Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
1983. augusztus 27., szombat IgHsUMM A kút meg az alkotója Varga Éva szobrászművész műtermében Békéscsaba új köztéri műalkotása az a kút, illetve a rajta levő szobor, amelyet Varga Éva Miskolcon élő szobrászművész készített. A fiatal szobrászművész a főiskolán Szabó Iván tanítványa volt, majd diplomájának elnyerése után férjével, Szanyi Péter szobrászművésszel települt Miskolcra, s azóta is ott munkálkodik a Derkovits Gyula utcai művésztelepen. Férje egyébként miskolci, így családilag is kötődik ehhez a városhoz. Hét éve él Miskolcon, és az új megyei pártbizottsági székház bejáratánál levő hatalmas reliefet is ő készítette, csakúgy, mint a Borsodszirákon, a Bartók- ősök falujában felállított Bartók-emlékművet. Jelenleg az egyik miskolci lakótelepre készít egy kútfigu- rát, valamint az MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának készülő székházába egy körplasztikát. Műtermében beszélgetünk munkásságáról, s arról, hogyan került kapcsolatba Békéscsabával? — A békéscsabai megbízást négy évvel ezelőtt nyertem el egy meghívásos pályázaton Nemcsak a szobrot, magát a kutat is én terveztem, a környezetet, a teret pedig Szoboszlai István építész. A kutat a Képzőművészeti Alap Kivitelező Vállalata készítette el. Kicsit sokáig készült, mert jóllehet már közel három éve leadtam az elfogadott szobor kisplasztikáját és a kút makettjét, a kivitelező vállalat nem végezte el az , öntést. Kénytelen voltam elhozni a vállalattól, s végül is egy magánkisiparos öntőmester öntötte ki. Ezért ilyen hosszú az idő a megbízás teljesítése és a szobor, illetve kút felállítása, átadása között. — A kút tetején lépni készülő, közel embernagyságú figurát igen sokan megnézték Békéscsabán, igyekeznek valamilyen gondolatot, közlendőt kiolvasni belőle. Miért éppen ezt a megoldást választotta? — Tudomásom szerint Békéscsabán több ártézi kút is volt, s ezek között volt egy angyalos kút is. Annak az öntöttvas figuráját ismertem. Ennek a régi angyalos kútnak az emlékére, vagy pótlására kívántam megalkotni a kút szobrát, s egy olyan leányalakot mintáztam, amelynek a hátán a hosszan lengő stóla rövidebb vége a szárnyak helyét aszszociálja. Tehát nem angyal, bár az, hogy egyik lábával a semmibe lép, valami angyali lebegést is kíván érzékeltetni, de szárnyat idézhet a hátának a kiképzése. A kezében levő pálca sokféleképpen értelmezhető. A kút egyébként a postához közel áll, még arra is gondoltam, hogy esetleg a figura sarkára tervezek szárnyat, s így Hermest is idézhetné, azaz kapcsolatban lenne a kereskedelemmel, a postával és a már említett régi békéscsabai kút emlékével. Szeretném hinni, hogy a békéscsabaiak megszeretik majd, s megbarátkoznak a szobrommal, illetve az egész kúttal. — Ügy tudom, a közelmúlt- bán külföldön járt. — Igen, férjemmel és két gyerekemmel költöttünk néhány hetet Bulgáriában, ahonnan nagyon sok szép és értékes élménnyel tértünk haza, de elsősorban pihentünk. Kellett a pihenés, mert a megelőző időben mindketten nagyon erősen, nagyon sokat hajtottunk. Varga Éva új köztéri alkotását, mint minden új szobrot, egyéb létesítményt a, köztéren, érdeklődéssel, szeretettel, kisebb mértékben idegenkedéssel fogadják. A szobor azonban közérthető. S minden bizonynyal