Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-04 / 183. szám
1983. augusztus 4., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Labdarúgá-űrjárat Békésen az NB II sem „érkezik” váratlanul A Kettős-Körös már-már langyos vizében ezen a péntek délutánon afféle házi úszóversenyt rendeztek a Békési SE labdarúgói. „Vozár Pali a legjobb úszó!” — állították többen is, amikor arról érdeklődtünk, kié a pálma a vízben. Valaki tréfásan gyorsan hozzátette: „Ö úszik a levegőben is legjobban, a szélről érkező beadásokra .. .” Egyszóval vidám volt a hangulat, s ez nemcsak a két nappal korábbi, gólzáporos MNK-selejtező eredményének szólt, inkább az elmúlt évi kitűnő szereplésnek. Hiszen még a csapat legoptimistább hívei sem számítottak arra, hogy a ’82 83-as bajnokság befejeztével a BSE eredménysora így fest: 2. Békési SE 28 15 9 4 47-22 39 Az előkelő, ezüstérmes helyezést az utolsó fordulóban biztosították, amikor is hazai pályán 2—1-re legyőzték az egyik nagy riválist, a Gyulai SE-t. És ha már a hajráról esett szó, érdemes a csapat szereplését ezzel kezdeni, ugyanis — kis túlzással — a csapat teljesítménye a bajnokság során mérkőzésről mérkőzésre javult, a végére került a zenitre. Tapasztaltak, ösztönszerűen — Tavaly nyáron egy lelkes, több tapasztalt játékossal rendelkező, ám jobbára ösztönszerűen futballozó csapatot vettem át — mondja Szűcs Mihály edző. — Ezért, variációs játékforma gyakorlását kezdtük el, és természetesen ez csak idővel hozhatta meg eredményét. Erre utal, hogy hazai pályán az úgynevezett felállt védelem elleni játék során jó néhány pontot hullajtott el a gárda. így kikapott a DÉLÉP SC-től, döntetlenre játszott a Dömsöd, az OMTK, a Honvéd Kun Béla SE, a Szegedi Dózsa, majd a Szabó L. SE együttesével. Ez persze már rendszerint onnan kezdve következett be. hogy a BSE az elején letette névjegyét és ' számolni kezdtek velük, vagyis Békésen a vendég csapatok erőteljesen védekeztek. A másik formula, amit fokozatosan sikerre vittek: az ellenfelek 0—0-ra való törekvéséből kiindulva, a hajrában igyekeztek döntésre vinni a dolgot — elsősorban kitűnő erőnlétükre alapozva. Ezzel már arra is utalunk, hogy a csoportban legkevesebb gólt kapó békésiek edzésein a mennyiség és az inr tenzitás is jóval a területi bajnokságban szokásos átlag fölött mozgott. Az eredmények egyik kulcsa az is, hogy az NB I-es tapasztalatú játékosok partnerei lettek az edzőnek. Vágási — kötetlen szerepkörben — nagyon jól játszott, és 17 góllal a legeredményesebb támadónak bizonyult (ebből kilencszer fejjel szerzett gólt). Fegyelmezett, lelkes munka jellemezte a mindennapokat, s nem csoda, ha az őszi idény végére idejétmúlttá vált a korábbi jelszó: „A Békés nem lehet pofozógép!” Télen módosultak a tervek: az 1—3. helyezés elérését fogalmazták meg célként. A szakosztály vezet és Vágási S. fejeseinek egyike Mészáros Sándor szakosztályvezető: „Az idén nem lettünk volna felkészülve az NB Il-re, de jövőre nem érne bennünket váratlanul.. eme meglepő döntésére sokan rákérdeztek, jól meg- gondoltátok-e: nem merész-e a terv? A tavaszi forduló és az ezüstérem erre már megadta a választ. A tavalyi bajnokság eredményei alapján most is hasonlóak az elképzelések. Erről Mészáros