Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. AUGUSZTUS 20., SZOMBAT Ara: 1,80 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Zászlófelvonás az Országház előtt Húszán kaptak kiváló népművelő címet Alkotmányunk ünnepének tiszteletére tegnap délután az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Népköztársaság állami zászlaját. Zászlófelvonási ünnepséget rendeztek pénteken délután a Gellérthegyen, a Felszabadulási emlékműnél is: ugyancsak katonai tiszteletadással vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját: Tegnap, pénteken Vámos László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője felavatta Mezőberény első köztéri szobrát. Az alkotás — mely ifjú Szabó István szobrászművész munkája — legnagyobb költőnket, Petőfi Sándort ábrázolja úgy, ahogy Orlai Petrich Soma festőművész, a költő barátja Mezőberényben lefestette • • • Fotó: Lónyal László Ünnepség a Parlamentben és Békéscsabán A közművelődés terén végzett eredményes munkájuk elismeréseként húszán kapták meg idén a Kiváló Népművelő, s heten ’a Népművészet Mestere címet. Négy közművelődési szakember tevékenységét Móra Fe- renc-emlékéremmel, s nyolcét Szabó Ervip-emlékérem- mel jutalmazták. A kitüntetéseket pénteken délelőtt a Parlamentben, az alkotmány napja alkalmából rendezett ünnepségen nyújtotta át Köpeczi Béla művelődési miniszter. Az eseményen jelen volt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Ugyanezen alkalommal a Kommunista Ifjúsági Szövetség a Népművészet Ifjú Mestere címet adományozta három népzenei együttesnek, valamint 15 fiatal népművésznek. A Kommunista Ifjúsági Szövetség a „Népművészet Ifjú Mestere” címet adományozta megyénkből Kishonti Pál orosházi bőrművesnek. * * * A Békés megyei közművelődési dolgozók és aktivisták kitüntetés-átadó ünnepségét tegnap délelőtt Békéscsabán, a megyei tanács nagy tanácstermében rendezték meg. Az elnökségben többek között helyet foglalt Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke, Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára, Irházi Lajosné, az SZMT vezető titkára, dr. Forral József, a megyei KISZ-bi- zottság titkára és Szikszai Ferenc, a HNF megyei bizottságának titkára. Az ünnepeiteket Mokrán János, a Közalkalmazottak Szakszervezete Békés megyei bizottságának titkára köszöntötte, majd Vámos László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott ünnepi megemlékezést. Szólt a közművelődéssel szemben támasztott társadalmi igények változásáról, amelynek a létszámban is meggyarapodott megyei népművelők egyre magasabb színvonalon igyekeznek megfelelni. Munkájuk — mondotta — a sok helyütt nehéz körülmények ellenére szakszerűbbé, hatásosabbá vált. Az eredmények mögött pedig hivatástudatból táplálkozó komoly erőfeszítések állanak. S arról sem szabad megfeledkezni — hangsúlyozta —, hogy a népművelők a társadalom, az adott települések lakóinak, vezetőinek segítsége nélkül nem végezhetnek nagy tömegekre ható, eredményes munkát. Végezetül gratulált az idei kitüntetetteknek, további jó munkát és egészséget kívánva. Ezután Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke adta át a kitüntetéseket. Békés megye Tanácsának Művészeti Díjában részesült tartósan és eredményesen végzett művészeti tevékenysége elismeréseként Sarusi Mihály író, Schéner Mihály Mun- kácsy-díjas képzőművész és a Békés megyei Jókai Színház János vitéz produkciójának közreműködői. A Békés megyei Tanács Közművelődési Díjában Gulyás György, a debreceni Kodály kórus karnagya, Topái Zoltán, az orosházi Városi Tanács közművelődési felügyelője és a Békési Élet Szerkesztősége részesült. Az ünnepségen 41-en vették át a Szocialista Kultúráért kitüntetést, 14-en pedig a művelődési miniszter által adományozott Miniszteri Dicséretben részesültek. Az ünnepség fogadással ért véget. Békéscsabán a színjátszó és napközis ^táborban a telekgerendási Szlovák Klub bemutatta az aratás és kenyérsütés hagyományait Fotó: Gál Edit Mindenkivel, mindenkinek épülő jövő O z új kenyérnekvaló betakarítása után egy régi, csaknem negyedszázados, személyes erplék jut eszembe. Akkor, fél év híján negyedszázada, még petróleummal világítottak abban az isten háta mögötti