egészen rövid idő alatt annyira Békéscsaba szerves részévé lesz, hogy mindenki megszereti és elfogadja. Benedek Miklós v-Fotó: Gál Edit I bizonyítványmásolat Emlék tanév előtt Valamiért általános iskolai bizonyítványra van szükségem. Az kell, más nem jó. Az eredeti elkallódott, vagy megsemmisült — ki tudja? — másolatot kell kérnem. Kicsit dünnyögve, de azért örömmel megyek öreg, régi iskolámhoz. Sokat megért a vén „kollégium”. Alapjainak lerakásától számítva évszázadok teltek el, ezrek és tízezrek tanulták meg itt az írásolvasás tudományát a nélkülözhetetlen alapismereteket. Vaskos falai csak úgy tanúi voltak történelmi viharoknak, piactéri eseményeknek, mint egy-egy életen át emlékezetes nadrág kiporolásának. Most csendes az épület. Amivel nem bírt az idő múlása, erózió, rozsda és korhadás, azt elvégezte egy néhány perces katasztrofális földrengés. Keresem a jogutódot, pontosabban az- utód iskolát. Ideális helyen találom meg, a Kis-Körös partján. Űj hidak és meséiéire jogosult jegenye, nyár és szomorúfüzek szomszédságában. Belépek a hangtalanul nyíló-csukódó bejárati ajtón. Némi elfogultság vesz rajtam erőt, régen jártam iskolában, még érzéseimre is ti sztéléiét parancsol a tantermekből jövő ne- szezés, a takarítónők tapintatos csendességgel végzett munkája. Az igazgatói irodában a hajdani leányiskola széplány tanulója fogad, mint igazgatónő. Jövetelem célját elmondva, ö ismerteti teendőimet. Rövid kérvény, főbb adatok, mi célból, illeték. Megvannak. Előkerülnek a sötét műbőrbe tanévenként egybekötött osztály- naplók. Nézem a fellapozott naplót, izgatottan, szorongva, mint régen, mikor bele-bele lestünk a szigorúan őrzött oldalakba. Az igazgatónő is érdeklődéssel olvasgatja a még most is tanított, vagy már tanrendről régen törölt tantárgyak neveit, beirt eredményeket. Cifrázott ötösök, hanyagul odavetett kettesek, megfontolt négyesek, néha beszúrt elégtelennel váltogatják egymást. Kavarognak, pirosán, kéken, fekete ceruzásán a nevekhez tartozó osztályzó kockákban. Átmentünk egy másik irodába, ahol rágépelik a régen szerzett érdemjegyeket a nyomtatványra. Aki gépel, fennakad, miért nincs földrajzból osztályzat? Az igazgatónő a legbeavatottabbak fölényességével közli, nyolcadikban alkotmánytant tanultunk földrajz helyett. Bennem valami ingerkedik, hogy nagyot, szellemeset mondjak, például ilyesmit: hetedikig megtanultuk mi merre van, nyolvadikbanmeg, hogy menjünk, vagy maradjunk-e és miért? De nem tündöklők, sutának érzem magam e gondolattal. A lepecsételt, felbélyegzett okmányt megkapom, négyrészt hajtva zsebembe csúsztatom. Néhány formális köszöyp és búcsúszó, nyitom az ajtót. Utánam szólnak: vigyázzon rá, mert másikat már nem adunk! Hiába, iskolából jóra intés nélkül soha nem távozhat az ember. Fésüs Andrrás A 8. békési alkotótábor kiállítása Békés városban ez évben nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit az alkotó tábor kiállítása. A katalógus szellemes-esztétikus borítójának fotója a látványon túlmutat: a tábor részvevőit alulnézetből, gazdag növényzetű füves mező felett láthatjuk. A táj, a föld és az ember, a művész szerves és mély kapcsolata nyer kifejezést ezáltal a képi fogalmazás által. A kis ovális forma ecsettel szájában levő kutyájának derűje pedig a tábor humort