Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-06 / 158. szám

1983, július 6., szerda

o

Jövedelmező a juhexport

Báránygerinc — augusztusban

I Lengyelek Zsadányban

II föld asztalán

Az idén a szokásoshoz képest korábban köszöntöttek be a húsvéti ünnepek, s ez a naptárbeli eltolódás nem volt valami kedvező — juh- ügyben. Csak látszólag meghökkentő ez az egybevetés, mert tudni kell, hogy a húsvét és a bárányhús fogyasztása a világ nem kevés országában ősi hagyománynak tekinthető. Márpedig ennek az ünnepi eledelnek is megvan a biológiai menetrendje: február 13-ig meg kell születnie az állatnak, hogy hat hét múltán úgynevezett tejesbáránnyá növekedjék, s így elvihessék a kamionok.

Önkorlátozás az EGK-nál

Mert elsősorban exportáljuk, egyebek közt Olaszországba, Görögországba, az NSZK-ba és az NDK-ba, valamint egyes afrikai államokba. S mivel az április elejére esett húsvétkor a legjobb világpiaci ár, továbbá mert április végén volt igazán nagy a gazdaságok kínálata, nos, ily módon már csakis alacsonyabb bevételt tudott elérni az illetékes külkereskedelmi vállalat, a Terimpex.

E vállalattal szemben főként 1982 folyamán volt sok kifogása a juhtenyésztők- nek, ugyanis az expressz módon fölhizlalt, iparszerűen „elkészült” állatokat nem vitték el kellő időben, ezért tovább kellett tartani-etetni őket, ami veszteséget okozott e régi állatfajjal foglalatoskodó állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek. Tavaly meglehetősen sok olyan tanácskozáson vettem részt, ahol elkeseredett fölszólalók hangoztatták:

1983-ban fölhagynak a juhtenyésztéssel és -hizlalással.

Pedig a külkereskedőknek is megvolt a maguk magyarázata! így tán legfőképpen az fogadható el kellő indokként, hogy az Ausztráliában kitört szárazság okán nagy- hirtelen hajókra rakták birkáikat a farmerek — egyetlen hajó százezer bárányt képes befogadni! —, s a tengeren hizlalták föl őket, míg Afrikáig elérkeztek. KiA juhtenyésztők korábban kifogásolták, hogy csak rövid távon ismerik a gazdaságosságot végül is meghatározó felvásárlási árakat, s így nem tudnak kellőképpen alkalmazkodni a változó kereslethez. Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt ezért már most, a korábbiakhoz képest lényegesen hamarabb közzétette az 1984. első fél évére vonatkozó vágójuh exportfelvásárlási alapárakat. Ezek ismeretében az állattartók — a nagyüzemek és a kistermelők egyaránt — szabályozhatják tenyésztési programjaikat, úgy időzíthetik

Minden évben visszatérő probléma: nem megfelelően használják a növényvédő szereket a háztáji gazdaságokban, kiskertekben. Emiatt számosán betegednek meg kisebb-nagyobb mértékben. Az idén az eddigieknél is több ilyen mérgezés volt az utóbbi hetekben is. Dr. Dési Illés, az Országos Közegészségügyi Intézet főosztályvezető főorvosa szerint: akárcsak a nagyüzemeknek, a kistermelőknek is be kell tartaniuk az e szerek használatára vonatkozó előírásokat. Tájékozatlanságukkal, gondatlanságukkal ugyanis veszélyeztethetik mind a maguk, mind a fogyasztók

szorítván ezzel másokat, így a magyar árut is. Végül azonban minden portéka elkelt, más kérdés, hogy nem a korábbi évekeben megszokott áron.

Nekünk persze legcélszerűbb Európában, a lehető legközelebbi országokban értékesíteni a juhot, ám 1980 októberétől ennek határt szabott a Közös Piac. Aminek értelmében évente 21 383 tonnányi az engedélyezett kvótánk, mégpedig élőjuh- ban számítva. Ügynevezett önkorlátozási szerződést kötöttünk az EGK-val, vagyis vállaltuk, hogy nem exportálunk többet hozzájuk az említett 21 383 tonnánál, mert ha ezt nem tesszük, akkor a szeszélyes mértékű „lefölözést” alkalmazzák velünk szemben, s ennek következményeként — kikalkulálták — sokkalta kevesebb lenne bevételünk ebből az üzletből.

Visszaszorult a rideg racka

A magyar bárányexportnak — mert a faggyús birkát nemigen veszik meg külföldön — egyébként viszonylag csekély a múltja. Mindössze 1958-ig nyúlik vissza ez a múlt, akkor alig ötvenezer bárányt exportáltunk — Görögországba. Tavaly már egymillió-négyszázezer bárány volt — élve és vágottan — a kivitelünk, ami hozzávetőleg hatvanmillió dollárt jövedelmezett. A tenyésztés tehát exportcentrikus, bár vannak tájak, így a Hajdúság, a Jászság, a Nyírség, ahol kedvelik a birkahúst, ám legföljebb néhány alkalommal fogyasztják esztendőnként. Vásár- csarnokainkban meglehetősen ritka a kínálat, jóllehet akad pesti-budai ember is, aki szívesen enne bárányhúst, ám tudnivaló, hogy éppoly drága lenne, mint a borjúhús, ami szintén hiánycikknek mondható.

