Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-19 / 169. szám
1983. július 19., kedd Környezetszennyezés Az MTI jelentette a múlt héten, hogy a Szegedi Textilműveknél környezetszennyezést észleltek, amelynek következtében az éjszakai műszak dolgozói közül néhányan rosz- szullétről panaszkodtak, és az üzem gépei, anyagai, berendezései is károsodtak. A környezetvédelmi hatóságok azonnal vizsgálatot indítottak, amelynek során kiderült, hogy az Universal Szövetkezet közeli telephelyéről vegyi anyagok kerültek a levegőbe, amelyek az említett károsodást okozták. A vizsgálat még folyik, és kezdeményezni fogják a szeny- nyezés okozóinak a felelősségre vonását. Ezzel elintézettnek is tekinthetnénk az ügyet: megtalálták a szennyezés okát, azonnal intézkedtek ezek megszüntetésére, és felelősségre vonják a vétkeseket. Csakhogy — mióta tudjuk mindannyian, hogy mennyi veszély fenyeget bennünket, és mégis megdöbbent e félvállról vett felelősség... Tudjuk, hogy vizeink tisztasága — ha lehet még ilyenről beszélni — katasztrofálisan romlik. Meggondolatlanul vágjuk ki a fákat, ha csak kényelmi okokból is utunkba kerülnek, vagy a fakitermelési tervek érdekében az utak mellől. A kivágott fák helyett hányat pótolunk? S van-e akik ezt ellenőriznék? Könnyen bontjuk az utakat, mert egyszerűbb így a csövek elhelyezése. Aztán hetekig, hónapokig kell bukdácsolnunk a romos vagy tessék-lássék betemetett árkokon, mígnem valaki — legtöbbször a tanács, pedig mennyi minden másra kellene az a pénz — helyrehozza a rombolás helyét. Vagy újabban egyre többfelé szaporodnak az utcai nyitott árkokba történő szennyvízbekötések. A felderítéséhez műszer sem kell. Elég csak nyári estéken végigsétálni az ilyen utcákon. Egy középkori város illata lengi körül az embert. A hatóság csendben van, mert feljelentés nem érkezik hozzá. De ki vállalja a török átkot, amit az egymást jelentgető szomszédság terem? Persze, könnyebb pálcát törni a vétkesek felett, mint megelőzni a bajt. A megoldás nem könnyű, mert a csatornázás horribilis összegekbe kerül. De egyre többen hajlandók lennének már a csatornázás rájuk eső összegének vállalására, mintsem azt a bűzt szagolni. Mi a sürgősebb: a csapadékvíz. vagy a szennyvíz elvezetése? Mindkettőre szükség van. de sorrendben az utóbbi javára kell mindenképpen voksolni, de leginkább az emberi felelősségre apellálni. A környezetszennyezés ártalom, amelyre ma még gyakran legyintéssel válaszolunk. Igaz ez az utcai szemeteléstől kezdve a földet, vizet szennyező fekáliáig éppen úgy, mint a hírben jelzett foszfortriklorid, klorát és sósavas levegő- szennyezésig. Tudjuk, hogy a ráolvasás, figyelmeztetés azoknál nem segít, akik a közösség létérdekeit — és a környezetvédelem kapcsán erről van szó — nem hajlandók figyelembe venni. Persze van más lehetőség is. Jobban kellene élni vele. Enyedi G. Sándor Félidőben az építőtáborok A vasárnapi turnusváltással félidejéhez érkezett az idei építőtábori évad. A vakáció megkezdése óta eltelt időszakban összesen 94 táborhelyen több mint 27 ezer fiatal dolgozott. Augusztus 13-ig, az építőtáborok zárásáig kéthetes turnusokban még csaknem 30 ezer diák segíti a mezőgazdaság, az ipar s más ágazatok idény jellegű munkáit. A fiatalok 80 százaléka változatlanul a mezőgazdaságban tevékenykedik, segítenek a gyümölcsszedésben, s más időszerű munkákban. Az élelmiszeripar ez idő tájt megsokasodott gondjain is az építőtáborozók enyhítenek, elsősorban a konzervgyárakban. A jobb előkészítésnek, a szervezésnek köszönhetően — az eddigi tapasztalatok szerint — gördülékenyebbé, hatékonyabbá vált az építőtáborok munkája. Ismét megszervezték a szaktáborokat. Az idén Siófokon