sem nélkülöző emberi, közösségi élményének is tolmácsolója. A kiállítás anyagának áttekintése során az első látásra világossá válik a tábor vezetője, Lóránt János festőművész határozott művészetpedagógiai célkitűzése. Elsajátíttatni a részvevőkkel a mesterség alapjait, a technikai felkészültség biztonságát. És ez nagyon tiszteletreméltó elv akkor, amikor sokan a gesztusfestészet, happening, a minimal és concept art korában tagadják az anatómia, a térábrázolás ismeretének szükségességét. Ezek figyelembe vétele mellett természetes, hogy a tábor kiállított műveinek túlnyomó része a realizmus, talaján áll. Művészeti világa pedig elsődlegesen a szűkebb környezet által ihletett: Alföldi táj, emberek, állatok jelennek meg a vásznakon, kartonokon. A fokozatosság követelménye és az idő rövidsége egyaránt eredményezte műfajilag az aqua- rellek túlsúlyát. VAz ez évi tábor részvevői foglalkozás és végzettség szempontjából elég változatos képet mutatnak. Találkozunk fizikai munkással és főiskolai tanársegéddel, minden képzettség nélküli és Képzőművészeti Főiskolát végzett részvevővel egyaránt. (Az utóbbi években úgy tűnik, a magasabb végzettségűek aránya emelkedett a korábbi döntően amatőr összetétellel szemben.) Az idei kiállítás díjazottjai: Szilágyi János, Görgey Tamás, Penyaska László és Diószegi Eszter méltán kapták a közösség elismerését. (Nyilván művészetpedagógiai okokból tekintett el a bíráló bizottság és a városi vezetés a múlt évben díjazottak — Feldmann Tibor, Csuta György — idei elismerésétől.) Szilágyi János kiállított műveit a valóság tisztelete, rajzi biztonság és érzékenység jellemzik (Lovasgazda). Karakterérzékenységéről pedig a Groteszk alak című műve ad bizonyságot. Görgey Tamás egyként otthonosan mozog az emberábrázolás különböző. területein. Aktja lendületes fogalmazásról, a Csikó és gazdája című lapja pedig vonalkultúrája fejlettségéről győznek meg ben- nünket^ Penyaska László a világ groteszk átírásával gazdagította a kiállítást (Madárkereskedő). Örömteljes meglepetést okozott a tizenévesek egyike, Diószegi Eszter: külön, sajátos, egyéni világot teremtett gazdag mikrokörnyezete által Mese és Kék madár című műveiben. Oskóné Bódi Klára komoly perspektíva feladatot oldott meg esztétikusán, illetőleg képi fogalmazása nagyvonalúságával nyújt élményt. (Csendélet). A szellemes ötlet és a könnyed, a gondolatot szolgáló megvalósítás él, hat Lóránt Lujza Macska az. úton című munkájában. Feldmann Tibor akvarelljei most is elevenek, sőt a Halálraítélt temetőben különös dinámizmust is érvényre tudott juttatni. Csuta György szabadult a tavalyi kissé Lóránt-os színvilágból és az akvarellfestés summázó, lényegkiemelő területe, esztétikuma felé lépett tovább (Terepmotoros). Bai Miklós tőmondatos egyszerűséggel szól a konkrétság és elvontság határán, árnyalatgazdagon festői élményeiről (Táltos). A tárlat változatosságát mutatja, hogy a hiperrealiz- mus Hevesi Ferenc, a tiszta vonalrend Nikola Györgyné. a drámaiság Bedei Gábor, az atmoszférikus értékek Csuka Erzsébet, a tömörség Molnár Zoltán, a visszafogott színek artisztikuma Horváth Lajos munkáiban jutnak érvényre. A műfaji gazdagodást Nagy Sándor érmei szolgálják. A két román vendég közül Kocsis-Jósán Cornelia a rész és egység dialektikája, Josif