... Régi állatfajunknak említettem a juhot, bár a ma elterjedt merinó csupán Mária Terézia óta honos Magyarországon. Elődeiből, a ridegmarhához hasonlatosan

az állatok átadását, hogy az a piaci igényekkel jobban összhangban legyen. A fél évvel előbb meghirdetett árak garantált árak. Ám az ipar kilátásba helyezte, hogy amennyiben a termelői kínálat az elképzeléseknek megfelelően alakul, és a piaci igényekben sem következik be alapvető változás, úgy az exportértékesítés hasznából utólagos többlettérítést is ad. Ez méginkább érdekeltté teszi a termelőket az értékesítés fokozásában, illetve a programozot- tabb tenyésztői munkában.

Jövőre az első, illetve a

egészségét. A Gramoxon gyomirtó szer például — ha az ember szervezetébe jut — vese-, májelégtelenséget okoz, a tüdő szöveteit is károsítja, és ellenszere sincs. Más növényvédő szerek bénulást, emlékezés-, gondolkodászavart, fejfájást, álmatlanságot idéznek elő.

Fontos tudnivaló: csakis a megengedett és megfelelő koncentrációjú szereket

használják a kistermelők, azokat is csak az utasítás szerint, és védőruhában permetezzenek. Súlyos következményei lehetnek annak, ha nem fedik be testüket amikor ezekkel a szerekkel

edzett, esőt jól bíró, takarmányozásban igénytelen, pödrött szarvú racka fajtából már csupán mutatóban akad egy-két nyáj, így a Hortobágyon és Bugacon. A merinó legyőzött mindenféle nosztalgiát: húsa jobb, továbbá gyapja, teje, prémje miatt is a legértékesebb fajta. Tenyésztése dolgában akad jó néhány kanyarulat, miként ez elmondható más agrártermékeinkről is. 1967—68- ban mélyponton volt az állomány. 1973-tól az állami támogatás révén évi százezerrel nőtt a juhok száma. A fő gondok közé tartozik, hogy a juhhodályok építésére adott dotációt immár két éve megszüntették, s az esztendőnként százmillió forint fölötti gyepdotáció is hasonló sorsra jutott. Márpedig hiába is találok meg a juh esetében is — elsőként a baromfival történt meg ez! — az iparszerű tartást, a legelő mégiscsak olcsóbb.

Legnagyobb

vevőnk

Olaszország

Ennek ellenére azt olvastam a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának május 16-i ülésére készített dokumentumban, hogy „az anyajuhállományt a tsz-ek a tervet meghaladóan irányozták elő”. Ebből arra lehet következtetni, hogy a juhtartási kedvet az 1982. évi exportértékesítési gondok nem törték meg.

Ami már csak azért is örvendetes, mert nem pusztán húsvét hozza a nagy pénzt, hanem — a karácsonyon kívül — az augusztus is. Hol és miért? Legnagyobb vevőnknél, Olaszországban, ahol ebben a hónapban megy szabadságra a nyári munkások és alkalmazottak zöme. Márpedig akkor elkerülhetetlenül — szinte a római korba visszanyúló szokásként — báránygerinc járja, ez a legdrágább eledel nem hiányozhat az éttermek étlapjairól.

második negyedév között kilónként 5 forintos árkülönbség mutatkozik a 14—18 kg-os tejesbárányoknál az év első három hónapjában átadott állatok javára. Ilyenkor nagy a külföldi érdeklődés, ekkor lehet jól eladni a bárányokat. Március 15. és április 15. között további 5 forinttal kapnak többet ugyanezekért az állatokért a termelők, lévén, hogy ekkor nagy a külföldi érdeklő- mazás. A gyorshizlalt pecsenyebárányok árait öt kategóriában adták meg.

Az exportfelvásárlási árakat mindazoknak biztosítják, akik a húsiparral szerződést kötnek a jövő évi vágójuhok értékesítésére.

dolgoznak. Lényeges az is, hogy csak annyi permetező szert készítsenek elő, ameny- nyit felhasználnak, a szerek göngyölegjeit pedig égessék el. A permetezőruhákat ne mossák más ruhákkal együtt, a mosóvizet pedig a permetezett területen öntsék szét. A permetezett növények gyümölcsét csakis az előírt várakozási idő eltelte után értékesítsék. A védőszerek ugyanis behatolnak a gyümölcs belsejébe, s mosással nem távolíthatók el, bizonyos idő eltelte után azonban elbomlanak, ártalmatlanokká válnak. Ha betartják az utasítást, nem történhet mérgezés.

