Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
1983, július 30., szombat Robert Rozsgyesztvenszkij őrs poeticája „A földi élet a tét” A költő nagy hírnévnek örvend. Robert Rozsgyesztvenszkij eddig negyven verseskötetet jelentetett meg, a Szovjetunióban kiadott könyveinek összpéldányszá- ma csaknem kétmillió. Űtja egyenes volt az irodalomig, nehézségek nélküli. Az irodalmi főiskola huszonkét éves diákja már a Szovjetunió írószövetségének tagja, emberi és alkotói érettségének korszakát éli. Az izgatja, ami az emberiség millióit. — Kétszáztíz lépés című versében, amelyért a Szovjetunió állami díját kapta, arról vall, hogy legnagyobb versét nem sikerült még megírnia. Ma mi izgatja a legjobban? — Elsősorban az emlékek. Gyermekkoromat a második világháború égette meg. bár én a golyók sivításából, a bombák robbanásából semmit sem hallottam. Emlékszem. alig tudtam visszatartani könnyeimet frontra induló apám előtt. Az öreg postás bácsi csoszogó lépteit is hallom még; nem tudtuk, mit hoz, örömöt vagy bánatot. Emlékszem arra. mennyire vártuk a győzelmet. és arra a határtalan boldogságra, amikor eljött — 1945. május 9-én. — Melyik verseit tartja a legfontosabbaknak? — Nem tudom. Talán a Rekviem . . . Büszke vagyok rá, hogy a Nagy Honvédő Háború hőseinek emelt sok emlékműre e versből idézett sorokat véstek. Rozsgyesztvenszkij Rekviemjét szinte katonai eskünek tartják. A neves szovjet zeneszerző, Dmitrij Kabalevszkij zenét írt a vers soraira. A művet számos európai országon kívül .Japánban is előadták már. — A Kétszáztiz lépés, úgy érzem, az ön ars poeticája. — Meglehet. Olyan gondolatokat fogalmaztam rpeg benne, amelyek mindig érdekeltek. Mai életünkről, a múltról és a jövőről, emlékezés és álom keveredik benne. Mindnyájunknak a korral szembeni felelősségéről szól, amelyben élünk Nehéz időben élünk, habár meggyőződésem, hogy köny- nyű kor a' földön sohasem létezett, és nem is fog. Egyszer a Vörös téren figyeltem a Lenin mauzóleum előtti díszőrségváltást, és akkor találtam meg e vers gerincét. fő motívumát — azokat á lépéseket, melyek egységes egésszé fogják össze a verset, a múltat és a jelent. — Megdöbbentő szám olvasható benne: a világon tizenöt tonna robbanóanyag jut egy emberre .. . — Két évvel ezelőtt egy UNESCO-közleményben fedeztem fel ezt a borzasztó statisztikai adatot. Ma ez a szám bizonyára magasabb, addig fog növekedni, amíg az ész nem diadalmaskodik, amíg meg nem értik, hogy maga a földi élet a tét. Gyakran hallom nyugaton, hogy egy költőnek, úgymond. nem illik politikával foglalkoznia. Úgy gondolom viszont, hogy a költészet nem tűri a közömbösséget, ma egy költő sem nélkülözheti közéleti temperamentumát. — ön vezeti a szovjet televízióban a Dokumentális képernyő című műsort, amely a legnépszerűbb adások közé tartozik. Mikkel foglalkozik benne? — Ez a műsor társalgás az emberekkel, az őket érdeklő eseményekről. Egyáltalán nem törekszem különleges témák kiválasztására. A tévé-szerkesztőkkel együtt kiválogatjuk az emberközeli kérdéseket. Emberi sorsokat mutatunk be. Számomra mindig vonzó a kezdet: az élet első pillanata, a munkába állás, az első szerelem. Vagy például a bizalom ... a tradíciók átadása, a ma és a holnap. És az az örök téma. amelyről már beszéltem: az emlék, az emlékezés. Rozsgyesztvenszkij egyik legkedvesebb műfaja a dal: népszerű szerzők zenésítet- ték meg őket. Most jelent meg a Beszélgetés a dalról című könyve, amelyben szükségesnek látta elméletileg is értelmezni ezt a műfajt. — Mivel magyarázható kitartó érdeklődése a dal iránt? — Az igazi dal hozzátartozik az életünkhöz. A dal születésétől haláláig végigkíséri az embert. A dalba belefér az egész emberi élet, a nehéz, az örömteli, a keserű, a boldog. Számomra ezért annyira komoly dolog a dal. — Milyennek ítéli saját eddigi életművét? — Tudja, nekem csak a megírás pillanatában tetszenek az írásaim. Aztán mind kevésbé. Gondolkodom, hogyan lehetett volna másképpen. jobban. pontosabban, kifejezőbben megcsinálni. Sokat dolgozom: verseket és dalokat írok. Nem találok ki semmi különlegeset. Egyszerűen csak élek. Valentyina Zsegisz Varga Virág: ALPINISTA TÚRA A férfi hívó szava már láAz asszony már úgyszólván letett arról, hogy