nem lettem más, mint a töb­bi velem egykorú, de más pályát választó fiatal. Nagy Imre debreceni. — Az én történetem talán egy kicsit rendhagyó, tudni­illik, mióta csak az eszemet tudom, mindig is katonának készültem. Édesapám egyéb­ként szintén hivatásos tiszt- helyettes. Én persze azt ha­tároztam el, hogy tiszt le­szek, de már az indulásnál csalódás ért, mert még az egri katonai kollégiumba sem sikerült bejutnom. Dol­gozni mentem a szakmámba géplakatosként, leérettségiz­tem és most már a katonai főiskolának rugaszkodtam neki. Hát ez sem sikerült. De azért sem adtam föl, je­lentkeztem a tiszthelyettesi­re, harckocsizó lettem és el­tökélt szándékom a tiszti rendfokozat megszerzése. Ad­dig is azonban szeretnék a hivatásomnak élni, szeret­ném mindazt a tudást, amit én kaptam emberséggel, de követelve leendő katonáim­nak is átadni. Márkus István a szomszéd városból érkezett az avatás­ra, egyébként budapesti, ö az egyik nős ember a beszél­getésben részt vevők közül: — Pályafutásomat, hogy úgy mondjam, ellentmondá­sokkal kezdtem. Katonai elő­készítő tanfolyamra jelent­keztem az iskola után. Az­után le akartam szerelni, de akkor ide kerültem, a me­gyébe, ahol nem csak a sző­kébb szakmám iránt növek­vő érdeklődésem, hanem pa­rancsnokaim példái is arra bírtak, hogy a pályán, amit választottam, megmaradjak. Ök voltak azok, akik nem csupán a szakmai előmenete­lünket segítették, hanem a felnőtté válásunkhoz, fele­lősségérzetünk, hivatásérze­tünk kialakulásához, növe­kedéséhez is nagyon sokat hozzátettek. Az ő példájuk mindennél érzékletesebben mutatta meg nekünk: mit jelent a haza védelmét hi­vatásként teljesíteni. Személy szerint nekem Orosháza mindezek mellé még csalá­dot is adott, hiszen ott nő­sültem meg. Kuris Zoltán Balassagyar­maton született, és Endrefal- ván élt. — Apám villanyszerelő volt. ezt azért említem, mert ez lett az örökségem. Igaz, én erősáramú szakon kezd­tem, de átnyergeltem a gyengeáramra. Utolsó éves voltam, amikor a kollégiumi nevelőtanárom ösztönzésére a tiszthelyettesire jelentkez­tem. Elmondhatom, hogy jó tanácsot kaptam tőle. Igazi emberi közösségre leltem, hivatásra. Szívesen tanultam, négyszeres kiváló lettem és megkaptam az aranykoszo­rús kiváló hallgató jelvényt is. Most furcsa kettős érzés uralkodik rajtam. Sajnálom, hogy el kell válni legjobb barátaimtól, de örülök, hogy új embereket ismerhetek majd meg, s hogy tovább növelhetem ismereteimet. Györfi János az egyetlen ifjú apa eben a körben, s nem titkolja, hogy izgalom­mal várja 17 hónapos fiát, meg feleségét a békéscsabai avatásra. Györfi János neve mellett háromszor is Debre­cen szerepel: ott született, ott tanult, ott kezdi hivatá­sos tiszthelyettesi pályáját. — Tudom, hogy a sorkato­nák az alaki gyakorlatokat szívlelik legkevésbé, mi most ezt mégis nagyon komolyan csináljuk. Többségünk életé­ben — ha csak tisztté nem avatnak majd bennünket — több ilyen ünnepélyes pilla­nat nemigen következik be. Én voltam a KISZ-titkára annak az alapszervezetnek, amelyről Keimen Sanyi be­szélt, s úgy érzem sikerült olyan egységgé formálód­nunk az együtt töltött hóna­pok alatt, amely mindig ko­molyan veszi azt, amit ko­molyan kell venni. Most pél­dául szeretnénk elnyerni a Legszebben díszelgő század címet, ami tavaly nem sike­rült. A beszélgetés végéig az­után még az is kiderült: er­re készül vabimennyiük szá­zada. Mi már csak két dol­got kívánhatunk ezek után: az egyik, hogy a díszelgés- hez kellemes idő köszöntse a vasárnapot, végül terveik teljesítéséhez az újdonsült tiszthelyetteseknek erőt, egészséget! Köváry E. Péter B. Sajti Emese A versfesztivál részvevői a színpadon, miközben a hálás nézőközönség tapssal fejezi ki el­ismerését Fotó: Béla Ottó Újabb sorozatok a képernyőn

Next

/
Oldalképek
Tartalom