Amikor elindulnak a kombájnok, egy kicsit mindenki meghatódik. Soha annyi figyelem, érdeklődés nem „zúdul” a mezőgazdaságra, mint aratás idején. Most derül ki — e néhány hét alatt —, ki, hogyan dolgozott egész évben, beleértve természetesen az időjárást is, s ami fontosabb, e munka eredményétől az egész ország jóléte függ.

* * *

Tarlón lépkedünk a zsadá- nyi határban. Egy-két órája még kalászos búzatábla volt itt, most „pihenőhely”, ahol kifújhatja magát a váltás. S míg arra várnak a fáradt férfiak, hogy újra gépre ülhessenek, beszélgetnek, ami — noha mondanivalójuk van bőven — mégis egy kicsit nehezen megy. Ugyanis nem mindenki magyar a kombáj- nos társaságban. Az idén először lengyel munkások is besegítenek az aratásba.

— Minden évben nagy gond az aratás — magyarázza Matuska Sándor, a Magyar—Lengyel Barátság Tsz elnöke — nekünk csak kilenc kombájnunk van. Kölcsön kérünk gépeket innen- onnan, Bükkábrányból, End- refalváról, a szarvasi Dózsa Tsz-tői. De nem csak gépek, emberek is kellenek ilyenkor, így jutott eszünkbe, hogy elhívjuk a lengyel „testvér tsz” munkásait. Ott az aratás később, július közepe táján kezdődik. A baráti kapcsolat egyébként régi. több mint tízéves, jó ismerősök vagyunk már, többször jártunk Lengyelországban ,és ők sem először vannak itt.

— Szívesen jöttünk dolgozni is — mondja a tolmács, Karaba István közvetítésével Szabelski Franci- szék, a lengyelek munkavezetője. — Otthon, a Bielsko —Biala-beli tsz-ben rengeteg jelentkező közül választottak ki bennünket.

Bielsko—Biala több száz kilométerre van ide, Krakkótól 80—85 kilométer nyugatra. Ott még zöldellt a kalászba szökő búza, amikor néhány napja eljöttek, öten. Joachim Majsa traktoros, Czyz Andrzej és Zyta Jozef szerelő, aki kombájnt is vezet, Andrzej Szcyrbows- ki kombájnos és Szabelski Franciszek, aki agronómus.

Amikor először jöttek ki a földekre, megdöbbentek, milyen hatalmas táblák vannak errefelé. Azóta is elbűvöli őket a két-háromszáz hektáros méret, otthon, ott a lengyel hegyek között a legnagyobb tábla is csak 30 —35 hektáros. És a búza?

— Szép, szép — mondják a miénkre, de az elnök hozzáfűzi:

— Náluk biztos szebb lesz, épD idejében kapták az esőt, és nem is keveset. Mi viszont hiába kémleltük az eget, csak a nap sütött.

A gabona jó része kényszerérett, a szárazság miatt. Persze aztán jött eső, de inkább csak a kombájnosokat kísérte és ennek nem lehetett igazán örülni. Fel is

kellett függeszteni az aratást két-két és fél napra.

— Azért nem rossz a termés itt sem, bár annyira elején járunk az aratásnak, hogy becsléseket sem szíveBúzaeső

sen teszünk. Majd ha betakarítottunk néhány száz hektárt.

Az átlagos nagyságú 4 ezer hektáros zsadányi tsz területének háromnegyed része szántó. Csak kalászosokat, meg egy kis siló kukoricát vetettek erre az évre. Tavaly volt napraforgó is, de ráfizettek jócskán. A 9 millió forintos veszteségből a napraforgónak köszönhettek 6 milliót. A kalászosok — remélik — jobban fizetnek.

Mennek hát a kombájnok, és aggódó szemek figyelik munkájuk „gyümölcsét”, mit gyűjtenek be a „föld asztaláról”. A kombájnosok- nak pedig bizony hosszúak mostanában a napok.

— Reggel fél 5-kor keltem — mondja Bujdosó Sándor —, megetettem a tehenet, disznót, aztán jöttem be dolgozni. Este, amíg látunk, megyünk.

De utána sincs vége a napnak, mert a hagyományos lengyel—magyar barátság mélyítése következik. Otthon £gy kis ital, szendvics mellett, családi körben folyik a társalgás. Mégpedig több nyelven, és tolmács nélkül. Bujdosó Sándor oroszul és lengyelül is beszél egy keveset.

— „Tanulmányutakon” szedtem össze egy kis nyelvtudást, traktorgyárakban, munkások között. Egy kicsit ugyan nehezen, de megértjük egymást.

— Most BÍZON-nal aratunk — mosolyog Andrzej Szczyrbowski —, két hét múlva nálunk majd Super- ral.

És bár lengyelül mondja, mutatja, mégis mindenki megérti.

Szatmári Ilona

Keresztényi Nándor

Juhfelvásárlási árak

Védekezhetünk a növényvédöszerek ártalmai ellen