feljusson a csúcsra. És most, ahogyan az ismeretlen férfi hívta, egyszerre meglátta a rózsaszín párafátyolba burkolózó hegyet. • A készülődés nem tartott sokáig. A férfi közben jelezte, hogy a túra nem lesz egyszerű. Teherrel jön, amit nem hagyhat el útközben. Az asszony nem mutatott csalódást, se félelmet, mert a férfi igazi volt. Kemény iramot diktált. S mielőtt a pihenőhöz értek, az asszony zúgva, meredeken esett vissza. Összetörve feküdt a vadciklámenek között. Lassan, fájdalmasan emelte a fejét, a férfit kereste. Jönni fog — gondolta — és tehetetlenül visszaha- nyatlott. Mérhetetlenül sok idő telt, mire fölemelte. A zuhanás óta vágyott erre, most mégis közönyt érzett. Nézte a férfit, amint — vállán a teherrel — előtte állt. Az átkarolta, és indulni akart. Az asszony eltitkolta fájdalmát, és követte. A férfi újra diktálni kezdett. Eleinte szép, rábeszélő hangon, majd megérezve erőfölényét — a teherrel tovább sietett. Hagyta visz- szacsúszni az asszonyt. A sziklák élesen hasították, és a magány sötéten remegett körülötte. A vágy, hogy együtt haladjon a férfival, erőt adott neki. Amikor megpillantotta, éppen a nagy hátizsákját kötözte elégedetten. Mosolyogva nyúlt az asz- szony keze után — mintha egy kis pihenő után indulnának újra. A férfi erős volt. Eleinte a teherrel is könnyen mozgott. Fel sem tűnt, hogy cipeksZik. Szorosan, kötelezően tartotta. Nagy magasságban voltak, amikor pihenéshez készülődve ledobta, és a talaj megmozdult a lábuk alatt. A férfi egyik kezével elkapta a sziklát, a másikkal a teher után nyúlt. Sikerült megvetnie a lábát. Az asszony görgött le a sziklavánkoson. és mély sérüléseket szenvedett. Az egyedül maradt férfi most egész valójában érezte. hogy az asszony úgy hozzátartozik a hegyhez, mint a bokrok és hajnali harmatos füvek. Hívni kezdte: akar-e jönni, vagy sem? Az asz- szonyt a kemény hang a talajhoz szögezte. Marokkal tömte szájába a mohát, hogy ne tudjon felelni. Majd a súlyokat a szívéből a bokájára rakta. gyan. közelről hangzott. Az asszony — testéhez tapadt fenyőszín ruhájában — csúszni kezdett. A kövek közt eltévedt napfény búj- kált. A férfi szorosan magához vonta, és összetapadva indultak a magasba. Üj kapaszkodóhoz érve a férfi fel- húzódzkodott, s szótlanul lenézett az asszonyra. Aztán elindult felfelé a teherrel. Túl voltak az út felén. Az asszony ha lenézett, a mélységet, ha feltekintett, a meKoszta Rozália: Pipacsok Békési könyvek Versek a Sárrétről Csinos kis kötetet adott ki a szeghalmi Helytörténeti Közgyűjtemény Baráti Köre és a nagyközségi járási könyvtár az idei sárréti napokra. Folytatva ezzel a hely- ismereti irodalmi antológiák sorát, amelyet szerényebb külsővel és sokszorosítási eljárással megyénkben 1976- ban Balogh György könyvtáros nyitott meg a mezőkovácsházi járás közigazgatási határain belüli települések irodalmi művekben esett előfordulásainak szöveggyűjteménybe rendezésével. Irodalmi hagyományainak sem lexikális, sem monográ- fikus, sem kresztomatikus, sem ezek valamilyen helyes arányainak alkalmazása útján létrejött feldolgozásával nem rendelkező megyénkben különösen becseseknek kell tekintenünk ezeket a járásnyi, városnyi vagy nagyobb tájegységnyi területhez kapcsolódó antológiákat. A Sárréti füzetek című sorozat immáron harmadik darabja a táj szelleme, a sárréti emberek szeretete, az itt élő nép sorsának, hiedelemvilágának ismerete ihlette versekből válogat. A szerkesztés is a versek mélyebben megbúvó tartalmára, üzenetére figyelt. A kötet szerkesztője, Boruzsné Vékony Ilona megpróbál a huszadik századon belül maradni, és ennek megfelelően veszi fel az antológia költőit. Érthető azonban, hogy irodalmunk olyan kiválóságai, mint Petőfi Sándor. Arany János, áttörték a szerkesztő válogatási elvét. így van ez a Sárréti antológia esetében is. A kötetnek nagyobb részét adják azoknak a költőknek a versei, akik a tájegység valamelyik településén, Békés-_ ben vagy Biharban születtek : Erdélyi József, Gyökös- sy Endre, Hegyesi János, Ladányi Mihály, Molnár Lajos. Nagy Imre, Nagy Lajos, írói nevén Zsadányi Lajos, Pardi Anna. Sárándi József. Szabó Pál. Hosszabb-rövi- debb ideig itt élt Kónya Lajos, Jánossv Zoltán, Dapsy Gizella . . . Az antológia a