Sándor, az Egyetértés Termelőszövetkezet párttitkára, szakosztály- vezető így vélekedik: Rövid pihenő — A város labdarúgásában bekövetkezett jelentős előrelépés több tényezőnek is köszönhető. Mindenekelőtt sikerült megtalálnunk a megfelelő szakembert, s mellette stabilizálódott a szakosztályvezetés. Hosszú távon is gyümölcsözik majd ez a munka. és úgy gondolom, a játékosok hozzáállásával ezután sem lesz baj. Akivel nem tudunk szót érteni, az legfeljebb máshol folytatja. A sorsolás ismeretében szerintem a DÉLÉP SC és a Gyulai SE lesz a csoport favoritja, de az általam nemigen ismert BKV Előre is bajnokesélyes, s nem utolsósorban szeretnénk, ha mi is beleszólnánk a feljutás kérdésébe. Ehhez minden lehetőség adott, így bizonyosra veszem, hogy szurkolóinknak ősztől is sok örömük lesz csapatunkban. A BSE a szokásosnál rö- videbb pihenőt tartott a nyáron, mert a bajnokság után még edzésben maradtak az öregfiúk válogatottjának vendégszereplése miatt. (A Bene, Tóth K., Keglovich, Borbély fémjelezte „nagyok” 4—3-ra nyertek.) Az őszi felkészülés negyedik hete tart. Üjra Szűcs Mihályé a szó: Újak és régiek —Meglepően jó fizikai szintről indult mindenki, így egy-egy tervezett edzés el is maradt. Ettől függetlenül keményen készülünk, mindenkivel elégedett vagyok. Üj játékosaink: a visszatért Zsömbörgi, akit szeretettel fogadtak a srácok, szerintem tévedés volt Békéscsabára történt téli visszaigazolása. Üjra edz a tavaly visszavonult Balogh Pista. A keretben szerepel a most érettségizett Lipták György is. Eltávozott Medgyesbodzásra Kerepeczki és Ónodi, bár én még számítottam volna rájuk, de munkahelyi és egyéb problémáik miatt hozzájárultunk átigazolásukhoz. F. I. A Békési SE ezüstérmes csapata. Állő sor balról jobbra: Klembucz Ferenc gyúró, Szűcs Mihály edző, Győrfi, Kátai, Vozár, Bobcsek, Vágási S., Zsiros, Felegyi, Makai. Elöl: Ónodi, Alberti, Deák, Fehér, Szabó T„ Kerepeczki, Vágási I„ Papp Gy. Hiányzik a képről: Csi- csely, Gonda, Zsömbörgi és Lipták II Gyopáros Kupáért Orosházán 33. alkalommal rendezik meg az asztalitenisz Gyopáros Kupa versenyt. A rendezvény augusztus 13—14-én lesz az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szakközépiskola tornatermében. A programban női és férfi DC verseny szerepel. Nevezési határidő augusztus 5., melyeket a következő címre kell elküldeni: Pintér Attila, 5900 Orosháza, Könd u. 82. B III. 2. Röviden # A gyulai Városi Tanács V. B. Testnevelési és Sportfelügyelősége a városi szakmaközi bizottság és a TSF labdarúgó-szakszövetsége elkészítette az 1983-84- es városi labdarúgó alapfokú bajnokság kiírását. Nevezni a sportfelügyelőség címére (Gyula, Petőfi tér 3., pf. 44.) lehet. # A dobozi Petőfi Horgászegyesület augusztus 6-án 16 órai kezdettel rendezi meg a Kettős-Körös dobozi szakaszán a folyó község felöli oldalán horgászversenyét. Mérlegelés és eredmény- hirdetés másnap, 7-én, vasárnap 10 órakor lesz. Az érdeklődők, és azok, akik részt kívánnak venni a versenyen, 6-án 15 órakor jelenjenek meg a helyszínen. # Erősödött a bajnokként megyei I. osztályba felkerült Me- zőberényi SE labdarúgócsapata. A piros-fehérekhez igazolt Ka- mos (Füzesgyarmat), Boros (Nádudvar), Bátori (Sárrétudvar), Vandra (Körösladány), Takács (Honvéd Kinizsi SE). Számítanak a külföldi tanulmányait befejező Botyánszki játékára is. A csapattól mellesleg senki sem távozott. # A Békés megyei Labdarúgószakszövetség elnöksége az 1983 —84. évi szezonnyitó értekezletét augusztus 12-én (péntek) tartja, 9 órai kezdettel Békéscsabán, a MAV-kultúrotthonban (Tanács- köztársaság u.), melyre meghívták a sportegyesületek labdarugó-szakosztályainak vezetőit és vezető edzőit. # A Békéscsabai Előre Spartacus NB I-es női kézilabdacsapata a hét végén (szombat, vasárnap) rangos együttesek társaságában — Bp. Vasas, Dunaújvárosi Kohász, Bp. Építők, Tatabánya, DMVSC — Debrecenben részt vesz az Alkotmány Kupa női kézilabdatornán. # Pécsett, a Mecsek Kupa nemzetközi körrepülő versenyen az MHSZ Gyulai Vízmüvek modellező klub csapata első helyen végzett. Egyéniben Múlt József ismét a dobogó legmagasabb lo- kára állhatott, 272,7 km/óra teljesítménnyel. Egyéniben a további sorrend a következő: 2. P. Pontana (Olaszország) 270,6 km/óra, 3. Szegedi Sándor 270,6. 4. Molnár József (mindkettő Gyula) 264.7 km/óra teljesítménnyel. Salakmotor Szegeden, kedden nemzetközi csapatversenyt rendeztek, a Napos úti pályán. A 16 futam után a következő eredmény született: 1. Szegedi Volán A (Takács 12, Bódi 12, Kocsó 11, Csillag 9) 44, 2. Bcs. Volán 27, 3. KS Apator Torun 17, 4. Szegedi Volán B 6 ponttal. A házigazdák első számú négyese elsöprő fölénnyel, mindössze négy pontot veszítve végzett az élen. MA GYULÁN, 17 órakor nemzetközi salakmotorversenyt rendeznek. Tömegsport Kondoroson rendezték meg a MÉSZÖV Kupa megyei döntőjét. Kispályás női labdarúgásban a Bcs. ÁFÉSZ szerezte meg a győzelmet, miután előbb Kon- dacs 2, Turcsik és Veres 1—1 góljával először 4—0-ra győztek a Gyomai ÁFÉSZ ellen, majd a Kondorosi Takarékszövetkezet volt az ellenfelük, ellenük Ho- lecska gólja jelentette a győzelmet. Ezzel az eredménnyel a csapat kiharcolta az augusztus 12—14. között Kecskeméten sorra kerülő területi döntőbe jutás jogát. (A Bcs. ÁFÉSZ játékosai: Erőssné, Turcsik, Rüsztig, Kon- dacs E., Kondacs Gy., Székelyhídi, Magony, Lipcsei, Veress, Holecska, Kubicza.) * * * Félidejénél tart Vésztőn a községi kispályás labdarúgóbajnokság. Az állás a következő: 1. Körösmenti Tsz Iroda 7 5 2 - 25-11 12 2. Költségv. Ü. 7 4 12 19-11 9 3. MÁV Amatőr 7 4 1 2 20-12 9 4. Körösmenti ÁFÉSZ 74-3 20-21 8 5. Körösmenti Tsz Műhely 7232 20-17 7 6. MÁV Igazolt 7 3 1 3 20-29 7 7. Tanács 7 12 4 18-21 4 8. Vízügy 7 - - 7 11-31 Vésztőn a kispályás labdarúgó-bajnokság szünetében rendezték meg a Nyári Kupa tornát, melyet a Tsz Iroda csapata nyert a Tsz Műhely együttese előtt. A Szovjetunió is kéri az 1990-es labdarúgó VB-t Hírügynökségek jelentik, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentése szerint nyolc ország jelentkezett az 1990-es VB megrendezésére. A július 31- én lejárt határidőig utolsóként a Szovjetunió is elküldte jelentkezését. A nyolc ország: Olaszország, NSZK, Ausztria, Anglia, Görögország, Jugoszlávia, Franciaország és a Szovjetunió. * * * Kedden Szegeden a Bcs. Előre Spartacus NB Il-es labdarúgócsapata az NB I-es SZEOL AK társaságában nemzetközi labdarúgó-mérkőzést játszott. A szegedi rendezvényen a következő eredmények születtek: SZEOL AK—Wismut Aus (NDK-beli) 1—0 (1—0), Szeged, SZVSE-pálya, 800 néző. V: Németh L. G: Segesvári. Bcs. Előre Spartacus— Zwickau (NDK-beli) 3—1 (2—1). Szeged, SZVSE-pálya, 500 néző. V: Inges. G: ©yur- mánczi, Sulija (11-es-ből), Adorján, ill. Keller. * * * Szarvason a területi bajnokságban szereplő FSSC, a jugoszláv Növi Becej labdarúgó-együttesével mérkőzött. A találkozót 0—0-ás félidő után 2—1-re a főiskolások nyerték meg. A szarvasiak lelkes, helyenként jó játékkal győzték le a jó erőkből álló jugoszláv együttest. A szarvasiak gólját Répás és Kupeczki szerezte. Az NB-s csapatoknak: Kétcsoportos ifi- és serdiilőbajnokság Ősszel teljesen átalakul az utánpótlás-bajnokságok rendszere. Az MLSZ s/ei rezesében útjára indul az NB-s ifjúsági és serdülőbajnokság. A 16 NB I-es, a 20 NB Il-es csapatot, továbbá a KSI-t és a BVSC-t, tehát 38 együttest két csoportba osztottak. Keleti csoport (18 együttes) : Kazincbarcika, FTC, Bp. Honvéd, MTK-VM, DMVSC, H. Szabó L. SE, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Eger, Csepel, Debreceni Kinizsi, STC, Szolnok, DVTK, Űzd, Nyíregyháza, SZEOL AK. Nyugati csoport (20 csapat) : BVSC, Vasas, Baja, Olajbányász, 22. sz. Volán, Siófok, Tatabánya, Bakony Vegyész, O. Dózsa, Rába ETO, Sopron, KSI, Videoton, Volán, Szekszárd, ©anz- Mávag, Keszthely, ZTE, PMSC, Haladás. A játéknapok: augusztus 13. és 17. (csak a Nyugati csoportban), 20., 24., 27., 31., szeptember 3., 10., 17., 24., október 1., 8., 15., 22., 29., november 5., 12., 19., 26. A területi bajnokságban szereplő .100 egyesületi ifjúsági és serdülő gárdája új beosztást kapott. A Duna-, a Bakony-, a Dráva-, a Körös-, a Mátra- és a Tisza-csoport ificsapatai egy műsorban játszanak a felnőttekkel. A serdülők visszakerültek a megyei, illetve a BLSZ-bajnok- ságokba. Gyulán — immár évtizedek óta — változatlanul a nagypályás városi labdarúgó-bajnokság a tömegsport legnagyobb bázisa. Képünkön az idei bajnokság győztes csapata, a több régi NB-s játékost is felvonultató DÉLÉP gárdája. Álló sor, balról jobbra: Molnár, Tóth L., Juhász, Major, Dávid. Elöl: Szabó L., Dobra, Tövisháti, Kádár, Cseke, Megyesi Fotó: Béla Ottó Bélyegsarok A Magyar Posta a Budapesten megrendezésre kerülő 68. eszperantó világkongresszus alkalmából az Évfordulók — Események ’83 sorozat keretén belül folyó év július 29-én 2 Ft névértékű bélyeget bocsátott forgalomba. A bélyeget Lengyel György grafikusművész terve alapján 739 800 fogazott és 5300 fogazatlan példányban, 4 színű ofszetnyomással, 100 bélyegképet tartalmazó ívekben a Pénzjegynyomda készítette. Perforálásig terjedő mérete: 26 X 37 mm. Simon Bolivár — a dél-amerikai függetlenségi háború egyik kiemelkedő vezetője — születésének 200. évfordulóia alkalmából az Évfordulók — Események ’83 sorozat keretén belül ugyancsak bocsátott ki bélyeget. Ezt Forgács Miklós grafikus- művész terve alapján 1 644 800 fogazott és 5800 fogazatlan példányban, 4 színű ofszetnyomással, 100 bélyegképet tartalmazó ívekben az Állami Nyomda készítette. Perforálásig terjedő mérete: 30X41 mm. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó VáUalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a híriapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.