faluban. Agitátorpárok jártak házról házra, aláírandó belépési nyilatkozatokkal és nagy-nagy türelemmel. Ma is szemem előtt van a félhomályos, kis- ablakú, gerendás mennyezetű, döngölt agyagpadlójú tisztaszoba. Az asztalon bor 's poharak (mert azért az dukált a hívatlan-kéretlen vendégnek is). A falon szentképek: díszesen bekeretezett, pedig olcsó, valami búcsúban vett olajnyomatok: egyik a Szent Családról, a másikon a koronás-glóriás Szent István király a magyarok Boldogasszonyával, s más hasonlók. Végtelen győzködéssé nyúlott az agitáció, a már nem fiatal gazda nem akart kötélnek állni. Pedig az agitátorok igazán minden józan érvet, minden kecsegtető, közeli s távoli ígéretet bevetettek. Hogy majd meglátja, bátyám^ eztán nem kell a parasztnak látástól vakulásig görnyednie a kapa mellett, óriás gépek, traktorok-kombáj- nok veszik át a munka nehezét, amelyek persze csak nagy táblán tudnak megfordulni. És meglátja majd, bátyám: lesz majd betegségi biztosítás, meg nyugdíj az öregeknek. A háztájiba meg, aki akar, saját autóján járhat ki. , A gazda akkor mindenesetre nem sok érdeklődést tanúsított az ígéret földje iránt. Egyre csak azt hajtogatta: minek kell beleerőltetni a népet a közösbe? Nem kényszert mondott, csak erőltetést. Mire végül is az egyik agitátor kifogyott a türelméből. Hát idefigyeljen, bátyám — mondta —, ha annak idején, kilenc és fél évszázaddal ezelőtt ez a maga védőszentje, ez a vaskezű első király nem erőltette volna a népet, hogy áttérjen a nomád pásztorkodásról a fáradságos földművelésre, meg a pogányságról a keresztény „ideológiára”, hát akkor mi most itt nem diskurálhatnánk, mert sehol sem lennénk. Szocialista nemzeti ünnepeink közül talán éppen az augusztus húszadika az, amelynek szellemében a jelenkor parancsa történelmünk legtávolibb sugallataival fo- • nódik össze. Alkotmányunkat ünnepeljük, amelynek szavai s szelleme szerint — történelmünkben először s egyre kiteljesedő demokratizmussal • — valóban „minden hatalom a dolgozó népé”; s ünnepeljük ezt az első magyar feudális uralkodó neve-napján. A szocialista néphatalmat ünnepeljük, a rendet és biztonságot, legdrágább kincsünket — de úgy, hogy egyúttal a magyar államalapításra, államiságunk kezdeteire is tisztelettel emlékezünk. Régmúlt és jelen kapcsolódik itt össze: amannak üzenetei a legfrissebb aktualitással bírnak; logikusan szinte kényszerítenek • rá, hogy mai helyzetünket évszázadok széles folyamataiba ágyazva nézzük s értékeljük; hogy amit elértünk, azt becsülni, védeni s továbbfejleszteni képesek legyünk. Államiságunk immáron csaknem tíz évszázada alatt nem sok olyan bő negyedszázadot találunk, mint e legutóbbi. Nem sok ilyen békés, kiegyensúlyozott, alkotó, érlelő, sebeket gyógyító, viharok nyomait eltüntető, erőre kapató s egészségre nevelő nyugodt időszakot. Jelen vagyunk, egyre jobban meg tudunk kapaszkodni a nemzetközi versenypályákon, sokat ledolgoztunk az évszázados elmaradottságból, s ha csak közepesen fejlettként is, de partnerei tudunk lenni a legfejlettebbeknek. Igaz, mezőgazdaságunk tele van a fejlődés magas fokán egyre inkább feltornyosuló új és új problémákkal. De azért ez a mezőgazdaság, amely az ötvenes—hatvanas évek fordulóján nem könnyű szívvel, de forradalmi lépéssel lépett a szocialista útra, ma sok tekintetben a világ élvonalába tartozik, s a magyar szellemi élet gyümölcseiből is van mit odatennünk a világ asztalára. |gy olyan országban, mint a mienk, ahol a társadalom alaptörvénye mindenki számára azonos jogokat biztosít és azonos kötelezettségeket ír elő, ahol mindenki egyenrangú letéteményese a hatalomnak — a jövő, a fejlett szocialista társadalom mindenki számára épül. Munkásoknak, szövetkezeti gazdáknak, szellemi dolgozóknak, magyar és nem magyar anyanyelvűeknek, kommunistáknak és hívőknek ef&aránt. De nemcsak mindenki számára, hanem mindenkivel, mindenki által, mindenkinek a munkája és erőfeszítései révén épülhet csak fel. Olyan fokú egyetértést és együttműködést, együttgondolkodást és egységes cselekvést, olyan szövetséget, szocialista nemzeti egységet feltételez és kíván, amely csaknem évezredes történelmünk során most először valósulhatott meg ezen a földön. Koncz István