szerzők életrajzi adataival zárul. Itt érdemes lett volna jobban kiemelni minden egyes szerző esetében a tájhoz kötődés jellegét, formáját. Talán egységesebb tipográfia még- inkább emelte volna a bibliofil jegyeket is felmutató, minden kétséget kizáróan ünnepi alkalomra készült könyv értékét, amelyhez bevezető ajánlást Miklya Jenő írt. (Őseim tükre. Szeghalom, 1983.) Csobai László Vésztőről indult Sinka István pályakezdése A Békéscsabán megjelenő Bibliotheca Bekesiensis sorozat célkitűzéseivel összhangban a költő születésének 85. évfordulóján Sinka- kötet látott napvilágot. A kötetben Miklya Jenő értő válogatásának jóvoltából ..előbb maga Sinka István — a magyar költészet kimagasló alakja — vall önmagáról, életéről, családi körülményeiről, felesége — Papp Piroska — évekig tartó hervadásáról, majd haláláról, és a himnuszok megjelenésének körülményeiről ... ’’ Sinka István Nagyszalontán (1897) született. mint korán elhalt édesapja, ő maga is juhász és cseléd volt. Küzdelme a nyomorral és emberi megaláztatással, már gyermekkorában elkezdődött. Sorsa adja kezünkbe művészetének egyik kulcsát, pályakezdésének meghatározása, megközelítése mégsem könnyű feladat. Ismert tény, hogy a harmincas években induló Sinka István költészete a viták középpontjában állott. A kötetben elsősorban Vésztőhöz és annak környékéhez kapcsolódó prózai írásai kaptak helyet. A válogatás értékét fokozza, hogy a „Fekete bojtár vallomásain" túl megszólalnak azok is,, akik a költővé válás idején „ismerték, segítették és szerették a hányatott sorsú költőt”. Kortársak és barátok, akik tudták, Sinka költészetének igazi értékét az adja. hogy amit leír: ( .......nem csak az álmok v ihara hanem, ahogy a szegények élnek a kavargó élet ez maga:"). A kötetben szereplő versek indítéka, szinte kézzelfogható. Sinka költészetének forrásaihoz vezetik el az olvasót. A népi írók mozgalmának sodrában feltűnt „ős- tehetség” tudatosan vállalta küldetését, akart költő lenni. A mások helyett is szólás • elhatározását Sinka a „Fekete bojtár vallomásaiban" is megfogalmazta: „Az egész gyermekkorom, az egész életem szükség és hányattatás volt. Legalább hangba és betűbe kell beleimádkozni ígéretét a jövendőnek, mindenkiért és magamért." Vésztő és Szeghalom közös — és jelentős — szerepet töltött be a költő életében. Sinka István a vésztői falu szélén „a mezei szegénység számára" épített házak egyikében talált új otthonra. Életkörülményei változatlanul kegyetlenek, de a puszati elszigeteltségből való kimozdulás sorsfordulót jelentett számára. 1930-ban neki ítélik a „Magyar Falu" tehetségkutató pályázatának díját. a „Bronztulipánt”. 1933 nyarán már barátok szervezkednek első kötetének kiadása érdekében. 1934-ben a szeghalmi Péter András Gimnázium kiadásában jelent meg Sinka István első — útnak indító — verseskötete. a „Himnuszok Kelet kapujában." Nem véletlen, hogy erre a munkára a Péter András Gimnázium vállalkozott. Nagy Miklós, az alapító szellemétől áthatott intézmény igazgatója és tanártársai szívügyüknek érezték a néptehetségek felkarolását. Mikor Sinka István, „ez a különös pásztora a Sárrétnek. dalolni kezdett" — hogy kibírja az élet kegyetlenségeit —, az iskola meghallotta ezt az éneket. A haladó szellemű vésztői értelmiség minden tőle telhetőt elkövetett Sinka népsze-' rűsítése érdekében. Űri Kaszinójukban irodalmi esteket rendeztek, kilincseltek az érdekében. Első publikációi után a vésztői és szeghalmi barátok köre Féja Géza, Veres Péter, Szabó Pál barátságával bővült. Sinka István költői pályakezdése után. hosszú utat járt meg. voltak újabb pályaszakaszai is, de költészetének legszebb értékeit a pásztori világból hozta. Megrázó sorsképeket hordozó versei Vésztőről indultak el az ország nyilvánossága felé. A pályakezdést segítő község hűségének bizonyság- tétele, hogy Vésztő nem feledkezett meg a Sinka-em- lékek ápolásáról. A Sinka- ház falán elhelyezett emléktábla előtt e sorok írójának is alkalma volt tisztelegni. Az emlékülések, kiállítások és e kötet megjelenése is annak bizonyítéka, hogy a vésztőiek ma is magukénak vallják a „szegények, a rúgott pórok költőjét”. Mi pedig az írástudók felelősségével újra és újra felfedezzük önmagunknak. Verasztó Antal