Octarian Storia az átírt formák asszicoatív hatása által nyújtanak élményt. Az alkotótábor összetétele, jelenlegi szintje, eredményei érdekes kérdéseket vet-- nek fel a jövőt illetően, mely a további differenciálódás valószínűségét rejt? magában. Ez azonban a folyamatot nyomon követő szakmabeliek gondja csak. A tárlatlátogatók élményét, örömét még nem, vagy csak alig érinti. Dömötör János A Budapesten élő, sarkadi származású Kesztyűs Ferenc festőművész Sarkad nagyközség egyik épületét festi. A művés? szeptemberben nyíló kiállítási anyagában — mely a nagyközségben kap helyet — ez a kép is szerepelni fog Fotó: Fazekas László MOZI Egy szoknya, egy nadrág Latabár halhatatlan! Sokan és sokszor írtak már arról, hogy mi is a titka a halhatatlanságnak. A tehetség, a zsenialitás örök utóéletének. Igaz és elfogadható magyarázat — mint any- nyi mindenre — erre sem születhetett. Csak sejtéseink lehetnek. És nagyszerű, élményt nyújtó perceink és óráink, amikor nagyszerűségét újra átéljük. A film talán a legmúlan- dóbb művészeti ág, a múzsák sokszor, legmostohább gyermeke. A tizedik, a legfiatalabb. Egy film élete legfeljebb hónapokban számolható, az utókor háládatlan vele szemben. De vannak kivételek. Talán az évtizedek alatt megkövesedett törvény alaposságát indokló, talán a halhatatlanság fundamentumát tovább építendő ... Egyszer talán képes eldönteni valaki... A napokban vetítik zsúfolt mozitermekben az éppen négy évtizeddel ezelőtt, a boldog emlékű Pasaréti úti filmstúdióban készült Egy szoknya, egy nadrág című komédia felújítását. \z idősebb mozinézőknek kicsit nosztalgikus visszaemlékezés, a fiataloknak csodákkal ékített történelmi adalék ez a kilencven perc. A lényeg: a fő- és ,,cím”-szerepben Latabár Kálmán. Mi a titka a már harmadik nemzedék számára csupa nagybetűvel írt nevű komikusnak? Ez is titok marad . .. Sejtéseket lehet mondani. Dehát azóta volt-e a magyar színházművészetben még egy olyan személyiség, aki ilyen emberséggel, csodásán telített tehetséggel tudta nap mint nap, filmről filmre megújítani önmagát? Aki a szó legnemesebb értelmében válhatott homo ludens-szé. játékos emberré? Akinek jelenlétét minden érzékszervünkkel akkor is fel tudjuk fogni, ha akkor ép-* pen nem reá mered a kamera objektíve? Akinek minden mozdulatából az általa a legmagasabb színvonalon művelt mesterség tisztelete árad? Akinek művészi üzenete — függetlenül a bárgyú, neofeudális, már-már ostobán primitív forgatókönyvinstrukcióktól — egyértelmű és mindenki számára érthető, humánusan igaz? Akiben nincsen semmi művi, nem sablonnal dolgozik, hanem alkot, ledönthetetlen művet építve? Bizton fokozható még tovább ..Latyi” ezen és többi filmes alakításának értékelése. Dehát ö azon kevesek közé tartozik, akiről nem szabad írni. Hiszen felesleges. öt látni kell újra és újra. Halhatatlansága és csodája éppen abban lehet, hogy adományát mindjárt mindenki megérzi. Agyába és szívébe rejti. Általa lett tehát a magyar filmművészet néhány darabja már-már örök életű. Hiába pusztította el a háború pokla a budai archívum kópiáit. Sikerült előbányászni mégis filmeket. Különböző helyekről. Mert a közönség, a művészet örök- életűsége megköveteli. Csak a sztár élete hullócsillagéletű. A művészé örök. Latabár Kálmán MŰVÉSZ. Ma is! (nemesi)