már másodszor segítenek a vendéglátóiparban fiatal szakácsok, cukrászok, eladók, felszolgálók. Megfelelően gondoskodnak a táborozok szabad idejének hasznos eltöltéséről. Szerveztek olyan táborokat, ahol a fiatalok szabad idejük nagy részében makraméznak, másutt dalokat tanulnak, vagy az orosz, angol, német nyelv elsajátításával foglalkoznak. Szervezetten gondoskodnak a táborozok kulturális programjáról is. népszerű együttesek. előadóművészek folyamatosan járják az építőtáborokat. Újabb csartla felújítása fejeződött be a Hortobágyon. Ezúttal a balmazújvárosi Vörös Csillag Tsz újította fel 6,5 millió forintos költséggel a Kishortobágy Csárdát. A XVIII. században épült vendégfogadóban — amely egykor az ország keleti részeit a Felvidékkel összekötő kereskedelmi út mentén állt — egyszerre 120 vendég ellátására van lehetőség (Fotó: MTI — KS) Időtlen idétlen Nem értem. Egyszerűen nem értem ezt az „emelkedett” stílust. No, olvassuk csak el még egyszer, szépen, lassan, elvégre ez egy mindenkihez szóló reklámszöveg, színes fotóval illusztrálva, az Ifjúsági Magazin idei 5. számában. Már a cím is sokat ígérő: „Ez a forma: életforma”. Eddig világos tehát; egy életformáról van szó, vagyis (a biztonság kedvéért előkerítem az értelmező kéziszótárt is) „a társadalmi, anyagi, műveltségi stb. viszonyoktól meghatározott életmód”. Maga a szöveg nem túl hosszú, ám annál bonyolultabb. Kezdődik azzal, hogy: „Évszázadok óta, nemzedékről nemzedékre, a természetes ember természetes társa a tiszta pamut. Hogy is van ez? „Természetes ember?" Hm, miért? Van mesterséges is? Egyébként, éppen annak az embernek a természetessége körül nincs valami rendben, akinek a pamut a társa, még ha tiszta is az a pamut. Olvassuk csak tovább: „Egyszerűségében is nemes, páratlan tulajdonságai miatt minden kor és korosztály újra felfedezi a maga számára. A múltból a jelenbe — de egymáshoz és a felszabadult kötetlenséghez is — a pamut megnyitja a kaput; ma már nemcsak alapanyag, hanem életforma. Jelképezi a könnyed kényelmet, a mozgás szabadságát, a friss és tiszta közérzetet." Hűha! Megpróbálom kibogozni, hogy hová is nyit kaput a pamut, amely ezek szerint alapanyag is, életforma is, kapukulcs is. Nem is akármilyen, hiszen kaput nyit a múltból a jelenbe (!), s ez még mind semmi, mert kaput nyit egymáshoz (nyilván lelki kapukat, talpig pamutba öltözötten). A felszabadult kötetlenséghez nyíló kapuval végképp nem tudok mit kezdeni. Talán a pszichológusoknak lenne érdemes felfigyelni rá. A zavaros szöveghez, a sok és sokféle nyelvtani hibához méltó a befejező mondat: „A „+ 1 Szezon” védjegy az ön garanciája a legújabbra abbán, ami időtlen.” így. Magyar nyelven — de nem magyarul. A pamutholmi egyébként valóban kellemes, egészséges viselet. A múlt, jelen, jövendő, az évszázadok, a természetes ember, a kapuk és az időtlenség helyett ezt lenne érdemes reklámozni. S még valami: az alapanyag az alapanyag, az életforma pedig életforma. Ma is, holnap is ... (tóth) Sóder, sóder ... Penza — Pozsony — Békéscsaba Helyszín: Békéscsaba, Sebes György megyei KISZ-vezetőképző Iskola. Szervezők: az úttörőszövetség Békés megyei és békéscsabai városi elnöksége, valamint a megyei tanács művelődésügyi osztálya. Résztvevők: szovjet (Penza megyei), csehszlovák (pozsonyi) és magyar (Békés megyei) úttörők. A rendezvény: III. „Barátság” nemzetközi úttörőtábor, július 3-tól 14-ig. A tábor célja: „Erősítsük baráti kapcsolatainkat a részt vevő három nemzet gyermekei, úttörővezetői között.” Az első emeleten a gyerekek táborban készített népi játékaiból, fafaragásaiból összeállított kiállítást nézegetjük. — Ezt az övét én csináltam a nővéremnek — mondja büszkén a pozsonyi szőke srác. Martin Marlovics. Később csatlakozik hozzánk egy pozsonyi magyar kislány. Kovács Erzsiké. — Nekem a piac tetszett a legjobban — meséli vidáman. — Itt sokkal érdekesebb volt, mint az otthoni piacon, mert nálunk csak zöldséget, gyümölcsöt árulnak. Itt meg voltak trikók, játékok és finom cukrok. — Vettél valamit? — Persze. A húgomnak egy moncsicsit, a két bátyámnak meg trikókat, cukrot ... Jaj. és a gyulai strand! Az volt a legklasz- szabb! Üjra előkerül Martin, aki közben megtalálta barátját. Tóth Robit is. akiről az első pillanatban látszik, hogy bátor, talpraesett fiú. Robi a kardosi általános iskola tanulója, most megy hetedik osztályba. — Nagyon szeretek táncolni — mondja. — Már voltam egyszer Szarvason is tánctáborban, de ott keményebben kellett dolgozni, naponta 9 órát táncoltunk. Itt azért jóval kevesebbet. — Robi és én már az első napokban összebarátkoztunk — szólal meg Martin. — Nagyon jól megértjük egymást. Robi tud egy kicsit szlovákul. amit meg szavakkal nem tudunk megbeszélni, azt elmutogatjuk. — Martinnal beszélgetve én is jobban megtanultam szlovákul — teszi hozzá Robi. — És te megtanítottad őt egy picit magyarul? — fordulok Robihoz. — Csak néhány szót tanítottam meg neki. S Martin bizonyításul máris kezdi: ..tessék... csókolom . .. köszönöm". Aztán kissé bizonytalanul hozzáteszi: valamennyit tudok az egyik játék szövegéből is. A „sóder, sóder”. Azt sokszor játszottuk. — És hogyan folytatódik ezután a barátságotok? — kérdezem. Néhány másodpercig csend van, majd Robi — Martinra nézve — megszólal: — Ez benne a rossz... Itt olyan jól összejöttünk, tényleg jól megbarátkoztunk ... És most vége. mert nem tudunk levelezni sem. Én csak nagyon kicsit tudok szlovákul. Martin meg nem tud magyarul. Az udvaron Szovjet lányok egy csoportjával beszélgetek. Mindannyian jó- kedvűek, közlékenyek. Igaz. mint az első mondatokból kiderült, most fáj nekik, hogy véget ért ez a két gyönyörű hét. — Nekem legjobban a tábor légköre tetszett. És az egész városban olyan kedvesek az emberek — mondja Vlagyimir Alekszandrovics, a szovjet csoport Vezetője. — Szerintem nagyon jól állították össze a programot. — Az emberek tényleg nagyon kedvesek voltak — szólal meg a mosolygós, barna kislány, Léna. — A boltokban is annyit törődtek velünk, még a táskánkba is betették, amit vásároltunk. — És a csabai tejüzemben megkínáltak bennünket tejjel, egy másik üzemben meg cukorkával — siet hozzátenni egy copfos kislány. Lju- ba. — A magyar úttörők megtanítottak bennünket különböző népi játékok készítésére is — szólal meg ismét egy kislány, majd megmutatja saját munkáit. a színes karkötőket, nyakláncokat. — Nekem az esti programok nagyon tetszettek — mondja Ljuba. — Volt szlovák és szovjet est, ma. az utolsó estén pedig a magyarok mutatkoznak be. Mi a szovjet esten táncoltunk, énekeltünk, játszottunk. Aztán voltak itt különböző együttesek, pantomim- és karatebemutató. — Én legjobban a diszkókat szerettem — teszi hozzá valaki nevetve. Végre csatlakozik hozzánk egy pöttöm szovjet kisfiú is. Amikor megkérdem tőle, sikerült-e barátokat találnia, kicsit megrovóan néz rám. majd így felel: — Nemcsak barátokat, hanem barátnőket is találtam. — Hát. igen. Igor már nagyfiú — mondja nevetve Léna. Zavaromban gyorsan megkérdezem. hányadik osztályba megy. — Hatodikba — húzza ki magát a mindig jókedvű, tréfálkozó fiú, aki azonban most egy kicsit szomorúbbra vált: — azért jó lenne még együtt maradni — fejezi be, majd ő is szalad a többiek után, hiszen megszólalt a jól ismert, sorako- zóra hívó muzsika. Lipták Judit Martin és Erzsiké a fafaragók munkáit nézegetik Fotó: Fazekas László
